Rosta Erzsébet weboldala

„Az álmok nem szándékos és önkényes kitalálások, hanem természetes jelenségek, és semmi mások, mint amit éppen ábrázolnak. Nem csalnak, nem hazudnak, nem csűrnek-csavarnak és nem kendőznek el semmit, hanem naiv módon azt adják tudtul, ami, és amit gondolnak. Csakis azért bosszantók és megtévesztők, mert nem értjük őket. Nem alkalmaznak semmiféle bűvészkedést, hogy elrejtsenek valamit, hanem kimondják, ami a lényegi tartalmuk, a maguk módján a lehető legvilágosabban. Azt is képesek vagyunk felismerni, miért olyan sajátosak és bonyolultak: a tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy olyasmit iparkodnak kifejezni, amit az én nem tud és nem ért meg.”

Carl Gustav Jung (1875-1961),
svájci pszichiáter, pszichológus, analitikus

(Álomfejtésről oldalamon az álmok szóval - fentebb is - jelzett linken kívül még itt olvashatnak.)

Megfejtett álmok


Kedves olvasóim! Álomfejtést ne kérjenek gyász miatt.

A, Á

Ablak
Az ablakkal álmodót - ha büntető eljárás alatt áll - felmentik a vád alól. Ha az álmot látónak az ablakzár látványa marad meg az álmából, pletykázása miatt alapos megdorgálásra számíthat. Az észak-afrikai arabok szerint, ha az ember álmában egy ablakon át távozik, az ügyeinek szerencsés fordulatát jelzi; ám ha az ablak szűk, és nehéz kijutni rajta, ez arra inti, hogy nagy nehézségekkel kell megbirkóznia. Muhammad An-Nefzawi 15. században írt művében, a középkori arab világ szerelmi kultúráját bemutató Illatos kertben az ablak átvitt értelemben a nőre emlékeztet, ezért aki álmában magát új, jó állapotban lévő ablakon látja bepillantani, biztos lehet benne, hogy fiatalasszonyt, vagy szüzet kerít hatalmába. Ha viszont az ablak lestrapált, kopott, az asszony öreg lesz.

Adó
Ha álmában valaki adót fizet, csinos nyereségre számíthat, ha viszont adót vetnek ki rá, nehéz munka előtt áll.

Agglegény
Agglegénnyel álmodni szerény szerencsét jelent.

Aggodalom
Aki álmában aggodalmaskodik, ha beteg, javul az állapota, ha egészséges, örömben lesz része.

Angyal
Angyallal álmodni kiváló jel, sikert, boldogságot, hasznos barátságot, szerencsés szerelmet prognosztizál. Angyallal beszélni, utálatos és gonosz dolgok történnek az álmodóval. Azt álmodni, hogy angyallal együtt lebegünk, boldog öregséget jelez.

Antilop
Az álomképként megjelenő antilop ambiciózus célokról árulkodik, melyet nagy erőfeszítések árán ér el az álomlátó. Emellett az anyagi helyzete gyors javulását is jelzi. Ha viszont az antilop elpusztul, önhibájából a szerelmi kapcsolata hamarosan megszakad.

Apáca
Apácával álmodni szerénységet, türelmet jelez, de jelenthet titkos bánatot is. Apácává válni, hűtlenség a szerelemben. Apácafőnöknőt látni, nagyravágyásra utal.

Asztal
Asztalt látni öröm; teríteni jólét; leszedni, elkerüli az álmodót a szerencse. Asztalhoz ülni, családi boldogság; asztalon ülni, váratlan öröm.

Autó
Az álomfejtők szerint autót vezetni álomban, arra figyelmezteti az embert, hogy óvatosan bánjon a pénzével, a következő két hétben ne kockáztasson, és fogadásokat se kössön. Ha álmában valaki régóta vezet kocsit, azt jelenti, hogy pénz áll a házhoz.

B

Babér
Álomban babért látni összeveszést jelez előre. A babérlevél a férfi számára azt üzeni, hogy hamarosan egy csinos nővel ismerkedik meg. A babérkoszorú ünnepélyre utal.

Babonaság
Ha az álom valamilyen babonás hiedelemről szól, udvariatlan, neveletlen emberekkel lesz dolga az álmodónak.

Bagoly
Bagollyal álmodni, gyógyíthatatlan betegséget vagy halált jelent. De utalhat haragra is. Bagolyhuhogást hallani álomban dögvészt jelez.

Bambusz
Bambusszal álmodni a veszedelem jele.

Banda
Aki arról álmodik, hogy megtámadja, vagy megfenyegeti egy banda, életkörülményei rosszabbodására kap figyelmeztetést.

Banya
Álomban banyát látni bosszúságot jelez.

Bárány
A törökök szerint fehér báránnyal álmodni, a téli hideggel, hóval kapcsolatos eseményre utal. A magyaroknál a fehér bárány boldogságot jelent a házasságban.
Bárányt leölni, kegyetlenségre és ijedtségre utal.

Bicikli
Álomban biciklivel felfelé pedálozni a hegyre, jó kilátásokat jelent, ha viszont az álmodó lefelé gurul a lejtőn, az arra figyelmezteti, hogy balszerencséje közeleg.

Bicska
Bicskával álmodni, pletykát jelent.

Bohóc
Bohóccal álmodni: könnyeket és bánatot prognosztizál.

Bors
Borsos étel rossz fogadtatásban lesz része az álmodónak. Borstartó, elővigyázatra hívja fel a figyelmet. A bors szerencsét jelent a szerelemben.

Börtön
Börtönnel álmodni az egészségi állapotban hanyatlást jelez, de jelenthet szerencsét is. Börtönben ülni és bánkódni: a szomorúságnak vége lesz. Ha álmában az ember kedvesét börtönbe zárják, azt jelenti, hogy a szerelme megbízhatatlan; ha önmagát látja börtönben, az az érzelmei korlátozását, elfojtását jelzi.

Bukfenc
Álomban bukfencezni, jó aratásra van kilátás.

C

Cápa
Cápával álmodni utazást jelent.

Cékla
Arról álmodni, hogy társaságban céklát eszünk, ájulást, majd lázas betegséget jelez.

Cinke
Cinkét látni álomban öregembernek őszi halált, fiatalnak víg farsangot jelent.

Comb
Ha asszony combjáról álmodik valaki szerencsés lesz a szerelemben, a sovány comb látványa házasságtörés jele.

CS

Csákány
Csákányozni álomban öröm; csákánnyal ajtót kifeszíteni meglepetés; csákánnyal falat bontani, jó időjárás várható.

Csat
Csatot látni álomban olyan ismeretséget jelez előre, amely az egész életre szól.

Csecsemő
Aki csecsemővel álmodik: ha szegény ember, gondoskodnak róla; ha iparos, a vállalkozása tönkremegy; ha gazdag ember, kicsúszik kezéből a hatalom; ha utazni akar, inkább mondjon le róla, maradjon otthon, mert a csecsemő sem tud megbirkózni az akadályokkal. Álomban csecsemősírást hallani, örömet jelent.

Csepegés
Álomban ereszről csepegést hallani: betegnek jó hír, egészségesnek váratlanul jó hír. Ha vízcsap csepeg: pénzkiadás jelent.

Csoda
Álomban, ha valakit csoda ér, bátorságra utal, de jelentése lehet záporeső, és anyagi kár is.

Csukló
Csuklóról álmodni kellemetlenség éri az illetőt, asszonycsuklón karperecet látni, börtön vár az álmodóra.

D

Dada
Dadával álmodni változás jele, de utalhat kisebb betegségre és kiadásra is.

Datolya
Datolyát enni álomban férfinak sikert jelent a nők körében. Datolyapálmával álmodni – a kínaiak értelmezése szerint - a korai halál jele.

Délibáb
Álomban délibábot látni, hamisságot mutat.

Disznó
Disznóval álmodni hazugságot, betegséget jelent. Disznót lelőni, szerencse a játékban. Disznóhúst enni, vagy disznózsírt kenni, gondtalan életre utal.

Doboz
Dobozzal álmodni, titkot jelent, de jelezhet titkolódzást; ha viszont eltörik a doboz, csúf veszekedést.

Dunyha
Álomban a dunyha látványa a szenvedés jele; dunyhát ajándékba kapni, rossz sors;

Dűlőút
Dűlőúton járni álomban andalgásra, új feleségre és új életre utal.

E, É

Egér
Az álomfejtők szerint egérről álmodni családi gondokat jelez, vagy azt, hogy az anyagi ügyek kedvezőtlen fordulatot vesznek. Ha egy olyan egérről szól az álom, amelyik valakire ráugrik, vagy a ruháján mászik, akkor egy barátjával botrányba keveredik az álmodó. Egér ágyban váratlan szerelembe esés jele. Egeret lenyelni, nehéz nyereményhez jutni. Egereket, vagy patkányokat látni kamrában szűk esztendő következik.

Ékszer
Az álomfejtők szerint, álomban ékszert venni, boldogság, eladni nagy kár. Ékszert látni álmunkban, szívfájdalom, piros köves ékszert látni, betegség jele.

Elveszett tárgy
Álomban egy elveszett, vagy elfelejtett értékes tárgyat szerencsésen megtalálni, sikert jelez.

Erdő
Az álomfejtők szerint, aki álmában erdőn vág keresztül, vagy fák között sétál, átmeneti időszakot él meg. Lehet, hogy az ösztöneinek engedelmeskedik. Ha viszont az álmodó eltéved az erdőben, az annak a jele, hogy tudata alatt önmaga jobb megértésére törekszik, de jelentheti azt is, hogy egy új időszak kezdődik az életében. A sűrű, zöld erdő megcsalás jele, erdőt messziről látni, félelmet jelent.

Ernyő
Álomban lyukas esernyőt látni veszekedést jelent; esőben csukott esernyőt hordani: balszerencse az üzleti életben; nyitott esernyőt vinni esőben: nagy szerencse vár az álmodóra, minden erőfeszítése sikeres lesz. Álomban a napernyő látványa, azt jelenti, hogy mások veszik fel az illető fizetését.

Eső
Álomban megázni, megszabadulást jelez a problémáktól és nehézségektől, de termékenységet és megújulást is szimbolizálhat. Látni, amint esik az eső, és közben hallani az esőcseppek koppanását, megbocsátást és jóindulatot jelent. Ablakon át nézni az esőt, a spirituális gondolatok és megérzések tudatosulását mutatja, olykor szerencsét és szerelmet is jelképez.

Étel
Ételről álmodni, fizikai és érzelmi táplálékot és energiát jelez. A különböző ételek a gondolatok széles körét szimbolizálhatják. A gyümölcs általában az érzékiséget jelképezi, a fagyasztott ételek az álmodó hideg érzelmeiről, kimért modoráról árulkodik. Bizonyos ételek fogyasztása olyan a tulajdonságokra utalhat, amelyek hiányoznak az emberből. Aki álmában élelmet halmoz fel, valószínűleg fél az ínségtől, a nélkülözéstől. Azt is jelentheti, hogy meg van elégedve azzal, amit elért. Álomban lekvárt enni, az álmodó pénzzavarba kerül, melyet egy asszony okoz; mézet enni, vagyonhoz és szeretethez jut az álmodó; sonkát enni, az illető elveszti azt, ami sokat jelentett az életében.

Étkezés, evés
Álomban enni, egészséget jelent; azt látni, hogy valaki eszik, látogató érkezik, vagy jó jövedelemhez jut az illető. Ha az evést követően az álmodó éhes marad, az a kielégítetlen szellemi szükségleteiről, és vágyairól árulkodik. Az élelem szeretetre, barátságra, ambícióra, szexre vagy élvezetre utalhat. Aki azt álmodja, hogy elveszik előle az ételt, mielőtt befejezte volna az evést, vitákra számíthat a beosztottjaival, illetve azokkal, akik tőle függenek.

F

Fa
Kidőlő fának a látványa az álmodót arra figyelmezteti, hogy elvesztette a lába alól a talajt, és rossz irányba halad.

Fagyöngy
Fagyönggyel álmodni örömteli eseményeket és sok boldogságot jelez, de arra is utalhat, hogy az álmodót valaki a környezetében vonzónak találja.

Farkas
Farkassal álmodni némaságot okoz. Farkasfog, gyermeknek jót jelent, asszonynak gyermekáldást, öregembernek rossz ómen. Álomban farkasüvöltést hallani, nagy veszedelem.

Fém
Fémről álmodni erőt és szilárd jellemet jelez, de szimbolizálhatja a társadalom embertelen oldalát is.

Fésű
Az álomfejtők szerint bosszúság fogja érni azt, aki álmában fésűt lát, ugyanezt jelenti az is, ha leesik a fésű.

Fodrász
Ha egy asszony azt álmodja, hogy fodrászhoz ment, az annak a jele, hogy hamarosan egy családtagjának erkölcsét sértő családi botrányba keveredik. Be kell festetni a haját, hogy nagy nehezen megússza a börtönbüntetést. Ha egy férfi álmodik fodrászról, az sok pletykát jelent, vagy azt, hogy uralkodni szeretne egy gyönyörű nő fölött.

Fokhagyma
Álomban a fokhagyma látványa, ha szegény az álmodó, akkor jó jelentésű, ha gazdag, akkor valakitől gonoszságra számíthat. A fokhagymaszag levertséget jelez.

Fonál
Az álomfejtők szerint: ha egy facér nő fonállal álmodik, hamarosan egy jómódú férfi felesége lesz.

Főzés
Főzésről álmodni, az jelenti, hogy az álmodó alárendeltjévé kívánja tenni, és maga képére szeretné formázni a környezetét. Másik jelentésében viszont az ember gondoskodó oldalát jelképezi, s az illető szeretetvágyára utal. Egy másféle magyarázat szerint, az álmodó életbevágóan fontos ünnep előtt áll.

Futás
Álomban a futás nagy változásra hívja fel a figyelmet. Futni bizonyos cél felé, öröm; futás közben elfáradni, egészséges embernek jót jelent. Futás közben megállni bánatot jelez.


Füstölő

Füstölő égetésének álma az álomlátó spirituális fejlődését jelzi. Nagymértékű tudatosságot, elkötelezettséget reprezentál.

G

Gólya
Álomban gólyát látni gyermekáldást jelent, de jelenthet jó barátot is. Ha gólya kelepel az álmodó házán az illetőt szégyen éri; ha fészket rak a kéményén, akkor szerencséje lesz. Több gólya látványa boldog házasságot prognosztizál.

Gránátalma
Álomban gránátalmákat látni, termékenységet, jó egészséget és hosszú életkort prognosztizál, de szexre való csábítást, felhívást is jelezhet. Alternatív módon a vért reprezentálja.

GY

Gyapot
Gyapotföldről álmodni különös vágyat ébreszt a gyapotszedésre.

Gyémánt
Az álomfejtők szerint gyémántok birtoklásáról álmodni nagyon ígéretes álom, ugyanis magas körökből származó tiszteletet és elismerést jelent. Az viszont, ha a Szűz Mária koronájából való gyémántot lát, és visel álmában, közeli halálesetet jelez.

Gyerek
Aki kisfiút lát álmában, örömteli híreket kap, aki viszont leánygyermekről álmodik, rossz híreket hall, a török álomfejtők szerint. Általában gyermekkel álmodni, minden esetben valamilyen szerencsét jelent. Ugyanakkor a gyerekcipő: rossz hír; a gyerekruha: betegség; gyereket örökbe fogadni: viszályra figyelmeztet.

Gyertya
Az álomfejtők azt mondják, hogy a család jól megalapozott szerencséjét jelenti, ha az álomban látott gyertya tiszta, nem imbolygó lánggal ég.

Gyík
Gyíkkal álmodni egy ismeretlen ellenségre utal, vagy üzleti vállalkozásra.

Gyöngy
Gyönggyel álmodni, megfontoltságot jelez az új vállalkozásokban, tervekben. Az emberi lelket is jelképezi. Egy másik felfogás szerint a gyöngy álomban mindig könnyeket jelent.

H

Haj
Hajról álmodni azt jelenti, hogy az illető nem jár el kellő gondossággal személyes ügyeiben, és nem fog előrejutni, mert nem használja az eszét. Barna haj álomban szerencsés szerelem. Másnak haját levágni, nyereséget jelent.

Hal
Hallal álmodni egy jó ismerős teherbeesését jelenti. Halat fogni: az erő jele, tengeri halat látni álomban: rémület; a halikra: sok pénz; halat megölni: nagy bevétel; ajándékba halat kapni: gazdagság.

Halál
Álomban meghalni nyomorúság. Halálra vágyakozni, egészséget jelent. Meghalni majd újraéledni, azt jelzi, hogy nagy tisztesség éri az álmodót. A pandzsábiak szerint, ha valaki halállal álmodik, az a hosszú élet jele.

Halott
Az álomfejtők szerint, ha az álomban látott halott mond valamit, jól oda kell figyelni, mert ez nagyon fontos lehet az álmodó számára. Halott személlyel álmodni, egy figyelmeztető álom, azt jelzi, hogy a jelenlegi körülmények nem sok jóval kecsegtetnek, ezért nem szabad semmiféle egyezségbe belemenni, és semmilyen szerződést aláírni.

Hamu
Álomban: hamun járkálni, bénulást okozhat.

Háromszög
Háromszöggel álmodni szerelmi légyottot ígér, de azt is jelentheti, hogy titkos találkozóra megy az álmodó.

Házasságkötés
Házasságkötésről álmodni egy családtag halálát jelenti. Ha a házasságot idegenek kötik, akkor a halott egy távoli ismerős vagy barát lesz. Házassági ajánlat álomban, bizonyos körülmények rosszabbra fordulását jelzi. Ha álmában az előző párjával készül házasságot kötni az ember, azt jelzi, hogy elfogadta a kapcsolatából adódó kötelezettségeket, és tanult a múltbéli hibáiból. A pandzsábiak szerint házasságról álmodni szerencsétlenséget jelent.

Holdfogyatkozás
A holdfogyatkozás álma azt jelzi, hogy az illető valamilyen eddig elrejtett tulajdonságára, titkolt hibájára hamarosan fény derül.

I, Í

Iga
Nőtlennek: házasság; nősnek: nyugodalom.

Indiai jó álmok és rossz álmok
Az indiaiak nagyon hisznek az álmok erejében, melyeket isteni figyelmeztetésnek tekintenek. Szerintük istenekről, démonokról, szerencsésnek tartott állatokról vagy szerencsésnek tekintett dolgokról álmodni jó jel. Viszont aranyról, vasról, hulló csillagról vagy földrengésről álmodni rosszat jelent. A pandzsábiak szerint a hajnali álmok általában valóra válnak. Nem jó tűzzel álmodni, vizet látni viszont szerencsét hoz. Váratlan szerencsét jelent, ha az ember álmában valamelyik ősétől ajándékot kap, ha viszont a felmenője elvisz valamit tőle, az a közelgő halál jele.

Ing
Ha fehér: nyereség; ha koszos: betegség.

Írás
Ismeretlen kézírást látni: valami hasznosat üzen az álmodónak; olyan írás, amit nem tudunk elolvasni: titkot jelent, amelyet megtudhatunk.

Ivás
Pohárból: jó társaság, amely hasznodra van.

J

Jajgatás
Álomban jajgatni, nagy bajra utal, jelenthet rossz évet, szárazságot, halálesetet.

Jég
Jéggel álmodni gond és betegség. Ha beszakad alattunk a jég, feleslegesen fogunk félni valamitől. Jégen elcsúszni szerelmi csalódás, vagy reményvesztettség. Jégen ülni, kedvezőtlen esemény bekövetkeztét jelzi. Olvadó jégen járni, füstbe ment törekvések. Jégkrémet enni, készíteni, eladni vagy felszolgálni, azt jelenti, hogy az illető elégedett az életkörülményeivel.

Jérce
Jércét látni álomban, nemsokára szerencse éri az illetőt.

Juh
Akolba zárt juhok, hosszú télre figyelmeztetnek. Juhot nyírni, veszedelmes időszak következik. Juhnyáj: az álmodó elégedett az életével. Juhokat őrizni, nyereség áll a házhoz. Juhászt látni álomban esőzéssel kapcsolatos kárt jelöl.

K

Kakas
Kakassal álmodni tűzvészre figyelmeztet, de jelenthet örömet szerző hírt, nőknél szerencsét. Kakas a tyúk hátán: szerencse a szerelemben. Kakas látványa egy torony tetején ünnepnapot jelent.

Katona
Katonával álmodni: bátorságot, olykor dühöt és gyűlöletet is jelent. A legtöbbször azonban rossz változásra van kilátás. Öreg katona látványa: hazudni fognak az álmodónak.

Kenguru
Kengurut látni, váratlan és izgalmas utazás ígéretét jelenti.

Kereszt
A keresztről és a keresztre feszítésről szóló álom szerencsét jósol az álmodónak: aki saját magát látja keresztre feszítve, nyugodt, eseménytelen házasságot remélhet; a tengerészek számára jó hajózást jelent. A politikusnak a keresztre feszítés a hivatali ranglétrán való emelkedését ígéri.

Kert
Kertet látni álomban többnyire gyerekáldást jelent. Virágos kerttel álmodni békét, kényelmet, igaz szerelmet és boldog otthont ígér. Gondozatlan, gazos kertet látni álomban, azt jelenti, hogy az illető elhanyagolta lelki szükségleteit. Az álombéli zöldséges kert, szorgalommal és gondossággal elért jólétet jelent, stabilitásra és belső erőre utal. Kert magas kerítéssel körülvéve azt jelzi, hogy adósságunkat kiegyenlítjük. Kert ősszel: gyász jele; kert télen: halott gondolatok.

Kesztyű
A kesztyű álomban, meghívásra lehet számítani. A kesztyűről álmodó embernek többnyire peres ügyei vagy üzleti gondjai lesznek, azonban megfelelő módon képes velük megbirkózni. Fekete kesztyű a gyász jele. Páratlan kesztyű: elválás olyantól, akit szeretünk.

Kígyó
Az álomfejtők szerint álomban magányos kígyót látni, és fenyegetést érezni, azt jelenti, az illetőnek egy olyan gonosz ellensége van, aki nemcsak ármánykodik ellene, hanem a testi épségére is tör. Sok kígyót látni egy gödörben balszerencse sorozatát jelzi előre a szerelemben és az üzleti életben. Ha sikerül az illetőnek legyőzni és meggyilkolni az álmában fenyegető kígyókat, azt jelzi, hogy felülkerekedik a nehézségein és diadalmaskodni fog. Kínában szerencsés előjel, ha álmunkban kígyó üldöz. Álomban fekete kígyót látni, leánygyermek születésének előjele, a szürkésfehér kígyó viszont fiúgyermek születését jövendöli. Az üzbégek szerint, aki fehér kígyóról álmodik, az meggazdagodik.

Koporsó
Az álomban látott koporsó az anyaméhet szimbolizálja. Ha üres, az álmodónak néhány területen kibékíthetetlen véleményeltérése van környezetével. A koporsóban látható holttest, depressziós időszakot jelez előre, melyet valószínűleg a személyi szabadság korlátozása okoz. Értelmetlen vagy rosszabbodó viszonyra, ügyre figyelmeztet. Itt az ideje a helyzet megszüntetésének vagy a kapcsolat felszámolásának.

Korsó
Az álomban látott korsó mindenféle rossznak a jele, kivéve, ha kútba vagy patakba esik, és darabokra törik, mert így a benne lévő bajok szétszéledhetnek. Teli korsóval álmodni, egészséget jelent; ha üres a korsó, az a szegénység jele.

Kulcs
Kulcsokat látni álomban, nem várt változást jelent, de utalhat valamilyen titokra, különösen akkor, ha a kulcs rozsdás. Kulcsot elveszíteni, haragot jelez a legjobb baráttal. Kulcsot találni: kiszabadulás szorongatott helyzetből. Kulcscsomó a kézben azt jelzi, hogy kezedben tartod a szerencsédet.

Kutya
Kutyával álmodni: az embernek alattomos ellensége van. Egy másik változatban, kutyáról álmodni nagy sikert, gyönyörűséget és állhatatos barátokat jelez. Ugató kutya felől álmodni, rosszabbodó életkörülmények várhatók, nagy valószínűséggel nehézségek fognak következni. Fogaival vicsorgó kutya látványa álomban gyűlölködést jelez előre.

L

Léggömb
Léggömböket látni álomban, szertefoszlanak a vágyak, különösen az üzleti életben és a szerelemben, de jelenthet veszteségeket is, és visszaesést, jövedelemcsökkenést a vállalkozásban, sőt válást is.

Levél
Az angol álomfejtők szerint annak a nőnek, aki szeretné megtudni, hogy szeretője őszinte-e hozzá, ki kell választania a szerelme levelei közül egyet, lehetőleg azt, amelyik a legszenvedélyesebb szövegű. Ezután a levelet az asztalra téve, össze kell hajtani kilencrétűre. Az így összehajtott levelet egy tűvel át kell szúrni, és a párna alá tenni. Ha éjjel a szerelmes nő ezüstről, drágakövekről, üvegről, kastélyról vagy tiszta vízről álmodik, biztos lehet benne, hogy szeretője őszinte, ígéretei becsületesek; ha azonban lepedőről, pókról, tűzről, fáról, virágokról vagy arról álmodik, hogy köszönti őt, akkor érzései hazugok, és el fogja hagyni. Ugyancsak álommal kapcsolatos hiedelem, ha valaki arról álmodik, hogy levele érkezett egy barátjától, annak az a jelentése, hogy a barátja hamarosan megérkezik, vagy nemsokára újabb hírt fog adni magáról.

Liba
Libát látni álomban hír jöttét jelzi, de jelenthet pletykálkodást. Ha gúnár támadja meg az álmodót, az csalárdságot jelent. Repülő liba messzi utazást prognosztizál; a libatoll pedig kigúnyolást.


Bármely lóval kapcsolatos álom nagyon szerencsés; még a halottas kocsit húzó tolldíszes lovakról való álmodás is jó jel, ugyanis esküvőt jelez előre. Az álomban látott tarka ló ugyancsak nagy szerencsét jövendöl. Hasonlóképpen vélekednek az arabok is. Aki lovakkal, öszvérekkel vagy szamarakkal álmodik, jót remélhet, mert a Próféta azt mondta: "A férfiak szerencséje a lovaik üstökéhez van kötve az utolsó ítélet napjáig." A Koránban pedig meg van írva, hogy Allah akarta úgy, hogy "meglovagolják őket és pompázzanak velük."A török álomfejtők szerint, aki fehér lóról álmodik, annak teljesülni fognak kívánságai.


M

Macska
Macskával álmodni általában kedvezőtlen előjel, jelezhet hűtlenséget, árulást vagy valamilyen szerencsétlenséget. Az álomban látott fehér macska jót jelent az angolszászoknál; a cirmos macska úgyszintén, mert szerencsés szerelmet jelez. Az álomban látott vörösessárga macska pénzt és sikeres üzletet ígér; a fekete-fehér macska az álomlátó gyerekeinek a szerencséjét jövendöli; a foltos macska, annak a jele, hogy a barátjaival lesz szerencsés az illető. Az álomban támadó macskák, ellenséget jeleznek; de ha eredményesen megküzd velük az ember, akkor nagy nehézségeken sikerül keresztülvergődnie, és hírnévre tehet szert. Ha valakit álmában csúnyán összekarmol egy macska, az betegséget és bajt jelez előre az álmodónak.

Madár
Az álomfejtők szerint madárral álmodni férjhez menést, álomban repülő madarakat látni, sikeres életet jelent. Madarat fogni: szerencse idegen vendéggel kapcsolatban. Madarat fészkén ülve látni álomban, házasságra van kilátás.

Mágia
Az álomfejtők szerint, az álomban átélt, vagy látott mágia bármilyen formája váratlan változásokat jelez. Ha azt álmodja valaki, hogy becsapta, vagy megtévesztette egy mágus, az annak a jele, hogy ismét találkozik egy rég nem látott, elveszettnek hitt barátjával, vagy felújít egy kihűlt szerelmi kapcsolatot.

Majom
Majommal álmodni azt jelenti, hogy az ember barátai álnokok, akik csak hízelegnek neki, miközben csak a saját érdeküket nézik. Táncoló majom látványa álomban közeli szórakozásra kilátás; fára mászó majom: ellenségeskedés; ordító majom: ha leány álmodja, akkor egy teszetosza fiú fog neki udvarolni.

Makk
Az álomfejtők azt mondják, makkal álmodni jó dolgokat jelez előre, jelentős vagyongyarapodást ígér. Asszonynak makkevésről álmodni azt jelenti, hogy jómódú lesz, és örömteli pozícióba emelkedik. Aki arról álmodik, hogy lerázta a makkot a fáról, annak vágyai hamarosan teljesülni fognak az üzleti életben vagy a szerelemben.

Mandula
Mandulával álmodni, átmeneti bánatot jelez. Élvezettel evett manduláról álmodni szerencsét jelent, ha keserű az íze, az eltervezett változtatásokat el kell halasztani, de utalhat betegségre is.

Medve
Az álomfejtők szerint egy medve megöléséről álmodni azt jelenti, hogy szorult helyzetből sikerül kiszabadulnia az álmodónak. A kínaiaknál az álomban látott medve fiúgyermek születésére utal.

Méh
Méhekkel álmodni sikeres üzletet jelez. A méhraj tűzvészre figyelmeztet. Álomban a méhszúrás szerencsétlenségre utal.

Méz
Álomban mézet enni szomorúság éri az embert.

Mosómedve
Mosómedvéről álmodni arra figyelmeztet, hogy fel kell készülni az önvédelemre. Egy másik változat szerint álomban mosómedvét látni, azt jelenti, hogy az emberek hamis arcukat mutatják az életben. Ha az álomban egy mosómedve kergeti az embert, annak az álmodó számára az a jelentése, hogy, akit eddig barátjának vélt, ellensége lesz, és a háta mögött a bukásán mesterkedik.

N

Nád
Álomban nádba fújni jó kilátás jele. Nádasban ülni, az álmodó a fájdalmát kívánja feledni, de jelenthet szerencsét is. Téli nádas látványa, hosszú télre lehet számítani.

Napfogyatkozás
Az álomfejtők szerint, napfogyatkozásról álmodni, az élvezetek túlzásba vitelére figyelmeztet. A túl sok esti összejövetel, az ivászat egészségi problémákhoz vezethet. Az álmodó átmeneti sikertelenségre számíthat a vállalkozásában.

Narancs
Keserű naranccsal álmodni azt jelzi, hogy rágalmak érik az embert, mégpedig arról a helyről, ahol a narancsokat látta.

Nátha
Náthásnak lenni, azt jelenti, hogy jó egészségnek örvend az álmodó.

Név
Ha valaki álmában a nevét hallja, arra utal, hogy jó üzenetet kap az álmodó.

NY

Nyak
Ha egy nyakról szól az álom, az a közelgő pénz jöttét jelzi, kivéve, ha egy törött nyakkal kapcsolatos, ebben az esetben arra figyelmeztet, hogy a vállalkozását, üzleti ügyeit rosszul menedzseli az álmodó. A vastag nyak kedvező jel.

Nyaklánc
A nyaklánc elvesztéséről álmodni, szenvedést jelent a szeretett lény elvesztése miatt. Ha az álmodó a szerelme vagy önmaga nyaka köré tesz egy nyakláncot, az házasságot és boldog családi életet jelez. Nyaklánc asszonyon: ajándékot fog kapni az álmodó.

Nyúl
Nyúllal álmodni szerencsétlenséget, rendszerint félelmet is jelent. Országúton ülő nyúl: titkos helyre való hívogatás. Nyúlganéj: kisebb szerencse éri az embert.

O, Ó

Olajbogyó
Olajbogyó álomban kereskedőnek szerencse, másnak pedig fájdalom.

Olajfa
Olajfát látni hegyen, szenvedésre számíthat az álmodó.

Olajos hal
Álomban olajos halat látni utazást jelez.

Olló
Az olló álomban is gyakran a veszekedés és harag jele. Ollót ajándékba kapni, kis szerencse. A nagy olló kövér asszonyra utal, a szabóolló pedig hideg időjárásra.

Orgyilkos
Álomban orgyilkost látni, gonosz gond fog hatalmába keríteni.

Orsó
Orsót látni álomban eljegyzést jelez a családban, nagy ünnepléssel.

Ö, Ő

Öblítés
Gonosz indulatok lecsengését, segítség érkezését vetíti előre.

Ölelés
Valakit ölelni álomban a csalfaság jele. Öregasszonyt ölelni, megszorítás, ifjú lányt ölelni, aggodalomra lesz ok.

Ölyv
Álomban ölyvet látni nagy veszedelem.

Öreg emberek
Öregurakkal álmodni jó egészség jele. Öregasszonyt látni álomban haragot jelent. Mezon kószáló öregember látványa, meglopják az álmodót. Táncoló öregember hosszú téli utazás, bánat várható.

P

Papagáj
Papagájjal álmodni azt jelenti, hogy valamilyen tréfás dolog történik az illetővel. Ha a papagáj megcsípi az álmodót, az barátnője irigységéről árulkodik. Az álomban látott és hallott beszélő papagáj azt jelenti, hogy gonosz gúnyt űznek az álmodóval.

Patkány
Álomban egy kamrában látott patkányok ínséges idők eljövetelét jelentik. A patkány látványa ellenségre hívja fel a figyelmet. Ha a patkány megharapja az álmodót, szerelmi féltékenység jele.

Páva
Álomban, ha a páva: kiált, szerencsétlenséget jelent; repül, kis öröm, amelyért nagy árat kell fizetni; alszik, a csábítás jele; a napon sütkérezik, egy asszony hiúsága miatti veszedelemre utal; döglött, öregasszony szerelmére figyelmeztet. Az álomfejtők szerint: álomban páván lovagolni, megszégyenülés jelent egy szerelemben; pávát enni böjtölés idején, gonosz áll a házhoz. Pávatollal álmodni, börtönt, pávatollal játszani, ingerlékenységet jelent.

Pénisz
Ha egy asszony péniszről álmodik, egy rokona fog meghalni, mondják a törökök.

Pénz
Pénz elvesztéséről álmodni, átmeneti zavarokat, boldogtalanságot jelent a családi életben, és visszaesést a vállalkozásban. Gyengének, sérülékenynek és talajt vesztettnek érezheti magát az álomlátó. Emellett a becsvágy, energia és a kellő önbecsülés is hiányzik belőle. Pénz ajándékozása álomban, a szeretet adásával azonos módon értékelendő. Az álmodó keresi a szeretetet. Ha mások ajándékoznak pénzt, elhanyagoltnak, mellőzöttnek érzi magát. Valószínűleg nem tanúsítanak kellő figyelmet a problémáira, és nem mutatnak együttérzést az illető iránt. Pénzt lopni, veszélyre figyelmeztet, és óvatosságra int. Pozitív értelmezésében viszont arra utal, hogy az illető – erőfeszítéseinek köszönhetően – végül képes lesz szert tenni az általa értékesnek tartott tulajdonságokra. Az indiai szikh álomfejtők szerint az alvó személy családjában betegség várható, ha az illető álmában valakitől pénzt vesz el.

Pénztelenség
Pénz hiányáról álmodni a társadalmi státusz elvesztésétől való félelmet jelzi. Az álmodó híján van azon képességeknek, melyek céljai eléréséhez szükségesek. Azt is jelezheti, hogy túlságosan sokat foglalkoznak vele, vagy ellenkezőleg, teljesen elhanyagolják az illetőt.

Pillangó
Az álomfejtők szerint körös-körül röpködő pillangókat látni álomban azt jelzi, hogy távoli barátunk felől kapunk hírt, levélben, vagy valakitől, aki találkozott vele. Pillangóról álmodni általában, a megnyugvás iránti vágyat jelzi. Emellett a pillangók kreativitást, romantikát, élvezetet és szellemiséget is kifejezhetnek. Az is lehet, hogy az álmodó gondolkodásmódja átalakulás előtt áll. Ha az alvó személy egy gyönyörű, színes pillangót lát álmában, az illetőt pozitívan értékelik egy közeli társasági összejövetelen.

Pók
A magyaroknál álomban a tarantella pók kivételével az összes pók látványa, jó szerencsét jelent. Minél nagyobb pókot lát az ember, annál nagyobb szerencséje lesz. Ha falon mászó pókot látunk álmunkban, a legkedvesebb kívánságunk fog teljesülni. Hálóját szövő pókot látni álomban, kemény munka révén növekedő vagyont jelképez.

R

Rémisztő álmok
Szerencsét jeleznek, például tűzben megégni mindenki számára szerencsét jelent, mert ha beteg álmodja, meggyógyul; ha fiatal álmodja, szerelmi szenvedély keríti hatalmába.

Repce
Repcével álmodni intő jel, civakodásra vagy egy esetleges megerőszakolásra figyelmeztet, amelynek elkerülésére fel kell készülni érzelmileg és fizikailag.

Repülőtér
Forgalmas repülőtérről álmodni az illető szabadság utáni, vagy utazási vágyát jelzi. Ha az álomban a repülőtér üres, vagy elhagyott, az útiterv megváltozik, vagy az utazás elhalasztódik.

Rossz álmok jó jelentése
Halállal álmodni, születést jelent, születésről álmodni halált. Álomban betegeskedni, jó egészség; bánkódni, jó hír felől hallani. Álomban a baleset, a sors jobbrafordulását jelenti; a büntetés, jutalmazást jelöl; a büszkeség, megszégyenítésre utal. Ha egy szegény férfi álmodja azt, hogy nővé fog változni, jó ómen, mert valaki gondoskodni fog róla, ha gazdag ember álmodja ugyanezt, akkor ez rossz ómennek minősül, mert arra utal, hogy hatalmának vége szakad.

Rózsa
Az álomban kapott virágzó rózsa a szerelmeseknek jót jelent; másnak kellemes találkozást. Fehér rózsával álmodni ártatlan lány szerelmét jelzi; a hervadt rózsa jelentése, hogy elfelejtik az illetőt. Az arabok hiedelem világában a friss rózsa a szívet megremegtető örömök eljöveteléről ad hírt, míg a hervadt rózsa csalóka híreket jelent. Rózsatövis felől álmodni, azt jelenti, hogy olyannak okozunk fájdalmat, akit szeretünk. Rózsát kötni, vigasztalódást jelez. Rózsafán jönni a világra, gazdag asszonyt jelent. Ha valaki álmában: rózsát kap és azt a hajába tűzi, akkor becsapja valaki, akiről azt hitte, hogy jó barát; tavasszal egy csokor rózsát kap, igaz szerelemre talál; ha viszont télen kapja a csokrot, a keresés hiábavalónak bizonyul. Álomban egy teljes díszben pompázó, virágba borult rózsabokrot látni, esküvőt jelez a családban. Ha valakit álmában rózsavízzel locsolnak meg, azt jelenti, hogy a kedvese másra gondol.

S

Sáfrány
Sáfrányos ételt enni álomban betegség jele.

Sánta
Sánta férfival álmodni félelmetes érzés; sánta asszonnyal: pletykáznak az illetőről; sánta gyerek: eltitkolt szerelem; sánta kutya: rossz hír.

Sebesülés
Ha egy öregember azt álmodja, hogy megsebesült a mellkasán, rossz hírt fog hallani, ha egy lány ugyanerről álmodik, akkor szerelmes szeretőre fog lelni.

Seprés
Asszonynak boldog házasság, férfinak nehéz munka.

Sóhaj
Sóhajtást hallani álomban szerencsés hír.

Sorompó
Sorompót látni álomban szép idő várható.


Sóról álmodni, új ízek és ragyogó élmények megjelenését jelzi. Az álmodó egyéni értékeinek jobb elismerését, hangulatának javulását, életerejének növekedését mutatja. Az erőfeszítések eredményre vezetnek. Hús sózásáról álmodni, az adósság felhalmozódását jelzi, melynek eredményeként folyamatosan zaklatják a pénzbeszedők.

Sör
Álomban sört látni vagy inni, boldogságot, homályt vagy ihletet jelez, de arra is utalhat, hogy az álmodó erős társadalmi életet él.

Strucc
Struccokkal álmodni rossz előjel, mert halálhírt, vagyis pusztulást jelent.

SZ

Szakáll
Szakállas emberrel álmodni, szeszélyes asszony miatti bizonytalanság. Földig érő szakáll. gazdagságot reprezentál. Lány állán növő szakáll, az álmodó elveszíti a szeretőjét.

Szamár
Aki álmában szamara hátán üget célja felé és azt el is éri, szerencsés és boldog lesz minden dolgában, de aki útközben leesik róla, azt szerencsétlenség és bánat éri.

Szamóca
Szamócát enni asszonynak titkolt szerelem, férfinak betegség, a szamóca látványa, jó házasság.

Színek
Álomban a színek közül a fehér: becsületességet jelent; a fekete: gyászt; a kék: kiegyensúlyozottságot; a vörös: elválást; a piros: erőszakot.

Szomjúság
Álomban megszomjazni, nyugtalanságot jelent, de vonatkozhat szomorúságra vagy fáradtságra is.

Születésnap
Álomban születésnapot ünnepelni, hosszú életkort jelent.

T

Takarítás
Álomban szobát takarítani irigység jele; istállót takarítani hideg idő várható.

Tanítás
Tanításról álmodni öregedés, tanítványra lelni boldogság.

Tea
Ha valaki azt álmodja, hogy teára szomjazik, akkor hívatlan vendégek fogják meglepni.

Tenger
Álomban tengerparton állni, és figyelni a hullámokat, ahogyan a habjai a fövenyen összetörnek, azt jelzi, hogy az illetőnek kis híján baleseti sérülése lesz.

Teve
Ha az ember tevével álmodik, nagyobb óvatosságra van szüksége, mert feltehetően túl sok terhet cipel a vállain. Az ilyen személy – ahelyett, hogy szabadjára engedné, hajlamos magába fojtani az érzelmeit. Meg kell tanulnia felejteni és megbocsátani. Ugyanez az álom más értelmezésben nagy problémák megoldására, akadályok leküzdésére való képességet jelez. Aki fehér tevéről álmodik, gazdaggá válik, mondják az üzbégek.

Tojás
Tojást enni álomban harag; tojáshéj: gyász; sok tojás: nyeremény; záptojás: betegség. A törököknél tojásokról álmodni hírbe hozást, pletykát jelent.

Tömjén
Tömjénnel álmodni lánynak fejfájás; másnak megkönnyebbülés; asszonynak lelkiismeret furdalás.


Az álomfejtők szerint, aki álmában tűt talál, olyan barátokra számíthat, akik nagyra értékelik őt. Tűt keresni álomban, fölösleges aggodalmakat jelez. Tűvel álmodni, egy barátság végét jelzi.

Tükör

Az álomban látott tükör az egészséges ember számára örömet jelent, ha viszont beteg az illető, egészségromlásra utal. A fényes tükör ájulást, a törött tükör pedig árulást jelez.

Tűzhely
Nőtlennek házasságot, másnak betegséget vagy helyváltoztatást jelent.

TY

Tyúk
Új taggal bővül a család.

U, Ú

Újszülött
Csecsemővel álmodni ártatlanságot, tisztalelkűséget, melegséget, új szerelem vagy új barátság kezdetét jelzi. Viszont szoptató asszonyt látni álomban, rosszat jelent, az fogja becsapni az illetőt, akiben a legjobban megbízott.

Utazás
Utazásról álmodni, az életcélok elérésére irányuló törekvést, általánosságban az életutat jelzi, melyet az álmodó örömtelinek és sikeresnek talál. Ha az álmodó ismeretlen területen utazik keresztül, az a versenytársak részéről reá leselkedő veszélyre utal. Aki álmában emberekkel teli autóban utazik, új és érdekes barátok, izgalmas kalandok elé néz. Ha viszont egyedül van az autóban, nehéz idők várnak rá.

Ü, Ű

Ürülék
Aki emberi ürüléket lát álmában, az pénzhez jut, vélik a törökök.

Üstökös
Üstökösről álmodni, azt „üzeni” az álomlátónak, hogy sürgősen meg kell szabadulnia a fizikai és lelki akadályoktól, és tovább kell haladnia a céljai felé.

V

Varjú
Az álomfejtők úgy vélik, hogy varjúval álmodni, csalódást jelent mindenben, bánatra, balszerencsére figyelmeztet, sot halált is jelezhet.

Vér
Álomban vért inni, az álmodó kirobbanó életerejéről és energiájáról árulkodik.

Vipera
Viperáról álmodni balszerencsét jelent. Megölni egy viperát, általában jó ómen. Egy élő vipera a küszöbön, halálesetet jelez a házban.

Víz
Vízzel kapcsolatos álmok jelentése: a vízesés váratlan, kellemes dolog; a folyó, ha tiszta, akkor nyugodt sikeres életet; ha zavaros, fenyegető veszélyt jelent;
az óceán: az illető békéjét; a kút belső nyugalmát jelzi; a mocsár pedig valamilyen veszélyre figyelmeztet. A magyar álomfejtők szerint: tiszta vízzel álmodni jószerencse, vagyonosodás jele; zavaros víz szomorúságot jelez, vagy az álmodó sajnálkozását egy általa jól ismert személy betegsége vagy halála miatt. Álomban a koszos víz látványa, egy gátlástalan személyre figyelmeztet, aki tönkre akarja tenni az álmodót.

Z

Zafír
Zafírral álmodni kellemetlen látogatóra utal.

Zászló
Zászlóval álmodni, ha az álmodó viszi, tekintélyt jelez; ha messziről látszódik, zavaros időt jelent.

Zuhanás
Zuhanásról álmodni a lelki egyensúly, az önkontroll elvesztését jelenti. Reprezentálhatja a veszélyeztetettség érzését, az önbizalom hiányát, a kudarctól való félelmet vagy képtelenséget a helyzettel való megbirkózásra. Ha valaki magasról zuhan ki álmában, és megsérül, készüljön fel arra, hogy nehéz napok várnak rá; ha a zuhanás nyomán nem sérül meg, a probléma kisebb és átmeneti jellegű lesz.

ZS

Zsiráf
Az összképre kell figyelnünk, átfogóbb szemléletmódra van szükségünk.

Kommentek

archivált tartalom

Puskás Juditnak #1650

Sziasztok Barátaim, Puskás Juditnak hívnak Budapestről, Magyarországról Szakmailag sebész orvos vagyok, 52 éves vagyok, kérem figyelmesen olvassa el a valós életem tanúságait, hogyan állítottam vissza egykori szerelmemet két napon belül gyertyák megosztása után. ima, jó szándékom van itt megosztani a jó hírt Tudd, hogy ez az információ segít valakinek, aki most olvassa, meggyógyítani a megtört szívet, és két napon belül helyreállítani az elveszett szerelem kapcsolatát. Lehet, hogy az én tartózkodásom is hasonló, már évek óta házas voltam Áronnal, a múlt hónapban szakított velem, mindent megtettem, hogy újra szeressen, de hiábavaló volt minden, amit tettem, szerettem volna, ha visszajön. mert volt két közös gyerekünk és annyira szeretem, hogy nem bírom nélküle, mindent megkérdeztem tőle, megígértem, de nem volt hajlandó. Elmagyaráztam a problémámat a munkatársamnak, ő a legjobb barátom, és azt tanácsolta, hogy vegyem fel a kapcsolatot a Drigbinovia Szerelmi varázslattal, ez az egyetlen, ami segíthet, de én az a fajta vagyok, aki soha nem hisz abban, hogy létezik szerelmi varázslat vagy működhet, nem volt más választásom, mint megpróbálni, küldtem egy üzenetet doctorigbinovia93@gmail.com Email és whatsapp +12162022709 és viber +12066713285. Drigbinovia azt mondta, hogy segíthet visszaszerezni a férjemet, hogy ne aggódjak, hogy minden rendben lesz három munkanap előtt, gondosan követtem minden utasítását, hogy mit tegyek a házamban egy szerelmi varázslat ima közben. az éjszaka. Drigbinovia sugárzott egy varázslatrészletet a szerelemről, és meglepő módon , A második nap 05:00 körül volt. hogy bocsánatot kérjen tőlem, és azt mondta, hogy haza fog jönni, hogy hiányzik neki a családja, annyira izgatott volt, hogy visszafogadtam. Drigbinovia a legjobb módja annak, hogy megmentse a házasságát, csak meg kell próbálnia?

2022-01-15 11:00:21

Éva #1649

Kedves Erzsébet!

Azt álmodtam hogy levágott, emberi kézfejeket találok.
"Semmi se vesszen kárba"-alapon megfőztem őket. A főtt kezeket beleraktam egy sárga zománcozott lábasba, amibe nem fértek bele, ezért ki is nyomódott ag edény oldala, mintha ennyire azért rugalmas lenne. Ott szorultak a kezek a fazékban, vittem a többieknek, hogy együnk, ők kicsit furcsállották, "ezt meg lehet csinálni?", én még ekkor is közömbös voltam a dolog iránt, mintha minden hús, hús lenne és nem megfőzni - pocséklás. Mondtam nekik, hogy de hát, volt róla recept, megfőztem. Azonban, ahogy beléjük vágtam és megkóstoltam, le se nyeltem, csak megízleltem, visszadobtam egy kezet, hogy "ezt kár volt megfőzni". Olyan húsíze volt, mint semmilyen másiknak. Egyszerre keserű és savanyú, de édes is. Nem jó.
Egy traumán vagyok túl vagy még benne is vagyok, az elmúlt napokban, lehet nem maradhatok abban a kapcsolatban amiben szeretnék, mert vannak veszélyei. Viszont maradni szeretnék és nem tudom mitévő legyek.
Mit jelenthet az emberhúsevés, és miért éppen levágott kézfejek?

Köszönettel,
Éva

2022-01-08 11:56:33

Emese #1648

Kedves Erzsébet!
Néhány napja volt egy intenzív álmom, amit azt gondoltam, hogy majd elfelejtek, de nem. Most is itt dolgozik bennem.
Egy kellemes, jó hangulatú, ablak nélküli házikóban voltam néhány barátommal. Legalábbis azt éreztem, hogy ők a barátaim. Az egyetlen, akit be tudok azonosítani, az önismereti csoportvezetőm. Jól éreztük magunkat, nevettünk és szép ruha volt rajtam, rajtunk. Valami ünneplőféle. Az egyik ember egy férfi volt, öltönyben, barna hajjal, amiben már voltak ősz szálak, de csak hátulról láttam, közvetlen közelről és épp a cipőjét húzta fel. Valamiért ebben a házikóban
nem volt rajta cipő. A ház ablakai helyén nagy nyílások voltak, csak úgy jött be a finom a kora nyári levegő. Ez a ház olyan volt, mint egy kellemes szórakozóhely, ami hasonlít egy szép kis kunyhóhoz.
Egy idő után kimentünk a házból, mert át akartunk menni egy másik házba, enni. Az a ház valami étterem lehetett. Nagy üvegablakokkal. szép volt, de sokkal nagyobb és elegánsabb a "szórakozóhely- kunyhónál". Amikor kijöttem a kunyhó- házból, észrevettem, hogy nincs rajtam cipő, de ez nem zavart. Tudtam, hogy hol van és szép nagy köveken mentem, haladtam. A nagy kövek kellemes melegek voltak, élveztem a talpam alatt ezt az érzést. A két ház közti kert gyönyörű volt, színes növények, élénkzöld fű és langyos meleg a levegő, az ég fantasztikusan kék volt. Akkor vettem észre, hogy egy magasabb dombon, vagy hegyen voltam, itt volt a két ház is. A nagy kövek után 3 lépcsőfokhoz értem. A lépcsők széle fa volt és tele voltak szórva a lépcsőfokok gyönyörű hófehér kavicsokkal. Ezen azt hiszem nem mentem fel, de nem emlékszem rá. Arra viszont igen, hogy visszafordultam, mert az első házban akartam hagyni a táskámat. Amikor elindultam vissza, akkor láttam, hogy két ember, valamiféle népi énekmondók voltak a háznál, Az egyik a két ház között harmonikázott, a másik a kunyhó-ház ablaka alatt hegedült és vidáman azt énekelte be a házba, hogy: "itt az idő!" sokszor egymás után. Kívülről néztem és álmomban azt képzeltem, hogy ördöglábai vannak, de nem azok voltak. Jókat kuncogtam magamban, olyan vicces volt. Mintha ki akart volna énekelni valamit vagy valakit a házból. Visszafordultam a nagy ház felé, mert közben megijesztett a saját képzeletem, hogy ördöglábai vannak. A másik házban egyszer csak már bent voltam. Ez a ház sötétebb volt belülről, de sok gyertya égett benne, így nagyon hangulatos volt. Ott is volt néhány ember, de őket nem ismertem.
Nem tudom hova tenni magamban ezt az álmot. Kérem, hogy segítsen a megfejtésében!
Köszönöm! Emese

2021-08-27 22:18:08

Kérdező #1647

Üdv!
Én egy rövidebb álmommal kapcsolatban kérdeznék.
Azt álmodtam, hogy tök ismeretlen emberek (arcukat nem is láttam) elvittek egy helyre, ahova sokat járok, majd ott előrántottak egy fegyvert, és a vállamra tartották (A nyakam mellé, bal oldalra a szívem felé nézve), majd el is sütötte az emberke, és iszonyúan fájt, ordítottam, sikítottam. Ezután felébredtem, nem tudom túl éltem-e, de nem hinném...

2021-08-08 18:53:41

Tigris #1646

Kedves Erzsébet! Többször álmodtam kiscicákkal,az anyjukkal. Először azt hittem bajban vannak,mert a háttérben égett egy épület,de kiderült,hogy minden rendben.Utána kivettem egyet az alomból,hogy megnézzem,mert választani akartam belőlük. Most pedig kiscsibék közé keveredett egy kiscica. Azt hittem sok kiscica de amikor jobban megnéztem láttam,hogy kiscsibék és köztük ott van egy kiscica. Most ezüst fekete csíkos volt,mint a whiskas macska. Előtte foltos kiscicák voltak,fehér alapon narancssárga,barna fekete foltos,meg az ezüst fekete csíkos. Az első álmomban megnyugodtam amikor megláttam a kiscicákat az anyjukkal. A következőben amikor választani akartam,izgatott voltam. Most nyugodt.
Várom segítségét,hogy mit jelenthet ez az álom.
Tisztelettel:Tigris

2021-04-24 06:37:13

Imréné Máté #1645

2020 december 9áén elhunyt a férjem autóbalesetben
42 évig voltunk házasok imádtuk egy mást tegnap éjszak azt álmodtam jön felémmegcsokol majd mindketten nagyon koszos vizbe ugrottunk

2021-03-11 10:27:08

Béla82 #1644

Üdvözlöm! 2 hónapja szakítottam a partneremmel. Nagyon fáj, de igyekszem feldolgozni és mindent megteszek, hogy mihamarabb elengedjem őt. Ritkán emlékszem az álmaimra, azonban most sikerült felidézni egy vele kapcsolatosat. Azt álmodtam vele kapcsolatban, hogy egy szálloda kis "sufni" szobájában vagyunk, vérző sebeket látok rajta, keléseket, meg is mutat egyet a nemi szerve felett, kéri hogy nézzem meg, és kérdi, mi lehet az. Nagyon fakó az arca, betegesen néz ki. Ennek ellenére szeretkezek vele. Ezt követően kimegyek valamiért az utcára, és visszafelé nem találom a szobát, ahol együtt voltunk. Folyamatosan bolyongok, de nem találom, eltűnt.
Köszönöm megtisztelő válaszát.
Üdv,
Béla

2021-02-15 17:35:14

Luca #1643

Kedves Erzsébet! Egy visszatérő motívumról szeretnék kicsit többet megtudni. Gyakran álmodom, hogy van egy lovam. Az álomban nem látom magát a lovat, de tudom hogy létezik és gondoskodnom kell róla. Viszont valamilyen úton módon hátráltatnak ebben. Hiába ismételgetem, hogy nekem mennek kell etetni /pucolni /lovagolni, mindig feltartanak valamilyen aprósággalÍgy nem jutok el odáig, hogy találkozzunk és kellőképpen gondoskodhassam róla. Sajnos eddig nem sikerült megfejtenem az álom jelentését... Előre is köszönöm a segítségét! Üdvözlettel, Luca

2020-10-17 23:13:02

Ketrin 68 #1642

Kedves Erzsébet! Az éjjel különös álmom volt. Egy nagyon szép hófehér cica ült a lábamnál ahogy aludtam, majd a mellkasomra ült és nézte az arcom. Viszont valaki oldalról az arcomba fujt, hogy ébredjek fel. Különös élethű álom volt :) Lehet jelentése?
Válaszát előre is köszönöm! További szép napot kívánok

2020-09-30 06:47:08

Csikós Mária #1641

Kedves Erzsébet!
Intenzív se veled se nélküled kapcsolat,aminek most lesz vége :(
Álmomban kétszer a "párom" ott ült az ágyam szélén és kedvesen engem nézett.
Annyira valóságos volt és ánnyira mellbe ütött,hogy fel is ébredtem.
Azt gondolom nincs értelme a kapcsolatunknak,de lehetséges,hogy ez az álom egy üzenet?
Köszönöm előre is a válaszát!
Üdv.: Marcsi

2020-08-11 07:46:12

Judit #1640

Kedves Erzsébet!
Múlt héten éjfél után azt álmodtam, hogy kiöntök magamnak egy pohár tiszta vizet, amibe bele is kortyoltam. Még mielőtt lenyeltem volna a kortyot, észrevettem, hogy a pohárban vastag fekete penészdarabok úsznak, holott kristálytisztának láttam, még mielőtt beleittam volna. Rögtön kiköptem a korty vizet, és kimostam bő vízzel a számat. Nagyon erős undort éreztem álmomban, és már ébren is, ahogy felriadtam. Azóta nyomaszt ez az álmom. Aggódom: nem értek az álomfejtéshez, de több életterületen is rosszat sejtek miatta. Egyrészt azért, mert van valaki a környezetemben, akibe szerelmes vagyok, de nem tudom, viszonozza-e egyáltalán az illető. A másik gondom, hogy munkahelyet szeretnék váltani, mert rosszul érzem magam a mostani helyen. Mit üzenhet nekem ez az álom?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Judit

2020-05-26 19:56:22

Mészáros András #1639

Kedves Erzsébet!
3 álom megfejtésében kérek segítséget. Mindet közvetlenül felkelés előtt álmodtam, ezért aznap reggeli dátummal írom ide:

2020.03.20 (péntek): Csak egy hang. Közvetlenül ébredés előtt. Nem is férfi, nem is női hang, de inkább női, mint férfi. Barátságos, majdnem természetes, de mégis gépi hang. Csak egy dátum. Ennyit mond a hang. 2023. április 15.

2020.04.03 (péntek): Fogak a számban. Bennük hosszú, rozsdás szegek. Nem tudom, hogy kerültek oda. Kiszedem a nyelvemmel, visszanőnek. Mind kiszedhető, de mind visszanő.

Egy ismerős a lépcsőházunkban. A mi sorunkon, valamelyik alattunk lévő lakásban, egy-két emelettel lejjebb. (A valóságban még egy megyében sem lakunk. Elég ritkán találkozunk, de rendszeresen. Nem vagyunk túl közeli viszonyban, de tegeződünk, és mindig örülünk, ha látjuk egymást. Eddig csak pozitív élményem volt vele.) Azt mondják, ő tud segíteni. Elmegyek hozzá, meglátom a nyitott ajtóban. Még meg sem szólalok, már érzem: ő tényleg tud segíteni. És megnyugszom. Még mielőtt megszólalnék, felébredek.

2020.05.11 (hétfő): A helyi zöld szervezet közgyűlést tartott, szabad téren, a belvárosi posta mellett, az újságos stand előtt. Én is ott voltam, megfigyelőként, pedig már nem is vagyok tag. Már évek óta kiléptem. Már régóta vártam egy alkalmasabb, rokonszenvesebb embert az egyesület élén. És hirtelen megtörtént! Leváltották az elnök asszonyt, aki már tizenvalahány éve vezeti az egyesületet. Az utódja egy férfi, akit senki sem ismer. Idősebb nálam. Kb. 50-60 éves, ősz hajú. Az egyesületből még senki sem látta. Ugyanaz a keresztneve, mint nekem, de ezen kívül senki nem tud róla semmit. Még a vezetéknevét sem. Új tag lehet. Mégis elnöknek választották. És mindenki nagyon örült neki.

Mire utalhatnak ezek az álmaim? Főleg a márciusi álom megfejtése érdekelne: vajon mi történhet velem vagy a nagyvilágban 2023. április 15-én?

2020-05-17 19:07:35

Ágnes #1638

Kedves Erzsébet!
Szeretnék álomfejtést kérni, ha lehetséges, a szótárakkal nem boldogultam.
Május.1. reggelére álmodtam a következőt:
A saját udvarunkon játszódott, a hátsókertünk végében hatalmas erdő van, de az erdőt is kerítést választja el a hátsó kerttől, a hátsó kertet is kerítés, és ajtó választja el az udvartól, és van még egy kerítéssel elkerített része az udvarnak.
Álmomban azonban farkasok jelentek meg. A valóságban egyáltalán nincsenek a környékemen és sosem álmodtam még velük ezelőtt. Elöször csak egy farkast pillantottam meg a hátsó kertben, és rögtön a kutyámat féltettem, tudtam rátámad majd a farkasra. Így is történt, de a farkas szelíd volt, nem támadt vissza, így a kutyám könnyen elbánt vele. Sajnáltam a farkast, de örültem, hogy a középtermetű kutyám túlélte. De aztán több farkas jött. Végül a kerítések ellenére is mindenhol ott voltak, körbe vettek az udvaron, nem közvetlenül, de minden drót és fakerítés mögött tartózkodott egy-kettő. Valójában nem figyeltek rám, valahogy szelídek voltak, csak lézengtek, nem akartak rámtámadni. Sajnáltam. Majd két másik farkas által megsebesült a kutyám, akkoris a kutyám támadt rá. (Valahogy a kutyám mindig átjutott a kerítésen)Láttam az esetet, dee fura volt, akkor sem tűnt agresszívnak a farkas, csendes volt és nyugodt, és miközben a kutyám harapta is. Ezután ott hagyták a kutyám, és én odamentem hozzá, halottnak tűnt. Megsimogattam a fejét, majd gyengén kinyitotta a szemét, és azzal ért véget az álmom ahogy a kutyám barna szemei néznek rám. Egyébként a kutyám már elég öreg, 13 év körüli, köhög is néha,jelentheti ez, hogy meg fog halni? Na és a farkasok? Ötletem sincs.Annyira nem értem az egészet, ha tudna segíteni hálás volnék. Előre is köszönöm szépen!

2020-05-01 09:09:47

Vivien #1637

Kedves Erzsébet!
24 éves vagyok párkapcsolatban élek már 5 éve, van egy 3 éves kisfiam is. Én folyton ugyan azzal a személlyel álmodom. Kb 4 éve kezdődött. Ez a fiú, akivel álmodom 8 évig az osztálytársam volt általános iskolában. 8. osztályban még szerelmes is voltam belé de persze semmi komoly hamar el is múlt. Álmaimban általában szerelmesek vagyunk, fogjuk egymás kezét, akár meg is csókol. Máskor semmi szerepe az álmomban egyszerűen csak jelen van benne. Nem telik el úgy hét, hogy legalább 2 este ne vele álmodjak aztán van egy-két hónap kihagyás és megint. Akár több este is egymás után. Ebben talán semmi furcsa nincs, engem viszont kezd idegesíteni. Nem értem, ugyanis utoljára 3 éve láttam ezt a srácot az utcán. Akkor is csak köszöntünk egymásnak és ennyi. Nem beszéltem vele. Nem érzek semmit iránta nyilván, napközben nem is jut az eszembe és este még is ott van az álmomban. Talán van valamiféle jelentése. Köszönöm válaszát előre is.
Vivien

2020-04-20 11:54:25

Gabi #1636

Kedves Erzsébet!
15 éves fiam álmának megfejtésében kérném a segítségét.
(Ő az apjával él, a 12 éves húga pedig velem.)
A fiam ma reggel sírva ébredt az álmából, melyben a húgával és velem a Balatonban fürdött, amikor engem megtámadott és lehúzott a víz alá egy cápa.
Ön szerint mit jelenthet ez az álom?
Segítségét előre is nagyon köszönöm!
Tisztelettel: Gabi

2020-04-13 19:19:46

Gabi #1635

Kedves Erzsébet!
15 éves fiam álmának megfejtésében kérném a segítségét.
( Ő az apjával él, a 12 éves húga pedig velem. )
A fiam ma reggel sírva ébredt az álmából, melyben a húgával és velem a Balatonban fürdött, amikor engem elkapott egy cápa, és lehúzott a víz alá.
Ön szerint mit jelenthet ez az álom?
Segítségét előre is nagyon köszönöm!
Gabi

2020-04-13 19:15:16

Sára #1634

Kedves Erzsébet!
Az én álmom nagyon zavaros volt.
Patakpart mentén sétáltam egy barátnőmmel,de nem tudom ki volt az és akkor jött egy fiú barátom aki el ment mellettünk kerékpárral majd vissza fordult és megállt mellettünk.
Fúra volt,mert a patak nagy volt,ki volt öntve és sötétedett és picit horrorisztikusnak tűnt.

Másnap ugyan úgy egy régi fiú barátommal voltam és elmentünk inni és ott voltak a párom haverjai akikkel nem vagyok jóba
Nagyon frusztrált és kellemetlen helyzet volt majd a barátom mondta mindjárt jön és elment,de nem tért vissza
Ez is sötétbe volt vagyis este .

Válaszát előre is köszönöm.
Üdv : Sári

2020-04-07 17:36:54

Beáta #1633

Kedves Erzsébet!
Nagyon intenzív álmom megfejtésében kérném a segítségét. Az elmúlt ájszaka álmomban megjelent egy hatalmas főnix madár. Egyenes leszállt hozzám és 3 arany karikagyűrű volt a csörében amiket a tenyerembe adott. Kérte, hogy húzzam fel a köves arany gyűrűt a gyűrűs újjamra valamit a nagyott méretűt is egy másikra. A legkisebb aranyűrűt azt mondta még vissza viszi mert nincs itt az ideje még. És ezzel el is repült. Felébredés után is olyan intezíven emlékeztem rá, ami általában nem jellemző. Szingli vagyok, nincs gyerekem se. Segítségét előre is köszönöm. Beáta

2020-03-05 08:24:38

Anett #1632

Kedves Erzsébet!
Az én álmom nagyon intenzív volt. Álmomban a párommal veszekedtem, hogy min arra màr sajnos nem emlékszem. De a vége az volt h azt mondta az exe legalabb nem piszkálta. Annyiban jobb volt az exe. Én erre megkerdeztem// mondtam H vissza akar e hozzá menni. És közbe a jegygyűrűmrt fogtam és elkezdtem lehuzni az ujjamrol. Erre ő megkérdezte hogy szakítani akarok e. Utánna én kimentem a szobából a földre ültem és sírtam.ekkor ébresztett az óra.
Igazából nem szoktunk veszekedni egy harmonikus kapcsolatban êlunk. Nem tudom mit jelenthet ez az àlom, talàn Ön tud nekem segíteni.
Hálàsan köszönöm.
Tisztelettel : Anett

2019-12-21 21:20:58

Bea #1631

Tisztelt Rosta Erzsébet!

Napokban álmodtam egy számomra értelmezhetetlent. Egy dombtetőn/háztetőn voltam és a város tőlem aránylag messze volt és lenéztem rá. Arra nem emlékszem pontosan, hogy dombtetőn vagy háztetőn voltam és a város tőlem jobbra volt. Ahogy felnéztem az égre akkor megláttam egy embert az égen. Egy férfi körvonala volt látható. Jobb kezében sétapálca, balkezében a kutya póráza, melynek végén egy kisebb testű kutya volt, talán forma alapján egy westie és a fején kalap. Lehetett látni ahogy sétál. Csak a vastag fekete körvonala volt így következtetni tudok a formából, hogy öltöny volt rajta. Ahogy közeledett a város felé úgy lett egyre nagyobb, majd amikor a város fölé ért mintha egy örvény lerántotta volna a városba eltűnt. Majd a következő pillanatban egy 45-50 nm-es fürdőszobában találtam magam aminek 3 fala padlótól plafonig üvegezett volt és természetesen átlátszó üveg. Egy zuhanyzó volt a közepén aminek szintén üveg volt a fala. Az ablakokon pedig csak mell magasságig volt függöny, de az is csak fényfüggöny, és ahogy ott mászkáltam, mivel meg akartam zuhanyozni jöttek az emberek és bámultak rám kintről. Mi lehet ennek az álomnak a jelentése?

Köszönöm a segítségér!

2019-11-04 09:44:13

Enikő #1630

Kedves Erzsébet!
Nem igen szoktam emlékezni az álmaimra, sőt úgy érzem nem is álmodom. Most viszont két álmomra is emlékszem. Az egyik: Sok arany ékszerem volt és nem találtam sehol. Teljesen kiborultam. Próbáltak nyugtatni, de semmi nem segített. A másik: Több helyen is megfordultam, majd az egyik helyen azt tapasztaltam, hogy nincs meg a táskám. Fogalmam sem volt, hogy hol van. Benne voltak az irataim, pénzem, bankkártyám, telefonom. Nem tudtam hirtelen mit csináljak. Telefonálni nem tudtam, hogy letiltsam a kártyámat vagy bejelentsem a rendőségen.Voltak emberek körülöttem, de nem segítettek. Érdekes volt, mert nem voltam ideges, csak nem tudtam, hogy mit csináljak. Mind a két álmomnál nem derült ki, hogy ellopták vagy elveszítettem a dolgot. Arra lennék kíváncsi, hogy mi ennek az üzenete. Ebben kérem a segítségét? Köszönöm.

2019-07-29 20:35:23

Kalauz Patrícia #1629

Jó estét Egy álmomra szeretnék választ kapni.Az álmom tegnap éjjel történt, anyuval a bátyámmal és a párommal ültünk a vonaton ám egyszer csak arra lettünk figyelmesek,hogy a vonat-vezető ki ugrott a vonatból , majd nekünk kellett vézfékezni a vonatot,kérem segítsen megfejteni mit jelenthet az álmom köszönettel : Kalauz Patrícia

2019-03-01 20:32:57

Márrika #1628

Tisztelt Erzsébet!

Szeretném megfejteni az álmom jelentését, végül
ezen az oldalon kötöttem ki..
Azt álmodtam Csivava kutyusunk /aki évekkel ezelött meghalt / lezuhant az emeletről /4.emeleti panelban laktunk anno es onnan zuhant le,anyumék a mai napig ott laknak, de én már nem élek velük rég./mielőtt földet ért volna beütötte a fejét es meghalt. Arra emlékszem még hogy mondtam valakinek, hogy hogy mondjuk el ezt anyának, hogy meghalt a szetetett kutyája. Ezután felébredtem.

2019-02-20 07:56:32

kika #1627

Jo Estet verzo kisegeret lattam mit egy kigyharapott meg egy hatalmas feketes barnas volt a blokkunk elott aztan ahogy beleptem a lepcsohazba rengeteg kigyotojast lattam aminek a felet ossze is tapodtam nem ertem mit jelenthet ez

2019-02-12 17:50:37

kika #1626

Jo Estet ugy gondolom eleg bonyolult almom volt mer nem tudtam megfejteni a nlokkunk mogott egy vérző kisegeret lattam kigyo harapta meg aztan lattam a hatalmas feketes barnas kigyot is ahogy beléptem a lépcsőházba rengeteg kigyotojas volt aminek a felet biztos osszetapodtam és nem ertem hogy mit jelenthet ketsegbe vagyok esve :sad:

2019-02-12 17:43:54

Kata #1625

Tisztelt Rosta Erzsébet!

A múltban kétszer már segített és be is jött amit írt, ezért kérem szépen, hogy a mostani álmommal kapcsolatban legyen szíves segíteni. Azt álmodtam, hogy a párommal egy ismerősnél voltunk, valami party félén, ki kellett mennem a mosdóba, mert nem éreztem jól magam, ahogy ki értem a mosdó fölé hajoltam, és elkezdtek potyogni a fogaim, van egy rossz fogam, ennek kivételével mind ki esett, majd újra nőttek, elfeketedtek és újra kiestek, majd ez ismétlődött egyre gyorsabban és gyorsabban, olyan gyorsan, hogy folyton tele volt a szám fogakkal, de az az egy rossz egyszer sem esett ki, amikor ez abba maradt teljesen fehér fogkrém reklám szerű fogaim lettek. Hirtelen ugrottam egyet időben és térben és a nagyszüleim háza előtt álltam az utcán és néztem fel az ablakukra ( belváros 2.ik emelet) A nagymamám állt az ablakban, nagyon erősen világította meg a nap őt és a szobát, a háta mögött 3 általam nagyon jól ismert barátnője állt körbe fogva a nagymamámat össze kulcsot kezekkel, a negyedik barátnője az utcán mellettem állt, beszélt hozzám de nem értettem mit mondd, mintha süket lettem volna, nem hallottam a hangját. Nagymamám kivételével mind a négy asszony elhunyt már. Nem tudom ez számít e, de Nagymamám jelenleg combnyak töréssel kórházban van. Várom mielőbbi szíves válaszát Tisztelettel Katalin

2019-01-07 05:58:28

Nagy Bence #1624

Kedves Erzsébet!

Álmomban elkezdtem rágni a számat és egészen addig rágtam míg szinte csontig le nem rágtam a saját számat, nem véreztem viszont enyhe fájdalommal járt az hogy "eszegettem a hús cafatokat!
Kérem mondja meg mit jelenthet ez!

2019-01-04 18:32:33

Boglárka #1623

Kedves Erzsébet!

Nemrég riadtam fel álmomból ,a második gondolatom miszerint meg szeretném fejteni azt magához vezetett.
Szeretném a segítségét kérni ,hogy lehet-e
összefüggés az álom és nemrég elhunyt édesanyám halál között továbbiakban ,hogy mit jelent maga az álom?

Álmomban dolgoztam,jelenőségét annyiban látom ,hogy a belváros utcáin sétáltam több boltból loptam
ezt követően embereket öltem.Bolti lopás gyanúja miatt nyomozás indult ellenem ,de kicseleztem a rendőrséget és a kés eltüntetésén járt az eszem.Egy helyi lepukkadt pubba betérve ismerős arcot látva ,egy fogyatékos de mérhetetlenül kedves emberrel(életben nem ismert)való találkozás elfeledtette velem az eseményeket és célomat.
Felriadva vegyes érzelmek keringtek bennem örültem ,hogy nem valóság viszont az álom azonnal kiment a szememből ,frusztráltnak éreztem magam és verejtékben fürödtem ébredéskor.
Válaszát előre is köszönöm!
Boglárka

2018-12-30 02:13:56

Anna #1622

Kedves Erzsébet!
Azt álmodtam, hogy a sötétből kifutott hozzám lánra verve egy vidra, aki odabújt hozzám és játszani akart. Sokáig simogattam, jól esett az álmomban vele találkozni. De miután felébredtem zavart, hogy vajon miért volt láncra verve? Mit jelképezhet ez az álom?
Köszönöm válaszát!

2018-07-24 09:55:35

Benkó Erzsébet #1621

Kedves Erzsike ! Egyiptomi útról készülök dönteni. Az éjjel földrengésről álmodtam . A földben árok hasadékok keletkeztek. Útközben elvesztettem mindenemet . Próbáltam a legszükségesebb dolgokat beszerezni az előkerült maroknyi papírpénzből. Ekkor felébredtem. Mit jelenthet ez ? Köszönöm válaszát !

2018-03-22 10:40:21

Tamás #1620

Kedves Erzsébet!
Ha megkérhetem tudna nekem mesélni a Carl Gustav Jung által megfogalmazott szinkronicitásról? Tudom hogy ez nem ide tartozik, de nagyon érdekel ez a dolog és maga a legjobb személy akitől több információhoz juthatok a témával kapcsolatban. Arról szeretnék tudni, hogy pontosan mi ez illetve hogyan lehet "elérni".
Előre is köszönöm!

2018-02-24 23:02:38

Tamás #1619

Kedves Rosta Erzsébet!
Tudom, ez nem ide tartozik, de nemtudna nekem beszélni a
Carl Gustav Jung által megfogalmazott szinkronicitásról? Mivel nagyon érdekel ez a dolog...
Előre is köszönöm!

2018-02-24 23:00:43

angélanyolcvannégy #1618

Kedves Erzsébet!

tegnap volt egy igen különös álmom aminek talán lehet jelentése is:
tengeren vitorláztunk testvéremmel aki kormányzott és egy kis társasággal, mikor is egy öbölbe értünk ahol sok kisebb hajó volt, amiket csak nagyon nehezen tudtunk kikerülni (egynek neki is mentünk) ráadásul a vízben rengeteg halott ember volt akiket szintén el tudtunk kerülni.a hajózás visszatérő álmom. Nemrégiben egy befagyott vitrolást láttam eldőlve a vízben, aminek az árbócára fel kellett másznom hogy ne szakadjon be alattam a jég, ami sikerült is, majd felolvadt és tovább tudtam vele haladni.
válaszát előre is köszönöm!

2018-02-24 11:25:43

erik szucs #1617

Tegnap este azt álmodtam hogy találtam egy almásderes lovat aki hozzám csapódott és én befogadtam magamhoz. az álmomban volt egy kis szamaram is aki egy hordóban lakott, és mindíg örült ha látott kijött bőgni nekem. ez mit jelethet.
Előre is köszönöm a válaszát . Erik

2018-02-03 10:10:16

katica #1616

Kedves Erzsébet! ezt az álmot délután álmodtam. ellenségemmel ültem be egy étterembe, egy harmadik személlyel, akiről nm tudom ki volt, már az álomban sem volt látható. én a pincértől (?) egy zongorát kérek, h játszhassak (régen zenéltem, de soha nm játszottam zongorán ) ő eltűnik, az ellenségemmel együtt, és mivel sokáig nm térnek vissza, kimegyek az utcára, elindulok, h hazaérjek mire a gyerekeim az iskolából megjönnek. a napfény a szemembe tűz, de az égbolt színe koromfekete.
kérem ha tud valami magyarázatot ezekre tiszteljen meg vele nagyon fontos lenne!!
köszönettel,
K

2017-11-24 15:44:35

Balázs #1615

Kedves Erzsébet!

Egy triviális kérdésem lenne Önhöz: Van bármi jelentősége, ha az alábbiakat álmodom?

Már 4 alkalommal szólt az álmom ugyanarról a személyről kicsivel több mint egy hónap leforgása alatt. Egy kolléganőről van szó, akt tisztelek és jónak mondható a viszonyunk. Nem gondoltam rá még soha úgy mint lehetséges kiszemelt, vagy hogy munka illetve baráti kapcsolatnál ez több legyen. Inkább azt tudnám mondani, hogy sok általam elismert értékes tulajdonsága van. Hozzá tartozik a dologhoz, hogy boldog párkapcsolatban él. Rengeteget segítünk egymásnak, voltak már kisebb vitáink, de összességében pozitívnak mondható a kapcsolatunk.

Az álmaimban viszont rendszerint egyenesen a páromként jelenik meg. Pl.: Egymás kezét fogva várjuk a buszt vagy utazunk buszon. Kiöltözve valamilyen rendezvényen táncolunk. Illetve olyan eset is volt, amikor érzéki intim együttlét is szerepelt az álmomban. Ez utóbbi sem egyszer.

Ezek az álmok mindig nagyon meghittek, és én mint az álom szereplője boldog vagyok. Ébredést követően pár percnyi zavarodottság után áll helyre a világ rendje. Tudtommal nem gondolok rá lehetséges párkapcsolati partnerként, sőt már olyat is meséltem el neki, hogy ki az lány, akivel el tudnám képzelni.

A kérdés továbbra is az, hogy van-e ennek bármi jelentősége, vagy ilyen álmok gyakran megesnek és nem kell semmit belelátni? Van-e valami amit tudat alatt lehet hogy érzek, csak nem jött még felszínre. Teljesen bizonytalan vagyok az üggyel kapcsolatban.
Ha esetleg még szüksége lenne némi többlet információhoz természetesen megírom.

Szíves válaszát előre is köszönöm.

2017-11-24 08:49:32

Mónika #1614

Kedves Erzsébet! Ma azt álmodtam, hogy gyermekem a volt férjemmel nyaral a közelben, de valahogy odakeveredett egy közös barátunk is, aki biztosított róla, hogy vigyáz a lányomra. Ezután egyedül maradtam a házunkban, ami elég lepusztult volt, alig hasonlított mostani kinézetére. Majd hazajött a jelenlegi párom, közölte, hogy válni akar, övé a ház, menjünk a gyerekkel. Beleegyeztem, de későbbre beszéltük meg a költözést. Majd elmentünk egy új házba, de falun belül maradtunk, de a költözés előtt kitakarítottam, rendet hagytam magam után, a hűtôre pedig kitettem egy ultrahang képet a közös gyermekünkről- akiről akkor szereztem tudomást. A gyereket megtartottam, de a páromat kizártam a nevelésből, azt mondtam, semmi köze a kisbabámhoz. Pedig mindketten tudtuk, hogy az övé. Ezeknután a lányommal éltünk kicsi házunkban, és vártuk az öccsét. De valahogy jól éreztem magam az álomban. Nagyon szeretném tudni mit jelent, előre is köszönöm a segítséget! Tisztelettel: Mónika

2017-11-10 04:16:10

Balogh Dávid #1613

Tisztelt Rosta Erzsébet !
Én azt álmodtam , hogy én voltam pókember egy ideig tudtak szőni a hálókat úgy hogy repültek a házak/dolgok aztán egyszer csak valahogy nem tudtam a kezemből hálókat lövelni csak az egyikből és volt egy pár ismerősőm körülöttem és kérdezgették , hogy ki pókember egy ideig nem akartam nekik elmondani , hogy én voltam aztán pár idő elteltével mondtam nekik , hogy elmondok nektek valamit , hogyha nem mondátok tovább és elmondtam nekik , hogy én vagyok pókember . A másik álomkép arról szól , hogy egy egy kis büfé féleségbe vagyok és nem tudom hogy mit vásároljak volt e mellet a büfé mellet egy másik büfé de az viszont bevoltam zárva így vissza mentem aaz első büfébe , hogy kérek valamit kértem magamnak egy fél literes ásváyvizet majd mondtam a nőnek , hogy vissza jövök mert nem volt nálam pénz közbe még se mentem vissza a vízért. Az álmomban arra emlékszem még , hogy betörtem egy boltba azért , hogy zsebkendőt szerezzek magamnak , hogy kitudjam fújni az orrom onnan gyorsan el is szaladtam nehogy elkapjanak de hiába a rendőrök elfogtak . Akkor egy másik álomkép arról szól , hogy valami új fajta pénzt kaptunk egy fekete rácsos valamit . Nem volt nekem belőle sok de kevés se és először nem tudtam ,hoy hogyan kell használni ezt az új pénzt már nem is tudom , hogy hova de valahova valaki elé leraktam megnyomtam rajta egy gomobt elkezdett pittyegni mint egy bomba gyorsan elugrottam onnan és robbant úgy , hogy valakit meg is öltem vele , majd az apám meg jól leszidott végette aztán valahogy rájöttünk , hogy hogyan működik ez az újfajta pénz több gombot kell rajta megnyomni , hogy ne robbanjon fel . Következő álomkép ami megint ezzel a pénzes dologgal van kapcsolatba valahogy úgy voltam vele , hogy nem veszek magamnak kaját , hogy megmaradjon a pénzem így amig otthon voltam ami kaját találtam azt csomagoltam magamnak . Aztán mikor haza értünk akkor vettük észre , hogy kicserélték a kapunkat mert valam változás történt egy pár háznál . És hogy ezek az álmain mit jelenteke, Annyi megjegyzést tennék még hozzá , hogy pszicháterhez járok és három féle gyóygszert szedek de a gyógyszerek nem befolyásolják az álmaimat . Előre is köszönöm

2017-10-24 16:49:30

Gábor #1612

Kedves Erzsébet!
Segítségét szeretném kérni egy álmom megfejtésében.
Elég furcsa álom volt.A párommal egy hosszú utcán sétáltunk,majd pár ember elkezdett felénk késeket dobálni,nagy sokat zápor szerűen,de az érzésem az volt hogy ezek felém írányulnak.Majd ahogy közeledtek felénk kard szerű tárgyal támadtak,majd az egyik támadó kezéből elkaptam a kardot,de úgy hogy a pengébe belenyúltam,elég brutális de egy mozdulattal levágtam a karját.Kicsit harc jellegű álom volt az álom végére és végül győztesként kerültem ki.Az álomban nekem ami jelentőséggel bír és jelenthet.Az a kés,kard,harc.Megnéztem ezek jelentését az álmokban,de ezt csak külön külön tudtam értelmezni.Összességében ön szerint milyen jelentés tartalma lehet?Az álom elég nyomasztó volt.Előre is köszönöm válaszát!

2017-09-24 10:14:26

Szilveszter #1611

Üdv! Egy nagyon fura álmom volt de csak pár dologra emlékszem belőle. Ha tudna segíteni az nagyon jó lenne. Egy csapat patkánnyal szövetkeztem akik egy döglött malac testében éltek. Egy kutyát akartak megenni amit lehet, hogy én vittem nekik az ő kérésükre. De amikor meg akarták enni elöntött a bűntudat és keserűség. Segítettem a kutyának, hogy a patkányok ne egyék meg de úgy próbáltam ezt csinálni, hogy a patkányok erre ne jöjjenek rá. A kutya színe az fekete vagy aranysárga színű volt a patkányoké fekete.

2017-09-18 10:53:02

Rita #1610

Kedves Erzsébet!

Tegnap volt egy álmom egy ismerős lányról szólt. Azt álmodtam, hogy az utcán találkoztam vele és ott volt mellette egy szőke hajú nagyon ráncos és csúnya kislány. A kislány sírt, ha jól emlékszem. Mintha világoskék szeme lett volna, úgy emlékszem. Az ismerősöm nem szólt semmit, de én annyit mondtam neki, tudván hogy az álmomban az ő kislánya az, hogy ez a kislány ugyanolyan csúnya mint te vagy. Azután felébredtem. Jelent valami lehetséges összetűzést ez a jövőben, intő álomnak fogjam fel?
Válaszát köszönöm. Rita

2017-09-12 19:52:29

TB #1609

Szia.
Egy kis segítséget szeretnék kérni, az álmom jelentésében! Próbáltam utánna nézni, de nem szeretném saját magam félre vezetni, így inkább a te véleményed kérném.
Szóval az álmom: Kint álltam az eget bámulva, majd nagy gomolyfelhők jelentek meg. De nem sötét viharfelhők, hanem szép fehér szinűek. Amikor a fejem fölé értek, akkor láttam meg, hogy szarvasok (mint valami Istenek) szaladnak sietve a felhő tömegben! Abban a pillanatvan tudtam, hogy valami nagy dolog van készülőben. Beszaladtam a házba, ami egyébbként nem az a ház volt ahol most élünk. Egy rozoga, régi ikerház féle, aminek a másik felében egy 50 körüli, szakálas úr lakott. (Számomra idegen) Szóval beszaladtam, hogy becsukjam az ablakokat, készülve a nagy viharra. Mikor a közös udvarunkon ott ült az 50 körüli úr és a kutyám. Nézték a tájat a legnagyobb nyugalomban! A táj gyönyörű mező, még a suem ellát. Ég és föld egyben... Magd elkezdett hullani valami az édből és a rét felégett. Meteorzápor! A szomszéd úr elkezdett beszélni, hogy ennek már itt az ideje stb... nem emlékszem mit mondott még, mert én csak arra tudtam gondolni, hogy a párom felkell hívnom (aki ekkor dolgozott) és a kutyát be kell hoznom az udvarról! Aztán csörgött az ébresztőm, így abba maradt a sztori! De azóta is a hatása alatt vagyok.
Még annyit, hogy nem volt halálfélelmem. Inkább aféle izgalom, hogy most valami olyan dolog dörténik, ami még nem volt!
Köszönöm ha válaszolsz! Nagyon érdekelne a véleményed! Remélem lehet értelmezni, amit írtam, mert nagyon nehéz megfogalmazni egy álmot!
Szép napot! Üdv: TB

2017-09-12 16:02:48

Zoe #1608

Kedves Erzsébet! Nem tudom, hogy még elérhető e itt, hisz januári az utolsó hozzászólás dátuma.
Szeretném ha segítene nekem az álmom megfejtésében. Reggeli órákban, 8 óra után egy visszaalváskor álmodtam. Álmomban telefonon felhívott egy halott rokonom, aki az álmomban is halott volt. Ezzel a rokonommal nem álltunk közeli kapcsolatban egymással, de mindig segített mikor hozzá fordultam.
Szóval. A telefon valószínű a mostani munkahelyemen lehetett, be kellett kapcsolni egy irodába a hívást, ami nem ment könnyen, nem ismertem a készüléket. Mikor sikerült, egy csörgés után elhallgatott a telefon, de mikor felvettem a kagylót mégis vonalban volt a rokonom. A lényeg. Ő kért engem meg valamire. Ami számomra nem érthető. Azt kérte, csináljuk meg a vízvezetéket a házuk előtt. Ahol ő lakott azt nem ismerem. Csak a szülei házát, de azt már eladták. Viszont, kb 3 évvel ezelőtt én megismertem valakit, akinek a keresztneve az ami a rokonomnak, a szakmája szerint víz gáz fűtésszerelő. Valahogy mindig azt éreztem anno, hogy a kettőnek köze van egymáshoz. Most ezzel az illetővel (ffiről van szó), megromlani látszik a kapcsolatom. A rokonommal már nagyon régen nem álmodtam. Csak ma reggel.
Tudna nekem segíteni benne, hogy mit jelenthet az álmom? Mit akart velem közölni álmomban a rokonom? Mert biztosra veszem, hogy valamit mondani akart. Ja igen. És még ugyanezen az éjjel, álmomban a rokonom testvérének a nevét megemlítettem valakinek. Tehát nem kizárt hogy nem is a kapcsolatomhoz van köze a mondani valójának.Kérem segítsen megfejtenem az álmot. Adjon támpontokat, hogy értelmezni tudjam.
Előre is köszönöm! Zoe

2017-09-09 12:42:02

Erzsébet #1607

Kedves Erzsébet :-) Azt szeretném kérdezni öntől,hogy van egy fiú az életemben akit nagyon szeretek bár ezt sose mondtam neki de szoktam beszélgetni vele egyszer meg azt is mondta menyek el vele külföldre de vissza terve a lényegre sokat látom őt álmomban ahol mindig beszélgetünk egymásról és ő el mondja hogy szerette a velem töltött időt (mivel régebb párszor voltunk együtt )és azt is mondta hogy szeret :-) de csak álmomban. Mikor fél ébredek mindig kellemes érzés fog el mert nagyon szeretném hogy ez a fiú életem része legyen de tudatosul bennem a valóság hogy ez sajnos nem lehetséges azt szeretném tudni hogy jelentenek ezek az álmok egyáltalán valamit

2017-08-23 12:46:14

Erzsébet #1606

Kedves Erzsébet :-) Azt szeretném kérdezni hogy van egy fiú akit nagyon szeretek bár ezt nem közöltem vele de elég közel áll hozzám szoktunk beszélni és néha úgy éreztem hogy ő is érez irantam valamit bár nem ez a lényeg de gyakran látom őt álmomban és mindig kettőnk rol beszél nekem es hogy szeret ez mindig boldogsagal tölt el mikor fel ébredek de az igazság az hogy szerintem csak álmomba lesz az enyém :sad: :cry: erre szeretném tudni a valszat hogy jelent ez egyáltalán valamit

2017-08-23 11:22:41

Ibolya #1605

Kedves Erzsébet!
A párom azt álmodta, hogy elporladt egy fogam. Azt hiszem a bal oldalon egy kisőrlő fog.
Kérem írja meg, mit jelenthet ez?
Köszönettel: Ibolya

2017-08-11 12:17:09

Pálffy viola #1604

Kedves Erzsébet!

Azt álmodtam álmomban, hogy alszok, és hirtelen fel ébredek arra, hogy kűzdenem kell az ördöggel, és a kezemben egy fénylő hosszú acél rúddal elkezdek mindenhova ütni, mert az ördög tudtam hogy elrejti magát. És éreztem, hogy el kell találnom őt. Nem féltem, de tudtam, hogy ott van. És ennyi volt az álom.


Aztán volt egy olyan álmom, hogy a Búza táblában vagyok. Megy gyújtottam, de láttam, hogy nagyon veszélyes lehet így volt ott valaki lehetett akár férfi is, és elkezdtük együtt eloltani. Csak azon a kis helyen egy kis körön belül volt kár elenyésző, a búza tábla az ép maradt. De nem volt félelem bennem, hanem, hogy megmenteni a búza táblát . És győzelem volt a vége.

Köszönöm szépen kedves Erzsébet!
Üdvözlettel Viola.

2017-07-26 08:12:41

Edit #1603

Üdvözlöm!

Legutóbbi álmomban egy fehér cicának segítettem fialni, aki fehér tojásokat fialt. Mit jelenthet ez? Válaszát előre is köszönöm.

2017-07-21 08:39:05

Annamária #1602

Jó napot kívánok!
Én igazság szerint szeretném ha segítene megfejteni az egyik álmom ami elég fura volt mert nem igazán szoktam ilyesféle dolgokkal jelenségekkel álmodni.
2017.07.03.-án álmodtam minden azzal kezdődött,hogy lent voltam a szüleimnél ,az anyukám a szomszédasszonyával beszélgetett majd valahogy megjelent a kis húgom , és mellém került ,, aztán már mikor vetettem egy pillantást anyáékra észre vettem a töménytelen mennyiségű vizet ( ez olyan volt mint egy hatalmas áradás vagy özönvíz ). Aztán a kis húgommal azonnal beszaladtam a szomszéd lakásába , és már az ablakon keresztül próbáltam figyelmeztetni anyáékat ,hogy mi történik de késő volt .. jött a víz és mindent elsodort láttam a hullámokat mintha valóságos lett volna sosem álmodtam még ennyire valósághűen semmit sem.. szóval én és a húgom csak álltunk ott és vártuk,hogy mi fog történni velünk. De átsiklott felettünk nem rombolta le a házat és nem esett bajunk .. és a többire már nem emlékszem mert fel ébredtem rémülten .. ahogyan felébredtem azonnal az ablakomat néztem lehúztam a redőnyömet és ki mentem kulcsra zárni a bejárati ajtónkat is teljesen meg voltam rémülve alig bírtam vissza aludni a félelemtől.. És ami még érdekes,hogy már megint hajnali 2 óra táján ébredtem föl. Nem ez volt az első alkalmam ilyen esetű álmoknál. Nagyon meg köszönném a válaszát , mert hiába keresek rá bármely oldalon sehol sem írnak nagyobb mennyiségű víz jelentéséről .. És be vagyok parázva hogy miért jött éppen nálam ez az álom. Előre is köszönöm !

2017-07-04 20:53:48

Gemini #1601

Kedves Erzsébet! Az elmúlt egy évben nagyjából minden héten az álmaimban rosszul vagyok,de nem kórházba kerülök,vagy hasonló, hanem mintha félálomban lennék az álmomban: felfogom ami "történik" körülöttem,de folyton összerogyok,nem bírom sokáig nyitvatartani a szemem. Kezd aggasztóvá válni,hogy ilyen fiatalon hetente vagy nèha még gyakrabban gyötörnek ilyen álmok, nagyon szeretném ha tudna erre nekem magyarázatot adni.
Üdv. Gemini

2017-07-04 16:15:42

Péter #1600

Kedves Erzsébet!

Tegnapi nap folyamán eléggé furcsa álmom volt.
Autóval utaztunk egy erdőben,én az anyósülésen ültem és eléggé gyorsan mentünk az autóval,eléggé féltem a nagy sebességtől és hogy emiatt nekimegyünk valaminek.
Ezután kacskaringós hegyi utakon haladtunk tovább ahol csak lassan tudtunk haladni.
Ezt követően egy olyan szakaszra érkeztünk az erdőben ami tele volt csontvázakkal. Eléggé rémisztő látvány volt.
A követező álomrészletben egy tanteremben ülök amely tele van diákokkal,jó páran a mostani egyetemista csoporttársaim közül.
Azonban észrevettem hogy ott ül az exbarátnőm is,utána folyton őt néztem.
Ezután a tanár kezdett el beszélni és ekkor a zsebemből kipergett néhány aprópénz,a tanár mondott valami vicces megjegyzést,nevettünk rajta,majd a pénzt felvettem a földről és visszatettem a zsebembe.

Szeretném megtudni hogy mit jelenthet ez az álom. Köszönöm szépen!

2017-06-14 06:55:40

Ediiiii #1599

Kedves Erzsébet

Nem nagyon szoktam emlékezni az álmaimra, de ez annyira megrémített, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Új párkapcsolatban élek több mit 1 éve! Az álmom: egy stégen, vagy egy hajón állunk (nem emlékszem, hogy mi lehetett), én a kisfiam és az új párom. Egyszer csak a kisfiam a labda után nyúlt és abban a pillanatban beleesett a vízbe, én utánaugrottam, de olyan gyorsan elvitte a víz, a stég vagy hajó alá, hogy nem láttam sehol. A párom is beugrott és csak a kétségbeesett arca maradt! Ekkor felriadtam!
Mit jelenthet ez????
Segítségét előre is köszönöm

2017-06-12 09:32:18

Benkó László #1598

Kedves Erzsébet! Azt álmodtam, hogy egy idegen ember(ismerős volt egy picit a kinézete) a mellkasom sziv melett egy picivel, megszurt,belém szurt egy kést amit nem vettem ki, sőt senki nem vett ki, még csak mentők sem voltak az álmomban! Ha jól emlékszem egy napig volt bennem, és mindig amikor megpróbáltam kivenni nagyon nagy fájdalmat éreztem. Emlészem hogy még mielőtt megszúrt volna ,anyukámat akarta megszúrt volna anyukámmal kiabált és őt akarta megszúrni, de én akkor gyorsan ráorditottam és akkor megfordult és a mellkasomba döfte! Emlékszem az álmom vége felé kiszedtem, de akkor nem éreztem semmit és maradt ott egy sebhej,egy nagy lyuk ami nem vérzett egyátalán(sőt egyszer sem láttam vért még akkor sem amikor belémszúrták) ill. láttam benne egy lányt is akinek mutogattam a lyukat magamon(ismerem a lányt) lehet összefüggés azzal hogy mostanság ugyan azon a helyen szokott szúrni a mellkasom vagy nem? vagy azzal hogy anyukám feje fáj és orvoshoz jár vele? 17 éves fiú vagyok!

2017-05-27 14:10:38

Csilla #1597

Kedves Erzsébet ! A páromnak az anyukája kb. 3 éve halt meg. Most álmodott vele elöszőr. Tudni kell, hogy nem volt fia ,és anya közti jó kapcsolat. Az álmában látta hogy egy lemezen fekszik de csúnya látván volt számára, össze volt görnyedve olyan sárga volt a bőre és olyan érzése volt mintha vmi mutáns lenne . Igazából nem tudta megmondani hogy most ki lehetett, de érzelmileg úgyérezte hogy az anyukája. De mikor felébredt nem tudta eldönteni hogy most az anyukáját látta vagy saját magát, de a legelső megérzése az az anyukája volt. Ez valami rosszat jelent?

2017-05-19 06:51:44

Adrián #1596

Tisztelt Erzsébet, az éjjel álmodtam és tudom üzenetet hordoz a számomra, de annak megfejtéséhez nincs kellő szaktudásom, ebben kérem a segítségét. Az álmom a következő : Valamiért börtömbe került az élettársam aki tegnap költözött el tőlem, és felmászott a keritésre, hogy adjon egy puszit, én adtam is neki. Azután az őrök lehivták és majdnem megmotozták, utánna pedig engem néztek. Én egy iskola udvarán voltam ami a börtön melett volt. Később az járt a fejemben, hogy "ur isten nekem börtönviselt csajom van, fujj ez nem jó, de tudom ha szabadul számit majd rám, most mit tegyek?." Előre is köszönöm a segítségét.

2017-05-15 06:40:46

Bbnkab #1595

Kedves Erzsébet! Körülbelül egy hónapja, lassan már minden éjszaka azt álmodom, hogy zsidó vagyok, és vagy megölni, de legtöbbször el akarnak hurcolni munkatáborba. Álmomban rettentő félelmet érzek, hiszen tudom mi vár rám. Annyi valóság alapot tulajdonítanék ezeknek az álmoknak, hogy nagy részvetet érzek a holokausztban meggyilkolt zsidók iránt. Viszont az álmok kezdtek rendszeressé válni, és álmatlanság gyötör. Számomra ez már a legrosszabb rémálom, a félelem miatt, amit álmomban érzek. Mit jelenthet ez? Válaszodat előre is köszönöm.

2017-04-30 08:34:57

Zsanett #1594

Mit jelent az az álom, ha kacsákkal álmodtam ami beteg volt. A csőrében horog volt, és mikor kiszedtem láttam nagyon gennyes neki. Szerettem volna fecskendőbe felszívott hidrogén peroxidal fertőtleníteni de láttam sajnos hogy menthetetlen, és meg fog halni. Közben meg tojást tojt párat. A végén tojásokat hányt sugárban több darabot egyben , a tojások jók voltak, csak nem volt rendes meszes kemény héja, csak egy vékony hártya.

2017-04-29 13:57:25

Zsanett #1593

Kedves Erzsébet !
Mit jelenthet az az álom. Ahol megjelent nálam az ablakban egy kacsa. De kiderült horog van a csőrében. Megpróbáltam kiszedni. Ki is jött, de sajnos észre vettem mikor le akartam fertőtleníteni hogy el van gennyesedve. Közben egyszer kétszer elszabadult pottyantott el tojást.
A végén egy fecskendővel akartam kimosni a sebét, de nem sikerült, mert láttam annyira gennyes már, és megtámadta a szervezetét. Majd folyton tojást hányt, de éretlen tájasokat. Nem volt héja , csak sárgája és kis hártya vette körbe. Sugárba hányta őket kifele megállás nélkül.

2017-04-29 04:55:34

Brigi #1592

Kedves Erzsébet!
Ma volt egy álmom, amit már rég nem álmodtam, de többször előjött már. És most eszembe jutott, hogy ezt már többször álmodtam.
Az egész olyan mintha külső szemlélő lennék..de még is van valami furcsa érzésem, mikor nézem a dolgot.
Egy nagyon felén és vissza fogott lányról álmodok, akinek van vagy nem is tudom lesz egy másik személyisége, ami csak úgy ott terem mellette. Senki se látja, csak a lány ugyan úgy néz ki, de a neve más és a viselkedése is. Az eredeti lány az szerelmes, de nincs elég bátorsága, hogy bevallja, meg ő nem is tartja magát méltónak. Mert folyton bántják az osztály társai. De aztán ugrunk valami másik dimenzióba vagy nem is tudom, mert még mindig ugyan abba a suliba vagyunk, de minden kicsit más. Nem tudom megmondani mi más, csak érzem. Aztán történek események, amitől a másik személy segítségével kiáll. Ilyen például a verseny futás, amit nem az ereje miatt nyer meg, egy másik csapat szemben...hanem a másik személy furfangos ügyes eszével. Mindig együtt vannak és a sorozatos akadályok legyezése mindenki szeme láttára nyíl meg a felénk lány, aki nem beszél igaz, de a tettei büszkeség és nyereség. Az a fiú is felfigyel rá, akibe szerelmes. És az a fiú aki eddig a legjobban piszkálta leszáll róla. Aztán egy nagyon nehéz verseny , akadály jön. Amire már nem emlékszem, de ügyesen megoldják ketten. Aztán a torna teremben szerelmet vall a fiúnak és össze jönnek. Közben a másik személy valamiért teljesen életre kell, és azt veszi észre, hogy neki is látható teste van.
Közben van egy helyiség, ahová tilos bemenni, de valahogy mindig ott köt ki a két személy. Mindig találnak hozzá kulcsot és sikerül teljesen észrevétlenül ott lenniük ahová a táskájukat szokták eldugni és a cuccaikat. Meg még egy furcsa a másik személynek is vannak ugyan úgy cuccai, pedig akkor még csak egy nem látható alak.
A végén az eredeti személy elmegy a szerelmével.
A másik személy az meg a tiltott helyre megy a cuccaiert , mikor össze fut azzal aki eddig bántotta és szóba elegyednek és rájön nem is olyan rossz fiú. Kezd kialakulni köztük valami.
De én mint néző mindig valami fura fog el ezzel kapcsolatban. Hogy az a másik személy egyáltalán miért kelt életre, hogy csak az eredeti látja, aztán miért is lett igazi teste, egy másik élettel. És nem fog eltűni, ha túl messze kerülnek egymástól.
Előre is köszönöm válaszát.

2017-04-23 05:24:12

Sanci #1591

Kedves Erzsébet!
A segítségét kérném egy álom megfejtésében, vagy üzenetének jelentésében!

Édesanyámék házában voltam, az egyik szobából jöttem ki a konyhából, rengeteg hangya volt a két lábamon, a farmernadrágomat teljesen ellepték.
Szinte fekete volt az egész lábam, éreztem, hogy csípnek is. Ugrálással próbáltam őket lerázni magamról! Illetve egy partfissal is próbáltam a hangyákat leseperni a lábamról..

Néztem álomszótárakban.. elég sokrétű jelentéssel találkoztam..

segítene az álom értelmezésében??
köszönettel

Sanci

2017-04-10 16:24:37

papp erzsébet #1590

Kedves Erzsébet!A múltkor a párommal álmodtam.Bizonyos dolgok miatt egy ideje nem tudok róla semmit.Álmomban ölelt,csókolt és együtt sírtunk.Szeretném tudni hogy ez mit jelent.Előre is köszönöm!

2017-03-18 21:13:03

ViktóriaB #1589

Kedves Erzsébet!
Álmomban rengeteget álmodom még lovakkal is. Can egy ló, aki mindig jelen van az ilyen álmokban. Pej ló,( azaz sörénye fekete,lába és orra szürkés fekete és a teste barna)
A nevére is emlékszem.:Gesztenye
Mindig rajta lovagolok. Olyan helyekre megyünk el, amik ténylef csodálatra méltóak. Néha ugyérzem mutatni akar valamit. Valami jót. Mit jelenthet ez?!

2017-03-14 07:44:39

ViktóriaB #1588

L

2017-03-14 07:40:03

ViktóriaB #1587

Kedves Erzsébet!
Álmaimban az egyik barátom(fiu) mindig jelen van. Természetesen jó, nagyon jó barát!
Van amikor csak pár percig látom, de van hogy az egész álmom róla szól. Pontosan emlékszem arra álomra amikor...:
Nagyon összevesztünk.Több ideig nem is szóltam hozzá. Egy idő mulva egy fehér ágyon ültünk, és adott nekem egy lapot(A/5)
A lap úgy nézett ki mintha egy doga lett volna, az olyan dogák, mint pl.: a tanult tananyagot kelllett volna leirni.
A lapra én is irtam.

Utállak!!
............ Vagyok beléd

.kb igy nézett ki.de ő kijavította. (Az utállakot kihúzta)

Szerelmes
.................. Vagyoi beléd
Szeretlek!

2017-03-14 07:38:09

Annus #1586

Kedves Erzsébet!
Álmodom valami életszerűt olyan helyeken, ami létezik. Aztán amikor azon a helyen járok, olyan érzésem van, mintha elzsibbadnék. Elgyengükök, zsiborog a lábam, és emlékszem, hogy volt arra dolgom álmomban, és ébren vagyok, de rettenetesen furcsa. Mi ez??? Mintha valami dimenzikapuban lennék..........

2017-03-09 21:50:12

Timea #1585

Kedves Erzsebet,

Egy folyamatosan visszatero alomrol szeretnek kerdezni.
Ferjem ejjelente gyakran felriad egy bizonyos alom miatt,ami honapok ota gyakran ismetlodik es pontosan ugyanaz tortenik.
Elmondasa szerint egy haborus reszen setal,korulotte minden romokban. Nincs senki korulotte csak o egyedul. Semmi mast nem hall csak a bombaknak a hangjat. Es mikor a tavolba nez ott all egy boszorkany. Nez ra es mosolyog. Nem megy kozelebb nem tortenik semmi de elmondasa szerint a boszorkany mosolya felelmetes. Aztan felriad almabol neha sirva pedig nem egy erzelgos tipus.
Tudna nekunk segiteni?
Koszonom

2017-03-09 08:19:34

Anett #1584

Kedves Erzsébet!

Rossz álmom volt és sajnos emlékszem rá annyira ha mosr rágondolok érzem h görcsbe rándul a gyomrom és a torkomba gombós keletkezik. Ez az álom nagy hatással volt rám sajnos negatív értelemben. A lényeg hogy álmomban arra ébredtem h valaki fojotgat. Sötét volt és én küzdöttem az életemért és próbáltam a kezemmel a kezet levenni a torkomról. Ekkor lenéztem a kézre és felismertem....az anyám keze volt az.....erre megdöbbentem és abbahagytam a küzdést. Nem éreztem mást ekkor álmomban mint csalódottságot és szomorúságot. Hagytam hogy megöljön. Röviden ennyi. Ön szerint ez mire utal? Mit üzen nekem ez az álom.....jó lenne tudnom.
Előre is köszönöm válaszát.

2017-03-01 11:18:02

Kriszti #1583

Kedves Erzsébet!
A halott édesapámat meg akarták lopni az álmomban de észre vettem és próbáltam megakadályozni. (Az álmomban is tudtuk hogy halott.)
Mit jelrnthet ez?
Köszönöm

2017-02-27 06:22:46

Kriszti #1582

Kedves Erzsébet!
Ma a halott édesapámról álmodtam. Hogy meg akarta lopni egy ember de észre vettem és nem engedtem. Ez mit jelenthet?
Köszönöm Kriszti

2017-02-27 06:19:50

Timcsi #1581

Kedves Erzsébet!
Különös álmom volt múlt éjjel. Álmomban volt egy kistestű kutyám aki ellett 3 kismacskát 2vöröset és 1cirmosat. Tehát gigantikus mázlim lesz :D

2017-02-26 15:55:11

Milla #1580

Kedves Erzsébet!
Álmodom valamit egy konkrét helyen...pl a szülővárosomban. Aztán ha hazamegyek, (nem ott élek) és arra a helyszínre érek, ahol álmodtam, majdnem elájulok, elgyengülnek a lábaim, érzem, hogy jártam ott, de nem tudom mi történt.......mi lehet ez???
Ez más helyszínen is megtörtént már, pl ott ahol lakom, mentem haza munkából, és az álmom helyszínén hirtelen bizseregni kezd mindenem, és utána mire hazaérek elmúlik. Köszönöm ha válaszol.

2017-02-20 22:16:08

Maria #1579

Üdvözlöm,sosem szoktam álmodni elhunyt rokonaimmal,mi nap anyukám meg jelent álmomban,az irodámban.Valamelyik fiam kísérte,nem tudom melyik,de kb 15 ével fiatalabbak voltak.Anyukám nagyon köhögött és fuldokolt picit.Nem tudom,jelent e ez az egész valamit.Köszönettel

2017-02-16 05:47:57

Lisa #1578

Kedves Erzsebet!
Tegnap este azzal almodtam, akit mar evek ota nem tudok elfelejteni. Almomban hagyta magat megcsokolni viszont elöl a ket metszöfoga hianyzott. Bar lattam, de ez engem kicsit sem zavart. Boldog voltam, hogy vegre megcsokolhatom.
Az illetö a valosagban fel tölem, nem mer ram nezni, elmenekül ha a közelben vagyok. Ha megis összeakad a tekintetünk zavarba jön, elpirul.
Mit jelenthet az alom?
Valaszat elöre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Lisa

2017-02-14 02:50:16

Vanda #1577

Kedves Erzsébet!
Éjjel azt álmodtam, hogy egy motoron ülve valaki mögött nagyon sokáig megyünk valahova az országúton. Nem volt ismerős a férfi pedig ébredés után végigzongoráztam fejben az összes fiú ismerősömet, de arra jutottam hogy egy ismeretlen férfival utaztam. Ez azért olyan furcsa nekem, mert szerelmes voltam álmomban ebbe a férfibe és ő is belém, ahogy pedig mentünk és átöleltem őt teljesen biztonságban éreztem magam hiába száguldoztunk az úton. Nálam volt még a gyerekkori plüssmacim is, amit egyik kezemben fogtam, de ezt egy idő után leraktam az ülésre magam mellé és nem is érdekelt még ha le is esik, hanem inkább a motorost öleltem meg mégszorosabban és ő fél kézzel vezetett mert a másik kezével megfogta a bal kezem.
A másik álom közvetlen ezután volt. A lakótömbömben egy kis kertes házban hatalmasra nőttek a virágok és begazosodtak is egyben ezért az ott lakók lenyírták az egészet gazzal és virággal együtt. A helyén pedig néhol földdel néhol meg kátránnyal terítették be foltosra az udvart. Én meg ibolyákat ástam ki az erdőből tövestül és ennek az idegen háznak a kertjében ültettem el világos lila és bordó ibolyákat a friss kátrányba.
Mindkét álom eléggé szimbolikusnak tűnik nekem, főleg ez a virágos, csak sajnos nem értek az értelmezésükhöz. :)
Válaszát előre is köszönöm!
Vanda

2017-02-13 09:10:28

marcsi #1576

Kedves Erzsebet!mit jelent sok fekete kigyo egy godorben es a kozepen egy feher kigyo!tobszor almondtam mar vele elhajitotam oket es aztan kerestem.nem oltem meg oket elszaladtak es kerestem oket .koszonom !udv.marcsi

2017-02-03 20:39:02

regina #1575

kedves Erzsébet álmomba nem tudtam hogy terhes vagyok és egy nagyon szép lányom született nagyon sok tejem volt szoptattam de fojt el a tej olyan sok volt . nagyon szép tiszta volt az arca és kacagot :-) mit jelent ? köszönöm a választ

2017-01-23 11:03:26

Judit #1574

Kedves Erzsébet!

Mai álmom a következő volt itthon voltam a gyerekekkel már este volt amikor kineztem az ablakon és láttam hogy lenn egy fiú es egy hölgy kaput javít elég hosszú kapu volt és nem a berhazunk előtt volt en lementem és a fiam meg a lányom itthagytam egyedül bar ilyet sose teszek a nagy fiam is lenn volt és ott volt az a fiú aki a 14 eves fiamtol idősebb volt de a fiú tőlem fiatalabb jól el voltunk lenn hulyeskedtunk amikor is a fiam egyik osztálytársak az anyja szalad elem hogy menjek fel mert a fiamnak meghuzodott a lába en azzal a fiúval szaladtam is mert jött velem és a liftet hívtuk jött is beszálltunk de nagyon furcsa volt ahol a fiú állt ott minden jo volt de ahol enott az emelet között egy teto volt és nekem le kellett hajolni hogy a hatammal feltudjam nyomni a tetőt ami nagyon nehéz volt de sikerült akkor újabb emelet megint teto de itt már inkább lementünk vissza a foldszintre lépcsőn mentünk fel fenn már izgatottan várt fiam osztálytársa anyja és megmutatta hól a gyerek akkor oda mentem a fiamhoz és idegesen raszoltam miért nem bírnak magukkal akkor vissza mentünk a házba en adtam annak a fiúnak sutit majd leültünk éreztem ahogy nez engem és a karomat simogatta ami elég jól esett de tudtam ő még csak gyerek bár már kb 20-25 lehetett ekkor felkeltem.

Azt tudni kell elvaltam már és nincs semmilyen más kapcsolatom mit jelenthet az az álom? Köszönöm szépen előre is.

2017-01-22 09:06:50

Bettina #1573

Kedves Erzsèbet!

Nekem egy elèg èrdekes àlmom volt, amit nem tudok hova tenni (pedig àltalàban tudom mit, mièrt àlmodok). Valahol külföldön voltam ès kaptam ajàndèkba egy celofànba csomagolt, kicsi vìzi tulipànt, mert hogy az milyen különleges. Először àlmomban úgy èreztem nem tudok vele mit kezdeni, aztàn annyira mondtàk, hogy ritka, elkezdtem csodàlni. Ez mit jelenthet?

Előre is köszönöm!

2017-01-21 12:08:38

Jenő #1572

Kedves Erzsebett.
Tobb ejszakan egy olyan lanyrol.almodom akit eltiltottam,joggal/jog nelkul tarsamtol feltes es aggodalom.miatt. A lany,az almaimban mindig visszater. Miutan parommal tisztaztuk hogy zavar hogy nem tavolodik el tolle, parom.probalta magat elzarni a lanytol,viszont nem minden honnan es.elotte ellenezte mert "jogtalanul" kerek, mivel ok allitklitolag mar nem tartjak a kapcsolatot mit neha erosen ketlek.Ma.este felbukkant megint a.lany es beszelgettunk.Egy kis ido utan mikor szoba jott parom,o elkezdett sirni, majd megkerdeztem hogy beszelnek e meg. a valasz.pozitov volt de elotte.elgondolkodott hogy mondja vagy nem el az igazat. Kerdeztem.ha talalkoznak,azt mondta."csak elottem" marmint mielott vekem.talalkozna a parom. Megkerdeztem mit.erez ? azt valasozlta kedveli es hogy ez.kolcsonos. Tobb valaszra.lett.volna.szuksegem de sirva felkelltem es probaltam megfejteni hogy mi lehet ennek a jelentese. Tudnia kell hogy parommal nem reg bekultunk ki,elottem.felkereste a lany tarsasagat mikor nem. beszeltunk majd utanna mondta hogy mar nem tartjak a kapcsolatot amiben ketelkedek mivel elhidegultebbnek.tunik tollem.mint.eddig volt valaha
mit jelenthet az almom ?
Valaszat elore is koszonom.!

2017-01-15 03:31:50

Judit1982 #1571

Kedves Erzsébet,

azt álmodtam, hogy a férjem mutat egy táblát mosolyogva, amin először egy 18- as szám volt írva, majd ahogy ránéztem, az átváltozott 19- es számra.
Olvasgattam, hogy ez mit jelenthet, de szereték pontos választ rá, ezért Önt kérdezem.

Köszönöm előre is,
üdvözlettel,
Judit

2017-01-12 18:34:31

zsuzsanna #1570

az volt pasim ujra elhagyott 8ev alatt harmadjara. es folyamatosan vele almodok van amikor rosszat hogy mar nem jon vissza van amikor jot hogy ujra egyutt vagyunk vagy eppen mellettem fekszik es olel. nem tudom ez mit jelent. koszonom

2017-01-12 10:39:59

Judit #1569

Kedves Erzsébet!
Segítséget szeretnék kérni egy álmommal kapcsolatban.
Azt álmodtam, hogy kedvesemmel és a fiával bementünk a hálószobába, és ott minden tele volt patkánnyal, szürke, barna, mindenféle színű. A párom fia elkezdte ütni őket, és a patkányok feje csak úgy repkedett. Ez után egy el szaladt, be bújt az ágyról le logó takaró alá és amikor utána nyúltam, akkor vettem észre, hogy az éjjeli szekrény mellett két rühes macska fúj rám, de az egyiknek már szeme se volt, a másiknak pedig hiányzott egy darab a hátából. Sokáig néztem őket, mikor a párom kérdezte, hogy hova lett a fia (aki 8 éves), és kimentem a nappaliba, ahol egy csecsemő riadtan nézett és arcán egy kis fekete vizes cica mászott, de már fel sértette az idegen gyermek arcát, le szedtem róla és akkor láttam, hogy a Kis fekete cica, nyaka el van vágva és rám akar támadni, és ott jön ami már nagyon megviselt, hogy ki tekertem a nyakát, és ki dobtam a kukába, először arra gondoltam, hogy oda adom a kutyáinknak, de mivel tartottam attól, hogy ők is betegek lesznek így inkább ki dobtam az állatot a kukába.
Nagyon érdekelne, hogy mit is jelent ez az álom. Előre is köszönöm válaszát.

2017-01-11 04:49:57

Teréz #1568

Kedves Erzsébet!
Álmomban a rég halott édesapám látogatott el hozzám édesanyámmal, aki még él. Fiatalok voltak. (Én 47 éves vagyok) Édesapám kifogásolta az edényborogatóm állapotát, koszosnak tartotta. A szemetesvödröm melletti részt kezdte kitakarítani. Édesanyám semmit sem tett. Mit jelent ez?

2017-01-09 21:32:03

Viola #1567

Kedves Erzsébet!
Pár napja furcsa álmom volt amit sehogy sem tudok értelmezni. Egy autóbaleset helyszínén álltam, sok bámészkodó volt én csak őket láttam az autót nem. Mellettem egy nő állt és annyit mondott: Látod, így haltál meg előző életedben. És néztük tovább de itt vége lett az álomnak.Viszont nem volt rossz érzésem inkább nyugodtság fogott el. Ma reggelre pedig késsel és valami szegény emberrel álmodtam. Nagyon jó lenne ha megtudná fejteni ezt az álmot.

2017-01-08 13:04:08

Vivien #1566

Kedves Erzsébet!

Tegnapi rossz álmom jelentését szeretném megfejteni, ugyanis számomra rendkívülinek tekinthető, és azóta ezen gondolkozok.

Az álmomban a lakásunkban voltunk, ahol a vőlegényemmel vörösborral koccintottunk, majd miután ittam a borospohárból, az egyik egyébként is tömött rágófogamból el kezdett hangosan pattogzani a tömés, majd erősen spriccelt belőle valami vérszerű folyadék. Ez a folyadék egyre csak ömlött a számba, aztán mintha már nem is a fogamból jött volna, hanem ismereten helyről. Olyannyira ömlött, hogy a tükörnél állva láttam, ahogy feldagad az egész szám, az arcom, és szinte a fejem is, De nem állt el, csak ömlött belőlem. Kértem a párom könyörögve, hogy vigyen el az ügyeletre, mert lehet, hogy megfulladok. D ő fittyet hányt az egészre, mintha nem is azt látta volna, amit én, és nem is érdekelte. Én ezen kiakadtam, csak sírtam és sírtam, féltem.

Nem tudom, mi lehetett ez a folyadék, de nem is vér volt, nem is hányás, viszont belőlem jött.

Előre is köszönöm a segítséget!

2017-01-08 11:55:30

Vivien #1565

Kedves Erzsébet!

A tegnap esti rossz álmom jelentését szeretném megfejteni, ugyanis számomra rendkívülinek tekinthető, és azóta ezen gondolkozom.
Az álmomban a lakásunkban voltunk, ahol vőlegényemmel borral koccintottunk, majd miután ittam a borospohárból, az egyik egyébként is tömött rágófogamban a tömés hangosan el kezdett pattogzani, majd vérjellegű folyadék spriccelt ki belőle. Ez a folyadék aztán egyre csak folyt a számba, majd mintha ez a véres valami már nem is csak a fogamból jönne, hanem ismeretlen helyről. Aztán megtelt a számban, és csak ömlött, ömlött. Annyira, hogy teljesen feldagadt a szám, az arcom, amit a tükörbe nézve láttam, és a mosdó fölött állva csak folyt ki a ez a véres valami. Kétségbeesetten kértem az álmomban a páromat, hogy vigyen el az ügyeletre, mert lehet, hogy megfulladok, de ő mintha nem is látta volna az egészet, fittyet hányt kérésemre, nem érdekelte. Én pedig ezen kiakadtam,iszonyúan sírtam, féltem.

Nem tudom mi lehetett ez a folyadék, mert se nem konkrét vérzés volt, se nem hányás, de belőlem jött, és nem akart elállni.

Válaszát előre is köszönöm!

2017-01-08 11:42:04

Mónika #1564

Kedves Erzsébet!
Nagyon kellemetlen álmom volt,és nem tudom mit jelenthet,ezért önhöz fordulok segítségért.
Faluban laktunk ,és a ház emeleti ablakából néztem ki , valami villamos ment el a ház előtt , ott volt valaki lova ami úgy feküdt a sín mellé hogy rárakta a lábait ,és a mellső 2 lábát combközépben levágta a villamos.
Előre is köszönöm a segítségét

2017-01-08 04:58:04

Tamás #1563

Kedves Erzsébet!
Tegnap éjjel álmodtam körülbelül az eddigi legfurcsább álmomat.
Ez az álom érdekes módon egy régebbi álmomnak a folytatása.
Kezdem a régi álmommal (Igazából 2 napja álmodtam azt)
Nagyon de Nagyon furcsa módon felkért egy pár embert a kommunisták vezére, Sztálin, hogy szerezzük meg neki a világ leg erősebb anyagát. Ha jól emlékszem 10 embert választott ki, köztük tudósokat is. Én nem emlékszem hogy mi volt a feladatom de nagyon fontos lehetett (majd ez később kiderül). Először is a falu amiben élek ott kimentünk egy Hegység szélére. Valamiért én vezettem öket és bementünk egy hatalmas repedés közé, olyasmi lehetett mint a Tordai Hasadék. Amikor bementünk ráleltünk egy érdekes ércre. Azonnal elkeztük kibányásni, majd a tudósok rájöttek, hogy ez a világ leg erősebb anyaga. A kovácsok gyorsan megpróbálták elrejteni, úgy hogy egy paddá kovácsolták annak érdekében hogy soha ne találja meg senki, és a padot egy óvodába ajándékoztuk. Amint viszont kibányásztuk az ércet kitört egy vulkán és az ég pirossá változott. Innen tudtuk hogy baj fog történni és ezért rejtettük el. A tegnap esti álmom ennek az álomnak a folytatása. Elmentem abba az óvodába és állatok voltak az udvarán, 1 vaddisznó, 1 zsiráf és 1 tigris. Ezeket végül elkergettük. Körbenéztem egy ismerösömmel(aki szintén szerepelt a régebbi álmomban és segített nekünk az érc megszerzésében) az óvoda udvarán és megpillantottam egy csomó lepukkant pad között 1 jót ami tökéletes állapotban volt. Innen tudtam hogy szerencsére senki nem szerezte meg ezt a fajta anyagot. Ekkor szóltak nekünk hogy egy "cég" elkezdett keresni egy anyagot ami a leg erősebb a földön. Mi tudtuk hogy ezt nem hagyhatjuk és ezért összehívtuk azokat akikkel akkoriban mentünk az érc felkutatásában. Eléggé kevesen mentünk, ugyanis rengeteg év telt el azóta, és a tudósok fele életét vesztette. Meginultunk a bizonyos hegyhez a repedés felé amikor megpillantottunk egy bázist amit az a bizonyos cég állított fel. Nagyon nehezen vergöttük át magunkat, sokan életüket vesztették. Végül elértünk a repedéshez (Valamilyen érdekes módon egyedül én tudtam az utat a többiek nem) amikor benéztünk a repedésbe nemvolt már ott semmi. Amikor ezt megláttuk hírtelen kitört megint a vulkán és végül akkor bekövetkezett a világvége.

Nagyon szeretném ha megtudná magyarázni hogy mit jelent ez az álom mert amikor felébredtem már akkor is olyan furcsa érzésem volt minthogyha tényleg átéltem az egészet.

2017-01-05 09:31:55

szunyog júlia #1562

Kedves Erzsébet! Álmomban vöröshangyaboj volt az ágyamban. A szobában én meg egy kedves szőlész barátnőm voltunk. En szétszedegettem egy hangyát ,de lehet hogy életben maradt. A következő pillanatban, amikor barátnőmre néztem, a száján rengeteg vöröshangya mászkált, de nem ijedt meg egyáltalán. Ez mit jelenthet? Megijedtem a ,,hangya-halál" jelentéstől. :-? Előre is köszönöm.

2017-01-05 08:15:27

szunyog júlia #1561

Kedves Erzsébet! Nem túl estra-de megijedtem a ,,halál,, jelentéstől. :o Azt álmodtam, hogy kedves szőlész barátnőmmel egy szobában voltunk, ahol az ágyamban egy vöröshangyabojt találtam.-én megöltem egyet-pontosabban nemtudom meghalt-e- mert csak igy szétszedegettem. A következő pillanatban pedig ahogy ránéztem a barátnőmre-azt láttam, hogy a száján kivülről rengeteg hangya vöröshangya mászkál és rágcsál valamit közben. mit jelentehet ez ?

2017-01-05 08:11:48

Rosta Erzsébet #1560

Kedves Emeron! – Re: #1559
Azt ugyan nem tudjuk még, hogy valójában miért álmodunk, abban viszont a szakemberek többsége egyetért, hogy az álmaink a mindennapi életünk eseményeivel, érzéseinkkel, a bennünket foglalkoztató gondolatokkal, problémákkal kapcsolatosak. Mivel a leggyakrabban olyasmikről álmodunk, melyek izgatnak bennünket, az álmaink egyfajta lelki terápiának is tűnhetnek. Ahogyan az álmában is átélte, szeretne függetlenné válni, ám ezt a jelenlegi anyagi helyzete nem teszi lehetővé, saját erőből belátható időn belül valószínűleg nem lesz erre lehetősége. Talán azon gondolkozik mostanában, hogy kockázatot vállalva esetleg több esélye lehetne erre, azonban érzelmileg annyira függő helyzetben van, hogy ezt nem teheti meg. Az álma – a korlátozott nagyságú nyereményösszeg, annak felhasználása körüli töprengése (vacillálása) – mindenesetre ezt erősíti meg.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2017-01-04 10:15:28

Emeron #1559

Kedves Erzsébet!

Álmomban nyertem a lottón pontosan 17 milliót és amire emlékszem,hogy talán annyira nem is "zaklatott fel" érzelmileg,viszont napokig kerülgettem (a velem élő) édesanyámat és azon rágódtam megosszam-e vele a hírt,mert mindenképpen szerettem volna venni belőle magamnak egy kertes házat és végre a saját életemet élni..Viszont elméletem szerint ha elmondom neki akkor mindenképpen adnom is kell az összegből ezért folyton kalkuláltam mennyit adhatnék ami még nem fenyegetné a házvásárlásom és 3-4 millió körül pörögtem,de a végeredmény mindig ugyanaz volt,vagyis még annyit sem tudok nélkülözni..Erre a titkolódzásra és dilemmára ébredtem,örülnék ha segítene kihámozni...köszönettel:M

2017-01-02 16:45:06

Judit #1558

Kedves Erzsébet!

Köszönöm szépen a segítséget minden úgy van ahogy irta és minden be is jön.

Tisztelettel és köszönettel; Judit. :-)

2016-12-27 11:59:31

Rosta Erzsébet #1557

Kedves Viktória! – Re: #1553
Az apokalipszis álma - meglepő módon - sok esetben egyáltalán nem negatív jelentésű, rendszerint ugyanis valamilyen változásra utal. Bár ez gyakran igen jelentős változást jelez az életünkben, azt, hogy ez pozitív vagy negatív kimenetelű lesz-e, nem tudható előre. (Például egy házasságról sem mondható meg biztosan, hogy mennyire lesz boldog vagy tartós.) Más részről a világvége azt is jelezheti, hogy az eddig megszokott életstílusunk, életmódunk változik meg jelentősen (vagy érett meg a drasztikus változásra). Álmunk ez esetben - az előrejelzés mellett - üzenet is lehet a számunkra. De nemcsak a fizikai életünk változását jelezheti a világkatasztrófa, hanem érzelmi életünkét is. Lehetséges például, hogy az eddigi pesszimista beállítottságunk optimistára vált, vagy bezárkózottból nyitottabbá, passzív viselkedésből kezdeményezőre válunk. És természetesen az is lehet az ilyen álom üzenete, hogy a korábban elfojtott érzéseink a felszínre törnek. Talán a tudattalanja már „tudja” (elérkezettnek látja az időt), hogy egymásnak szerelmet kellene vallaniuk.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-12-24 15:24:51

Rosta Erzsébet #1556

Kedves Judit! – Re: #1554
Azt ugyan nem írta, hogy a való életében szokott-e cigány kártyából jósolni, de talán ez nem is fontos, ugyanis az álmának a kudarc, a törekvésének meghiúsulása a lényege. Az álma a belső félelmeire utalhat, melyeket amiatt érezhet, hogy nem felel meg az elvárásoknak, vagy nincs elég ereje. Ám igazából nincs oka ettől is tartania, hiszen a fiaskó nem az ön hibájából következik be, ugyanis valamilyen külső, megmagyarázhatatlan vagy meghatározhatatlan erő akadályozza meg feladata (szolgáltatása) teljesítésében.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-12-24 14:28:19

Rosta Erzsébet #1555

Kedves Sanci! – Re: #1552
Többféle jelentése is lehet a röviden leírt álmának, de a lényeg azon van, hogy pozitív az üzenete. A sütemény vásárlása jelentheti például azt, hogy méltányolja környezete megbecsülését, de azt is szimbolizálhatja, hogy hamarosan jó híreket fog hallani. Egyes személyek olyankor álmodnak sütemény vásárlásáról, amikor pénzszűkében vannak. Lehet, hogy Önre is ez igaz, ugyanis meglepően olcsón (40 Ft-ért) vette a három süteményt. Ekkor az álma jelentése az lehet, hogy kemény munka után számíthat sikerre. Nem lesz könnyű dolga, de a győzelem garantált. Az viszont, hogy a volt barátnőjének adja a krémest, önről árulkodik; valószínűleg a való életében is fontosnak tartja, hogy mosolyt csaljon mások arcára. Ebben az anyagi helyzete sem befolyásolja.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-12-23 15:25:34

Judit #1554

Kedves Erzsébet!
Ma különös álmom volt álmomban jött hozzám egy férfi es egy nő hogy jósoljak de amikor rá néztem a cigány kártyára eltűntek rola a képek és fekete fehér motívumok voltak rajta amit nem ismertem az egészet nem értettem mi történt elnézést kértem a pártról és utána felkeltem.
Mit jelenthet ez az álom? Meg vagyok ijedve kicsit most.

2016-12-19 07:06:22

Viktória #1553

Kedves Erzsébet!
Álmomban egy világvége szerepelt. Annyira emlékszem, hogy mindenhol romok voltak, jött tornádó, tűz, szinte minden jelen volt, ami a pusztításhoz kell.
Én néztem ezt egy ideig, rengeteg halott volt..
Később lementem egy metróba és pont jött a szerelvény, amire felszálltam. Ekkor velem párhuzamosan felszállt egy olyan fiú osztálytársam, akivel régebben nagyon jó viszonyt ápoltunk, mára ez már megromlott, nem is beszélünk.
A metróról egy pályaudvarnál szálltam le, hogy hazautazhassak vidékre, reméltem, hogy ott jobb a helyzet.
Amikor már ott voltam egyszer csak felhívott ez az osztálytárs, akit a metrón láttam azzal a szöveggel, hogy ne menjek haza, hanem egy térre menjek, de a vonal nagyon szakadozott és azt hallottam utoljára, hogy azt mondta, hogy szeretlek.
Ekkor a telefont leraktam és a pályaudvaron álltam, kint egy peronon, de olyan hatás volt, mintha egy pusztán állnék, mert arra sokkal jobban hasonlított. Az ég nagyon vörös volt és tornádó közeledett.
Ekkor vettem észre egy másik fiú osztálytársamat, aki tőlem nem messze állt, odarohantam hozzá, és sírva öleltem át, azt mondván, hogy "mind meghalunk és félek".
Ez a fiú nagyon közel áll hozzám, és igazából szerelmes vagyok belé, és tudom, hogy is így érez, csak valamiért egyikünk sem kezdeményezett még a másiknál.

És az álom itt véget ért. Tudna nekem segíteni ebben, hogy ez mire akar utalni? Mellesleg ez egy visszatérő álom, mert néhány hónappal ezelőtt már álmodtam ezt, és minden dettó ugyanígy játszódott le.

2016-12-18 11:27:01

Nátánael #1552

Kedves Erzsébet,

álmomban három süteményt vettem, 40 ft- ért,
és ott hagytam 40 ft-ot az árusnak,
volt közte francia krémes is..

a volt barátnőm, is odajött és megkérdezte, hogy nekem is adsz?? És megette a franciakrémest..
mit jelenthez ez a szimbólum jelentés?

ma meg pont láttam őt- "élőben" .. nem álmomban..

segítségét előre is köszönve
Sanci

2016-12-15 15:41:13

Szabri #1551

Nagyon szépen köszönöm a segítséget! Rengeteget segített nekem!

2016-12-08 15:12:18

Rosta Erzsébet #1550

Kedves Szabri! – Re: #1547
Szűkszavúan – minden háttér információ nélkül – leírt álma alapján ismétlődő küzdelme az áradással, menekülése a hatalmas víztömeg elől arra utalhat, hogy valamilyen érzelmi probléma vagy feszültség terheli a mindennapjait. Az elfojtott érzései túlságon nagy terhet raknak a vállaira. Gondolja végig, hogy mi okozhatja az álmát kiváltó stresszt, feszültséget. Alternatívaként az álma azt is jelezheti, hogy ön az, aki követeléseivel és erős véleményével terhére van a környezetének. Az ismétlődő áradás, mely elől valahogyan mindig sikerül elmenekülnie, más értelmezésben azt sugallhatja, hogy tiszta lapot nyitva, új életet kellene kezdenie. Ha viszont nem az áradáson, hanem azt elsodorni készülő víztömeg tisztaságán van a hangsúly, az álmai azt sejteti, hogy a céljai, tervei megvalósítását átmenetileg el kell halasztania, mert jelenleg leküzdhetetlen akadályok állnak az útjában.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-12-08 12:41:27

Rosta Erzsébet #1549

Kedves Orsolya! – Re: #1546
Azt ugyan nem írta meg, hogy a korábbi álmaiban milyen volt a kapcsolata az exével, azonban az időpont (András estéje), valamint az álma tartalma (új barátnőjét mutatja be) fontos üzenetet hordoz. Öt éves kapcsolat után megérthető, hogy még próbál ragaszkodni, illetve érzelmek kötik az exéhez, azonban a tudata alatt már érzi, hogy ez nélkülöz minden racionalitást. Mivel nehezen tudja az exét elengedni, a tudattalanja az álmával igyekszik segíteni önnek.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-12-08 10:08:16

Rosta Erzsébet #1548

Kedves Ágnes! – Re: #1545
Miután önmagáról semmit sem írt, így még csak azt sem tudom eldönteni, hogy az álomképeinek lehet-e bármilyen csekély realitása, csak a főbb események szimbolikus jelentésével tudok az álma értelmezéshez segítséget nyújtani. Az első álomkép esetében - attól függően, hogy vezetője, vagy volt-e az autójuknak - az idős hölgy által a kocsijukban okozott csekély kár egyikük viselkedésének a lehetséges következményére figyelmeztethet. Az üldözés, mely a második álomképének a lényege, pedig arra utalhat, hogy a való életében valamilyen szituáció vagy probléma elől menekül. Valamivel nem akar, vagy nem mer szembenézni. Az álma, melyben - noha a támadói elkapják - semmi baja sem esik, azt jelezheti, hogy irracionális, alaptalan a félelme.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-12-08 09:45:38

Szabri #1547

Kedves Erzsébet!
Rengeteg alkalommal álmodom vízzel. Legtöbbször hatalmas víztömeg árad felém, tudom, hogy itt a világvége, aztán valahogy mindig megmenekülök. Ez mit jelenthet? Nem koszos a víz,csak félelmetes.

2016-12-07 07:57:34

Orsolya #1546

Kedves Erzsébet!
Az éjjel András estén ugy olvastam ,hogy ha egy lány egy férfi nadrágot tesz párnája alá megálmodja ki lessz a férje.Gondoltam kipróbálom mi torténhet de nemrég ért veget egy 5 éves kapcsolatom a fiu külföldre költözött tartottuk a kapcsolatot de mgacsalt,megis bocsájtottam volna ha hazajon de o azt az életet választotta azt mondta adjak neki időt de én igy már nem tudtam megbizni benne.de azt mondta,hogy szeret es egyszer hazajon és szeretne visszakapni.En nem szeretnék több esélyt adni neki de nagyon szeretem még igyis amit tett sajnos ,nehezen tudom kiverni a fejembol,szivemből. De vágyok arra hogy legyen egy társam aki hüséges és szeret reménykedtem h megálmodom éjjel de sajnos az exemmel álmodtam .Álmomban nála voltam külföldön és azt mondta h szeretné ha megimsernék valakit egy kávézóba mentunk és vittünk neki ajándékot.Egy lánnyal találkoztunk aki először az arcat csókolta meg aztan a szájat mint aki elfelejtkezett róla h énis ottvagyok .Rámneztek én felkiáltottam h már megént ezt teszed velem és kiszaladtam és arra gondoltam h lehető leghamarabb szeretnék hazajönni. Kedves Erzsébet szeretném ha segitene értelmezni,hogy mit jelenthet ez. Többször álmodtam már az exemmel és ez feltehetően azért is mert még mindig túl sokat gondolok rá és fájnak amik történtek de a ma éjjeli,hogy pont most és pont ezt.Mit jelenthet.Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm ! Üdvözlettel : Orsolya

2016-11-30 08:35:12

Ágnes #1545

Kedves Erzsébet!

Álmomban a párommal egy erdős részen álltunk kocsival, arra jött egy idős hölgy és meghúzta a kis húzós kocsijával az autót, erre ledörmögte őt a párom, melyből kisebb vita alakult. Később 3 ember (ismerem őket) menekült le egy domboldalon és szóltak nekem, hogy azt a férfit, aki velem volt megtámadták, esetleg menjek segíteni neki.
A következő álomkép, állok egy úton, jön több ember meg akartak támadni, ráadásul ijesztő fejük volt, gyorsan bemenekültem a mellettem álló folyóba, de velem volt a gyermek, én háttal úsztam, vagy kapálóztam, persze elkaptak, rettegtem, de nem bántottak. Nagyobb volt inkább az ijedtség. Utána beszélgetés a társasággal, száraz helyen egy szobában, addigra a párom is előkerült, közben pedig a kisbaba altatása is volt. Többre nem emlékszem. Köszönöm válaszát!

Üdvözlettel:

2016-11-23 20:14:39

szjudiii #1544

Kedves Erzsébet! Tegnap éjjel elég furát álmodtam: először egy hatalmas, afféle kétemeletes,de mégmagasabb,meseszerű busszal mentünk nagyon kis kanyargós,folyómenti, talán velencéhez hasonlító,macskaköveztt falucskában. Én vezettem és hiába nyomtam a féket,reagált ugyan a busz parkolásnál, hozzáteszem nem mentünk gyorsan,inkább csak a lejtöcskés,kanyargós vitte már a buszt,de nem állt meg. Karambol nem lett,hanem egy sarokba kellett begurulni,szép lassan az megfogta a kocsit és kiszálltunk. Egy idegen,fiatal,de közvetlen fiúval voltam a kocsiban és egy színészi meghallgatásra mentünk.egyábként a busz olyan magas volt,h sok utcába be sem fért volna,mert a házak közti áthidalók alatt,nem fért volna el a teteje miatt,ahol egyébként a vezető fülke is volt és ültünk,meg egyébként rényleg nagyon szükösek voltak szélességre is az utcák...kiszálltunk és kis séta után találtam egy szakaszt,ahol valószínű a gyengén fogó fék elég.lett voéna és nem egy ház falával kell kitámasztani a buszt,de nem parkoltunk át. Bementünk a meghallgatásra,ahol sokan voltak és épp egy szulikonmellü,afféle cicamaca probálkozott,de én kifiguráztam éd annyira betett neki,h elment. Ezután vhogy elkeveredtem barátokkal egy várakozó szobába,ahol is egy orvosi gép volt. Vaskos,vas szerkezet,amivel állitolag vért vesznek,h az ember aides e. Tiszta vlr volt a szúró tű hegye és több helyen is a gép,így átültünk mellőle egy kisebb,gyerekméretü asztalhoz. Vhogy bekeveredtem a vizsgálóba,ahol kiderült,h visszatért a.körömgombám és kértem,táojék le,nekem már nincs kedvem reszelgetni és stb. Itt picit féltem,h csak úgy hirtelen letépik majd,de egyáltalán nem ez történt,bár kibirtam volna. Megláttam egy nagy táblát a falon,ami alapján történt a kezelés: igazából beszélgetésekkel gyogyitanak és.a végeredmény az volt,h a szexcsakrám van beragadva,dugulva. Utána visszakerültem a meghalggatásra,ahol épp a nevemet mondták és már épp mást hívtak volna. De odaértem,néhány idegen biztatóan mondta is: "mondtuk,h itt lesz!". Aztán kiderült,nem is színészi meghallgatás,hanem ingyen jegyet akarnak adni az arrszeged érdemesnek. Ekkor picit csalódott és meglepett voltam. Végül azt hiszem, felébredtem. Nagyon sokszor álmodok állatokkal vagy szimbolikákkal tüzdelve,azokat többnyire értem,átlátom. De ez most vhogy kusza, s ezért kérném segitségét. Amit talán érdemes tudni,h lassan hat éve vagyok valódi szerelem nélkül.rengeteg reményt és bizalmat adtam már.kapcsolatoknak,de mióta fiam megfogant és szültem, nem találok társra...elötte is egy zavaros,bár.hosszú szerelmem volt.de évek óta vágyom valódi egységre,egybeolvadásra. Ehelyett rövid,évente akár egy két egy vagy páréjszakás kaland is becsúszik, ami után mindig büntudatom van és.félek,ezekkel mégjobban akadályozom a boldogságom,de hosszabb wgyedüllétek,magány után meg jól esik az adott pillanatban. Most is volt hétvégén egy hasonló történetem,amiből úgy néz ki,nem.lesz folytatás. Amit meg is értek,inkább az aggaszt,mi lehet mélyen belül bennem,ha olyen férfiakat vonzok,akik.érzelmileg blokkoltak. Talán az álmomnak ezekhez az érzésekhez lehet köze? Válaszát előre is őszinte hálával köszönöm/

2016-03-19 05:23:05

Rosta Erzsébet #1543

Kedves Judit! – Re: #1521
Álomképei azt sugallják, hogy a gondolatai gyakran foglalkoznak a múltjával. Talán a nagymamája lehetett a legfontosabb személy az életében, azonban nem mindig hallgathatott rá, ezért a hálája kifejezésének szándéka mellett - olykor lelkiismeret furdalást érezve - az álmaiban gyakran tanácsért is fordul hozzá. Meglehet, hiányzik az ő racionalitása. Az viszont, hogy álmában félelmet érez, amikor észreveszi a gyermekkora óta nem látott apját, azt sejteti, hogy vele kapcsolatban valamilyen feldolgozatlan rossz emléke lehet a tudattalanjában.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-11-23 15:37:48

Rosta Erzsébet #1542

Kedves Judit! – Re: #1519
Bár kísértet járta, szellemekkel lakott házzal álmodni nem egy gyakori álom, az meg különösen nem, hogy az álmodónak ilyenbe kell költöznie a korábbi otthonából. Ha nem visszatérő jellegű az álma, lehet, hogy nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítania neki, de azért annyit röviden megjegyzek, hogy az álma arra utalhat, hogy az életének egy darabja elakadt egy korábbi megoldatlan (feldolgozatlan) probléma, esemény (homályos emlék) miatt. Az ilyen jellegű álmok közös jellemzője, hogy - ha ismétlődnek – „felnyissák az álomlátó szemét.” Az üzenetük az, hogy újra kell értékelnünk egy múltbéli eseményt vagy szituációt, és fel kell oldanunk a konfliktust vagy az ellentmondást. Gondolja végig, mi lehet az, ami időnként nem hagyja nyugton, mi foglalkoztatja olykor a gondolatait, mi miatt érez magában bűntudatot, vagy min kellene változtatnia, hogy lelkileg teljesen egyensúlyba jusson. Ne engedje, hogy rossz emlékei visszahúzzák, hátráltassák az útján. Azt pedig csak önmaga tudhatja, hogy miért a párja közreműködésével próbál üzenni önnek a tudattalanja.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-11-23 15:37:04

Rosta Erzsébet #1541

Kedves Anonymus! – Re: #1532
Ezúttal – rendhagyó módon – a végén kezdve érdemes hozzáfogni a leírt álom „kibogozásához.” Mivel az éjjeli szekrénye fiókjában talált papírra írt szövegnek („ferroro terorano”) látszólag nincs semmi értelme, az a gyanúm, hogy ezzel tudattalanja azt szeretné jelezni önnek, hogy mindaz, ami megelőzőleg az álmában történt, nem más, mint egy „kódolt üzenet”, vagyis a „látottakat”, a történteket szimbolikusan kell értelmezni. Az álom értelméhez e szimbólumokon keresztül lehet eljutni.
Az álma kezdetén látott, kocsiúton sétáló „több méter magas” jávorszarvas pszichológiai értelemben a szabadságot és a kikapcsolódást jelenti. Ez a hatalmas állat, mely a földünkön élő szarvasok legnagyobbika, a szabadság és a határtalan tér erőteljes szimbóluma, a szerény, de szabad (kötöttségektől mentes) természet közeli életre is utal. Álombéli megjelenése ezért gyakran a pihenés és a relaxálás szükségességét jelzi. Összefoglalva, a rénszarvasról elsősorban a szabadság, a függetlenség, a kötöttségektől és korlátoktól mentes természet közeli élet, a pihenés és a kikapcsolódás igénye juthat az eszünkbe. Ennek eléréshez azonban nem mindig elég a kutya által jelképezett hűség, lojalitás, engedelmesség és együttműködés, de kevésnek bizonyulhat a majom zabolátlansága, játékossága, fürgesége, utánzó képessége, intelligenciája is. A kutyát megmérgező majmot elpusztító borz története arra figyelmeztet, hogy - a képességeink, ismereteink és tudásunk mellett - olykor az erőnket, a befolyásunkat is használnunk kell. Vannak olyan szituációk, amikor csak az erőszakos, agresszív viselkedés segít, vagyis - az intuícióinkat követve - az ösztöneinknek kell engedelmeskednünk.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-11-23 13:36:19

Rosta Erzsébet #1540

Kedves Ametiszt! – Re: #1534
Mivel az emlékezetében megmaradt álomképek felsorolásán kívül semmilyen egyéb információt nem osztott meg velem, csak annyiban tudok segíteni, hogy röviden összefoglalom ezek szimbolikus jelentését. Álmából a kétféle madár mellett az esemény helyszíne (rendőrségi épület előtti terület), az átöltözés, valamint az, hogy november közepén a nyárról álmodott, érdemel figyelmet.
A nyár sok mindent szimbolizálhat: utalhat az emberi életkor derekára, a relaxálásra, pihenésre, új ismeretségek, kapcsolatok kialakulására, a korábbi évszakok munkájának beérésére, és még folytathatnám sort. Ami ugyancsak fontos lehet, pszichológiai szempontból azt jelezheti, hogy a borús, ködös őszi napok ellenére is él még bennünk a remény.
Bár nem írta, hogy került a rendőrségi épület elé, álmában ez esetleg arra utalhat, hogy gyanakszik valamire, és szeretné eloszlatni a gyanúját.
Az átöltözése számomra azt sugallja, hogy valamilyen szükségszerű változás zajlik az életében, másképp látja magát, illetve a lehetőségeit, a helyzetét, és szeretne (igyekszik) alkalmazkodni ehhez.
A kék madár optimizmust, boldogságot, megelégedettséget szimbolizál. Álma alapján vagy bőséggel rendelkezik ezekkel, vagy éppen hiányt szenved belőlük. De az is lehet, hogy a kék madár egy személyre vagy szituációra utal, mellyel összekapcsolódnak ezek a tulajdonságok.
Végezetül a kétfejű, kacsaszerű fekete-fehér tollú madarak megjelenése azt jelezheti, hogy megalapozottabbnak kellene lennie. Mielőtt döntést hozna valamilyen érzelmi problémában, alaposan végig kellene gondolnia mindent.
Bár látszik némi kapcsolat az álomszimbólumok között, egyéb információ híján az összegzés, a végső értelmezés önre marad.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-11-22 15:57:43

Rosta Erzsébet #1539

Kedves Moncsi! – Re: #1536
A haj, a testszőrzet álomban általában azt mutatja meg számunkra, hogy milyennek látjuk önmagunkat. Mivel szeméremszőrzetet igen kevesen láthatják, az öltözék még a sportpályán, a strandon, az uszodában is elrejti az idegenek szeme elől, az álombéli megjelenése arra utalhat, hogy belül, a lelkünk mélyén milyennek tartjuk magunkat. Ez nem mindig egyezik meg azzal, mint amit a külvilág felé mutatunk. Gyakran belső konfliktus származhat abból, hogy másnak szeretnénk mutatni magunkat, mint amilyennek látnak bennünket. Bár a hosszú, lófarokba köthető buja fanszőrzet negatív értelmezésben azt is szimbolizálhatja, hogy valamit eltitkol, kapcsolatában bizalmatlan, partnerével nem teljesen őszinte, ami hamarosan kiderül; jelen kontextusban (jó kedvre derítette és a barátnőjének is megmutatta) azonban inkább azt sejtetheti, hogy a lelke mélyén úgy érzi, nincs semmi takargatni valója, nincs önben álszemérem, felfedezte és elfogadta szexuális vágyait.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-11-22 14:51:39

Rosta Erzsébet #1538

Kedves Sanci! – Re: #1531
Feltételezem, hogyha realitása lenne barátnője terhességének, nem kérdezte volna meg az álma jelentését, ezért nagy valószínűséggel szimbolikusan kell az álmát értelmezni. Ebben a megközelítésben az „önhöz közel álló nő” az álmában az ön személyiségének egyik oldalát jeleníti meg, a terhesség pedig metaforikusan arra utalhat, hogy valami új képesség vagy tulajdonság van önben kialakulóban. A kulcskérdés az, hogy miért fél ettől? Más – szintén nem szó szerinti – értelmezésben az álma azt is jelezheti, hogy mostanában szorosabb kapcsolatot érez e személy iránt.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-11-21 14:07:44

Rosta Erzsébet #1537

Kedves Rozál! – Re: #1535
Ha csak ennyi volt az álma, vagyis azon kívül, hogy látta a megvásárolni kívánt ház volt tulajdonosát, semmi más nem történt, az álma mindössze arra utalhat, hogy a mindennapjaiban erősen foglalkoztatja a lakatlan ingatlan megvásárlásának a gondolata, és a tudattalanja ebben próbál – a maga módján – Önnek segíteni. Ha viszont a valóságban nem létezik ez a ház, vagyis az ismerőse sem ajánlhatta, akkor arra kell gondolnom, hogy viszonylag olcsón lakáshoz vagy házhoz szeretne jutni.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-11-21 13:47:35

Rosta Erzsébet #1536

Kedves Cecília! - Re: #1533
Bár egyáltalán nem biztos, hogy az álmát szó szerint kell érteni, de mivel visszatérő jellegű, nem mehet el szó nélkül mellette. Mindenekelőtt arra kellene őszintén válaszolnia, hogy észrevett-e mostanában valamilyen figyelemre méltó változást a párja viselkedésében. Például olyanokra gondolok, hogy kevesebbet törődik, kevésbé figyelmes Önnel, többet van távol otthonról, mint korábban, új hobbija lett, változtatott öltözködésén stb. Persze azt is jó lenne tudni, hogy mikor szakított az exével, találkozik-e, tartja-e a kapcsolatot vele. Megcsalástól csak akkor kell igazán tartania, ha a szakítás még friss, illetve ha az előző kérdések zömére igen a válasz. Ha viszont semmi konkrétumot nem talált, attól tartok, hogy a visszatérő álma az önbizalomhiányára, önértékelési zavarára utal, valami olyasmi történhetett mostanában, ami miatt kevesebbnek, kevésbé vonzónak, értékesnek érzi önmagát. Mielőtt bármit is tenne, azt javasolnám, hogy őszintén mondja el álmát a párjának, tisztázza vele a kételyeit, aggodalmait, melyekre talán nincs is semmi oka.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-11-21 13:46:50

Moncsi0605 #1535

Kedves Erzsébet!Az álmom nem mindennapi volt,ezért kérném a segitségét a megfejtésében.A fanszőrzetem olyan hosszú volt hogy gumival összefogva láttam és mutattam is baràtnömnek nevetve mert jò kdvre deritett álmomban még engem is.Válaszát előre is köszönöm.

2016-11-21 12:59:11

Halasz Arpad #1534

Halász Rozal vagyok es az elmult éjszaka olyan emberrel álmodtam akinek az árverés alatt lévő házat szeretnem megvenni. Mivelmar 3 eve nem el benne senki. Egy ismerős ajánlotta. Mit jelent.

2016-11-18 19:26:09

Ametiszt #1533

Kedves Erzsébet!

A segítségét kérném az alábbi álom megfejtésében, értelmezésében..
Nyár van, egy rendőrségi épület előtt állok, közben átöltözök. Ott látok egy csodaszép, furcsa kék színű madarat, kék csillogó tollakkal.. tollak hevernek mellette földön.. és két fejű fekete fehér tollú madarakat.. azok ilyen kacsa szerű madarak..

mit jelenthetnek az álmok?
Köszönettel

2016-11-15 18:16:54

Cecília #1532

Kedves Erzsébet!
Álmom mostanában egyre sűrűbben visszatérő más más helyszínen és formában. Párom exbarátnője rendszeresen megjelenik álmomban és a párom megcsal vele mindig. 12 évig voltak ők együtt.
Nagy félelmem ,hogy a valóságban is előfordulhat és aggaszt,hogy mit jelenthet az álmom.
Egy figyelmeztetés talán ?
Válaszát előre is köszönöm.

2016-11-14 05:30:43

Anonymus #1531

Kedves Erzsébet!

A következőket álmodtam több mint négy éve, mai napig nem értem, mit jelent. Hálás lennék, ha segítene:

"Egy hatalmas, több méter magas jávorszarvas lépked a kocsiúton, messziről hallani, ahogy a patái nekicsapódnak az aszfaltnak.
Kocsik állnak az út melletti füvön, egy rendőrautó járőrözik. Bent vagyok a nappaliban. Mutatom édesanyámnak a szarvast, nézze, hogy milyen hatalmas, de ő nem hisz nekem. Kinézek az ablakon, a függönyön át, s látom, hogy a kutyám (- a valóságban nincs kutyám -) elszalad, majd nem sokkal később visszafut. Ekkor egy majom hirtelen megmérgezi és meghal. Egy borz jön rikoltozva és mint egy vámpír elkapja a majom nyakát és megeszi. Elhúzom a függönyt.
Felszaladok a szobámba, kinyitom az éjjeli szekrényem egyik fiókját, amiben egy olyan papírt találok, melyre a következő van felírva: 'ferroro terorano' ".

Nagyon köszönöm!

2016-11-13 19:08:26

Sanci #1530

Kedves Erzsébet!
A segítségék kérném álomfejtésben. Mit jelenthet az, ha azt álmodtam, hogy egy hozzám közel álló nő, (aki már mással van) terhességét álmodtam meg.. két hónapos terhes csak ennyit álmodtam vele kapcsolatban.. illetve menekültem tőle, az ajtót is kétszer kulcsoltam be, ő mégis be tudod jönni.
segítségét előre is köszönöm

2016-11-08 22:57:58

Rosta Erzsébet #1529

Kedves Viktória! – Re: #1526
Álmaiban nincs semmi különös, ugyanis – noha a barátjával már lassan egy éves a kapcsolatuk – még mindig külön élnek. Ennek tükrében az is természetes, hogy amikor találkoznak – függetlenül a helyszíntől –, szexelni kezdenek. Ismétlődő álmai azt jelzik, hogy a gondolatai a barátja körül forognak, és elalvás után is hiányolja a fizikai jelenlétét. Ha összeköltöznek, valószínűleg sokkal ritkábban fog vele álmodni.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-11-05 10:08:37

Rosta Erzsébet #1528

Kedves Viola! – Re: #1525
Többféle jelentést is hordozhat döglött macskákkal álmodni, és természetesen az sem mindegy, hogy az álmodó általában miként viszonyul a macskákhoz, milyen érzéseket táplál irántuk. Mivel az álmában sajnálkozva látja, hogy elpusztultak, feltételezhetően szereti (de legalábbis nem utálja) a macskákat. Az ilyen álom a legtöbb esetben arra utal, hogy az álomgazda valamiért megbántottnak, lebecsültnek, vagy csökkent értékűnek érzi magát. Ez azért lehet problémás, mert elveszítheti a bátorságát. Más megközelítésben az elhullt macskák azt jelezhetik, hogy az élete valamely területén, vagy egy bizonyos szituációban csökkent a függetlensége, szabadsága. És olykor azt is sugallhatja, hogy az álmodó vonakodik felismerni a nőiességében rejlő erőt.
Fontos lehet viszont az is, hogy az elpusztult (megmérgezett?) macskák fekete színűek. Ez esetben – mivel a mi kultúránkban a balszerencse szimbólumai – a döglött fekete macskák metaforikusan egy balszerencsés időszak végét, a sorozatos negatív események befejeztét jelezhetik.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-11-05 09:48:06

Rosta Erzsébet #1527

Kedves Réka! – Re: #1524
Figyelemmel az életkorára, nincs semmi különös az álmában, az egészséges emberek számára teljesen természetes, hogy az álmukban időnként a szexualitás is megjelenik. Gondot csak az jelenthet, ha lelkiismeret furdalása támad az álmától, vagy negatív gondolatokat, bűntudatot táplál a lelkében az álma hatására. Mivel – mint írja – sportol (edzésre jár) ettől én nem tartok. Ami a kérdéseit illeti, fontosnak tartom megjegyezni, hogy az álma nem a fiúról, nem is kettejükről, hanem önnön magáról, a szexualitás iránti érdeklődésének a kibontakozásáról szól. Az álmát végigolvasva, igen erős önkontrollja lehet, mert még álmában is „részegnek kell lennie” ahhoz, hogy odaadja magát a fiúnak, és az eset megtörténte és a „kijózanodása” után azonnal aggodalom tölti el a történtek, illetve a lehetséges következmények miatt. Semmi oka sincs a szorongásra, önismerete és felelősségteljes gondolkodása alapján kishitűnek sem szabad lennie, a csalódástól pedig egyáltalán nem kell tartania, mert az álmának semmi a köze a szerelemhez. Ez utóbbit viszont nem célszerű siettetnie, jönni fog az magától.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-11-05 08:51:07

Rosta Erzsébet #1526

Kedves Suta! – Re: #1523
Nem könnyű az álmodat „kibogozni”, mert látszólag nem sok köze van a valósághoz, egyes mozzanatai azonban mégis arra utalnak, hogy kapcsolatban állhat a mindennapjaiddal. Az például, hogy egy folyosókkal és sok-sok szobával a teli az álombéli otthonod, és mégis egyedül üldögélsz a saját, bútorozatlan szobádban, továbbá, hogy összességében mindent kopárnak, sivárnak láttál, arra utalhat, hogy az álmodat megelőző időszak valamiért negatívan érinthetett. Másképpen nehezen magyarázható, hogy ingerszegénynek látod a környezeted, és magányosnak (kirekesztettnek) érzed magad. Valószínűleg vágyhatsz a társaságra, szeretnél az érdeklődés középpontjába kerülni, még akkor is, ha ez nem biztos, hogy az adott szituációban az előnyödre szolgál. Talán az lehet a baj, hogy e vágyadat időnként túlságosan impulzívan fejezed ki, s ezért ellenzi éneklésed a fantáziád által kreált álombéli apád.
Az, hogy mindent – beleértve magadat is – vörös színben látsz, többféle jelentést hordozhat, azonban a leírt álomképek kontextusában kolerikus, temperamentumos természetet jelezhet. Ez az éned keresi szenvedélyesen a személyiséged ikertestvéreddel szimbolizált másik oldalát, hogy egyesülve vele, megtaláld a lelki egyensúlyodat. Bár azt nem tudod meg álmodból, hogyan sikerül „összetalálkoznotok”, az együttlét örömteli és otthon is mindent „happy”-nek találsz. Ha van valami üzenete az álmodnak, az valószínűleg a benned lévő kettősség, a személyiséged két oldala között gyakori diszharmónia megszűntetésének ajánlása lehet.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-11-05 08:01:38

Csercsa viktoria #1525

Ha boldog vagyok, ha szomoru mindegy az hogy milyen kedvem van akkor is álmodok a barátomal mán nem is egyszer álmodtam vele pl.amikor összevesztünk és az nap aszt álmodtam hogy kimentem az utcára és a barátom fél pucéron a testvérével mikor meg fordultam jött velem szembe aztán el kezdtünk szexelni de ezeket miért álmodom? és miért álmodok a barátommal? mán lassan 1 éve együtt vagyunk de még nem lakunk együtt igaz sokszor veszekedtünk összevesztünk megbántottuk egymást de mindig kibékülünk

2016-10-28 11:13:46

Pálffy Viola #1524

Kedves Rosta Erzsébet!

Nem tudom mire vélni az álmomat.
Ott hon voltam azt hiszem és fekete döglött macskákat láttam. Megfagyva, először csak öreg macskákat, majd két kisebbet. A szájukból valami fehér folyt ki. Le voltak fagyva a betonra. Próbáltam lábbal fel szedni, de nem tudtam. Ennyi volt röviden. Meglepetten láttam
kissé sajnálkozva, hogy elpusztultak. Arra gyanítottam megmérgezték őket.

Üdvözlettel Viola

2016-10-26 12:45:17

Réka #1523

Kedves Erzsébet! Nem tudom mire vélni az álmomat.
Szóval, nem emlékszem az álom előzményire. Arra emlékszem, hogy egy osztályteremben voltam az egyik fiúval, akivel az életben egy edzésre járok. Az életben undorodik tőlem, mert én egy nyomibb lány vagyok, ő meg a nagymenőket preferálja, és ő se tetszik nekem. De ez az álomban nem így volt. Ott ült az egyik széken, szétterpeszkedve. Kába volt, ahogy énis-valszeg részegek voltunk. Odasétáltam hozzá, áthajoltam a padon, hogy közel legyek hozzá. Kis ideig nèztük egymást.
"Akarod?" - nyögtem.
"Akarod?" - kérdezte vissza.
"Én igen." - válaszoltam.
"Én is.".
Rámásztam a srácra, és megcsókoltam. Nem emlékszem, milyen volt megcsókolni, csak arra, hogy egyszerre volt kellemes és szokatlan.
A következő kép már a következő napon volt, ő mèg mimdig a széken terpeszkedett, én pedig fél méteres távolságra voltam tőle.
"Te tényleg lefeküdtél velem?" - kérdezgettem, de ő nem válaszolt, csak meredt maga elé. Nem tudtam biztosan, de sejtettem, hogy tényleg megtörtént. Hihetetlen volt, hogy tényleg elvette a szüzességemet és az első csókomat.
"Ugye használtál óvszert?" - ez volt a második dolog, ami az eszembejutott, hogy nem elég, hogy elvette a szüzességemet, de még sapkát se húzott a kígyóra. Arra már nem emlékszem, hogy erre mit reagált, talán kicsit elcsodálkozott. Egyfolytában azon pánikoltam, hogy már egy nap eltelt az esemény óta, és kell nekem egy esemény utáni tabletta.

Ma ahányszor az àlomra gondoltam, egyszerre töltött el melegség és idegesség és rejtélyes negatív energia áradt szét a testemben. Valójában tetszem a fiúnak, csak ciki lenne elmondani? Azt meg kell jegyezni, hogy nem vagyok szép, sőt, egyedül az tetszhetne neki bennem, hogy míg a nagymenő lányok nyalják-falják, én kifejezetten tartózkodó vagyok, ezért egyfajta kihívásnak vehet? Vagy az álom jelképes, és azt jelenti, hogy életemben először rámtalál a szerelem, de csalódás lesz a végy? 16 éves vagyok.

2016-10-21 14:45:19

Csenge Suta #1522

Kedves Erzsébet!
Van egy rövidke álmom, amit fontosnak érzek, tudom, hogy van valami vele, valami jelentőség, de nem tudom mi. Ehhez kérném most segítségét.
Álmom elején látom magamat, azaz akkor még nem tudtam, hogy magamat. Vörös volt a hajam, vörös volt minden ruhadarabom, a szemem, minden, még a bőröm is. Igazából olyan volt, mint amikor egy képszerkesztő red-filtert rak valamire. Láttam magam mellett egy lányt,tudatosult bennem, hogy ikrek vagyunk. Aztán 'betértem' a testbe. Ekkor el kellett indulnom keresni az 'ikremet.' A keresésről annyit, hogy emlékszem arra, hogy hosszú ideig tartott, jól éreztem magam, találkoztam pár emberrel, meg volt valami vöröses-lilás-feketés kastély, és ott valami góréval mulattunk, aztán arra már nem emlékszem, hogy az ikremet megtaláltam, csak arra, hogy örültünk egymásnak, meg otthon is minden happy volt.
Otthon egy nagy házban voltunk, amiben volt egy csomó folyosó, minden szoba vagy 2re nyílt, én egyedül ültem a sajátomban, ami berendezetlen volt. Jött valami ellenséges csapat, arra kértek, hogy énekeljek, meg barátkozzunk össze. Apám (aki amúgy valóságbn nem az) ellenezte, de én rávettem, és énekeltem nekik, volt rendesen mikrofon, meg minden, közben mosolyogva néztek, én meg jól éreztem magam. Aztán, miután befejeztem, megtámadtak, és szétverték a családom.
Hozzáteszem, nem csak az elején láttam mindent vörösben. Egyébként, minden olyan kopár, sivár volt, a víz vérvörös volt, és vörösön kívül lilát, és feketét érzékeltem, de lilát is alig.

Válaszodat előre köszönöm.

2016-10-15 19:13:31

Rosta Erzsébet #1521

Kedves Ildikó! – Re: #1520
Mivel az álmai leírásán kívül semmilyen támpontot nem kaptam Öntől, az első gondolatom természetszerűen az, hogy a funkciójának ellátására képtelen máj valamilyen fizika problémára, egészségi rendellenességre figyelmeztet. Talán arra utalhat, hogy kevesebb alkoholt kellene fogyasztaniuk, illetve át kellene értékelniük az életvitelüket, és az sem kizárt, hogy ennek tükrében orvoshoz kellene fordulniuk. Kevésbé direkt megközelítésben (szimbolikusan) a kicserélésre szoruló mája azt a tudat alatt érzett félelmét jelezheti, hogy a mindennapjai során olyan problémás helyzetbe került, amiből egyelőre nem látja a kiutat, vagyis attól tart, képtelen visszatérni a „normális kerékvágásba.” A második álma, melyben a párja szorul májátültetésre, metaforikusan értelmezve azt sugallhatja, hogy az élettársa „rosszmájú”, azaz egy zsörtölődő, szőrszálhasogató, önnek sok kellemetlen percet okozó személy.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-10-04 11:41:52

Judit #1520

Kedves Erzsébet!

Csak rövidke álmom szeretném leírni. most nagymamámmal voltam egyszer egy olyan házban ami egy munkahely történt ugyan is álmomban hogy kaptam egy munkát pontosan nem tudom mit kellett csinálni de valamit szét válogatni vagy ilyesmi én bementem és azt mondta a főnök asszony hogy menjek oda ahhoz a hölgyhöz és mondjam meg neki vele fogok dolgozni én oda is mentem de nagyon megdöbbentem ahogy odaérek a nagymamám arcá láttam a fehér haja a szemüvege és csak nézett rám én meg majdnem elkezdtem sírni nem tudtam mit tegyek egy kicsit ott hagytam de mikor vissza mentem már a hölgynek a saját arca volt nem a nagymamámé.

A másik álmom meg az volt színtén a nagyimmal voltam és egy utcán voltunk tisztára úgy láttam őt mintha még élne ekkor észrevettem hogy a nagyim nagyon nehezen megy sántít és szét tett lábbal lépked én mondtam neki jöjjön és meg reikizem megakartam őt gyógyítani de azt mondta hagyjam békén ő a reikiben nem hisz csak az orvosokban nekem ez nagyon rosszul esett mert nagyon szerettem volna segíteni de nem hagyta.

Aztán a buszon voltam párommal egyszer csak megláttam apámat háttal állt nekem és hallottam dühös volt és keresett engem de nem látott meg a buszban én meg féltem mert a busz nem akart elindulni pedig emberekkel tele volt és ott imádkoztam induljon már el a busz aztán nagy nehezen el is indult..ekkor felkeltem..
Azt tudni kell apámmalnem tartom a kapcsolatot nem tudok róla semmit és gyerekkorom óta nem láttam.

Mit jelenthetnek ezek az álmok? azt tudni kell sajnos akkor kezdtem el a reiki tanfolyamot mikor már a nagyi nem élt...köszönöm szépen a segítséget.

2016-09-25 13:22:14

Ildikó #1519

Kedved Erzsébet ! A héten kétszer is álmodtam májjal.Nem hagy nyugodni a dolog. Kérem , segítsen megfejtésében !Az első álmomban felnyitották a hasamat és kipakoltak belőlem mindent . Ezt követően felálltam és tartottam a kipakolt részt és vizsgáltam magamon, hogy még miért élek. ( rájöttem, hogy a szívem még megvan és dobog) Miközben egy fém asztalra csapták a májam és közölték, hogy használhatatlan, ki kell cserélni. A második álmomban ugyancsak nagy májat, egy emberinél nagyobbat dobtak egy medencébe és azt be akarták ültetni a páromba, gyanakvóan kérdeztem, hogy nem fertőződik ott el ? Köszönettel

2016-09-22 07:37:32

Judit #1518

Kedves Erzsébet!

Ma azt álmodtam hogy azt tudni kell hogy mi bérházban lakunk és minden vágyunk egy kertes ház szóval azt álmodtam hogy álmomban párom hívott hogy menjek le vidékre mert mutatni akar valamit én elmentem ott volt nagy bátyám is ekkor párom mondta hogy ezt a házat vette 80 millióért én bementem a házba de egyáltalán nem örültem neki sőt féltem ott benn ekkor leültem a teraszon és az asztalon ennek a háznak a faragott mása volt én csak nézegettem majd feláltam és bementem a házba kiderült hogy a házban olyan öreg jósnő lakott aki szeánszokat is tartott ott és éreztem vannak halott lelkek is a házban a bútorok régiesek voltak és doh szag járta át én szétnéztem és az emeletre úgy lehetett felmenni hogy nem lépcső volt hanem egy összetákolt létrát kellett oda tenni és azon felmenni én fel is mentem de nagyon féltem lefelé mert nem akartam leesni ekkor én párom és nagybátyám elkezdtünk a fiókokban kutatni és minden féle iratot találtunk de amikor megtaláltam egy hiányos jós kártyát akkor azt mondtam én ide nem jövök szó se lehet róla és tudtam a gyerekek sem laknának szellem házban viszont nagyon mérges és dühös voltam páromra hogy 80 millióért vett egy házat és a tudtom nélkül akkor tudtam nincs vissza út eladni sem fogjuk tudni a házat.
Mit jelenthet ez az álom? Köszönöm előre is.

2016-09-21 06:10:56

Rosta Erzsébet #1517

Kedves Judit! – Re: #1514 – 1. álom
Mivel – ha jól emlékszem a korábbi álmaiból – a nagymamája nevelte fel, vagyis álmában az ő házának az udvarán tartózkodik, ami azt sugallhatja, hogy bölcsebben és tapasztaltabban szemléli a világot. Ennek figyelembevételével a felhőben megjelenő csodaszép angyalok látványa, mely csodálatos módon a különösebb rajztehetséggel nem rendelkező párját is „művészi” alkotásra ihlette, arra utalhat, hogy közel jár a spirituális megvilágosodáshoz, hogy szellemi útmutatást kapjon, ezért fokozottan figyeljen a „belső hangra”, ösztönös megérzéseire.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-09-17 12:45:39

Rosta Erzsébet #1516

Kedves Judit! – Re: #1514 – 2. álom
Az álma, melynek során – noha korábban sohasem horgászott – egy nagy halat fog ki, többfélét is jelenthet. A régi álmoskönyvek szerint a horogra akadó hal személyes sikert jelez előre, minél nagyobb a hal, annál nagyobbat. De arra is utalhat az álombéli horgászása, hogy kész szembenézni elfojtott érzéseivel, és lemenni a tudattalanjába, hogy felszínre hozza azokat. Az pedig, hogy elkezdi a hal megtisztítását, azon szándékét jelezheti, hogy változtatni próbál önmagán, mások számára elfogadhatóbban (diplomatikusabban) szeretné kifejezni az érzelmeit. És végezetül – mivel a horgászás általában nyugalommal és kikapcsolódással jár – az álma azt is jelentheti, hogy pihenésre, lazításra lenne szüksége.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-09-17 12:10:39

Rosta Erzsébet #1515

Kedves Krisztina! – Re: #1513
A válaszhoz többet kellene tudnom magáról, ugyanis az ehhez hasonló rémálmok – ha csak lefekvés előtt nem evett túl sokat vagy valamilyen nehéz ételt, vagy olvasott valamilyen horror történetet – általában nem véletlenek. További fejtörést okozott, hogy vannak az álmában meseszerű elemek (a halott – de az álmában eleven – nagymamája megfiatalodik, de közben öreg marad; a barátnője nagymamája pedig „átsétál a túlvilágba”), továbbá két ellentmondást (az első mondatában hatan, a lefekvéskor viszont már csak öten vannak; a barátnője mamája a medvetámadást követően a nagymamájává lesz) is észrevettem. Ezért komplex értékelésre nem vállalkozom, csupán két mozzanatot, a medvetámadást és a kígyók fenyegetését emelem ki. Az előbbi arra utalhat, hogy haragot táplál vagy indulatosan viselkedik önmagával szemben vagy a környezete iránt. De az is lehet, hogy ez álomkép a múltbeli félelmeinek – melyeket még ma is magában hordoz – a visszatükröződése. A testi épségét, az életét veszélyeztető kígyók jelentése ugyancsak kedvezőtlennek tűnik. Azt sugalmazza, hogy valamilyen probléma lehet a társkapcsolatában. Ám mivel önt nem marják meg a kígyók, nem lehet nagy a baj.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-09-17 11:45:22

Rosta Erzsébet #1514

Kedves Judit! – Re: #1512
Álmában az történik, ami ébrenlétben is a legjobban izgatja, szeretné megismerni, megjósolni a jövőt. Ennek érdekében mindent megtesz. Elindult egy úton, de nem biztos benne, hogy helyes irányba halad. Útmutatásra, illetve vezetőre, segítőre van szüksége. Mint már korábban is oly sokszor, most is az elhunyt nagymamája siet a segítségére. Érdemes hallgatnia rá, és a múlt helyett a jövőbe tekintenie, ugyanis a holt lelkek – ha akarnak valamit kérdezni öntől vagy tanáccsal szolgálni – megtalálják az álmaiban. Talán a tudata alatt meg is érthette ezt, ugyanis a konyhát beragyogó fehér fény a küszöbön álló megvilágosodását szimbolizálhatja, vagyis azt jelzi, hogy a lelke mélyén már megtapasztalt „felébredés” előbb vagy utóbb az éber életét is megvilágítja.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-09-16 14:59:33

Judit #1513

Kedves Erzsébet!

Most azt álmodtam hogy otthon voltam ahol fel nőttem és az udvaron voltam ott volt párom is és én csak úgy néztem a távolba ahogy nézem az eget egyszer csak a felhőből 2 angyal alak rajzolódott ki csoda szép volt ekkor párom kezébe vett egy nagy fehér rajzlapot és elkezdett rajzolni a lapra az angyal fejét rajzolta le csak hátulról gyönyörű szépen rajzolta le az angyal haját majdnem derékig rajzolta és gumiba volt fogva a haj és világos barna volt leírni igazából nem tudom mert annyira csodás volt a kép azt tudni kell párom nem egy rajz zseni és nem szokott rajzolni ez az álom ennyi volt.

A következő álmom meg horgászni voltam de igazából nem tudok horgászni de álmomban tudtam egy csodás szép nagy halat fogtam ki aminek a hasát én vágtam fel viszont nem én szedtem ki a belsőséget ekkor fel is keltem mit jelenthet ez a 2 álom?
Köszönöm szépen a segítséget.:))

2016-09-11 18:58:18

Krisztina #1512

Kedves Erzsébet!

Nagyon furcsa álmom volt, nem hagy nyugodni. A segítségét kérném, hogy megértsem.
Egy kígyókkal teli hegyvidéki erdőben kellett aludnom nagymamámmal(aki már nem él), három barátnőmmel, és az egyik barátnőm mamájával. Nagyon rossz érzésem volt, nem szerettem volna ott aludni. Találtunk egy kórókból font ágyat, mind az öten elfértünk benne. Éjjel egy medve megtámadott minket, rálépett az arcomra, a többieket is megsebesítette, majd jött egy csillogó szőrű ló, amely elkergette a medvét. Ezután a barátnőm nagymamája felállt, és mosolyogva átsétált a túlvilágra. Két barátnőmet megmarta egy kígyó, erre már kivilágosodott, és elindultunk a falu felé. Útközben nagymamám megfiatalodott, de mégis öreg maradt (nagyon furcsa volt). Autóval értünk jöttek a rokonaink, ünnepséget is szerveztek. Közben mindenki kérdezgette, hogy mi történt, de mégsem akarták elhinni. Kitalálták, hogy menjünk vissza a hegyre, az erdőbe. Nagyon nem akartam visszamenni, mégis ott kötöttem ki. Miközben ettünk, egy kígyó rám mászott, annyira féltem tőle, hogy mozdulni sem mertem, mégis láttam, ahogy az erdőben egy óriás kígyó tekergőzik a fák között. Ezután felébredtem.
Nagyon nyomasztó érzésem van azóta. Jelent valami komolyat ez az álom?
Köszönöm a segítségét, Krisztina

2016-09-09 10:41:51

Judit #1511

Kedves Erzsébet!

A mai álmom a következő volt mivel én egyre jobban bele megyek a spirituális dolgokba reikizek angyal kommunikálok kártyából jósolok és még mindig megyek tovább a tanulásban hogy profi legyek így ma azt álmodtam hogy egy szobában voltam és az egyik ágyon volt 2 pakli kártya az egyik engem nagyon megfogott mert éreztem hogy azt is megszeretném tanulni értelmezni hogy tudjak jósolni ekkor megjelent a nagyikám és azt mondta azt nem kell nekem megtanulni mert azzal a lelkekkel lehet kommunikálni de engem mégis megfogott az a kártya és így tudom hogy ilyen kártya a való életben nincs ekkor kimentem a konyhába és ott félhomály volt és ahogy nézek bármerre néztem hófehér fényeket láttam mindenhol olyan köralakban de nem volt tömött kör és mostanában észrevettem hogy sokat álmodok halott lelkekkel is.
Mit jelenthet ez az álom? vagy ez is a spirituális ébredés része? :) nagyon szépen köszönöm előre is a választ.

2016-09-06 13:01:00

Rosta Erzsébet #1510

Kedves Judit! – Re: #1510
Nem véletlenül találta kellemesnek az álmát, mert a tudata alatt érezte, hogy a világos színű lovak pozitív jelentést hordoznak. Míg a barna szín a gyakorlatiasságra, realitásérzékre utal, az aranysárga vagy cser színű ló lelkesedést, szerelmet jelez. A fehér ló a tisztaság és a spirituális megvilágosodás mellett, azt is szimbolizálhatja, hogy mostanában kevésbé pesszimista, pozitívabbá vált a gondolkodása. (A régi álmos könyvek a fehér lovat az anyagi fellendülés és a szerencse jeleként is értelmezték.) A kiscsikó pedig azt szimbolizálja, hogy szüksége van valakire, aki nemcsak szereti, hanem kalauzként megmutatja önnek a helyes irányt.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-09-05 13:34:57

Judit #1509

Kedves Erzsébet!

Nagyon kellemes álmom volt :-) azt álmodtam hogy kinn voltam az utcán csak álldogáltam kicsit jobbra nézek megláttam egy egy kocsit olyan kocsi volt amiben a lovakat szokták szállítani egyszer csak egy kis csikó kiugrott a kocsiból csodaszép világos barna színű de nem ment sehová mert abban a pillanatban vissza is ugrott a kocsiba ekkor egy gyönyörű fehér ló is kiugrott a kocsiból de ő se ment semerre majd még egy nagyobbacska világos barna ló is kiugrott a kocsiból de engem nem bántottak nem nyerítettek igazából semmit nem csináltak csak ott álltak a kocsi előtt én meg csak néztem őket mert annyira szépek voltak de abban a kocsiban több ló is volt és 1 kis csikó is aztán felkeltem...
Mit jelenthet ez az álom? és valóban igaz e az hogy lóval álmodni jót jelent? nem bánnám ha már jönne egy kicsi jó az életünkben.:) köszönöm szépen előre is a választ.

2016-09-02 07:51:20

Rosta Erzsébet #1508

Kedves Evelin! – Re: #1507
Bár nem írta, hogy a volt barátjával mikor szakítottak, az álma alapján az az érzésem, hogy maradtak elvarratlan szálak a történetükben, még nem sikerült feldolgoznia az eseményt. Nem tudom, hogy melyikük a felelős az elválásukért, de valószínűleg az álmát kreáló tudattalanjának lehet igaza, vagyis lassanként el kell fogadnia a helyzetet. Ugyanis nem véletlen látja álmában másnak az arcát, kövérebbnek a barátját, és az is elgondolkoztathatná, hogy minden igyekezete - takarítás, párnahuzat cseréje - ellenére morcosan fogadta a jelenlétét.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-09-01 14:48:54

Rosta Erzsébet #1507

Kedves Andrea! – Re: #1506
Noha a főnöke „éjszakai látogatása” többféleképpen is értelmezhető, szerencsére ezek egyike sem érinti közvetlenül a jelenlegi párkapcsolatát, vagyis emiatt nem kell különösebben aggódnia. A legkézenfekvőbbnek az tűnik, hogy a munkahelyén jól kijön vele, az együttműködésük eredményes, amiért megbecsülésben és elismerésben részesül. Persze az is lehet, hogy túl sokat foglalkoztatja a munkahelye, az ottani feladatok, problémák a kelleténél többet és jobban foglalkoztatják. Ezért lehet az, hogy teljesen természetesnek veszi a főnöke éjszakai látogatását. Ha ez a helyzet, akkor nagyobb figyelmet kellene a magánéletére fordítania, és több kikapcsolódásra lenne szüksége. És elképzelhető egy harmadik magyarázat is, mely azt jelezheti, hogy komplexusai vannak, nem bízik eléggé önmagában, vagy – mivel rosszul menedzseli magát – a munkahelyén nem veszik észre az érdemeit. Ez esetben az álma mintegy kompenzálja a hiányérzetét.
A következő – veszekedős, verekedős – álomképeknek pedig akár pozitív jelentésük is lehet. Különösen akkor, ha az idegenek valami olyasmit – egy problémát, rossz szokást, negatív személyiségjegyet vagy olyan valamit, ami hátráltatta az előrehaladásában – reprezentálnak, ami fölött sikerült győzedelmeskednie, vagy amitől sikerült megszabadulnia. Álma ekkor arra utalhat, hogy jó döntést hozott. Az idegenekkel folytatott - verekedésbe átcsapó - veszekedés viszont arra is utalhat, hogy valamiért dühös lehet önmagára. Talán bűntudata van valamilyen tette miatt, és úgy érzi meg kell büntetnie magát. Ebben a kontextusban a személy, akivel összetűzésbe kerül, és megverekszik, az énjének azt az oldalát jeleníti meg, melyet nem akar elfogadni.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-09-01 12:02:20

Sárközi Evelin #1506

Kedves Erzsèbet! Tudna segíteni, hogy mit jelent ez az álom: az ex barátom lakásán voltam, a szobájába vártam őt. A szülei kint ettek a konyhában és örültek hogy ki fogunk bekulni. Közben az én rokonaim jöttek látogatni engem. Csak be néztek és mentek.amikor a volt barátom haza ért nem a megszokott külseje volt hanem koverebbnek láttam és az arca sem ugyan olyan volt . Közömbös volt velem én pedig probaltam a kedvében járni. Aztán soportem meg párna huzatot cseréltem, ő pedig csúnyán nézett rám.

2016-08-28 13:50:07

Andrea #1505

Kedves Erzsébet !
Szeretném a segítségét kérni az álmom megfejtésében , ami nagyon fusztrál ..
azt álmodtam hogy aludtam , álmomban felkeltem hogy a főnököm kopogtat.. majd beengedem mintha normális lenne , ő leül mellém az ágyhoz , visszafekszem aludni , és a hajam simogatja , mintha együtt lennénk , de van párom akit szeretek , és az nem a főnököm . Majd egy idegen nő , beköltözik a lakásomba , akivel összekapunk és verekedésig fajul .. ennek hatására , elindultam egy barátnőmmel a buszmegállóba, ott egy idegen kissé idősebb ember belém köt és megüt , én vissza , amitől kiesik az úttestre és átmegy rajta egy kocsi .. itt keltem fel .. nagyon rossz álom volt , mert nem vagyok ennyire erőszakos , és konkrétan megöltem egy embert az álmomban . A főnökös rész is fusztrál mert tényleg szeretem a páromat .. így nem értem az egészet .. a válaszát előre is köszönöm .

2016-08-19 07:09:11

Rosta Erzsébet #1504

Kedves Judit! - Re: #1495 (1. álom)
Sétálni olyankor megy egyedül az ember, amikor szeretné „kiszellőztetni a fejét”, lazításra van szüksége a mindennapi stressz miatt, vagy egy kicsit lassítani szeretne az életritmusán. Ön viszont a lefekvés előtt felvett hálóingében indult el, ami egyúttal azt is jelezheti, hogy most már méltányolja, és szeretné kifejezésre juttatni a személyiségének eddig nyugtalanítónak tartott oldalát. Az eltévedéshez vezető sétája, illetőleg az, hogy – noha nagyon szeretne hazatérni – csak nehezen találja meg a visszafelé vezető utat az otthonához, azt sugallja, hogy stabilitásra törekszik, ám ennek megteremtése néha nehezen sikerül. (A kötélre kötött s az akarata ellenére hintáztatott kislány – az általam ismert információk alapján – nehezen illeszthető a történetbe, de van egy olyan gyanúm, hogy a szituációnak valamilyen köze lehet az ön múltjához.)
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-08-18 13:55:09

Rosta Erzsébet #1503

Kedves Judit! – Re: #1501
A leírásából nem derül ki, hogy miért kötöttek csengőt a szekrényük kinyitott ajtajai közé, és azt sem tudom, hogy az ön számára általában mit szimbolizál, illetve jelent a csengőszó. Az viszont fontos lehet, hogy az álmában önmagától szólal meg a csengő, és egyre erőteljesebbé, idegesítővé válik a hangja, vagyis a csengő üzenete (figyelmeztetése) nem kellemes az ön számára. Noha a szekrényben - keresve a csengőhang kiváltóját - nem lát semmit, a lelke mélyén érezheti, hogy „spirituális ébresztő” lehet az üzenet, mivel a párja - akinek az álombéli megnyilvánulásai szintén az álmát létrehozó tudattalanjának a „termékei” - egy pap szemeit vizionálja maga előtt a kitárt szekrényajtókra pillantva. A korábbi álmai tükrében, az nem fér sehogy sem a fejembe, hogy - a megoldás keresése helyett ébredésbe menekülve - miért mástól (a reikis tanárnőjétől) vár segítséget.
Pedig az is lehetséges (amit a modern álomértelmezés állít), hogy az álma egyszerűen csak arra utal, hogy jobban kellene kommunikálnia másokkal.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-08-17 11:54:26

Rosta Erzsébet #1502

Kedves Judit! - Re: #1495 (2. álom)
Az álma, melyben halottakkal beszélgetett, többféle módon is értelmezhető. Ha az adott személyhez - mint Klári néni esetében, aki ráadásul a közelmúltban távozott az élők sorából - a „köszönő- és beszélő viszonynál” szorosabb kapcsolat fűzte, valószínű, hogy a halott hiányzik önnek, szívesen látná élve s osztaná meg vele az el nem mondott gondolatait. Ebben a kontextusban az álmával a vágyát tejesíti a tudattalanja. Az is lehet, hogy olykor foglalkoztatja a kérdés, mi lehet a halál után, és az elhunytaktól próbál valamilyen választ találni erre. Más megközelítésben, talán segítséget vagy tanácsot remél a holtaktól. Erre példa a halott színész, aki a bevásárlóközpontban állást ajánl az ön számára. Ez esetben viszont felmerülhet a kérdés, hogy a való életében van-e állása, ha nincs, keres-e munkahelyet, vagy csak titkon reméli, hogy valaki kérés nélkül a segítségére siet. De talán a válasznál is fontosabb, hogy még az álmában sem bízik eléggé a jövőjében.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-08-17 07:29:28

Rosta Erzsébet #1501

Kedves Levente! – Re: #1491
Mivel sajátmagáról, az álmát megelőző időszak fontosabb eseményeiről, esetleges gondjairól, az önt foglalkoztató kérdésekről semmit sem árult el, vagyis sokkal kevesebbet tudok, mint ön, az értelmezés feladata önre marad, én csupán az egyes álomképek lehetséges jelentésének ismertetésével tudok a segítségére lenni. Kezdem azzal, hogy ördögi lénnyel álmodni általában nem jó jelentésű. Azt sugallja, hogy az álmodónak mostanában negatív gondolatai lehetnek az életről, melyek káros hatással lehetnek a lelki egészségére, és rosszkedvet okozhatnak. Másrészről a gonosz megjelenése arra is utalhat, hogy valami miatt bűntudata van, amit a büntetéstől való félelmében megpróbál elfojtani, és ezt a titkot rejtegeti a tudattalanja. És az is elképzelhető, hogy morális problémákkal küszködik. Az sem jelent jót, hogy az autó, melybe beül, hátrafelé halad. Ha ön vezetné a kocsit, erről nekem az jutna az eszembe, hogy a jelenlegi feladatait túlságosan nehéznek találja, vagyis az, amit az élettől vár (a célja) látszólag távolodik öntől. Az viszont, hogy az autó magától megy, a mozgásának irányára, haladására nincs semmilyen befolyása, és nem is próbálkozik átvenni fölötte az irányítást, azt jelzi, hogy - bár engedi, hogy az érzelmei irányítsák - nincs szándékában felelősséget vállalni a tetteiért. Bár az is lehetséges, hogy nem kap elég tanácsot, útmutatást az életében. Az álma végén azután megtörténik a baj, elüti édesapját, ám - mintegy felmentve magát a felelősség alól - az ördögfajzatot véli felfedezni elütött édesapja mosolyában.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-08-16 16:12:35

Judit #1500

Kedves Erzsébet!

Ma azt álmodtam hogy otthon voltunk és a szobában a szekrény ajtót ki nyitva a 2 ajtó közé kötöttünk egy csengő olyan kicsit ami a karácsonyfán is szokott lenni nos mi oda kötöttük és ennyi volt én egy könyvet hajtogattam amikor meg szólalt a csengő és csak csengett magától én ekkor kirohantam a konyhába mert már egyre durvábban csengett már majdhogy nem leszakadt ekkor a konyhából bekiáltottam a szobába hogy kuss legyen ekkor abba maradt a csengés majd kicsivel később megint kezdte ekkor oda ment párom leült az ágy szélére és azt mondta egy pap 2 szemét látja én semmit nem láttam de mondtam neki menjünk ki a házból és hívjuk el a reikis tanárnénim mert ő papnő és majd felszenteli a házat ekkor kimentünk én meg fel keltem mert nagyon idegesitett a csengő hangja.
Mi lehetett ez az álom? Köszönöm szépen előre is.

2016-08-12 07:45:12

Rosta Erzsébet #1499

Kedves Andrea! – Re: #1497
Mivel semmit sem írt magáról, és az álmában nem a látott madarak (a papagájok) természetén van a hangsúly, nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, hogy vajon mit szimbolizálhatnak a kék papagájok. Számomra inkább az a fontos, hogy bizony fejlődés figyelhető meg a két álma között. Az elsőben még csak tudomásul veszi, hogy meghaltak a madárkák, a második viszont már lehajol hozzájuk, és arrébb teszi őket, mire mindkét madár feltámad és elrepül. Harmadszor már nem álmodik róluk, vagyis úgy tűnik, a tudattalanja által jelzett probléma - azzal, hogy másodszor már több együttérzést tanúsított a papagájok iránt - megoldásra lelt. (Ha nem így lenne, és fontos dologról van szó, az álma folytatódott volna.) Ezért én nem tartom ijesztőnek az álmát, inkább arra gondolok, hogy valószínűleg a való életében is megoldhatott valamit, vagy valamilyen kérdésére megnyugtató választ kaphatott.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-08-11 14:38:10

Rosta Erzsébet #1498

Kedves Eszter! – Re: #1498
Bár biztos vagyok benne, hogy az álmát még véletlenül sem kell szó szerint érteni, az azonban mégis elgondolkoztat, hogy miért látja álmában zsarnok elnyomónak az édesapját. Jelen esetben ugyanis arra kell gondolnom, hogy az édesapja az ön személyiségének egy olyan oldalát jeleníti meg, melyet szeretne „megölni”, melytől szívesen megszabadítaná magát. Nem szeretne az édesapjára hasonlítani? Lehet, hogy az elvárásokkal, a megfelelési kényszerrel áll konfliktusban, vagy olyan viselkedést, személyiséget kényszerítenek önre, mely nem engedi megélni az adekvát érzéseit? Esetleg a túlzott - szinte már bénító - szülői féltés ellen tiltakozik ily módon? És persze az sem zárható ki, hogy álma egyszerűen azt jelzi, elutasít minden szabályt, utasítást.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-08-11 13:57:13

Eszter #1497

Kedves Erzsébet!
Álmomban egy erdőben voltam apámmal, aki a vezetőnk volt. Elnyomása miatt eldöntöttem, hogy megölöm. Egy próbababán vagy egy másik lényegtelen emberen próbáltam ki, hogy hová kell döfni a bordák között a szívet, amikor viszont eljött az idő én nem a szívébe döftem, hanem a jobboldali mellkasába, de alig. Ránéztem és éppen bort ivott, miközben rám nézett és úgy állt ott, mint aki tudja, hogy miért kapja és várja, hogy túl legyen rajta. Tudtam, hogy gyorsnak kell lennem, mert bőven erőfölényben van és ha nem ölöm meg, ő fog vagy az emberei. Még egyszer felemeltem a kést, de nem volt erőm irányítani a szúrást és elvétettem. Eltörtem a bordáját. Ő pedig haldokolva szenvedett. Ezután felébredtem. Borzasztó élmény! Tudna segíteni megérteni?

2016-08-09 10:59:47

Andrea #1496

Kedves Erzsébet!
Nagyon érdekeset álmodtam a napokban. Mondhatom visszatérőnek hiszen első éjjel kettő gyönyörű kék madárral(papagájjal)álmodtam akik a fán ültek. Kis idő múlva holtan találtam őket a fa alatt. De nem mentem oda csak láttam. A következő nap szintén ezzel a két madárral álmodtam akik ugyan úgy a fán ültek majd meghaltak és megint a fa alatt feküdtek. D ekkor már odamentem hozzájuk felvettem őket és ahogy odébb tettem és leraktam mindkét madár feltámadt és elrepült. Mit jelent ez vajon? Érdekes és ijesztő volt pláne,hogy folytatás is következett. Köszönöm. Andrea

2016-08-07 20:31:30

Rosta Erzsébet #1495

Kedves Marcsi! – Re: #1489
Így ismeretlenül, csupán a leírtak alapján nem könnyű ésszerű magyarázatot találni az álmára. Miután - mint írja - az idén egy kislánynak adott életet, nem valószínű, hogy ismét várandós lenne, vagyis az álmát - melyben kétpetéjű ikreket szült - szimbolikusan kell értelmezni. Bár konkrétan nem említi, a beszámolója alapján úgy tűnik, hogy kiegyensúlyozott, harmonikus párkapcsolatban él, és már az édesanyja elvesztését is feldolgozta. Emiatt megmagyarázhatatlan számomra, hogy miért ébredt izzadtságban fürödve az álmából. Bár a szülés - ha nem terhességgel kapcsolatos - általában valami újat, új terveket, lehetőségeket, küszöbön álló változást jelezhet az életében, ez önmagában nem indokolhat a vegetatív funkciókban (heves szívdobogás, izzadás) is megnyilvánuló izgalmat, már csak azért sem, mert a kislánya megszületésével a „változás” talán már el is kezdődött. Ráadásul a vizionált „szülése” könnyű, komplikációtól mentes volt, ami a kreativitásáról, alkotó szelleméről és gyakorlatiasságáról árulkodik. Az viszont, hogy kétpetéjű ikrekről van szó, és édesanyja csak a kislány iránt mutat érdeklődést, elgondolkoztató. A kétpetéjű ikrek szülése ugyanis metaforikusan azt jelezheti, hogy a kreatív gondolkodása konfliktusba kerülhet az értékrendjével, a személyes meggyőződésével. Valami vagy valaki az ellenkező irányba szeretné önt elmozdítani.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-08-06 14:24:10

Judit #1494

Kedves Erzsébet!

Olyan furát álmodtam hogy le kell írnom. :-?
Álmomban abban a hálóingben indultam útnak amiben lefeküdtem én itthonról a bérházból elindultam csak sétálni akartam és egy hosszúkás párnát vittem magammal majd észrevettem hogy nem nem találok haza már épp vissza fordultam de nagyon messze kerültem a házunktól és a mostani párom is várt már haza és tudtam hogy a gyerekeknek iskolába kell menni de nem találtam haza elindultam egy úton de csak mentem és mentem még nem besötétedett ekkor egy másik bérház elé értem és ott egy apuka a nagyobbik lányát artistának használta egy kötél volt felkötve a fára és a lány hozzá volt kötve a kötélhez és az apja úgy hintáztatta mintha hintába ült volna a lány de a lány egyáltalán nem élvezte ezt sőt nagyon félt én egy kicsit néztem de aztán mentem tovább már világos volt amikor megtaláltam az utat de még mindig messze voltam a házhoz...

a másik álmom mert kettőt álmodtam álmomban halottakkal voltam voltak ott élők is de halott emberek is akik olyanok voltak mintha éltek volna a nagymamámnak volt egy barátnője aki 4 hete halt meg és ővele is álmodtam álmomban örültem neki Klári néninek és megkérdeztem hogy hogy hogy itt van? és hol volt erre ő azt mondta hogy furcsa helyre került először de aztán vissza jött fekete ruhában volt és szomorkás volt az arca lefeküdt mellém az ágyba álmomban aztán ő eltűnt én meg egy bevásárló központban találtam magam ahol egy színész aki már nem él és tolókocsiban ült munkát ajánlott nekem és kérte hogy döntsem el admin szeretnék e lenni vagy vagy csak simán dolgozó? de én nem tudtam dönteni sehogy és akkor azt mondta holnapig döntsem el én nagyon örültem hogy kaptam munkát de aggódtam is volt bennem félelem hogy mi lesz ha nem sikerül a munka ekkor elmentem és vásároltam a boltban.....
Mi lehetett ez a 2 álom? köszönöm szépen előre is.

2016-08-06 14:00:29

Rosta Erzsébet #1493

Kedves Zsolt! – Re: #1490
Ha jól értelmezem a leírását, álmában egy - a valóságban is létező (FB profillal rendelkező, Zalaegerszegtől 20 km-re, egy kis faluban lakó) - ismeretlen lánnyal találkozott, akivel kölcsönösen megtetszettek egymásnak. Vagyis - röviden összefoglalva - egy eddig sohasem látott, létező személyt vizionált. Álma - ha valóban minden úgy történt, ahogyan azt leírta, azaz az érzékszerven túli észlelés (ESP) képességével rendelkezik - a paranormális jelenségek körébe tartozik (ún. prekognitív álom), aminek értelmezése a parapszichológia körébe tartozik. Amíg azonban ez laboratóriumi körülmények között nem nyer igazolást, nem foglalkoznak vele a „szakemberek.”
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-08-06 12:07:19

Rosta Erzsébet #1492

Kedves Kitti! – Re: #1490
Bár nem sok támpontot adott álma lehetséges jelentésének a megfejtéséhez, a leírásából három tényt érdemes kiemelni. Az épület, melyet eláraszt a víz, feltételezhetően nem a házuk, ahol élnek. A víz tiszta, kék színű, és mielőtt még teljesen a víz alá kerülne, felébred. Álomban a víz általában az érzelmeinkkel, illetőleg a tudattalanunkkal kapcsolatos. Mivel az épületet elárasztó víz semmi szennyezést nem tartalmaz, a való életében világosan láthatja a helyzetét, az érzései tiszták, őszinték. Jelen esetben azonban nem önmaga (nem önszántából) merül a víz alá, nem a tudattalanjába száll alá, hanem az álma inkább arra utalhat, hogy valamilyen probléma, vagy szituáció miatt (ami valószínűleg nem a családjával kapcsolatos) – melyet esetleg pont az őszintesége válthatott ki – úgy érzi, hogy kezelhetetlenné vált a helyzete, elvesztette az irányítást az események fölött. Arra viszont, hogy mi okozhatja a frusztráltságát, bizonytalanságát, csak ön tudhatja a választ.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-08-06 07:04:04

Lében Zsolt #1491

Kedves:Rosta Erzsébet

Ma éjjel azt álmodtam hogy egy lánnyl találkoztam a balaton szerintem északi partján egy mocsár mellett
Egy bicikli verseny volt mögöttünk utána valahol egy történelmi városrészben voltunk ahol verekedés volt szerencsére mi nem sérültünk meg utána egy kosárlabda meccsemen a legnagyobb ellenfelemet legyőztem és a lány is látta utána egy benzinkútnál letartóztatták de utána el is engedték aztán egy buszon voltunk megkerdeztem hol lakik mert elotte o is megkerdezt kerdezte tőlem és egy tőlem kb 20km re lévő faluban lakik aztán a nevét megkérdeztem és válaszolt aztán én is elmondtam neki az enyémet de megérkezett a busz megöleltük egymást és aztmondtuk teljesen egyszerre hogy megkereslek a fqcebookon és leszált és akkor felébredtem utána rákerestem a nevére és arra a falura arra a névre kidobott egy ugyan úgy kinéző lányt.
Mit jelenthet ez az álom?
Köszönöm:Zsolt

2016-08-05 08:29:11

Levente #1490

Kedves Rosta Erzsébet

Azt álmodtam tegnap este hogy valami furcsa lénnyel, ördögi lénnyel állok szembe egy kevéske időt. Eltünik a kép és megyek hátra Édesapámnak segíteni , autót szerelni. Apám azt mondja ülljek be a kocsiba erre én megkérdeztem , hogy miért? Azt válaszolta picit idegesen hogy ülj be azt mondtam. Beültem. Azt mondta ne csináljak semmit én nem is csináltam de hirtelen elkezdett tolatni a kocsi , apám meg órdibálta hogy mit csinálok hova megyek... De én semmit nem tettem és kétségbe voltam essve hogy most mit csináljak és le fogok szidodni... Hátra néztem hogy nehogy neki menjek valaminek de hátul csak feketeség látszott semmi más, hirtelen elkezdett kanyarodni a kocsi apám felé. Apámra néztem ő nagyon nagyon csúnyán mosolygott rám és nevetett, mintha azzal az mosolygó ördögfajzattal néztem volna szembe mint ahogy apám nèzett rám. Addig tolatott a kocsi míg elüttem. De amikor elüttem még akkor is elégedetten és nagyon csúnyán, félelmetesen mosolygott. Reggel mikor felkeltem érthetetlen módon féltem és megmaradt bennem az ahogy mosolygott. Aznap össze is vesztem vele.

2016-08-04 23:50:00

Lukacs Kitti #1489

Kedves Rosta Erzsebet!

Az ejjel azt almodtam,h egy hatalmas epuetben voltunk nehanyan es egyszerre elkezdett a viz valahonnan (nem tenger v folyo de gyönyörü tiszta kek szinu) bearamlani es feltölteni az epuletet. Egyre feljebb ment a szint es mar tudtam, hogy meg fogok fulladni mivel nem tudok uszni... aztan felebredtem. Mit jelenthet ez az alom? Köszönöm: Kitti

2016-07-30 10:22:41

Marcsi #1488

Kedves Rosta Erzsébet!

Segítséget szeretnék egy álmom értékelése miatt.

Pár nappal ezelőtt álmodtam ami a mai napig a fejemben van.

Az álmom a következő volt:

A párom és én készültünk valahova,de útközben beugrottam egy kórházba ahonnan nem engedtek ki azt mondták azonnal szülök.Saját felelősségemre kijöttem a kórházból pénteki napon,az utcán sétálva találkoztam elhunyt édesanyámmal aki boldog volt, átölelt,kérdezte merre voltam mi újság.elmondtam neki szültem kétpetéjű ikreket egy fiu és egy lányt.Vissza mentünk a kórházba elnevezte édesanyám a kislányt Petronellának.


Itt felébredtem,patakokban folyt rólam a víz.
Édesanyám januárban lesz 3 éve hogy elhunyt.
Van egy 7 éves kisfiam őt anyukám szerette,vele volt amikor rosszul lett.
született idén egy kislányom,de nem Petronella a neve hanem Liliána.

Mit jelent ez az álom?

segítségét köszönöm : Marcsi

2016-07-27 12:10:36

Rosta Erzsébet #1487

Kedves Gyöngyi! – Re: #1482
A nagyon jó kapcsolatuk ellenére valami hiányozhat a párjából, ami a „srácban” megvan, különben nem álmodott volna már többször is róla, és valószínűleg nem kerül sor a szakításukra, s a „vigasztalásra” sem. Álma kontextusában a kutyja halála - még ha egyelőre ez csak a gondolataiban (a tudata alatt) jelent ez meg - a felelőtlenségére próbálja felhívni a figyelmét. Arról ugyan nem írt, hogy az álmai milyen érzelmeket váltottak ki önből, ennek ellenére megjegyzem, hogyha zavarják, vagy nyugtalanságot keltenek önben, nem ártana beszélnie róluk a párjával.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-07-22 15:28:03

Rosta Erzsébet #1486

Kedves Vivi! – Re: #1478
Mivel a vonatok kötött pályán haladnak, álmaid valamilyen módon ezzel állhatnak kapcsolatban. A gyakori utazásaid vonaton azt jelezhetik, hogy tudat alatt úgy érzed, rutinszerű gyakorlatra kényszerít (késztet?) valaki (vagy valami). Azonban nem ott szállsz le, ahol kell, lekésed a vonatot, nem találod a vágányt, azaz álmaid változást, a megszokottól való eltérést jeleznek, vagyis a való életedben valószínűleg frusztrálhat a kreativitást nem igénylő, unalmas „kiszámíthatóság”. Álmoddal a tudattalanod a „kötöttségek” értelmetlenségére igyekszik rámutatni, amit meg is érthettél, mert szabaddá tetted magadat.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-07-22 12:38:20

Rosta Erzsébet #1485

Kedves Judit! – Re: #1475
Álma, melynek középpontjában egy ismeretlen (arctalan) halott férfi feltámadása áll, a klasszikus álmoskönyvek szerint annak az előjele, hogy a közeli jövőben gondokkal, problémákkal kell szembenéznie. Aggodalommal és szorongással teli időszak következik az életében, azonban a nehéz időkben ott lesznek ön mellett a barátai és mindenben segítenek. Nekik köszönhetően megbirkózik a gondokkal, leküzdi az akadályokat, és újra optimistán tekint a jövőbe.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-07-22 11:19:11

Rosta Erzsébet #1484

Kedves Judit! – Re: #1477
Álmát – a jelenlegi élethelyzetétől, az önt foglalkoztató gondolatoktól, érzésektől függően – többféleképpen is lehet értelmezni. A történetéből fontos momentum, hogy a gyerekkori házában kezdődik, ahol jelen vannak a nagyszülei is. Ez számomra azt sugallja, hogy tanácsra, útmutatásra lehet szüksége. A hétéves lánykájának eltűnése egyszerűen azt is jelezheti, hogy – figyelemmel a közelmúlt eseményeire, a médiában bemutatott erőszakra – aggódik a kislány miatt. Ez egyébként teljesen természetes lehet.
Szimbolikusan arra is utalhat az álma, hogy elvesztette régóta dédelgetett reményét, vagyis nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt eltervezte, vagy szerette volna.
És az is lehet, hogy önt jelképezi az elveszett hétéves kislánya, és álmában „magát látja elveszettnek.” Ez metaforikusan az ifjúságának az elvesztése lehet. Álma ez esetben azt a vágyát próbálja kifejezni, hogy szeretné, ha kevesebb stressz érné, kötelezettség és felelősség hárulna önre. Keresi magában a belső „gyermeket”, aki szerint ideje lenne kicsit lazítania, és emlékeznie arra, hogy nem minden a munka, játékra is szükség van.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-07-22 10:48:37

Rosta Erzsébet #1483

Kedves Sütike! – Re: #1476
A kiegészítő leírása - de főképp az álma - alapján olyan érzésem van, hogy valójában nem képes (de talán - esetleg az anyagi biztonsága miatt - nem is akar) szakítani idős élettársával. A régi (tinédzserkori) szerelme úgy tűnik, valóban megunta a hitegetést, a halogatást, és ezt a tudata alatt már ön is érzi (illetve elfogadja). Talán ezért helyezi az álma a távoli messzeségbe (Angliába) a fiatalkori exét, és jelzi, hogy kapcsolatuk helyreállításának nincs realitása.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-07-22 10:05:53

Rosta Erzsébet #1482

Kedves Virág! – Re: #1481
Mivel semmit sem írt önmagáról, kíváncsivá tesz, miért nem biztos önmagában, s érzi azt, hogy „nem úgy mennek a dolgok”, mint általában. A hirtelen keletkező köd ugyanis arra utalhat, hogy nem tiszták a gondolatai, valamit nem olyannak lát, mint amilyen az a valóságban, vagy esetleg elveszítette a tájékozódási képességét. Ennek lehet a következménye, hogy a földre esik, az viszont elgondolkodtató, hogy a kérése ellenére sem kap segítséget. Ha ez bármilyen módon kapcsolatba hozható a való életével, a tudattalanja álmával arra figyelmezteti, hogy ne vágjon bele semmilyen bizonytalan vagy kockázatos projektbe, vállalkozásba.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-07-22 08:44:30

Gyöngyi #1481

Kedves Erzsébet!

Van egy lassan 7 éves kapcsolatom, nagyon jól meg vagyunk , de mellette be jön egy srác, aki nem néz rám, de úgy érzem a párom miatt.( nem biztos )
Többször álmodtam már vele.
Viszont most azt álmodtam hogy már nem voltam együtt a mostani párommal, hanem ő ' vigasztalt'.. viszont közben édesanyám jött és mondja hogy meghalt a kutyám.
Vajon mit jelenthet az álom? :sad:
Előre is köszönöm.

2016-07-22 06:56:24

Kiss Virág #1480

Kedves Erzsébet!
Ma délben kicsit ledőltem pihenni, és nagyon nyugtalanul aludtam. Álmomban egy ismerősömmel álltunk egy réten. Hirtelen köd keletkezett, elkezdett mindent bevonni. Én a földre estem és nem tudtam felkelni, az ismerősöm pedig elkezdett szaladni. A nevét kiabáltam. Kiabáltam hogy segítsen. Vissza nézett, majd tovább futott és otthagyott. Nagyon féltem. Utána különböző ismeretlen emberek mentek el mellettem és megvetéssel néztek le rám és senki nem segített felkelni.
Segítségét előre is köszönöm!

2016-07-21 11:23:09

Rosta Erzsébet #1479

Kedves Anita! – Re: #1473
Bár sokféle - egymással nehezen összeegyeztethető - álomkép (pl. aranyszínű bárány, piros bicikli, dohány) megjelenik a leírásodban, de a számomra mégis az a legfontosabb, hogy nem aktív szereplője, hanem többnyire csak szemlélője vagy az előtted lepergő „filmnek”. A bejegyzésedből két igazán jelentős momentumot emelnék ki. Az egyik a hurrikán miatt háborgó tenger, a másik pedig a felébredést követő víziód a szivárványról és a német juhászkutyáról. Az előbbi, vagyis a hullámokat felkorbácsoló vihar, kedvező és kedvezőtlen jelként egyaránt értelmezhető. Lehet pusztító (romboló) hatású, mely súlyos változásokat, kedvezőtlen eseményeket, fordulatokat hoz az életedben, de szimbolikus jelentése alapján el is söpörheti az előtted álló akadályokat, megnyitva ezzel a lehetőséget valami új, számodra kedvező fordulat előtt. A magyarországi ismerősöddel, aki próbál megnyugtatni, ez utóbbira célozhat a tudattalanod. Az pedig, hogy - már felébredve - a nappaliban (éberen álmodva) a szivárvány és a kutya villan fel előtted a falon, azt jelezheti, hogy az álomképeid közül ez utóbbiak jelentésére érdemes összpontosítanod. A szivárvány a reményt és a jó szerencsét jeleníti meg, a német juhászkutya pedig - a védelmező, gondoskodó ösztönödet szimbolizálva - arra biztat, hogy hallgass az intuícióidra.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-07-15 14:39:31

Rosta Erzsébet #1478

Kedves Terminátor! – Re: #1474
A leírásából nem derül ki, hogy miként és miért veszítette el a karjait, de talán ez esetben ez nem is annyira fontos, mert az álma végén az édesanyja visszavarrta őket. Valószínűleg túl sok feladat, vagy felelősség nehezedik (nehezedett) önre mostanában, és emiatt érezhette a szabadsága korlátozását, illetve azt, hogy nem tud segíteni azoknak, akik a gondjaira vannak bízva. Ezt jelezhette álma, melyben a karjai nélkül látta önmagát. Az álma arra is utalhat, hogy olykor gyámoltalannak érzi magát, még arra sincs lehetősége, hogy kinyújtsa segélyt kérő kezeit mások felé. Az álma befejezése azonban - ezzel ellentétben - azt sugallja, hogy ennek valójában nincs reális alapja.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-07-15 13:45:28

Vivi #1477

Kedves Erzsèbet! Egy visszatérő álmom megfejtésében kérnék segítséget. Mostanában azt álmodom, hogy utazom egy vonaton, de elfelejtek leszállni, ahol kell, és a következő megálló egy nagyon távoli megálló. Az egyik ilyen álmomban pl. külföldön szálltam le, ahol egy szupermarketben kötöttem ki, ami teljesen más volt mint itthon, hatalmas és sötét, fura emberekkel. A peront pedig rendőrök őrizték éjjel a kutyáikkal.
Egyébként más vonatos álmaim is szoktak lenni, pl. Futok a vonathoz, mert mindjárt indul, de nem találom a vágányt, vagy lekésem egy elhagyatott megállóban, megyek jegyet venni a pénztárhoz, de csak 1 óra múlva jön a következő... ráadásul csak ritkán vonatozom a valóságban.
Magamról annyit, hogy 21 éves vagyok, nemrég óta egyedülálló (de már előtte is álmodtam erről), most próbálom élvezni a szabadságot, munka is összejött, igazából nem értem, hogy miért vannak ezek az álmok... ha tudsz segíteni, válaszod előre is köszönöm.

2016-07-13 21:32:39

Judit #1476

Kedves Erzsébet!

Megint volt egy fura álmom :-? nos álmomban otthon voltam ahol felnőttem ott volt a nagyi nagyapa és én érdekes módon csak 2 gyerekem volt álmomban a nagy fiam és a lányom és nem volt párom sem nos én otthon sütöttem nagyon finom szilvás táskát töltöm a sütit egyszer csak eszembe jutott hogy nincs meg a lánykám és elég sötét volt már olyan este 9 körül lehetett én nagyon kétségbe estem és mondtam a a nagyinak folytassa a sütik csinálását tudtam hogy a nagy fiam iskolában van és bármikor hazajöhet de a 7 éves lánykám viszont nem találtam ekkor elmentem őt keresni elmentem az iskolába de ott nem volt már majdnem sírtam mikor oda jött egy lány belenyomott olyan kupon félét a kezembe és elhívott kávézni nagyon szomorú voltam és ezt mondtam neki is ő meg azt mondta ne aggódjak majd meg lesz nekem meg az járt a fejemben hogy mi van ha pedofilnál van a lánykám? vagy elrabolták? ott ülök az asztalnál és hozta egy felszolgáló a kávét de ekkor felálltam és fel szálltam egy buszra kerestem a lánykámat de nem találtam és a rendőrséget sem akartam hívni mert tudtam 24 óra amíg nem telik le nem keresik én haza mentem és fogtam a telefonom mikor egyszer csak bemondták a rádióba hogy egy halott kislányt találtak azt már nem tudom hol de mielőtt még odaértem volna a helyszínre hogy megnézzem felkeltem...Mi lehetett ez? köszönöm szépen előre is.

2016-07-13 08:39:37

sütike #1475

Kedves Erzsébet!

1,5 éve élek egy amokfutó életet. Nem tudok dönteni 2 férfi között. 8 éve élek 21 évvel idősebb pérommal és gyermekeivel. Tinidzser koromban jártam egy korombeli fiúval, aki a legnagyobb szerelem Volt számomra. A fiú elhagyott amikor 19 éves voltam. Sosem tudtam elfelejteni és sok sok év múltán is eszembe jutott, hogy milyen szép Volt vele. 1,5 éve újra kapcsolatba kerültünk és kiderült ő is így érez irántam. Nagyon örültem a dolognak. Ott akartam hagyni a 8 éves kapcsolatom, de vhogy nem tudtam. Húztam, halasztottam a szakítást, közben bíztattam a másik oldalt hogy nemsokára megint újra együtt. De nem tudtam megtenni a lépést. 1,5 év után a másik oldalnak elege lett és lezárt velem. Nem szeret és nem vár. Ezek hangzottak el tőle. Nagy a fájdalmam és nehezen dolgozom ezt fel. Nemrégiben Volt egy furcsa álmom. Ez a régen is vágyott férfi elköltözött Angliába. Nekem egy szót Sem szólt erről. Álmomban menekültem egy nagy bérház lakásába egy számomra idegen férfi elől, aki a párom Volt ebben a szituban. A lakásba érve sírva néztem át a másik házra (tudtam hogy Ő ott van bennt). Ez a másik ház kicsi Volt, inkább hosszúkás, szürke. Életemben nem láttam még ezt a házat. Nagyon sírtam, hogy elmegy. Vhogy találkoztam vele ebben a szürke kis házban, egy nagyon pici szobában. Alig fértünk el, annyira pici Volt. Zokogva álltam előtte és kértem, hogy mondjon vmit. Legalább hogy miért megy el vagy hogy mit érez irántam? Nem válaszolt. Csak nézett és elfordult és elment. Azután már csak messziről láttam egy baráti társasággal sörözni, akik a költöztetésben jöttek segíteni. Ennyi Volt az álmom...mit jelent ez?

2016-07-12 14:16:42

Judit #1474

Kedves Erzsébet!

Én most azt álmodtam hogy álmomban olyan emberekkel voltam akik engem ismertek de én őket nem nagyon szóval elmentünk egy nagy bevásárló központ elé ott akartunk szórakozni még nappal volt de nem sütött a nap ott teszünk veszünk beszélgetünk amikor egyszer csak a bokorban megláttam egy férfi hulláját én szóltam az egyik fiúnak hogy hívja a rendőrséget ő hívta is de a rendőrök nem nagyon akartak hinni neki az volt az egészben az érdekes hogy annak a férfinek nem láttam az arcát láttam milyen ruhában van de valahogy az arcát nem láthattam mi elkezdtünk türelmesen várni a rendőrökre de egy darabig nem jöttek majd kezdett sötétedni ekkor észrevettem hogy a férfi hulláján fekete zsák van le van takarva és össze is van kötve majd a másik pillanatban elkezdett lélegezni a férfi ezt lehetett látni a zsákon is ekkor szóltam annak aki mellettem állt fiú hogy felkelt a halott nagyon meg voltam lepődve mire kijöttek a rendőrök már csak a fekete zsák volt a földön...
Mi lehetett ez az álom? köszönöm előre is.

2016-07-12 12:25:14

terminátor #1473

üdvözlöm kedves erzséb nekem egy olyan álmom volt ,hogy levolt vágva mind kettő karom de még igyis segitséget akart kérni valaki álmomban ugy hogy szüksége volt a levágot karjaimra de az álom végén édes anyám vissza varta öket mit akarhat ez jelenteni ? elöre is köszönöm válaszát kedves erzsébet .

2016-07-12 06:03:46

Anita #1472

Szia erzsebett , ne haragudj ha a valamit felre irok egy kicsit torom a magyart , kanadaban elek 6 eve es 15 eves leszek oktober 19 ediken , almomban egy jo par honapja egy arany szinu baryannal almodtam , piros biciklivel egy kozepes meretu nemet juhaszal , szivarvannyal , dohannyal , es egy tengerrel ahol egy ismerosom mondta nekem aki magyaro orszagon lakik hogy minden rendben lesz , abban a pillanatban a tenger nagyon ijeszto volt , tavaros volt nagyon nagy hullamokkal es tornadoval a kozepen , ez mind 1 alom volt , es olyan hoszunak tunt , de viszont nagyon sokaig aludtam . Amikor fel keltem es ki mentem a nappaliba epp reggelizni fel villant egy szivarvany a nemet juhsz kutyussal hirtelen a nagy falon amint egy szökő noveny volt amit anyukam vett egy ismerosetol , a noveny valoban ot volt de a szivarvan es a kutyus nem volt ott , de fel villant , kerem szepen segitsen nekem meg mondani ez mit jelenthet nagyon szepen koszonom is :) szep napot

2016-07-10 06:02:36

Rosta Erzsébet #1471

Kedves Szia! – Re: #1465
Mivel semmit sem írt önmagáról, az élethelyzetéről, az álmát megelőző napok eseményeiről, továbbá arról sem, hogy mostanában milyen problémák, kérdések, gondolatok foglalkoztatják, felelőtlenség lenne bármiféle kapcsolatot keresnem az álma és az általam ismeretlen valóság között. Pedig valószínűleg kell, legyen valamilyen magyarázat, mert számomra - a minden átmenet nélkül változó helyszínek és a furcsa, logikailag nehezen magyarázható történések ellenére is - úgy tűnik, hogy valóságos szereplők jelennek meg az álmában, és a nyári tábornak - ahová az osztálytársaival készül - szintén lehet realitása. Az is egyértelműnek látszik, hogy szeretné elérni a célját, azonban valamit rosszul csinálhat, mert leszakad az osztálytársaitól, és eltéved az ismeretlen épületben. Az eltévedés, a kiút (kijárat) nem találása, életkortól függetlenül valamilyen - a való életből fakadó - bizonytalanságot, frusztráltságot jelez. Az ilyen álom arra utalhat, hogy attól fél, nem lesz képes elérni a célját, de a kétségbeesése úgy is értelmezhető, hogy olykor egyedül érzi magát, és attól tart, nem kap elég támogatást. Pedig ez nem így van, mert az óvónő ismeretlenül is segít, és az osztály is megvárja az iskolaudvaron.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-07-05 14:53:08

Rosta Erzsébet #1470

Kedves Valaki! – Re: #1465
Bár nem jelezte, hogy mire kíváncsi, a rövid leírása alapján ne számítson arra, hogy az álma jelentését bárki is megfejti. Annak alapján viszont, hogy az álmában tétlen szemtanúja egy gyermek bántalmazásának (a befejező mondatára is figyelemmel) az a gyanúm, hogy bűntudata lehet valami miatt.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-30 13:04:13

Rosta Erzsébet #1469

Kedves Virginia! – Re: #1466
Sajnos keveset tudok ahhoz, hogy igazán segíthessek önnek. Az álmában látott - gyilkosságra utaló - véres szobával lehet, hogy csak valamelyik közelmúltban átélt (olvasott, látott) „élményére” reagált a tudattalanja. Hogy volt-e ilyen jellegű előzménye az álmának, arra viszont csak ön tudhatja a választ. A nők esetében a „véres álmok” gyakran a menzesz közeledtére, kezdetére utalhatnak. Szimbolikus jelentése is lehet az álmának, a mindent elborító vér fizikai, érzelmi okok vagy anyagi nehézségek által kiváltott kimerültséget jelezhet. Az álomban látott vérrel szennyezett padló (szőnyeg), bútorok, vérfoltos falak olykor valamilyen veszteség vagy kudarc miatti tartós frusztrációt reprezentálnak. Az is lehet az ilyen álom oka, hogy egy korábbi (a közelmúltban átélt) traumás élményétől képtelen „megszabadulni” az álmodó.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-30 12:52:13

Rosta Erzsébet #1468

Kedves Boglárka! – Re: #1464
Noha a fogai egészségéről nem árult el semmit sem, ennek ellenére valószínűnek tartom, hogy az álmát nem szó szerint, hanem szimbolikusan kell értelmezni, vagyis feltehetően nem arról van szó, hogy azonnal vagy egy későbbi időpontban kell-e fogorvoshoz mennie. A fogakra azonban a testünk szilárd struktúráját alkotó csontváz részeként is tekinthetünk, és ez utóbbi álomban az életről, a világról alkotott stabil nézetünket szimbolizálhatja. Ebben a megközelítésben egy fog elvesztése (kihullása) rést üt a világnézetünkbe, vagyis megkérdőjelezi az eddigi világképünk helyességét. Amikor az életünkben ilyen változást élünk át, azaz az általunk konstruált „szerkezetben meglazul és kiesik belőle egy csavar”, a bizonytalanságunkat álmunkban fogunk elvesztésként jeleníthetjük meg.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-29 15:07:14

Rosta Erzsébet #1467

Kedves Alexandra! – Re: #1458
Álmában önvédelemből megöli a fegyveres támadóját, azonban nem megkönnyebbülést, hanem szégyent és megvetést érez a tette okán. Ez arra utalhat, hogy a való életében - talán a környezete vagy a neveltetése miatt - elfojtva az érzelmeit, eltűri (vagy tűrni kényszerül) a személyét érintő támadásokat, kritikákat. Nem biztos, hogy a hóviharnak - melyben elmenekül a helyszínről - van-e bármilyen jelentősége, de lehetséges, hogy azt az érzelmi hidegséget, közömbösséget jelzi, mellyel az érzéseire reagál a környezete. A következő álmaiban viszont (első álmán felbátorodva) valóságos késztetést érez arra, hogy elmesélje tettét az ismerőseinek, mintegy jelezve, nem olyan gyámoltalan, sérülékeny, mint amilyennek látja a világ.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-29 13:13:16

valaki #1466

kedves Erzsébet.
én azt álmodtam hogy egy férfi megver egy gyereket.Elviszi és később jönnek a zsaruk.Elviszik a férfit és lecsukját.

2016-06-28 16:43:42

virginia #1465

Kedves Erzsébet.
Azért fordultam önhöz mert nagyon különöset álmodtam amit sehogyan sem tudok megfejteni.Álmomban egy szobát láttam ami csupa vér volt mintha valakiket megöltek volna de csak a vért láttam eléggé ilyesztő volt .MIt jelenthet? előre is köszönöm a választ :sad:

2016-06-27 07:57:27

Szia #1464

Kedves Erzsébet!
Az este elég különös álmom volt. A suliba indultam és nemsokára láttam pár ismerőst. Mielőtt bementünk volna a barátaimmal az osztályba, felmentünk egy sárga csúszdára (esőkabátban)lekellet zuhanyozni. Ezután mindenki ott volt az udvaron, mert ott kellett találkozni. Ekkor rájöttem, hogy ma megyünk táborba. Mindenki elment csak az maradt az udvaron aki jelentkezett. Ezután egy épületben találtuk magunkat nem volt bejárat, de megkellett találni a kijáratot (ezt csak később tudtam meg).Együtt kerestük a kijáratot, de valahogy lemaradtak/elszakadtam a többiektől. Kétségbeesetten kerestem a kijáratot de valahogy nem találtam. Ezután átkerültem az óvodámban (ami a suli mellett volt),és láttam egy óvonőt, elkezdtem sírni tud -e segíteni, hogy megtaláljam a kijáratot. Erre elővett egy könyvet, ami ilyen madzaggal voltak összekötve.Mutatott egy teknőst aminek a jobb alsó lába/úszója lila színű volt. Azt is mondta a 3.-4.emeleten van ez a kijárat. Egyszer csak otthon voltam és gondolkoztam, hogy megkell tennem, hogy kijutok az épületből. Kiléptem az ajtónkon és hívni akartam a liftet, de ekkor a liftből ijesztő hangok jöttek és féltem. Így inkább a lépcsőn egy sárga takaróval lecsúsztam. Megint az épületben voltam, de már tudtam merre kellett mennem és megtaláltam a szobát. A hatalmas ajtón láttam a volt tanítóimat. A kijárat nem más volt mint egy nyitott ablak. (Ami mellett már elmentem1x az fix).Mikor kimásztam az ablakon ott vártak a többiek az udvaron és még nem mentek el. (Én meg végig azt hittem, hogy lekéstem a buszt.)
Köszönöm előre is a válaszát. Nagyon kíváncsi vagyok az álom jelentésére.

2016-06-26 10:59:34

Boglárka #1463

Kedves Erzsébet!
Az elmúlt két éjszakai álmaim nagyon kíváncsivá tettek.
Az első éjjel azt álmodtam, hogy éppen telefonon beszéltem egy barátnőmmel, amikor éreztem, hogy mozog az egyik fogam. Kisiettem a fürdőbe, akkor láttam hogy a felső, középső, jobb oldali fogam kiesett. Édesanyámhoz rohantam, aki azonnal mondta, hogy siessünk fogorvoshoz. Itt felriadtam.
A második éjjel szintén azt álmodtam, hogy kiesett a fogam, de ekkor az alsó, középső, jobb oldali. Ekkor édesapám volt velem, aki azt mondta ráérünk fogorvoshoz menni.
Mindkét álom során kézbe vettem a kiesett fogam, és nem tudtam becsukni rendesen a számat.
Mit jelenthet?
Köszönöm a segítségét előre is.
Tisztelettel,
Boglárka

2016-06-26 08:59:16

Rosta Erzsébet #1462

Kedves Viktória! – Re: #1456
Bár semmit sem írt magáról, az életkörülményeiről, az álma kontextusa alapján az a gyanúm, hogy mostanában túlterhelte magát, vagy esetleg úgy érzi, elveszítette a kontrollt a környezetében zajló események fölött, aminek az álmában természetes folyománya a balesete. A fulladása önbizalomhiányt jelezhet, ezért érdemes önmagába néznie, és megtudakolnia magától, személyiségének melyik oldala igényel több teret, hogy levegőhöz juthasson. A konfliktust mely a belső világa és a környezet között zajlik, önmagának kell feloldania. Más értelmezésben a fulladás az adott pillanatban végbemenő küzdelemre is utalhat, melynek során valamilyen változásra (változtatásra) törekszik, de még nem igazán tudja, hogyan kezdjen hozzá.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-23 14:11:16

Rosta Erzsébet #1461

Kedves Csilla! – Re: #1457
A négyet szimbolizáló négyzet vagy kocka a stabilitást, a megvalósulást, a fizikai természet erejét, az állandóságot jeleníti meg. A négy égtáj (észak, kelet, dél, nyugat); a négy elem (föld, levegő, tűz és víz); a négy funkció (érzékelés, érzés, gondolkodás, intuíció) szimbóluma. A négy - különösen a négyzet formájában - gyakran egyfajta fizikai harmóniát, teljességet ír le. Ebből kiindulva az ikerszülése, amit - annak alapján, hogy már két felnőtt lány van - feltehetően szimbolikusan kell értelmezni, pozitív jelentést nyer, ugyanis álmának nem az ikrek által szimbolizált dualitás, hanem a négyesben rejlő egyensúly az igazi üzenete.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-23 13:19:19

Rosta Erzsébet #1460

Kedves Baboka! – Re: #1455
Sajnos az álmai leírásából sok minden hiányzik. Egyikből sem derül ki, hogy a jelenben vagy a múltban játszódik-e; nem tudható, hogy a leírtaknak van-e valamilyen kapcsolatuk a valósággal, továbbá arra sem tudom a választ, hogy ébren miként viszonyul álmai főszereplőihez: a „régi ismerőséhez” és az egykori „szerelméhez.” Mivel ezen felül az álmai - a saját szavai szerint - semmilyen érzelmet sem váltottak ki önben, továbbá mindkét álmában passzív megfigyelője a történéseknek, nincs igazi támpontom az álmai esetleges üzenetének megfejtéséhez. Talán az is segíthetne, ha az említetteken túl, önmagáról is írna valamit.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-23 13:16:34

Rosta Erzsébet #1459

Kedves Cecília! – Re: #1368, #1454
Mivel az élete eseményei látszólag nem indokolják az álmát, s a bevezető sorai alapján féltékenységről sem lehet szó, egyéb információ hiányában egyedül csak arra tudok gondolni, hogy olykor önbizalomhiánya lehet, vagy alul értékeli önmagát. Bár a két álmának a leírása szóról szóra azonos, nehezen hihető számomra, hogy minden apró részletükben megegyeznének. Lehet, hogy éppen a nüánsznyi eltérések hordoznak fontos információt. Esetleg az is fontos lehet, hogy mi történt az álmait (április 7-ét és június 16-át) megelőző napokban. Ez utóbbiakra azonban csak ön tudja a választ.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-23 11:20:53

Rosta Erzsébet #1458

Kedves Tünde! – Re: #1448
Meneküléseid azt jelzik, hogy nem szívesen nézel szembe a problémákkal, félsz a nem kívánt következményektől, megpróbálsz kitérni a nehézségek elől. Ha viszont figyelmesebben olvasom az álmaid, kiderül, hogy egyik esetben sem ér baj, és segítségre is számíthatsz, vagyis nem reménytelen a helyzeted, nem vagy teljesen egyedül. De akkor sem esel kétségbe, amikor a második álmod elején egyedül vagy, mert ekkor - megszerezve a fegyvert - szembeszállsz az üldözőiddel. Ez egyértelműen arra utal, hogy ha a helyzet úgy kívánja, képes vagy megbirkózni a nehézségekkel. Erre csak ráerősít a harmadik álmod, melyben a pozitív cél (a természeti környezet megmentése) érdekében megmászod a meredek hegyoldalt. Ezzel a tudattalanod szimbolikusan azt üzeni, hogy legyőzöl egy nagy akadályt, és a céljaid elérhető közelségbe kerülnek.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-23 11:16:07

Alexandra #1457

Kedves Erzsébet!!
3 napja álmodom tovább az álmomat!
2 fegyveres ember megtámadott minket,gondolom egy iskolában. Le kellett ülnünk,ekkor a mellettem ülőhöz lépett az egyik és hadonászva fenyegette,hogy meghalsz! Aztán hozzám fordult ugyan ezekkel a szavakkal eltudtam venni tőle a fegyvert és elsőre a lábaba lőttem másodszor a homlokába!
Aztán szégyent megvetést éreztem es a hóviharban elmenekültem!
Következő nap,továbbálmodtam!
Egy szabadtéri rendezvényen voltunk találkoztunk ismerősökkel és az egyikhez odentem akit valojában is ismerek csak ugy döltek belőlem a szavak, és elmondtam neki,hogy mit tettem.
Aztán ma megint!
Miután elmondtam az ismerősömnek,kinyílt egy folyoson egy ajtó,kórház szerűnek tűnt,
Bementem az ajtón és egy olyan ember volt bent aki ott volt a lövöldözésen! Megint kibuktak belőlem a szavak és elmeséltem mindent..... De a válaszát már nem tudom mert felébredtem
Nagyon Megkölszönném ha magyarázatot találna rá!
Azon kapom magam h napkölzben is erre gondolok h mit jelenthet!
Üdvözlettel Alexandra!

2016-06-23 06:55:35

Csilla #1456

Kedves Erzsébet! A következőt álmodtam: Iker lánygyermekeim születtek. Nagy volt a meglepetés, mert egy gyermek érkezését vártam. A szülés után azonnal elindultam és elújságoltam (nem derült ki, hogy kiknek, vagy nem emlékszem rá). Annyit mondtam, hogy 4, vagyis négyre emelkedett a gyermekeim létszáma, ami valós, hiszen két felnőtt korú lányom van. Elképzelhető, hogy a 4-es számnak is van jelentősége? Köszönöm a választ.

2016-06-22 13:06:44

Németh Viktória #1455

Kedves Erzsébet.
Én azt álmodtam, hogy valamiféle helyről jövök ki és elesek... A szemüvegem összetörik és a szilánkja a torkomba kerül. A telefonom is eltörik. Ott fekszek az úton és arra gondolok, hogy most itt feküdjek e az úton vagy visszamenjek e az étteremhez. Végül visszamentem és segítségét kértem a volt tanáromtól aki nem segített. Más viszont odajött és elvitt a kórházba. A kórházban ott tehetetlenkedtek és közben ott fuldokoltam. Ezután vége lett az álomnak,felébredtem és ott éreztem a fájdalmat a torkomban
Mit jelen ez az álom? Előre köszönöm válaszát.

2016-06-21 04:51:57

Baboka #1454

Kedves Erzsébet!
Az elmúlt éjszaka két álmom is volt! Szeretném ha megfejtené, segítségét előre is köszönöm:
első álom: egy régi ismerősőmnél nagy buli volt, de ők nem voltak otthon,, egyik szobából ruhangáltunk a másik szobába, a lépcső alatt tanult a nő nagyfia, de félmeztelenül, az egyik szobába ( ez egy újonnan épült szoba volt ) volt egy vetett francia ágy, valaki mondta, hogy nem alszanak egy ágyba,. Az ágy végén ott volt két fehér, gyönyörű csipkés babaruha,. Felvettem a kezembe és az első gondoltaom az volt, hogy összeházasodnak, majd az a gondolat jött be, hogy babájuk fog születni és az kislány lesz.
Második álmom: Az erkélyemen állok és egy csodálatos fekete autóból egy régi barátom integett kii (Ő valamikor a szerelmem volt, ) Megállnak és bemennek a szembe lévő családi házba, ahol nagy társaság egy hatalmas úszómedecében szórakozik. A Barátommal egy magas , rövid hajú szőke nő volt, aki nem is nézett hátra, csak tűsarkú cipőben és nyári ruhában ment. Ahogy beléptek az ajtón ők is ruhástul a vízbe ugrottak.
Az álmok nem váltottak ki belőllem semmi érzelmet, inkább kíváncsiságot.
Köszönettel : Baboka

2016-06-19 06:03:35

Mészáros Cecilia #1453

Kedves Erzsébet! Sajnos ez az álmom újra megismétlődött. Nagyon aggódom!
1368 Cecília 2016-04-07 10:18

Kedves Erzsébet! Szokatlan és kétségbe ejtő álmom volt az éjjel. Párommal nagyon kiegyensúlyozot t a kapcsolatunk és szinte probléma mentes a való életben. Nagyon szeretjük egymást és határozottan szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen férfit tudhatok magam mellett. Viszont az álmomban megjelent egy nő és elcsábította. Páromat kétségbe esetten faggattam és kérleltem, hogy őszintén mondja el mi ez az egész. Ő csak annyit felelt hosszú unszolásra , hogy már nem szeret. Sírtam , szőrnyű fájdalmat éreztem és csak azt hajtogattam, hogy ez nem lehet igaz könyörögtem neki, hogy ne tegye ezt velem de késő volt. A nő másnap már pakolta a szekrényünkből a holmit és közölte velem , hogy hozzá költözik. Válaszát előre is köszönöm ! Üdvözlettel : Cecília

2016-06-16 17:46:57

Rosta Erzsébet #1452

Kedves Á! – Re: #1447
Az, hogy álmában ismétlődően éri medvetámadás, vagy fordítva, a medve menekül ön elől, arra utalhat, hogy gyakran haragot érez vagy haraggal viseltetik önmaga illetve mások iránt.
Ugyanez a ló esetében azt szimbolizálhatja, hogy nehezen kezeli a szexualitását.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-15 13:22:20

Rosta Erzsébet #1451

Kedves Vali! – Re: #1443
Mivel éppen a szeme előtt bújnak ki a földből és szökkennek virágba, az álmában látott virágok pozitív jelentést hordoznak. Szimbolikusan egy gondolat, vagy egy új kapcsolat virágzását, illetve életében egy új szakasz kezdetét jelezhetik. A domboldalon látott narancs illetve sárga színű vadvirágok a szabadságot, az üdeséget és természetes szépséget jelenítik meg. Az álma alapján kellemesen érzi magát, optimizmus töltheti el.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-15 11:39:32

Rosta Erzsébet #1450

Kedves Kitty! – Re: #1444
Valószínűleg a háza tervezett eladása miatt álmodott a nagypapájával, és – mivel a ház az álmában a vihar (vagy valami más) előli menedékként szolgált a család részére – az a gyanúm, hogy a lelke mélyén idegenkedik a nagyszülői ház eladásától. Az álma vége viszont eléggé különös, mert általában csak idegennek (illetve nagyon régen látott, s ezért már elfeledett egykori ismerősnek) szokott bemutatkozni az ember.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-15 11:10:33

Rosta Erzsébet #1449

Kedves Fanni! – Re:#1442
Bár az álma leírásából nem derül ki egyértelműen, feltételezem, hogy mostanában lehetett a ballagása. Mivel az ezt követő buli egyben búcsú is, nem tartom véletlennek, hogy az álmában minden olyan személy megjelenik, akiktől tanulhatott valamit.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-14 13:26:17

Rosta Erzsébet #1448

Kedves Tina! – Re: #1441
Nem vagyok könnyű helyzetben, mert – mivel semmit sem írt önmagáról – még csak sejtelmem sem lehet, hogy milyen kapcsolat lehet az álma és a valóság között. A női mellek a kamaszkorban – pontosabban a női nemi hormonok termelésével (aminek beindulása a genetikai adottságoktól és egyéb körülményektől függően meglehetősen tág határok között változhat) – kezdenek el növekedni, és általában 17-18 éves korra fejlődnek ki teljesen. De nemcsak a pubertáskor idején figyelhető meg a mellek növekedése, hanem a terhesség idején is. Ennek jelei már az első trimeszter közepén észlelhetőek, és a növekedés gyakran egészen a szülésig folytatódik. (És a hormonális hatásokon kívül az elhízás miatt is megnőhetnek a mellek.) Mindezeket azért jegyeztem meg, mert az álma esetleges jelentése szempontjából fontos lehet az ön életkora. És az sem mellékes, hogy mennyire van megelégedve a mellei méretével, azaz jó lenne tudni, miért tiltakozik az édesanyja és elhunyt nagymamája megállapítása ellen.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-14 13:09:57

K. Tünde #1447

Kedves Erzsébet! Azért írok, hátha megmondod mit jelent az álmom. Az álmomban fő rész a menekekülés, és mindig kocsiban. A házunktól, mindig valamennyi táskával rohanok a kocsiig, amivel aztán valahogyan sikerül elmenni. Az első esetnél (mert háromszor esett meg, vagyis inkább ennyire emlékszek) a házunkban valaki már összekészített csomagokat, én mindegyikbe belenézek, és kettőt kiválasztottam hasznosság alapján és elfutottam a kocsihoz amiben a testvérem várt, közben egy csomó ismeretlen ember próbál elkapni (mintha zombik lennének, nem szószerint csak agymosott módjára próbálnak elkapni minket.)
A mádosik esetnél, már célirányosabban megszerzem a csomagot, plusz felkaptam egy kevés pénzt plusz egy táska ruhát (ez már nem ismeretlen táska számomra, hanem az amit a koliban használok) megint futok de most mintha bérgyilkosok üldöznének de nem találnak el a golyóik, sőt az egyiktől elveszem a fegyvert és vissza lövök, nem találok el senkit. A tömeg ismét megjelenik, most lövöldöznek, tesóm az mondja nem baj ha a kapu zárva (nem szó szerint ezt, de erre utalt) elhajtott a kertünk felé a garázsból és ott a kocsi pattant egyet de a második próbálkozásnál már felrepült és sikerült a menekülés. (a kocsi golyóálló volt, meg tudom is én mikkel volt felszerelve, különös volt számomra, meg ott volt apám horgászfelszerelése is)
A harmadik esetben nem igazán tudtam mit vigyek még vissza is rohantam két törülközőért. Már nem emlékszem ki vezette a kocsit amibe beszálltam de több idegen ember ült benne. Az út szélén rengeteg érett paradicsom is volt, de nem akarták engedni, hogy leszedjem, de végül sokat könyörögtem és egyért megengedték, hogy kinyúljak. Viszont nem tudtam az ablakot lehúzni, nem volt lehetséges így az ajtót kellett résnyire kinyitnom, egy kissebb paradicsomot sikerült leszednem, nem azt amelyiket akartam, viszont így is otthagytam majdnem a fogamat a most már megint agymosott tömeg miatt. És még bántam egy kicsit, hogy nem saját hibámból, elszalasztottam azt a szép érett könnyű zsákmánynak tűnő paradicsomot. Viszont ez az álom kicsit tovább folytatódott, ugyanezekkel az emberekkel. Egy hegyoldalon találtuk magunkat ahol fel kell mászni és egy kártyákból, CD-kből, szemétből álló útvonalat követtünk. Az emberek folyamatosan szedték a szemetet, és én is segíteni akartam óvni a környezetet viszont én nem a közepétől akartam kezdeni, ezért felmásztam, a végén függőleges hegyoldalon, vízszintes fákba kapaszkodva. Végül egy őrült nőnél álltunk meg, aki kék ruhában volt. Eddig emlékszek viszonylag tisztán. Azért is írtam meg mert annyira élénk volt az álom, hogy nem megy ki a fejemből. Háttér információként azt elmondanám, hogy érettségizek, és félek, hogy megbuktam emelt törin. Nyáron dolgozni fogok, amitől megint csak tartok, mivel a könyvelés egy részét fogom csinálni valószínűleg, és ha azt elrontom, akkor ott gáz van. Nem értem miért maradt meg ez ennyire tisztán részletesen, csak két három álmom volt eddig életemben, amire majdnem ilyen részletesen emlékszem és azok nem voltak ilyen hosszúak. Köszönöm előre is a választ!

2016-06-14 07:50:28

Á #1446

Kedves Erzsébet!
Két éve szakítottunk rendszeresen találkozunk ő szakított velem Karácsonykor. Mindkettőnknek van párja, jó volt a kapcsolatunk. Ezek mellett szinte minden álmomban medve és ló van. Rengeteget álmodom nagymamámmal ,aki már elhunyt, sokat üzent nekem álmomban és azok mindig bejönnek. Cigánykártyából jósolok és tenyérből , ha minden igaz ő az Őrangyalom lett, a kártya mindig azt mutatja ,hogy vissza jön hozzám az exem, és ezt ismert jósok is alátámasztották. A ló és a medve mit jelképezhet az álmaimban? Mindkettő megakar támadni vagy menekül előlem.

2016-06-13 18:32:31

Rosta Erzsébet #1445

Kedves Á! – Re: #1440
Kiegészítő információ nélkül nem könnyű megfejteni az álmát, mert a jelentése több mindentől is függhet. Lényeges lehet például, hogy mennyi ideje szakítottak, milyen érzelmi állapotban váltak el egymástól, találkoztak-e azóta, az sem mellékes, hogy melyikük visel több felelősséget a válásukért, de nem hanyagolható el az sem, hogy jelenleg új kapcsolatban élnek-e. Röviden leírt álmából úgy tűnik, hogy még nem tette túl magát a szakításon, reménykedik a barátnője visszatérésében. Az is lehet, hogy mostanában történt valami, ami okot adhat a bizakodására, de ez egyáltalán nem szükségszerű, ugyanis annyi is elég az álmához, ha egyedül ön érzi volt párja hiányát. Összességében én vágyteljesítő álomra gyanakszom.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-13 16:36:51

Rosta Erzsébet #1444

Kedves Judit! – Re: #1439
Lottón nyerni álomban általában két dolgot jelenthet: vagy arra utal, hogy a lelke mélyén már nagyon vágyik arra, hogy anyagi gondok, pénzügyi nehézségek nélkül éljen; vagy pedig valamilyen váratlan jó hír, örömteli esemény előjele. Az pedig teljesen természetes, hogy ha az embert öröm éri, szeretné, ha az elhunyt szerettei is részesei lennének boldogságának.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-13 14:51:02

Kitty #1443

Kedves Erzsébet! A nagypapám évekkel ezelőtt meghalt, és anyukám is. Múlt éjjel azt álmodtam, hogy a papa házában együtt volt a család, és valami viharféle közeledett, vagy valami előt oda menekültünk, mintha a ház védett volna bennünket. Az álmom végén a papa magához ölelt, és azt mondta, hogy Huber vagyok (ez a neve, de az enyém nem, mert anyukám apukája volt). Ami a legfurább az egészben, hogy anyukám nem volt ott, a több családtag nagyjából igen. Ez már a valóság: el akarja adni a család a házukat, mert senki nem lakja. Mit jelenthet az álmom? Üdvözlettel: Kitty

2016-06-13 08:02:32

Vali #1442

Kedves Erzsébet!
Remélem az álmom nem olyan rossz mint amilyen szép!
Álmomban egy enyhén dombos tájat láttam, ahogy a pillantásom végigsiklott a dombocskán, a fűben sorra kibújt a földből és kinyílt 8-10 db tenyérnagyságú (margarétára hasonlító) teljes egészében narancssárga virág. Távolabb 1 darab volt halvány citromsárga. Kellemes, örömteli érzés volt látni a virágos tájat. Lehajoltam, és a legközelebbit felemeltem. Nem volt szára, csak közvetlenül a földből nyílt. Amint felemeltem, rögtön előbújt és kinyilt a helyén egy másik ugyanolyan virág. Ekkor eszembe jutott, hogy nem lett volna szabad letépnem! Erre egy szívdobbanással felébredtem. Előre is köszönöm értékelését. Judit

2016-06-12 10:35:45

Fanni #1441

Egy csomo ember volt az álmomban az volt ovónénimtől kezdve minden általános tanáromig és ez mind a ballagásom utáni bulin volt.

2016-06-12 10:26:28

Tina #1440

Kedves Erzsébet!

Az álmom:
Anyukám és a rég elhunyt nagymamám ültek kint, a házunk udvarán. Lépkedtem feléjük, mintha akkor értem volna haza valahonnan. A nagymamám kiegyensúlyozottnak tűnt, anyukám arcára nem emlékszem sajnos, azt hiszem teregetett, de rám néztek, mindketten megjegyezték, hogy megnőtt a mellem, én pedig bizonygattam, hogy nem, dehogy nőtt meg, csak képzelődnek.

Ez mit jelent? Válaszát előre is köszönöm.

2016-06-11 21:47:17

Á #1439

Kedves Erzsébet!
Nemrég küldtem önnek egy üzenetet freemailon , azután olvastam , hogy ott ne kérdezzünk az álmokról, az álmom a következő: Az exemmel a tükör előtt ölelkeztünk és néztük magunkat benne, közben mosolyogtunk. Előtte volt egy kis erotika is az új autójában , amely csak az álmomban volt új,valójában nem olyan kocsija van. Várom a válaszát.
Üdvözlettel: Á.

2016-06-05 15:41:25

Judit #1438

Kedves Erzsébet!

Köszönöm a választ a kérdésre meg az a válaszom hogy én nem szeretem a szüleimet apám alkoholista volt anyám átadott a nagymamáéknak 3 éves koromban akkor meghalt bennem a szüleim iránt minden érzésem nekem csak a nagymamámék voltak akik felneveltek 5-ödik gyerekként és ezért mindig hálás leszek nekik amikor felkeltem jó érzés volt egész nap arra gondoltam mit jelenthetett az álom de már tudom mert leírta.:)

És ma meg azt álmodtam hogy nyertünk a lottón nem tudom hogy ez befolyásolja e hogy anyóst apóst nagymamát láttam és ezt sem tudom mire vélni egy jel vagy üzenet?
Köszönöm szépen még egyszer a segítséget.

2016-06-04 21:38:33

Rosta Erzsébet #1437

Kedves Judit! – Re: #1434
Átlapozva a korábbi álmait, feltűnő számomra, hogy a halott anyósa, apósa, de különösen a nagymamája gyakran feltűnik az álmaiban, viszont a saját szüleivel sohasem álmodott, Nem tudom, hogy élnek-e még, de az eléggé különös, hogy sohasem fordul hozzájuk tanácsért. Az álmaihoz fűzött elejtett félszavak alapján olyan érzés alakult ki önről bennem, hogy nehéz gyermekkora lehetett, és a nagymamája volt az a személy, aki mindig kiállt ön mellett a bajban, akinek igazán kiönthette a szívét. Talán ezért nem képes őt még három év múltán sem elengedni. Álmai alapján az is lehet, hogy felnőttként - a nagymamája mellett - a párja szüleitől kapta meg azt a szeretetet, amiben gyermekként esetleg hiányt szenvedhetett. Ha ez az igazság, akkor teljesen indokolt lehet, hogy hiányolja őket és viszonylag gyakran velük álmodik. Valószínűleg ezen álmainak - amennyiben nincs bennük direkt utalás valamire - nem is a tartalmuk a fontos, hanem az, hogy álmában miként éli meg ezeket a találkozásokat, és felébredve milyen érzések töltik el a nap hátralévő részében.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-04 14:59:17

Rosta Erzsébet #1436

Kedves Nicole! – Re: #1416, #1436
Bár – mint kiegészítő bejegyzésében írja – minél fiatalabb korban szeretne gyermeket, és erre meglenne a lehetősége, álmát mégsem szó szerint, vagyis vágyteljesítésként értékelném, ugyanis azt is megjegyzi, hogy még nem érzi elég stabilnak a párkapcsolatát. Ha mindezek ellenére, mégis a gyermekvállalásról szólna az álma, akkor sem pozitív az üzenete, mert nem a – szereplők között meg sem említett – párja, hanem édesapja az, aki igazán kíváncsi a gyermek megszületésének időpontjára, ő fordul a bölcs öregember szimbolizáló nagyapja szelleméhez a kérdésével. Ez mintegy megerősíti azt a ki nem mondott érzését, hogy nem egyformán szeretnének gyermeket. Mivel a gyermek világrajövetele a jelzett (megjósolt) időpontban elmarad, a tudattalanja azt üzeni, hogy az anyává válásnak még nem jött el az ideje. Ha viszont a terhesség életirány-váltást, vagy a családalapítás kezdetét szimbolizálja, az esetben is figyelmeztetésként kell értékelni azt, hogy ennek a gyümölcsöző volta igencsak kétséges. Ha pedig elvonatkoztatunk a gyermek utáni vágyától, és egy kreatív folyamat egyik stádiumaként értékeljük a megfogantatást, majd a növekvő pocakkal jelzett fejlődést, akkor is csak azt láthatjuk, hogy egyedül az édesapja érdeklődik a „projektje” sikere után. Bár örömmel veti bele magát a „kivitelezésébe” – a lehetősége nem realizálódik.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-04 13:32:04

Nicole #1435

Kedves Erzsébet!
Korábbi álmomhoz kapcsolódó kérdéire válaszolok:
22 éves vagyok, párkapcsolatban élek, a párom 3 hónappal ezelőtt jegyzett el. Nem voltam korábban állapotos, de minél fiatalabb korban szeretnék gyermeket, azonban jelenleg úgy érzem, nem elég stabil hozzá a párkapcsolatom. Édesapám elég távolságtartó, de jó a kapcsolatunk, nagyapám 8 éves koromban öngyilkos lett, így sok emlékem nincs róla.
Szép estét! :)

2016-06-03 22:53:03

Rosta Erzsébet #1434

Kedves Eszter! – Re: #1433
Bár nem sok támpontot adott az álma értelmezéséhez, annak alapján, hogy „háziállatként” kíván gondoskodnia madárpókról, nem érez ellenszenvet a pókokkal szemben, vagyis az ön számára nem csapdát állító, hálót szövő veszélyes lényt, hanem az élővilággal való kapcsolatot szimbolizálják, azaz arra törekszik, hogy integrálja magát a környezetébe. A tarantula azonban – az ön gondatlansága következtében – megszökik, ami azt sugallhatja, hogy a tervezett feladatra még nem készült fel, nem rendelkezik a szükséges felelősségtudattal.
Ami pedig az álmok megjegyzésével kapcsolatos kérdését illeti, én álomnapló vezetését javasolnám. Vagyis válasszon ki egy füzetet erre a célra, és éjszakára - megfelelő íróeszközökkel együtt - tegye az éjjeli szekrényre vagy a párnája mellé. Ha éjszaka (rémálomból) vagy reggel az álmából felébred, azonnal jegyezze fel a friss álomélményeit, különös tekintettel az álma helyszínére, cselekményére, szereplőire, és az álma közben megélt érzéseire. Az egyes álmokat célszerű dátummal ellátni, mert így könnyebben emlékszik az álmait befolyásoló napi eseményekre és az esetleges hangulati elemekre.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-06-03 13:04:58

Judit #1433

Kedves Erzsébet!

A következőt álmodtam egy házban voltam aminek a folyósója úgy nézett ki mint egy szállodáé de nem szállodában voltam ekkor bent voltam egy szobában ahol megpillantottam anyósomat ő egy olyan szerződés félét olvasott olyat mint egy lakás szerződés és alá is írta ekkor elindultunk egy másik szoba felé és amikor bementünk oda a szoba egyből azé a házzá alakult át ahol felnőttem én leültem az ágyra és anyósom felnézett a plafonra mosolygott egyet és apósom is megjelent ekkor azt mondtam anyósomnak hogy nagyon szépen kérem hívja ide a nagyimat is csak 1-2 percre hogy hagy lássam őt is ekkor ő átment a másik szobában én meg apósomtól megkérdeztem hogy van ő azt mondta nagyon jól ekkor jött a nagyi is és mikor megláttam nagyon megörültem majdnem sírtam is de érdekes mód nem éreztem semmit se örömöt se bánatot se haragot semmit a világon pedig mindent megadnék hogy lássam tényleg a nagyimat ekkor a nagyi oda ült mellém és azt mondta hogy a lakás szerződésünket jó lett volna lefordítattni valakivel mert bár magyarul volt írva de nem értettük ami benne le van írva bár ennek már 7 éve és ekkor fel is keltem sajnos semmit nem tudtam meg mi lehetett ez és csak azért írtam le az álmom mert ha nincs is jelentősége azt jó lenne tudni mit jelent anyóssal apóssal nagymamával álmodni? anyósom 2008 ban halt meg apósom 2010 ben nagymama 2013 ban.
köszönöm a segítséget előre is.

2016-05-30 13:48:27

Mayor Eszter #1432

Kedves Erzsébet!
Én arról álmodtam múltkor, hogy az állatkereskedésben veszek egy madárpókot melyet mikor hazaviszek és leteszem az asztalomra, elszökik. Amikor álmodtam mindezt, akkor rémült voltam, pedig élőben is szeretnék egy madárpókot. Ez mit jelenthet?
És kíváncsi lennék, hogyan tudnám megjegyezni az álmomat, nagyon sokszor nem emlékszem.
Előre köszönöm válaszát! Tisztelettel; Mayor Eszter

2016-05-27 14:29:00

Rosta Erzsébet #1431

Kedves Viktória! – Re: #1429
Mivel a rövid kiegészítésében azt írja, hogy mostanában azon gondolkodik, hogy levágja-e a haját, az álmát nagy valószínűséggel nem szimbolikusan, hanem közvetlen módon kell értelmezni. Önben ugyan még nem tudatosult, hogy mi lenne a jó választás, a tudata alatt már kellő mennyiségű információ „összegyűlt” ahhoz, hogy a tudattalanja által kreált álma – a hajvágás eredményének negatív értékelésével – egyértelműen nemleges választ adjon a kérdésére.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-27 12:57:29

Rosta Erzsébet #1430

Kedves Judit! – Re: #1415
Bár így, teljesen ismeretlenül, csupán a tartalma alapján, kockázatos bármit is mondani az álmáról, ugyanis a farkas nemcsak szimbólumként hordoz változatos jelentéstartalmat, de az egyes kultúrákban még az álombéli megjelenését is eltérő módon értelmezik. Azonban a leírtak alapján - noha a mellékszereplők (állatorvos, fiatal férfi) nem kifejezetten segítőkészek - számomra mégis úgy tűnik, az álma egyértelműen pozitív jelentésű, mert tudattalanjának „alkotása” az ön természet iránt érzett szeretetét, felelősségét fejezi ki. Álmában ugyanis a balesetben súlyosan megsérült fehér farkas, mint védelmező, életet adó szimbólum jelenik meg, amit ön gondoskodó énje ösztönösen felismer, és azonnali cselekvésre (segítségnyújtásra) készteti.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-27 11:46:25

Rosta Erzsébet #1429

Kedves Erzsébet! – Re: #1426
A gólya az új élet, a boldogság és az örömökben gazdag házasság szimbóluma, ezért, ha egy (termékeny életkorban lévő) nő álmodik vele, elsőként mindig a terhesség lehetőségét érdemes megvizsgálni, még akkor is, ha ennek még nincsen semmiféle előjele. Ez esetben azon érdemes elgondolkodnia, hogy a tudata alatt miért érzi azt, hogy a környezete nem tartja fontosnak az ön számára ily pozitív jelentést hordozó madár megmentését.
Abban az esetben, ha az előbbi eshetőség kizárható, a sérült gólyamadár álombéli megjelenése a boldogságát fenyegető apróbb veszélyekre figyelmeztetheti. Az viszont, hogy eltökélt a madár megmentésében, aggódik a sorsa miatt, arra utalhat, hogy az egyik családtagja, vagy valamelyik rokona hamarosan az ön segítségére szorul.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-26 15:28:31

Németh Viktória #1428

Tisztelt Erzsébet!
Én azt álmodtam, hogy otthon levágom a hajam egy ollóval úgy, hogy az nem tetszik.
Mostanában pont azon gondolkodom, hogy levágjam e. Ez jelent valamit? Előre köszönöm válaszát.

2016-05-25 16:15:03

Rosta Erzsébet #1427

Kedves Dóri! – Re: #1417
Az önéhez hasonló álom, melynek az a lényege, hogy a fogmosás eltávolítja a fogkövet és az üledéket a fogakról, és azok ezt követően – mint régen – gyönyörű hófehérek lesznek, arra utal, hogy az álomgazda önmaga erejéből képes lehet egy elhúzódó betegségből (vagy szimbolikusan értve, egy elhúzódó kellemetlen, rossz közérzetet okozó helyzetből) kilábalni, kikecmeregni; vagyis idővel minden rendbe jön. Az ön álma azonban visszatérő (újból megjelenik az alsó fogsorán a fogkő), ami arra figyelmeztet, hogy a környezete megbízhatatlansága miatt óvatosnak kell lennie.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-25 13:25:31

Rosta Erzsébet #1426

Kedves Katalin! – Re: #1419
Ha jól értelmezem a leírását, nem alvabeszélésről (somniloguy) van szó, hanem álmodta azt, hogy a felsorolt számokat mondogatta. Sajnos a három ismételgetett szám – 79, 83, 52 – között én semmilyen lényeges összefüggést nem vélek felfedezni, önről pedig még ennél is kevesebbet tudok, ezért – mivel ok nélkül aligha választhatta ki őket – saját magának kellene elgondolkoznia azon, hogy miért fontosak ezek a számok, milyen kapcsolatban állhatnak a családjával, a mindennapjaival, esetleg az élete fontosabb eseményeivel.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-25 12:58:16

Szarvas Erzsébet #1425

Kedves Erzsébet! Az éjjel sérült gólyával álmodtam, ami a szülői ház udvarán feküdt. Próbáltam neki állatorvost keresni, de a körülöttem lévő emberek nem igazán akarták meggyógyítani, inkább el akarták tüntetni onnan. Mit jelenthet ez? Köszönöm.

2016-05-25 06:03:33

Rosta Erzsébet #1424

Kedves Nicole! – Re: #1416
Az álma többféleképpen is értelmezhető, ezért megkönnyítené a dolgomat, ha némi kiegészítő információt kaphatnék öntől. Van-e az álmának bármilyen köze a valósághoz? Mivel a terhesség szimbolikusan is értelmezhető, tudnom kellene, hogy párkapcsolatban él-e, illetőleg termékeny korban van-e. Esetleg az is érdekes lehet, hogy volt-e már korábban állapotos (szült már), vagy szeretne gyermekeket? Érdekelne továbbá, hogy milyen (volt) a viszonya a családja férfi tagjaival (vagyis az édesapjával, a nagyapjával). És természetes bármi egyébről is írhat, amit hasznosnak vél.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-24 15:37:39

Rosta Erzsébet #1423

Kedves Sziszi! – Re: #1413
Mivel az álmod gyakran ismétlődik, és nem mutat semmilyen fejlődési irányt, biztosan állíthatom, hogy a helyes választ még nem találtad meg rá. Abban valószínűleg igazad van, hogy lelkileg nehezen tudod elengedni, az viszont pozitív dolog, hogy – ellentétben a korábbi álmaiddal – most az exed kezdeményezi a kibékülést, ő szeretne bocsánatot kérni. Ez számomra kevésbé erős kötődést jelent, mint amikor Te mentél utána. Viszont valamiért nem lehet teljesen tökéletes az új kapcsolatod, valamilyen tulajdonság, érték hiányozhat az új párodból, ami a régiben megvolt, mert ha nem így lenne, egyre ritkábban álmodnál az exeddel. Az ismételt kibékülés helyett azonban én inkább azt javasolnám, hogy beszélj őszintén a jelenlegi pároddal, meséld el neki az álmaidat, s azt is, hogy ha van vele valamilyen problémád.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-24 14:20:05

Rosta Erzsébet #1422

Kedves Judit! – Re: #1414
Mivel korábban nem számolt be hasonló álomról, szerintem is valószínűtlen, hogy poszttraumás stressz állna az álma mögött. Tehát nem kell arra gyanakodni, hogy gyermekkorában molesztálták, vagy szexuális abúzus érhette. Inkább azt jelezheti álmával a tudattalanja, hogy valamilyen személyes sérelem, gáncsoskodás érhette az utóbbi időben, vagy valaki kihasználja a jóságát, megpróbálja kizsigerelni önt. Emellett szól többek között az is, hogy az álombéli agresszor nem egy ismert személy. Ennek figyelembevételével az sem biztos, hogy valóban létezik-e egy ilyen „ellenség”, hanem egyszerűen csak arra figyelmezteti az álma, hogy sok felelősség, feladat hárul önre, ami miatt „leigázottnak” érezheti magát.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-24 13:59:08

Rosta Erzsébet #1421

Kedves Alice! – Re: #1412
Mivel azon kívül, hogy nő, semmit sem tudok magáról, csak segíteni tudok, az álma értelmezése önre vár. A barnás víz, melyben több ember társaságában úszott piszkosnak tekinthető, ami arra utalhat, hogy mostanában „rossz passzban van.” Egy kis időre célszerű megállnia, és tisztába tenni a gondolatait. A zavaros víz ugyanis általában negatív szimbólum, azt sugallja, hogy a tisztánlátáshoz el kellene távolítania életéből az akadályokat.
A bikinijének elszakadó alsó része azt sejteti, hogy „nem érzi igazán jól magát a bőrében”, valamire alkalmatlannak tartja magát. Lehet, hogy a szexualitása miatt nyugtalan, de sem zárható ki, hogy általában kritikus önmagával.
Az pedig, hogy fogszabályzó kerül a fogaira – holott a valóságban nincs szüksége rá – azt jelentheti, hogy tökéletességet várnak öntől, amihez nem igazán fűlik a foga.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-24 13:06:07

Vida Vivien #1420

Kedves Vivien! – Re: #1408
Sajnos csak annyit tudok önről, hogy feltehetően iskolába jár, ezért csupán sejtésem lehet az álma jelentéséről. Részletes értelmezésre nincs lehetőségem, legfeljebb annyit tudok segíteni, hogy a repülőgép katasztrófa általában azt a veszélyt jelezheti, hogy az életében valami gyorsan és váratlanul végződhet. Lehet, hogy a céljai, a vágyai rugaszkodtak el túlzottan a talajtól, de arra is utalhat az álma, hogy önnek vannak kétségei e cél elérhetőségében. Esetleg azért, mert nincs kellő önbizalma. És persze az sem zárható ki, hogy az is jelentéssel bír, miszerint ön – ellentétben az osztálytársaival – végül is épségben megússza a zuhanást. Ebbe azonban – részben a bevezetőben jelzettek miatt, valamint az álom részletei ismeretének hiányában – nem mennék bele.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-24 12:23:13

Rosta Erzsébet #1419

Kedves Heny! – Re: #1407
Röviden leírt álma látszólag egyszerűnek tűnik, ennek ellenére - az élethelyzetétől, mentális, érzelmi és fizikai állapotától függően – többféle értelmezése is lehet. Könnyebb lenne a dolgom, ha valamit önmagáról is írt volna, és esetleg az is segítségemre lehetne, ha ismerném az álma egyéb részleteit is. Ezek hiányában – némileg vakon próbálkozva – az álmában a legfontosabbnak azt érzem, hogy vízbezuhanást, majd az alámerülést félelem nélkül, mondhatni könnyedén éli meg. Mivel az álmában a balesetet önmaga idézi elő azzal, hogy az autója fölött elveszti az uralmát, a történet azt sugallja, hogy a valódi életének eseményei, történései kieshettek az irányítása alól. Hogy mindez egy hídon történik, azt is jelentheti, hogy erre életének egy átmeneti periódusában került sor. Lehet, hogy rossz döntést hozott, vagy felelőtlen, gondatlan volt. Ugyanakkor – mivel nem érez semmiféle félelmet, vagy bűntudatot – feltételezhető, hogy nem tartja jelentősnek a problémát, nem különösebben izgatja, hogy miként alakulnak a dolgok. Talán éppen azért nyugodt, mert „kiszállva a projektből”, a továbbiakban nem kell érte felelősséget vállalnia.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-24 11:23:08

Tóth Katalin #1418

Kedves Erzsébet! Álmomban ezeket a számokat mondogatta. 79, 83, 52. Képileg nem jelent meg, de ezt mondogattam. Vajon mit jelenthet? Köszönöm a választ. üdv. Tóth Katalin

2016-05-23 06:57:20

Éva #1417

Kedves Erzsébet!
92-ben rákos,59 évesen elhunyt Édesanyámmal álmodtam.Utolsó 3 hó álmomra,de egy kertben padokon ültünk több nő beszélgettünk,nevettünk. Körülöttünk fák voltak,kissé sárgás-zöld levelekkel.Arcokra nem emlékszem.Amikor felmentünk a házba,konyhaszekrényből kiömlött a porcukor(?).Fehér por kb.bokáig ért a földön.Anyukám lapátolta fel.Én ijedt voltam.Máskor virágos réten nevetgélünk anyuval.megyünk sóskát szedni,mint gyerekkoromban falun.Mit jelentenek? : sigh:

2016-05-22 19:32:43

Dóri #1416

Kedves Erzsébet!
Visszatérő álmom,hogy az alsó fogaimon fogkő van és mikor megmosom őket lejön róla darabokban és utána gyönyörű szép hófehérek lesznek! Szeretném megtudni,hogy jelent-e valamit, mivel soha nem szokott visszatérő almom lenni,de ez mostanában hetente előfordul. Előre is köszönöm a válaszát.

2016-05-20 09:24:13

Nicole #1415

Kedves Erzsébet!
Nem nagyon szoktam foglalkozni az álmaimmal és többnyire nem is emlékszem rájuk reggel. Azonban amit most álmodtam, nagyon megragadt és egész nap ez járt a fejemben. A segítségét szeretném kérni abban, hogy mit jelenthet.
Az álmom: Állapotos voltam, már szép nagy pocim volt, és imádtam. Az álmomban mindig mellettem voltak a barátaim, a családom. Aztán édesapám beszélt nagyapám szellemével, és ő mondta meg, hogy melyik nap hány órakor fog a baba megszületni. Eljött az idő, de a szülés nem indult be. Édesapám ideges lett és mérges, hogy még halottként sem lehet adni nagyapám szavára és nem lehet benne megbízni. A gyerek később sem született meg, majd felébredtem.
Előre is köszönöm. Szép estét!

2016-05-18 16:12:18

Judit #1414

Kedves Erzsébet,

az éjjel a következőt álmodtam:
Mentem az úton és egy vérző fehér farkas volt az úttesten, akit tudtam, hogy elütöttek az autók és azért fekszik ott (bár nem láttam magát az eseményt). Elmentem mellette, de láttam a kölykét, és nem akartam, hogy ő is elpusztuljon, ezért úgy döntöttem magammal viszem. Miután mentem már pár métert, a fehér farkas utánam jött, és mutatta még kettő fekete kis kölykét a kezében és szólt is hozzám, hogy azokat is vigyem el és neveljem fel, kért engem erre, mert én lennék erre a legjobb alany. Én annyit kérdeztem, hogy "de hát hármat neveljek fel?" úgy éreztem túl sok lesz. De végül elvittem őket is, a fehér farkas pedig visszament az úttestre és lefeküdt meghalni. Utána az állatorvoshoz mentem, ahol nem a kölyköket nézte, hanem engem vizsgált (mintha nőgyógyász lett volna..) De én kértem, hogy menjen ki gyorsan az úttestre, hátha még meg tudja menteni a farkast, és elmeséltem a történetet. Ott volt egy fiatal férfi is, aki közölte, hogy nem tarthatom meg mindhárom kölyköt, mert tiltja a szabály, hogy farkas kölyköket tartson bárki, de én közöltem, hogy én akkor is megtartom őket és kész. Ezután felébredtem.

Előre is köszönöm, ha meg tudja fejteni az álmom jelentését.

Szép napot kívánok!

2016-05-18 06:56:06

Judit #1413

Kedves Erzsébet!

Álmom most rövid volt de elgondolkodtató.

Történt ugyan is hogy egy házban voltam olyan volt mint most a bérházunk de még is más volt a folyosó is meg minden a széken ültem egy hölggyel ő göndör barna hajú volt és szemüveges és beszélgettünk sajnos arra már nem emlékszem miről de arra igen hogy azt mondtam neki milyen jó hogy nagyapa túltudott lépni a gyászon hogy megözvegyült erre a hölgy azt mondta igen én nem tudom ki volt az a hölgy de olyan volt mintha a nagyim lett volna csak fiatalabban olyan 50 körül volt és tök sima volt az arcbőre is ekkor felálltunk a székről és bementünk a szomszédnéni házába aki itt mellettünk már meghalt és megnéztem hogy milyen szép rend tisztaság van ekkor én átjöttem ide az otthonomban mert megakartam számolni a pénzt ami az ágyon hevert leültem és abban a pillanatban egy 50 körüli férfi nekem esett hogy ő megakar engem erőszakolni én ellenálltam és mondtam neki hagyjon békén de amikor kiabálni akartam segítségért egy árva hang sem jött ki a torkomon de próbáltam kapálózni ekkor felébredtem mert nem akartam végig álmodni ezt az álmot...(arról tudni kell hogy engem soha senki nem akart és nem is erőszakolt meg sajnos arról meg nem tudok hogy mikor apám részeg volt és hazajött anyám nem volt otthon akkor apám mit csinált mert még nagyon pici voltam de tuti erőszakról nem volt szó soha....) akkor mi lehetett ez az álom? várom válaszát köszönöm előre is.

2016-05-17 07:30:15

Sziszi #1412

Szia! Nekem az lenne a kérdésem/problémám, hogy majdnem minden éjjel a volt párommal álmodom, akivel már lassan egy éve külön vagyunk, és azt álmodom, legtöbbször, hogy jön bocsánatot kérni , ki akar békülni , de elutasitom mivel neki is és nekem is van most párom. De annyira fel kavar , nagyon valóságos, és azért is érdekel ennyire, hogy mi ennek a jelentése mert mi már háromszor is voltunk együtt, és mielött harmadjára is összejöttünk volna, akkor is mindig róla álmodtam, csak akkor arról szóltak az álmaim hogy mentem mindig utánna, és nem érdekelte..aztán későbbiekben tényleg összejöttünk, elmondta MAGÁTÓL hogy minden este rólam álmodott, hogy jön utánnam és nem törödtöm vele.. a mostaniakban pedig amiket ugye én álmodok, békülne, és szivem szerint akarnám, de eszem szerint félek töle hogy megint megbánt...és ezt álmomban teljesen átérzem..most arra lennék kiváncsi hogy megérezzük egymás hiányát, vagy csak nem tudom lelkileg elengedni? mert mióta szétmentünk, nincs olyan hét hogy ne álmodnék vele :(

2016-05-16 13:08:14

Alice #1411

Kedves Erzsébet!
Azt álmodtam ma éjjel, hogy több emberrel úsztam egy barnás vízben. A bikinim alsó része elszakadt, amire egy barátnőm figyelmeztetett. Ezután kiszálltam a vízből. Majd valahogyan fogszabályozós lettem (igazából nem vagyok az). Először tetszett, majd hisztiztem, hogy vegyék le, mert nagyon csúnya voltam úgy.
Mit jelent ez?

2016-05-15 15:28:03

Rosta Erzsébet #1410

Kedves Balázs! – Re: #1406
Mivel – mint írja – visszatérő álomról van szó, álmának valószínűleg üzenete lehet az ön számára. Mindenekelőtt fontosnak tartom megjegyezni, hogy a vízzel kapcsolatos álmok általában szoros kapcsolatot mutatnak az életünk folyamán átélt érzelmeinkkel. Ezért annak értelmezéséhez, hogy mit jelenthet a víz az álmában, alapvető lenne tudni, hogy mi történik mostanában az életében. Például sokat segíthet, ha számba veszi, milyen ki nem elégített érzelmi szükségletek, konfliktusok, megoldatlan problémák vagy csalódások állhatnak a háttérben. Azzal, hogy az álma ismétlődő jellegű, a tudattalanja igyekszik jelezni a problémát. Bár újra és újra minden kényszer nélkül „alámerül a tudattalanjába”, mivel az álmait összességükben negatívan (kellemetlen érzéssel) éli meg, nem nyert megtisztulást, eddig nem lelt rá a megoldásra. Pedig ha az okot sikerül azonosítania, talán további segítség nélkül is teljes fizikai és lelki megújulásban lehet része, elhárítva az akadályokat új célokat tűzhet maga elé, és megtanulva miképpen uralkodhat az érzelmei fölött, testi, lelki és szellemi egészségben lesz része.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-15 13:27:18

Rosta Erzsébet #1409

Kedves Eufrozina! - Re: #1402
A leírásból úgy látom, hogy nem igazán sikerült „új hazájában” gyökeret vernie, vagyis – még ha bizonytalannak is látja a jövőjét – a hazatéréssel nincs túl sok veszíteni valója…
Lehet, hogy a legutóbb látott álma is egyfajta biztatás, ugyanis az egér – noha látszólag jelentéktelen, apró kis lény – meglehetősen leleményes és intelligens teremtmény. Álombéli megjelenése arra utalhat, hogy nem az erő, a méret a lényeg, hanem a szabad döntés, gyors észjárás és cselekvés a legfontosabbak a korlátozott lehetőségek minél jobb kihasználásában.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-15 12:12:42

Rosta Erzsébet #1408

Kedves Hanna! – Re: #1403
Annak, hogy pontosan nyolc foga hullott ki, nem látom különösebb jelentőségét. Ami viszont a kékkel kapcsolatos kérdését illeti, talán érdemes megjegyezni, hogy - mivel ezt a színt gyakran a vízzel, a mennyel és az égbolttal asszociálják – a kék álomban általában pozitív jelentésű. Az ön esetében azonban – figyelemmel a való életére – szerintem inkább a másodlagos értelmezése a valószínűbb, azaz szomorúságra, depresszióra utalhat.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-15 11:44:50

Vida Vivien #1407

Kéne egy kis segítség mert azt álmodtam hogy elutaztunk épp repülőgépen voltunk az osztálytársaimmal de az egyiket nem engedték hogy üljön melléjük és egy másik fülkébe volt és én emlékszem hogy én felmentem a lépcsőn és a repülőgépen meghalt a pilóta és lezuhantunk de én nem sérültem meg egy seb sem volt rajtam engem kimenekítettek de az osztálytársaimat nem egy nagy erdőbe zuhantunk és volt egy kicsi víz is meg egy kutya és én szerettem volna megmenteni az osztálytársaimat de nem engedték és vége volt az álmomnak

2016-05-15 06:04:48

Heny #1406

En azt almodtam hogy autot vezettem es egy nagyon meredek hidra erve a kanyarban az auto fejjel lefele elkezdett a vizbe zuhanni Es lattam ahogy kozeledek a vizhez es ereztem ahogy sullyedek mikor leertem az aljara akkor behunytam a szemem es azt mondtam magamnak hogy akkor most meghalok es egy nagyon konnyu legies erzes volt mintha ment volna ki a testembol az elet majd felebredtem de nem feltem egyaltalan ez mit jelenthet?

2016-05-14 22:49:38

Balázs #1405

Kedves Erzsébet!

Olvastam vízzel kapcsolatos álmokról, de nem igazán találtam olyan leírást, ami magyarázattal szolgálna az esetemben gyakran visszatérő álomra.

Az alap helyzet a víz, de nem természetes környezetben, hanem kivétel nélkül medencében játszódnak le ezek az álmok. Inkább egy nagyobb csarnok, uszoda belsejében. Ritkán fordul elő hogy kültéren játszódik.

A vízzel mindig kapcsolatba kerülök. Változó történésekkel, önszántamból sok esetben le is merülök, de mindig feljövök a felszínre.

AMi nyomasztó ezekben az álmokban, hogy bár nem zavaros, maga az épület vagy a medence régies. Sokszor repedezett. Előfordult hogy a csempe volt koszos. Összességében kellemetlen érzést kelt, de valamiért még is mindig beleugrok, bemegyek a vízbe. (szintén mindig önszántamból jutok a partról a vízbe)

Érdekelne, mit gondol erről az álomról.
Szíves válaszát és segítségét előre is köszönöm!

2016-05-11 22:30:45

Rosta Erzsébet #1404

Re: #1404
A leírás alapján – feltéve, hogy a cica eltűnése nem az álom része – ún. vágy beteljesítő álomról lehet szó. Valószínűleg nagyon hiányzik a cicája, ezért álmodta azt, hogy megkerült.

2016-05-11 12:03:59

Heni #1403

Szürke cica ami valoszinü màr nem èl mert el tünt ès nem tudjuk hol van azzal àlmodtam .9

2016-05-11 03:47:34

Hanna #1402

Kedves Erzsébet!
Valóban, mindháromra igen a válasz... !
De csak az álmomban álltam érettségi előtt. A valóságban jövőre kerülök a diploma elé.
Az hogy 8 darab fog esett ki és hogy meg is számoltam, bírhat valamilyen jelentőséggel? Illetve mit jelent a kék szín ami áthatotta a konyhát?
Köszönettel, újra és újra (!)

2016-05-10 20:57:47

Eufrozina #1401

Kedves Erzsebet! #1395
Nagyon szepen koszonom! Mamammal volt egy nagyon eros kapocs, 2szer tudtam csak hazalatogatni, mielott meghalt. Nem tudom megerte e kulfold. Meg annyit hozzatennek, hogy eletem legnehezebb idoszakat elem, valoszinuleg valok es 10 evnyi kulfold utan hazamegyek a bizonytalanba a gyermekeimmel. Jo lenne tudni jo dontes volt e kulfold, mert nem volt kolbaszbol a kerites, es nem is lett jobb. Eljatszom a gondolattal mi lett volna ha...Igen az ido kereket is visszaforditanam ha lehet. Hatalmas vivodas elozte meg a valas es ujra Mo. gondolatat. Remelem jol dontok.
Ma pedig az almomban egy zacsko krumpli volt a spajzban nyitott veggel es vki kaparta ki belole a homokot-mert homok is volt benne-odanezek egy ici-pici egerke. Nagyon koszonom, hogy segitett, probaltam egy picit pontositani. Varom nagyon a valaszat. Szeretettel:Eufrozina

2016-05-10 13:28:03

Rosta Erzsébet #1400

Kedves Judit! – Re: #1390
Ezúttal egy olyan paranormális jelenséget (egyfajta szellemidézést) írt le az álmában, mellyel nem tud mit kezdeni a modern álomfejtés. Ráadásul még minimális támpontot sem nyújtott, mert mindezt teljesen érzelemmentesen, mintegy kívülállóként élte meg, és a szellem identitása sem volt megállapítható. Az álomkutatás úttörője, Freud az álomban megjelenő szellemekről azt gondolta, hogy azoknak az embereknek a látomásai, akik félnek a haláltól. Ebben megközelítésben a szellem nem létezik, csupán a tudattalanunk álombéli kivetülése.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-08 09:34:31

Rosta Erzsébet #1399

Kedves Hanna! – Re: #1394
Álmának első felét olvasva akár pozitívan is értékelhetnénk, ugyanis a leírtakból úgy tűnik, hogy a lelkében élő férfi - mivel racionálisan, körültekintően viselkedik, támogatást, biztonságot nyújt önnek - kedvező változáson ment keresztül. Azt viszont eddig nem írta, hogy érettségi előtt áll, ez ugyanis egészen más megvilágításba teszi a korábbi álmát, melynek során meglazult a foga, de különösen a mostani folytatását, melyben több fogát is elveszíti. Lényeges azonban, hogy mielőtt kihullanának, a fogai nagy része letöredezik. Maga az érettségi jelentős változást jelent az ember életében, mely ahhoz fogható, melyet kisgyermek korában élt, amikor sorra elveszítette a tejfogait, hogy helyüket tartós, csontfogak foglalják el. Az időszak nagyjából az iskolakezdéssel, a játékos, gondtalan kisgyermekkor végével esett egybe, a mostani viszont az önállóvá válás, a felelősségteljes évek kezdetét, a családteremtés megalapozásának időszakát indítja el. Ezt a fajta változást gyakran kihulló fogakkal jelképezi az álom. A szituáció azonban ettől bonyolultabb, ugyanis az ön fogai már csonkok, amikor kihullnak.
A törött fogak arra utalhatnak, hogy valami meginoghatott önben. Esetleg kétségei támadhattak önmaga értékeiben, attraktivitásában, a fizikai megjelenésében? Vagy az állhat az álma hátterében, hogy elvesztett valamit (vagy valakit), ami (aki) nagyon fontos volt az ön számára? Lehet, hogy választás előtt áll, és álma az esetleg rossz döntése „árát” mutatja? És az sem lehetetlen, hogy mindhárom kérdésre igen a válasz.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-09 08:48:25

Rosta Erzsébet #1398

Kedves Eufrozina! – Re: #1395
A halott nagymamájával kapcsolatos visszatérő álmait illetően – mivel a leírásából a részletek, illetőleg az esetleges érzelmi folyamatait jellemző változások nem derülnek ki – csak annyit tudok mondani, hogy a hiányát, a nagymamája elvesztése miatt érzett fájdalmát, szomorúságát fejezik ki. Az ilyen jellegű visszatérő álmok természetesek, és általában segítenek a gyász feldolgozásában, a halott hozzátartozó „elengedésében.” A három év, mely a nagymamája halála óta eltelt ugyan hosszú idő, az azonban, hogy még most is vele álmodik, egyáltalán nem rendkívüli.
A másodikként leírt álma, melyben időgép segítségével „ugrál” a múltjában – mivel többféle jelentése is lehet - már jóval talányosabb a számomra. Az időutazás többek között jelezheti azt is, amire ön gondolt, vagyis azért megy vissza a múltjába, hogy szembesítse magát döntésének a következményeivel. De olyankor is utazást tehetünk a múltunkban, amikor magyarázatot keresünk valamire, vagy abban reménykedünk, hogy visszaforgatva az idő kerekét, képesek lehetünk megváltoztatni a jelent. Álmát az is okozhatta, hogy felbukkant egy személy a múltjából, akiről kiderül, hogy mindent jobban csinált, mint ön. Ebben az esetben a rossz érzése abból adódik, hogy a tudata alatt úgy érzi, nem tökéletes az élete. Más megközelítésben az időutazás a változást szimbolizálja, ami arra utalhat, hogy a jelenlegi élete jelentős változást jelent az ön számára. Ez esetben arra mutathat rá, hogy döntéseivel befolyásolhatja a jövőt. És végezetül álma azt is tükrözheti, hogy mostanában valami olyasmit csinált, amire hosszú évek óta nem volt módja, vagy nem kerített sort.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-09 08:11:14

Rosta Erzsébet #1397

Kedves Judit! – Re: #1388
Anélkül, hogy egyéb részleteibe is belemennék, azok alapján, amit korábban írt (kiegyensúlyozott családi életet élnek, nem néznek híradót, erőszakos filmeket) meglehetősen furcsának találom, hogy ugyanabban az álmában előbb egy halott kislányt lát nyitott koporsóban, majd a következő álomképben egy háború közepén találja magát, végül pedig - miközben egy házba menekül - nemi erőszak szemtanújává lesz.
Figyelemmel a korábbi álmaira is, az álma kezdete – megy az úton és akaratlanul (a tudattalanja által vezérelve) a temető (a nagyija) felé az útját – azt sugallja, hogy tanácsra, útmutatásra lenne szüksége. Bár megpróbál „ellenállni” a tudattalanjának, az események viszonylag hamar kikerülnek az irányítása alól, és eljut a temetőbe, ahol egy néhány hónapos halott kislányt lát nyitott koporsóban. Ez szimbolikusan arra figyelmeztetheti, hogy felelősséget kell vállalnia másokért, vagyis érdemes végiggondolnia, hogy mostanában mindent megtett-e azokért, akiknek ön viseli a gondját. Nem lehet, hogy egyéb feladatai miatt egy kicsit elhanyagolta a szeretteit? Ugyanez az álomkép azonban azt is jelentheti, hogy valami (például egy terv, vagy egy elképzelés) a „ködbe veszett”, még mielőtt kiérlelődhetett volna.
A következő álomkép - mivel jelenleg nincs nálunk háborús veszély, és az életkora alapján háborús élménye sem lehetett - csak szimbolikusan értelmezhető. Vagyis ez feltehetően a pszichéjében zajló hirtelen és viharos változások álombéli leképezése. Ugyanis amikor a körülmények hatására az ember gyengének, sérülékenynek érzi magát, vagy valamiért felerősödik benne a szorongás, a tudattalanja gyakran háborúval fejezi ki a szituáció „borzalmasságát.”
Végezetül az utolsó mozzanat, melynek során a katona az ön jelenlétében megerőszakolja a kikötözött mezítelen nőt, azt jelezheti, hogy problémák lehetnek a szexuális életével, vagy mostanában vegyes érzelmeket vált ki önben a szex.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-05-01 12:48:41

Rosta Erzsébet #1396

Kedves Vivi! – Re: #1396
Bár önmagáról, a jelenlegi élethelyzetéről - azon kívül, hogy 21 éves lány - semmit sem írt, ennek ellenére nem csodálom, hogy azt gondolja, álmának „a férfiakhoz, vagy a szexualitáshoz lehet köze.” Siegmund Freud szerint ugyanis a kígyó elsősorban fallikus jelkép, a pénisz és a szexualitás szimbóluma, azaz a freudisták megközelítésében a kígyóval kapcsolatos álmokat az elfojtott szexuális vágy szimbólumaként, illetőleg a szexualitás kifejezésével vagy megélésével kapcsolatos belső konfliktus megjelenítéseként kell értékelni. Ebben a megközelítésben, mivel nagy nehézséget jelent önnek a kígyó fejének a levágása, álma arra utalhat, hogy - eltökéltsége ellenére - nehezen tudja a nemi ösztönét kontrollálni. Erősen vágyik intim kapcsolatra, esetleg hiánya van a szexuális örömökben. Bár a leírt kontextusban ez kevésbé valószínű, másféle értelmezése is lehet az álmának, az például, hogy a „kígyó fejét kell levágnia”, metaforikusan azt jelentheti, hogy először a legerősebb ellenségétől kell megszabadulnia.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-29 15:07:21

Vivi #1395

Kedves Erzsébet!
Egy álmom megfejtésében kérnék segítséget, ami a következőképp történt: egy vendéglőben/sörözőben voltam, ahol éppen kígyólevest főztek. A lábasban egy piros kígyó úszkált, még életben volt teljes egészében, és mintha egy receptben le lett volna írva, hogy mikor kell levágni a fejét. Mivel éppen senki nem volt a közelben akkor, nekem kellett vállalnom a feladatot. Fogtam egy kis kést, és elkezdtem szelni a nyakát, de nagyon nehezen ment, csak piciket haladtam, és borzasztó érzés volt, éreztem a bőre alatti "dolgokat", a csigolyáit, mintha kb. egy embernek vágnám le a fejét... a kígyó nem ellenkezett, és meg se mozdult közben. Közben a körülöttem lévő férfiak látták, hogy mit csinálok, és őket is elborzasztotta ez a nyakvágósdi, én meg panaszkodtam, hogy igen, ez borzasztó, mire a végén leesett a feje több perc szelés után.
Egyébként gondolom az álmomban a férfiakhoz, vagy szexualitáshoz lehet köze, de egyedül nem igazán tudom megfejteni. 21 éves lány vagyok.
Előre is köszönöm a választ!

2016-04-29 06:48:35

Eufrozina #1394

Kedves Erzsebet!
Visszatero almom van. Nagymamam van mindig benne, volt hogy a kezemben meghalt, vmikor elmondom mennyire szeretem, van hogy anyukam furdeti. 3 eve halt meg, nem lett eltemetve egy urnaban van edesanyamnal. Az almaim nem emlekszem hogy tortenetek lennenek, csak rola almodom.
Legutobbi almom mas jellegu volt. azon a jatszoteren amin 20 evig lejartam,- gyerekkent jatszani kesobb baratokkal beszelgetni- ugyanott voltam. Volt ott tobb fa, egyet kivalasztottam es egy idogep segitsegevel ugraltam az idoben. Visszamentem a 70-es evek elejere amikor meg nem voltak ott a panelek, es a jatszoter, aztan 80-as evek, majd 90 -es .....ugrottam a jovobe es megneztem akkor is de hogy mit lattam, nem emlekszem, de nem ebredtem jokedvuen. Jelentektelen alomnak hangzik de nagyon mely nyomott hagyott bennem.Azota minden nap eszembe jut az a jatszoter. Kulfoldon elek, ha ez fontos lehet. Lehet csak a honvagy? Elore is nagyon szepen koszonom a megfejtest! Eufrozina

2016-04-29 05:22:56

Hanna #1393

Kedves Erzsébet!
"Folytatódik" a "történet" álmomban. Ezúttal, azután, hogy írtam az exemnek arról, hogy érzelmileg mennyit jelentett nekem a kapcsolatunk és hogy ő mennyire nem "adta ki magát" nekem ilyen értelemben (hogy legyen valami "tanulsága" a történetünknek...) ő szépen és diplomatikusan kérte ne hibáztassam se őt, se magamat ebben az egészben mert "más természetű dolgokról van szó" és hogy úgy érzi ennek se helye se ideje nincs most, hogy mi erről beszélgessünk.
Álmomban együtt voltunk, mintha el sem szakadtunk volna, nagyon boldogok voltunk (ha vele álmodtam korábban - csupán párszor fordult elő... sosem kapcsolódott "jó" érzés) szexuális tartalom is volt benne (vele szintén nem álmodtam ilyet) megnyugtatni próbált, mert tudta, hogy holnap lesz az érettségim és hogy nagyon félek. Melegséggel és biztonsággal töltött el ahogy vigyázni próbált rám és segíteni. Aztán elkezdtek kiesni a fogaim. Kézzel szedtem ki őket. Ekkor már nagymamámnál voltam a konyhában és vele együtt nézegettük a fogakat és nem értettük hogy maradhattak eddig a számban amikor olyan picike a gyökerük vagy le vannak töredezve. Az exem valahogy ott is volt, meg nem is. A konyhában világos kékes színek uralkodtak. A fogaimat a bal tenyeremben felsorakoztatva néztem. 7 db esett ki. 3 volt egy sorba rakva, alatta még 3 a következőben és a 6tól jobbra, a két sor közén a hetedik. Aggódtam a fogaim miatt, de nem annyira mint az érettségi miatt. Inkább csak értetlenül álltam előttük. Azt hittem nem esik már ki több, de aztán mégis kiszedtem még egy 8.-at is... és itt vége lett.

2016-04-27 17:14:04

Rosta Erzsébet #1392

Kedves Dóri! – Re: #1389
Mivel két álmában (az elsőben és a másodikban) is megjelenik a barátnője, akivel összeveszett, de egyikben sem táplál haragot ön iránt, akármelyikük is volt a hibás, a tudattalanja azt jelzi, hogy ideje lenne kibékülniük. Lehet, hogy ezt magának kellene kezdeményeznie.
A harmadik álmából az ismerőse sérülése érdemel különösebb figyelmet, ugyanis ez arra utalhat, hogy ébrenlétben milyen érzést táplál iránta, amikor ő érzelmileg, fizikailag vagy mentálisan sebezhető állapotban van. Erről a „mindenki pánikol” megfogalmazása árulkodó lehet.
Az első álmával kapcsolatban - bár valószínűleg nem emlékszik fontos részletekre - talán még az érdemel említést, hogy egyedül nem képes megtalálni a nagymamája házát.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-27 14:47:03

Rosta Erzsébet #1391

Kedves Ottília! – Re: #1383
Természetesen elemezhetők az álmai, de ehhez nemcsak több részletre (olyanokra például, mint hogy milyen érzésekkel élte meg őket, a visszatérő álmában megfigyelhető-e valamilyen változás, fejlődés, ismerősök-e az álmai szereplői stb.) lenne szükség, hanem – mivel az álmaink igen szorosan kapcsolódnak az emlékeinkhez, a való életünkhöz – hasznos lenne, ha némi információt megosztana velem önmagáról is. Annak alapján, hogy ismerte a dédnagyanyját, még valószínűleg fiatal lehet, ezért igencsak kíváncsivá tesz, hogy miért foglalkoztatja a halál gondolata. És az is magyarázatot kívánhat, hogy mi állhat gyermekkori ismétlődő rémálma hátterében.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-27 12:31:54

Rosta Erzsébet #1390

Kedves Rea! – Re: #1386, #1387
Az álmát és a későbbiekben hozzáfűzött kiegészítést is elolvasva olyan érzésem van, hogy nem boldog, valami nagyon hiányzik az életéből, sőt útmutatásra, védelemre és vigasztalásra lenne szüksége. És ki mástól várhatná ezt, mint élete egykori „nagy szerelmétől.” Miután értesült volt barátja haláláról, a tudattalanja mélyén elfojtott érzelmei álmában törtek a felszínre. Az időzítés - a névnapja - egyáltalán nem véletlen, hiszen az emlékek szorosan kapcsolódnak bizonyos fontos eseményekhez, családi ünnepekhez. A halottaink rendszerint ilyen alkalmakkor jelennek meg az álmainkban. Valószínűleg igaza lehet abban, hogy az álma valamilyen üzenetet hordoz, ezt azonban nem szó szerint kell érteni. Azaz az elhunyt szerelme képében nem a volt barátja, hanem az egykori énje, személyiségének immáron több mint két évtizede elfojtott oldala próbál üzenni önnek. A kérdés, hogy valójában mi az, amit feladott, miután végleg szakítottak, érez-e bűntudatot emiatt, mitől remélhet megnyugvást. Ezekre viszont csak ön válaszolhat, és a szükséges következtetéseket is önmagának kell levonnia. Elképzelhető viszont, hogy a közeli jövőben a tudattalanja újabb álommal siet a segítségére.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-27 12:08:11

Judit #1389

Kedves Erzsébet!

Úgy látszik a fura álmok álmát élem.
A mai álmom a következő volt már este volt mikor épp tartottam haza buszra szálltam és vettem jegyet aztán leszálltam a buszról kicsit arrébb mikor egyik volt osztálytárs nőmet megpillantottam ekkor ő beinvitált a kocsijában mert ő egy butikban pont vásárolt én elfogadtam és megfogtam a táskáját és beültünk a kocsiba én hátra ültem jobb oldalra ekkor elöl már 2 férfi is ült akik köszöntek nekem és csatlakozott egy harmadik férfi is aki mellém ült hátra majd megérkeztünk volt osztálytársnőm házához ott kiszálltam de mondtam neki hogy nekem este 8 kor haza kell menni bementünk a házba és kissé szegényes volt semmi meglepőt nem láttam majd volt ott egy kislány azt hiszem az övé volt de nem biztos pontosan nem emlékszem a kislány olyan 6 éves körül lehetett aki azt mondta nekem hogy ha kinyitom a papír zsebkendőt és ügy fényképezek akkor egy szellemet fogok rajta látni én megtettem a telefonom elé tartottam a papír zsepit és kattintottam ekkor jól megnézve a zsebkendőt volt rajta egy szellem de halvány volt utána észre vettem hogy a házuk egy temetőre van építve egy pár darab sír volt a szobában és ők ott laktak aztán bejött ismerősöm anyuja is és mondta hogy nagyon fura dolgok szoktak ott történni én meg mondtam nem csodálom ha egy temetőbe van építve a ház ekkor előjött egy vörös cica aki az ágy mellé állt és nagyon fújtatott felállt a szőr a hátán a kislány félve jött oda hozzám ő nagyon félt ekkor megint fényképeztem és a zsebkendőn egy nagyon csúnya alakot láttam mondta volt ismerősöm hogy inkább ezt ne mondja a lánykának mert félni fog ...
utána már felkeltem várom a választ mi lehetett ez köszönöm szépen....

2016-04-27 06:14:50

Dori14 #1388

Kedves Erzsébet!
Nekem három álmom volt.Az elsőben a barátnőimel megyünk valahova én nem tudom hova aztán én a nagymamám házát keresem egyedül de nem találom találkozok egy régi ismerősömmel aki nagyon megváltozot aztán az egyik barátnőm oda jön ( ő az egyik akivel az elején sétáltam) vele nem rég vesztem össze aztán beszélek a régi ismerössel és vége. A második álmomból csak anyira emlékszem hogy az a barátnőm szereplet benne akivel össze vesztem.A harmadik álomomban egy stadionban vagyok ahova sokat járok a tesnevelés tanárom azt mondja nekem és a barátnőmnek ( nem vele vesztem össze) hogy fusunk egy kört a stadionban egy lány akit ismerek megsérül arra már nem emlékszem hogy hol van a seb de mindenki pánikol és többre nem emlékszem.Szeretném tudni hogy mit jelenthetnek ezek az álmok.(14 éves vagyok).
Köszönöm a válaszát. Üdv.: Dori

2016-04-26 14:23:40

judit #1387

Kedves Erzsébet!

A mai álmom a következő mentem szépen csendben az úton és egyszer csak megláttam a temetőt ahol a nagyim fekszik hirtelen eszembe jutott miért megyek én a temető felé hisz én nem ide akartam jönni mit keresek itt? ekkor megfordultam hogy vissza menjek ahonnan jöttem de egy férfi aki kék felsőben volt megragadta a kezem és nagyon elkezdtem félni nem tudom mit akarhatott tőlem de mondtam neki eresszen el hagyjon békén (tisztára olyan érzésem volt mintha a saját félelmemmel álltam volna szembe) ekkor tényleg valahogy bekerültem a temetőbe ahol egy kicsi koporsóban feküdt egy kislány pár hónapos lehetett a haja fekete volt és csapzott itt ott hiányos hosszú haja volt és nyitva volt a koporsó fedele de annyira nem lehetett bele látni ekkor újra egy másik helyszínen voltam egy dombos réten ahol bujkálni kellett mert háború volt a fű zöld volt az ég tiszta sütött a nap ekkor valaki kiabált hogy bújjon el mindenki mert támadnak minket én meg 2 ember bebujtunk egy sátorba ekkor az ellenség már a sátor körül volt és kinyitották a sátor ajtót ekkor én mondtam kifele menjünk innen és a másik oldalon kitudtunk menni én elkezdtem futni a dombon felfele és betudtam jutni egy házba de ott meg egy nő ki volt kötve meztelen volt és a hasán feküdt ekkor egy katona ráült a hátára és megerőszakolta érdekes mód én úgy éreztem magam mintha csak tvt néznék...mit jelenthet ez az álom? köszönöm szépen előre is.

2016-04-24 08:27:10

Rea #1386

Kedves Erzsébet!

Szeretném kiegészíteni a tegnap elküldött/ elmesélt álmomat, hogy Önnek minél tisztább legyen az álom.
Évek óta nem láttam már az egykori barátomat és mivel a haláláról sem tudtam, így a temetésen sem tudtam részt venni.Sőt,még mindig nem mentem ki a sírjához, mert valahogy nem tudok, érzem teljesen kiborulnék.
Álmomban biztos hogy a régi lakótelepen voltunk, ahol laktunk egykor,csak az volt a furcsa hogy Ö volt az erkélyen és nem én. Egykor , régen órákat állt az ablakom,erkélyem alatt és úgy beszélgettünk esténként.A telefonszám, amin kérte álmomban a levélben, hogy hívjam fel kétszer is le volt írva.Talán a régi vonalas száma lehetett, sajnos nem emlékszem már a régi ( 20 évvel ezelőtti számára).
Valamit nagyon szeretett volna nekem el-vagy megmagyarázni a levélben, majd a telefonban ha felhívom.
Annyira élethű volt az egész, képtelen vagyok másra gondolni azóta.Azt érzem, hogy valamit üzeni szeretett volna nekem , csak nem tudom mit , miért és főleg hogy miért most.
Kérem segítsen megérteni az álmot
Köszönettel : Rea

2016-04-19 20:20:42

Rea #1385

Kedves Erzsébet!

Kb 1 hónapja tudtam tudtam meg véletlenül, hogy a régi volt báratom, akivel 18 évesen jártam ( életem nagy szerelme volt) 1.5 éve meghalt 40 évesen. Egykor nagyon csúnyán váltunk el és mikor utoljára láttam évekkel ezelőtt még a fejem is elfordítottam.
Tegnap éjjel viszont álmomban láttam egy bérház erkélyén és szintén a fejem is elfordítottam, hogy ne tudjon velem beszélni. Azonban még ott helyszínen( azt hiszem a régi lakótelepen voltunk ahol valamikor laktunk) kaptam egy levelet tőle! A levélben az állt, hogy folyamatosan hív telefonon , de nem tud elérni( a telefonom az álmomban nem is csörgött) és hívjam fel, mert beszélni akar velem. A levélben le volt írva egy vezetékes szám! Azt mondta személyesen nem tud keresni , mert a felesége Szilvia mindig körülötte van. A feleségét nem is Szilvinek hívták. Volt még egy két dolog a levélben, de sajnos nem emlékszem rá, csak hogy valamit magyarázott benne nekem. A furcsaság , hogy ma van pont a névnapom. ( Én őt szerettem nagyon és nem azért fordítottam el a fejem egykor , mert haragudtam rá, hanem , hogy védjem magam és a szívem a csalódástól)

Segíteni megérteni az üzenetet. Mit szeretne tőlem?!

2016-04-18 16:27:56

Rosta Erzsébet #1384

Kedves Gábor! – Re: #1375
Most, hogy végre az időm engedte, noha többször is elolvastam a meglehetősen furcsa álmait (bár vannak sejtéseim, de nem szeretném félrevezetni), ám - mivel annyira elválaszthatatlannak tűnnek az „alkotójuktól, azaz Öntől - a jelentésük, illetőleg az esetleges üzenetük „megfejtésében” csak abban az esetben tudok, illetőleg próbálok meg segíteni, ha önmagáról is ad némi információt. (Például olyanokra lennék kíváncsi, hogy milyen idős, egyedülálló vagy kapcsolatban él-e, mennyire elégedett a jelenlegi életével, helyzetével, érez-e frusztráltságot, milyennek - barátságosnak, támogatónak, vagy ellenségesnek - ítéli meg a környezetét, vannak-e - ha igen milyen jellegű - problémái mostanában, történt-e valami fontos az életében a legutóbbi álmait megelőzően, milyen volt a gyermekkora stb.)
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-18 13:05:10

Rosta Erzsébet #1383

Kedves Hanna! – Re: #1377
A meglazult fog álomban többféle jelentést hordozhat. Utalhat arra például, hogy egy nehéz döntéssel néz szembe, vagy átmenet, változás időszaka jött el az életében. Az álma azt jelezheti a meglazuló fogával, hogy belül úgy érzi, az egyensúlya veszített a stabilitásából. De a lötyögő fog kifejezheti nyugtalanságát, vagy bizonytalanságát, melyet az generál, hogy nem tudja milyen döntést hozzon, a továbbiakban merre haladjon. Ez esetben a bizonytalanság és a döntésképtelenség kifejezője. És végezetül jelezheti a határozatlanságának vagy a kompromisszumának a „költségét” is. Lehet, hogy változásra vágyik, de még nem szánta el magát a döntésre, vagy egyszerűen nem tudja, hogy mit tegyen.
A zöld színnek ugyancsak többféle olvasata lehet. Mivel a legtöbb növény zöld, álomban ez a szín a növekedéssel, fejlődéssel, valamint a gyümölcsöző és megújuló képességgel hozható összefüggésbe. De jelezheti ez a szín valaminek az éretlen voltát, vagy – átvitt értelemben – a tapasztalat hiányát is. És mivel a közlekedési lámpák esetében a zöld „szabad utat” mutat, az helyeslést (igent) jelez a döntéseinkre, az általunk kiválasztott irányra.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-18 12:06:18

Ottilia #1382

Kedves Erzsébet!

Több furcsa álmom volt, ami megmaradt és kristálytisztán emlékszem rájuk.
Egy visszatérő gyermekkori álmom volt, hogy két férfi akiknek nem látom az arcát, de tudom, hogy azok, egy leláncolt fa ládában cipelnek fel egy hídra, amiről ledobják. Nem gyerek vagyok, hanem felnőtt, azt nem tudom, hogy férfi, vagy nő. Ahogy a láda süllyed, fulladni kezdek és levegőért kapkodva felkelek.

A másik egy esős késő délutáni, sötét nap. Elkezd ömleni az eső, balomon egy férfival egy gondozott kis sóderes úton haladunk. Szemben jön egy férfi és egy nő, akik felajánlják, hogy húzzuk meg magunkat nyugodtan a kastélyban, míg eláll az eső. miután megköszönöm, tovább haladunk mi a kastély felé, ők ketten a kastélytól. A mellettem lévő férfi felém fordul és azt mondja, hogy: "Látod? Ők mi voltunk." Mikor odaérünk, egy halotti tor kellős közepébe csöppenünk és mindenki ledermed mint akik szellemeket látnak. Álmomban világossá válik, hogy minket gyászolnak, minket búcsúztatnak. (Nem családias a halotti tor, inkább ilyen apraja-nagyja érzés).

A harmadik: eltávozott dédnagymamám megfogja a kezemet, és bevezet egy házba. Az ablak felé nézek, mikor érzékelem, hogy beáll az udvarba egy autó és lezárják azt. A ház letisztult, ízléses. Mintha én rendeztem volna be. Olyan érzésem van, mintha az otthonomban lennék. A konyhapulton egy torta van. Tudom, hogy az enyém. Születésnapom van. a tortán 91-es számú gyertya (91 éves volt szeretett dédnagyanyám mikor meghalt). A gyertya hirtelen átvált 39-re. Ránézek dédnagyanyámra és megkérdezem: 39 évesen halok meg? Nem jön válasz, csak egy mosoly.

Nem tudom mennyire elemezhetőek ezek az álmok, de ha megtenné, hogy vet rájuk egy pillantást, megköszönném.
Üdvözlettel,
Ottilia

2016-04-18 11:02:08

Rosta Erzsébet #1381

Kedves Kszénia! – Re: #1379
Ha csak nincs mostanában nagy stressz alatt, vagy a munkahelyén túlzottan leterhelve, arra kell gondolnom, hogy valami zavaró negatívumot fedezett fel a párja viselkedésében. Mivel nem tudja, vagy nem meri szóvá tenni a negatív érzéseit, az álma az az időszak, amikor „kieresztheti magából a gőzt.” Pedig az lenne a helyes, ha elmondaná neki, mi bántja, mi az, ami nem tetszik önnek, mert különben a „veszekedős álmai” valószínűleg tovább folytatódnak.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-18 10:57:10

Rosta Erzsébet #1380

Kedves Katalin! – Re: #1378
Sok emberben a kígyó látványa – különösen, ha az mérges kígyónak vélik – félelmet vált ki. Ugyanis a kígyók viselkedése kiszámíthatatlan, és bármely pillanatban mindenféle figyelmeztetés nélkül támadásba lendülhetnek. Ennek tükrében az álmában látott kígyók olyan eseményt vagy cselekvést jeleníthetnek meg az életében, mely előrejelezhetetlen az ön számára, és nem gyakorol fölötte semmiféle kontrollt. Az pedig sok esetben teljesen természetes lehet, hogy tartunk az ismeretlentől. Láthatólag ön sem kíván szembenézni a kiszámíthatatlan veszéllyel, ezért mindent megtesznek, hogy elhárítsák. Álma alapján úgy tűnik, hogy sikeresen.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-18 10:11:36

Rosta Erzsébet #1379

Kedves Lea! - Re: #1374
Anélkül, hogy a – végül is jól végződő – rémálma részletes elemzésébe belemennék (ehhez ugyanis lényegesen többet kellene tudnom Önről), annyit azért – az álmában lezajló egymást követő átváltozásokra (cipőfűző – kobra - vicsorgó farkas - boszorkány; olló – toll - kés) tekintettel - megjegyzek, hogy valami az életében nem az lehet, aminek látszik. Az álombéli események félelmet, elfojtott indulatokat és irányíthatatlan erőszakot, agressziót jeleznek. Az ehhez hasonló álmok gyakran valamilyen problémára utalnak, itt azonban – mivel szembeszállnak a különböző formákat öltő boszorkánnyal, és végül győzedelmeskednek is felette – valószínűleg nem negatív az álom jelentése. A végkifejlet alapján arra gondolok, hogy – bár a környezetében próbálkozhatnak vele – nem tudnak jelentősebb sérelmet vagy kárt okozni önnek.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-18 07:49:08

Kszénia #1378

Kedves Erzsébet!
Szeretném kérdezni hogy mit jelent ha álmunkban összeveszünk valakivel? Én már több napja azt álmodom hogy a párommal összeveszünk mindég!

2016-04-17 13:59:05

Katalin #1377

Üdvözlom kedves Erzsébet, újból volt egy fucsa álmom.
Apu kint volt a kertben, és láttam, hogy mellette egy kígyó furakszik a földbe. Ő nem csapta agyon ahogyan én szerettem volna, hanem utána küldött egy nagy szürke macskát. Ezután én bementem a szobámba, és láttam, hogy a fotel támláján is van egy kisebb kígyó, ugyanolyan mintázattal mint a kinti, narancssárga rombusz mintás. Csak ennek a mintája nem a hátán volt, hanem a hasán. Egy kisebb kapával rácsaptam és odaszögeztem a fotelhoz. Behívtam aput is, hogy lássa, már bent is van kígyó, ő azzal a kapával ketté vágta, de az elülső része, még mindíg kúszott, akkor addig csapkodtuk amíg csak a feje maradt. De még akkor is nyújtogatta a nyelvét, én erre egy baltával hosszában ketté csaptam a fejét, amíg teljesen szétnyílt. Csak ekkor nyugodtam meg, hogy tényleg döglött. Válaszát tisztelettel köszönöm.

2016-04-11 20:51:04

Hanna #1376

Kedves Erzsébet!
Ismételten köszönöm a válaszát!!
Tegnapi álmom egész kontextusára nem emlékszem ugyan, de rettenetesen lötyögött talán az egyik szemfogam, mozgattam is és aggasztó érzés volt. Egy pillanatra még mintha láttam is volna magamat kívülről mint valami tükörben de az azt hiszem nem volt. És sok volt a zöldes szín. A fal vagy háttér és a ruhám is.
Lehet ennek valami általános jelentősége?
Köszönettel!

2016-04-10 22:16:18

Rosta Erzsébet #1375

Re: #1373
Álomban a telefon a kommunikáció szimbóluma, ezért annak leesése és összetörése arra utalhat, hogy az álomgazdának ébrenlétben kommunikációs nehézsége keletkezett a környezetével. Amennyiben valóban munkaeszköz a mobiltelefon, munkavégzési problémákra is utalhat az álom.

2016-04-10 14:49:17

Gábor #1374

Kedves Erzsébet!
Az elmúlt két napban olyan álmaim voltak, amikben sok közös van.
Az első az volt, hogy beiratkoztam egy repülős iskolába, de volt felvételi követelmény. Nem tudtam mi az. El kellett mennem egy helyre, rajtam kívül még volt ott 10-15 velem egy idős ember (18 évesek). Be kellett szállnunk egy hatalmas repülőbe. Nem tudtam hova megyünk ezért meg kérdeztem a többieket ők mondták el,hogy fel az űrbe. Oda is értünk és kiszállítottak egy hatalmas absztrakt alakú fém lapra. Ki kellett ott bírnunk 25 percet levegő nélkül. Öt percig bírtam aztán elkezdtem fuldokolni és szaladni egy mentő állomás felé, út közben felébredtem.

A másikban egy árva házban nőttem fel egyedül. Nem emlékszek arra, hogy milyen életem volt ott csak miután elértem jelenlegi életkoromat, el kezdődtek az események. Kiszöktem az árva házból és nem tudom hogyan de lett több millió gyerekem. Nem emberek voltak. Göb alakjuk volt akkorák mint egy favágó mark(ilyen stressz labda méretűek), de voltak kisebbek is. Kék szőr borította őket. Volt két szemük és két tenyerük , amikhez nem tartozott kar. Nagyon kedves és jó indulatú volt mindegyik és csak gyümölcsöt ettek. A következő kép (nem volt átmenet), hogy egy politikus elzárta őket egy hatalmas ketrecbe, mert túl kedvesek. Én ott voltam a ketrec mellett a parlamentben (ez a parlament ilyen futurisztikus volt hatalmas és fémből épült). El kezdtem küzdeni a politikussal. mind a ketten repülve harcoltunk. A harc kimenetelét nem tudom, csak azt, hogy utána ott feküdtem szőrgolyóim között és ők elleptek engem, de mégis olyan jó érzés volt.

Mind a két álom nyomasztó volt. Ugyan úgy egyedül voltam mind a kettőben és nem volt senki se akit itt ébren ismerek, akik ott voltak vagy közömbösek voltak irántam vagy ellenem voltak. És mindkettőben valami problémával kellett megküzdenem. Régóta nem álmodtam de már két napja folyamatosan álmodok és mindig nap közben egy képről jut eszembe az álmom.

Válaszát előre is köszönöm
Gábor

2016-04-10 14:44:14

Lea #1373

Kedves Erzsebet!
Soha nem neztem utana az almaimnak de a mai kulonosen mas jellegu volt mint a tobbi.
Megneztem a szavak jelenteset,legtobbjuk jot jelent en megis szornyunek es rendkivul vaosagosnak eltem meg : kint ultem anyukammal a lakasunk elotti folyosonkon egy kerti szeken o is es enis kozottunk egy vas asztal,leneztem es a labamnal talaltam egy bontatlan cipofuzot,kibontottam es hirtelen beborult az eg mire vissza neztem a cipofuzo mar egy kobra lett.Bekuldtem anyamat a lakasba mig en egy nagy kovet dobtam ra ami a folyoso vegen hevert,de lepattant rola.Futottam be a lakasba es bevagtam az ajtot de lattam hogy beakar jutni.Anya fel ala maszkalt,berakott egy adag mosast,fozott egy kavet,mig en probaltam kint tartani a kobrat.Latszolag feladta igy elindultam bejjebb a lakasba,mikor anya felsikit,a kigyo megmarta lattam ahogy elkuszik onnan.Anya a konyhaba megy es fertotleniti a sebet amint vegzett leul az asztalhoz kavezni.En tovabbra is elszantan keresem a kis bestiat,latom a konyhaban nincs szep lassan megyek egyre beljebb a lakasban a konyhankban es az eloszobaban vilagos van es a haltol befele egyre sotetedik a szoba vege mar nem is latszodik.A furdoszoba fele megyek lassan es magabiztosan korbe nezek,de sehol sem latom.A polc fele nyulok es megragadom a hajlakkot.Elindulok vele kifele.A kutyamat szolongatom mikor kijon a sotet szobabol se az egyik szeme hianyzik es ezt kerdeztem tole: - Hol a kigyo Nazs? Hol van? .Banban nezett ram a hianyzo szeme kijott es elszaladt mellettem,bement anyahoz a konyhaba es elkezdett enni.Elindultam a nagyszobanka es meglattam a kigyot a kanapen egy pokroc alatt heverve csak a feje latszodott.Felemeltem a kezemben levo hajlakkot es elkezdtem lefujni,mire a kigyo egyre csak nagyobb es nagyobb lett,nemtudom miert de nem hagytam abba csak fujtam es fujtam.Mikor kiurult a flakon oda neztem es egy hatalmas vicsorgo farkas allt elottem.Lelekvesztve szaladtam kifele a vilagos reszre (bar a szobaba az ut ket perc volt visszafele legalabb 3 orat futottam). Kiertem a halba ahol ravetettem magam a farkasra,kikialtottam anyanak a konyhaba: - Megvan! Hozz valamit! Siess!. Jott kezeben egy olloval es mig en probaltam lent tartani elkezdte nyiszatolni a nyakat de nem ment semmire igy letette az ollot es kijelentette mindjart jon hoz egy kest mig a farkas demonikus kialtast es horgest hallatott es tovabbra is acsarkodott.Megakartam ragadni az ollot de helyeben csak egy toll hevert mire vissza neztem a farkas egy foltos haju nove valtozott aki kejelentette hogy nemtudom megolni mert o egy boszorkany.Megragadtam a tollat es a bal szemebe vagtam mikor kihuztam a szemenek semmi baja sen volt. A toll a kezemben kesse lett es megprobaltam beleszurni es bar egy helyben volt en mindig melle szurtam a kutyam tisztes tavolsagbol nezte a "harcunkat" es vegig ugatott.Anya vissza tert kezeben egy sepruvel,raerositettuk a banyat es kidobtuk az ablakon. Itt keltem fol,szeretnek segitseget kerni megis nagyjabol ez mit jelenthet Koszonettel: Lea

2016-04-10 08:01:28

peti #1372

Álmomban a munkaeszközöm - mobiltelefon- leesett, összetört, szétesett. Mit jelent.

2016-04-10 07:04:31

Rosta Erzsébet #1371

Kedves Cecília! – Re: #1368
A bevezető mondatait olvasva az álma miatt - ha csak később nem válik ismétlődő jellegűvé - egyáltalán nem kell aggódnia. Mivel párja viselkedésében semmi változást nem tapasztalt az utóbbi időben, és a nő, aki elcsábítja, nem egy ismert személy, álmát nem szó szerint kell értelmezni, vagyis az nem a párja hűtlenségéről szól. Az viszont érdekes lehet, hogy kit szimbolizálhat ez a nő, mert ez segíthet annak kiderítésében, hogy mi okozhatta az álmát kiváltó tudatalatti aggodalmát. Arra gondolok, hogy a párja munkája, vagy valamelyik rokona (leánytestvére, édesanyja stb.) miatt mostanában kevesebb időt tölthetnek együtt, vagy esetleg olyan feladatot, megbízatást kapott, ami egy időre elválasztja önöket, és az emiatt érzett aggodalma jelenik meg álmában párja elcsábításaként. Tanácsként azt javasolom, hogy - önmaga megnyugtatása érdekében is - mesélje el az álmát a párjának.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-08 12:35:52

Rosta Erzsébet #1370

Kedves Katalin – Re: #1367
Álmát olvasva olyan érzésem van, hogy ön még mindig bízik a férjében, és azt hiszi, hogy erővel akadályozzák meg a visszatérésében. Mivel több ismerősétől is azt hallotta, hogy megbánta és szeretné „visszacsinálni” az egészet, ez a reménykedése - optimizmusát táplálva - a tudattalanjába is befészkelte magát. Ez a magyarázata a filmbeillő, különös - happyenddel végződő - álmának. Mivel a valóságot csak ön ismerheti, nem tudom megítélni, hogy mindennek (mármint a férje visszatérésének) mennyi a realitása, kérdéseire - azon kívül, hogy a férje halálától nem kell tartania - nem tudok válaszolni. Azt viszont feltételezem, hogy nem tartják mindenkitől elszigetelten rabságban, ezért azt javasolnám, vegye fel a férjével a kapcsolatot, és egymás közt beszéljék meg a jövőjüket.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-08 12:17:13

Rosta Erzsébet #1369

Kedves Hanna! – Re: #1366
Elolvasva a kiegészítő megjegyzéseit, olyan érzésem van, hogy jelenleg bizonytalan abban (pontosabban nem igazán tudja), melyik szükségletét elégítse ki elsőként, hogy a környezetével testileg és lelkileg egyaránt összhangba, egyensúlyba kerüljön. Az élettani szükségletek és ösztönök - például a létfenntartás, a nemi vagy életösztön (ez utóbbiba értve az egészséges, orgazmust kiváltó szexet is) stb. - mellett ugyanolyan fontosak a lelkikapcsolat- vagy pszichológiai szükségletek (vonzódás, kötődés valakihez; bizalom és biztonság érzése), melyek ráadásul sok esetben jelentős befolyással vannak az előbbiek minőségére is. Leírásából úgy tűnik, hogy önnek most a bizalom és biztonság hiányzik a legjobban, vagyis ennek megszerzésére kellene a legtöbb energiát fordítania. A kötődés, amit érez a legutolsó exe iránt nem kölcsönös (egyirányú), amire a tudattalanja egyértelműen igyekszik az álmával felhívni a figyelmét, és nem mellékes az sem, hogy az álmában az „idegen férfival” megélt spontán orgazmusa fiziológiailag is ezt támasztja alá. Mivel a szavaiból nem félelmet, aggodalmat, hanem inkább egyfajta türelmetlenséget vélek felfedezni, biztos vagyon benne, hogy nem vonul vissza, és képes arra, hogy szükségletei kielégítése érdekében megfelelően manipulálja a környezetét.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-08 11:54:25

Violet7 #1368

Kedves Erzsébet :)
Nagyon szépne koszonom a válaszát.:)

2016-04-07 13:54:33

Cecília #1367

Kedves Erzsébet! Szokatlan és kétségbe ejtő álmom volt az éjjel. Párommal nagyon kiegyensúlyozott a kapcsolatunk és szinte probléma mentes a való életben. Nagyon szeretjük egymást és határozottan szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen férfit tudhatok magam mellett. Viszont az álmomban megjelent egy nő és elcsábította. Páromat kétségbe esetten faggattam és kérleltem, hogy őszintén mondja el mi ez az egész. Ő csak annyit felelt hosszú unszolásra , hogy már nem szeret. Sírtam , szőrnyű fájdalmat éreztem és csak azt hajtogattam, hogy ez nem lehet igaz könyörögtem neki, hogy ne tegye ezt velem de késő volt. A nő másnap már pakolta a szekrényünkből a holmit és közölte velem , hogy hozzá költözik. Válaszát előre is köszönöm ! Üdvözlettel : Cecília

2016-04-07 10:18:09

Katalin Csomos #1366

Kedves Erzsébet, nagyon köszönöm a múltkori elemzést, most viszont egy elég aggasztó álmom volt. Azt álmodtam ugyanis, hogy a férjemet koporsóban hozták haza. Én nem mertem megnézni, mert féltem, hogy tényleg ő van benne. A sógorom, aki a férjem ikertestvére, nevetve mondta, hogy a férjem ittasan vezetett, és karambolozott. Nem értettem ennek miért örül, erre megnyugtatott, hogy ez a fedő sztori, csak így tudott megszabadulni onnan ahol most van(jelenleg nem lakunk együtt, a férjem úgy 2 hónapja elköltözött a szeretőjéhez, közben mindenkinek azt mondja, hogy megbánta, és vissza szeretné csinálni az egészet, de mégsem tesz semmit). Aztán mégiscsak kinyitottam óvatosan a koporsót a lábánál. A test még egy fekete zacskóban is benne volt, kicsomagoltam a lábát és ráismertem. Aztán megfordult, mert hason feküdt, és mondta ő is, hogy csak így tudott megszabadulni a szeretője családjától, hogy eljátszotta hogy meghalt. Mindez vajon azt jelenti, hogy nem jön élve haza, vagy tényleg nem engedik, vagy csak én szeretném ezt hinni? Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel Katalin Csomos.

2016-04-06 10:54:08

Hanna #1365

Kedves Erzsébet! Nagyon szépen köszönöm a válaszát bár nagyon megörültem a "hírnek" :) mégsem értem...
Ezek szerint amit depresszióként, szorongásként élek meg valójában valami tudati... "kreálmány"?
A részletek amiket említett: igen, volt már korábban is, többször is orgazmusom álmomban, de régebben. nem volt intenzívebb az ébrenlétben megélteknél de valóban hamarabb követezett be. viszont tény az is, hogy elég nagy igényem van(lenne) a szexre és hogy egy férfi volt csak(másik ex) eddig akitől orgazmusom volt, úgy hogy kézzel izgatott, viszont semmi más része a szexualitásnak vele nem működött jól és ritka is volt az együttlét... a többmindenre vonatkozó vonzalom sem volt meg. viszont vele abszolút biztonságban éreztem magam!
A párommal akivel nemrég szakítottunk sokkal gyakoribb volt a szex, de még mindig nekem volt jóval nagyobb az igényem, de ettől meg el tudtam tekinteni mert olyan erős kötődést és vonzalmat érzek felé minden téren. Viszont vele nem volt annyi idő hogy kialakulhasson a "bizalmi-biztonsági" rész, nem is derülhetett igazán ki, hogy egyáltalán ki tudna-e alakulni. és nem is volt orgazmusom.
A kapcsolat még valamilyen szinten fenn van tartva és igazából abban reménykedek, hogy még újra közelebb kerülhetünk egymáshoz másképp...
Önkielégíteni szoktam bár nem olyan gyakran mint ahogyan "igényelném az eredményét" mert az exemre gondolok közben(vagy néha egy másik régebbi exemre akibe szerelmes voltam, az egyedülire akivel egy szinten voltak a szexuális igényeink, de aki mellett szintén nem volt orgazmusom, mert szinte egyáltalán nem éreztem mellette a biztonságot) és az orgazmus utáni pillanatban rögtön olyan szomorú leszek, hogy egyedül élem ezt meg, hogy elsírom magamat sokszor... Úgyhogy ha szeretném is többször, néha "nem látom értelmét", mert elszomorít. Álmomban persze abszolút nem ez volt.

2016-04-05 20:08:16

Rosta Erzsébet #1364

Kedves Hanna! – Re: #1359
Mivel csak néhány hete szakítottak a párjával, és ön még elvarratlannak érzi a szálakat (pontosabban kötődést érez az exe iránt), teljesen természetes, hogy körülötte járnak a gondolatai, és az is, hogy a problémájára a tudattalanja is reagált. Talán azért, mert még nem tudatosult önben, hogy a kapcsolatuk végérvényesen befejeződött. Ehhez úgy tűnik, arra van szüksége, hogy álmában is megtörténjen a szakítás, és a tudattalanjától is megerősítést vár. A következő álomkép - melyben szexuálisan kezdeményezőként lép fel az idősebb férfival - viszont arról tanúskodik, hogy egészséges a libidója és viszonylag magas szervezetének a tesztoszteron szintje. Azt ugyan nem írta, hogy volt-e már máskor is álmában orgazmusa, és azt sem tudható, mennyire volt a kapcsolatukban meghatározó a szex, azonban ettől függetlenül az álma kontextusában valószínűleg az orgazmusnak van a legnagyobb jelentősége. Különösen akkor, ha ez - mint ahogyan az álmukban orgazmust megélő nők esetében gyakori - intenzívebb volt, vagy jóval hamarabb következett be, mint ahogyan azt ébrenlétben megszokta. Ez a megvilágosodásszerű, gyönyörérzéssel együtt járó álombéli élménye - mely szorongásos, depressziós állapotban aligha képzelhető el - azt jelzi, hogy fizikailag és lelkileg egyaránt egészséges, és jó úton jár.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-05 13:30:22

Rosta Erzsébet #1363

Kedves Violet7! – Re: #1354
(1. álom) Noha az álmát még a tavaszi szünetben küldte el, a nyaralásról az jut az eszembe, hogy pihenésre, kikapcsolódásra, környezetváltozásra lenne szüksége. De mivel a nyaralás, strand a nyárhoz kötődik, az is lehet, hogy melegségre vágyik. Érdekes viszont, hogy a szűk lakás, az intimitás hiánya, a szomszéd közelsége egyáltalán nem zavarja, sőt az ismeretlen kislányt, akivel elbeszélgetett, szimpatikusnak tartja. Talán ő volt az, akinek elmondhatta a problémáit?
(2. álom) A második álma viszont – bár tartalmaz néhány életszerűtlen elemet (például a helikopter megjelenése) – úgy tűnik, szorosan kapcsolódik a mindennapi életéhez. A leírása alapján olyan érzésem van, hogy akad olyan fiú, aki tetszik önnek, és szívesen is venné, ha a barátja lenne, de valami visszatartja attól, hogy érzéseit a tudtára adja. Talán erre kezdetben nem is lenne szükség, elég, ha beszélgetnek, és jobban megismerik egymást. Az a furcsa számomra, hogy még álmában is menekül, bujkál előle. Annak ellenére, hogy a tudattalanja megpróbál „ellenállni” önnek, olyan mintha időnként tudatossá válna az álma, és nemet mond a titkos vágyainak. Pedig az álomban nem kellene félni, mert amit az álmainkban teszünk, azért nem felelünk, nem érhet bennünket retorzió. Ha mégis nemkívános fordulatot vennének a történések, menekülőútként még mindig ott van a felébredés.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-04 12:00:00

Rosta Erzsébet #1362

Kedves Meli! – Re: #1361
Így teljesen ismeretlenül, és anélkül, hogy tudnám, milyen kontextusban, vagy történet keretében álmodik fehér vagy fekete lovakról, csak általánosságokat tudok mondani az álmáról. A fehér lovak ambíciót és jó szándékú törekvést jeleznek, kiegyensúlyozottságról, önuralomról és a tökéletességre törekvésről tanúskodnak. Más megközelítésben a fehér ló egészséges szexuális életre utal.
A fekete lovak rögeszmévé vált célokról árulkodhatnak, vagy azt jelzik, az álmodó attól tart, hogy az ellenségei sikeresebbek lesznek. Alternatív értelmezésben a szexualitás határozza meg (vezérli) az álomgazda életét, vagy egészségtelen szexuális életet él.
A vér álomban a nők esetében havonta egyszer teljesen természetes, ha erre néhány nappal a menzesz előtt kerül sor. Más esetben viszont valamilyen konfliktus vagy baj előjele lehet. A konkrét értelmezéshez azonban itt is több információra lenne szükség.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-02 16:11:33

Rosta Erzsébet #1361

Kedves Katalin! – Re: #1358
Mivel mostanában gyakran álmodik pókokkal, mely lényekre az a jellemző, hálót szőnek, vagyis egy rafinált csapdát készítve próbálják elkapni a zsákmányukat, elsőként arra gondoltam, hogy úgy érezheti, a való életében manipulálják önt. Ez ellen próbál védekezni az álmában látott pókok megölésével. De az is lehet, hogy direktebb az álma üzenete, azaz csapdába került, de képes kiszabadulni kényes helyzetéből és van ereje leküzdeni a problémákat. Amíg a pókok visszatérnek az álmaiban, azonban még nincs túl a nehézségeken.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-02 14:42:08

meli #1360

KEDVES ERZSEBET nagyon szepen koszonom valaszat most pedig azzal e kerdesel fordulok onhoz, hogy mostanaban egyre tobbszor almodom lovakkal, hol feherrel hol feketevel vagy mind2 vel egyszerre es kozben siriok almomban vagy pedig masnak a veret latom ez mit jelenthet... valSZAT ELORE IS KOSZONOM TISZTELETEL . MELINDA

2016-04-02 05:52:55

Rosta Erzsébet #1359

Kedves Judit! – Re: #1355
Mivel – mint a bevezető soraiban írja – kiegyensúlyozott családi életet élnek, és a médiában látható erőszakos cselekmények sem állhatnak az álma mögött, elsőként arra gondolok, hogy valamilyen (talán még nem tudatosult) félelem válthatta ki az álmát. Ezt az ismeretlen félelmet (vagy veszélyt) jeleníti meg a korábban sohasem látott „nagydarab fiú”. A félelmétől úgy próbál megszabadulni, hogy megkíséreli elpusztítani a forrását. Ebben az olvasatban pozitív üzenete van az álmának, mert azt jelzi, hogy szembeszáll a félelmeivel, nem adja meg magát. Vagyis az aggódása ellenére erősnek érzi magát. Bár kicsi a valószínűsége, nem zárható ki azonban az sem, hogy valamilyen elfojtott agresszivitást fejez ki az álma, és azt is megjegyzem, hogy a depressziós időszak során gyakori, hogy gyilkosságot követünk el álmunkban. Végezetül az is lehet, hogy a gyilkosság metaforikusan azt jelenti, hogy többszöri próbálkozás után sikerült véget vetnie valamilyen rossz szokásának.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-04-01 13:28:14

Hanna #1358

Kedves Erzsébet!
Néhány hete szakítottunk a párommal. Én még folytattam volna a kapcsolatunkat, úgy hogy dolgozunk a problémákon, de ő nem akarta ezt. Még mindig nagyon erős kötődést érzek iránta. És ez eléggé megvisel. Mai álmomban újra szakított velem és nagyon erőteljes közönyt mutatott. Egy darabig mindenfélével össze-vissza tétlenkedtem álmomban, miközben róla gondolkodtam. Nyomasztó volt. Aztán egyszer csak feltűnt egy nem kimondottan vonzó, nálam jóval idősebb ismeretlen férfi. Az arcát teljesen jól láttam. Sötét barna szem, félhosszú fekete haj. Magas volt és fekete ruhát viselt.Először és azonnal csakis szexuálisan foglalkoztatott bár érthetetlen miért és tulajdonképpen letámadtam ezzel. Konkrétan nem szeretkeztünk de felizgatott majd orgazmusom is volt. De mindeközben abszolút nyugalommal különös, misztikus dolgokról mesélt nekem, amitől egészen másképp kezdtem rá tekinteni. Mit jelenthet mindez?

2016-03-30 20:28:36

Katalin Csomos #1357

Kedves Erzsébet, mostanában gyakran álmodom pókokkal. Úgy 2 hete is láttam álmomban 2 nagyobb pókot, úgy 5 -10 centi közötti méretüeket. Egy száritó kötelen lógtak, én meg azon tanakodtam megöljem-e, és hogyan, de hirtelen megébredtem. Tegnap is láttam pókokat, egy hídon mentem keresztűl, és a korláton kívül volt 2 nagyobb pók, kb. mint előző álmomban. még a szinük is megegyezik, világos bézs. Az egyik pókot szétnyomtam egy pólóval, az szőrös lábú volt, a másikat már nem akartam, annak olyan kukac formáju sima lábai voltak, és karmokban végződtek. Talán van valamilyen magyarázat miért is álmodom oly gyakran pókokkal. Előre is köszönöm válaszát, további jó munkát.

2016-03-29 20:12:53

Rosta Erzsébet #1356

Kedves Szjudiii! – Re: #1344
Mivel az álmában szűk kanyargós utcákon, a magasságkorlátra is figyelve egy nagy emeletes buszt kellett vezetnie, melynek a fékje nem működött tökéletesen, álma azt jelzi, hogy mostanában mentálisan, fizikailag és érzelmileg egyaránt túlterhelt, amit nem könnyű kezelnie. Ez még annak tükrében is igaz, hogy végül sikerült a buszt balesetmentesen elvezetnie a célhoz. Az pedig, hogy színészi meghallgatásra megy, számomra azt sugallja, hogy az önbizalma egészséges, vagyis tisztában van az értékeivel, képességeivel, de azt szeretné, ha ezt - felvételt nyerve - mások is látnák és elismernék. Talán az motiválhatja a tudata alatt, hogy így nagyobb esélye lehetne megfelelő társat találni. A fizikai és a lelki egészségéről - pontosabban arról, hogy ezt teljesen kontrollálja - azonban nincs igazán meggyőződve, legalábbis a vizsgálóban (várakozó szobában) történtek (AIDS teszt, körömgomba kezelése, „gyógyító beszéd”, a bedugult szexcsakra diagnosztizálása) erre utalnak. Én inkább azt hiszem, hogy mindenekelőtt a tökéletes testi-lelki egyensúlyt kellene megtalálnia. Egyedül ön tudja, érzi, hogy mire van a legnagyobb szüksége, és ezt a szükségletét kellene mielőbb kielégítenie. Ha jól emlékszem, a kisfia időközben elmúlhatott ötéves, vagyis hamarosan iskolába megy, ezért iránta is nagy a felelőssége.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-25 15:31:32

Rosta Erzsébet #1355

Kedves Éva! – Re: #1348
Bár azt nem írja, hogy milyen kapcsolata volt (van) a régi fiatal ismerősével, és azt sem árulta el, hogy miért (mi célból) beszéltek meg találkozót egy sörözőben, annak alapján, hogy az ismerőse „lerobbant állapotát” meglátva majdnem elsírta magát, arra gondolok, hogy nem lehet közömbös az ön számára. (Megbántani is csak az tud, akihez valamilyen kapcsolat fűz bennünket.) Az viszont meglehetősen ellentmondásos a számomra, hogy először elítéli ismerősét a kábítószerezés miatt, majd vele megy és érdeklődéssel figyeli, amint elkészíti a bódulatot kiváltó keveréket. Ezt még az sem magyarázza, hogy – miután kiöntve valamit, tönkreteszi a telefonját és a táblagépét – álmában szimbolikusan megszakad a kommunikációs lehetősége a világgal, elveszíti kapcsolatát a környezetével. Érdeklődése arra utalhat, hogy a tudata alatt „egészségtelen” érzelmi szükségletei lehetnek, melyeket szeretne kielégíteni. (Hogy mik lehetnek ezek, arra csak ön tudhatja a választ.) Szerencsére az órája „visszahozza” a valóságba, és felismerve a „veszélyt”, ébredésbe menekül.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-28 13:49:43

Rosta Erzsébet #1354

Kedves AnnaKlára! - Re: #1352
Noha önmagáról semmit sem írt, az álmát olvasva az volt az első gondolatom, hogy a normálisnál magasabb lehet szervezetének a tesztoszteron szintje, ami már esetleg bizonyos külső jelekben is megmutatkozik. Ebben az esetben az emiatt érzett szorongását nagyítja fel irreálissá a tudattalanja, s így próbálja „meggyőzni” aggodalma értelmetlenségéről. De az is lehet, hogy hosszú ideje nem akar valamit tudomásul venni, meghallani, de kezdi belátni, hogy ezen változtatnia kell, vagyis a jövőben már „nyitott lesz a füle” arra, amit korábban „eleresztett” mellette.
A másik álommal kapcsolatban az a problémám, hogy nem ön az álomgazda. Ez esetben nemcsak az a gond, hogy nem tudok kérdést feltenni az álom „tulajdonosának”, és hogy nincs felhatalmazásom tőle az álma értelmezésére, de az is, hogy nem tudom megőrizni személyének a teljes körű anonimitását.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-28 12:22:45

Judit #1353

Kedves Erzsébet.
Megint a segítségére lenne szükségem mivel mi nem nézünk híradót nem olvassuk a híreket nem nézünk erőszakos filmeket és mi egy kiegyensúlyozott család vagyunk ezért nem értem amit álmodtam.
Álmomban egy házban voltam és egy nagydarab fiú is volt ott meg egy nő nekem gőzöm sincs hogy kerültem oda de mindenképp megakartam ölni a fiút elhatároztam hogy hátba szúrom egy késsel ami sikerült is de ez a fiú nem vérzett és felállt a földről és én meg menekültem előle ő meg jött utánam egy kicsi félelem volt bennem hogy megtámad aztán találtam egy egér utat a házban kergetett engem de sajnos egy hűtőt sikerült elém tolnia és onnan nem tudtam tovább menni én mondtam neki hogy hagyjon békén megbántam mindent de akkor észre vettem a hűtő tetején egy kést megmarkoltam és megint bele döftem ebbe a fiúba de észre vettem hogy nem a szívébe ment a kés így megint bele döftem utána már nem emlékszem mi volt de azt tudom hogy ez a fiú nálam fiatalabb volt és molett..
Várom válaszát köszönöm szépen.

2016-03-27 20:17:46

Violet7 #1352

Tisztelt Erzsébet
két számára kissé furca álmomat szereném elmesélni és megérteni a jelentését.
Az első álomban olyan volt mintha a családommal nyaralni mnetunki volna egy oyan helyre ahol strand van. Emlékszem hogy a lakás amit kaptunk egy garázsra hasonlított inkább. talán 4 vagy 5 piros ajto volt egymás mellett és egyik ajton se volt szám. Ahogy megérkeztunk és segítettem a pakolásban mindig eltévszettem az ajtot és számolni kellett hogy a mi ajtonk a 3. ajto a strand irányábol. Belul nagyon kicsi volt. A szomszédtol csak egy paraván szerű dolog választott el. Emlékszem hogy volt egy ablak ami a szomszédé szobájába nézett. Mikozben felfedeztem a házat találtam egy ajtot amin át mentem és a szomszédéknál kotottem ki. Volt ott egy szőke hajú kislány. Nem tudom hogy miről beszélgettem vele, de szimpatikus volt.
A másik álmom egy kicsit zavarosabb. OLyan mintha vendégek lettek volna nálunk és volt egy fiú aki nem rokon volt. Nem tudom ki volt, de valamiért én folyton leráztam mert kozeledni probált felém és én láttam hogy ő más mint én és inkább leráztam. Bevallom elég csunyán vislekedtem vele, és ami a legfurcsább az egészben hogy nekem is tetszett a fiu és ezt a nagynéném észre is vette és mindenáron ossze akart vele hozni.
Emlékszem hogy még ebben az álomban másnap olyan mintha valami iskolába vagy kollégiumba lettem volna és ott megint ott volt a fiú. Emlékszem hogy folyton mindenhova kovetett és mindig megprobált meghodítani, de én mindig elbujtam. Emlékszem hogy bujkáltam előle és eggyik terembol a másikba mentem. A termekbe fiuk voltak akik kártyáztak. Mondtam nekik hogy segítsenek elbjújni mert nem akarok a fiuval xy-nal beszélni. A szekrény mogé bujtam. Amikor hallottam hogy belépett a szobába xy akkor előszor nagyon megijjedtem, és eggyik oldalrol abban reménykedtem hogy nem talál meg, de a másik oldalrol azt szerettem volna hogy mégis megtaláljon. Aztán eggyik szobábol a masikba bujtam el. volt olyan hogy észrevett és én elkezdtem futni előle. Később valamiért kimentem az udvarra ahol esett az eső és megint előle bujkáltam. Szinte egész nap kint voltam az esőben és mindenki engem kereset. Miután már meguntam a folyamatos bujkálást előjottem, de abban a pillanatban észerevttem hogy elhagytam a telefonom. Újra kimentem az esőbe keresni a telefont és xy is utánnam jott segíteni. Végulis furcsa volt mert a telefont én találtam meg és aztán ujra elbujtam xy elol. Egy domb tetejé voltam és megjelent egy helikopter amire felszálltam, de hamar leszállam mert nem akartam elmenni. Ujra elő jottem és megint elhagytam a telefont. Nem tudtam honnan kérjek segítséget ahhoz hogy megtalájam a telefnt és xy is eltunt. Akkor jottem rá hogy ő az eggyetlen aki segíthet és ezért mots én kezdtem el őt keresni. Végul megtaláltam és nagyon orultem neki, de nem azért mert segíthet megtalálni a telefonom hanem mert hiányzott és magam elott is titkoltam hogy kedvelem. Tudom egy kicsit furcsa ez az álom, de szeretném tudni a jelentését. Amugy 17 éves lány vagok és nincs barátom és még nem is volt, és ismerek egy fiut aki hasonlít az álombelire, nem tudom hogy van-e osszefuggés a két dlog kozott. A válaszát előre is koszonom :)

2016-03-26 21:34:41

AnnaKlára #1351

Kedves Erzsébet!
Nagyon különös álmom volt ezelőtt három nappal.Az előzményekre és arra,hogy utána mi történt sajnos nem emlékszem de amire emlékszem a mai napig nem tudom kiverni a fejemből.Azt álmodtam,hogy egy hosszú, barna hajtincset húzok ki a saját fülemből.Elég undorítónak éreztem az álmomban és még annyi megmaradt,hogy nagyon gyorsan kiakartam dobni, mintha nem akartam volna,hogy bárki meglássa.

Egy másik álomról is szeretnék kérdezni,amit az Édesanyám álmodott. Ő rengeteg fehér macskával álmodott,melyek között volt kis macska és nagy macska is,akik gyíkokat kergettek de őt nem bántották , nem karmolták meg álmában.

Válaszát előre is köszönöm!

2016-03-24 21:11:59

Rosta Erzsébet #1350

Kedves Klau! - Re: #1345
Örömmel venném, ha némi információt (nem, életkor, családi állapot, életkörülmények, aktuális - fizikai és/vagy érzelmi - problémák, az álmával esetleg összefüggésbe hozható események stb.) önmagáról is megadna, mert lehet, hogy az álma csak a képzeletének a játéka, mely mögött a közelmúltban átélt média-élménye, vagy olvasmánya állhat. Elsődlegesen erre gondolok, de az sem zárható ki, hogy érdemes lehet jobban elmélyedni benne, mert fontos üzenetet hordoz. Ez utóbbi esetben viszont kell, hogy legyen az álmának valamilyen ésszerű előzménye.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-23 15:51:45

Rosta Erzsébet #1349

Kedves Patrícia! – Re: #1349
Ami az édesanyja és a nagymamája visszatérő álmait illeti, mivel nem ön az álomgazda, sajnos nem sokat tudok segíteni. Az üldöző farkasok álma esetében valószínűsíthető, hogy valamilyen negatív szituációba kerülhettek, melyből igyekeztek kikászálódni, vagy olyan probléma adódott az életükben, mellyel nem akartak szembenézni, s ezért inkább a menekülést választották. Az üldöző lovaknak viszont – a színüktől, viselkedésüktől, valamint az álomgazdák álombéli érzelmeitől, élethelyzetüktől, életkoruktól stb. függően – többféle szimbolikus jelentésük lehet, ami lényegesen befolyásolja az álmok értelmezését. Itt viszont abban sem vagyok biztos, hogy a „megfejtést” szeretnék megosztani másokkal.
Az ön visszatérő „álma” – mivel a zuhanást csak érzéseire alapozza, vagyis egyszer sem „látja”, hogy hol van, miért és milyen körülmények között zuhan le a magasból – szerintem valójában nem álom, hanem egy fiziológiai jelenség. Arról van szó, hogy amikor álomba merülünk, teljesen ellazulnak az izmaink, amit az agyunk zuhanásként érzékel. Gyakran azonban az ellazulás befejezte előtt az izmaink még egyszer összerándulnak, aminek a hatására felébredünk.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-23 13:22:22

patrícia #1348

Nekem a nagymamám és az anyukám mesélték el, hogy mit álmodtak és érdekelt, hogy mit jelenthet. Szóval elmondásuk alapján anyukámat és nagymamámat is sokáig ugyanaz az álom "kísértette". Az álmukban mindketten menekültek farkasok vagy lovak elől és az ajtót nem tudták soha becsukni mert mindig maradt kb 10 cm rés. Ezek után felébredtek szóval a farkasok vagy a lovak nem bántották őket csak üldözték.
Az én egyik visszatérő "álmom" pedig az volt, hogy amikor felébredtem akkor mindig olyan érzésem volt mintha lezuhantam volna valahonnan, de nem emlékszem szakadékra vagy ilyesmire, hogy onnan zuhantam volna csak ébredés után, hogy olyan volt mintha zuhannék.
Válaszát előre is köszönöm!

2016-03-22 18:31:44

Éva #1347

Megbeszéltem egy találkozót egy régi fiatal ismerősömmel egy sörözőben, én egy olyan részre ültem, ahol nem láthatott hogy ott vagyok ezért felálltam és megkértem valakit hogy szóljon neki hogy itt vagyok, de megérkezett kapucniban volt és gyorsan és furcsán jött, leült, de akkor már voltak ott az asztalnál mások is. Nagyon meglepődtem mert egy nagy darab ember volt és most sovány lett, öreg, kopaszodó ősz haja lett, én majdnem elsírtam magam (mondtam is) ezért. És erre nem emlékszem de valamivel megbántott, és mondtam soha többé nem fogok találkozni vele és mentem volna és ahogy ránéztem azt is mondtam neki: különben is te szívsz (kábítószert). Ekkor visszamentem hozzá és megkérdeztem van-e nála és nekifogott csinálni. Most már egy lakásban voltunk, aminek az elrendezése olyan volt mint egy óvodáskori barátnőm lakása. Akik ott voltak velünk azok nem láthatták ezt, bujkálva csinálta, nagyon sok idő telt el ezzel az egésszel. Az egyik szobában egy kígyót vett elő és mintha a kígyóból is rakott volna a főzetbe, a mérgéből, ezután ezt a kígyót megetette egy kis kutyával, ez a kutya aztán kinyomta magából a kígyót, azt hiszem itt ránéztem az órára este 9 óra 20 körül volt és mondtam megyek, az volt a fejemben még elérem a vonatom a Széll Kálmán térről. Ez után elkezdett gyógyszereket rakni fura kézmozdulattal egy tálba. Kérdeztem mi az de nem válaszolt hanem tovább rakosgatta, és így ébredtem hogy azt mondtam, na ezt nem! (amíg a sörözőben voltam, kiborítottam valamit és elromlott a telefonom és a táblagépem ami az asztalon volt) Előre is köszönöm! Éva

2016-03-21 10:14:23

Rosta Erzsébet #1346

Kedves Judit! – Re: #1342
Álmát nem tudom másként, mint egy terrorista támadásként értelmezni, melynek szerencsét módon ön is az egyik potenciális elszenvedője. Ha mostanában túl sok terrortámadással találkozott a hírekben, az esetben álma egy válaszreakció a tudat alatt érzett félelmére, melyben attól tart, hogy maga is áldozata lehet egy ilyen erőszakos cselekménynek. Ettől azonban nem kell tartania, mert ennek még akkor is nagyon kicsi valószínűsége, ha történetesen olyan országban élne, vagy készülne, ahol rendszeresen a terrorcselekmények. Ha viszont nem ez az aggodalma áll a háttérben, az álma arra utalhat, hogy valaki erőszakosan benyomult a privát szférájába, megsértette a személyes terét, vagy egy igen heves vitában, szócsatában volt része a valódi életében. Álma arra utalhat, hogy ki kellene szabadulni az életerejét elszívó szituációból.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-20 16:21:36

Rosta Erzsébet #1345

Kedves Márta! – Re: #1343
A kopaszodás, a kopaszság a kontextustól függően, többféle jelentést hordozhat, ám az álma leírása alapján arra gondolok, hogy jelen esetben az öregedést, a vitalitás, az életerő, a libidó csökkenését szimbolizálja. Ez akár logikusnak is tűnhet, mert az álma – mely a tudattalanjának a terméke – próbál az ismerőse viselkedésére valamilyen ésszerű magyarázatot kreálni.
Az üres medence, melyet az álmában látott, szó szerinti értelmezésben az üresség érzésére, az érzelmi kiüresedésre utalhat, ami helyénvaló lenne, ha egy hosszú kapcsolat megszűnését követően jelent volna meg ez az álomkép. Ám olyankor (az követően) is előbukkanhat álomszimbólumként az üres fürdő- vagy úszómedence, amikor megértettük, hogy amiben eddig hittünk, nélkülöz minden realitást. Bár keserű a tanulság, remélhetőleg a jövőben nem követjük el ugyanezeket a hibákat, és megváltoztatjuk a viselkedésünket.
A házszám (36) legfeljebb annyiban látom érdekesnek, hogy a telefonszámoknál 36 Magyarország kódja. (Ezt akkor ütjük be, ha messziről – külföldről – hívunk valakit.) Számomra inkább az a fontos, hogy álmában meg akarta tudni a férfi címét, ami az ön részéről befejezetlenséget jelez.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-20 15:14:38

Klau #1344

Kedves Erzsébet,
Tegnap éjjel nagyon különös álmom volt.
Nem teljesen emlékszem már de azt álmodtam hogy volt egy oroszlán a házban amit anyám úgy própált kizavarni a házból mint egy macskát amikor kijött a házból hozzám jött először féltem utána hízelgett nekem és nyalogatott, aztán ez az oroszlán fekete kutya lett, aztán ppddig vérfarkas, de úgy emlékszem nem bántottak. Ezután pedig én magam voltam a vérfarkas és féltek tőlem az emberek, majd egy lány adott valami italt ho ami megváltoztat hoy ne legyek farkas.
Ezután nem tudom hogy jött a képbe hogy majmok vagy ősemberekkel harcoltam és bújkáltam előlük.

Köszönöm v)álaszát előre

2016-03-20 10:04:55

Marta #1343

Kedves Erzsebet!

Korabban megismerkedtem valakivel, akivel nagyon megtetszettünk egymasnak viszont nem törtent köztünk semmi. Azota is lezaratlan a dolog, teljesen megvaltozott, ha meglat akkor elmenekül elölem. Tegnap ejjel vele almodtam, megpedig azt, hogy ült a hazuk elött a lepcsön (a testverei is ott voltak az udvaron) es amikor meglatott lehajtotta a fejet es akkor lattam, hogy teljesen kopasz a feje teteje. Pontosabban ket kopasz foltot lattam, egy nagyot es egy kisebbet. Nem ugy nezett ki, mint a termeszetes kopaszsag, hanem mintha valami betegseg miatt ket foltban kihullott volna a haja. A hatterben volt ket furcsa formaju medence egy nagyobb es egy kisebb. A nagy biztosan üres volt, a kicsire nem emlekszem. Talan az is. Aztan raneztem a haz falara, mert tudni akartam hany szam alatt lakik. 36-os szam allt a falon. A valosagban nem tudom, hogy hol lakik. Almomban fontos volt a hazszam es mindenkepp emlekezni akartam a kopaszsag es az üres medence szimbolumokra is, mert ugy ereztem ezek fontosak. Mit jelenthetett az alom?
Valaszat elöre is köszönöm.
Üdvözlettel: Marta

2016-03-15 20:48:10

Judit #1342

Kedves Erzsébet.
Iszonyúan furcsát álmodtam álmomban mentem valahová az utcán voltak emberek és hallottam fura durranásokat majd azt vettem észrevettem hogy az emberek gyorsan mennek van aki szalad ekkor egy nagyon furcsa fickó jött velem szembe kék pulóver volt rajta napszemüveg és sapka volt a fején nagyon gyorsan ment engem nem bántott ekkor hátra néztem és látom hogy az egyik tetőn 2 ember távcsöves puskával lövöldöz ekkor nagyon nagyon megijedtem mert láttam az egyik rám céloz de engem nem talált el ekkor gyorsan egy fa mögé bújtam már amelyik nem volt foglalt mert az emberek is rémültek voltak és elkezdtem imádkozni teljes erőmből mert nem akartam meghalni ekkor láttam magam előtt egy épületet gyorsan bementem oda és az egyik fal mögé bújtam de sajnos a falon egy rés tátongott és én tudtam hogy oda is betudnak lőni ha akarnak mert láttam hogy aki élt és mozgott azt fejbe lőtték ekkor megint fohászkodtam hogy jöjjön már a rendőrség és fogják el őket de amint ez eszembe jutott egy csomó rendőr termett az utcán és elfogták a két embert utána egy nagy bevásárló központban voltam és ott beszálltam egy liftbe de a lift akkora volt belülről mint egy szoba és felfelé mentem vele ekkor egy férfi is beszállt a liftbe de egyel fentebb ki is szálltunk én észre vettem hogy nem jó helyen vagyok majd elkezdtem minden felé menni majd egy másik liftnél megláttam a volt páromat ahogy beszállt a liftbe én meg szaladtam hogy én is betudjak szállni ezután már nem nagyon emlékszem mi volt...
Köszönöm szépen a választ előre is.:)

2016-03-15 13:43:08

Rosta Erzsébet #1341

Kedves Judit! – Re: #1335
Az üldözés elég gyakori álomban, főleg a nők esetében. Okozója általában az ébrenlétben érzett szorongás. Lehet közvetlen oka is, például a sérülékenység érzése, félelem attól, hogy megtámadnak. Az ilyen esetekben az álmok kialakulásában jelentős szerepet játszhat az erőszakos cselekményekről beszámoló média, mely olykor felerősíti a bántalmazástól, vagy a szexuális erőszaktól való félelmet. Ha azt szeretné, hogy megszűnjenek ezek a rossz álmai, mindenekelőtt azt kell megválaszolnia, hogy mitől fél, mi vagy ki elől menekül valójában. Mi (ki) az, amivel (akivel) nem mer szembenézni? Ha a félelmének tárgya nem konkretizálható, valószínűleg alanyi szinten kell megpróbálkozni az álma értelmezésével. Próbálja magát beleképzelni az üldöző szerepébe, és így talán rájöhet arra, mi lehet visszatérő rémálmainak az oka. Az álma alapján arra kell gondolnom, hogy a való életében nem meri felvállalni a konfliktusokat, megpróbál elbújni, vagy elmenekülni előlük. Álomban nincs erre szükség, ott nyugodtan szembefordulhat az üldözőjével, mert nem érheti bántódás. Meglátja, ha így tesz, hamarosan megszűnnek kellemetlen álmai.
Ami pedig a kutyaürülékbe lépését illeti, lehet, hogy nincs különösebb jelentősége, ha mégis lenne, álma azon rossz érzésére reflektálhat, hogy valamilyen meggondolatlan viselkedésével fölöslegesen kisebb problémát „kreált” magának. A hibás, vagy felületes értékelése kényes helyzetet okozott, amit - már csak becsületből is - önnek kell helyrehoznia. Ugyanez az álom a régi álmoskönyvek szerint szerencsét jelez előre.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-14 12:33:04

Rosta Erzsébet #1340

Kedves Meli! – Re: #1336
A gyermekrablás elég gyakori álom, és nemcsak olyankor, amikor a médiában lehet találkozni vele. vagyis nem szükségszerű, hogy az ilyen álmokat tényleges gyermekrablás előzze meg. Bár önmagáról semmit írt, feltételezem, hogy egy gyermekeit féltő, aggódó édesanya. Azt viszont valószínűtlennek tartom, hogy erre valóságos oka is lenne. Inkább arra gondolok, hogy valamilyen oknál fogva (többet kell mostanában dolgoznia, vagy a gyerekeinek van olyan elfoglaltsága (bölcsőde, óvoda, iskola stb.) aminek következtében kevesebb időt töltenek együtt. Vagy – ahogy nőnek – a gyerekei kezdenek kissé önállósodni, kevésbé igénylik az ön gondoskodását, szívesebben töltenek el több időt a társaik, barátaik társaságában. Ezt a fajta „eltávolodás”, a korábbi szoros kapcsolat lazulása okozhatja a tudatalatti szorongását, amit gyermekei elrablásaként él meg az álmában.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-14 10:08:41

Rosta Erzsébet #1339

Kedves Ági! – Re: #1337
Az a gondom a kérdéseivel, hogy nem a saját, hanem az édesapja és a párja álmait írta le, vagyis nem ön az álomgazda, az álmok „alkotója”. Szinte lehetetlent kíván, ugyanis nem tudom, hogy az álomgazdák - édesapja és azt élettársa - miként (milyen érzésekkel) élték meg az álmukat, semmilyen információm nincs az édesapja és a tata közötti korábbi kapcsolatról, azt sem árulta el, hogy kitől szerezte és miféle ismeretei vannak a párjának a tatáról, továbbá azt is jó lenne tudni, hogy milyen körülmények között élnek, milyen gondolatok foglalkoztatják, problémák, nehézségek terhelik édesapját és az élettársát. Ráadásul, nemcsak a két álmot kellene valahogyan értelmezni (az álomgazdák segítsége nélkül!), hanem a köztük lévő kapcsolat feltárására is szükség lenne. Véleményem szerint a kérdéseire csak csoportmunka keretében (a Gestait módszert alkalmazva) lehetne választ találni.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-14 09:47:43

Rosta Erzsébet #1338

Kedves Grafologus! – Re: #1321 és #1334
A kiegészítő információk (esküvő előtt áll, visszatérni készül a munkahelyére, az öccse friss házassága „válságban van”) egészen más az álma jelentése, ugyanis a gondolatai mostanában egyre gyakrabban a küszöbönálló menyegző körül foroghatnak. Vagyis az álmát – a korábbi feltételezésemmel ellentétben – tárgyi szinten kell értelmezni. Ez esetben a halott menyasszony valószínűleg a szingli élet (a jegyesség) végét, illetőleg valami új (a saját család megteremtésének) kezdetét szimbolizálja. A halott menyasszony szépsége és mosolygó arca számomra azt sugallja, hogy a tudta mélyén – öccse problémái ellenére – optimistán tekint a jövőbe.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-12 13:48:43

Ági #1337

Tisztelt Erzsébet!
Olyan kérdéssel fordulok önhöz, hogy édesapám kb 2 gete rosszul lett mentőt kellett hívni hozzáelkezdett fulladni majdnem megfulladt az volt a szerencse időben kiértek. Kb 1 hete az élettársam a halott tatámmal és édesapámmal álmodott amint édesapám segít fürdeni a tatámnak pedig tatám már rég meghalt és pedig az az érdekes hogy párom nem is ismerte tatámat. Tegnap édesapám is tatámmal álmodott hogy tata apu és a szomszéd autót szereltek valami éket raktak rá majd elindult az autó édesapám felakadt és elkezdte húzni az autó tata is ott volt de nem segített neki . húzta aput az autó az volt a szerencséhe hogy időben kitudta kapcsolni a szíjat.
Ön szerint ez mit jelent? Mitől álmodta ezt? Hogy lehet az hogy párom nem is ismerte tatámat de mégis álmodott vele majd rá egy héttel apu is?
Ön szerint ez jelenthet valamit és ha igen önszerint mit jelenthet?
Válaszát előre is köszönöm

2016-03-10 08:41:10

meli #1336

:sad: kedves erzsebet napok ota gyerekekel almodok , de azt hogy elraboljak tolem oket mert erefele sokat hallani a gxerekreblokrol es egyre tobbet vannak az eszemben es nagyon feltem oket es ezeket kulonbozo en megis almodom nit jelent ez valaszat elore is koszonom,,.

2016-03-10 06:42:12

Judit #1335

Kedves Erzsébet!
Visszatérő àlmom miatt írok Önnek. Àllandóan azt àlmodom h üldöznek vagy férfiak vagy szörnyek. Legutóbb kutya ürülékkel àlmodtam hogy bele léptem. A következő kép, h futok valakivel az erdő felé, de volt valami az egyik làbamon valami magasító, megàlltunk és làttunk kis kutyàjat h ugatnak rànk és azon gondokkodtunk hogy talàn ők is elkaptàk a vírust. Kicsit rémísztőek ezek és nem tudom h kell e ràjuk figyelnem cagy csak tekintsek el tőle. Köszönöm vàlaszàt előre is.

2016-03-09 19:13:36

Grafologus #1334

Kedves Erzsébet!
Elnezeset kerem, hogy nem irtam reszleteket a halott, de megis mosolygos menyasszonyos almommal kapcsolatban. Tehat ott fekudt, mosolyogva holtan, gyonyoru feher csipke ruhajaban ez a barna haju menyasszony, se zaj, se okok, erzetek, vagy barmifele sugallat nem volt az alomban, csak ez a kep.
Rolam: Majusban fogom az eletemet osszekotni a volegenyemevel. Jelenleg varom,hogy mihamarabb munkaba allhassak a regi-uj munkahelyemen. Egy fiatalabb fiu testverrel (aki 2hete nősult) es hazassaguknak epp veget vetni akaro szulokkel vesz korul az elet. A volegenyem szulei sok szeretettel fordulnak felenk. Nagyjabol ez a helyzet. Remelem, hogy ad nemi támpontot ez a néhány momentum.

2016-03-08 21:54:20

Rosta Erzsébet #1333

Kedves Kayako! – Re: #1323
Ha gyakran visszatér az álma, fontos lenne azt is tudni, hogy milyen érzéssel éli meg, hogy sohasem sikerül elérnie a célját, eljutnia az utca végére. Okoz-e ez valamilyen csalódottságot, frusztrációt az ébredés után, vagy egyszerűen tudomásul veszi, hogy a továbbhaladásnak még nem jött el az ideje. Mindezt azért jegyeztem meg, mert a jegesmedve - az álcázás, a rejtőzködés képessége mellett (ami havas sarkvidéken a zsákmányszerzés miatt igen fontos) - elsősorban a türelméről és kitartásáról híres. Azzal, hogy minduntalan megállítja, talán éppen azt kívánja tudatni önnel, hogy türelemre van szüksége, annak, amit tervez, még nem jött el az ideje. Arra viszont, hogy miről lehet szó, csak ön tudhatja a választ.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-06 16:41:06

Rosta Erzsébet #1332

Kedves Judit! – Re: #1317
Nem tudom, hogy amikor - az említett kertes házban - albérletben laktak, mennyire volt védett a magánszférája, meg kellett-e osztozniuk az udvaron másokkal is, de valamilyen oka kell, legyen annak, hogy visszamegy a múltba az álmában. Nem bukkant fel egy rég nem látott ismerőse mostanában, akinek a látogatását (közeledését) invázívnak találja? Esetleg attól tart, hogy valamilyen titkára fény derülhet? Mindenesetre a gimnazista korú fiatalok beözönlése álmában a kertjükbe, nem lehet véletlen. Miként az sem, hogy szabadulni szeretne tőlük. Ha jól emlékszem, három - általános iskolás - fia van. Talán őket félti? Nem hiszem, hogy aggódnia kellene, hiszen az „őrangyala” nem hagyja el.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-05 16:19:11

Rosta Erzsébet #1331

Kedves Judit! - Re: #1322
Ha jól emlékszem, jó egy éve már álmodott malacokkal, akkor azonban a házuk udvarán voltak, és - meglehetősen kifejező viselkedésükkel - szinte arra kérték, hogy simogassa meg őket. Mindezt csak azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert korábbi álmából az derül ki, hogy a malacokról nem a tisztátalanság vagy a potenciális táplálék jut az eszébe, hanem érző és intelligens lényeknek tekinti őket. Ebben a kontextusban a malacok – mivel a bőrük színe rózsaszínű – a szeretettel, gyengédséggel, vonzalommal asszociálhatók. Lehet, hogy a kapcsolatában éppen ezeket keresi. Hogy miért kell ehhez a múltba néznie, csak ön tudhatja.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-06 15:37:56

Rosta Erzsébet #1330

Kedves Andrea! – Re: #1326
Mindkét álmában - szinte kivétel nélkül - kihullnak a fogai, fájdalmat egyikben sem érez, viszont az esemény mindannyiszor jelentős vérveszteséggel is jár. Ha csak nem jár mostanában rendszeresen fogorvoshoz, az álmai alapján arra kell gondolnom, hogy valamilyen változás kezdődött az életében, ami mostanában kezd tudatosulni önben. Lehet, hogy a gyermekei nőttek fel, és kevésbé igénylik az anyai gondoskodást, vagy már készülnek saját családot alapítani; esetleg ön érzi úgy, hogy már kevésbé attraktív, nőies a megjelenése, és a fogai elvesztése ezt a félelmét, emiatt érzett szorongását jeleníti meg. Mivel ezt igen nehezen élheti meg, szeretne tenni ellene, próbálkozik is vele, de küzdelme valószínűleg kudarccal jár. A fölösleges vérveszteség mindenesetre arra utal, hogy értelmetlenül fecséreli el az energiáját. Ezzel pedig az egészségét is kockáztatja…
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-06 14:19:05

Rosta Erzsébet #1329

Kedves Vanessa! - Re: #1325
Noha a személyesebb értelmezéshez hasznos lett volna tudnom valamit önről (az életkörülményeiről, az élethelyzetéről) is, az egyértelműen kijelenthető, hogy az álma pozitív üzenetet hordoz. Figyelmet érdemel, hogy (megijedve a haláltól) nem riad fel a zuhanás közben, mint a hasonló álmokról beszámolók többsége, hanem szabad utat enged a dolgok folyásának. Úgy látszik, ez jó döntésnek bizonyul, mert „segítségre lel”, és megtapasztalhatja a korlátlan szabadság élményét. Álma arra utalhat, hogy sikerült kiszabadulnia egy igen kényelmetlen és veszélyekkel teli szituációból, és képes volt felülemelkedni a nehézségein. Semmi sem tarthatja vissza, hogy elérje céljait, uralkodjon érzésein és irányítsa az életét.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-06 13:29:56

Rosta Erzsébet #1328

Kedves Rachel! – Re: #1324
Ha lehetőségem lenne rá, elsőként arra lennék kíváncsi, hogy terhes-e, illetőleg, hogy az álma a menzesze kezdetére, vagy azt megelőző időszakra esett-e. Ugyanis a nők esetében ilyenkor gyakori a vér látványa, vagy a vérveszteség megélése álomban. (Ez egyébként természetes.) Ha viszont nemleges a válasza, a vérveszteséget szimbolikusan kell értelmezni, vagyis az álma alapján érzelmileg kiürültnek vagy kimerültnek érezheti magát. Lehet, hogy valami miatt súlyos összeütközésbe került a barátaival, vagy szeretteivel. De a felköhögött vér - jelezve, hogy túl sok időt tölt haszontalan dolgokkal - a feleslegesen elvesztegetett energiára is utalhat.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-06 12:11:20

Rosta Erzsébet #1327

Kedves Grafologus! – Re: #1321
Sajnos az álma értelmezéséhez szinte semmi segítséget nem adott, ugyanis nemcsak az életkora és a neme ismeretlen számomra, de még csak azt sem tudom, hogy házasságban él-e. Feltételezem, hogy megírta volna, ha az álmának lenne bármiféle köze a valósághoz, ezért az álma alanyi szinten értelmezendő, vagyis a halott menyasszony a személyiségének tartós változásra vágyó, s ezért tenni is hajlandó oldalát jeleníti meg. Valamit nagyon szeretett volna elérni, már a cél közelében volt, de az utolsó pillanatban kudarcot vallhatott. Talán túl könnyűnek ítélte meg a feladatot, de az is lehet, hogy kudarca a véletlen számlájára írható, vagy mások ármánykodásának tulajdonítható. E tekintetben a menyasszony halálának oka nyújthatna esetleg támpontot.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-03-06 10:18:54

andrea #1326

Kedves Erzsébet !Szeretnèm 2 álmom jelentését megtudni mert tudom hogy üzenet vagy jel lehet az első testvérem mellett ülve sirok az arcom a kezembe hajtva és elkezzd kihullani majdnem az összes fogam feketén sok vérrel fájdalom nélkül és mégjobban sírtam .Rá párnapra a párom volt az álmomban elkezdett mozogni az a fogam amin a korona tarto van húzva álmomban ez éppfogvolt amugy egy törött fog ezután elkezdett az összes fogam és koronám kiesni a számból az ép fog egészségessen gyökérrel a koronák meg mintha billenttyük lettek volna rengetteg vérrel és öklendezve ami már mintha darabossan jött volna ki és vízzel probáltuk leöblíteni majd mondtam a páromnak hívja a fogorvost és azzonal induljunk és a túkörbe nézve a korona alatt lèvö csonka fogak fehérek voltak kószönöm elöre is

2016-03-05 11:35:37

Vanessa #1325

Kedves Erzsébet!Az éjjel nagyon érdekes álmom volt.Már majdnem lezuhantam egy szakadékba,úgy tünt meg fogok halni,és amikor már estem bele a szakadékba,egyszer csak valaki felkapott,és repültünk.Sokszor hallottam már az álombeli repülésről,de nekem még sosem volt.És most annyira jó érzés volt.Szabadnak éreztem magam,boldognak.Reggel egészen kipihenten ébredtem,és jókedvűen.Mit jelenthet?
Előre is köszönöm a válaszát.

2016-03-05 06:52:37

Rachel #1324

Kedves Erzsébet!

A minap egy olyan álmom volt, hogy álltam a mosdó felett, belenéztem a tükörbe, köhögtem egyet, és egyszer csak lerobbant a csaptelep és minden véres lett. Kinyitottam a számat, és folyt a torkomon a vér, láttam, ahogy csorog, és vért köhögtem, és fojtogató érzés volt, meztelen volt a testem, és az álmomban megállapítottam, hogy ezeknek a dolgoknak utána akarok nézni. Kérem segítsen megfejteni ezt a felkavaró álmot, már ha erre van valami megoldás!

Köszönettel, Rachel

2016-03-04 10:36:34

Kayako #1323

Kedves Erzsébet!

Én azért fordulok önhöz,mert mostanában van egy vissza térő álmom.
Az álmom egy jegesmedvéről szól. Aki nem akar átengedni az úton.
Mindig úgy kezdődik,h nyugodtan sétálok egy ismerős úton ,ahol igazából sose jártam(de mindig olyan érzésem van,mint ha ismerném). Aztán ahogy sétálok, egy jegesmedvét pillantok meg, elsőnek nem is foglalkozik velem,csak folyton sétál az utca egyik végétől a másikig. Mire közelebb érek , folyton elém áll,kiakarom kerülni, de elém áll. Néhány álmomba, túl tudtam járni az eszén. De mostani álmomban kissé agresszív lett. Nem támadott meg,de morgott és mintha elakart volna kapni.
Ön szerint,mit jelenhet ez az álom?
Előre is köszönöm válaszát!

2016-03-03 01:36:34

Judit #1322

Kedves Erzsébet!

Most rövid álmom volt álmomban otthon voltam ahol felnőttem és az udvaron voltam de ahogy megyek hátra a disznó ólban megpillantottam 1 kis malackát akinek a háta sérült volt nem folyt a vére de látni lehetett a húsát ahogy a bőre megsérült a másik kettő meg disznó volt ők nem voltak sérültek és mind a 3-om malac szelíd volt csak egyáltalán nem értettem hogy kerültek oda hozzánk....
És ez az álom mit jelenthet? köszönöm szépen.:)

2016-03-02 09:13:41

Grafologus #1321

Kedves Erzsébet!
Az én álmom, mely nem visszatérő, de kicsit megijesztett, a következő:
Egy számomra ismeretlen fiatal nőt láttam holtan, gyönyörű csipkés menyasszonyi ruhában feküdt. Nem volt se hang, se más az álomban, csak a holtan fekvő szép menyasszony. Nem beszélt, nem éledt fel.
Mit jelenthet? Válaszát köszönöm!

2016-03-01 21:35:23

Rosta Erzsébet #1320

Kedves Kati! – Re: #1316
Mivel az álma leírásában nem tett rá semmiféle utalást, feltételezem, hogy nem egy konkrét, jó előre eltervezett utazás miatt próbálta elérni a buszt, vagyis ez esetben a jármű, melyet próbál megközelíteni, szimbolikusan értelmezendő, valamilyen - a szeme előtt lebegő - célt jelez. Ennek elérése azonban nagy nehézségekbe ütközik, szinte minden erejét felemészti. A buszmegállóhoz vezető út azonban nemcsak fáradságos, hanem - mivel kétoldalt szakadék szegélyezi - veszéllyel is jár. Álmával a mély énje - az idegen személy példájával - talán arra szeretné felhívni a figyelmét, hogy a sikerhez mindez nem elég, bizonyos pontokhoz érkezve kockáztatni is kell.
De az is lehet, hogy sokkal közvetlenebb az álma üzenete, arra utal, hogy túlságosan stresszes mostanában az élete, lelkileg kimerültnek érzi magát, és ha nem akarja veszélybe hozni magát, pihenésre, relaxálásra lenne szüksége.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-29 15:22:49

Rosta Erzsébet #1319

Kedves Ildikó! – Re: #1315
Az álomban látott holttesteknek oly sokféle jelentésük lehet, hogy csak abban az esetben tudok segíteni álma értelmezésében, ha önmagáról - például az életkörülményeiről, az esetleges gondjairól, problémáiról - is elárul valamit. Fontos lehet például, hogy történt-e az életében valamilyen jelentős esemény mostanában (az álmát megelőzően). Nem titkolt el valamit a családja elől, ami most kiderült? Igazi barátok veszik körül? Pozitív hatással van önre a környezete? Ki tudja fejezni az érzéseit? Jó a kapcsolata a családjával, hozzátartozóival? Nem „halt meg valami önben”, amit még nem „temetett” el, s a holttestekből áradó bűz emlékezteti ennek szükségességére? Összefoglalva, minden olyan információ hasznos lehet, ami bármilyen módon összefüggésbe hozható az álmával.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-29 11:21:15

Rosta Erzsébet #1318

Kedves Billy! – Re: #1314
Álma az érzéseit, gondolatait, kétségeit jelzi. Talán nem bízik eléggé önmagában, vagy nem érzi, hogy a lány is hasonló intenzitással szereti önt, és persze az is lehetséges, hogy valami miatt féltékenység fészkelte be magát a tudata mélyére. A választ önmagának kell megtalálnia, de az sem ártana, ha a lányt is bevonná a „keresésébe.”
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-29 10:02:26

Judit #1317

Kedves Erzsébet!

A következőt álmodtam álmomban kertes házban voltam abban az albérletben amiben laktunk én benn vagyok a házban amikor észre vettem hogy az iskolából hazamenő gyerekek akik már nagyok voltak olyan gimnazisták a mi udvarunkon mennek keresztül a hátsó kapun bejöttek és végig mentek a házunk előtt és az első kapun mentek ki én rögtön kiszaladtam és rájuk kiabáltam hogy menjenek vissza mert kihívom a rendőrséget és hogy mit képzelnek magukról mert mi itt lakunk előre mentem és elől becsuktam kulcsra a kaput de a hátsó kapunk csak jöttek ekkor megint kiabáltam velük hogy forduljanak vissza azonnal ők morogva megtették ekkor bementem a házba és észrevettem hogy az egyik szobában 2 nagyfiú és 3 kislány van akikkel olyan kapcsolatot létesített a 2 fiú én ekkor rájuk kiabáltam hogy hívom a rendőrséget mert nem láttam mi történt de tudtam mivel felvilágosító könyvek is voltak az asztalon én megyek az ajtó felé de ekkor már ott voltak a rendőrök és nyomoztak majd a hátsókapuhoz mentem és ott volt a szomszéd aki kérdezősködni kezdett tőlem kérdezte hogy vissza jöttünk? én meg szomorúan mondtam neki hogy igen (bár ezt nem értem hisz van hol laknunk most panel lakásban lakunk) és még tovább beszélgettünk ekkor hirtelen egy arcot láttam elég közel volt és női arc volt de nem tudom ki lehetett az majd egy csodálatosan szép angyal állt a kapu melletti fellépőn aki nem szólt hozzám csak szépen elrepült én ezt is láttam és gyönyörűséges volt.....
Mit jelenthet ez a álom? köszönöm szépen előre is.:)

2016-02-29 08:05:03

Kati #1316

Kedves Erzsébet!
Múlt éjszaka azt álmodtam hogy a buszt akarom elérni ,de pont félúton vagyok a két megálló között. Tanakodtam hogy merre induljak mert mindkét irányba erős emelkedő volt és féltem hogy nem érek oda.Végül döntöttem és elindultam, de az út olyan meredekké vált és én olyan fáradt voltam, fájt mindenem, hogy csak mászva tudtam továbbjutni. A legmagasabb ponton egy kiszáradt alcsony fa állta el az utam és mellette csak egy keskeny szegély volt. igy nehéz lett volna megkerülni. Úgy döntöttem átmászom a fán . Fent voltam rajta amikor jött még egy személy ( idegen, nem tudom ki volt, talán egy fiatal nő) aki megkerülte és mellettem - alattam állt. Mondtam is hogy szerencséje van hogy meg tudta kerülni . Ekkor a fa korhadt ágai recsegni kezdtek alattam és kezdtek lehajolni, eltörni . Láttam magam alatt a mélységet. Tudtam hogy le fogok esni , és meg fogok halni. Arra gondoltam itt a vég, de ha igy kell lennie , legyen .... ekkor felébredtem
Segítségedet előre is köszönöm
Kati

2016-02-27 07:52:26

ildiko #1315

kedves erzsévet
nekem a tegnapi nap egy rémálom volt a sorszekrényemben egy csomo hullát találtam amit a lányom szedegetet ki
a férjem nyitogatni kezdte az ajtot és retentő büdös jött ki belőlle
miután felkeltem akkor is éreztem ezt a szagot nagyon büdös volt kérlek segits nekem meg fejteni
előre is köszönöm

2016-02-26 19:53:52

Billy #1314

Hello.
A napokban volt egy álmom: Az álmomban 3 személy volt: a lány akibe szerelmes vagyok, egy másik lány aki közös kolléga és jómagam. Sétálok az utcán, és a távolból látom ahogy ketten beszélgetnek. Közeledtem feléjük, amikor odaértem már rólam volt szó, és egy másik fiúról, hogy ő is próbálkozott nála kapcsolatot létesíteni, majd hallottam, hogy mondta, nem akart engem is megbántani. Én közben túlhaladtam rajtuk, majd visszafordultam és mikor a nevén szólítottam elfutott előlem és akkor felébredtem. Az álmomban sötét volt az utcán, viszont az embereket "színesben" láttam. Előre is köszönöm!

2016-02-25 20:33:54

Rosta Erzsébet #1313

Kedves Anasztázia! – Re: #1309
Abból, hogy a párjának fekete kabátot vásárol, amit azután fekete zsákba tesz, a negatív érzelmi állapotára következtetek, ugyanis a fekete szín általában félelmet, szorongást, haragot, megbántódást, neheztelést, bűntudatot vagy depressziós hangulatot jelez. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy miután elveszíti a fekete zsákot, benne a fekete a kabáttal, a keresésére indul, és végül meg is találja. Hogy ezután mi lesz a kabát sorsa, nem derül ki, mint ahogyan az sem, hogy férjének lehet-e valamilyen szerepe a rossz hangulatában. Annak, hogy horgászni látja - ha csak nem azért tesz olyat, amire korábban nem volt példa, hogy megnyugtassa magát - valószínűleg nincs különösebb jelentősége. Az viszont, hogy a tiszta vízben megpillantott hatalmas barna kígyó megmarja az arcát, komoly figyelmeztetés lehet. Valami történhetett mostanában az életében, ami erős kihívást jelent az ön számára, és súlyos problémát okozhat, ha nem foglalkozik vele. A kígyómarás ébresztőt jelent. Nem véletlen, hogy utána az álmából is rögtön felébredt. Gondolja végig, mi az ami „lebénítja”, megmérgezi az életét. Lehet, hogy eddig elhanyagolt valamit, és csak most, amikor már baj van, figyelt fel rá? Nehéz anyagi helyzetbe kerültek, vagy valamilyen családi probléma gyötri? Esetleg munkahelyi konfliktusról van szó, vagy valaki a környezetében áskálódik ön ellen? A választ önmagának kell megtalálnia.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-21 16:47:23

Rosta Erzsébet #1312

Kedves Anikó! – Re: #1308
A zavaros víz valóban nem jelent jót, mert általában olyankor látunk álmunkban piszkos vagy zavaros vizet, amikor negatív érzelmek „tengerében hánykolódunk.” Ilyenkor az a legfontosabb, hogy a belső béke elérése érdekében megtisztítsuk a gondolatainkat. Az ön álmában azonban nem ez a legfontosabb mozzanat, hanem az, hogy az önök előtt mezítelenül elúszkáló nyoszolyólány felkeltette a párja érdeklődését. Az álom folytatásából nekem úgy tűnik, hogy ettől féltékennyé vált. Lehet, hogy nagyon csinos volt a leány, és a tudata alatt meglévő féltékenysége miatt zavarta el a párját. Bár a következő álomképben együtt látja őket, és a párja nem túl barátságos, ha csak nincs rá különösebb oka, nem hiszem, hogy az álmát komolyan kellene vennie. Nem szabad, hogy önbizalomhiánya legyen, ha őszinték egymáshoz, nem kell aggódnia.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-21 16:07:48

Rosta Erzsébet #1311

Kedves Judit! – Re: #1306
Mindegyikünkkel megesik, hogy olykor - a jelenlegi tudásunk szerint megmagyarázhatatlan módon - rémeset álmodunk. Ha ez nem válik gyakorivá, nem kell törődnünk vele. Bár nem írt róla, lehetséges, hogy váratlan és traumatikus esemény volt az édesapja halála az ön számára, és mostanában valami olyasmi történt az életében, mely felidézte azokat a pillanatokat. Valószínűleg most is nagyon hiányzik önnek. Lehet, hogy az a gond, hogy nem képes „elengedni” őt. Ez esetben az álma arra is utalhat, hogy ez akár fizikai veszélyt is jelenthet önre. Attól viszont nem kell tartania, hogy álma bármiféle negatív próféciát jelentene a jövőre nézve.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-21 15:25:04

Rosta Erzsébet #1310

Kedves Kása! – Re: #1307
A kutyák hűségesek állatok és feltétlen szeretet adnak gazdájuknak, és ha kell meg is védik őket. Cserében viszont gondoznunk kell őket, és menedéket kell nyújtanunk a számukra. Ha elhagyta a kutyáját, az arra utal, hogy bizonyos mértékben ez a felelősségérzete sérülést szenvedett, és ezáltal a szeretetét is elvesztette. Álma arra utalhat, hogy talán nem tesz meg mindent azért, hogy a jelenlegi kapcsolata egészséges legyen. Esetleg ebben az is „bűnös” lehet, hogy még nem zárta le teljesen a múltját. (Arra sétál álmában, ahol régen lakott, azonnal elfeledkezik a kutyáról volt párja kedves szavai hallatán.) Az álma egyfajta figyelmeztetés lehet arra, hogy jobban oda kellene figyelnie azokra, akiket szeret (akiktől szeretetet kap), és többet kellene tennie a kedvükben.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-21 14:36:06

anasztázia #1309

Kedves Erzsébet!nekem két álmom volt egy éjszaka alatt az egyikből a másikba ment át az első álmomban egy fekete kabátot találtam a férjemnek egy ruhaboltban amit egy fekete zsákba tettem aztán azt elvesztettem és keresgéltem aztán végül meglett. Ebből az álomból tértem a következőbe amiben a férjemhez mentem egy folyóhoz hogy szóljak neki hogy ne menjen el valakivel valahova, de erre nem emlékszem hogy hova és miért. A férjem éppen horgászott, aki a való életben nem szeret horgászni, és nem is horgászik. A víz nagyon szép tiszta átlátszó volt, mire a vízben észrevettem egy hatalmas óriási barna színű kígyót, ami össze volt tekeredve, de nagyon jól látható volt a vízben és mire kimondtam hogy úristen arra az arcomra ugrott és megmarta az arcomat, de utána el is tűnt és mindjárt kórházba akartak vinni de arra már fel riadtam! de már előtte pár nappal is álmodtam kígyóval de akkor pici fekete narancssárga pöttyel és az fekete földben volt benn és az nem bántott! Előre is köszőnöm a segítségét! Anasztázia

2016-02-20 12:10:35

Anikó #1308

Kedves Erzsébet!
Nekem elég kellemetlen álmom volt. Egy aljnövényzetben és gazos területen volt egy kis kápolna, távolabb erdő. Egy számomra ismeretlen személy esküvőjére mentünk a párommal és szüleimmel. A kápolnában kb 10 férőhely, engem kértek fel a menyasszony tanujának. Akit csak bent láttam először, aki úszva érkezett a kápolnában egy barlangban volt víz (koszos, nem éppen átlátszó víz) és onnan jött a két koszorús lánnyal. Én az egyik koszorúslányra lettem figyelmes és a párom is (felháborodásomra), aki azzal küzdött, hogy a melleit rejtse el, mert folyton kilátszódott, ahogy hanyatt úszott el, de a következő képen már meztelenül caplatott el előttünk. A párom meg mindig oda-oda figyelt rá, amin én felháborodtam és elküldtem. De utána mentem, mert zavart a veszekedés és kint a csajjal láttam. Kérdőre voltam, erre őa csak annyit kérdezett foghegyről, hogy nézni akarod? és felébredtem.
A zavaros vízre elég negatív dolgot láttam önnél leírva. Elemzését előre is köszönöm
Szép napot!
Anikó

2016-02-19 11:58:27

Kása #1307

Hello
Nekem olyan almom volt minap
H egy kuytaval setaltam,egy olyam kornyeken hol
Regen laktam,a volt sogornomel
Es h setaltunk volt egy emelkedo hol
Én nem tutam fel maszni visza csusztam
Es ott volt a volt parom ..kedven szolt nekem
Es oda hivom es utana monta h arra van masik ut
Utana arra mentem kozben oszr visza mentunk
Es kutyat el hagytam es rohantam meg keresni
Es montam kozbe h ez egy draga kuyta volt
A u.tesom megöl erte ha nem lesz meg :o :sad:

2016-02-17 13:14:30

Judit 22 #1306

Kedves Hölgy!

22 éves lány vagyok.
A mai éjjelen,azaz 2016.febr 17.-én egy roppanr ijesztő ,és számomra fájdalmas álmot láttam.
A volt gimnazista osztálytársaimmal egy idegen,poros helyen pakoltunk nagy dobozokat.
És az utolsó dobozhoz kellett a segítség,így többen akartuk elhelyezni . De valamilyen úton-módon kicsúszott a kezünkből,rám akart esni.
Ekkor tisztult ki a kép,hogy mik is ezek a dobozok.....nagyon furák voltak,de koporsókat pakoltunk.
Felém kezdett el esni a koporsó,elugrottam előle,földre hullt,és széttört,a 2 évvel ezelőtt édesapám volt benne. Láttam az arcát,hogy merev volt,lárvák jöttek ki a koporsóból.
Almomban sikítottam,sírni akartam,de vissza fojtottam.
Menekülni akartam onnan,de az álmomban szereplők moindig ott fogtak.

Elég baljós képeket találtam az álmom felkutatásánál.
Kérem Önt,segítsen megfejteni.
Üdvözlettel: Judit

2016-02-17 03:49:40

Rosta Erzsébet #1305

Kedves Mimi! – Re: #1300
Az álma beküldésének ideje (00:34) alapján az a gyanúm, hogy azt az alvása legelső REM (gyors szemmozgással jelzett) fázisából felébredve írta le, vagyis nagy valószínűséggel valamilyen, az elalvása előtt látott filmhez kapcsolódhat, de - ha nem kapcsolta ki a televízióját - az álomképek kiváltásában az alvása közben hallott hangeffektusok (lövések, sziréna hangja stb.) is szerepet kaphattak. Ez esetben nem szorul különösebb magyarázatra az álma.
Ha viszont nem ez a helyzet, kíváncsi lennék, milyen fenyegetést érez, ki vagy mi ellen kell harcolnia? És miért pont Irakban? Kitől vagy mitől félti leendő gyermekét? Esetleg valamilyen megoldatlan probléma miatt érzi frusztráltnak magát? Nem depressziós? Szült már korábban? Ha nem, fél tőle?
A kérdésekre válaszolva, talán önmaga is rájöhet álma okára és/vagy üzenetére.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-15 13:40:34

Rosta Erzsébet #1304

Kedves Bejsza! – Re: #1302
Tekintve, hogy sikertelenül próbálta megfejteni az álmát, a legegyszerűbb ok - vagyis az, hogy az álma valamilyen az elalvása előtt történt (a rádióban hallott vagy a televízión látott) erőszakos cselekményre reagált - valószínűleg kizárható. Ezért inkább arra gondolok, hogy a tudattalanja valamilyen fenyegetést, stresszt érezhetett mostanában, esetleg szorong valami miatt, vagy konfliktusba keveredett valakivel. Ha egyszeri esetről van szó, nem kell semmit sem tennie, ám ha rémálma ismétlődővé válna, feltétlenül meg kell keresnie az okát, hogy tehermentesíthesse magát.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-15 11:49:51

Rosta Erzsébet #1303

Kedves Anasztázia! – Re: #1301
Mivel - mint írja - valójában nem ismerte (csak egyszer találkozott vele) a jelenlegi párja édesanyját, nem nagyon érthető, miért mondja álmában az idős néninek – akit, az álmát utólag végiggondolva a párja édesanyjának vél – hogy nem kedveli az anyósa, s gondolja azt, hogy nem tetszik neki e gyermeke. És ráadásul mindezt a párja jelenlétében teszi. Lehet, hogy neki próbál üzenni ezzel, szeretné elmondani azt, amit ébren nem mer? Vagy abban bízik, hogy pozitív hatással lehet a fiára? Vagy önmagában nem bízik eléggé, és azért fordul hozzá, beszél vele, hogy válaszából önbizalmat merítsen? Egyik lehetőség sem zárható ki, de a választ csak egyedül ön adhatja meg. Esetleg az sem ártana, ha elmondaná az álmát párjának is, és a jelentését közösen beszélnék meg.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-15 10:10:43

Bejsza #1302

Kedves Erzsébet!
Azt almodtam h setaltam az utcan ejszaka es egyszer csak felem hajtott nagyon gyorsan egy auto es tudtam h nekem fog csapodni, de mielott elutott volna, felebredtem. Nagyon foglalkoztat, hogy miert almodtam azt, hogy majdnem meghaltam, es nem talalok ra valaszt. Koszonom elore is.

2016-02-14 17:19:44

ANASZTÁZIA #1301

KEDVES ERZSÉBET KŐSZŐNŐM A VÁLASZÁT A VALOSÁGBAN VAN GYERMEKEM DE NEM A MOSTANI PÁROMÉ DE EGYÜTT NEVELJÜK A PÁROM MAMÁJÁT NEM ISMERTEM 1 SZER LÁTTAM EZÉRT NEM TUDOM HOGY AZ Ő NAGYMAMÁJA E VOLT AZ ÁLMOMBAN DE VALOSZINÜNEK TARTOM MERT NEM RÉGEN HUNYT EL ÉS UTÁNA ÁLMODTAM HOGY BESZÉLEK VELE ÉS MUTATAM NEKI A KISFIUT AMI A VALOSÁGBAN NINCS KŐZŐS GYERMEKÜNK DE TALÁN EZEL AZ INFORMÁCIOVAL TŐBBET TUD SEGITENI KŐSZŐNŐM ELŐRE IS SZÁMOMRA NAGYON FONTOS LENNE KŐSZŐNŐM ELŐRE IS

2016-02-14 12:17:09

Mimi #1300

Kedves Erzsebet.
Az almaim nagyon megviselnek amiota varandos vagyok. Ez minden almomban is jelen van.
Legutobbi almom nagyon megviselt, katonanak mentem irakban harcolni is kellett de en nagyon feltem. Baratokkal voktam akiket eletembe nem ismerek s megtanittak mindenre. Loves nagyon jol ment de nagyon feltem rettegtemmindenkinek mas fegyvere volt. Nekem regi puskam. S almomban is 5 honapos babas vagyok. Aztan kezdodott a harc. En nem mentem harcolni. Egy katona feljott a szobakba korulnezni es hasbalott. Arra gondoltam hogy tuleljuk majd jott a mentos es mig felem a lakas" fele tartott en ott ultem melette s navigaltam. Majd rajottrm hogy meghaltam. Ennel bonyolultabb de mar nem akartam tobbet irni. 21/l

2016-02-13 23:34:29

Rosta Erzsébet #1299

Kedves Nao! – Re: #1294
Az ön tevőleges közreműködése nélkül aligha lehetséges álma jelentésének, üzenetének a megfejtése, mert szinte minden mozzanata, helyszíne és részlete szimbolikus jelentést hordoz. Márpedig az, hogy az álma - nagyjából hasonló tartalommal - rendszeresen megismétlődik, azt sugallja, eddig valószínűleg nem értette meg az üzenetét, vagy legalábbis nem találta meg rá a helyes választ. A sziget, mely álmának tágabb értelemben vett helyszíne, magányt, elszigeteltséget jelképezhet, esetleg azt az érzését, hogy nincs kapcsolata az emberekkel, vagy azzal a szituációval, amelyben él. De arra is utalhat, hogy egyedül kell megbirkóznia a gondjaival, mások segítsége nélkül kell önmagáról minden kiderítenie. A templomban az életének egy problémájára keresi a választ, mely egy ideje nagyon zavarja önt. Valamilyen intuícióra, megoldásra vagy tanácsra lenne szüksége, mely megmutatja, hogy merre menjen tovább, vagy választ ad arra, hogy miért alakul így az élete mostanában. A szentély titkos szobájában feltárulnak személyiségének eddig ismeretlen vagy rejtett oldalai. A poros könyvek metaforikusan az elfeledett tudást, vagy életének korábbi fejezeteit jelezhetik. Ám abban a pillanatban, mikor a kutatás közben felfedezett nagy könyvben megtalálná a választ „kérdéseire,” azt érezve, hogy figyelik, majd követik, rátör önre a félelem. A menekülését kiváltó arctalan valaki azonban feltehetően nem egy valóságos személy, hanem az ön személyiségének elfojtott, vagy nemkívánatosnak tartott oldala, mellyel azonban nem akar, vagy nem mer szembenézni. Megfutamodását a saját tetteitől való félelme indukálja, elszigetelt magányában nem a privát szféráját érő támadás, hanem csakis önmaga elől menekülhet. Erős érzelmek vezérelhetik, mert - noha a pirkadat szimbolikusan a depresszió és a zavarodottság végét, a kiutat jelzi a sötétségből - egyetlen alkalommal sem halad át az élete új fázisába vezető hídon, sohasem éri el a túlpartot, hanem megállva a zuhogó víz felett - mintegy kilépve önmagából - a mélybe veti magát. Próbáljon meg szembenézni aggodalmaival, kételyeivel, vállalja a felelősséget a tetteiért, addig ugyanis, míg nem változtat az életén visszatérő álmai „nem hagyják békén.”
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet

2016-02-13 16:44:53

Rosta Erzsébet #1298

Kedves Anasztázia! – Re: #1291
Kiegészítő információ hiányában megint csak általánosságban tudok válaszolni. Mivel a fekete szín potenciális veszélyt jelképez, az álmában látott fekete kígyók óvatosságra intenek. A jelentésük negatív, mert valamilyen bosszúságot, csalódást, vagy az életében valamilyen kedvezőtlen változást jelezhetnek. De az is lehet, hogy egy kellemetlen ismerőssel találkozik a közeli jövőben.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet

2016-02-13 13:47:10

Rosta Erzsébet #1297

Kedves Anasztázia! – Re: #1292
Mivel semmit írt önmagáról (például nem derül ki, hogy van-e gyermeke, s ha igen, az életében látta-e őt a párja édesanyja), és az sem egyértelmű, hogy ki az az idős néni, akihez beszél, csak arra tudok gondolni, hogy nem lehetett felhőtlen a viszonya az anyósával, aki negatív hatással lehetett az önbizalmára, de legalábbis befolyást próbált gyakorolni az életére. Ami különösen érdekes, álmában nem a párjának, hanem – a jelenlétében – egy „idegennek” panaszkodik.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-13 13:20:24

Rosta Erzsébet #1296

Kedves Judit! – Re: #1293
A kulcs álmában élete valamilyen problémájának a megoldására utalhat. A megfejtéshez önmagát kell megkérdeznie, hogy milyen problémának a nyitját, a megoldását keresi mostanában. Az értelmezésben nem kizárt, hogy a kulcsot átnyújtó – ön által nem kedvelt – személynek is szerepe lehet.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-13 09:32:36

Rosta Erzsébet #1295

Kedves Melinda! – Re: #1290
Anélkül, hogy többet tudnék önről, csak annyit tudok mondani, hogy az álma stresszes érzelmi állapotára utalhat. lehet, hogy tehetetlennek, csapdába esettnek érezheti magát, mert nem tudja kifejezni a félelmét, a haragját vagy a szeretetét. Másrészről az is elképzelhető (különösen abban az esetben, ha az álmának nem voltak előzményei), hogy alvás közben olyan helyzetbe (testpozícióba kerülhetett), melynek hatására elnehezült a légzése, kevesebb oxigénhez jutott a tüdeje, és ezt érzékeltette az álma fojtogatásként, fulladásként.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-13 09:09:51

Nao #1294

Kedves Erzsébet!
Van egy visszatérő álmom: Egy szigeten vagyok a semmi közepén, este van. A szigeten lévő régi, dísztelen templom egy rejtett szobájában vagyok és poros könyvek vesznek körül .Kutatok ,egy hatalmas könyvet próbálok megfejteni ,amikor úgy érzem hogy valaki figyel, elkezdek menekülni a templom kertjén keresztül futok ,ami egy ősrégi kidőlt sírokkal teli temető .Berohanok az erdőbe követ valaki , egyszer csak a hold eltűnik az égről pirkadni kezd majd szinte fehér, reggeli lesz az ég kiérek az erdőből egy díszes , fehér hídon állok ami alatt egy vízesés zuhog hallom a lombok mocorgását mögöttem tudom hogy követ és közel van ,lenézek a korlát nélküli fehér hídon majd levetem magam a mélybe ezután mindig rémülve ébredek a zuhanásból .Vajon mit jelent ?
Válaszát előre is köszönöm.

2016-02-12 11:18:11

cselovszky judit #1293

Draga Erzsebet, furcsa es allando almaim egyike almomban egy szamomra nem kedvelt embertol kaptam egy kulcsot, a folytatas, hogy be mentem egy boltba ahol fizetni akartam, de nem tudtam, mert nem volt meg a kassza kulcs en oda adtam amit kaptam nevetve, es mindenki meglepodve tapasztalta hogy a kulcs passzol. Van ennek valami jelentosege? Koszonom elore is....Judit

2016-02-12 07:29:02

Horváth Anasztázia #1292

Kedves Erzsébet, azt álmodtam, hogy egy ismeretlen házban voltam, és a mamámnak segítettem, aki a való életben már sajnos nem él. Elég nagy kupi volt, és volt egy polc a falon, amin egy fehér virágtartó volt, abban pedig fekete föld volt, és észrevettem egy fekete kígyót, amin narancssárga pötty volt, és megfogtam a polcról a virágtartót, és egy kisbaba ágyba borítottam belőle a virágföldet, és abban is egy fekete kígyó volt, de utána szóltam az öcsémnek, hogy segítsen kivinni, de közben véletlenül összetörtem egy mikrotálat, utána pedig poharat, vagy valami csecsebecsét törtem ősze, ahogy ráléptem véletlenül. Előre is köszönöm válaszát. .Tisztelettel, Anasztázia

2016-02-10 18:21:15

Horváth Anasztázia #1291

Tisztelt Rosta Erzsébet! Egy idős nénivel álmodtam, de sajnos nem emlékszem, hogy az én mamám vagy a párom mamája volt-e. Amúgy egyik sem él már, sajnos. Egy gyermeket fogtam a kezemben, a párom mellettem állt, és én azt mondtam a néninek, hogy nem elég hogy nem kedvel az anyósom, de még a gyermekem is rám hasonlít. Ha látná, biztos rosszul lenne. Azt mondta a néni, hogy ne törődjek vele, mert hogy nagyon szép a kisfiú és aranyos. Olyan volt, mintha valamiféle fényben álltunk volna. Előre is köszönöm: Anaszti

2016-02-10 18:32:23

Melinda #1290

Üdv azt àlmodtam talán 2kopasz férfi fojtogatott anyàm házában fürdőszoba tükörben làttam magam éreztem h fàj megkönnyebbültem h meghaltam aszem fojtogatàs közben mondta az egyik h tudja h fáj de nem sajnálom valaszt előre is köszönöm

2016-02-10 08:44:27

Rosta Erzsébet #1289

Kedves Katalin! – Re: #1277
Miután két évig tartó huzavona nemrég a férje összeköltözött a szeretőjével, teljesen érthetőek felzaklató álmai. Felindultságának elsősorban a férje az okozója, aki - többször is szakítva a fiatal barátnőjével - azzal hitegette, hogy inkább a családját választja. A tudata alatt ön még most is bízik benne, mert az álmában egyértelműen a szerető jelenik meg az ellenségeként. Az elsőben nemcsak vérfertőző kapcsolattal vádolja meg, hanem tettlegesen is bántalmazza őt, vagyis a szerető a hibás mindenért. A második álmában sem a hűtlenségéért vonja felelősségre a férjét, hanem amiatt, hogy az összes pénzét képes a barátnőjére költeni. Mindez azt sugallja a számomra, hogy az ön részéről még nem lezárt a kapcsolat, kész harcolni a férjéért. Lehet, hogy igaza van, legalábbis a tudattalanja ezt jelzi.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-07 18:24:42

Rosta Erzsébet #1288

Kedves Zsuzsanna! – Re: #1273
Az első álmát kétféleképpen is lehet értelmezni, direkt olvasatban lényegében az ön érzését támasztja alá, azt jelzi, hogy az édesanyja rosszhiszemű volt a leányával szemben, ellenszenvesnek találta önt. A másik, alanyi megközelítésben az édesanyja az álmának nem egy valóságos, létező szereplője, hanem az önben lévő anyaságot, gondoskodást jeleníti meg. Ebben a kontextusban a figyelmeztetése arra utal, hogy jobban kellene törődnie önmagával, nagyobb önbecsülésre lenne szüksége. Ha ez az utóbbi verzió a helyes, ami valószínűbbnek látszik, akkor a második álma szorosan kapcsolódik az elsőhöz, mert azt jelzi, hogy többet kellene törődni az egészségével, a megjelenésével, mintegy esélyt teremtve önbecsülésének visszanyeréséhez. Az pedig, hogy a szülői házzal álmodik, a történtek tükrében teljesen természetes.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-08 09:00:00

Rosta Erzsébet #1287

Kedves Brigitta! – Re: #1276
Meglehetősen ellentmondásosnak tűnik az álma, éppen ezért arra gondolok, hogy ez lehet az, ami nagyon zavarja. Angyalok között van, ön is angyal, mégis úgy érzi, nem tartozik közéjük. Ugyanakkor lát egy srácot is közöttük, akivel - mivel ugyanolyan, mint ön - szót érthetne, ő viszont elérhetetlen a számára. Az is érdekes lehet, hogy ki vagy mi gátolja meg a srác elérésében. Mivel február elején ízt írta, hogy már egy hete visszatérő ez az álma, az is érdekelne, hogy történt-e valami fontos az életében január utolsó hetét megelőzően.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-07 16:49:00

Rosta Erzsébet #1286

Kedves Kata! – Re: #1281
Aggódnia semmiképpen sem kell. Én inkább arra gondolok, hogy jelenleg vagy magányos, vagy a kapcsolata nem tekinthető ideálisnak. És talán némi „bűntudatot” is érez az ön által elutasított férfi iránt. Esetleg megbánta, hogy nem engedett neki. Ezért álmodhat gyakran vele, és kelti álmában életre a tudattalanja. Vagy csak a halála után jött rá, hogy tőle megkaphatta volna, ami most hiányzik az életéből? Akármi is a válasz, az idő visszafordíthatatlan, el kell engednie.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-07 15:52:00

Rosta Erzsébet #1285

Kedves Beáta! – Re: #1275
Nem biztos, hogy az álmának van valamilyen fontos üzenete, lehet, hogy csak egy egyszeri rémálomról van szó, amit egy stresszes szituáció, negatív élmény, megrázkódtatás, vagy erős érzelmi felindulás váltott ki. Ám az sem zárható ki, hogy többről van szó, és az álomtörténete szimbolikusan értelmezendő. Ehhez viszont - azon kívül, hogy lelkileg nincsen jól - többet kellene tudnom magáról. Fontos lehet például, hogy a való életben sem örül, ha a környezete látja, ha gondban van. Igyekszik mást mutatni kifelé, mint amit érez, vagy gondol? Ahelyett, hogy önmagát adná, gyakran szerepet játszik? Ha a fenti kérdésekre általában igen a válasz, az álma lehet, hogy időben jött figyelmeztetés.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-07 15:32:35

Rosta Erzsébet #1284

Kedves Péter! – Re: #1274
Mivel semmit sem árult magáról, személyre szabott választ nem tudok adni az álmára, elsőként arra gondolok, hogy az álmát megelőzően valami helytelent tehetett, aminek aggódik a következményeitől. A félelme azonban fölösleges, mert a támadást leszereli, s a kutyát megnyugtatja. Álma azonban arra is utalhat, hogy valaki a környezetében „berágott” önre, és durva kritikával illette; vagy a támadó kutya az ön agresszív, erőszakos oldalát jeleníti meg, mely - ha nem fékezi meg – ártalmat okozhat magának. A befejezés ebben a kontextusban is pozitív, mert úgy tűnik, ura önmagának, kontrollálja a szituációt.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-07 14:36:10

Rosta Erzsébet #1283

Kedves Beatrix! – Re: #1282
A kiegészítő információja alapján, mely szerint menekül a boncteremtől, fél a boncolás, de a halottaknak is a látványától, úgy érzem, az álmai azt sugallják, hogy talán nem az egészségügyben kellene dolgoznia, ahol szinte mindennap szembesülnie kell a szenvedéssel és halállal. Már csak azért sem, mert valószínűleg ön is segítségre szorulhat. Ahhoz, hogy az önbizalmát megerősítse, mindenekelőtt fontos, hogy vegye észre (fedezze fel) az értékeit, és ezeket tudatosítsa magában valamint a környezetében; keresse meg azt a - céljaival, vágyaival, értékrendjével összhangban álló - területet, melyen sikeresebben, eredményesebben tevékenykedhet. Ne engedje, hogy kihasználják, csak egyenrangú kapcsolatba szabad belemennie. A visszatérő álmát, melyben a szerelme átöleli és kedves önhöz, én egyáltalán nem értékelem pozitívnak, azzal ugyanis, hogy rendszeresen így „kompenzálja” a szeretethiányát, félő, hogy elszakad a valóságtól.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-07 14:04:43

Beatrix #1282

Kedves Erzsébet!

Köszönöm szépen a válaszát.
Valóban komoly önbizalom problémákkal küzdöm és úgy érzem senkire nem számíthatok, egyedül érzem magam.
Az utóbbi 7 évben sok megalázás ért, a saját családom részéről is, nem tudok ezeknek lehet e köze az álmaimhoz. Sajnos nagyon erős a halálfélelmem is.
A temető és a holttest nem együtt szokott megjelenni, a holttestek, mint visszatérő elemek általában boncteremben, ahonnan én menekülnék, nem akarok ránézni, félek tőle és nem akarom látni a boncolást. Más a helyszín mindegyiknél, de a szituáció ugyanaz. Lehet ahhoz köze, hogy mindig orvos akartam lenni, de ez nem jött össze? Lehet az életben is így reagálnám le a helyzetet. Szerencsére ilyen jllegű álmom régebben volt, de akkor rendszeresen. A mostani visszatérő, szinte napi szinten a foghullás és a szerelmemmel való pozitív álom, amiben az történik, amire vágyom és jól érzem benne magam. Sajnos nagyon nehezen engedek el, akár álmot, akár szerelmet. A jövőm valóban nagyon bizonytalan, sajnos sokszor nem tudom merre induljak.

Köszönöm a segítséget!

Üdvözlettel:

Beatrix

2016-02-01 18:14:20

Kata #1281

Kedves Erzsébet!
Évek óta többször visszatérő álmom van. Ez az ember már 15 éve meghalt, hirtelen balesetben. Nős ember volt, szerelmes volt belém, nekem sem volt közömbös, de nem volt semmi közöttünk. Legalább 4-szer álmodtam azt, hogy tévedés történt, meg sem halt, és én nagyon örülök álmomban, hogy ő mégis él. Házában vagyunk, a felesége is ott van valahol, de mégis én vagyok a párja. Nagyon rossz erre ébredni reggel, mert ez olyan rég volt amikor ő élt, de mai napig sajnálom, hogy nem történt semmi közöttünk életében.Mi lehet ez? Remélem, nem akar még elvinni az élők sorából ...:)?

2016-02-01 18:04:37

Varga Beáta #1280

Kedves Erzsébet! Egy nagyon különös àlom folytàn kérném a segìtségét. Àlmomban úgy bevertem a fejemet,hogy a homlokomnàl szétnyìlt a bőröm,a húsom ig hatolt a vàgàs. Egy idő utàn elkezdett összeforrni de észrevettem hogy a mindig gondterhes arckifejezésem miatt összeràncolt homlokkal nő össze a bőröm ìgy felszakìtottam a sebet.Ezutàn elkezdett kettévàlni a fejem és azt vettem màr csak észre hogy két fejem lett a nyakamon (minden megduplàzódott,szem stb.).Ez mit jelenthet?Kicsit aggaszt,mivel mostanàban nem vagyok lelkileg jól.Köszönöm vàlaszàt,segìtségét! Üdv: Varga Bea

2016-01-31 22:36:11

Rosta Erzsébet #1279

Kedves Beatrix! – Re: #1271
Több álomképet is felsorolt a leírásában, és - úgy tűnik - mindegyik összefüggésben áll az életével, problémáival. Az elsőként említett visszatérő álma, mely arról szól, hogy minden előzmény nélkül darabokban hullnak ki a fogai, számomra azt jelzi, hogy talán fölöslegesen aggódik a külső megjelenése miatt, és az önbizalomhiánya okozhatja a félelmét, hogy elveszítheti attraktivitását.
A temető, benne az önmagát felrobbantó bűnözővel, a halálfélelmének lehet a „szüleménye”, de arra is utalhat, hogy lehet a környezetében valaki, aki meglehetősen destruktívan viselkedik, és semmitől sem riad vissza, csakhogy az igazát bizonyítsa. Az álmaiban megjelenő hullák, visszataszító látványt nyújtó megégett holttestek azt sugallják, hogy nehéz időszak előtt áll. Bizonytalan jövőt, szomorúságot, csalódottságot, kapcsolatok megszakítását jelzik. Többnyire negatív hatások érik mostanában, talán megbízhatóbb társat, barátokat kellene keresnie. Annyi pozitívum azért lehet az - egyébként horrorisztikusnak mondható - álmaiban, hogy a barátját, aki nem érdemli meg önt, kezdi „elengedni.”
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-01 16:05:20

Rosta Erzsébet #1278

Kedves Emili! - Re: #1272
A története és a hozzáfűzött kiegészítése alapján arra gondolok, hogy az álma – a barátnői értetlenkedése ellenére – azt sugallja, ne adja alább az igényeit. A karaoke ugyan egyaránt lehet a túlzott önbizalomnak és az ellentétének a szimbóluma, álmának végkifejlete arra utal, hogy talán nem is lenne szüksége a karaoke gépre, nélküle is közönség elé állhatna, vagyis az önbizalma, és belőle fakadó igényessége teljesen helyénvaló. Ha a tudata alatt bármi kétsége is lenne ebben, vacillált volna álmában, hogy énekeljen a szemrevaló eladó srác előtt. Ne titkolja el a tehetségét, mutassa meg másoknak is, hogy mire képes.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-01 15:20:48

Rosta Erzsébet #1277

Kedves Ari! – Re: #1270
Meglehetősen rémes az álma, ám - mivel csak egyszer álmodott ilyet - ha tudja (vagy legalábbis úgy érzi), hogy nem lehet különösebb oka az álmának (vagyis nincsenek gondjai, érzelmi, lelki problémái, ellenségei, nem akadályozzák a céljai elérésében stb.), nem kell jelentőséget tulajdonítania neki. Ha viszont van olyan információja, amiről úgy véli, hogy fontos lehet, írja meg, mert lehet, hogy értelmet ad az álmának.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-02-01 13:24:51

Katalin Csomos #1276

Jó napot kívánok, nekem 2 álmom is volt, úgy hogy az egyikből átléptem a másikba. Mindkettőben szerepel a férjem meg a szeretője, akivel 2 hete költözött össze, de már 2 éve tart a viszonyuk. Többször is szakított vele mondván hogy én és a 20 éves fiunk vagyunk a legfontosabbak a számára(a férjem 46, a szerető 22 éves), de mindig kibékültek, végül most össze is költöztek.
Az első álmomban a férjemmel meg a fiammal voltunk vásárolni, de valamilyen oknál fogva nem autóval voltunk, hanem helikopterrel. Leszálltunk egy mezőn, és bementünk egy plázába, de mivel éhesek voltunk benéztünk egy büfébe, ahol kértünk enni, de a férjem nem evett, ő kiment. Mikor a fiammal megettük az ételt, utána mentünk, és mondta hogy hívott valakit, hogy hazavigyen mert a mi helikopterünk lerobbant. Ugyancsak egy helikopter jött értünk, egy kicsi fekete. Én busszal szerettem volna hazamenni, de odamentem én is a helikopterhez, amiből kiszállt egy kislány akit a férjem körbepuszilt. A pilóta volt a kislány apja, aki nem volt szimpatikus, és bent ült az anya is aki a férjem szeretője volt(a valódi, és az álmomban is az volt). Kiderült, hogy a pilóta nem csak a gyerek apja, hanem a nagybátya is (mert a szeretőnek a testvére). Mikor a szerető is kiszáll, mi egymásnak estünk, de én voltam az erősebb, és letepertem.
Innen átléptem a második álomba, ahol tengerpartra érkeztem a fiammal, meg barátokkal. A víz szép tiszta volt, csak tele volt, én úgy mondtam hogy kicsi szürke fókákkal, de azok úgy néztek ki mint a piócák, voltak kisebbek meg nagyobbak is, és ha beléptünk a vízbe, ránk tapadtak. Ott voltak nagy fókák is azok teljesen aranyos szürke fókák voltak. Találtam viszont egy helyet ahol nem nyüzsgött a vízben semmi, így inkább ott lubickoltunk. Minden rendeben volt amíg meg nem láttam, hogy a férjem elhozta a szeretőjét is, és egymás mellett feküdtek. Egy kicsit veszekedtem vele, hogy képes volt azt a számító szutykot is nyaralni hozni, képes rákölteni az összes pénzét, ezután meg felébredtem, de nagyon zaklatott voltam.
Elnézést, hogy ilyen hosszúra sikerült a beszámolóm, és köszönöm előre is az elemzést.
További szép napot, és jó munkát.

2016-02-01 10:51:13

Vida Brigitta #1275

Kedves Erzsébet!
Már napok óta ugyan azt álmodom. Mintha folytatódna az egész. Angyal vagyok. Angyal pár régi ismerős is a középiskolából valamint mostani barátaim is. Szárnyaink vannak, repülünk, eszünk rendesen, játszunk. Én mégsem vagyok velük. Érzem, h nem tartozom hozzájuk. Nem bírom ott hagyni őket, pedig mennem kellene valahova. Arra is emlékszem, h van egy srác még ott. Nem ismerem, de ugyan olyan, mint én. Mindenben egyezünk. De soha nem tudom elérni. Mindig gátol benne valaki vagy valami.
Kérem segítsen, mert nagyon zavar ez az egész.ár 1 hete tart.

2016-02-01 06:56:28

Péter #1274

Jó napot!
Ma délben elszundikáltam álmomban bementem egy udvarra,ahol a mellék épületből kilépet egy ember homályos volt az arca nem láttam pontosan ki az! A következő pillanatban kifutott egy kutya is ugyan abból az épületből,(Vékony kutya volt nagy szőrrel) és hangosan ugatva felém rohant,felugrott és meg akart harapni de éppen még az arcom előtt elkaptam a grabancát és így nem ért el de nagyon nehéz volt tartanom és csak ugatott szinte éreztem a fogainak a közelségét! Amikor már végképp nem tudtam tartani egyszer csak megszelídült abba hagyta az ugatást én megsimogattam és jobban lettünk! Ekkor megszólalt az telefonom és felriadtam tiszta víz voltam! Utána néztem a kutyás álmoknak de konkrét ilyen sztorit nem találtam! Tudna nekem segíteni! Kérem!

2016-01-31 20:52:17

Bernáth Zsuzsanna Bi #1273

Kedves Erzsébet,
Édesanyám 4 hónapja halt meg, előszőr álmodtam vele. Velem szemben űlt feketében, és azt mondta nekem, hogy büdös vagy ! Szagolgattam magam, de nem éreztem. Aztán megint megszólalt és azt mondta:-ott lent, és a szemérem helyem felé bökött !! Ennyi, mást nem láttam vele. Anyukám a mostohaapám miatt nem szeretett engem, mert a Mostohám gyerekként egyszer molesztált, amit Anyukám nem hitt el. Őt választotta, és a pénzt. Így éltük le az életünk, olyan szánk befog stílussal :( Az örökségből csak a köteles rész maradt rám. Ma meg egy kék síruhában voltam, kék fogakkal. Nincs fogam, de azzal a szép kék színben, teljes csodás fogam volt. A házzal is álmodtam, amiből a mostohám miatt kitagadott Anyu. A mai napig síratom, hisz én szerettem, akár milyen volt is. Meg szeretném kérdezni, hogy ennek az álomnak van értelme, és hogy összefügg ez a két álom ?!

2016-01-31 14:23:57

Emili #1272

Kedves Erzsébet!
Az éjszaka igen különös álmom volt. Egyszer csak besétáltam egy zene boltba, ahol egy karaoke gépet szerettem volna megnézni. Az eladó srác pedig azt állította, hogy előtte való nap már jártam ott, amikor a kolléga nője volt. Ezután megengedte, hogy kipróbáljam a gépet, és azt mondta, hogy reméli most végre szerelmes lehet. Hozzá kell tennem azt is, hogy mintha a jövőbeli énemet láttam volna, a srác pedig egyenesen egy ismeretlen szeméy volt számomra, és minden megvolt benne amit keresek. Végül odáig jutott a dolog, hogy megfogta a kezem, aztán felkeltett az ébresztőm.
Jelenleg nincs kapcsolatom, és a barátnőim teljesen ki vannak akadva a hozzáállásomon, mert egyszerűen a lehetetlent keresem.
Mit jelenthet ez?

2016-01-28 07:30:01

Beatrix #1271

Kedves Erzsébet!

Van egy évek óta visszatérő álmom, melyben darabokban kihullanak a fogaim, maguktól. Ettől a való életben és félek, hogy elveszítem őket, szerencsére egészségesek, de úgy érzem nélkülük nem lennék teljes.
A múlt éjszaka volt egy ettől független, rémísztő álmom. Egy temetőben voltunk, nem emlészem, hogy a körülöttem lév embereket ismertem e vagy sem, a lényeg, hogy nem egyedül voltam. Üldöztünk egy bűnözőt, aki egyszer csak felrobbantotta magát egy sírhellyel együtt. Hatalmas lángok csaptak fel, a bűnöző teste nem égett szénné. Ezután a sírhely még égett, de min elkezdünk nyugalomban kifelé sétálni a temetőből. Többször álmodtam már temetővel, égett vagy sima holttestekkel, melyekre nem merek ránézni. Álmomban írtózom tőlük. Pánikbeteg vagyok, nagyon erős halálfélelmem van, és mindg egészségügyis akartam lenni, de a pánikbetegségem óta félek. Egy szerelmi csalódást is most próbálok feldolgozni, egy embert elengedni az életemből. Eddig hetente a szerelmemmel álmodta, hogy eljön hozzám és átölel és megnyugvást érzek. Ezek után rossz volt felkelni, mert pont ezek azok a dolgok, amiket nem akart megtenni. Nem találom a helyem egyideje és pont tegnap már jobban voltam, erre este jött ez az álom. Mit üzenhetett? És visszatérők?

Előre is köszönöm szépen a segítségét!!

Üdvözlettel:
Beatrix

2016-01-26 09:04:21

Ari #1270

Kedves Erzsébet!
Köszönöm!
És mit jelenthet ha...
A felsoroltak nálam mind jelen vannak.
Vannak gondjaim,érzelmi ill. lelki problémáim is.
Ellenségeim ,és vannak akik akadályoznak a céljaim elérésében.
Úgy érzem, valamiért oka van ennek az álomnak.
Volt már hasonló.

2016-01-25 22:26:16

Rosta Erzsébet #1269

Kedves Krisztina! – Re: #1268
Mivel mindenkit megöl (majd eltemet), aki az útjába kerül, úgy tűnik, valamiért nem szeretné, ha az emberek közel kerülnének önhöz, és nem hagyja, hogy szerepet játsszanak az ébren töltött életében.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-24 14:33:02

Ritok krisztina #1268

Udv mindenkinek Almomban mindenkit leszurkaltam es eltemettem. Ez mit jelent?

2016-01-24 05:38:08

Rosta Erzsébet #1267

Kedves Ari! – Re: #1257
Meglehetősen rémes az álma, ám - mivel csak egyszer álmodott ilyet - ha tudja (vagy legalábbis úgy érzi), hogy nem lehet különösebb oka az álmának (vagyis nincsenek gondjai, érzelmi, lelki problémái, ellenségei, nem akadályozzák a céljai elérésében stb.), nem kell jelentőséget tulajdonítania neki. Ha viszont van olyan információja, amiről úgy véli, hogy fontos lehet, írja meg, mert lehet, hogy értelmet ad az álmának.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-23 15:18:32

Rosta Erzsébet #1266

Kedves MA! – Re: #1258
Természetesen az álmát nem kell szó szerint érteni, a leírtak alapján valószínűtlen, hogy a férjezett kolléganője kapcsolatot szeretne önnel létesíteni. Én inkább arra gondolok, hogy hiányzik az életéből a szerelem vagy egy bensőséges, intim kapcsolat. De az is lehet, hogy a szexuális feszültsége áll az álma mögött.

2016-01-23 10:28:16

Rosta Erzsébet #1265

Kedves Dóra! – Re: #1259
Az álma alapján arra gondolok, hogy olyan érzése lehet, hogy valaki a környezetében, nem nézi jó szemmel a kapcsolatukat, befolyásolva a párját, megpróbál akadályokat gördíteni a közös életük elé. De is állhat az álma hátterében, hogy a tudata alatt a párjával szemben adósnak érzi magát, s az álmában - vállalva a kínzásokat - „kompenzálni” igyekszik a társa szeretetét. De az is lehet, hogy az életük próbatétel előtt áll, vagyis az álmát szó szerint kell értelmezni. Ez esetben bátorításnak tekinthető, az jelzi, hogy nem kell félnie, képes lesz megfelelni a kihívásoknak.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-23 09:39:52

Rosta Erzsébet #1264

Kedves Gabriella! – Re: #1255
Nehéz - mondhatni lehetetlen - úgy értelmezni egy álmot, ha az álomgazda részéről nem tapasztalható együttműködés. Ráadásul a jelen esetben még csak sejteni sem lehet, mi mozgatja az eseményeket, nem igen fedezhető fel logikai összefüggés közöttük. Ráadásul több - különböző módon értelmezhető - álomszimbólum is megjelenik az álmában. A lopás például jelezheti azt, hogy elnyomottnak érzi magát, de utalhat arra is, hogy nem teljesültek a céljai, az elképzelései. A benzinkút felrobbantása többek között jelezheti a haragját, a pusztító hajlamát, de azt is, hogy valami - drámai körülmények között - hirtelen véget ért az életében. A menekülés okára csak ön adhatja a választ. Ki vagy mi üldözi? Mivel nem mer szembenézni? És a teleportálás az álma végén pedig arra utalhat, hogy frusztrálják az akadályok, a nehézségek, könnyebb életet szeretne.

2016-01-23 09:06:46

Rosta Erzsébet #1263

Kedves Barbara! - Re: #1254
Mivel méhek általában a jó szerencsét, a szorgalom és a kemény munka jutalmát jelenítik meg, az hogy ezek a pozitív szimbólumot hordozó teremtmények megtámadják és összeszurkálják, csalódottságot, frusztrációt jelezhet. Álma kiváltója valószínűleg az lehet, hogy úgy érzi, hiába igyekeznek, próbál erejükön felül teljesíteni, elkerüli önöket a szerencse, s a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan azt szeretnék. A legfontosabb az, hogy ne törődjön bele, próbálja meg kitalálni, mit tegyen, és higgyen benne, hogy pozitív irányba fordulhat az életük.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-23 08:24:44

Zsuzsanna #1262

:)

2016-01-22 20:29:33

Rosta Erzsébet #1261

Kedves Kata! – Re: #1260
Az álma feltételezhetően nem jelenti azt, hogy valami más, az eddiginél mélyebb kapcsolat lenne önök között kialakulóban. Inkább arra gondolok, hogy lehet (vagy csak feltételezi, hogy van) a barátjában valami, amit nem kap meg, vagy hiányzik a jelenlegi párjából. Esetleg nem eléggé „romantikus” önnek, nem jellemző rá a gyengédség, vagy nem szavakkal, hanem inkább tettekkel fejezi ki az ön iránt érzett szeretetét. Ám mivel az álma jelentősebben nem zaklatta fel, és nem volt korábban előzménye, valószínűleg nincs különösebb jelentősége.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-22 16:19:42

Kata #1260

Álmomban egy nagyon jó barátomtól kaptam egy rövid, meghökkentően szép és nagyon mély szerelmi vallomást. Álmomban először egy templomban voltunk, ahol ő egy meglehetősen újszerű előadásban mondott beszédet majd táncra perdült. Mások is beálltak mellé. Én nem mertem és nem is akartam. De aztán ez lényegtelenné is vált. Aztán már "ugyanott" filmvetítésen voltunk és ő mögöttem ült le. Voltaképp nagyon határozottan "megsúgta" nekem egy hatalmas tömegben és közben megérintett. Nagyon nagy szeretettel. Megnyugtatott amit mondott és viszonozva is éreztem amit mondott.
Csak szeretettel vagyunk egymás iránt. És mindkettőnknek van is párja, akiket szeretünk. De akkor mit jelenthet ez?

2016-01-21 16:25:08

Dora #1259

Kedves Erzsebet! Sosem fordulok alomfejteshez de ezuttal nagyon erdekelne... Az ejjel almomban a paromat elraboltak es fogva tartottak. Nem volt kotelezo kiszabaditanom, de en mentem. Ez egy teszt volt a fogvatartok reszerol. Ha nem megyek, ot megolik, de nekem nem lesz bantodasom...Ha megyek, engem is megkinoznak de a vegen elengednek minket.
A parom egy szoba kozepen ult (mely valosagban a sajatja) egy szeghez kotozve. Kinzaskepp csavarokat furtak mindkettonk fejebe ketoldalt es nekem kellett kiszednem azokat szerszammal. Eloszor ot probaltam menteni. Nehezen es lassan de vegul sikerult. Ezutan a sajatjaimat akartam, de ugy emlekszem csak konnyeden kihuztam oket. ujabb probakat akartak elenkallitani kinzas formajaban.
Sajnos az almom vege homalyos de a szoba kigyulladt es valahogy megmenekultunk.
Tudom, kicsit zavaros de nagyon erdekelne mit jelenthet mindez. Valaszat elore is koszonom :)

2016-01-19 09:55:21

MA #1258

Nem tudom mit jelent, éppen 1 hónapja álmodtam, de még emlékszem rá. Az év végi szabadság előtti utolsó munkanapomon, december 18-án álmodtam, a reggeli ébredés előtt.

Az álom: Fekszem az ágyban pizsamában, félálomban. Az amúgy velem egykorúnak kinéző, de 11 évvel idősebb és férjezett kolléganőm belép a szobámba, felöltözve, és mondja, mit csinálna velem az ágyban...

Ekkor felébredtem.

Amúgy a valóságban ez a hölgy nem tudja a címem, és nem vagyok szerelmes belé, sőt, még nem is voltam senkibe, és nem kezdenék ki férjezett nővel. De akkor miért álmodtam ilyet?

2016-01-18 21:36:43

Ari #1257

Kedves Erzsébet!

Álomról szeretném önt kérdezni. Amit nem értek. Tisztán emlékszem rá. Nem tudom feledni,folyton eszembe jut. Sosem kértem ilyet,sosem szoktam álmoskönyveket lapozni. De ez valamiért , nagyon érdekelne,hogy mit jelenthet ez.
Volt egy álmom amiben embereket ölt meg előttem egy férfi. Azok az emberek ismeretlenek voltak ,ahogyan a gyilkos férfi is. De azok az emberek álmomban bántottak engem,szavakkal. Szomorú voltam miatta,és sírtam is. Nem védett meg senki. Egyedűl voltam. Aztán jött az a férfi.. Elkezdte egyesével megölni őket,csak előttem, de úgy hogy előszőr nem láttam őt. És aztán azon gondolgodtam, ki lehet az aki ezt teszi. Aztán egyszer csak tisztán láttam azt a férfit,de számomra ismeretlen volt. Féltem tőle. Üldözött,bujkáltunk előle de mindig megtalált. Megölte a körülöttem lévőket . Szó szerint, szét tépdeste őket előttem. Közben mosolygott rám. De, engem nem bántott, egy kicsit sem,csak mosolygott rám "kedvesen". Mikor már megölt mindenkit. Intett felém,hívott. Elkezdtem felé menni. De aztán átváltozott valamiféle démonná..borzalmasan nézett ki,nagyon féltem de az a démon csak mosolygott rám folyton,ugyan úgy,oda jött hozzám és megsimogatta a fejem aztán lassan elment. De a nevére emlékszem,folyton ezt ordibáltam rá míg el nem tűnt..a neve valamiféle belzebúb. Felkeltem rá,és egy ideig ezt a nevet mondogadtam még ébren is.
Mit jelenthet ez?
Válaszát köszönöm!

2016-01-18 20:58:50

Rosta Erzsébet #1256

Kedves Gabriella/
Lehet, hogy nincs jelentősége a helyszínnek, de azért jó lenne, ha megmondaná, mit akart írni az elütött első szó helyett.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-18 15:58:19

Gabriella #1255

Kepzban talal ram az egyik rab, ahogy lopom a tojasokat . Mikor kerdezi, mit csinalok, csak mutatok be a szobaba. Egy idos ember alszik bent, kozel ereztem magamhoz, feltettem, de nem tudtam ki o. A haz mellett volt egy benzinkut, amit fel kellett robbantanom. Aztan rohantunk egyenesen az uton, par rabot lattam meghalni, ahogy szaladtam a partos uton felfele. Kamionok zuhantak. Mikor felertem az ut csucsara, a part tetejere, nagyon nagy lejto volt elottem, de a robbanas utolert volna. Harman megusztuk. Aztan a dombon allva egy magus feleseg jelent meg, elvarazsolt minket matricákká.. ezt en sem ertettem.... azt mondta igy tuleljuk, ha valaki leveszi a vedofoliat, ujra elni fogunk.. es elvarazsolt nagyon messzire.... (elegge morbid alom... ossze van kuszalodva... de orulnek, ha segitene) elore is koszonom !

2016-01-18 08:23:55

Barbara #1254

Kedves Erzsébet! Már aggódom, mert immár másodjára álmodok hasonlót. Mégpedig mind a kétszer a szülőfalumban vagyok, és egyszer mamám házánál rajtam volt egy méhanya, és emiatt kergettek a méhek, de akkor nem szúrtak meg! És most megint falumban, de a focipályán rönkök égtek, és abból jöttek ki méhek sokan, nem zümmögtek, de összecsipdestek minket, mert többen is voltunk..Arra kérném Magát, hogy próbálja meg értelmezhetővé tenni, mert aggódunk a párommal, mert most így is nehéz időket élünk anyagilag.

2016-01-17 07:33:12

Rosta Erzsébet #1253

Kedves Judit! – Re: #1249
Bár nem minden részletét értettem az álmának, ennek ellenére jelentésének lényege viszonylag tömören megfogalmazható. Azzal, hogy felfelé és lefelé megy a lifttel, álma az életének viszontagságait, örömteli és problémákkal, gondokkal teli időszakait, „feldobott” és lehangolt érzelmi állapotait jelzi. Az viszont, hogy liftnek nincsenek oldalai, vagyis benne az utazás lefelé és felfelé haladva egyaránt veszélyes, azt sugallja, hogy teljesen mindegy az, hogy „jó passzban” (felfelé megy önnel a lift), vagy éppen nehézségekkel, problémákkal küzd, a boldoguláshoz több erőfeszítésre van szüksége, mint másoknak. Ugyanakkor – mivel minden veszély elhárul – álma egyúttal azt is üzeni, hogy sohasem szabad kétségbe esnie.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-16 16:48:50

Rosta Erzsébet #1252

Kedves Dorka! – Re: #1240
Mindenekelőtt szeretettel viszonzom a jó kívánságát. Ami viszont az álmát illeti, megnehezíti a dolgom, hogy semmit sem árult el önmagáról, nem ismerem az életkörülményeit, az életkorát, a családi állapotát, nem tudom, mit érez a jövendőbeli párjaként megjelenő közismert, de önhöz nagyon fiatal költő iránt, de még csak abban sem lehetek biztos, hogy egyáltalán szereti-e a költészetet. Vagyis elképzelésem sincs arról, hogy mit reprezentálhat, milyen értékrendet mutathat az ön számára ez a személy. Pedig az, hogy vele álmodott, sőt eleinte úgy tűnt, ő lesz a férje, valamilyen tudat alatt dédelgetett vágyát fejezheti ki. Hasonló társra vágyik? Vagy olyan híres szeretne lenni? Esetleg az önértékelése, önbizalma szenved némi hiányt, amit ily módon - egy híres személlyel házasságot kötve - próbál kompenzálni? Az álma azonban nem válik „vágyteljesítő” álommá, a tervezett esküvő elmarad, vagyis joggal merülhet fel a kérdés, hogy nem vár túl sokat az élettől? Reális célokat tűzött ki maga elé?
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-16 15:55:53

Rosta Erzsébet #1251

Kedves Dávid! – Re: #1248
A rothadó, szuvasodó fogak álomban arra utalhatnak, hogy valamit nagyon elhanyagolt az életében, vagy személyiségének valamelyik oldalával nem foglalkozott kellőképpen, pedig szükség lett volna rá. Akármelyikről is legyen szó, nem jó rágondolni. Jellemzően olyan problémáról lehet szó, ami már régóta foglalkoztatja, mégsem oldotta meg teljesen. Talán tett vagy - épp ellenkezőleg - elmulasztott valamit, amit megbánt, vagy a kihulló, szuvas fogak énjének az ön számára elfogadhatatlan, ezért elfojtott oldalát jelenítik meg. Másrészről a rotható fogak jelezhetnek valamilyen veszteséget, elégedetlenséget, vagy elhúzódó problémát is.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-16 13:23:32

Rosta Erzsébet #1250

Kedves Judit! – Re: #1239
Ismét elolvasva korábbi álmait, melyekben a lánytestvére(i) szerepelt(ek), úgy érzem, a lelke mélyén még most is bánthatja, hogy megszakadt velük a kapcsolata. Nagy problémát azonban ez nem jelenthet, mert két év alatt ez csak a harmadik eset, amikor (valamelyik) leánytestvérével álmodott. Figyelemmel az álmai tartalmára, melyekben a testvérei nem tűnnek felelősségteljesnek és rokonszenvesnek, arra gondolok, hogy amikor ez a „bűntudat” érzése kezd elhatalmasodni, a tudattalanja - egy-egy álommal sietve a segítségére -próbálja megnyugtatni.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-15 15:10:28

Judit #1249

Kedves Erzsébet!

A következőt álmodtam megvoltam hívva álmomban egy össze jövetelre én elmentem és az épületben egy lifttel kellett felmenni egy terembe nos az a lift nem szokványos lift volt hanem csak alja volt és teteje és körben pedig tégla fal volt én beszálltam a liftbe de voltak már benne emberek akiket nem nagyon ismertem nos ahogy a lift ment felfelé a fal az úgy volt megépítve téglából hogy velünk szemben előttünk és a hátunk mögött a tégla fal ki volt építve és csak egy szűk rés volt a két fal között de nem volt nagy rés ahogy közeledtünk feléje én nagyon megijedtem hogy nem fogok a rés között levegőt kapni ezért nem mertem pánikba esni és a fejemet felemeltem felfelé néztem aztán átment a lift a résen és akkor már jó volt kiszálltunk a liftből és a teremben már sok ember volt nem ismertem őket én leültem ők beszélgettek ekkor én felálltam és vissza szálltam a liftbe elkezdett lefelé menni de ekkor eszembe jutott hogy vissza mennék aztán megnyomtam a gombot és elkezdett felfelé menni a lift de a teteje nem akart mozdulni én meg bepánikoltam hogy mi lesz velem össze fog nyomni a lift de ahogy a fejem búbja érte a lift tetejét észre vettem hogy nekem kell felfele nyomni a lift tetejét hogy menjen felfele a lift ezután már csak az ébredésemre emlékszem....
Mit jelenthet ez az álom? várom válaszát köszönöm szépen előre is.:)

2016-01-14 14:38:08

Dávid Denisa #1248

Kedves Erzsébet!
Gyakran álmodok fogakkal, főleg rothadó fogakkal, fájdalom nincs az álmaimban.
A fogak az enyémek...., ezek előtt is álmodtam sokszor kihulló fogakkal is, fájdalom sose nincs benne. Érdekelne, hogy mit jelenthet, előre is köszönöm.

2016-01-10 17:51:12

Rosta Erzsébet #1247

Kedves Vivien! – Re: #1242
Álmai alapján elég indulatos, olykor aggresszív lehet az életben. Álmunkban – ahol a tetteinknek nincs semmilyen negatív következménye – ugyanis kiélhetjük az elfojtott indulatainkat. Mivel – mint írja – mindkét gyilkossággal végződő álma előtt veszekedett, a viták heves érzelmeket válthattak ki önben. Amíg a gyilkos álmai nem visszatérőek, nincs miért aggódnia, ám ha gyakorivá válnak, érdemes lenne elgondolkodnia, miként tudná kordában tartani az indulatait.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-10 16:59:40

Rosta Erzsébet #1246

Kedves Bálint! – Re: #1241
Noha meglehetősen érzelemmentesen - szinte „kívülállóként” - ír a kapcsolatuk befejezéséről, az álma - mely rámutat exe érzelmi, fizikai vagy mentális sérülékenységére - a barátnője iránt érzett aggodalmáról, féltéséről tanúskodik. Az ön részéről még egyáltalán nem biztos, hogy befejezett a kapcsolat.

2016-01-09 12:37:23

Rosta Erzsébet #1245

Kedves István! – Re: #1236
Mivel - mint írja - jelenleg van kapcsolata, és a volt osztálytársa még csak az exének sem tekinthető, visszatérő álmai - melyekben találkoznak és gyorsan „összejönnek” - arra utalhatnak, hogy valamit (valamilyen tulajdonságot, képesség, értéket stb.) hiányolhat a jelenlegi párjából, ami az egykori osztálytársnőjében megvolt.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-09 11:53:08

Rosta Erzsébet #1244

Kedves Ibolya! – Re: #1243
Álmod szerint lehetséges, hogy a mindennapi életében fenyegetve érzed magad, megtámadástól, molesztálástól tartasz. Esetleg érzed mások gonoszságának a negatív hatásait. De az álmod arra is utalhat, hogy a függő helyzetben vagy, amit már nehezen viselsz el.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-09 10:15:59

Balogh. Ibolya #1243

Szia. Erzsébet sajnos még mindig nem tudom az àlmom jelentését. Azt àlmodtam, hogy egy nagy kùtya megharapott, és tiszta vér voltam. Ebben kérném segítséged. Előre. Is kőszi

2016-01-08 21:57:28

Vivien #1242

Kedves Erzsébet!
Barátommal egy félre értés miatt össze kaptunk és azóta nem igazán beszélünk.
Azt álmodtam, hogy egy idegen lakásba keveredünk nagyon kedves velem/velünk a család. Azt hiszem van két kisgyerek is. Szép, tiszta otthonos a ház. Bent vagyok az anyukával a nappaliban és egyszer csak felpillantok megláttam kint a teraszon a páromat épp cigarettázik és a mobilját nyomkodja. ( Emiatt a két dolog miatt is volt már vitánk.) Bejön a teraszról cipőben, és láttam, hogy koszos, lábnyomos lett a padló. Rászoltam, hogy vegye le úgy is tett, akkor kicsit kellemetlenül éreztem magam, hogy "vendégségbe" vagyunk és így viselkedik. Telt az idő és mintha betörtek volna. Nem sok mindenre emlékszek, de igazából annyi a lényeg, hogy az egyik betolakodó fejét szétvertem a radiátoron, a másikkal nem tudom, hogy mit csináltam, de őt is meg öltem. A harmadikat nem bántottam. Megkérdezte, hogy hol vannak a társai nem válaszoltam... Ennyi amire úgy emlékszem.
Körülbelül 1 hónapja is volt egy hasonló álmom, akkor is össze kaptunk a barátommal és erre azt álmodtam, hogy feldaraboltam egy férfit. Abban az álmomban nem szerepelt a párom.
Nem tudom ezeket az álmokat hova tenni? Van valami köze az előtte való vitákhoz? Mit jelenthetnek?
Előre is köszönöm a válaszát!

2016-01-08 18:30:33

Kis-Benedek Bálint #1241

Egy nemrég hirtelen. befejezett kapcsolat ( a másik fél dobta be a törülközőt ).
2 hete nincs kommunikáció, de az álomban megjelent a lépcsőházban, összevert arrcal ( kék, lila foltok ).
Az álomban minden rendeződni látszik.
Mit jelent?

2016-01-08 10:27:35

Bencze Dorka #1240

Boldog új évet kívánok, kedves Erzsébet!
Ritkán álmodom, ezért jobban odafigyelek álmaimra.
Elmondom az éjjel látott hosszú álmomat. Mintha esküvőmre készültem volna, nem itthon, ismeretlen helyen, megjött a jövendőbeli párom, aki nevetséges módon egy közismert, hozzám nagyon fiatal költő. Én nagyon örvendtem, mutogattam neki valami gyöngysort/fülbevalót, kérdezve, hogy talál-e? Ő higgadt volt, kimért, és nem örvendett se nekem sem a gyöngyöknek. Mondta, hogy nem lesz esküvő. mert mást szeret.
Mintha tudtam volna, hogy álom, és győzködtem magam, hogy ne fájjon. és csodálkoztam, hogy nem halok meg a hír hallatán. Sok nép vett körül, mintha valami vásárban lettem volna, biztos, hogy virágvásár vagy virágkiállítás volt. Rózsát láttam, sokat, sokfajtát. Aztán kértem egy cigarettát valaki ismeretlen lánytól, elszívtam, és elkábultam. (Nem cigarettázom). Nem emlékszem a többire, de volt még folytatása.
Nagyon megköszönném, ha segítene a megfejtésben. üdvözlettel, Dorka

2016-01-07 10:14:47

Judit #1239

Kedves Erzsébet!

Ma megint furát álmodtam és ezt most nem tudom hova tenni. álmomban buszon voltam és utaztam valahová amikor megláttam hogy az egyik lánytestvérem egy bérházba megy be én egyből leszálltam a buszról és utána mentem belépve a bérházba szem elől tévesztettem de sikerült megtalálni beléptem az ajtón és 2 gyereke ült az ágyon egy fiú és egy lány azt tudni kell hogy most 2 fia van nos én egyből neki estem a lánytesómnak hogy szégyellje magát hogy soha nem jön meglátogatni az anyját és hogy milyen ember ő hogy csak így tesz az anyjára de nem szólt semmit majd megkérdeztem tőle hogy hol a harmadik gyereke de ő ekkor elkezdett zokogni és annyit mondott már nincs ekkor én megint neki estem hogy milyen ember ő és hogy miért nem hívott meg a temetésre és hogy még erre sem volt esze hogy meghívjon én kérdeztem tőle és hogy halt meg a gyerek de ő csak sírt sírt és nem mondott semmit én meg egyre erőszakosabban kérdeztem hogy mi történt de semmi válasz.....
ekkor már felkeltem mi lehetett ez az álom? annyit még tudni kell hogy tesóimmal nem tartom a kapcsolatot elfordultak tőlem...Előre is köszönöm szépen a segítséget.:)

2016-01-04 17:28:36

Rosta Erzsébet #1238

Kedves Marcsi! - Re: #1235
A kolléganője agyvérzése független az ön álmától. És nemcsak amiatt, hogy nem ő álmodott disznóval, de azért sem, mert a disznó – piszkos állat lévén – a fertőzésveszéllyel asszociálható.
Üdvözlettel,
Erzsébet
A jókívánságát szeretettel viszonozom.

2016-01-04 15:30:54

Stranger #1237

Kedves Erzsébet!

Köszönöm a segítséget...Minden jót!

2016-01-04 14:27:19

istvan #1236

Kedves Erzsébet! Ez az álom már nagyon sokszor megtortent velem. Van egy lány nincs köztünk semmi csak annyi h osztalytarsak voltunk és jó volt a kapcsolatunk. Azóta elkerultunk egyetemre két külön városba gyakorlatilag kb 2 éve nm láttuk egymást de volt már jó pár alkalom h álmomban találkoztunk és hirtelen percek alatt össze jöttünk.vagyis ez mind jó idáig de miért van az h nagyon sokszor álmodok vele? Nekem kapcsolatomvan róla még semmit se tudok csak jön egy álom és felkavarja az erzelmeimet... kérem magyarázza ezt meg nekem.

2016-01-04 04:53:51

Marcsi #1235

Kedves Erzsébet!
Az első verzió lesz a helytálló, ugyanis ez teljesen rám illik a munkahelyre vonatkoztatva. Nagyon köszönöm a segítségét! Több helyen olvastam,hogy a disznó betegséget is jelent. Ma agyvérzés érte a kolléganőmet. Összefügg az álmommal? Vagy a betegség az álmodóra vonatkozik?
Üdvözlettel: Marcsi
Boldog Új Évet Kívánok!

2016-01-03 18:59:19

Renata #1234

Kedves Renáta! - Re: #1233
Megkönnyítené a dolgom, ha nem kellene találgatásokba bocsátkoznom, ezért jó lenne, ha - az álma mellett - valamit önmagáról (életkoráról, családi állapotáról, az esetleges problémáiról, konfliktusairól, feladatairól, céljairól stb.) is írna.

2016-01-03 13:38:35

Renata #1233

Üdv! Van egy problémám.. Minden akkor kezdődött el, amikor a 2 éves húgom elvette a tollamat az asztalról, és az ágyam melletti falra felfirkált ezt, azt. Pont a falnak arra a részére, ahol a fejem van. A falhoz van tolva az ágyam, ezért elég közel van a fejemhez. (30, max 40 cm) Nem most firkált fel, hanem kb harmadik napja. Aznap este, amikor felrajzolta a figuráit a falamra, álmodtam valamit, de már nem emlékszek rá. Viszont arra igen, hogy felkeltem, és azután visszaaludtam, és tovább álmodtam. Az ezt követő estén, azaz tegnap megint álmodtam. Tegnap előtt viszont azt álmodtam, hogy valami nagyon ijesztő pinceféleségben voltam a legjobb barátnőmmel, és a sarokban ott volt egy fekete hajú kislány a plüssmackójával. A szobában nagyon sötét volt. Néha-néha egy fénycsóva eliszkolt mellettem, és lépcső vezetett fel a pince szobából. Meg akartak ölni minket, erre emlékszek. Az ijesztő kislány apja nagyon gonosz volt, gyilkos. Felkeltem 2x, minden felkelés után megijedtem, és amikor visszafeküdtem pontosan onnan tovább álmodtam. Tegnap pedig azt álmodtam, hogy a párommal elmentem a régi iskolám udvarába, mert volt valami ott. Elsétáltunk onnan vásárolni, nézegettem cipőket, pontosan emlékszek hogy nézett ki a bolt belülről. Azután egyszer csak egyedül lettem, és elmentem valahova. Magas sarkú cipő lett hirtelen rajtam, és én attól féltem elesek. Botladoztam az úton, hogy visszajussak, de a páromat még mindig nem találtam meg. Nem volt nálam telefon, (a való életben sincs telefonom), de az álmomban sem volt. A végén visszamentem a régi sulim udvarába, és ott volt egy férfi, aki szemüveges volt, és más ruhában volt, de azt hittem, hogy nem a párom az. Odajött egy kisfiú, és mondott valami olyat, hogy „jól elveszítettétek egymást”, és rám nézett, akkor tudtam meg, hogy Ő az én párom! Nem mondta el, de tudtam. Rám nézett, azután elsétált. Persze ezt se így álmodtam, hanem 2x felriadtam, majd amikor visszafeküdtem, tovább álmodtam. A húgom bejött a szobámba nem rég, és beszélt a falfirkájához, ráordított, hogy „hagyjál békén”. Tényleg még csak 2 éves. Megijedtem, és ránéztem. Azt mondta a falfirkának, hogy „jó éjszakát, jó éjt”. És bólogatott a falamnak, mintha valami ember lenne. Mi történhetett? Amióta felrajzolta, úgy érzem, hogy más is van a szobámban. Mintha nem lennék egyedül. Valami megszállhatta a falamat ezzel a rajzzal? Vagy mi? Nem hiszem el, hogy amióta fent van, ilyeneket álmodok. Van valami ötlete?

2016-01-03 13:01:56

Rosta Erzsébet #1232

Kedves Marcsi! – Re: #1230
Kétféleképpen is értelmezhető az álma. Tárgyi szinten az üldözés kritikát, bírálatot szimbolizálhat, míg a disznó egy olyan dolgot vagy személyt, amit/akit nem szeret. Ebben a kontextusban valószínűleg nem foga el, vagy visszautasít valamilyen kritikát, mely a mindennapjai során éri. E a csalódottságának, melyet az igazságtalannak érzett bíráló szavak, vagy kritika vált ki önben, fejezi ki az, hogy az álmában egy nagy disznó üldözi.
A tudata alatt sértettnek érzi magát, és e sérelmének kivetülése az álma.
A másik lehetséges értelmezés alanyi szintű, vagyis az álma másik szereplője is önmaga. Pontosabban fogalmazva ez esetben a disznóval szimbolizált negatív ösztönei (falánkság, mohóság, bujaság) elől menekül.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-03 12:47:42

Rosta Erzsébet #1231

Kedves Stranger! – Re: #1216
Bár - mint írja - az apósa békés, konzervatív ember volt, számomra mégis nagy talány, hogy tíz évvel a halála után miért álmodott vele. Különösen annak tükrében, hogy az apósa élt, sőt kommunikált is önnel. Ugyanis általában olyankor az álmunkban elevenen a halott rokonaink, ha hiányoznak nekünk, tanácsra van szükségünk, vagy valamilyen közösen megélt élmény jött elő az emlékezetünkből. Az ön esetében viszont ezt - tekintettel a volt házassága körülményeire - nehezen tudom elképzelni. Mivel a válása óta külföldön dolgozik és él a fiával, az álma indítékaként csak arra tudok gondolni, hogy vagy a fia viselkedésében történt az utóbbi időben valamilyen az ön számára nem kívánatos változás, és kezdi az apjára emlékeztetni, vagy pedig a múltjából bukkant fel egy közös ismerősük, barátjuk. Vagyis valószínűleg jogos a néhai apósa kérdése. Mit keres közöttük? Törölnie kellene emlékezetéből a múltat. Az apósa által kierőszakolt undorító, nyálas csók emellett arra is figyelmeztetheti, hogy vigyázzon, mert „az alma nem esik messze a fájától.”
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-02 20:27:52

Rosta Erzsébet #1230

Kedves Babóka! – Re: #1211
Az álma jelentésének megtalálása szempontjából valószínűleg az a legfontosabb, hogy az ön számára milyen célt szolgál a melltartója. Erre viszont csak saját maga tudja megadni a helyes választ. A szerencsétlen véletlen folytán ugyanis - azáltal, hogy leesik a sziklaszirtről - az álmában nemcsak elveszíti a melltartóját, hanem később ez az intim ruhadarabja egy dühös, arrogáns, önökkel szemben ellenséges érzelmet tápláló férfi birtokába kerül. Emiatt az álma arra metaforikusan utalhat, hogy valaki a környezetében nem engedi, hogy támogatást (támaszt) találjon, esetleg meggátolja abban, hogy több gondot fordíthasson a külső megjelenésére, a kényelmére, illetőleg az egészségére, vagy pedig abban akadályozza, hogy megfelelhessen a társadalmi elvárásoknak. Hogy ezek közül melyik lehet az igaz, az ön válaszától függ.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-03 09:34:07

Marcsi #1229

Kedves Erzsébet!
Tudna segíteni? Sokszor álmodom azt, hogy menekülök egy nagy és erős disznó elől, futok és nagyon félek. Mindig el tudok menekülni, van amikor a disznó el is pusztul, de nem én ölöm meg. Ilyenkor vért is látok körülötte. A félelem és a menekülés nagyon erős. Most két éjszaka is ezt álmodtam egymás után.
Köszönettel:Marcsi

2016-01-02 20:42:12

Rosta Erzsébet #1228

Kedves Adriana! – Re: #1219
Álma alapján a lelke mélyén olyan érzése van, mintha az Istent szolgálnák, s ezért - ön és az említett férfi, aki a személyes ismerőse - nagyon jók az emberekhez. Azzal pedig, hogy egymást átölelve felfelé szállnak az egekbe, a tudattalanja az ebből fakadó örömét, emelkedettségét, felemelő érzését fejezi ki.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-02 17:14:08

Rosta Erzsébet #1227

Kedves Linda! - Re: #1223
Bár én sem feltételezem, hogy az álmának valami köze lenne a valósághoz, de mivel meglehetősen felzaklatta, sőt még utána is órákig a hatása alatt volt, komolyan kell vennie. Többféle oka is lehet az álmának, azonban a legvalószínűbbnek azt tartom, hogy bizonytalanságot érez a kapcsolatuk jövőjét illetően. Talán nem tartja önmagát eléggé vonzónak, nincs teljesen megelégedve a külsejével, a megjelenésével? Nem féltékeny valami miatt a húgára? Nem lehet, hogy mostanában valami más (munkája, hobbija, tanulás stb.) jobban leköti önnél, vagy némileg elvonja öntől a párja figyelmét? Ugyanazt a szeretetet, megbecsülést kapja tőle, mint korábban? Ha biztos benne, hogy nem önben van a hiba, nem a kishitűsége, az önbizalomhiánya miatt álmodott ilyen rémeset, nem ártana, ha beszélne az álmáról a párjával.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-02 15:45:49

Rosta Erzsébet #1226

Kedves Tünde! – Re: #1222
Mivel „visszatérni” csak oda lehet, ahol korábban éltünk vagy tartózkodtunk, az álmával a tudattalanja - különösen annak fényében, hogy a megelőző este beszélt az öntől külön élő férjével - arra figyelmeztet, hogy a tartós távolléte miatt a tudata alatt kezd a férje idegenné válni. Vagyis nem tesz ez jót a kapcsolatuknak.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-02 15:27:17

Rosta Erzsébet #1225

Kedves Ivett! – Re: #1221
Nehéz úgy válaszolni a kérdésére, hogy semmit nem árult el magáról, de még csak az álombéli érzéseit sem osztotta meg velem. Fontos lehet például, hogy mit jelent az ön, illetőleg a párja számára ez a macska. Esetleg önnek nem volt fontos, azért került hozzá? (Vagy valamilyen egyéb okból?) Az is érdeklődésre tarthat számot, hogy - noha nem voltak biztosak benne, hogy meghalt - miért tették egy dobozba, és hagyták magára. És az elhallgatott álombéli érzései mellett az sem mellékes, hogy való életben általában miként viszonyul a macskákhoz. A legfőbb gondom az, hogy álma leírásából az együttérzés és a gondoskodás igényének a hiánya szembetűnő a számomra, ami eléggé hihetetlennek tűnik.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-02 15:12:17

Rosta Erzsébet #1224

Kedves Judit! – Re: #1220
Halott rokonokat - beleértve az anyóst és az apóst is - élve látni álomban arra utal, hogy hiányoljuk őket, és megpróbáljuk újra átélni velük régi élményeinket. Azzal, hogy időnként feltűnnek az álmunkban, segítenek abban, hogy könnyebben „elengedhessük” őket.
A másik álmában, melyben a halott nagymamájától kér választ élete nagy kérdésére, a nagyija nagyon bölcsen nem mond semmit, mert ő is jól tudja, hogy felnőttként erre már önnek kell a feleletet, vagyis a helyes utat megtalálnia. Szimbolikus „segítséget” az ön előtt megjelenő angyal- vagy tündérszerű lénytől kap, ugyanis a - drogokkal vagy mérgekkel kapcsolatba hozható - fehér por, amit a tenyeréből ön felé fúj, azt jelezheti, hogy amit a közeljövőben tenni készül, vagy amibe nemrégen belekezdett, ártalmas az ön számára.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2016-01-02 14:38:51

Linda #1223

Kedves Erzsébet!
Már két alkalommal is ugyanazt álmodtam. A páromat és a húgomat félreérthetetlen helyzetben találtam. Az első álmomban még előtte rajtakaptam őket így nem sikerült nekik kapcsolatot létesíteni. Ekkor ők nagyon megijedtek, viszont a második álmomban nem tudtam megelőzni és megtették. Mikor benyitottam ezúttal nem törődtek velem folytatták ugyanúgy. Én pedig hisztérikus sírásba kezdtem. Nagyon rosszul esett, hogy ezt pont ők teszik meg velem. Az álmok után még órákig a hatása alatt voltam. Tudom, nem hogy ez a való életben soha nem történne meg, mégis rendkívül felzaklatott. Van ennek bármiféle jelentése? Előre is köszönöm szépen és várom válaszát! :)

2016-01-01 16:29:07

Zajacz Tünde #1222

Kedves Erzsébet!
Azt álmodtam,hogy egy idegen férfi az mondja nekem, hogy majd 4 hónap múlva jön vissza.
Külön élünk, de haza jár a férjem, rendszeresen. Előző este volt egy beszélgetésünk, talán ezért álmodtam.
Segítségét előre is köszönöm.

2016-01-01 11:56:04

Ivett #1221

Kedves Erzsébet!
Álmomban egy macskával álmodtam aki párommal lakik most de kölyökkorában nallunk nevelkedett.
Beteg lett vagy meghalt és nevelőapámmal egy dobozba tettük.
De kis idő múlva előkerült a doboz benne a cica de élt .
Megvakult és megsketült de élt.
Álmomban az ölemben feküdt véresen és éreztem a hullaszagot is.
Mit jelent ez?

2015-12-31 10:32:04

Judit #1220

Kedves Erzsébet!

Mit jelent anyóssal és apóssal álmodni? már meghaltak anyósom 2008 ban apóson meg 2009 ben és mind a 2 jüket láttam álmomban de csak apósom beszélt hozzám arra sajnos már nem emlékszem hogy mit..:/

Aztán ma meg a drága nagymamámmal álmodtam egy ágyon ültünk egymás mellett és megint beszélt hozzám de sajnos csak egy töredékre emlékszem mit mondott én kérdeztem tőle hogy miért van az hogy Isten egyes embereknek mindent megad nekem meg mindenért szenvednem és imádkoznom kell de a nagyi csak annyit mondott hogy nem tudja én meg mondtam neki dehogy nem neki ezt tudnia kéne de erre nem akart válaszolni aztán kinn voltam az udvaron ott már egyedül és egy picit szomorúan ültem amikor megjelent előttem egy angyal vagy egy tündér féle erre sem emlékszem pontosan mi de a kettő közül valamelyik és ő is mondott valamit nekem majd valamilyen port fújt felém a tenyeréből ekkor keltem fel...

Mit jelentenek ezek az álmok? köszönöm szépen előre is.:)

2015-12-30 17:44:55

Adriana #1219

Furcsa almom volt. AZT almodtam, hogy egy angyal vagyok es egy ferfival aki szinten angyal (hozza teszem ismerem személyesen, valosagban az illetot) egymast atölelve szàllunk kifejezetten boldog an felfelé az egekbe.... :-| :-| nem is tudom h ijeszt vagy sokkol ez az alom ... Talan mindketto egyszerre.. Kérem, fejtse meg valaki... MI EZ?!

2015-12-29 10:43:01

Bognar Anita #1218

Koszonom szepen.

2015-12-28 19:06:09

Rosta Erzsébet #1217

Kedves Anita – Re: #1213
Az álmához írt rövid kiegészítését olvasva, azon félelmének, hogy a párja elhagyja, nincs reális alapja, tehát biztos lehet benne, hogy ismétlődő „rémálmát” nem ez (nem a párja viselkedése) motiválja. Ennek ellenére fontos lenne megállapítania ismétlődő álmának az „üzenetét”, mert csak így tud tenni az életét megkeserítő szituáció ellen. Jó lenne, ha visszagondolna azon időszak eseményeire, történései, amikor ezek a kínzó álmai elkezdődtek, esetleg találhat valamit, ami összefüggésbe hozható velük. Nem történt valami változás az életükben. Például - a lakásra spórolva - több munkát vállalnak, vagy valamelyikük tanfolyamra (képzésre) iratkozott be, s ezért kevesebb időt tudnak egymással beszélgetni, intim kettesben eltölteni. Az elhagyás ismétlődő álma ugyanis gyakran a bizonytalanság, az egyedülléttől való félelem jele. (Lehet, hogy kevesebbet van mostanában együtt a párjával? Kibeszélik egymásnak a problémáikat?) De az is lehet, hogy ön az, az utóbbi időben túl nagy terhet vett a nyakába, s a visszatérő álma az esetleges „önsajnálatának” a leképezése. Nem vesztett el a szerettei közül valakit mostanában? (Olykor még egy kedvenc háziállat - kutya vagy macska - elvesztése is hasonló érzéseket/álmokat válthat ki.) És persze az sem zárható ki, hogy életében többször is „megtapasztalta” az elhagyást. Mostani álmai mögött akár gyermekkori rossz élménye (pl. a szülők válása) is állhat, amit a közelmúlt valamilyen eseménye, egy múltjából felbukkanó személy megjelenése hozhatott elő az emlékeiből. Ám akkor sem kell elcsüggednie, ha nem sikerül megtalálni az álmai valódi okát, csak arra vigyázzon nagyon, nehogy az álmai rabjává váljon, és ne engedje, hogy befolyásolják a tetteit, a párja iránt táplált érzéseit. Ha nem biztos magában, beszéljen vele az álmairól, próbálják meg együtt megtalálni a megoldást.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-12-28 16:23:38

Stranger #1216

Kedves Erzsébet!
Egy udvaron történt dombok, zöldek között feküdt az Apósom (aki már 10 éve meghalt) egyik kezére feltámaszkodva,vele szemben feküdt ugyanígy a volt férjem (még él, agresszív állat) "anyósom" apósom második felesége dolgozott eladóként egy boltban az álmomban (ő is meghalt már). Én álltam felettük,néztem le rájuk,mindkettő nagyon öreg és beteg volt már, apósom megszólalt,hogy "Te mit keresel itt? Te mit keresel közöttünk?" Én ezen az álmomban tényleg elgondolkoztam. Utána azt mondta a fiának,hogy te nem is tudsz udvarolni ezzel lehúzta a fejemet magához a jobb karjával szorította le és szájon csókolt. Undorító, nyálas csókja volt fel is ébredtem rá!
A valóságban apósom egy békés konzervatív ember volt.Mit jelenthet? 2 halottal álmodni és a volt férjemmel.Ő a valóságban egy undorító, agresszív állat.Én voltam a 3. felesége, elváltunk 6 éve. A válást megálmodtam, jóval előtte egy jósló álommal, csak ezt akkor még nem tudtam.
Válaszát előre is köszönöm
Válás óta külföldön dolgozom, a fiam is itt van velem.

2015-12-28 15:32:29

Rosta Erzsébet #1215

Kedves Anita! – Re: #1214
Kérdésének csak akkor van igazán értelme, ha laboratóriumi körülmények között is bizonyítható, hogy prekognitív (jövőbelátó) képességekkel rendelkezik. Vagyis olyan eseményeket is képes előre megálmodni, melyek bekövetkezésére nem lehet semmilyen befolyással. De egy adott álom esetében még ebben az esetben sem lehet 100%-ig biztos benne, hogy valóban előrejelző (jósló) álmot álmodott, vagy csak álmodta azt, hogy meglátta álmában a jövőt. Amíg ezt nem tudja - különösen abban az esetben, ha gyakran vannak a jövőre utaló álmai - a változtatási (megelőzési) szándék sok esetben helytelen döntéshez vezethet, ami megnehezítheti az életét.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-12-28 14:06:59

Bognar Anita #1214

Udvozlom.
Az lenne a kerdesem, ha meg tudom fejteni az almaimat, azok mindenkepp bekovetkeznek, vagy tudok rajtuk jo iranyba valtoztatni? Joslo almok.
Koszonom

2015-12-28 11:45:08

Anita #1213

Kedves Erzsébet!
Már nem egyszer álmodok arról hogy épp beszélgetek a párommal, megosztom vele a problémáim róla vagy a kapcsolatunkat, erre ő fogja magát és közli elmegy, vége és elköltözik.. Én eleinte helyeslem a dolgot de másnap próbálom elérni, vagy elmegyek utána persze álmomban nem mindig találom meg... De ha sikerül elérnem akkor is csak smsben, telefonon de olyan hűvös és mintha nem lettem volna.. Nem mond kettőnkről semmit csak hogy vmi dolga van és én elköszönök. Na ilyenkor ébredek fel. Ez egy ismétlő álom. Már mondhatni remálom. Nem tudom ez jót vagy rosszat jelent, de nem tudom mit tegyek hogy erről többet ne álmodjak. Jövőre tervezzük az esküvőt házvételt, gyereket. Bár nekem már van egy lányom nem tőle de a párom sajátjaként szereti.. De ez az álom megkeserít, és elbizonytalanít. Mit akar nekem ez az álom mondani? :sigh: Köszönöm a választ előre is üdv : Anita :sad:

2015-12-28 09:43:03

Rosta Erzsébet #1212

Kedves „Lifting”! – Re: #1208
Noha meglehetősen érzékletesen ír róla, úgy érzem, mégsem az emeletes ágya alatt fekvő disznó, hanem a fertőzéstől való félelme, a „kisfia” féltése áll az álma középpontjában. Vagyis a fizikailag jelen lévő disznó, illetve a gyomrába képzelt patkányok nem szimbolikus értelmet hordoznak, hanem az ön tudata mélyén megbúvó, s az álma által felszínre hozott félelmeit, aggodalmait testesítik meg. A láthatatlan baktériumok vagy vírusok által jelzett veszély forrása valószínűleg rejtett vagy ismeretlen ön előtt, de az álma azt jelzi, hogy a tudattalanjában már gyökeret vert a félelme, hogy valaki vagy valami veszélyt jelent (vagy jelenthet) a családjára, jóllétére, egészségükre, esetleg a kapcsolatukra. Ez utóbbit a kis pók hozza a képbe, ugyanis az ugráló fekete pók álomban egy kapcsolat próbatételét szimbolizálja. A végkifejlet viszont egyértelműen pozitív, nem menekül el (vagy menekül ébredésbe), hanem biztonságba helyezi a „gyermekét”, majd segít a felébredő párjának, aki szembeszáll a „veszéllyel”…

2015-12-27 14:48:30

Babóka #1211

Kedves Erzsébet!
Kicsit megkésve de annál nagyobb szeretettel kívánok nagyon boldog ünnepeket !
Szeretném ha megfejtené az álmomat, eddig még minden megfejtése sokat segített nekem megérteni a körülöttem lezajló eseményeket.
Álmom a következő: Egy sziklaszírt tetején, összedobált ruhákon ( amiket naponta hordok) hasaltunk a barátnőmmel, és egy melltartó után kutattunk, de a melltartó leesett a mélybe, ahol egy patak csordogált. Csak néztük, ahogy lassan esek lefele. Elkezdte sodorni a víz lassan, mi a szemükkel követtük, a patak partján kicsit lejjebb olyan szegényes ház, rendetlen udvar, pár sovány állat álldogált, egy öregasszony csak ül egy széken az udvar közepén,és egy férfi, egy bottal kihalászta a melltartómat. A barátnőm ekkor megszólalt, hogy ő ismeri ezt a férfit, egy nagyon, arrogáns, agresszív, bunkó kiabálós férfi. És már hallotta, ahogy valahol kiabált, és mondta, hogy meneküljünk innét.
Ennyi volt az álmom, az álmom alatt nem volt bennem félelem, mindent nyugodtan, csendben éltem meg.
Megköszönném ha megfejtené az álmomat.
Segítségét előre is köszönöm.
Tisztelettel: Babóka

2015-12-26 09:30:36

Rosta Erzsébet #1210

Kedves Franciska! – Re: #1207
Bár az álmának a leírása alapján arra is gyanakodhatnánk, hogy gondolatban „megcsalja” a párját, vagy legalábbis megfordulhatott ennek a lehetősége a fejében, én azonban nem hiszem, hogy erről lenne szó. Az viszont elképzelhető, hogy az álmában megjelenő szomszéd férfi szimbolikusan egy olyan tulajdonságot (értéket) testesít meg, amit hiányol a jelenlegi párjából. És valószínűleg az sem mellékes, hogy egy légy elkergetésében siet a segítségére. A légy megjelenése álomban arra utalhat, hogy lehet valami kellemetlen, zavaró az életében, amitől szívesen megszabadulna. Kérdés az, hogy erre egyedül képes-e. Ha nem, kap-e segítséget.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-12-20 14:20:57

Rosta Erzsébet #1209

Kedves Roland! – Re: #1206
A leírásod alapján az „éned” racionális oldala határozza meg a döntéseidet, azonban a tudatod alatt még él az előző kapcsolatod. De úgy látszik, már a távoli messzeségbe vész, mert az exedet egy gőzmozdonnyal vontatott vonaton pillantod meg. Mivel a gőzmozdonyokat már a múlt század végén (ha jól tudom, még 90-es évek előtt) kivonták a forgalomból, napjainkban csak nosztalgiajáratokon találkozni velük. Vagyis futásod a vonat után, melyen az exed utazott, a vele töltött időszak iránt érzett nosztalgiádat fejezi ki, ami – feltehetően, amikor hiányt érzel valamiben – olykor a szakításotok óta is feltámad.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-12-16 13:04:22

Lifting #1208

Kedves Rosta Erzsébet!

Azt álmodtam hogy egy világos szobában vagyok a férjemmel aki alszik. Ez alatt én egy kisgyerekkel játszom (aki az álmomban a fiam volt). A gyerek játéka begurult az emeletes ágya alá. Gondoltam kiveszem...amikor az ágy alá néztem ott feküdt egy nagy disznó. Sokáig néztem és azon gondolkodtam mit csináljak?....mikor és hogyan került oda? ...és hogy hogy nem vettük észre? ....lehet már patkányok vannak a gyomrában.... ( :-x ) A lényeg, hogy fura kérdések jöttek, de végül úgy döntöttem, hogy nem csinálok semmit, nehogy megrémüljön a gyerek...és majd később eltüntetem.... -akkor megint jött a fura kérdés magamban....-ha patkány van a gyomrában akkor az a gyerekre veszélyt jelent...meg a döglött disznó is fertőző. Még egyszer benéztem az ágy alá, hogy felmérjem a helyzetet, hogy mit is tudok csinálni. Az ágy alatt sötét volt...a disznó nagyon világos szinű...még láttam egy nagyon pici fekete pókot ami ugrálva haladt. ....ahogy szemléltem a helyzetet, láttam, hogy a disznó hasa mozog, majd a toka rész ...(itt már nagyon megrémültem, hogy most jön ki a patkány.... :-x ) ...mire egyszer csak a disznó kinyitotta a szemét és éledezni kezdett ...(helyezkedett , ahogy egy ember az ágyban ...kinyitotta majd becsukta a szemét )
Felkeltettem a férjem és rémülten meséltem a dolgokat... a gyereket felkaptam és gyorsan mentem a konyhába késért. Bevittem több darabot is a páromnak majd mondtam neki hogy vigyázzon meg ne harapja a lábát! Majd becsuktam a szoba ajtót kivülről és elé toltam egy bőr fotelt. Résnyire nyitni lehetett az ajtót, de közben az járt a fejemben , hogy segítenem kellene, , de akkor a gyerek egyedül marad.....vagy legalább az ajtót szabadon hagyni. ....és itt fel is ébredtem...

Mit jelenthet ez a "beteg" álom?
Válaszát előre is köszönöm!

2015-12-16 10:47:36

Franciska #1207

Kedves Erzsébet!

25 éves, párkapcsolatban, (még nem házasság) élő nő vagyok. A berátommal jól megvagyunk, nincs veszekedés, vita. A szomszéd férfival (ő kb. 28) nem vagyok túl jóban, köszönünk, és ennyi, soha nem is beszélgettünk még 2 percet sem. Álmomban átjött hozzám ez a férfi, és a saját szobámban egy legyet kergettünk, (úgy tűnt egészen hosszú ideig.) Valami megmagyarázhatatlan vágy fogott el a férfi irányába. Kimelegedett, levette a felsőjét, s én egy idő után már nem is a legyet figyeltem. Nagyon jól éreztem magam, mikor felébredtem, még akkor is. Van valami jelentése az álomnak? Azóta sem megy ki a fejemből.

2015-12-15 08:49:13

Végh Roland #1206

Kedves Erzsébet!

2 napja álmodtam egy olyan dologgal kapcsolatban ami nem hagy nyugodni.. Egyik haverommal állunk az állomáson, és egy régi típusú gőzmozdonnyal húzott vonaton megpillantottam az exem. A vonat után futottam, de nem értem el. Itt visszasétáltam az állomásra és felébredtem. Nem tudom hogy miért van ez.. Jelenleg is van barátnőm, de a vonaton utazó személy is fontos az életemben. Csak nem tudok vele beszélni mert milyen dolog az, ha az exem után futok miközben van barátnőm. :) Köszi hogy elolvastad. Remélem Te rájössz mi ez az álom.. Üdvözlettel: Végh Roland

2015-12-14 21:22:27

Dávid #1205

Kedves Erzsébet! Szoval akkor vegyem komolyan azt amit álmodtam, és adjak neki időt arra hogy jobb benyomással legyünk egymás iránt? Meg is néztem az álomfejtésben ha egy fiatal személy kártyalapokkal álmodik, akkor az házaságra utal. Ennek van valami jelentösége? azt el felejtettem önnek elmondani hogy valojában megjosoltak, de az kb 2 hónapja volt, és hasonlo volt ehez az álomhoz !

2015-12-14 15:59:36

Rosta Erzsébet #1204

Kedves Judit! – Re: #1198
Lehet, hogy nincs különösebb jelentősége az álmának, mert bármelyikünkkel előfordulhat az, hogy nem találunk valamit, pedig tudnunk kellene, hol keressük. Amikor ez a normálisnál gyakrabban ismétlődik, szimbolikusan az álmunkban is visszatükröződhet. De az sem zárható ki, hogy az álmának mégis van valamilyen fontos üzenete, ugyanis az út azt is szimbolizálhatja, hogy hová tartunk mostanában. Bár az utat, ahol megy szépen zöldellő fák, sűrűn növő bokrok veszik körül, mégsem áll meg, hanem egyre csak megy tovább. Keresi a célját, szimbolikusan ez azt jelzi, szeretné „megtalálni önmagát”. Balra ugyan egy útelágazásra lel, melynek a látszik a vége, ám ön nem ezt, hanem amelyiken elindult, vagyis a karmája által előírt kanyargós, végeláthatatlan utat választja. Spirituálisan azt, amelyiken éli az életét, és igyekszik megfizetni az összes karmikus adósságát.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-12-13 16:06:29

Rosta Erzsébet #1203

Kedves Niki! – Re: #1197
Többször is elolvastam az álmát, de sajnos nem tudtam biztosan megállapítani, hogy mikor végződik az álma, illetőleg hol kezdődik a valóság. Pontosabban azt nem tudom, hogy – miután tisztának és szépnek látja a nagyszülei házát – valóban felébredt-e, vagy az ébredést is álmodta-e, és csak később, az álombéli kiabálására ébredt fel. És ha már kiegészítést kértem, azt is jó lenne, ha röviden megírná, hogy élnek-e a nagyszülei, milyen (volt?) a kapcsolata velük, és egyáltalán mit jelent az ön számára a nagyszülei háza. (És természetesen bármi mást is közölhet, amit fontosnak gondol.)
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-12-13 15:20:54

Rosta Erzsébet #1202

Kedves Dávid! – Re: #1199
Az álma alapján úgy érzem, némi félelemmel, szorongással tekint a jövőbe. A bizonytalanságát az okozza, hogy a párkapcsolatában nem teljes mértékben ura a helyzetnek, vagyis ennek a sikeressége nemcsak önön múlik. A jósnő nem valóságos személy, hanem a tudattalanjának az alkotása. Azonban a jövendölését - mivel az nem tudatosult benyomásaira, tapasztalataira, érzéseire támaszkodik - valószínűleg érdemes komolyan vennie. Talán ettől egy kicsit megnyugszik a lelke.

2015-12-13 14:53:50

Rosta Erzsébet #1201

Kedves Issirrete! – Re: #1196
Álmai csak látszólag vannak ellentmondásban a mindennapi életével, ha a szimbolikus jelentésüket nézzük, a harmónia azonnal helyreáll.
Hogy repül álmában, képes a mozgását irányítani, és élvezi a repülést, arra utal, hogy – azon az időszakban, amikor ezek az álmai gyakrabban jelentkeznek – a „topon” (a helyzet csúcsán) érzi magát, esetleg új, a korábbitól eltérő perspektívából látja a dolgokat. Az álombéli repülés azt is jelzi, hogy képesnek tartja magát a fizikai korlátok leküzdésére, erősnek és szabadnak érzi magát.
A másik gyakori álma, melyben fehér lovon ülve, kardjával pusztítja el az ellenségeit, szintén egyfajta erőt, magabiztosságot sugalmaz, de emellett azt is jelzi, hogy kész küzdeni, harcolni azért, amit helyesnek gondol. Itt viszont kérdés lehet, hogy valóban mindig a jó utat választja? A gyakori harckészség ugyanis negatív jelentést is hordozhat. Mindig betartja a szabályokat és a törvényeket?
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-12-13 14:51:47

Rosta Erzsébet #1200

Kedves Tünde! – Re: #1195
Sajnos semmit sem árult el önmagáról, az életéről, a problémáiról, de még csak azt sem osztotta meg velem, hogy a valóságban miként viszonyul az egerekhez, pedig annak, hogy megharapta az apró kis jószág, majd sírva ébredt fel, fontos üzenete lehet. Kellő információ hiányában csak általánosságokat tudok mondani, az álmának értelmezése önmagára vár.
Általában olyankor álmodjuk, hogy megharap, vagy megmar minket egy állat az álmunkban, amikor valamilyen megoldatlan érzelmi probléma miatt sérülékenynek érezzük magunkat. Az ön esetében ez az állat egy kisegér, ami a félénkségére és az önbizalomhiányára is utalhat, legalábbis a rémülete ezt támasztja alá. Végezetül pedig az, hogy - mielőtt felébredne - sírva fakad, azt sejteti, hogy az álma mögött valójában valamilyen eddig elfojtott fájdalma, vagy korábbi sérelme áll. Ez egyértelmű jelzése annak, hogy a továbbiakban már nem teheti ezt, szembe kell nézni vele.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-12-13 14:00:20

Dávid #1199

Kedves Erzsébet!
Azt álmodtam, hogy egy jósnő elkezdett nekem jósolni tarot kártyákkal. A párkapcsolatomról kérdezett engem, egy rontást levett rólam, és - mivel látta, hogy vannak kisebb nehézségeim - kirakta nekem a kártyákat, és azt mondta, hogy minden jóra fog fordulni, csak adjak időt a barátnőmnek. A válaszát előre is köszönöm.

2015-12-12 18:06:47

Judit #1198

Kedves Erzsébet!
A következőt álmodtam álmom nem volt hosszú de érdekes volt..
Valamit kerestem álmomban egy helyet amit ismertem de most így ébren már nem emlékszem rá melyik hely volt az nos én elindultam az úton az út jobb oldalán az út szélen fák voltak szépen zöldeltek és sűrűn voltak egymás mellett a jobb oldalon sűrűn bokrok voltak az út szélén és az út az apró kavicsos volt én elindultam és ahogy megyek baloldalra vezetett egy út de én nem mentem arra pedig nem volt hosszú az út és a végét is láttam de engem az előttem levő hosszú út érdekelt ami már nem volt kavicsos hanem szép tiszta volt de nem egyenes út volt és az út végét se lehetett látni én inkább arra mentem de nem mentem végig így azt sem tudom mi lehetett az út végén..
Mit jelenthet ez az álom? köszönöm szépen előre is.:)

2015-12-11 10:49:22

Niki #1197

Kedves Erzsébet!
Sokat álmodom a nagyszüleimmel,de ilyet még soha,ezért szeretném,ha segítene a megfejtésében.
A nagyszüleim házának udvarában,majd magában a házban vagyok,ami elhagyatott,koszos,poros,de a holmijuk bent van.Maga a felújítás és a takarítási folyamatra nem emlékszem,csak hogy tiszta,szép a ház.Álmomból arra ébredek,hogy a ház tele van emberekkel,akik valamit ünnepelnek.Én pedig torkom szakadtából kiabálok,hogy tűnjenek el.
Előre is köszönöm,hogy segít!
Szép estét kívánok!

2015-12-10 17:20:46

robika #1196

Tiszteletem kedves Erzsike!
Kérem fejtse meg álmaim gerincét, köszönettel.

Almodom sokat, színes, párbeszédes, illatos mintha e világban, a jelenben tőrténne. Amit sok álmomban megélek fehér lovammal csatában karddal ölök, mindíg egyedül élem túl, se barát, se ellen nem él, csak a szomorúság van velem, s néha lovam, mindig csurog rólam a vér. Máskor repülök, lebegek kapukon folyókon más akadályokon át, én irányítom mikor repülök, mások kőrülöttem megijednek félnek ekkor. Csalados kiegyensúlyozott boldog repülés kard ló vér mentes életet élek.

köszönettel
Issirrete

2015-12-09 08:52:15

Tünde.M #1195

Kedves Erzsébet!

Tőlem több méterrel messzibb, kis sötét alagútból egy egér bukkant elő, ide-oda futkározott pár pillanatig, majd észre vett engem és elég messziről rá ugrott a kezemre aztán beleharapott.
Jó ideig nem tudtam, ő sem, kihúzni a fogát a kezemből, fájdalmat nem éreztem csak rémületet, ahogy én megijedtem éreztem az állatban is az ijedséget.
Elkezdtem sírni majd felébredtem.

Köszönettel
Tünde.M

2015-12-07 15:29:00

Rosta Erzsébet #1194

Kedves Lorand!
Általában nem tartom helyénvalónak az olyan álmok értelmezését, melyeket nem az álomgazda küld el nekem. Egyrészt azért nem, mert az álmok az álmodó saját „alkotásai”, ugyanis a legtöbb esetben róla szólnak, és esetleg olyan dolgokat (pl. gyengeségeket, hibákat) árulhatnak el, melyeket nem biztos, hogy örömmel osztana meg másokkal. Másrészt az sem mellékes, hogy az álomgazda milyen érzésekkel élte meg az álmát, miként viszonyult hozzá, és az életében milyen előzményei voltak az álmának. Ezekre a kérdésekre csak ő tud adekvát választ adni. A röviden leírt álom értelmezéséhez már csak azért sem értelmes hozzákezdeni, mert még az sem ismert, hogy a barátnője miként viszonyul Jézushoz. Hisz benne, vagy esetleg ateista? Mi a vallása? Anélkül, hogy tudnánk, hol találkozott a barátnője Jézussal, milyen célt szolgáló, milyen eredetű vízről van szó, miben volt víz stb., annak sincs sok értelme, hogy Jézus arra kéri, tegye a kezét a vízbe.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-12-07 09:18:15

lorand #1193

Hello a barátnőm Jézusal álmodott és ő azt mondta neki tegye a kezét a vízbe ami

langyos volt ..mit jelentenek?

2015-12-07 02:35:02

Rosta Erzsébet #1192

Kedves Judit – Re: #1182
Az első álmában - mint korábban oly sokszor - a halott nagymamájával találkozik, aki ezúttal enni ad önnek. A levest, amit elfogyaszt „spirituális táplálékként” is lehet értelmezni. Az álma folytatása kissé ellentmondásos, ugyanis nehezen illeszthető a képbe, hogy kezében labdarózsákkal megy a találkára. Egyrészt azért, mert nem jellemző, hogy a találkára a nők virággal menjenek, másrészről pedig azért, mert virágnyelven a fehér labdarózsa a telet jelképezi. (Ha viszont vannak a családjában, vagy a felmenői között ukránok, szlovákok, bulgárok, szerbek stb., akkor feloldódik az ellentmondás, ugyanis a szláv folklórban a labdarózsa a házasságot szimbolizálja.) A csokor fehér rózsának, amit a „barátjától” kap „normálisan” a tiszta, őszinte szerelem, az erkölcsösség és a hűség lenne a jelentése, itt azonban - az ön álombéli reakciója alapján - valószínűleg nem erről van szó. Inkább arra utalhat, hogy már nagyon vágyakozik egy tökéletes szerelemre. Ennek azonban még nem jött el az ideje.
A második álmában a pókok azt szimbolizálhatják, hogy valaki a környezetében veszélyt jelent önre, illetőleg csapdát tervez állítani önnek és a családjának, míg a macskájából kiszedett kullancsok azokat a személyeket jelenítik meg, akik el akarják venni a reményeit, az álmait, vagyis arra törekednek, hogy boldogtalanná tegyék.
Ami pedig a kérdését (Mennyi valóság alapja van annak, amit a nagyim mondott álmomban? Egyáltalán meg fognak e történni azok az események? Vagy nincs semmi jelentősége? Nagyon sok mindent mondott most és egész nap csak ez jár a fejemben az álmom vele reggel történ ébredésem előtt.”) illeti, mindenekelőtt el kell mondanom, hogy nagyon ritka az, hogy az álmunkban megjelenő elhunyt szerettünk (házastársunk, szüleink, nagyszüleink, rokonaink) szavait próféciaként kellene értelmezni. Mivel - mint korábban írta - szoros kapcsolatban volt a nagyijával, szinte anyaként tekintett rá, én inkább tanácsként fognám fel a mondatait. Ha mondatai Ön szerint a jövőre utalnak, akkor azon célszerű elgondolkodnia, hogy ezek az „előrejelzések” milyen kapcsolatban állnak a jelenlegi életével, problémáival, életvitelével. Kívánatosnak tartja a bekövetkezésüket, vagy sem. Ha az előbbi a válasza, az esetben a nagyija üzenete bátorításként, viselkedésének, tevékenységének helyesléseként fogható fel, ha viszont nem szeretné, hogy ezek valóra váljanak, akkor figyelmeztetésnek kell tekintenie. Ez esetben célszerű elgondolkodnia, mi lehet az, amit rosszul csinál, min kellene változtatnia.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-11-23 12:35:47

Rosta Erzsébet #1191

Kedves Franciska! – Re: #1189
Mivel semmit sem írt magáról, csak valószínűsíteni tudom, hogy az álmát közvetlenül, azaz tárgyi álomként kell értelmezni. Mivel a ló az emberek többsége számára az erőt szimbolizálja, a hajtó nélküli kocsit húzó, önre támadó ló olyan erőt, hatalmat esetleg személyt reprezentál, amely (aki) megpróbál úrrá lenni ön felett, vagy olyasvalamire szeretné kényszeríteni, amit nem akar megtenni. Eleinte - gyorsabbra fogva lépteit - megpróbál kitérni a fenyegetés elől, ám amikor nem vezet eredményre, felveszi a harcot támadójával, és lelövi a megvadult állatot. Valószínűleg helyes döntést hozott, mert ezután végtelen nyugalmat érez álmában. Az esetleges üzenet megfejtéséhez arra kellene önmagának választ adni, vajon ki vagy mi lehet az a környezetében, aki, vagy ami uralkodni szeretne ön felett, vagy le akarja győzni az ellenállását.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-11-23 09:51:41

Rosta Erzsébet #1190

Kedves Erzsike! – Re: #1188
Bár arról semmit sem árult el, hogy milyen (pozitív vagy negatív) érzése volt álmában, abból kiindulva, hogy nem rég szakított a barátjával, az álma azt jelzi, hogy ott van még az életében, vagyis nem dolgozta fel teljesen a történteket.

2015-11-21 12:48:21

franciska #1189

Kedves Erzsébet!
Álmomban sétálok egy városban, és látom, hogy egy bekötő úton egy ló közeledik, kocsit húz maga után.(kocsis nincs rajt) Sietek, hogy ne pont addigra érjek a kereszteződéshez, mikor a ló, meg félek, mert ember nélkül megy, de miután kikanyarodik az útra, egyre gyorsabban húzza a kocsit, többször visszanézek, követ engem. Egy idő után utolér, s akkor két fegyvert látok a ló előtt, az egyiket felveszem, viaskodok a lóval, majd lelövöm. Furcsa, hogy a "menekülés" alatt nem féltem, csak izgatott voltam, s mikor lelőttem, akkor végtelen nyugalmat éreztem álmomban. A lovas álmok általában jót jelentenek. Ebben az esetben mi a helyzet?

2015-11-16 09:26:21

Erzsike #1188

Kinyitom a szobám ajtaját,az ágyon ott fekszik a volt barátom/nem rég szakítottam vele/ és engem vár.

2015-11-15 23:41:05

Rosta Erzsébet #1187

Kedves Porcelánbaba! – Re: #1180, #1186
Azon információja alapján, mely szerint egész biztos abban, hogy másfél éve a párja nem tartja a kapcsolatot az exével, és ön sem álmodik gyakran a volt feleségével, kizárhatónak tűnik, hogy a párja még nem zárta le a múltat. A történtek fényében a bizalmatlansága érthető, ez azonban – tekintve, hogy eddig csak kétszer álmodott a párja ex feleségével – nem mondható egészségtelennek.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-11-15 15:00:40

porcelánbaba #1186

Kedves Erzsebet!
Nem volt megnyugtato a valasza. Reszletesebben a mi kapcsolatunk ugy kezdodott a parommal, hogy ugymond csak szorakozas celjabol jartunk ossze, nem komoly kapcsolat szandekabol. O mar akkor rosszban volt a felesegevel, kulon is mentek. De ugy alakult, hogy par honap mulva megint osszejottek egy kis ideig, es vegul megint kulonvaltak. Ekkor mar kicsit komolyabb volt koztunk a dolog, es ez mar valahol akkor fajt nekem. Tartottak a kapcsolatot a gyerekek miatt, es amikor mar mi komolyabban egyutt voltunk, utolag megtudtam hogy egy alkalommal egyutt voltak. Akkor nehezen, de megbocsatottam neki. Szivbol utalom a volt feleseget, es kicsit bizalmatlan is vagyok. A kapcsolatot masfel eve nem tartja vele, ezt tudom 100%ban. Ketszer fordult elo, hogy az exfeleseggel almodtam. !gy is ugyanaz a jelentese az almomnak hogy a parom meg nem zarta le magaban a multat!? Elore is koszonom

2015-11-15 14:01:33

Rosta Erzsébet #1185

Kedves álmodó! – Re: #1181
Mivel az álomban látott macskáknak többféle szimbolikus jelentésük lehet, és a rövid leírásán kívül semmi egyéb muníciót nem adott az álma értelmezéséhez, csupán annyit tudok segíteni, hogy a macskák az álomgazda intuícióját is szimbolizálhatják, ezért a macskák egészsége arra utalhat, hogy mennyire támaszkodik a megérzéseire (illetőleg hanyagolja el azokat). A társai által széttépett beteg macska azt jelezheti, hogy a „racionális énje” helyett inkább az ösztönös megérzéseire kellene támaszkodnia.

2015-11-14 10:15:31

Rosta Erzsébet #1184

Kedves „Porcelánbaba”! – Re: #1180
Bár semmit sem írt önmagáról, a párjához fűződő kapcsolatáról, az a tény, hogy a partnere ex feleségével álmodott, ráadásul a párja a kettőjük közül őt választotta arra utal, hogy valamiért nem teljesen bízik meg benne, esetleg aggódik, hogy nem szakadt meg teljesen a kapcsolatuk. Azt is lehet, hogy valamiben kevésbé jónak tartja magát a párja exénél, és ez okozza a bizonytalanságát. És - bár ezt a rövid leírása alapján nem tartom nagyon valószínűnek - nem zárható ki az sem, hogy valós oka van az álmának. Amíg az álma nem visszatérő jellegű, valószínűleg nincs semmi probléma, ám, ha ébren is úgy érzi, hogy a párja még nem „varrta el” az előző kapcsolatát, a legjobb az lenne, ha aggodalmait megbeszélné vele.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-11-14 09:23:15

Rosta Erzsébet #1183

Kedves Andrea! – Re: #1179
Mivel - mint ahogyan írja - szoros kapcsolatban volt elhunyt édesanyjával, még négy év múltán sem meglepő, hogy az álmában valamilyen módon felbukkan a halálát megelőző időszak. Az, hogy még a kezelést megelőző állapotában, egészségesnek látja, ám az édesanyja ennek ellenére arra kéri önt és a nővérét, hogy elevenen temessék el, szimbolikusan azt jelzi, hogy nem voltak felkészülve rá, vagyis váratlanul érte önöket az édesanyjuk halála. Másrészről a halott hozzátartozóink olyankor jelennek meg az álmunkban, amikor úgy érezzük, hogy szeretnénk kommunikálni velük, vagy esetleg általa valamilyen üzenetet kíván küldeni számunkra a tudattalanunk. Noha vonakodva teljesítik édesanyjuk kérését, ezzel ő nem fájdalmat akar okozni önöknek, hanem csak azt szeretné, ha a halálát megelőző időszak, a szenvedésének nyomasztó emléke távozna lányai életéből, úgy kép maradjon meg róla önökben, amilyennek a rákos megbetegedése előtt láthatták. Nem kizárt, hogy szimbolikus jelentése van a sírkő alatt talált szarkofágnak is. Ez esetben arra utalhat, hogy valami nagyon fontos dolgot meg kell értenie, vagy egy régóta megfogalmazott kérdésére választ kell kapnia. Közvetlen értelmezésben viszont a halottnak állított emlékmű, mely a halált jeleníti meg, de egyúttal „halhatatlanná” is teszi az eltávozott életet.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-11-14 09:00:06

Judit. #1182

Kedves Erzsébet a következőket álmodtam..

Álmomban otthon voltam a nagymamámmal és pont enni adott nekem sajnos nem tudom már milyen leves volt a tányérban de szívesen ettem aztán eszembe jutott hogy mennem kell mert mindjárt találkozok az udvarlómmal el is indultam megbeszéltük hogy a házunktól egy megállóra találkozzunk én el is mentem és gyönyörű szép hófehér labdarózsák voltak a kezemben elkezdtem aggódni mert már fél 2 volt délután és még sehol nem volt az udvarlóm aztán felakartam hívni de a mobilom félig le volt már merülve ekkor elkezdtem bosszankodni és már épp mentem volna mikor megláttam hogy jön ő egy csokor fehér rózsát hozott magával és el is ejtett belőle egyet de felvette amikor odaért hozzám majdnem sírtam és mondtam neki hogy ő nem is szeret engem igazán erre ő megpuszilt és azt mondta dehogy nem de én nem hittem el neki erre folytatta hogy ő szeret engem csak értsem meg hogy neki még idő kell ekkor felébredtem...Az még tudni kell hogy most a való életben 3 gyerekem van és elváltam 3 éve már....

A másik álmom meg itthon volt és a mostani volt párom is benne volt az álmomban épp fektettük volna le a gyerekeket mikor észrevettem hogy a kisebbik fiamnak pókok vannak az ágyában ő meg már az ágyban volt még nem takartam be de a pókok szaladtak kifelé nem voltak olyan nagyok volt barnás és volt fekete és volt pirosas hátú is ők nem bántottak de nagyon megijedtem hogy megcsípnek minket azon gondolkoztam hogy lehetne eltüntetni őket mikor a macskánk felugrott az ágyra és észrevettem hogy kullancsok vannak benne én csipesszel kezdtem kiszedni belőle a kullancsokat és volt párom mondta hogy rakjam őket a markába de szóltam neki hogy vigyázzon mert még élnek egészen szép kifejlett kullancsok voltak a macskában ekkor szintén felébredtem....Miket jelenthetnek ezek az álmok? várom válaszát nagyon szépen köszönöm.:)

2015-11-12 13:36:52

stehli marianna #1181

Kedves álomfejtő. 3 világos macskával álmodtam. Az egyik beteg volt. A másik kettő széttépte. Mit jelent?

2015-11-08 19:23:23

porcelánbaba #1180

Kedves Erzsėbet!
Szeretnem ha valamilyen magyarazatot adna az almomra. Az elmult ejjel a paromnak az ex felesegevel almodtam hogy kettonk kozul meg mindig ot valasztotta nem pedig engem ez mit magyarazhat ez az alom?

2015-11-07 15:46:04

Andrea #1179

Tisztelt Erzsébet!

A segítségét szeretném kérni egy álmom megfejtésében, Rettenetesen nyomaszt és nap mint nap ezen gondolkodom, szóval nem hagy nyugodni... Nem tudom mi a módja Önnel kapcsolatba lépni és hogy miként tudna nekem segíteni, de szeretném, ha esetleg ötlete vagy tanácsa van, hogy mit jelenthet az álmom, akkor a fenti e-mail címen elérhető vagyok naponta és hálásan várnám szíves válaszát.

Tehát az álmom:
Az előzménye az, hogy Édesanyám 4 évvel ezelőtt rákbetegségben elhunyt. Nagyon szoros kapcsolatban voltunk. Én 31 éves vagyok, ő 56 volt, amikor elhunyt.

Szóval: mivel rákbetegségben hunyt el, kemoterápiára is járt, tehát kihullott a haja, de én őt még a régi valójában láttam, nem betegen. Azt kérte tőlünk, hogy temessük el. Élve. Ez önmagában is eléggé riasztó, könyörögtem neki, hogy ne kérje ezt. Ragaszkodott hozzá, azt mondta úgyis hamarosan meg fog halni. Nem értettem miért kell élve eltemetni, de a rimánkodásom ellenére el kellett temetni. Annyit sikerült megígértetnem vele, hogy a mobiltelefonját is eltemetjük mellé, ha mégis meggondolja magát, akkor hívjon fel és kiássuk... Éjjel a nővéremmel kimentünk a sírhoz és meg akartam tudni, hogy él-e. Hívogattam a mobiltelefonját, de nem hallottuk, hogy csörög, ezért eltoltam a sírkő fedlapját és nagyon meglepődtem, hogy nem föld van a sírban, hanem egy szarkofág, mint a fáraóké, egy fáraó formát is ábrázolt. Mondtam nővéremnek, hogy lehet abból nem hallatszik ki a telefon csörgése, és valószínűleg nem él már, mert nem kap a szarkofágban levegőt. Én nem mertem kinyitni a szarkofágot, nővéremnek mondtam, hogy nyissa ki ő. Megpróbálta kinyitni, de erőlködött, nem tudta, én nekiálltam kiabálni vele, hogy nyissa már fel. Ebben a pillanatban ébredtem fel, a kiabálásra, szóval nem tudtam meg, hogy élt-e vagy egyáltalán mi történt utána... Rákerestem neten álmoskönyvekben, hogy mit jelenthet, de nem jövök rá, ezért kérem segítsen, mert mint írtam fentebb, nagyon nyomaszt és nem tudom kiverni a fejemből ezt az álmot. Én egészséges vagyok, ha ez esetleg még támpont, legalábbis nem tudok semmi komoly betegségemről.

Várom esetleges válaszát és előre is nagyon köszönöm, ha megtisztel vele!

Tisztelettel

Andrea

2015-11-04 17:51:00

Rosta Erzsébet #1178

Kedves Péter! – Re: #1172
Mindenféle háttér információ nélkül, nem tudok válaszolni a kérdésére, mert - a körülményektől, a való életben kapcsolatuktól, az álom során átélt érzésektől stb. - függően álmának többféle jelentése lehet. Annyit azért megjegyzek, hogy a legtöbb esetben ez teljesen ártatlan álom, vagyis még csak gondolatban sem jelenti párja „megcsalását”, sőt sokszor javíthat a kapcsolatuk minőségén. Gond csak akkor van, ha nincs megelégedve partnere szexuális teljesítményével.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-11-01 17:16:53

Rosta Erzsébet #1177

Kedves Kereső! – Re: #1166
A korábbi (a fallosz szimbolikus jelentéséről szóló) írásomhoz, melyre egyébként - mint írta - ön is rálelt, tulajdonképpen nincs sok kiegészíteni valóm. A merev hímvessző álomban - függetlenül az álomgazda nemétől - általában erős szexuális vágyat szimbolizál. Figyelemmel a huszonéves életkorára, teljesen normális, hogy erotikus álmai vannak, és szexuális gondolatok foglalkoztatják. Az emberek életében ez az életszakasz az az időszak, amikor a társkapcsolatról szóló álmok igazi tartalmat nyernek, és már azt keresik, ki a megfelelő partner a számukra. Az álomban megjelenő fallosz azonban arra is utalhat (amit egyébként jelzett), hogy problémái vannak a szexuális életében.
Miután az ismeretlen férfival szexuális aktusra is sor kerül, az álma nemcsak a jelenlegi partnerkapcsolatából hiányzó szexuális összhangról és az emiatt érzett elégedetlenségéről árulkodik, hanem azt is sugallhatja, hogy bizonytalan a jövőjét illetően. Ám az eddig elmondottakkal nem sokat segítettem, ugyanis ön elsősorban nem az álma okára, hanem a jelentésére, az esetleges üzenetére kíváncsi. Ebben a történet értelmezése jelenthet előrelépést, ám ez annyira bizarr, hogy aligha vonatkozhat valóságos (az ébrenlét világában ismert) személyre vagy tárgyi körülményekre, ezért csak az alanyi szintű álomfejtés jöhet számításba. (Erről röviden annyit érdemes tudni, hogy ilyenkor az álom minden aspektusát magára az álmodóra vonatkoztatják, ugyanis ez esetben - Jung szavait idézve - „az álom olyan színház, ahol az álmodó maga a színpad, a színész, a súgó, a rendező, a szerző, a közönség és a kritikus.”) Ebben a megközelítésben a hatalmas, tekeredő fallosszal rendelkező kék bőrű férfi az ön maszkulin oldalát, az animusát testesíti meg. A férfiasságra a kék szín is asszociálhat, ugyanis az álomban a nőkre támadó férfiak gyakran sötétkék vagy tengerészkék színű ruhában jelennek meg. Itt azonban fontosabb az, hogy a kék a határtalanság, a valami „mindent felölelő voltának” a színe. (Ez a szimbolika azon a való életben is megfigyelhető tapasztalaton alapszik, hogy ami roppant mérete miatt túlmegy az érzékelésünk határain - miként a végtelen óceán vagy az égbolt - kék színű. Ezért kék bőrűek az ábrázolásokon India istenei közül többen is - például Krisna és Ráma -, ugyanis ezzel jelzik, hogy határtalan az aurájuk.) Mivel maszkulin oldalának „túl nagy az aurája”, a feminim oldalával való egyesülése (a szeretkezés) során egyikük sem nyer kielégülést. Az alanyi értelmezés kontextusában az álom befejezése - vagyis a túlzott maszkulinitását, animusa irányító szerepét hangsúlyozó, erekcióban lévő fallosz különválása a férfias oldalát reprezentáló kék bőrű férfiről, amit ezután kisajátítva stólaként nyakába vetett - arra utalhat, hogy talán engednie kellene a makacsságából, és elgondolkoznia azon, hogy az élet, konkrétabban a férfiak valóban adósak-e önnek valamivel.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-11-01 17:03:02

Péter #1176

Kedves Erzsébet!
Én azt álmodtam, hogy a párom baratnőjével szeretkeztem! Mit jelent?

2015-10-31 21:07:50

Rosta Erzsébet #1175

Kedves Mónika! – Re: #1167
Sajnos nem sok háttér információt adott az álmához, önmagáról semmit sem mondott, nem írta meg, hogy milyen érzései voltak az álmában, de még csak azt sem árulta el, hogy miképpen viszonyul a kígyókhoz, illetve a macskákhoz. Mivel nem tudom, hogy érzelmileg „megérintette-e” az álma, még az sem dönthető el, hogy egyáltalán van-e az álmának valamilyen jelentősége.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-10-31 16:45:13

Rosta Erzsébet #1174

Kedves Julianna! Re: #1169
Mindenekelőtt javasolom, hogy olvassa el az „Álmomban meglőnek. Mit jelent ez?” című írásomban, ahol részletesebben olvashat a kérdésről. Álmának leírása azonban úgy is értelmezhető, hogy valakinek - jelen esetben egy ismeretlen fegyveres férfinak - szándékában állt megölni önt. Ez utóbbi arra utalhat, hogy szeretne megszabadulni a személyiségének valamilyen tulajdonságától, melyet nem szeret, vagy nehezen tud elfogadni.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-10-31 16:30:19

Rosta Erzsébet #1173

Kedves Anna! – Re: #1170
Nagyon keveset írt ahhoz, hogy megfejthessem az álmát. Önről például csak annyit tudok, hogy elvesztette a férjét és egyedül él. Bár az álma visszatérő jellegű, nem tudni, hogy mi történik bennük. Többek között fontos lehet, hogy változik-e az álmai „cselekménye”, illetőleg az is, hogy mit csinál bennük az ismeretlen („arcnélküli”) személy. Az teljesen természetes, hogy olykor az elhunyt férjével álmodik, hiszen bizonyára nagyon hiányzik önnek. Egy ismeretlen ember gyakori megjelenése álomban arra is utalhat, hogy az álmodó „keresi önmagát”, szeretné tudni, kicsoda valójában, mi az, amit tennie kellene, hogy jobban eligazodjon az emberek érzelmeiben. Ez utóbbinak azonban némiképp ellentmond, hogy inkább jónak tekinti az álmait. És persze az sem zárható ki, hogy azért álmodik rendszeresen egy férfival, mert társra lenne szüksége.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-10-31 16:07:34

Rosta Erzsébet #1172

Kedves Krisztina! – Re: #1171
Tornádóról álmodni többfélét jelenhet, egyaránt utalhat érzelmi megrázkódtatásra, valamilyen hirtelen változásra, vagy - figyelemmel a forgószél pusztító hatására - ártalmas (önpusztító) viselkedésre. Azt, hogy az ön esetében melyikről lehet szó - (bár van némi gyanúm, de) mivel semmiféle háttér információt nem adott a számomra - saját magának kell kiválasztania. Az álma értelmezésében legfeljebb néhány kérdéssel segíthetek:
Átélt mostanában valamilyen átláthatatlannak tűnő vagy rendkívül változékony helyzetet, esetleg kapcsolatot?
Volt önnek a közelmúltban erős érzelmi kitörése, vagy valakinek a környezetében?
Túlterheltnek érzi magát, esetleg zűrzavaros helyzetbe került?
Úgy érzi, hogy elvesztette az önuralmát, vagy egy raplis személy társaságát kell elviselnie?
Esetleg annyira felhalmozódtak önben az érzelmek, hogy „ki kellene a gőzt eresztenie?”
Felgyorsultak az események a környezetében, vagy hirtelen változást élt át mostanában az életében?
Önpusztítónak tartja a viselkedését, vagy „saját maga ellen dolgozik” élete valamely területén?
Csalódottnak érzi magát, esetleg bonyolult szituációba keveredett?
Ha a felsorolt kérdésekre őszinte választ magának, talán közelebb jut a megfejtéshez. A végén azonban annyit azért megjegyzek, hogy - mivel sértetlenül viseli el a tornádót - a nehéz (problémás) időszak csak átmeneti jellegű.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-10-31 15:48:44

Tóth Krisztina #1171

Kedves Erzsébet
Szeretném megkérdezni,mit jelenthet az álmom?
Késő este kutyákat sétáltattam,közbe jött egy nagy tornádó és felkapott a kutyákkal együtt.Én néztem lefelé és azt látom,hogy az egyik fa elkezdet égni.Egy férfi szaladt a vihar elől,próbáltam kiabálni neki,de nem halotta.Azon gondolkodtam milyen magasra fog vinni,de nem vitt magasra csak olyan 6.emeletig.Ez panelházak között volt.Nem estem le,fent maradtam a levegőben és a kutyáimat is fogtam közbe.De nagyon féltem.

2015-10-30 11:09:50

molnaranna #1170

Kedves Erzsébet , Nagyon sokszor 1 férfivel álmodok ,de az arcát talán 10 -ből 1x látom az a volt férjem aki már nem él ,Ki leht az amikor egyedül élek nagyon rég óta ,Nem bánt inkább jó az álom ,de mit jelent ?Köszönöm ,

2015-10-29 11:08:37

Szalontai julianna #1169

Szep jó napot.. én egy fegyveres férfival álmodtam..még pedig aszt hogy meglött a nyakam tájékÁn de nem éreztem fájdalmat.. csak nagyon gyenge voltam és túl éltem

2015-10-26 09:17:50

Rosta Erzsébet #1168

Kedves Erika! – Re: #1165
Mindenekelőtt szeretném megnyugtatni, a katasztrófa álmokat csak egészen kivételes esetekben kell szó szerint értelmezni, most azonban szinte biztos, hogy nem erről van szó. Maga a tűz több dolgot is szimbolizálhat, erre a „Mit jelent a tűzvész álma?” című írásomban részletes választ kap. Az ön esetében azonban - noha önmagáról nem sokat árult el - inkább arra gondolok, hogy valamilyen változásra, megtisztulásra lenne szüksége, ám valójában még nem áll készen erre. Ezért látja álmában a lángokkal tűzoltókat, és kéri meg őket, hogy a saját házukra locsoljanak a vízből.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-10-23 15:56:09

Mónika #1167

Kedves Erzsébet,
Azt álmodtam, hogy volt egy csomó kígyó,és mindet megette a macska, de olyan furcsa kígyók voltak, inkább halakhoz hasonlítottak, és téglalapalakúak voltak, a végén volt még két fekete csörgőkígyó is, ilyen vékonyabbak. Várom válaszát! köszönettel: Mónika

2015-10-22 21:09:37

Kereső #1166

Kedves Erzsébet!
Szeretném segítségét kérni egy álom elemzésében!
Életem bizonytalanabb időszakaiban mindig "segítségül" jön egy bizarrabb álom, hogy jobban megértsem az adódó helyzetet s könnyebben tájékozódjak magamat illetően. Huszonéves bika nő vagyok, oroszlán aszcendenssel. Alkotómunkát végzek, pillanatnyilag nagy kihívások előtt is állok.
Eddigi néhány évem alatt mindig be(vagy ki...)-nem-teljesedő két "szállal" tudtam csak foglalkozni, amik számomra a legeslegfontosabb dolgok: a szerelem és a vitalitás. Abban a hitben avagy tévhitben tengetem az életem, hogy a minden téren harmonikus szerelem az egyetlen számomra, ami megadja egyrészt az alkotás inspirációját valamint a mindennapi "alap-vitalitást" az életemhez. Ez talán (a) hiba...
Viharosabb időszak után, egész sokára lett csak kapcsolatom, amiben a szexuális összhang megvolt, de az érzelmi egyáltalán nem én mégis ehhez az emberhez kötődtem a legjobban. Az ezt követő kapcsolatomban a tökéletes ellentétét tapasztaltam meg ennek: az érzelmi összhang működött, a szexuális nem, ezért, bár nagyon küzdöttem ellene, gondolatban nehezen tudtam elszakadni az előző kapcsolat emlékeitől, ami sokat rontott az utóbbin is... Úgy érzem továbblépésre volna szükségem, de tehetetlennek, erőtlennek és bizonytalannak érzem magam... Mind a feladataimat, mind az "egyedüllétemet" illetően, bár valaha-volt legnagyobb álmom az, hogy fölszabadítsam az energiáimat és ne érezzem ezeket a megkötöttségeket vagy bevonzzam végre az energiák szempontjából legideálisabbat! Természetesen erre vagyok képtelen jelenleg...
Szexuális tartalmú álmaimban általában nem idegenek szerepelnek, de jelen esetben ez történt. Egy kék bőrű férfival szeretkeztem akinek hatalmas fallosza volt. Tekeredő és élénk kék. A helyzetben éreztem valami bizarrságot de semmiféle negatív érzés nem volt jelen. Az aktus után amiben nem volt orgazmus, se bármiféle végpont, ez az erekciós állapotban lévő fallosz valahogy különvált a férfilénytől és én jóformán kacérul és büszkén viccelődve, mint valami dáma, a nyakamba vetettem kisajátítva és csak annyit mondtam: "Akár egy boa!"
Meglepődtem az álmon és azt hiszem még nem minden részletén igazodtam el teljesen, de mindenesetre mikor rákerestem, az Ön egyik levelét találtam, ami a fallosz álom-béli jelentéseiről szól. Ebben sok mindent találtam, arra volnék még kíváncsi, hogy az én álmom esetében mondjuk milyen "kiegészítéseket" tudna tenni az elemzésnél?
Köszönettel,

2015-10-22 05:14:42

Erika #1165

Az este azt álmodtam,hogy láttam egy hatalmas füstöt.azt hittem hogy a mi házunk èg.nagyon megijedtem.szaladtam hogy megnèzzwm de odaèrve láttam hogy a szomszèd háza ègett.A tűzoltok már oltották.megkèedeztèk hogy tudom-e hogy hol van tűzcsap.megmutattam nekik ès megkèrtem őket hogy locsoljanak vízet a mi házunkra mert biztos felmelegedett a hőtöl ès nehogy baj legyen.ez volt az álmom.mostanába èrzek nèha füst szagot vagy hirtelen meleghöt pedig nincs semmi.ès pont ma voltak kint a vízesek ellenőrizni a tűzcsapot.remèlem nincs összefüggèsbe ès nem törtènik semmi rossz.köszönöm a segitsègèt.

2015-10-21 10:58:52

Rosta Erzsébet #1164

Kedves Brigi! – Re: #1163
Valóban nem jó jelentésű az álma, ugyanis az ön által leírt óriási húsevő halak különféle cápákat, vagy gyilkos bálnákat (kardszárnyú delfineket) reprezentálhatnak. Mivel önmagáról, az esetleges problémáiról, életkörülményeiről semmit sem osztott meg vele, álmához csak általánosságban tudok észrevételeket fűzni. E hatalmas ragadozók megjelenése álomban betegséget, vagy ellenséget szimbolizál. Mivel az álma visszatérő jellegű, ha betegségről van szó, akkor az egy súlyos és tartós (krónikus) kór, ezért a gyógyuláshoz feltétlenül meg kell fogadnia az orvosa tanácsait. Ha viszont ellenséget jelképeznek a húsevő ragadozók, akkor egy komoly és veszélyes rosszakarója van. Nehéz küzdelem vár önre, és csekély az esélye, hogy végül győzedelmeskedik. Ez esetben lehet, hogy jobb lenne elmenekülnie.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-10-19 08:15:36

brigi #1163

Kedves erzsèbet! Már lassan 2 ève folyamatosan oriási halakkal álmodok.megakarnak enni es nagyon fèlek tölük ott uszkálnak mellettem van hogy a vizbe vagyok velük van hogy csak a partrol látom öket de mindig elakarnak kapni egymast is ölik megeszik oriási csunya husevő halak tobb meretbe szinbe kèrem segitsen vàlasztkapnom hogy mit jelent azt tudom hogy nem jot válaszát köszönöm !!

2015-10-15 16:55:48

Rosta Erzsébet #1162

Kedves Tibor! – Re: #1159
Különös, de egyúttal megható álma arról árulkodik, hogy valakinek a környezetében szüksége lehet az ön segítségére, és ha szándékában áll megtenni ezt, az sokat jelenthet az illető számára. Az álma tulajdonképpen egy figyelmezetés: tartsa nyitva a szemét, hogy amikor a dolog aktuálissá válik, azonnal a segítségére tudjon sietni. Ez a személy lehet egy barát, egy családtag, egy munkatárs, de akár idegen is. Az álma azt is jelzi, hogy együtt érző, a nehéz helyzetben lévők problémáira nyitott ember, aki segítő szívvel fordul mások felé. Az álma, melyben visszahozza a kisbabát a halálból, szimbolikusan arra utal, hogy képes lehet meggyógyítani a lelkeket és a szíveket.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-10-14 15:24:26

Rosta Erzsébet #1161

Kedves Adrianna! – Re: #1158
Visszatérő rémálmának sokféle oka lehet, erre azonban - anélkül, hogy részletesebben írna önmagáról, az életkörülményeiről, az esetleges problémáiról, érzelmi konfliktusairól - nem lehet választ adni. Az sem zárható ki, hogy valamilyen alvászavarban szenved, de ez utóbbit is több minden okozhatja. A legfőbb probléma azonban nem ez, hanem az, hogy az álmait követően már napközben is félelmek gyötrik, hangokat hall. Ez utóbbi hallucinációra utal, ami viszont stresszes életmódra, lelki problémákra utalhat. Így ismeretlenül azt javasolom, hogy közvetlenül lefekvés ne egyen, ne vacsorázzon nehéz, fűszeres ételeket, ha sok kávét iszik, csökkentse az elfogyasztott koffein mennyiségét, elalvás előtt próbáljon pozitív dolgokra koncentrálni, lehetőleg kerülje a stresszes szituációkat, és elalvás előtt relaxáljon. Mindezeket azért írtam, mert a rémálmai károsíthatják az egészségét. Ha tanácsaimat megfogadva, egy-két héten belül nem tapasztalna lényeges változást, célszerű lenne orvoshoz fordulnia.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-10-14 14:12:08

Rosta Erzsébet #1160

Kedves Alexandra! – Re: #1157
Anélkül, hogy bármit is tudnék magáról, meglehetősen nehéz és bizonytalan kimenetelű vállalkozás röviden leírt álmai lehetséges értelmének megkeresése. Az, hogy sokszor álmodik az elhunyt édesanyjával, arra utalhat, hogy nagyon hiányzik önnek. Arra viszont, hogy legutóbb miért látta tolókocsiban, tűkkel összeszurkált kezekkel, ha csak nem volt a múltban önnek valamilyen ehhez hasonló „élménye”, egyéb információ hiányában nem lehet választ adni. (Többek között lényeges lehet az is, hogy általában miképpen jelenik meg édesanyja az álmaiban.) Amit pedig az édesapja haláláról és a temetéséről álmodott - mivel a disznónak többféle szimbolikus jelentése is lehet - még nehezebb értelmezni. Annyit azért megjegyzek, hogyha az édesapja egészséges (de legalábbis nem súlyos beteg), semmiképp sem kell az álmát rossz ómennek tekinteni.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-10-14 13:31:23

Tibor #1159

Kedves Erzsébet. A múlt éjjel nagyon fura álmom volt mely azóta sem hagy nyugodni. A párommal elköltöztünk egy másik városban, ahol munkát is találtam, egy alkalommal gyalog indultam dolgozni, amikor egy ismerősöm futott felém, akit még a régi lakóhelyemről ismerek, és azt mondta siessek mert baj van. Elöttünk az útonkb. 100 Méterrel egy kereszteződés volt, ahol mentő és rendőr autók kék villogását lehetett látni. Tudtam h valamiféle baleset történt. Amikor oda értünk, a szemem elé tárult egy mentő autó, a két hátsó ajtaja ki volt nyitva és benne holtan feküdt egy kisbaba. A mentőautó mellett egy számomra teljesen ismeretlen nő sírva könyörgött h mentsem meg a gyermeket. Én nem értettem h hogyan tudnék segiteni hiszen meghalt az a kisbaba, de ahogy sirt az a nő , és ott feküdt a baba előttem hirtelen oriási fájdalom jött rám és sirni, zokogni kezdtem. Lehajtottam a fejem a kis baba lábához és csak sirtam. Erre a kisbaba kinyitotta a szemét, és vissza jött belé az élet. Ez után a nő megcsókolt engem. Kérem, segitsen megfejteni mit jelent ez. Köszönöm megtisztelő válaszát.

2015-10-10 00:01:08

Adrianna Zsigmond #1158

Jónapot kívánok azt álmodtam hogy erdő szélén voltam tudom hogy sétáltam melletem nagy gépek voltak amit favagáshoz használták megláttam egy lányt fehér köpenyben tudtam a nevét Evelinek hívták, odamentem hozzá mert valahogy furán viselgedett mintha valami megszállta volna ..azthiszem ritualet csinált.. Nem volt magánál segíteni akartam neki de akkor megjelent vagy 3 remiszto alak de csak kettőre emlékszem az egyik mo volt nagyon csúnya kovér nagy orral es nevetett a másik az ijen negyven körüli ronda ember nagyon félelmetes volt .. Muszáj voltam ott hagyni Evelint .. Az mondtam " Hagyatok engem itt hagyom Evelint nem szólok bele amit csináljátok inkább fel kelek és akkor felébredtemde többször álmodtam már ugyan ezt.. Csak mindig magam voltam sosem volt ott senki.. Már a szobámban 2x van egér ebben a hónapban amióta ezt álmodom.. Sohasem volt.. Nappal hangokat hallok félelmetes retegek.. :-/

2015-10-08 12:49:12

Alexandra Horvath #1157

Már mindenhol kerestem de sehol nem találtam volt egy fura álmom egyszer hogy édesapám meghalt es már a temetése volt es megakartam nézni es nem apum volt a koporsóba hanem egy disznó mit jelenthet ez ? Meg édesanyról almodtam aki már 7 éve elhunyt :sad: azt almodtam hogy egy tolókocsiban ült a kezeit mutata tele volt tűvel es tiszta vér volt a tenyere es azt mondta nézd mitcsinaltak velem es meg fogta a kezem meg olelelt sokszor szoktam vele akmodni amióta meghalt tud valami választ adni?

2015-10-08 06:41:07

Rosta Erzsébet #1156

Kedves Judit! – Re: #1155
Bár, mint írja, „még soha sem volt terhes”, ennek ellenére sem gondolom azt, hogy az álmát szimbolikusan kellene értelmezni. Már csak azért sem, mert felébredve nem a szülés elmaradása (befejezetlensége vagy sikertelensége), hanem az álmában átélt fájdalmak miatt - melyeket elviselhetetlennek vél - volt rossz érzése. Azt ugyan nem írta, hogy párkapcsolatban él-e, és valamelyikük szeretne-e gyermeket, mégis arra gyanakszom, hogy a környezetéből ugyan késztetést érezhet a gyermekvállalásra, de valamiért tart ettől, és az álma csak ráerősít a félelmeire. Ez esetben álma egyfajta önigazolásként értelmezhető.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-10-07 15:59:37

Judit #1155

Kedves Erzsébet!

Fura álmom volt az éjjel. 9 hónapos terhes voltam és megindult a szülés nálam. Szinte éreztem, ahogy megmozdul bennem a magzat és fájt. Éreztem a fájdalmat a hasamban. Álmomban azt néztem, hogy vajon elfolyt-e a magzatvíz, de nem tudtam megállapítani. A szülés nem ment végbe. Csak a tolófájásokat éreztem. Az a legérdekesebb az egészben, hogy még soha nem voltam terhes, mégis valahogy tökéletesen átéreztem, hogy milyen lenne ez az állapot. Mikor felkeltem, rossz érzésem volt. Azt éreztem, hogy nem bírnám elviselni ezt a fájdalmat. Mit jelent az álmom?
Előre is köszönöm a válaszát!
Szép napot kívánok!

Judit

2015-10-05 07:31:01

Rosta Erzsébet #1154

Kedves Ancsika! – Re: #1152
Mivel semmit sem írt arról, hogy lett volna bármilyen előzménye is az álmának, nem hiszem, hogy az álmát szó szerint kellene érteni. Inkább arra gondolok, hogy úgy érzi, az utóbbi időben elhanyagolta az élettársa, esetleg kevésbé bizalmas önnel (eltitkol ön alól valamit), vagy saját magában - például az önbizalma csökkenésében - kell keresnie álma okát. Ha nem sikerült megnyugtatnom, javasolom, beszélje meg a dolgot nyíltan a párjával.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-10-04 14:53:15

Rosta Erzsébet #1153

Kedves Judit! – Re: #1142
Ha a való életében nem ez a szokása (amit a korábbi álmai alapján valószínűnek tartok), érdekesnek látom, hogy álmában jegy nélkül utazik, ugyanis általában olyankor álmodja az ember potyautasnak magát, amikor titokban, vagy „alattomosan” tesz valamit, vagy pedig azért, mert hiányérzete van, mivel szeretne tartozni valakihez. (Ez utóbbi az ön esetében azonban – ismerve az életkörülményeit – kizárható.) Azon kellene elgondolkodnia, hogy mi az, amit eltitkol a környezete elől, mert a tudattalanja az ellenőr balesetével arra figyelmezteti, hogy valaki súlyos árat fizethet ezért. Ami pedig „a harmadik szem” megnyitásával kapcsolatos álomrészletet illeti, a történet arra utalhat, hogy szeretné a lelkét megtisztítani, spirituálisan tökéletessé fejleszti magát, de ehhez nincs elég elszántsága, kellő eltökéltsége, ezért a könnyebb utat keresi. Ilyen azonban nem létezik…
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-10-02 11:32:07

Ancsika #1152

Kedves Erzsébet,az én álmomban 10 év után az élettársam betoppant a frissen elvett feleségével és ezzel akkor szembesültem,elhagytam,külföldre mentem a 2 gyerekemmel. :sigh:

2015-10-02 00:06:22

Rosta Erzsébet #1151

Kedves Vanessa! - Re: #1150
Feltételezem, hogy azért nem írt a rémálmai tartalmáról, mert meglehetősen változatosak. Ha ez a helyzet, akkor ezeknek valóban nincs relevanciájuk. Magát a jelenséget, amit leír, hamis ébredésnek (angolul false awakening) nevezi a szakirodalom. Ennek az lényege, hogy álmában tudja, hogy álom az, amit lát, csak azt nem tudja eldönteni, hogy az ébredése mikor valódi. Mivel - mint írja - a hamis ébredése során az egyik rémálmából a másikba „alszik” bele, a felébredés kontrollálását kellene megtanulnia. Ennek leírása azonban túlmutat az oldalam keretein, ezért azt javasolom, hogy az interneten keressen rá a „hamis ébredés” (false awakening) és a „tudatos álmodás” (lucid dreaming) kifejezésekre, és részletes leírást talál az alkalmazandó technikákról.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-10-01 15:51:07

Vanessa #1150

Kedves Erzsébet!
Az idei év óta tart,hogy az álmaimon belül is álmodom.Mindig rémálmaim vannak,és sorban,az egyik rémálomból ébredek a másikba.Ilyenkor azt hiszem,hogy fent vagyok,aztán belecsöppenek a másik rémálomba,aztán abból is felébredek a következőbe.Előfordult már,hogy egyszerűen nem bírtam felébredni.Az álmomon belül volt még 5-6 álom.Iszonyatos érzés.Amikor viszont tényleg felébredtem,nem hittem el,azt hittem,az is csak egy újabb álom,amiből majd megint egy másikba ébredek.Nem tudom,hogy ezt hogyan kezeljem.Néha úgy érzem,megbolondultam.Remélem tud segíteni.

2015-09-27 16:49:47

Rosta Erzsébet #1149

Kedves Tünde! – Re: #1145
Bár az arany ékszerek megsérülésének, eltörésének álomban általában negatív a konnotációja, a karikagyűrű eltörése például a párkapcsolatuk tartósságában való kétségeinek a jele lehet, a fülbevaló megsérüléséről az álmos könyvek azt mondják, hogy rosszindulatú pletykákra utal, én azonban - ha csak nem titkol el valamit - a leírtak alapján nem látok komoly problémát. Lehet, hogy a mindennapjaiban, néha elbizonytalanodnak az érzései, ám - mivel a párja reakciója a történtekre pozitív - ezek még nem fészkelték be magukat a tudattalanjába.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-26 14:02:14

Rosta Erzsébet #1148

Kedves Edina! – Re: #1144
Anélkül, hogy tudnánk kitől, milyen kontextusban, érzelmi állapotban hangzott el ez a mondat, vagyis csupán annak alapján, hogy az álmát követően „rossz érzés kerítette hatalmába”, felelőtlenség lenne megpróbálkoznom a kérdésére válaszolni. Legfeljebb abban tudok segíteni, hogy Freudra hivatkozva jelzem azt, hogy nincs eredeti beszéd az álmokban, vagyis az elhangzott mondatnak a való élete lehet a forrása. Ezért önmagának kellene elgondolkoznia azon, kinek állhat útjában, vajon mit jelenthet, illetőleg miért hangozhatott el álmában az idézett mondat.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-26 15:38:49

Rosta Erzsébet #1147

Kedves Vanda! – Re: #1143
Mivel két hónapja volt az eljegyzésük, és a párjának - lévén katona - feladatai miatt éppen most kellett elmennie, nem csodálkozom az álmán. Az eljegyzési gyűrű megsérülése, eltörése a rossz érzéseit szimbolizálja. Azt jelzi, aggódik a jövő miatt, attól fél, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt eltervezte, és árthat a távollét a kapcsolatuknak. Az is állhat az álma mögött, hogy váratlanul érte a párja távozása, nem volt felkészülve rá, hogy a hivatása miatt ez bármikor bekövetkezhet. Amíg ezek a kétségei ébrenlétben nem jelentkeznek, vagy a hasonlóan kellemetlen álmok nem válnak gyakorivá, nincs oka különösebb aggodalomra, de azért – már csak önmaga megnyugtatása miatt is – nem ártana, ha az álmát a párjának is elmesélné.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-26 15:06:44

Rosta Erzsébet #1146

Kedves Judit! – Re: #1141
Ami az álmának az első részét illeti, ilyet csak az álmodhat, aki tudja, hogy mi a reiki, vagy maga is folytatja ezt a tevékenységet. A leírása alapján én az utóbbira gondolok. Ebben az esetben viszont lehet, hogy azért álmodja ezt, mert nem tudja kellőképpen hasznosítani ezt a képességét. A tudattalanja úgy próbálja kompenzálni a hiányérzetét, hogy álmában lehetőséget biztosít erre.
A második álomkép, melyben a szemöldökébe piercinget szúrnak többféleképpen is értelmezhető. Utalhat például arra, hogy átható tekintetével belelát mások gondolatába, de szimbolikusan azt is jelezheti, hogy valami olyasmit láthatott, amit nem szabadott volna. Ám mivel kényszerítik a piercing viselésére, ez valószínűleg nem állhatott a szándékában. Az pedig, hogy ellenáll annak, hogy az orrába is piercinget tegyenek, arra mutat rá, hogy nem akar valamilyen problémára alaposabban odafigyelni. És végezetül - visszagondolva korábbi álmaira - feltűnő, hogy a - már néhány éve halott - nagymamája értékrendjéhez próbál igazodni.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-26 14:23:03

Tünde #1145

Kedeves Erzsébet az éjjel álmomba azt álmodtam h hogy az arany karikagyűrűm meg hajlott ki akartam egyenesiteni soha nem volt forrasztva de abann a pillanatban ahol megy hajolott forasztast láttam és eltört le esett belöle egy kis darab és még egy kis darab,utàna el tört pontosan arra nem emlékszem vagy a karlánc vagy a fülbe valom.el voltam keseredve mutattam a páromnak az eltört ékszereket és azt mondta hogy tegyem fére majd meg csinàltatjuk.Vàrom a válaszát elöre is köszönöm szépen!!

2015-09-25 03:09:49

Edina #1144

Kedves Erzsébet!
Nem emlékszem magára az álmomra, de volt egy mondat, amire viszont felébredtem: "Hamarosan el kell menned." Nagyon rossz érzés kerített hatalmába, ami azóta is tart. Jelenthet ez rosszat? Nagyon köszönöm a válaszát!

2015-09-24 16:45:59

Vanda #1143

Kedves Erzsébet! Hajnalban volt egy nagyon rossz álmom, 20 éves vagyok es a párommal 2 hónapja volt az eljegyzésünk. Ő egyébként katona és most vitték el tőlem. :cry: Hajnalban azt álmodtam hogy a tőle kapott gyűrű eltört az ujjamon. Nagyon kétségbe voltam esve és szomorú rossz erzésem volt ahogy mindezt álmodtam. Nem tudom mi jelenthet. Kérem segítsen nekem!! Válaszát előre is köszönöm!!

2015-09-24 06:20:41

Judit #1142

Kedves Erzsébet.

Megint fura álmom volt..
Álmomban egy buszon voltam én és a párom amikor is felszállt egy ellenőr én mérges lettem mert nem volt jegyem és 2 megálló lett volna hogy leszálljunk mindenki jegyét bérletét végig nézte de mikor hozzánk ért én egyből adtam neki oda a személyimet ekkor ő elkezdett írni de valamiért leszállt a buszról és a vezető ezt nem vehette észre mert bezárta az ajtót ekkor az ellenőr gyorsan a buszhoz szaladt és elkezdte verni az ajtót mivel én ablak mellett ültem mindent láttam majd ahogy kanyarodott ki a busz az ellenőrön végighajtott valahogy a busz kerekei alá került és elkezdtem kiabálni a sofőrnek hogy álljon meg de nem hallotta a fülkébe mert be volt zárva az ajtaja ekkor gyorsan előre szaladtam és elmondtam neki mi történt ekkor ő megállt és mindenki leszállta a buszról és a sofőr is elkezdtünk visszafele szaladni hogy megnézzük a sérültet aki megpróbált felállni de nem sikerült neki mert össze rogyott ekkor megpillantottam a személyimet a földön egyből felvettem és a papírokat is amit az ellenőr írt gyorsan eldugtam mindent hogy nehogy valaki is lássa a büntetésemet az ellenőr körül minden enyhén véres volt és szóltam páromnak hogy adja már oda a sofőrnek a telefont hogy kihívja a mentőket de valamiért nem adta oda ekkor már egy nagy bevásárló központban találtam magam és párom is ott volt mind a ketten bementünk egy mellékhelyiségbe és hallom hogy a másik női mellékhelyiségben van egy lány én kinyitottam az ajtót és elkezdtünk beszélgetni ő mondta hogy már sok embernek segített kinyitni a harmadik szemét én meg mondtam neki hogy nekem is segíthetne mivel én angyalokkal szeretnék jobban kommunikálni ő azt mondta hogy adjam meg a nevem és a telefon számom és majd hívni fog de akik beleőrültek ebbe azokkal nem tud mit kezdeni én meg mondtam neki miért vannak olyanok akik beleőrülnek ebbe? és ő mondta hogy igen ekkor újból a buszon találtam magam de már nem jött az ellenőr és két megállóval arrébb le is szálltunk utána keltem fel...

Várom ezzel az álommal kapcsolatban is majd válaszát nagyon szépen köszönöm.:)

2015-09-23 06:55:24

Judit #1141

Kedves Erzsébet.

A következőt álmodtam álmomban egy buszra szálltam fel és leültem mikor a buszsofőrnő kiszólt nekem hogy mostanában olyan szomorú és letört vagyok én mondtam neki és hangosan hogy a többi utas is hallja hogy ez azért van mert senki nem akarja hogy gyógyítsam mivel én reikizek senki nem jön hogy segítsek ekkor a jobb oldali egyes ülésekben megszólal egy idősebb nő nő hogy menjek oda a férjének nagyon fáj a keze gyógyítsam meg én odamentem és megfogtam a 2 tenyerem közé az ember kezét és ő mondta hogy milyen jó meleg a tenyerem de sajna 2 megállóval arrébb le kellett szállniuk ők felálltak és én elengedte a férfikezét mire a nő megszólalt még mindig fáj a férje keze én meg mondtam nekik legyenek türelmesek még hat az energia és eltűntek aztán egy szobában találtam magam volt ott egy pár fiatal nő és férfi leültettek egy székre és a nyakamba fehér törölközőt tettek és az egyik fiú elkezdett vágni a hajamból utána meg kenőccsel bekente a szemöldökömet ekkor az egyik lány megjelent egy csomó pircinggel és a tiltakozásom ellenére beledöftek egyet a szemöldökömbe(megjegyzem semmilyen testékszerem nincs és nem is lesz.) ekkor eszembe jutott hogy mit fog szólni a nagymamám ha meglátja nem mertem hazamenni és azon gondolkoztam hogy szedjem ki a pircinget ekkor az oromba is akartak tenni egyet de mondtam hogy allergiás vagyok így abbahagyták....

Mit jelenthet ez az álom? köszönöm előre is.:)

2015-09-19 08:21:39

Rosta Erzsébet #1140

Kedves Kriszti! Re - #1134
Egy-egy rémálomban bármelyikünknek része lehet, és a legtöbb esetben nem is kell különösebb jelentőséget tulajdonítani ennek. Probléma akkor van, ha gyakorivá válnak a hasonló rossz álmok, és a negatív hatásuk ébredés után is tartósan megmarad. Gyakran azért alszunk el nehezen, mert előzőleg valami felzaklatott bennünket. Lehet, hogy valami rossz élménye volt, mielőtt lefeküdt, de a mostanában a médiában látott harci cselekmények, a menekültkrízis eseményei okozhatták az álmát.
Az, hogy fegyveres összecsapást lát álmában, menekül a golyózápor elől, arra is utalhat, hogy túlterhelte magát, pihenésre lenne szüksége. Bár nem nagy a valószínűsége, azért nem kizárt, hogy mélyebb jelentése is lehet félelmetes álmának, ennek megfejtéséhez azonban lényegesen többet kellene elárulnia önmagáról.

2015-09-16 15:23:04

Rosta Erzsébet #1139

Kedves Sára! – Re: #1136
Mivel önmagáról csak nagyon keveset árult el, legfeljebb segíteni tudok az álma értelmezésében. Mivel az álmát nagyon rossznak tartja, feltételezem, hogy a fél a pókoktól, skorpióktól, de legalábbis kellő távolságot tart tőlük. Emiatt (noha skorpió - ahogyan feltételezte - egy a skorpió jegyében született személyt is szimbolizálhat) mindkét ízeltlábú negatív jelentés hordozhat. A madárpók például azt jelezheti, hogy ellenségek veszik körül, akik valamilyen bajt hozhatnak önre. De szimbolizálhatja személyiségének a „sötét” oldalát, valamilyen egészségi problémát, esetleg szerelmi csalódást jelez, vagy azt sugallja, hogy valamilyen kellemetlen helyzetbe került. Alternatív módon az önt üldöző tarantulának olyan üzenete is lehet, hogy nem szabad elmenekülnie a felelősség elől, ideje lenne öntudatosabbá válnia. A skorpió - akárcsak a madárpók - egy kellemetlen, kínos szituációra utalhat, emellett negatív gondolatokra, destruktív érzésekre is figyelmeztethet. Lehet, hogy ez utóbbiakat éppen az exe táplálja önben. Végezetül, mivel a párja nem nagyon a segítségére, úgy tűnik, a problémáit egyedül kell megoldania.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-16 13:49:59

Rosta Erzsébet #1138

Kedves Anasztázia!
Valószínűleg azért nem találta meg a választ, mert időközben több álomról is írtam, illetőleg nem ott kereste, ahová leírta őket. Ha rákattint az Álomfejtések írásomra, az oldal alján megtalálja a két álma értelmezését.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-13 12:25:23

anasztázia #1137

Kedves Erzsébet Irtam magának de választ még nem kaptam legalábis nem találom ha tudna legyen szives nekem válaszolni mert nagyon szeretném tudni a jelentését előre is kőszőnőm Anasztázia

2015-09-13 09:15:51

Sára #1136

Kedves Erzsébet!
Ma nagyon rosszat álmodtam!
Kint voltunk az udvaron a testvérem tálált egy skorpiót megy tarantulát a házban egy hozzánk érzékő dobozba volt. Kivette a testvérem az állatok a dobozból es elkezdett vele üldözni engem. Amikor sikerült neki akkor en a földön feküdtem és ugy engedte. Rám. Amikor kiabálta segítségért épp akkor jött be a párom egyáltalán nem rohant . itt ébredtem fel. Ui az exem horoszkópja skorpió nem tudom ez is kozre játszhat e .
Köszönöm válaszát: Sára

2015-09-13 06:30:21

Eva #1135

Kedves Erzsebet!
Koszonom elemzeset. Elgondolkodtato, amit irt.
Amugy nagyszeru az weboldala. Tovabbi sok sikert kivanok hozza!
Udvozlettel:
Eva

2015-09-12 13:25:15

Bányai Kriszti #1134

Kedves Erzsébet!
Ma este nagyon nehezen tudtam elaludni, és mikor végre sikerült egy félelmetes álmot láttam.
Egy magas, lakótelepi házban voltam az anyukámmal, az épület tetejét láttam magam előtt ahol 2féle egyenruhás csapat kegyetlenül mészárolta egymást, ekkor csattanásokat hallottam, anyukámmal azonnal menekülni kezdtünk, körülöttünk ágyúgolyó szerű dolgok csapódtak a többnyire fa alapanyagú lépcsőházba. Bemenekültünk a szemközti épületbe, miközben egyenruhás torzszülöttek tartottak az épület felé. Az utca és az irodaház, ahová menekültünk tele volt rettegő emberekkel. Az álmom végén az épület szintenként magába roskadt, miközben végignéztem ahogy egy nő 2 gyerekkel megpróbálja túlélni a katasztrófát az összeomló falak között. Mikor ők eltűntek az egyik felsőbb szinten 2 idősebb hölgy jelent meg akik valamit kántáltak miközben misztikus mintájú terítőket aggattak az erkélyekre. Ezután mindenféle flitteres ruhadarabokat kezdtek az emberek közzé dobálni. Mindenki kapkodta azokat megfeletkezve a borzalomról, majd egy csattanás és remegve felébredtem.

2015-09-12 05:44:42

Katalin Csomos #1133

Nagyon szépen köszönöm az elemzést, azt gondolom minden szó igaz, ugyanis nem tudom hányadán állunk a férjemmel, mert egy éve megcsalt, aztán többször is esküdözött, hogy vége, s mindig kiderült, hogy hazugság. Most is már két hónapja úgy van, hogy már szakítottak, de én már nem merek sem hinni, sem bízni.

2015-09-11 19:33:46

Rosta Erzsébet #1132

Kedves Katalin! – Re: #1130
Mivel önmagáról semmit sem árult el, nem tudom, hogy van-e valamilyen jelentősége az álmának. Az viszont, hogy különféle rovarok közül kell kiválogatnia a hangyákat, eléggé értelmetlennek tűnik. Tehát az álma esetleg arra utalhat, hogy a jelenlegi feladata, munkája, a projekt, melyen dolgozik, nem nyújt az ön számára élvezetet. Ebben a kontextusban a hangyák szimbolikusan azt jelezhetik, hogy nincs megelégedve a jelenlegi helyzetével, esetleg úgy érzi, nem törődnek önnel, nem veszik észre az értékeit. A kezébe akadó „nagyobbacska” bogarat valójában nem tudom azonosítani, ám az, hogy rögtön az ujjába fúrja magát, arra enged következtetni, hogy valamilyen vérszívó parazitáról lehet szó. Ha helyes a feltételezésem, ez azt jelentheti, hogy valami (a kapcsolata, a munkája, vagy a környezetéből valaki) lassanként felemészti az energiáját, elszívja az erejét. A szúrást követő reakciójával jelzi a tudattalanja, hogy ezt nem szabad engednie.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-11 11:39:55

Rosta Erzsébet #1131

Kedves Violet77 – Re: #1120, 1121, 1122
Többször is elolvasva részletesen leírt álmát, úgy tűnik, hogy keresi, de még nem nagy találja önmagát. Miközben megpróbál megfelelni a környezete elvárásainak, szeretne valamivel (álmában ez a gyönyörű szalagavató ruhát, melyet a testnevelés óra előtt magára ölt) kitűnni, felhívni magára figyelmet, ám ez igazából nem sikerül. Az álma megerősíti azt a közlését, hogy visszahúzódó alkat, és arra is rámutat, hogy erősebben kellene integrálódnia az iskolai közösségbe, könnyedebb, lazább viselkedésre lenne szüksége, és nem ártana, ha őszintén megosztaná a gondolatait másokkal. Nem szabad befelé fordulnia, és a félénkségre sincs oka, mert egészen biztos, hogy van olyan képessége, tulajdonsága, amiben van olyan jó (vagy esetleg jobb), mint az osztálytársai. Álma a mindennapi gondolatait, gondjait és a vágyait tükrözi, azt sugallja, hogy nyitottabbá, kezdeményezőbbé kell válnia, és ideje lenne félretenni a kishitűségét. Ne idegen segítségtől, vagy egy szép ruhától várja, hogy felfigyeljenek az értékeire, hanem önmaga is tegyen érte.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-11 08:28:48

Katalin Csomos #1130

Jó estét, nem tudom van-e számottevő jelentése az alábbi álmomnak, de hátha mégis. Egy dobozban volt többféle bogár, meg hangyák. Egyenként ki kellett válogassam a hangyákat, de egyszer egy nagyobbacska bogár akadt a kezembe ami rögtön belefúrta magát az ujjamba, és jól meg is szúrt. Kitéptem a bogarat, ám beleszakadt a feje, de sikerült azt is kiszedni. Előre is köszönöm, és további jó munkát.

2015-09-09 19:32:46

Rosta Erzsébet #1129

Kedves Viktória! – Re: #1127
A leírása alapján - különösen, ha nem az ön kezdeményezte a szakításhoz vezető veszekedést - nem merném biztosra venni, hogy azért álmodta ezt, mert hiányzik a barátja. (Ez esetben miután valószínűleg nem kellett volna ehhez 2 és fél hónapnak eltelnie.) Inkább arra gondolok, hogy a tanévkezdés, az ismételt találkozásuk válthatta ki az álmát. Esetleg érzett valamilyen metakommunikációs jelzést a volt barátja részéről, ami a tudata alatt bizakodást keltetetett önben, és az álma ennek lehet a következménye. Azt nem mondanám, hogy van esély a kibékülésre, azonban ha ismételten hasonlót álmodna (noha nem ön volt a hibás), érdemes lenne egy beszélgetést kezdeményeznie vele.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-08 12:37:57

Rosta Erzsébet #1128

Kedves Éva! – Re: #1125
Annak, hogy az utóbbi időben viszonylag gyakran valamelyik közeli hozzátartozójának (például a férjének vagy az édesapjának) a halálával álmodik többféle oka, illetve magyarázata lehet. A legkézenfekvőbb és leglogikusabb elképzelés az, hogy valamilyen félelemérzés állhat álmai mögött. Valami miatt attól tart, hogy elvesztheti a szeretteit. Egy másik lehetséges magyarázat, hogy az életében történt változások, az ezekkel járó stressz álmai kiváltója. Ebben nemcsak az esetleges negatív benyomások, a barátságtalan környezet, hanem a régi munkatársaktól, barátoktól való elszakadás is szerepet játszhat. A klasszikus (a 20. század előtti) álomfejtők szerint, valakinek a halála álomban, a közelgő terhesség előjele. Noha semmiféle bizonyíték nem létezik rá, az elképzelés még napjainkban is meglehetősen népszerű.
Az is okozhatja az ilyen álmot, hogy tökéletlennek érezzük magunkat. Ha környezetünkben olyan személyek élnek, akikben megvan az a tulajdonság, képesség, ami belőlünk hiányzik, különösen felzaklatóak lehetnek az olyan álmok, melyekben őket látjuk meghalni. Amikor negatív gondolatok gyötrik az embert, idővel hajlamossá válik arra, hogy alulértékelje önmagát, vagy elveszti az önbizalmát, ami olykor szintén hasonló álmokat eredményezhet.
A visszatérő sikertelen menekülés álomban a tehetetlenség, a kétségbeesettség érzését jelzi, vagy arra utal, hogy képtelen megbirkózni élete problémáival, megszabadulni az önre nehezedő stressztől. Arra kellene megadnia a választ, hogy honnan vagy mi elől menekül. Másrészről az ilyen álmok tanácstalanságra, önbizalomhiányra is utalhatnak.
Ami pedig a harmadik álmát illeti, teljesen természetes, hogy arról álmodik, ami az ébrenlétben izgatja, leköti a figyelmét. A lelkiismeret furdalásra semmi oka, hiszen az álmában „barátjává” váló kollégájában ugyanazokat az értékeket, tulajdonságokat szereti és becsüli, mint a párjában.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-08 12:35:30

Viktória #1127

Kedves Erzsébet!
Volt egy fiú osztálytársam, akivel elég jóba lettünk. 2 és fél hónapja vesztünk össze. Őszintén bevallom, hogy hiányzik.
Sokszor mondta, hogy legjobb barátjának tart és, hogy milyen rossz volt nélkülem neki, amikor nem beszéltünk több napig és, hogy ő szeret. Persze csak barátnak tekintett. (Elvileg)
Az egyik éjjel vele álmodtam. Annyira emlékszem, hogy az osztályteremben ültem és odajött hozzám, hogy szeretne beszélni velem erről, hogy esetleg kibékülhetnénk-e.
Igazából azért furcsa, mert úgymond ő veszett én velem össze.
Ez az álom jelentheti esetleg azt, hogy van esély, hogy kibéküljünk, vagy csak azért álmodtam vele, mert hiányzik? Vagy ez esetleg valami tudatalatti jelzés lenne, vagy megoldás?
Segítségét köszönöm előre is!

2015-09-04 17:10:50

Rosta Erzsébet #1126

Kedves Kitty! – Re: #1119
Azt hiszem, azt mondanom sem kell, hogy az édesanyja a valóságban nem akarhatja a halálát, sőt még az sem valószínű, hogy rosszat kívánna önnek. Ugyanakkor mivel - mint írja - az álma visszatérő, és mindig ugyanaz történik benne, feltehetően valamilyen üzenetet hordozhat az ön számára. Tekintve, hogy a vihar, a tornádó, valamint az édesanya egyaránt meglehetősen komplex álomszimbólum, anélkül, hogy részletesebben informálna önmagáról, az érzéseiről, az életéről, felelőtlenség lenne megpróbálkozni az álma értelmezésével, csupán segíteni tudok a megfejtésében.
A heves vihar, a tornádó általában olyankor jelenik meg az álmunkban, amikor az életünkben olyan helyzetbe kerülünk, melyet nem vagyunk képesek irányítani. Ez utalhat például arra, hogy „összecsaptak a fejünk fölött a hullámok”, vagy valakinek képtelenek vagyunk ellenállni. Ugyanakkor azt is jelezheti, hogy bennünk tombolnak az érzelmek, melyek igyekeznek a hatalmukba keríteni és magukkal sodorni. Bár a viharokhoz, tornádókhoz a legtöbbször a rombolás, a pusztítás képe kapcsolódik, azt sem szabad elfelednünk, hogy eltakarít, magával sodor mindent, ami az útjába kerül, ezért szimbolikusan a „tiszta lappal” való újrakezdés lehetőségét is megteremti. Ön azonban - édesanyja intelme ellenére, aki az ellenállás feladására bíztatja - újra meg újra „felveszi a harcot” a pusztító természeti jelenségekkel szimbolizált erővel. Javasolom, gondolja végig a helyzetét, válaszoljon magának, hogy mi ellen küzd, nem lehetséges-e, hogy „szélmalomharcot” vív. Amíg nem találja meg a helyes választ, és/vagy érzelmi egyensúlyát (aktív kikapcsolódás, relaxálás vagy autogén tréning segítségével) nem nyeri vissza, kellemetlen álma valószínűleg tovább folytatódnak.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-09-02 12:31:36

Eva #1125

Kedves Rosta Erzsebet!
Remelem nem zavarom vasarnap uzenetemmel.
Abban szeretnem segitseget kerni, hogy az utobbi idoben tobbszor almodtam, azzal, hogy valaki meghal a kornyezetembol. Edesapam, ferjem... Annyira valoszerunek tunik, hogy mikor felebredek par pillanatig el is hiszem. Nagyon megzavarja az egesz napomat. Ferjemnek nem mertem mondani, mert aggodna ertem.
A masik visszatero elem, hogy menekulok. Egyik alkalommal ez ugy jelent meg, hogy nem tudtam hazaterni mert az utcan lottek, a vasutat lezartak. Nem tudtam szolni a ferjemnek mert nem mukodtek a telefonvonalak. Semmi nem mukodott a varosban. Odamentem valahogy a munkahelyere, de addigra mar o is engem keresett. nem talaltuk egymast. Az egesz nyomaszto.
Nem akarok ezekre gondolni de mindig eszembe jutnak. Par honapja lett uj munkahelyem. Nem tudom ez a stress kozbejatszhat-e benne, meg ez a szornyu helyzet, amit naponta latok magam is.
Az uj munkahelyemen van egy kollegam aki kisertetiesen hasonlit a ferjemre, mind kulsoleg mind viselkedeseben. Kepteten vagyok figyelmen kivul hagyni, sokszor azon vaszem magam eszre, hogy figyelem es a hasonlatossagokat keresem. Mostanaban mar o is megjelenik almaiban, mint ferjem baratja, aki mellesleg az en "baratom" is. Ettol szinte lelkiismeret furdalasom van. Osszezavar, mar szinte kellemetlenul erzem magam a jelenleteben. A ferjemert szinte rajongok, sosem voltak kapcsolati problemaink.
Elnezest, hogy ilyen hosszan irtam, remelem nem terhelem vele.
Valaszat elore is koszonom!

2015-08-30 13:17:14

Rosta Erzsébet #1124

Kedves Zsuzsa! – Re: #1118
Általában a fog (fogak) elvesztése, szuvasodása, kihullása a tipikus foggal kapcsolatos álomtéma, ezek az álmok gyakran valamilyen bizonytalanságérzést, az egészség és/vagy a külső megjelenés miatti aggodalmat fejeznek ki. Az ön esetében azonban ennek épp az ellenkezője történt, álmában megsokasodtak a fogai. Ez - mivel az extra fogai egészségesek - önbizalmat, jó közérzetet sugall, azt jelzi, hogy képes felülkerekedni az ön előtt álló problémákon.

2015-08-29 13:53:14

Rosta Erzsébet #1123

Kedves Orsi! – Re: #1117
A leírt álomképeket – mivel annyira különböző a szimbolikus jelentésük – nehéz egy álomként értelmezni. Már csak azért is, mert az egyes álomfoszlányok között nem könnyű összefüggést találni. Olvasása közben az is felmerült bennem, hogy tele gyomorral merült álomba, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy érdemes az értelmét keresni.
Mivel a kígyók oly sok mindent szimbolizálhatnak (ráadásul paranormális szituációban jelennek meg), anélkül, hogy többet elárulna önmagáról, nem szívesen bocsátkoznék találgatásba.
Az, hogy a „rendezvényen” – ahol a következő álomkép játszódik – kétszer is meglövik, de egyik esetben sem szenved komoly sérülést, arra utalhat, hogy olyan helyzetbe került, vagy olyan társaságban van, ahol megpróbálják befolyásolni, irányítani a döntéseit. A ketrecbe zárt oroszlánok és hatalmas kutyák viszont ennek épp az ellenkezőjét jelzik, azt sugallják, hogy ön az, aki irányítani szeretne másokat. Ám a lövések célt tévesztenek, a ketrecek ajtaja pedig nyitva, így ez egyiküknek sem sikerül. Végül az indiánnak – az álom kontextustól és a való élete eseményeitől függően – megint többféle értelmezése lehet ezek közül az egyik – mely az álomképei alapján valószínűbbnek tűnik a többinél – az, hogy nagyobb önállóságra lenne szüksége.

2015-08-29 12:49:30

Violet77 #1122

és most jutott az eszembe az első álmomból hogy egy karórám volt é azon néztem folyton az időt, mikozben a valóságban nincs is karórám és nem is szeretem, de furcsa hogy mégis megjelent,

2015-08-27 10:40:39

Violet77 #1121

ja és az álmomank van egy folytatása is amit azért írok külon mert egy kicsit hoszú. Miután megérkeztem gyakorlatra midne olyan más volt. Sok osztálytársamra alig ismertem rá és nagyon sokat változtak. Voltak akik sokkal kedvesebbek lettek velem. Néhány nap múlva már a suliba voltunk és meg volt a szaéagavató ruhám is.Fel vagyok mentev testneveélsből és álmomba is fel voltam még 2 barátnőmmel. Mi 3-man már a nagyon szép szalagavató ruhákban voltunk. Nagyon szép terebélyes volt a ruhm és olyan szép fehér volt és az anyaga is nagyon finom selyem volt. Az a lényeg hogy mi 3-man a ruhában ultunk a padon és az ozstályt néztük ahogyan tesiznek. Olyan mintha ez nem is az én osztályom lett volna mert csak 2 fiu volt akit felismertem és a aze gyik barátnőm. a másik lányal is ebszélgettem é s ismerős volt nagon de mégmindig nem tudom ki lehetett. Mikozbe ultunk a barátnőm akit viszont tényleg ismerek elmet. és a másik lánnyal maradtam apadon a tobbiek pedig irigykedtek hogy mi csak ülünk mikozbe ők tesiznek. Emlékszem hogy mondam a lánynak hogy imádom ezt a ruhát és hogy egy álom vált valóra mert még soha se volt rajtam ilyen szép ruha és egyszer az életbe külonlegesek és tényleg szépnek tartottam magam, persze nem a legszebbek de akkor végre eltudtm magam fogadni. És kozbe az eggyik fiu akivel az osztályból nem vagyunk nagyon jóba csak koszonő viszonyba, folyamatosan csak mosolygot és mindenféle dolgot mondt amivel nagyon jól menevettetett. Aztán elkezdett futni tesiór az osztyály de nem megszokott rendbe hanem valamilyen más egészen furcsa felállásban. És kozbe leült melém a tesi tanár akik arról keztdettt el kérdezgetni hogy miért agok felmentve. aztán kicsengettek és valamiért az eggyik zsámojra kellett állnom a ruhában. és mogottem állt a másik fiu akivel ki nem álhatjuk egymást mert ő folyton belém kot és még álmomba is ezt tette. Végül emlékszem azt mondták hogy nem biztos hogy jó otlet hogy é állo elől igy hátrébb kellet álnom és más került a helyemre. Elképzelghető hogy zértt álmodtam ezzel a szép ruhával mert 2 napo múla esküvőre megyünk és tegnap beszéltem a menyasszonnyal . az igaz hogy tényleg szeretnék egszer egy olyan csoda szép ruhát felpróbálni de ez csak majd jovőre a szallagavatómon teljesülhet. és kozben várom a herceget még midnig 17 évesen :) és talán egyszer rám talál egy viszonzott szerelem is és akkor egy újabb álom fog valóra válni. nos ez a teljes álmom. A válaszát kíváncsian várom. :) további szép napot :)

2015-08-27 10:21:40

Violet77 #1120

Tisztelt Erzsébet
Tegnap éjjel egy nagyon furcsa álmom volt. Álmomban olyan mintha egy másik városba latam volna de a suli ugyan az lett volna ahová most is járok. ÁLmomban el kellet jutnom arra a helyr hová má évek óta járok gyakorlatr az osztáommal. De en mtegydül indultam el. Ne tuom ésnmértm hogy miért de eltévedtem . Nagyon megijjedtem mert időre kellett beérnem a gyakorlati helyre és már csak 1 órám volt oda érni. Emlékszem hogy eg keskeny utcán mentem és egy kisseb utcára fordultam le ahol egy ház ajtaján bekopogtam. előszor nem nyitotta ki enki, igy ismét kopogtam, Egy kozépkorú nő jott ki az ajtón és tőle kértem segítséget ahhoz hogy eljussak gyakorlatra. Nagyon osszezavart a magyaázatával de azért tovább mentem. Aztán valahogy egy bevásárló kozponthoz értem és pont ott osszefutottam egy régi bartnőmmel. Eggyutt bementunk a boltokba és olyan mintha épp szallagavatóelőtt állltam volna mert szalagavató ruhákat kezdtünk el nézegetni. Nasgyon sok szép rua volt. Emlékszem az eggyik királykék színű volt és egy fekete szalag volt a derekéra kotve, DE már nem volt méret belőle. Az a lényeg hogy bármilyen ruha megtetszett eggyikből se volt méret pedig egy normál testalkatú vagyok. Aztán a baratnőm hiretlen eltűnt. És az órámra néztem és láttam hogy már csak fél órám maradt hogy kiérjek gyakorlatra. Elkezdtem sietni de olyan mintha csak korbe korbe mnetme volna mert mindig ugyanoda jutottam. Nagyon nehezen tudtam eljutni a jó utcába de még ott is megállítottak. és aztán ahoigy sikerült leráznom az embereket már egyre kozelebb értem a célhoz. Nagoyn boldog voltam. És én egy visszahúzódó vagyok de álmomban mégis amikor már kozel láttam a célt egy kicsit feltűnő voltam.mert jott mogottem egy srác és azt szerettem volna hogy észrevegyen, de csak lenézett. És végül eljutottam a gyakorlati helyre és pont az utolsó pilanatba értem be. Én ahogy már korábban is íram egy viszahúzódó csendes tipus vagyok és ami még fontos hogy mindig midenkinek próbálok megfelelni és a suli a legfontosabb, ezrt sem értem hogy miért vesztegettem az időmet egy bevásárló kozpontba ha tudtam hogy íg s késésbe vagyok. Kérem fejtse meg álmom jelentését. A válaszát előre is koszonom. :)

2015-08-27 09:57:27

Kitty #1119

Kedves Erzsébet!
Egy álmot szeretnék megfejteni, örömömre szolgálna, ha választ kapnék! Előre is köszönet érte!

Nagy vihar pusztít a világon és a tornádók megszokott jelenségek és egy este, amikor jönnek valamiért későn vettük észre őket. A többieknek sikerült a házba menni, de én kint maradtam. Elkapott az egyik és próbáltam mászni az ajtóhoz, de anyám azt mondja nekem, hogy hagyjam hogy vigyen jobb lesz így, máshol újra találkozunk.
Mostanában egyre többször álmodom ezt. Anyám a halálom akarja benne. És amikor ezt elmondja én csak annyit mondok neki, hogy "sose adom fel!". És itt fel ébredek mindig.

2015-08-26 08:52:38

Zsu #1118

Kedves Erzsike!
Sehol nem találok magyarázatot az álmomra, amiben, tele volt fogsorral a szám! Több sorban nőtt egymás fölött a rengeteg fog egészen a szám és az ínyem találkozásáig! Egészséges fehér fogak voltak, és bár riasztó volt de tudom, hogy van valami jelentése, mert emlékeztem rá erősen amikor felkeltem, ami nagyon ritka! Köszönöm a segítséget!
Üdvözlettel: Zsuzsa :)

2015-08-24 14:54:34

Orsi #1117

Kedves Erzsébet!
Tudna esetleg segíteni egy álmom megfejtésében? Azt álmodtam, hogy egy kígyó kúszik az asztal alatt. Egy kocsi szélvédőjére rajzoltam 5 kígyót, akik életre keltek, odadobtam őket ahhoz az egyhez, azok magukkal vitték. Utána egy rendezvényen voltam, ahol meglőtték a kézfejem véletlenül, nem fájt. Egy ápoló kiszedte. Utána megint meglőttek, de akkor az alkarom. Be akartam menni az ápolóhoz, de a rendezvényre közben ketreceket hoztak, amiben oroszlánok, hatalmas kutyák voltak, nyitva volt az ajtajuk. Nem tudtam odamenni. Megkerültem, de ott meg egy indián ült lovon. Utána felébredtem.

2015-08-21 16:35:53

Rosta Erzsébet #1116

Kedves Cintia! – Re: #1112
Bár konkrétan nem mondja, de a leírása alapján nem közömbös önnek a fiú, akivel Pécsett megismerkedett. Ezt nemcsak az jelzi, hogy a facebook-on rendszeresen beszélnek egymással, hanem az is, hogy legutóbb vele álmodott. Sajnos a nagy távolság egyetlen kapcsolatnak sem tesz jót, és a tudata alatt érzi is ezt, különben nem adna olyan szavakat a fiú szájába, hogy nem méltó önhöz. Az pedig, hogy ezután a srác öngyilkosságot kísérel meg, az a félelmét jelzi, hogy a lelke mélyén fél a csalódástól, nem bízik teljesen a hűségében. Ha legközelebb is valami ehhez hasonló, negatív álma lenne, talán érdemes lenne megbeszélniük egy találkozást.

2015-08-20 14:38:28

Rosta Erzsébet #1115

Kedves Luca! – Re: #1076 – 1. álom
Ha nincs valamilyen közvetlen előzménye – pl. film, olvasmány – az álmának, a repülőkatasztrófát szimbolikusan kell értelmezni. A gorilla, vagy az esőerdő nem bír különösebb jelentőséggel, csak színező elemei álmának. Jelen esetben – függetlenül attól, hogy túléli a balesetet – a gép lezuhanása azt sugallja, hogy problémái lehetnek a kitűzött célja elérésében. Ha az álmát negatív érzésekkel élte meg (ami a leírása alapján erősen valószínűsíthető), akkor arra is utalhat, hogy problémái lehetnek a jövőben, esetleg változtatnia kellene a céljain, mert ha így folytatja, elvesztheti a kontrollt élete eseménye fölött.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-20 13:34:46

Rosta Erzsébet #1114

Kedves Iza! – Re: #1107
Az erősen hullámzó víz és az emberre támadó állatok is számos szimbolikus jelentést hordozhatnak, konkrét álom és egyéb információk hiányában csak általánosságban tudok segíteni az álmai értelmezésében. De - mivel az esetlegesen felmerülő kérdésekre tudhatja a választ - talán ez is elegendő lesz.
A vízről szóló álmaink általában szoros kapcsolatban álnak a mindennapjainkban átélt érzelmeinkkel. Ahhoz, hogy a víz szimbolikus jelentését értelmezhessük, nagyon fontos megértenünk, hogy mi történik valójában az életünkben. Számba kell vennünk az emocionális szükségleteinket, konfliktusainkat, feloldatlan/elvarratlan érzéseinket és csalódásainkat. Miközben ezt tesszük, átélhetjük a megújulást, újjászületést, megtisztul a lelkünk, begyógyulnak a sebeink, elérjük a céljainkat, elhárulnak előlünk az akadályok, és megtanuljuk, miképpen tartsuk kontroll alatt érzéseinket, megteremtve a gondolkodás, a test és a lélek egyensúlyát.
A hullámzó vizet a hullámok ereje alapján kell értékelni. Ha képesek vagyunk leküzdeni az előttünk feltornyosuló hullámokat, az annak a jele, hogy bármi is álljunk az utunkba, nem jelenthet akadályt céljaink elérésében. Ha viszont a hullámok kerekednek felül, az esetben távolodunk a céljainktól.
A ránk támadó állatok általában a fenyegetettség érzésére utalnak, azt jelzik, hogy veszélyben érezzük magunkat a külvilág eseményeitől, vagy belső érzelmeinket, gondolatainkat érezzük fenyegetőnek. Gyakori az ilyen álom, amikor áldozatnak érezzük magunkat, és védekező viselkedést veszünk fel. Olykor az is lehet, hogy az álmunk egy bizonyos - velünk szemben haragot, ellenséges viszont tápláló - személyt jelenít meg állat formájában.
Ami pedig a konkrét kérdését illeti, ahhoz túl keveset tudok önről, hogy egyáltalán megpróbálhassak rá válaszolni.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-20 13:10:45

Rosta Erzsébet #1113

Kedves Dávid! – Re: #1106
Mivel nem volt kérdésed a jóshoz, nem a jóslat tartalma, hanem maga a jóslás ténye, az hogy jóshoz fordultál, a lényeges. Jóssal álmodni nem feltétlenül jelent rosszat, ám mivel - mint írtad - az álmodat aggasztónak tartod, ez igen nagy bizonytalanságot jelez. Azt érzed, hogy döntened kellene, azonban annyira tartasz esetleges rossz döntés következményeitől, hogy mindenkire odafigyelsz, akinek a szavai bizalmat keltenek Benned. De az is lehet, hogy már többször csalódás ért, és ezért fordulsz olyan valakihez, akiről azt hiszed, hogy jobban informált Nálad, aki segíteni tud abban, hogy mit kellene tenned. És persze az sem zárható ki, hogy azt jelzi álmod, hogy valaki nagyon nem örülne, ha nem fogadnád meg a tanácsát.

2015-08-20 11:53:29

Demény Cintia #1112

Kedves Erzsébet!
Van egy srác akivel pécsen Megismerkedtem ö oda valósi de én nem. Nagy a távolság csak facebook on beszélünk. Volt egy furcsa álmom vele, hogy együtt voltunk de nem szóltunk egymáshoz csak mentünk a semmibe ölelkezve. Majd azt mondta nekem hogy nem érdemel meg engem, ezért valahogy oda került egy hatalmas víz amibe elkezdte folytogatni magát, de úgy hogy közben láttam az arcát. Ezután kihúztam de nem volt eszméleténél ,ezért gyorsan megpróbáltam újra éleszteni. Ami nem derült ki az álmomból hogy végül is életben maradt mivel egy a tudatalattim azt mondta meghalt majd láttam hogy mintha magához térne de ezutãn felébredtem.
Mit jelent ez?

2015-08-14 22:18:15

Rosta Erzsébet #1111

Kedves Jutka! – Re: #1105
Bár nem írta, hogy milyen érzéssel éli meg az álmait, és arról sem szólt, hogy a valóságban a kapcsolatuk, történt-e valamilyen változás mostanában a párja viselkedésében. Ettől függetlenül – bár lehet, hogy még nem tudatosult önben – arra gondolok, hogy a lelke mélyén féltékeny a partnerére.

2015-08-14 11:51:51

Rosta Erzsébet #1110

Kedves Bella! – Re: #1101
Válaszom a harmadik álmával kezdem. Ha csak ritkán álmodja ezt, valószínűleg nem kell komolyan venni, legfeljebb arra utal, hogy szívesen létesítene kapcsolatot az önnek tetsző személlyel. Ha viszont visszatérő jelleggel álmodja ezt, az esetben a tudattalanjába már „befészkelte magát” az illető, ezért érdemes lenne beszélnie vele.
Az álmában agresszíven viselkedő állatok arra hívhatják fel a figyelmét, hogy a környezetében van valaki, aki veszélyt jelent önre. De az is elképzelhető, hogy a tudattalanja mostanában olyan jeleket észlelt, melyek potenciálisan veszélyt jelenthetnek, ezért álmával éberségre, óvatosságra figyelmezteti.
Valamilyen fenyegetettség érzést mutat az első álma is. Bár nem éri bántódás, nem árt résen lennie.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-14 13:40:16

Rosta Erzsébet #1109

Kedves Galavér! – Re: #1094
Bár indirekt módon a kiegészítő megjegyzéséből is kiderül, az álma azonban egyértelműen megerősíti, hogy elsősorban ön az, aki szeretné magasabb szintre emelni a kapcsolatukat. Ennek érdekében hajlandó lenne áldozatot is vállalni, ám hiába az igyekezete, lassan és nehezen közeledik a célja, illetőleg a problémájának a megoldása felé. Azt viszont, hogy mindezt a realitás jelzéseként, vagy biztatásként kell-e értelmezni, az elsősorban attól függ, hogy milyen érzésekkel élte meg az álmát.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-14 11:41:41

Rosta Erzsébet #1108

Kedves Csillu! – Re: #1093
Lehet, hogy igaz a sejtése, és nincs az álmának különösebb jelentősége, mert ha valamilyen hatalmas, vagy veszélyes állat üldöz, vagy támad ránk álmunkban, ez a múltbeli félelmeinkkel, a magunkban hordozott ijesztő (elborzasztó) élményeinkkel szembesít bennünket. Ha ez nem rendszeresen fordul elő, nincs semmi baj, ilyen álma bármelyikünknek lehet. Az ön esetében azonban elszabadult cirkuszi medvék, tehát idomított állatok a támadók, ami szimbolikusan arra utalhat, hogy egy eddig elfojtott (kontrollált) érzése támadhatott önre, amellyel előbb-utóbb szembe kell néznie.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-14 10:54:47

Iza #1107

Kedves Erzsébet!
Az elmúlt hetekben gyakran állatokkal álmodok amelyek meg akarnak támadni, harapni, csípni ( ez olykor sikerül is nekik ). Szerepelt bennük kutya ( általában fekete ), kígyó, cápa , rák, őshüllő..valamiféle gyík. Legtöbbször a kezem, lábam harapják. A rák például a gyűrűs ujjamon csípett meg ahová az eljegyzési gyűrűt szokták húzni, majd kicsordult egy csepp vér. Ezek az álmok szinte mindig olyan álommal párosulnak amikben olyan vízzel álmodom, ami erőteljesen hullámzik, de nem feltétlenül vihar miatt. Általában emlékszem az álmaimra és egyedül szoktam őket fejtegetni, de ezekre nem tudok rájönni mit jelenthet, ebben szeretném segítségét kérni. Az elmúlt hónapokban nőgyógyászati betegség is felütötte a fejét nálam, esetleg lehet ezzel összefüggésben? Tisztelettel : Iza

2015-08-14 09:29:20

Dávid19 #1106

Kedves Erzsébet! Segítségedet szeretném kérni egy aggasztó álommal kapcsolatban. Egy jósnő jósolt nekem. Kidobott nekem 3 kártyát: halál üzenet és szerelmes nő, és kérdezte tőlem, hogy hívják azt a nőt, akit szeretek. Ez mit jelenthet? Válaszod előre is köszönöm

2015-08-14 06:39:51

jutka #1105

Jo estet.mit jelenthet ha almomban mindig mas hajszinü szamomra ismeretlen nokkel lattom a paromat,a legutobbi almomban a furdoszobamba bujt el es a parom eszre vette amitol kiabalni kezdett a no meg sirni hogy szeret?koszonom

2015-08-13 20:30:21

Rosta Erzsébet #1104

Kedves Luca! - Re: #1086
Az álma számomra azt jelzi, hogy bizonyos metakommunikációs jelek alapján, melyek valójában még tudatosultak önben, a lelke mélyén olyan érzése van, hogy a barátja titkol valamit, illetve nem mond önnek igazat.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-13 16:36:52

Rosta Erzsébet #1103

Kedves Kitti! – Re: #1091
Bár még nem régen szakítottak, és igazából nem is beszélték meg egymás között a dolgot, azaz „nem varrták el a szálakat”, az a tény, hogy egy alkalommal álmában ismét „együtt voltak” és szerették egymást, nem okvetlenül jelenti azt, hogy vissza kellene „csinálniuk” mindent. Ha ismétlődően ezt álmodná, feltétlenül azt tanácsolnám, mielőbb beszéljen a fiúval, így viszont önre kell bíznom a döntést.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-13 16:30:52

Rosta Erzsébet #1102

Kedves Melinda! – Re: #1090
Mivel mindegyik álma ágyban játszódik (figyelemmel a bevezető mondatára is), az első gondolatom az, hogy szexuális vágyai nem nyernek teljes kielégülést. Ugyanakkor az érzései szerelme iránt oly erősek, hogy még az álmában sem „csalná meg”. Ha nem így lenne, miközben szeretkezésre készül egy „ismerős” idegennel, nem jönne meg a menzesze.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-13 16:12:24

Bella #1101

Kedves Erzsebet! Mult ejszaka olyat almodtam, hogy egy ures szobaban voltam nagyon sok ablakkal. Az ablakokat valaki mindig probalta betorni ,egy kalapaccsal,de sose sikerult teljesen betorni,csak repedesek sikerult ejtenie rajtuk. es probalt bejutni hozzam. Az illeto arcat nem lattam, igy nem tudom ki lehetett . Az utobbi idoben nagyon sok allattal almodom mint pl: tigris, gorilla, amik nagyon agresszivak velem. Es megszeretnem kerdezni, ha jelent-e valamit az ha egy olyan szemellyel almodom aki tetszik, es az almokban egy kapcsolatba vagyunk?Mar elore is koszonom! Szep napot!

2015-08-13 15:10:52

Rosta Erzsébet #1100

Kedves Lóránt! – Re: #1088
Anélkül, hogy bármit is tudnék önről, figyelemmel arra, hogy rémálmában többféle szimbólum is felbukkan, nehéz lenne értelmet adni az álmának, pontosabban nagy a kockázata a téves értelmezésnek, ezért inkább segíteni próbálok a megfejtésében, mely feladat zöme önre marad. Az első kérdés az, hogy ki (vagy inkább mi) elől menekül. Mitől fél, mi az, amivel nem tud, vagy nem mer szembenézni vagy szembeszállni? Valószínűleg nem véletlen, hogy a helyi templomba menekül, és nemcsak azért, mert a templom a „béke szigete”, hanem az is szerepet játszhat ebben, hogy az Isten házában megoszthatja a hitét más emberekkel. Itt azonban furcsa fordulatot vesz az álma, ugyanis odabent nem várt szituáció - egy keresztre feszített személy látványa - fogadja. Mivel jelen esetben a keresztre feszítés nem tekinthető vallásos szimbólumnak, hanem a büntetést jelképezi, ez a fordulat úgy is értelmezhető, hogy a vallásos hit nem jelent megoldást a problémájára. Talán ezért is találja a következő pillanatban felakasztva magát három másik ember társaságában. Szerencséjére nem hal meg, sőt az is kiderül, hogy a riadalma fölösleges volt, mert az „üldözője” mindössze egy számtani feladvány megoldására volt kíváncsi. Hazafelé menet - miután már kiszabadult a kötél szorításából - békaesőben van része. Ilyen jelenséget csak egy igen erős szélörvény képes produkálni, vagyis a tudta nélkül egy tornádó lehetett a közelben. A tornádó olyankor jelenik meg az ember álmában, amikor túlterheltnek érzik magát, vagy elvesztette a lába alól a talajt. (úgy is fogalmazhatnék, hogy nem ura a helyzetének.) Szerencsére - bár megmutatja az erejét - a tornádó nem tesz kárt önben, azt sugallva, hogy a problémája csak átmeneti, sikeresen túljut rajta.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-13 15:00:51

Rosta Erzsébet #1099

Re: #1092
Röviden leírt álma arra utalhat, hogy céljait, terveit - még akkor is, ha azok nem teljesen kiérleltek - minden áron eléri, illetve véghezviszi.

2015-08-12 15:45:39

Rosta Erzsébet #1098

Kedves Gizella! – Re: #1087
Bár nem írta, hogy van-e az álmának bármiféle valóságalapja (pl. ápol valakit, vagy az egészségügyben, esetleg a szociális szférában dolgozik), a leírtak arra utalnak, hogy szolidaritást, szimpátiát érez a gyengék, a rászorultak iránt. Itt azonban eléggé furcsa a szituáció, hiszen a néni áll, miközben a pelenkát cseréli rajta, sőt amikor rájön a hasmenés, elindul, és a székletével mindent - többek között az ön bal kezét és a ruháját - összepiszkít. Mivel fel tud állni, sőt járni is képes, talán nem is lett volna szüksége az ön segítségére. Vagyis az álma arra utalhat, hogy időnként „elpazarolja” a jóindulatát, fölöslegesen segítőkész.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-12 15:35:11

Rosta Erzsébet #1097

Kedves Babóka! – Re: #1089
Bár a nők körében elég gyakori álomban a terhesség, ám sok esetben nem szó szerint kell az álmot értelmezni. Ennek még az sem feltétele, hogy a megfogantatás fizikailag lehetetlen legyen. Szimbolikusan a terhesség a kreativitásról szól. Azt jelzi, hogy valamilyen terv, elképzelés vagy gondolat „megfogant” az álmodóban, és nincs más hátra, mint hogy ezt megvalósítsa, „világra hozza”. Ez lehet például az otthon, a lakás felújítása, a szobák belső átrendezése, a kert átalakítása, egy új kézimunka (pl. hímzés, horgolás, kötés, csipkekészítés) kivitelezése, de akár egy dísznövény szaporítása is. A lényeg mindig valami új megalkotásán van. Ennek pedig nincsen korhatára.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-12 15:08:14

Rosta Erzsébet #1096

Kedves Ákos! – Re: #1085
Mivel - mint írja - csak hobbiszinten játszik hangszeren (zongorán), valószínűleg az álmát szimbolikusan kell értelmezni. Mivel az orgona egy eléggé bonyolult hangszer (nem könnyű szépen megszólaltatni), ahhoz, hogy a lejátszott hangjegyek harmonikusan illeszkedjenek egymáshoz, alaposan kell „őt” ismerni, sok gyakorlásra, koncentrációra van szükség. A hangszeres játék - egy bizonyos szinten túl - az „én”, a zenélő belső érzéseinek egyfajta kifejezése, úgy is fogalmazhatnánk, azért szólaltatjuk meg a hangszert, hogy halljanak minket, figyeljenek ránk. Talán még nem eléggé jó ebben, és gyakorolnia, csiszolnia kell a „technikáján”, ezért visszatérőek álmai.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-12 14:28:42

Rosta Erzsébet #1095

Kedves Kluca! – Re: #1076 (3. álom)
Az utolsó álma valóban meglehetősen különleges, ugyanis a leírtak alapján aligha kapcsolható mindennapjaihoz, érzéseihez, gondolataihoz, illetőleg élete valamelyik eseményéhez. Az is kérdéseket vethet fel, hogyha valóban néptánc-szakkörre ment a barátjával (akinek egyébként a néptánc a hobbija), mit kerestek ott a kisgyerekek és az óvó nénik, hiszen a táncházakat nem az óvódások részére találták ki. Mivel önmagáról semmit sem árult el (csak sejtem, hogy még iskolába jár), a kisgyerekek jelenlétével nem tudok mit kezdeni. (Lehet, hogy jól érzi magát a kicsik társaságában, de az is elképzelhető, hogy az osztálytársait, barátait, barátnőit tartja önmagához képest „éretlennek”, és persze az sem zárható ki, hogy ennek nincs semmi jelentősége. Ugyanis nem szabad elfelednünk, hogy az álmainkban minden megtörténhet, vagyis nem szükségszerű, hogy tetteink racionálisak legyenek, és az sem, hogy az események a valóságot tükrözzék.) A legfontosabb azonban a levágott lófej, mely a falon lóg. Ami a legendát illeti, én a Grimm testvérek Libapásztorlány című meséjében találkoztam levágott lófejjel, melyben Falada, a beszélő kerül erre a sorsra. Ahhoz viszont, hogy ezt bármilyen kapcsolatba hozhassam önnel, többet kellene tudnom az életéről. Az pedig, hogy miért kellene eltávolítani a lófejet a falról, ebben a kontextusban végképp nem magyarázható. Lehetséges viszont, hogy álmának egyszerűen a fejétől „megfosztott” (tehát halott) ló szimbolikus jelentése az üzenete. Ez esetben a fekete lófej különféle csalódásokat jelent.

2015-08-12 11:04:03

Galavér #1094

Kedves Erzsébet!

A segítségét szeretném kérni egy álmom megfejtésében.
A jelenlegi párom szerepel benne, akivel se veled se nélküled kapcsolatban vagyunk kb. 2 éve már. (Egyszer eltűnik 1-2 hónapra, utána megjelenik és hónapokig megint minden rendben. Mindig az volt a gond köztünk, hogy fél az elköteleződéstől és a szabadsága fontos neki.) Nagyon rövid volt ez az álom. Annyi szerepel benne, hogy megyünk fel egy hosszú lépcsősoron, ő megy elől én meg mögötte. Nehézkesen tud felfele haladni, azt nem tudom miért. Én segítek neki, hogy hátulról tolom felfelé... Ennyi lenne. Lehet, hogy semmi jelentősége, de ha mégis van egy kicsi, akkor legyen kedves írja meg nekem! :-| :-)

2015-08-12 10:35:48

Csillu #1093

Kedves Erzsébet!

Már máskor is fordultam önhöz, és nagyon meg vagyok elégedve, ezért ismét a segítségét kérem.
Pár hete volt egy álmom. Tudtam hogy a faluban ahol lakom egy cirkuszi társaság állomásozik. A szobában, mikor kinéztem az ablakon, azt láttam hogy 2 hatalmas (de tényleg nagyobb mint az átlag) barna cirkuszi medve lefele megy az utcánkban. Erre én gyorsan kimentem a házból, hogy átszaladjak szólni a szomszéd néniéknek, hogy zárják be az ajtókat és ki se jöjjenek, mert a medvék elszabadultak a cirkuszból. Még oda sem értem hozzájuk,hátrafordultam és láttam, hogy az egyik medve észrevett és elindult felém. Megszaporáztam a lépteimet és gyorsan befutottam az ajtón. Mondtam a néninek, hogy reteszelje be az ajtót,a hátsót is, ami üveges volt (és a valóságban nem is létezik). Mikor ott voltunk a hátsó ajtónál, egyszer csak megjelentek a medvék és egyre közeledtek, attól féltünk, hogy betörik az ablakokat és megtámadnak. Hátrálni kezdtünk az ajtótól...és ekkor felébredtem... Nem tudom, hogy van e ennek különösebb jelentése, de ha van, akkor nagyon szépen kérem, hogy írja meg nekem! :-) :-)

Előre is köszönöm!

Csillu

2015-08-12 10:25:08

Katalin #1092

Én zöld kígyóval álmodtam, amelyik megevett egy másik kisebb kígyót. Aztán mindenütt kerestem, mert elbújt, de nem találtam. Egyik kígyó sem volt túl nagy, de a nagyobbiknak nagyon szép smaragdzöld színe volt.

2015-08-11 10:22:39

Budai Kitti #1091

Kedves Erzsèbet! Az elsô szerelmemmel szakítottam 6 honapja azota nem beszèlünk de egy iskolàba jàrunk egy èvvel felettem jàr. Szakítàsunk utàn minden nap talàlkoztunk de nem zàrtuk le nem beszèltük meg csak összevesztünk szakítottunk! Most hogy nem làtom nyàron volt vele egy àlmom! Àlmomban bicikliztem a fiù meg jött utànam nem szolt hozzàm csak jött èn hàtra nèztem megindultam felè ekkor màr gyalog voltam ô is ment elôttem èn utàna de èn ràkiabàltam megfordult megàllt elkeztünk beszèlgetni megölelt ès ùjra együtt voltunk! Màsik helyszínkre kerültünk ahol mondta h megy a boltba vesz nekem vmit hirtelen megjelentek az osztàlytàrsai ès elkezdtèk momdogatni h megint együtt vagyunk vissza jött a fiù megölelt mondtam h senkinek semmi köze hozzà! Felèbredtem.. Ez azt jelenti hogy beszèlnem kell vele? :/

2015-08-10 08:48:57

Melinda #1090

Kedves Erzsébet szeretném az álmomról kérdezni többször is azt álmodom,hogy a szerelmemmel akivel olyan se vele se nélküle kapcsolatom van az eső álomban ő fekszik egy ágyban én egy másik ágyon ülök és beszélgetünk majd ö kimegy az ajtón a szobából zuhanyozni a másnapi álomban szintén ágyban de itt együtt fekszünk jól érezük magunkat és valamit eszünk is.Utána pedig egy ismeretlen kinézetű férfival fekszem egy ágyban de mégis olyan érzés mintha ismerném szeretkezni készülök vele de vérezni kezdek köszönöm válaszát

2015-08-10 07:02:33

Babóka #1089

Kedves Erzsébet!

Szeretném mekérni, hogy fejtse meg az álmomat!
Álmomban: Vérvételre mentem, és megállapították, hogy terhes vagyok. Nagyon boldog voltam, és el akartam mondani mindenkinek, hogy babát várok, de végül még sem mondtam el senkinek. Biciklivel mentem..

Fizikailag lehetetlen, hogy terhes legyek, hisz már túlkorós vagyok, a gyermekeim, már 30 év felett vannak a valóságban!
Megfejtését előre isköszönöm.
Tisztelettel: Babóka

2015-08-09 07:14:20

Kádár Lóránt #1088

Kedves Erzsébet!
Nagyon futcsa álmom volt és az ön segítségét szeretném kérni.
Azt álmodtam, hogy valaki üldöz és én a helyi templomba menekülök. Ott valaki keresztre volt feszítve (egy teljesen ismeretlen ember volt) és mikor megpróbáltam elmenekülni a kereszt kilökött az ajtón és felakasztva találtam magam 3 másik ember társaságában akik már halotttak voltak, de én nem haltam meg.(és aki elől menekültem valami számtani feladványt adott fel nekem, hogy oldjam meg) Ez után kiszabadultam és mikor mentem hazafelé (nagymamám társaságáben) halott és megnyúzott békák potyogtak az égből. Ezek után felijedtem álmomból.
Válaszát előre is köszönöm.
Lóránt

2015-08-09 06:37:22

Ilonka Gizella #1087

Üdvözlön!
Álmomban pelenkát cseréltem egy idős nénin állva.
Hirtelen elkezdett ürülni belőle a széklet....rengeteg...a néni közben ment...
Én meg mentem utána....mindent összekent széklettel ami egyre csak folyt belőle..
Csak a jobb kezemen volt gumikesztyű...
A bal kezemen nem...
A bal kezem és ruhám is székletes lett....
Mit jelenthet ez?
Köszönöm válaszát!
Üdvözlettel:Gizella

2015-08-09 06:06:55

Luca #1086

Kedves Erzsébet! Segítséget szeretnék kérni, hogy mit jelenthet az álmom. Azt álmodtam, hogy a barátom bevallotta, hogy nem 19 éves hanem 22 és hogy Ő egy teljesen más ember volt, tehát hogy konkrétan maszkot viselt. Köszönöm előre is válaszát.

2015-08-08 03:10:47

Ákos #1085

Kedves Erzsébet!
Segítségét kérném egy visszatérő álmom kapcsán. Álmomban templomban vagyok, és nagyon gyakran ülök az orgonánál és játszok rajta.
A való életben egyébként zongorázom hobbiszinten, konkrétan orgonához nem volt szerencsém.
Köszönöm válaszát előre is!

Ákos

2015-08-06 11:02:47

Rosta Erzsébet #1084

Kedves Judit! – Re: #1082
Az első szerelmünk megjelenése álmunkban gyakran a szerelem, a gyengéd szeretet iránti vágyunkat szimbolizálja, amiből jelenleg szükséget szenvedünk. Elképzelhető, hogy azért álmodott az első szerelmével, mert valami olyasmi történt mostanában az életében, mely a vele töltött időszak pozitív élményeire emlékeztette, de az sem zárható ki, hogy tudattalanja azt az értéket, tulajdonságot kívánta volt szerelmével jelezni, mely benne megvolt, ám a mostani társából hiányzik. Függetlenül attól, hogy milyen érzéseket táplál iránta, számomra úgy tűnik, hogy az első szerelme képes volt megadni azt, amire most hiába vágyik.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-04 15:38:18

Rosta Erzsébet #1083

Kedves Kluca! – Re: #1076 (2. álom)
Az, hogy a tanárjait rendszeresen vámpíroknak látja álmában, nem egy jó jel, mert a tudattalanja azt jelzi ezzel, hogy valakik a környezetében – akik nem szükségszerűen a tanárai - túlságosan magas követelményeket állítanak ön elé, és a megfelelési kényszer „elszívja” minden erejét. A folytatás, melyben némi menekülés után magas is vámpírrá válik, viszont arra utal, hogy nem jár helyes úton, ugyanis ez azt sugallja, hogy – a gyengeségének bevallása helyett – inkább kihasznál valakit.

2015-08-04 13:37:10

Judit #1082

Kedves Erzsébet!

A múlt éjjel különös álmom volt.
Az első szerelmem jelent meg. (már 5 éve nem vagyunk együtt és már legalább egy éve nem
is beszéltem vele)
Álmomban átölelt és azt mondta, hogy nagyon szeret.
Olyan végtelenül jó érzéssel töltött el ez az álom, hogy teljesen feldobta a napomat.
Mit jelenthet az álmom?

Köszönöm a válaszát!

Üdvözlettel:
Judit

2015-08-04 07:14:27

Rosta Erzsébet #1081

Kedves Gigi! – Re: #1077
Sajnos - azon kívül, hogy kerüli a mély vizeket és nem megy be az olyan folyókba, mint például a Duna (vagy, amilyenben az álmában lebegett) - nem sokat árult el önmagáról, de még csak olyan információt sem adott, mely bármilyen módon kapcsolatba lenne hozható az álmával. Emiatt csak segíteni tudok a megfejtésben, az álma jelentésének értelmezése önre marad. Az a tény, hogy álmában lebegett a folyóban - függetlenül attól, hogy tud-e, szeret-e úszni vagy sem - arra utal, hogy képes kontrollálni az érzelmeit. Annak ellenére, hogy a zavaros víz nem jó jelentésű, hiszen azt sejteti, hogy „negatív passzban” lehet. Időlegesen olyan problémákkal kell szembenéznie, melyek negatív gondolatokat, morálisan nehezen tolerálható érzéseket válthatnak ki önből. Ahhoz, hogy megoldást találjon a gondjaira, relaxálásra lenne szüksége, illetve meg kellene tisztítania gondolatait. Szerencsére a víz nem erős sodrású, így végig megőrzi a nyugalmát, azaz van ideje alkalmazkodni a helyzethez, a változásokhoz…
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-01 13:12:24

Rosta Erzsébet #1080

Kedves Hajnalka! – Re: #1075
Noha nagyon felzaklató álom tud lenni a gyermekünk elvesztése, nagyon ritkán - csak ha a való életünk eseményei, történései is erre utalnak - jelenti azt, hogy ténylegesen valamilyen veszély fenyegetné őt. Az ilyen álom Inkább magunkról, érzékenységünkről, sérülékenységünkről szól. Talán azért támadt fel álmában a bűntudata, a felelősségérzete, mert az utóbbi időben túl sok feladatot vállalt magára, erőn felül igyekezett teljesíteni, és közben kissé elhanyagolta a gyermekét. De az is lehet, hogy az álmában elveszett kisfia - énjének a játékos, gyermeki oldalát szimbolizálva - azt jelzi, nem helyes, ha elfojtja az önmagában még meglévő „gyermeket”.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-01 12:05:21

Rosta Erzsébet #1079

Kedves Rebeka! - Re: #1071
Noha az álmához fűzött kiegészítésében azt írja, hogy a barátjával egy vita miatt megromlott a kapcsolata, mivel a veszekedésre több mint két hónapja került sor, ráadásul nem is volt egy különösen heves szópárbaj, nem hiszem, hogy az álma ezzel állna összefüggésben. Feltételezve, hogy az álmának nincs valóságalapja, inkább az lehet az érdekes, hogy miért drogozik, illetve esik depresszióba az álmában. A kábítószer fogyasztása azt sugallja, hogy menekülni próbál a valóság elől. Ez azonban rossz út, mert csak pillanatnyi megoldást jelent a problémákra.
A depresszió viszont annak a jele lehet, hogy nem bízik önmagában, vagy úgy érzi, nem képes kezelni bizonyos szituációt, elveszthette a reményét és az önbecsülését. Más értelmezésben a depresszió önsajnálatra is utalhat. Az álombéli depresszió általában arra hívja fel a figyelmet, hogy az álomgazdának meg kéne erősítenie önmagát, hogy pozitív változás álljon be az életében, vagy jobban kellene hinnie sajátmagában.

2015-08-01 07:15:14

Rosta Erzsébet #1078

Kedves Marika! – Re: #1070
Természetesen az említett fiú „hűtlenségét” nem kell szó szerint értelmezni, már csak azért sem, mert - mint írja - csupán baráti kapcsolat van önök között. Ezen az sem változtat, hogy ennél többet szeretne, vagyis az egymás érzett szimpátiájuk nem szimmetrikus. Ugyanakkor - mivel erős féltékenységet érez, aminek hatására mindenhová követni kezdi a nővérét - álma fontos üzenetet hordoz az ön számára. Azt jelzi ezzel a tudattalanja, hogy nincs elég önbizalma, nincs megelégedve magával, a tudata mélyén azt érzi, hogy nem tett eleget kapcsolatuk elmélyítéséért, nem kezeli helyesen a szituációt. Az viszont, hogy a barátja éppen az ön nővérével kerül szorosabb kapcsolatba, akár pozitívan is értelmezhető, mert szimbolikusan arra utalhat, hogy ha az „idősebb, érettebb énjére” hallgat, és feltárja barátja előtt, hogy mit érez iránta, reménykedhet abban, hogy a vágya teljesül.
Végezetül az is egy fontos mozzanat, hogy könnyezve, sírva ébred, ugyanis ez azt jelzi, hogy az érzelmeit jobban kifejezésre kellene juttatnia ébrenlétben…
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-08-01 04:40:11

Gigi #1077

Kedves Erzsébet!
Nem rég volt egy igen furcsa álmom. Zavaros folyóban lebegtem háttal lefelé, fejjel felfelé. Végig a tudatomnál voltam, mellettem nagyobb hajók voltak kikötve, de nem történt semmi baj és valahogy én teljesen nyugodt voltam végig. Olyan érzésem volt végig, mintha a Dunában lennék. Igaz pesti vagyok, szinte napi szinten látom a Dunát, de soha nem mentem bele, sőt olyan vízbe nem is megyek bele, ahol nem ér le a lábam. Úszni is csak ilyen vízben tudok/merek. Remélem sikerül megfejtenie, előre is köszönöm szépen. Üdvözlettel, Gigi

2015-07-31 13:23:36

kluca16 #1076

Kedves Erzsébet, nem igazán szoktam álmodni,de ha igen,akkor sorozatban egy hétig vagy 5-6 napig,de akkor is csak rosszat. Pár különös álom megfejtésében kérném segítségét.
Ez az álmom egy visszatérő: anyukámmal és a testvéremmel megyünk a repülőtérre,mert utazunk valahová. Amikor odaérünk a repülőtérre anyáék otthagynak engem egyedül,nem tudom miért.Nagyon sokáig nem jönnek,ezért el kezdek félni,és idegesen keresem őket,majd később úgy látom,hogy felszállnak a repülőgépre,szóval én is felszállok. A repülő pedig rögtön elindul,amint felszálltam. Körbejártam a repülőgépet de sehol sem találtam őket, és előre megyek a pilótához, és ő nem egy rendes ember,hanem egy majom,mégpedig egy gorilla... Amint meglát engem,ilyen gonosz vigyorra húzódik a szája,majd a repülőt egy esőerdő felé kormányozza,közben én meg nagyon sírok az egész miatt..... És hirtelen a következő képen ,már azt látom,hogy anyáék ott vannak a repülő téren és engem keresnek...majd ismét az esőerdőben vagyok és egyszercsak lezuhanunk a fák közé,és mindenki meghal,kivétel én...
Ez lett volna az első álmom. A második visszatérő álmom az,amikor az iskolában vagyok és az összes tanár vámpírrá válik és engem is azzá szeretnének tenni, és ezért menekülök,persze a végén engem is átváltoztatnak. Amikor először álmodtam nem ismertem fel a helyszínt,meg a szereplőket, de amikor már harmadszorra álmodtam,minden kitisztult. Az utolsó álmot tegnap este álmodtam,szerintem ez a legkülönösebb az összes közül. Tehát,már ott voltunk a helyszínen az álmomban.Valahol a semmi közepén,az autópálya út mellett voltam én,egy kedves fiúbarátom, sok kisgyerek, és az óvó néniim.Ott ültünk egy asztal körül a teraszon,vihar készülödőtt, valamilyen néptánc szakkörre jöttünk( az a fiúbarátom,aki benne van az álmomban ,néptáncol) A falon volt egy levágott,fekete lófej. Ehhez a lófejhez valamilyen legenda kapcsolódik,valamilyen andersenes.Az óvónénik(akik a néptánctanárok voltak) arra kérték az egyik gyereket ,hogy szedje le a lófejet onnan,különben valóra fog válni a legenda...Annyira ijesztő volt ez az egész,hogy nagyon gyorsan felébredtem.
Megpróbáltam rövidre fogni a mondanivalómat,remélem sikerül megfejtened őket. Előre is köszönöm a választ.

2015-07-30 19:41:13

Hajnalka #1075

Kedves Asszonyom! Egy álom megfejtésében kérnem a segitseget. A kisfiammal utaztunk egy vonaton. Aztan ahogy felrepillantottam ő mar nem volt ott. Hiaba kerestem nem nem talaltam.oldalra ahogy az ablakon kineztem folyot lattam. Rettenetes erzes kerulgetett. Kerem irja meg az alom .koszonom Hajnalka

2015-07-29 21:08:14

Rosta Erzsébet #1074

Kedves Gecko!
Megköszönném, ha egy kicsit részletesebben írná le az álmát, mert bevallom, "az ellenkező irányban járó, ám orosz szempontból jónak vélt idő" jelentését nem igazán értem.

2015-07-29 15:22:33

Gecko #1073

Tisztelettem! Ma 2 napja hogy valamilyen ellenkező iranyban járó ám Orosz szempontból jónak vélt időt álmodok. Nem tudom mit jelenthet,nincs Orosz ismeretsegem

2015-07-27 15:40:28

Rosta Erzsébet #1072

Kedves Leeza! – Re: #1069
Az álma, illetve a kiegészítésként adott háttér információ alapján olyan érzésem van, hogy – bár a tudata alatt már valószínűleg nem kívánja helyreállítani a kapcsolatát (talán nem is lenne értelme ennek – bűntudatot érez (esetleg önmagát okolja) a szakításuk miatt. Noha úgy tűnik, szeretne egy új társat, még nem varrta el teljesen az elszakított szálakat, hiszen a „vágyteljesítőnek” induló álmában a volt párja legjobb barátjával lép fizikai kontaktusba. Az viszont, hogy eközben megjelenik az exe, és keserű sírásba kezd, nem jelenti azt, hogy bármelyikük is igazán szeretné visszaforgatni az idő kerekét, csupán az ön bizonytalanságára, négyéves kapcsolata „lezáratlanságára” utal.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-07-27 13:13:54

Rebeka #1071

Kedves Erzsébet!
Egyik fiú barátommal megromlott a kapcsolatunk egy kis vita miatt. Ez egy kettő hónapja történt.
Azóta volt egy olyan álmom, amiben ő szerepelt és az osztályomból még 2 fiú.
Úgy kezdődött, hogy a két fiúval bementem egy szórakozóhelyre. Nagyon fura volt az egész, mert én tiszta feketében voltam, a hajam is feketére volt festve, pedig igazából szőkés-barna vagyok. És kicsit félelmetes volt az egész. Ő is ott volt a haverjával és egyszer találkozott a tekintetünk. A következő pillanatban én már a bárpultnál voltam. A két fiú kísérőm próbált meggyőzni, hogy ne igyak, mert semmi értelme, mert nem old meg semmi, mellesleg ez egy rossz hely. És tényleg az volt, mert tele volt drogosokkal és egyéb hasonlókkal. És aztán a két fiú elment mellőlem, és a következő "jelenetben" a bár mögötti kicsit elhagyatott utcában voltam. A földön térdeltem és sírtam. Nagyon rosszul éreztem magamat (lelkileg), teljesen összetörve. Részeg nem voltam, de tudom, hogy drogoztam.
Eltelt körülbelül 4-5 perc amíg én ott kinn voltam, és a fiú (akivel összevesztem) odajött hozzám. Azt mondta, hogy ne tegyem ezt, mert teljesen tönkre fogom tenni magamat és ezt nem akarja.
Végül az egész olyan volt, mint ha ebből az egész "depis" korszakból csak ő tudott volna kirángatni. Senki más, csak ő.
(Igazából, amikor összevesztünk, ő veszett velem össze.)

Milyen jelentése lehet ennek az álomnak?
Segítségét előre is köszönöm!

2015-07-23 18:17:29

B Marika #1070

Kedves Erzsébet!
Van egy fiú aki nekem nagyon tetszik, mondhatni, hogy szeretem.A kapcsolatunk viszont baráti, soha nem mondtam el neki, hogy mit is érzek ..fêltem a visszautasítástól!Elmondása szerint kedvel és jó barátjának tart, de nemigazán szokott magárol hírt adni.Kapcsolatban él ami sokak szerint nem harmonikus és ő is panaszkodott már nekem, hogy nincs minden rendben.
Álmom: Az említett fiuval a nővérem(aki 10 évvel idősebb tőlem és gyermeke is van már) gyanúba keveredik.Kiderül, hogy ők is szoktak beszélgetni és több is történt közöttük. (Igazábol nem ismerik egymást és ekkor az álmomban a nővérem független, még nincs családja)Az álmom arrol szol, hogy faggatom a testvérem "miért? miért?", de ő lekezelően bánik velem, kinevet és továbbra is titkolózik.Amerre megy minden felé követem.Erdőben is járunk, zöldek a fák ês egy idős férfivel többször találkozunk, de nem ismerem.A testvérem gyorsan megy szinte szaladok utána de nem mond semmit..inkább kiabál.
Aztán egy fehér falu emeletes épületben vagyunk.Elakar mondani mindent egy magnót keres, hogy megmtathassa a beszélgetésük hangfelvételét....és felébredek
Ez nagyon megindító volt számomra, hiszen tudom, hogy a nővérem soha nem tenne ilyet, mégis sirva ébredtem.
Előre is köszönöm szépen !!!

2015-07-23 07:16:47

Leeza #1069

Kedves Erzsébet!
Nekem volt egy negy eves kapcsolatom egy fiuval, tobb mint egy eve nem vagyunk egyutt, o mar massal van , nekem nincs senkim azota, de eleg surun gondolok ra meg most is !
Álmom:
Egy szobaban fekszek egy agyon , az exbaratom legjobb baratjaval, beszelgetunk , egyszercsak egymasnak esunk , csokolozunk es folemhajol, ekkor látom , hogy kozeledik az ex-em a szobaajtohoz....mi szetugrottunk .... bejon, leül, es elkezd sírni nagyon!!!! de nem mond a latottakrol semmit , es ekkor felebredtem .....

2015-07-21 17:36:34

Viktória #1068

Kedves Erzsébet!
Van egy fiú, akivel jóba voltunk, szinte legjobb barátok, de másfél hónapja összevesztünk és azóta nem beszélünk..Egyik nap azt álmodtam, hogy elmentünk kb 10-en túrázni a hegyekbe, és, hogy amikor megcsúsztam, akkor ő megfogta a kezemet és visszahúzott, pedig nem estem volna le..
Ez lehet egy "jel" arra, hogy kifogunk békülni, vagy esély van rá?

2015-07-20 17:45:05

Rosta Erzsébet #1067

Kedves Judit! – Re: #1018 - 1. álom
Álmának bevezető sorai - melyben a gyermekkora helyszínén jár, és pontosan felidézi a helyszínt, ahol felnevelkedett - a kertjük végében fürdőző kisfiúkkal és kislányokkal még idilli képet mutat, ám valami rosszat sejthet, mert meglátva a kisfiát, azonnal kiparancsolja őt a vízből. Az „előérzete” helyesnek bizonyul, ugyanis a vízből kimentett - halottnak vélt, de újraélesztett - kislányt „megszállja az ördög”. Bár mindannyian tudjuk, hogy a valóságban nincsenek ördögök, démonok, mégis elég gyakori az ilyen, vagy ehhez hasonló álom. A rémálomnak e típusával általában olyankor találkoznak az emberek, amikor képtelenek uralkodni az ösztöneik, érzelmeik fölött, amikor erőtlennek, tehetetlennek érzik magukat.

2015-07-17 11:47:02

Rosta Erzsébet #1066

Kedves Vivi! – Re: #1062
A hozzászólásodban leírt álomszituációid egyike sem értékelhető önálló álomként, ezért csupán segíteni tudok a megértésükben, a megfejtésükre nem vállalkozhatok.
Mivel a víz - melyből a tavakban és a tengerekben bőséggel van - az érzelmet, a lelkiállapotot, az érzések, szenvedélyek áramlását szimbolizálja, meglehetősen furcsa, hogy - visszatérő jelleggel - telefonnal, irattartóval, igazolványokkal tartózkodsz benne. A víz azonban ezekben a szituációkban nem azt mutatja, hogy miként viszonyulsz az érzelmeidhez, milyen hangulatban vagy, hanem mint a tárgyaid elnyelésével fenyegető veszélyforrás jelenik meg. Talán attól tartasz, hogy elvesztesz valamit, ha mélyebben magadba nézel.
Az osztálykirándulások új barátságokat, vidám kalandokat kínálnak, de neked ez - legalábbis az álmaidban - nem igazán „jön össze.”
A vonat rendszeres lekésése azt sugallja, hogy általában elszalasztod az előtted álló lehetőségeket, vagy még nem készültél fel az előtted álló új életszakaszra.
A gyakori villamosozás alapján arra gondolok, hogy nem a saját utadat járod, hanem általában „együtt haladsz a tömeggel.” A menekülés valamilyen érzelmi zavart kiváltó, a múltból fakadó megoldatlan problémát jelezhet. Valódi traumák, elfojtott érzések vagy emlékek állhatnak mögötte.

2015-07-17 10:51:16

Rosta Erzsébet #1065

Kedves ZsRM! – Re: #1063
A leírása alapján én inkább arra gondolok, hogy az álma egyáltalán nem azt üzeni, hogy azonnal „szerelmet kellene vallania”, hanem elsősorban a bizonytalanságát fejezi ki. Ez persze nem véletlen, hiszen eddig csak nagyon keveset beszéltek egymással. Noha azt állítja, hogy a próbákon a szeme sarkából a lány figyeli önt, és a barátnőivel is beszél önről, a tudattalanja ezt még „nem érzi”, ezért is érhette álmában a közeledését a lány részéről visszautasítás. Az viszont, hogy egymásután kétszer is vele álmodott, arra utalhat, hogy - a kétségei „eltüntetése” érdekében - érdemes lenne többet beszélgetniük, jobban megismerniük egymást.

2015-07-17 09:19:45

Rosta Erzsébet #1064

Kedves Annech! – Re: #1061
Mivel - mint írod - a barátnőd eddig mindig egyértelműen, direkt módon adott tanácsot neked, és amikor nem verbális kommunikáltatok egymással, akkor is minden probléma nélkül képes voltál megfejteni az álmod - barátnőddel közvetített - üzenetét, azt jelzi, hogy a kezében tartott csecsemőt nem szó szerint kell értelmezni. Az a tény, hogy ezúttal „nem kommunikál” veled, talán arra utalhat, hogy - bár úgy érezheted, döntési helyzet előtt állsz - a tudattalanodban összegyűlt információ nem ad ehhez elegendő muníciót. Jelen esetben a kisbaba szimbolikus jelentése sem egyértelmű. Míg pozitív értelmezésben új lehetőségeket, gondolatokat, ötleteket, terveket, célokat, életfejleményeket jelezhet; a negatív aspektusában új - korábban nem létező - problémák megoldásának, kezelésének szükségességére, új felelősség, folyamatos gondoskodással járó feladat felbukkanására, esetleg ápolást, gondozást igénylő személyre utalhat.

2015-07-17 09:00:17

Zs.R.M. #1063

Kedves Erzsébet!
A segítségét szeretném kérni! Második éjszaka álmodtam ugyanazzal a lánnyal, akibe hónapok óta szerelmes vagyok. Két egymást követő éjjel... Az első álom teljesen lényegtelen, arról nem is ejtek szót. A lánnyal, akivel álmodtam, egy színházban dolgozunk musicalénekesként. Az álmokban szerepeltek a lány szülei. Teljesen másképp néztek ki külsőre, mégis tudtam, hogy ők a szülei. Álmomban a nagymamám házának udvarán ültünk egy kanapén (nem is értem, hogyan került oda a kanapé, de mindegy...) A lány a nagymamámmal szemben ült és magárol mesélt. Én a nekem tetsző lány mellett ültem és hallgattam, hogy miről beszélgetnek. Én a mellettem ülő lány vállát fogtam, illetve a hátát simogattam. A lány sajnos megpróbálta tudatni velem, hogy nem szeretné, amit csinálok és a kezemet szépen odébb helyezte. Nagyon kellemetlen érzés volt, szégyelltem magam. A beszélgetés során gyakran éreztem úgy, hogy mrgcsókolnám a lányt...
Fél éve járunk egy színházba, írtó keveset beszéltünk. Csak köszöntünk egymásnak, ha összefutottunk. Nagyon sokszor láttam a próbákon, hogy néz engem a szeme sarkából vagy rólam beszél barátnőivel. Én is sokszor bámultam őt. Az utóbbi napokban rengetegszer gondoltam rá, mert hiányzik. Nem látom őt, hisz nyári szünet van.
Ön szerint az álmom arra figyelmeztet, hogy itt az ideje, hogy szerelmet valljak neki, vagy jöjjek össze vele!?
Segítségét előre is köszönöm!!!

2015-07-14 11:48:43

Vivi #1062

Kedves Erzsébet! Néhány visszatérő álmomra/álombeli helyzetekre próbálok magyarázatot keresni, de még nem találtam eddig. Ha tudna segíteni, megköszönném! Megpróbálom rövidre fogni őket, de elég sok helyzet van.

Az egyik gyakori helyzet, hogy tóban vagy tengerben vagyok, és attól félek, hogy beleesik a telefonom vagy az irattartóm a vízbe. Már előfordult, hogy az igazolványaim beleestek és elsüllyedtek, és nem tudtam utánanyúlni. Múltkor az (elhunyt) papámmal voltam a tengerben, ő fogta a telefont a víz felett, amíg mentünk beljebb, és mondtam is neki, hogy vigyázzon rá, nehogy beleessen.

A másik, hogy sokszor azt álmodom, hogy osztálykirándulásra megyünk. De már 2 éve nem járok gimibe, az osztálytársaimmal se voltam olyan jóban, szóval nem is értem. Többször éppen ,,aznap" derült ki, hogy megyünk kirándulásra, és én akkor kezdtem el készülődni, ruhákat összeszedni, hazakéredzkedtem, hogy elérjem a vonatot.

Ez pedig a harmadik visszatérő dolog, hogy megyek az állomásra, és lekésem a vonatot. Mindig elmegy az orrom előtt (nem amikor kirándulásra megyek, igazából nem is tudom, hogy hova tartok, néha mintha páromhoz tartanék (?ő szokott hozzám leutazni pedig)). Utána keresem a pénztárat, hogy megtudjam, mikor jön a következő vonat, de vagy csak egy óra múlva... egyébként nem szoktam valami sűrűn vonattal járni.

Az utóbbi napokban pedig többször is villamossal álmodtam, az egyik álmomban valaki elől úgy próbáltam elmenekülni, hogy egyik villamosról szálltam át a másikra, ráadásul már annyit jártam fel-alá, metrón és héven keresztül is, hogy csupa kosz lettem, elszakadt a ruhám, mezitláb voltam, és a papucsomat hazafelé megtaláltam a hév sínén kettétörve... a másik álmomban pedig a villamoson kapucnit húztam a fejemre, hogy ne bántsanak, mert háború volt. De többször üldözött is már a villamos.

Válaszod előre is köszönöm és ne haragudj, hogy kicsit hosszúra sikeredett!

2015-07-13 14:03:02

Annech #1061

Kedves Erzsébet!

Segítégét szeretném kérni.
Legjobb barátnőm és bizalmasom 1 éve hunyt el. Mindig ha szeretne valamit a tudtomra adni álom formában keres meg, és meglepően mindig valóra válnak azok amiket mond-tesz, hogy segítsen nekem vagy családjának.

Most éjjel is vele álmodtam, ám ezt az álmot nem tudom megfejteni.

/ Álmokban a barátnőm mindig egyértelmű, direktbe megmondja a dolgokat, vagy pedig ha cselekszik akkor mindig ki tudom találni hogy mit szeretne/

Álom a következő volt:

Napsütésben egy utcán sétálok. A sarkon látom hogy van egy ismerős alak, gondoltam a bnőm. Ahogy közeleb értem igen, felismertem hogy ő az. Nagyon megörültem neki, ám hiba beszéltem hozzá mintha levegőnek nézett volna. Néha olyan volt mintha értette volna hogy ott vagyok és beszélek hozzá, mert rám nézett és elmosolyodott. Aztán észrevettem hogy a kezében egy csecsemő van, és nézett jobbra - balra, mintha el akarná rejteni a kisbabát, majd elszaladt.

Gyerekei általános iskolások akiket maga mögött hagyott, senki nem terhes, senkinek nem lesz gyereke a közeljövőben, és eddig minden álmomban gond nélkül kommunikáltunk, ez volt az első hogy ő engem nem látott, csak érezte hogy ott vagyok. Arra gondoltam lehet hogy tükröt akar mutatni hogy sokszor velem van, és én reagálom le így az ő közelségét? De ha í]y van akkor mit jelent a kisbaba?

Előre is nagyon köszönöm a válaszodat!

2015-07-13 06:58:04

Rosta Erzsébet #1060

Kedves Judit! – Re: #1032
Ezúttal nagyon keveset közölt ahhoz, hogy álmát megkísérelhessem értelmezni. Ráadásul a szomszéd néni látogatását követően végig hallucinatív és paranormális jelenségek keverednek benne, ezért az álma esetleges jelentésének (üzenetének) megkereséséhez valószínűleg hosszabb konzultációra lenne szükség.

2015-07-11 14:00:06

Rosta Erzsébet #1059

Kedves Bulyáki Ferenc! – Re: #1052
Bár hitelesebb lett volna, ha a húga írja le az álmát, így csak feltételezem, hogy az álma az édesanyjuk (és élettársa) hiánya, a már halott nagymamák és a keresztanya jelenléte, tovább az ön - gyászt szimbolizáló - sötét öltönye és nyakkendője miatt lehetett megrázó. Mivel az álom „szereplői” között semmiféle kommunikációra nem került sor, sajnos a leírásból nem derült ki, hogy ő is ott volt-e, ezért nem állapítható meg, hogy ki a gyász „alanya”. (Ha egyáltalán gyászról van szó!) Ettől függetlenül nincs különösen rossz jelentése húga álmának, mert vagy az édesanyja, vagy pedig a saját maga egészsége miatt érzett aggodalmát jelezheti az álma. Itt azonban általában - ha csak nincs valami konkrétan erre utaló jel - nem a halálra kell gondolni, sokkal inkább az lehet az álom hátterében, hogy nehéz, emberpróbáló időszakot élhet át a húga mostanában. Azt javasolhatom, hogy próbáljon több időt szakítani a pihenésre, kikapcsolódásra, és jobban fogja érezni magát a jövőben.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet

2015-07-11 14:18:11

Rosta Erzsébet #1058

Kedves Akasa! – Re: #1053
Mivel a leírása alapján semmiféle motivációt nem láttam álmában arra vonatkozóan, hogy kíváncsi lenne, mi várható a közeli jövőben, vagyis sehol sem érhető tetten az a bizonytalanság, ami miatt jövendőmondóhoz szoktak fordulni az emberek, ráadásul nem is közeli rokonáról van szó, nem érzem azt, hogy különösebb jelentőséget kellene tulajdonítani az álmának.

2015-07-11 13:44:06

Rosta Erzsébet #1057

Kedves Babóka! – Re: #1044
Az álma pozitív jelentést hordoz, ugyanis a széklet ürítése azt jelzi, hogy igyekszik megszabadulni minden rossztól, nemkívánatos, szennyes dologtól, mellyel az élete során szembekerült. Valószínűleg új életet akar kezdeni, elfelejtve minden rosszat, fátylat kíván borítani a múltra és tiszta lappal indul a jövőbe. Próbál megszabadulni a negatív gondolataitól, a kellemetlen emlékeitől, le szeretné vetkőzni a rossz szokásait. Mivel álmában semmi ellenérzés, szégyenkezés nem zavarta, sőt jóleső érzése volt közben, úgy tűnik, helyes úton halad.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-07-11 13:32:08

Rosta Erzsébet #1056

Kedves Judit! – Re: #1042
Kérdésére röviden az lehetne válaszolni, hogy annyira hihető álomban egy jósnő szava, mint amennyire azt ébrenlétben is el tudja fogadni. Ami pedig az álmát illeti, általában olyankor fordul jósnőhöz az ember, amikor erősen aggódik, hogy milyen döntést hozzon, vagy a rendelkezésére álló lehetőségek közül mit válasszon. Vagyis amikor a jövője vagy a döntésének a hatása miatt érez szorongást. Ilyenkor bízza magát egy másik személy megérzésére vagy tapasztalatára. Nem tudja, hogy mi fog történni, de úgy érzi, hogy tennie kellene valamit. Mivel nem bízik vakon az álmában látott jósnőben (kételkedik a szavaiban, nem hisz el mindent neki), a tudattalanja üzenetét pozitívan lehet értékelni, mert csupán arra mutat rá, hogy nagyobb türelemre és a döntése meghozatala előtt több információra lenne szüksége.

2015-07-11 12:57:26

Rosta Erzsébet #1055

Kedves Rebeka! – Re: #1034
Az üldözés - melynek a leírt álmában három alkalommal is részese lehet - egyike azon tipikus álomtémáknak, melyek a való életben megélt aggodalmakból, szorongásokból erednek. Az álomgazda megpróbál elmenekülni, elrejtőzni, vagy megáll, és szembeszáll az üldözőjével. Az álombéli válasz általában hasonló ahhoz, ahogyan a mindennapjainkban reagálunk a támadásra, fenyegetettségre. Az ön esetében nem lehet különösebb probléma, mert a rémálma nem visszatérő jellegű, az első (lány) üldözőjével felveszi a harcot, a második álomképben nem konkretizálódik a fenyegetés, a harmadik esetében pedig a barátnője siet a segítségére. Mindezek alapján úgy néz ki, hogy kezelni tudja az aggodalmait, félelmeit.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-07-11 12:37:37

Rosta Erzsébet #1054

Kedves László! – Re: #1043
Sajnálom, hogy nem az álom gazdája - azaz a hölgyismerőse - írta meg (esetleg anonim módon) az álmát, mert így nem tudom megkérdezni - többek között azt -, hogy milyen kapcsolat fűzi őt önhöz, arra sem kaphatok választ, hogy milyen gyakran álmodja ezt, lehetséges-e bármilyen kapcsolat a visszatérő álmai és a mindennapjai között, ki az álmában látott kislány édesanyja, változik-e a gyermek életkora az egymást követő álmaiban, milyen viszony van a hölgyismerőse és az általa „teremtett” kislány között, milyen érzések töltik el álmai közben stb. Esetleg az is fontos lehet, hogy milyen gyakran találkoznak, kommunikálnak egymással, a fia és a kedves hölgyismerőse miként jön ki egymással, és természetesen sem mellékes, hogy ön szeretne-e (vagy szeretett volna-e) kislányt, és erről a vágyáról a hölgyismerőse tud(ott)-e.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet

2015-07-11 11:45:58

akasa #1053

Kedves Erzsébet!

Vajon tényleg valami rossz fog történni?Azt álmodtam,hogy a nagymamámnak egy rokona,szegről végről az én rokonom is,azt mondta az álmomban,hogy a júliusi hónap az nagyon jó lesz,de az augusztus szörnyű lesz.Ez valami figyelmeztetés,hogy legyünk óvatosabbak?Vagy egyszerűen nem jelent semmit?Előre is köszönöm!

2015-07-10 05:00:14

Bulyáki Ferenc #1052

Kedves Rosta Erzsébet!
Egy eléggé megrázó álma volt a mi nap a húgomnak. Az álomban az elhunyt nagymamám házában a nagyszobában látta mind két nagymamáját és a keresztanyját akik már nincsenek köztünk és velük látott engem sötét öltönyben és nyakkendőben. Jelenleg ebben a házban lakik az édesanyám és az élettársa. Az álomban mind a két fotel amelyekben mostanában ők szoktak ülni üresek voltak. Azokon egyikünk sem foglalt helyet. Én a két fotel között foglaltam helyet és a két nagymama a húgom keresztanyjával a heverőn ült egymás mellett. Félek tőle hogy ez nem jelent jót! Kérem adjon választ!! Köszönettel: Bulyáki Ferenc

2015-07-09 06:38:53

Rosta Erzsébet #1051

Kedves Violet7! – Re: #1039
Álmaiból egyértelműen a bizonytalanságát látom. Szeretne egy új kapcsolatot (xy-nal), azonban a fiú egyelőre nem akarja ezt. Bár nagyon megkedvelte xy-t, az álma (a tudattalanja) azonban óvatosságra inti. Talán éppen azért olyan hideg önnel xy, nehogy túlságosan beleélje magát a helyzetbe, képes legyen a racionális énje parancsolni magának, vagyis, hogy még időben „felébredjen”. Valójában – legalábbis a tudata alatt – önmaga is bizonytalan, hiszen az ellenkező esetben nem álmodná azt, hogy elfogadja a meghívást annak a fiúnak (xz-nek) a születésnapi ünnepségére, akibe tavaly még szerelmes volt. Az álma rámutat ambivalens érzéseire, mert a „bulin” xy is megjelenik. Arra viszont, hogy valójában mit szeretne, önnek kell megadnia a választ.

2015-07-08 14:03:15

Rosta Erzsébet #1050

Kedves Dóri! – Re: #1046
Bár az álmokat ritkán kell szó szerint érteni, az ön esetében természetesen nem arról van szó, hogy gyermekre vágyik, vagyis az örökbefogadást szimbolikusan kell értelmezni. Az adoptálással az álma valószínűleg azt jelzi az ön számára, hogy valami újra vágyik az életében. Ez lehet egy új feladat, egy jelentős kihívás, de az is elképzelhető, hogy több izgalmat, „kalandot” szeretne megélni. Próbálja meg végiggondolni, hogy mi az, amit hiányol az életéből, mi az, ami igazán boldoggá tehetné.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-07-08 13:24:15

Rosta Erzsébet #1049

Kedves Liliom! – Re: #1031
Bár a valóságban nem léteznek démonok, a gondolataikban jelen vannak, ezért olykor az álmainkban is felbukkannak. Ahhoz, hogy igazán boldogok lehessünk, felül kell kerekednünk e szellemlények által megjelenített – álmunkkal jelzett – félelmeinken. Az álma leírását elolvasva számomra úgy tűnik, hogy a tudata alatt teljesen tisztában van az aggodalmai alaptalanságában, hamis mivoltukban, mert szembeszállva a gonosz lényekkel, igyekszik magát és a környezetét is megszabadítani tőlük. Innen már csak egy lépés, hogy mindez tudatosuljon önben.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-07-08 12:46:25

Rosta Erzsébet #1048

Kedves Enikő! – Re: #1035
A leírása alapján úgy tűnik, hogy a kibékülésüket megelőzően egyikük sem lelt új társra, ráadásul magáról egyértelműen tudja, hogy szereti a fiút, ezért az álma valószínűleg a Freud által vágyteljesítőnek nevezett álmok típusába tartozik. Vagyis az álmában az történik, amit nagyon szeretne ébrenlétben. Ha tényleg van ennek realitása, érdemes lenne beszélnie a fiúval.

2015-07-08 12:22:14

Rosta Erzsébet #1047

Kedves D. A.! – Re: #1045
Mivel - mint írja - az álma visszatérő jellegű, olyan érzésem van, hogy nem értette meg az üzenetét, vagy pedig eddig nem adott helyes választ rá. Álmai, melyekben rendszeresen „csókot vált” a szeretett fiúval, egyrészt arra utalhatnak, hogy így éli ki a vágyait, a mindennapi fantáziáját; de azt is jelezhetik, hogy intimebb kapcsolatra lenne szüksége a barátjával, vagy egyszerűen a felé irányulói érzéseit testesítik meg. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi helyzettel nincs megelégedve, többre: közelibb és szorosabb kapcsolatra lenne szüksége.

2015-07-08 11:08:42

Dóri #1046

Kedves Erzsébet!
Álmomban "örök befogadtam" egy kisbabát. Ezt azért tettem idézőjelbe, mert nem emlékszem honnan hoztam, csak amikor kérdezték ki ő, akkor mondtam hogy örökbe fogadtam, valamint mondtam anyukámnak, hogyha nem bírkózom meg a feladattal, visszaviszem. Nem tudom mit jelenthet az álom, mivel még csak 19 éves vagyok, és egy jó darabig nem is szeretnék gyereket, kimondottan karrierista típus vagyok.
Köszönöm válaszát!
Dóri

2015-07-08 06:39:57

D.A #1045

Kedves Erzsébet!
Van egy olyan fiú az életemben,akit szeretek és ő is szeret engem,de nem vagyunk együtt,még is volt köztünk valami.Visszatérő álmaimban egymáshoz bújunk ezzel a fiúval,s jó pár csók csattan el közöttünk.
Nem tudom,hogy ez azért van,mert jól esne ez a közelség,vagy valami mást jelent.Nem tudom azt sem,hogy ennek az álomnak van e különösebb jelentősége,de szeretném tudni,hogy Ön erről mit gondol.Válaszát előre is köszönöm!

2015-07-07 23:54:06

Babóka #1044

Kedves Erzsébet!

Már többször is írtam Önnek, és mindig nagyon tanulságos válaszokat kaptam. Most is a segítségét szeretném kérni az álmom megfejtésében:

"Egy nagy udvaron voltam és sötét volt. Ahogy kiléptem a házból oda üritettem a székletet ( vagyis oda kakiltam !! ) Később kerestem egy lapátot és azzal el akartam vinni az ürülékemet az udvar hátsó részébe, de nem fért rá az egész, mindig leesett róla egy darab. " Jó érzés volt az álmom, nem éreztem semmi szégyent vagy ellenérzést. Máskor is álmodtam már ilyesmit, hogy az udvarra üritettem! Kérdésem az lenne: Mire akar tanitani az álmom? Mire kellene figyelnem ?
Válaszát előreis köszönöm!
Tisztelettel: Babóka

2015-07-07 16:58:20

Laszlo Pollak #1043

Kedves Erzsébet!
László vagyok,angliaból írok önnek.Egy kedves hölgy ismerősöm aki otthon él,idestova 1 éve azzal álmodik,hogy nekem van egy kislányom,vele is külön,velem együtt is megjelenik neki ez az álom kép.
A való életben egy 12 éves fiam van.
Tetszik tudni segíteni?
Mély tisztelettel,Pollak Laszlo.

2015-07-06 16:46:53

Judit #1042

Kedves Erzsébet!

Azt szeretném kérdezni hogy mennyire hihető egy álomban egy jósnő szava? történt ugyan is a mai álmomban a párommal elmentem jósnőhöz én ültem le vele szemben a párom meg máshova ült a jósnő kirakta a kártyákat és azt mondta nagyon vigyázzak mert lesz egy férfi aki engem üldözni fog majd megint megszólalt tudtam e azt hogy a párom már ölt embert? ami ugye nem igaz soha életében nem tenne ilyet ő egy becsületes rendes ember de ezt álmodtam még is ekkor elkezdtem félni és arra gondoltam úristen most mit tegyek? majd jött egy újabb kérdés a jósnő megkérdezte tőlem tudom e mit jelent az a 2 lap amire mutatott én rávágtam szaporodni fog a család? erre ő majd nem de inkább azt jelenti hogy a mostani lakás helyzetünk megfog oldódni nem kell aggódnom mert lakást fogunk bővíteni ekkor elkezdtem gondolkodni egy panelt hogy lehet bővíteni? mert ugye az képtelenség ekkor megszólaltam hogy mi lesz a reiki munkámmal be fog e indulni és fogok e benne dolgozni ekkor elhallgatott és nem jött válasz de még az anyagi helyzetünkre se válaszolt ekkor keltem fel mit jelenthet ez? egyáltalán van e ennek az álomnak jelentősége? köszönöm.:)

2015-07-06 15:58:24

Rosta Erzsébet #1041

Kedves Hajni! – Re: #1030
Elég talányos a röviden leírt álma: nem tudni, hogy valóban létezik-e Ági nevű nő a férje környezetében, kik a szülei annak a beteg gyereknek, akiről a „csaj” beszél, és azt sem lehet kijelenteni, hogy a párja tudatában van annak, hogy ön minden szavukat hallja. Mindezek alapján nem jelenthető ki, hogy álmában megcsalta a férje, de nem is zárható ki. Akár az előbbi az igaz, akár az utóbbi, álma azt jelzi, hogy valakivel szemben, vagy egy szituációval kapcsolatban gyanakvóvá lett, elbizonytalanodtak az érzései. A tudata alatt attól tarthat, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt szeretné. Ha a félelme, aggodalma nem jogos, vagyis egyértelműen kizárható, hogy megcsalják, vagy gáncsoskodók vannak a környezetében, ne engedje, hogy a döntéseiben befolyásolja az álma, amíg nincsenek bizonyítékai, ne hagyjon teret a gyanakvásának.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-07-06 13:01:58

Violet7 #1040

a válaszát előre is koszonom . :)

2015-07-05 16:38:31

Violet7 #1039

Tisztelt Erzsébet
Két álmomat szeretném megosztani onnel. Az első álmom arról szolt hogy emlékszem a buszállomásra mentem hogy találkozzak azzal a személlyel akivel már a valóságban találkoztam 2 szer.
Ez a személy most legyen xy. Az a léánxyeg hogy most xy-nal nagyon jól elvagyunk de nem járunk mert el fog meni és amig nem tér vissza addig nem szeretne kapcsolatot. Az egész ismerkedésünk csak szimpla ismerkedésnek indult és nem tudtuk hogy lesz e valami belőle. én talán egy kicsit na jó nagyon mgkdeveltem és gonolom az álmom is ezzel kapcsolatos. Elnézést a sok mellébeszélésért de szerintem ezek is fontosak mert minden álomnak szerintem koze van avalósághoz és a személyiséhez, de on a szakértő ezért is fordulok onnhoz. Szóval az első álmomban a szokásos helyre mentem hogy újra találkozhasunk de nem tudom miért én felszáltam egy buszra süteményt enni úgy hogy xy ne vegyen észre hogy eszek. Már várt rám kb.5 perce és pont elindultam felé amikor megjelentek a barátnőim mert vaélamit el kellet intézni a kozelbe. Elindultunk a helyre ahol vaami papirokat intéztünk és xy észrevette hogy elmegyek szó nélkül. Nagyon dühos lett és telefono felhívott hogy ő erre nem szmított nem eszt várta stb.. aztán szépen lassan elmagyaráztam neki hogy mindjárt visszamegyek hozzá, Így is lett. Aztán szokásosn elkezdtünk beszélgetni és adni akartam neki egy puszit mert a legutóbbi talikor nem volt puszi és ezért kicsit haraguott. Erre az álmomba kiakadt hogy minek akarok neki puszit adni és hogy inek szeretnám megolelni. Aztán elmondtam neki hogy miért és nagyon fura volt, MIntha nem is kellenék neki és eléggé húzódott tőlem. Aztán gondolom ezen elkezdtünk vezsekedni és ott hagytam őt. A valóságban eggyáltalán nem ilyen vagyis eddig nem volt ilyen. Igaz még alig ismerem.
A másik álmomba szintén xy szerepelt és egy osztályársam akibe tavaly nagyon szerelmes voltam. Most az osztálytársam legyen xz. Az a lényeg hogy xz -nek valamilyen ünnepsége volt. szerintem a szülinapját ünnepelhették és emiatt rengeteg emberrt hívott ossze a családja és engem is meghívott. Elmentem de elmlékszem hogy mindeen nagyonunalmas volt. Nagoyn kevés ember volt akit ismeretem. xz látta rajtam hogy unatkozok ezért bemutatott pár haverjának és a családjának. AZtán furcsa de a mosdót kerestem és ott osszefutottam azzal a barátnőmmel akibe xz szerelmes volt taaly és szerintem még mindig. Nagoyn keveset beszéltem vele mert ő is sietet s énis. Emlékszem hogy aztán ahogy kijottem a mosdóvol a mosdó előptt volt xz és a barátnőm és olyan volt mintha rám vártak volna. Aztán elkezdtünk beszélgetni majd a barátnőm valahová elment és ketten maradtunk xz-vel. Aztán valami tóhoz mentünk és nagon szép helyen voltunk és ott folytatuk a beszélgetést és hirtelen megjelent xy, Aztán felébredtem. Már hosszú ideje nem álmodtam xz-ről. nem értem hogy miért most kedzek róla újra álmodni. Mert már nem vagyok belé szerelmes mert sikerült őt tényeg elfelejtenem és ezt ő is tudja és csak nagyon jó barátok vagyunk és néha elmondjuk egymásnak a gondjainkat é segteni próbálunk egymásnak. Nekem ez az egész álm olyan furcsa volt. Alapból az egész hely gazdagokkal volt tele és én nem vagyok szegény de azért gazdag se. Furcsa volt ogy igazából xz-n kívül és a babrátnőmon kívül nem beszéltem mással. nagon egyedül voltam a sok ember kozott. Olya volt mintha láthatatlan lettem volna és csak xz vette volna észre hog ott vaok én is. De azt végképp nem értem hogy került oda xy. Nme emlékszem hogy most xy-nal mentem vagy hogy tényleg eggyáltalán hogy került oda.

2015-07-05 16:37:04

Rosta Erzsébet #1038

Kedves Klaudia! – Re: #1026
Nehéz a kérdésére válaszolni, ugyanis a leírása alapján nem dönthető el, hogy mi belőle az álom, és mi a valóság, sőt a végén kiderül, hogy még abban sem biztos, hogy egyáltalán álmodott-e. Az mindenesetre egyáltalán nem normális viselkedés a madár részéről, ismételten megpróbálkozzon berepülni a szobába egy bezárt ablakon, hogy az első eset után nem veszi észre, hogy törekvése eleve kudarcra van ítélve. Hogy ez mit jelenthet (ha jelent egyáltalán valamit), azt - mivel semmit sem mondott el magáról - csak ön tudja megválaszolni.

2015-07-05 15:54:36

Rosta Erzsébet #1037

Kedves Judit! – Re: #1018 - 2. álom
Ha csak addig tartott volna az álma, amikor a halottaiból feltámadt anyósa azt magyarázza, hogy miért lát rosszul a szemével, a „történetet” pozitívan lehetne értelmezni, mert azt sugallhatja, hogy nincs oka félelemre, képes lesz leküzdeni az ön előtt álló akadályokat, és végül elérheti a célját. A folytatás azonban, melyben arról számol be a férje édesanyja, hogy miként zajlott le a „túlvilági utazása” elbizonytalanít, és ez inkább a feltámadás kevésbé örömteli, alternatív értelmezését teszi számomra valószínűbbé. Vagyis arra gondolok, hogy valami régi problémája, melyet elhanyagolt, vagy nem megfelelően kezelt, újból felbukkant és ismét üldözi önt.

2015-07-05 13:42:19

Rosta Erzsébet #1036

Kedves David19! – Re: #1027
Ha csak annyi történt volna az álmodban, hogy az édesapáddal és a keresztapáddal beszélgettetek a kertben, és eközben valamilyen okból kifolyólag felröppent a volt barátnőd neve, arra gondolnék, hogy még nem sikerült teljesen feldolgoznod a szakításotokat. Annak viszont, hogy körülöttetek madarak csiripeltek, szimbolikus üzenete lehet, ugyanis a madárcsicsergés álomban az egyensúlyt, a harmóniát, a lelki békét és az élet napos oldalát jeleníti meg. Mostanában valószínűleg szellemi szabadságot, lelki felszabadulást élhetsz meg. Olyan ez, mintha egy nehéz súlyt vettek volna le a vállaidról. Ez azt jelentheti, hogy sikerült megszabadulnod az elválásotok lelki terhétől, az azzal kapcsolatos esetleges „bűntudatodtól”.

2015-07-05 13:23:49

Enikő #1035

Kedves Erzsébet! :-)
Van egy fiú akiről álmodtam.. Régebben viszonyunk volt, aztán össze vesztünk, de most kibékültünk...Szeretem őt... Azt álmodtam, hogy együtt vagyunk, és minden olyan mint régen... :cry: Ez mit jelent?! Mit tehetek? :sigh:

2015-07-05 10:47:09

Rebeka #1034

Kedves Erzsébet!

Álmomban eleinte folyton félelmet éreztem, egy lány követett, bántani akart, akire valaki (aki velem volt) és én port szórtunk. Ha fényre ment ezzel a porral, az elkezdte marni az arcát/kiütéses lett. Később üldözött egy amerikai sorozatból ismert férfi (sorozatban is negatív szereplő volt). Az álmom végén egy zárt ajtó mögött voltam a nagymamám lakásában egy régi barátnőmmel (annyira nem volt közeli a kapcsolatunk), volt nálam rengeteg pénz (euró), majd egyszercsak megéreztem, hogy az ajtóhoz kell mennem. Ott láttam, hogy valaki kívülről nyitja ki az ajtót, és a kezével forgatja a zárat. Bejött ez a férfi, el akarta venni a kezemben lévő pénz, egy kést vett elő. A barátnőm odaugrott és elvette tőle a kést, majd elébredtem.

Válaszát előre is köszönöm,
Rebeka

2015-07-04 06:02:52

Rosta Erzsébet #1033

Kedves Bea! – Re: #1024
Álma alapján olyan érzésem van, hogy - noha mint írja, nagyon szereti az új párját - valami hiányzik az új kapcsolatából, ami a korábbiban megvolt. Ez a hiányérzete onnantól kezdve erősödhetett meg a tudattalanjában, amióta az exe új barátnője megtiltotta, hogy kapcsolatot tartson önnel. Érdemes lenne elgondolkoznia, hogy mi állhat ismétlődő álmának a hátterében. Azt nem hiszem, hogy jogos lenne a bűntudata, de azért - mivel az álma azt sugallja, hogy több figyelemre vágyik, valakinek szeretné kiönteni az örömét vagy a bánatát - nem ártana őszintén beszélnie minderről az új barátjával.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-07-03 13:52:17

Judit #1032

Kedves Erzsébet!
A következőt álmodtam.
Most itt voltam álmomban ahol lakom mi panelben lakunk és az egyik szomszédnéni átjött hozzám én behívtam őt a konyhában épp kávét akartam főzni mikor meghallottam hogy a kaputelefonunk csippan egyet ez akkor szokott megtörténni mikor lenni beütjük a kódot és a kaputelefon jelez hogy haza jött egy család tag nos én odamentem a bejárati ajtóhoz és a kukucskálón kinézve senkit nem láttam feljönni se az ajtóban állni így hátráltam de abban a pillanatban az ajtó kivágódott és majdnem arcon csapott ekkor odamentem a bejárathoz hogy megnézzem mi volt az de senki nem állt ott és senki nem jött be ekkor egy kislány sikolyát hallottam kiszűrődni a nagyszobából én bezártam az ajtót kulcsra és magamban morogtam hogy miért kellett nyitva hagyni az ajtót én bejöttem utána a szobába de senki nem volt benn egy lélek se ekkor az ablak felé nézve benn a szobában a függöny előtt elrepült egy gyönyörű szép hófehér madár vagy angyal azt nem tudom mi mert pont úgy repült hogy csak oldalról láttam ekkor fel is keltem...
mi lehetett ez az álom? várom válaszát köszönöm előre is.:))

2015-07-01 09:03:06

Liliom #1031

Kedves Erzsébet!
Álmomban egy társasággal egy gyermeket védtünk szellemi lényektől. A kisded veszélyben volt, mint minden más kisbaba is, de ők valahogy emberibbek, földibbek voltak, védettebbek. Mi is félig szellemek voltunk. Hm, óvatlanság miatt azonban a démonok bejutottak a házba, ahol addig biztonságban voltunk. Mindenkit megszálltak és amire rájöttem, egyedül voltam. Először majdnem megöltem egyikünket (anyám), aztán rájöttem, hogy segíthetek visszavenni a testüket egy légzési technikával. A légzésem hangos volt a valóságban is, a Kedvesem felébresztett, de én még gyorsan befejeztem a légzéses szertartást, pedig tudtam, hogy hagyom ott őket.
Nagyon érdekes álom. Tud segíteni megérteni, kedves Erzsébet?

Köszönettel,
Liliom

2015-06-30 19:17:44

Hajni #1030

Kedves Erzsike!
Nekem olyan álmom volt, hogy a férjem egy nővel beszélt telefonon, és én tisztán hallotam minen szot. Ági volt a csaj neve és azt mondta a férjemnek, hogy beteg a gyerek, meg" szeretlek". Erre tisztán emlékszem. Ja és a férjem nem szolt semmit! Köszönöm válaszát előre is. Üdvozlettel. Hajni

2015-06-30 04:45:15

Rosta Erzsébet #1029

Kedves Edina! – Re: #1017
Nem írta, hogy az álmában megjelenő kalauz, tud-e róla, hogy Ön szerelmes belé. Ugyanis, ha korábban szerelmet vallott neki (ezt tartom valószínűnek), a tudattalanjának meglehetősen egyértelmű lehet az üzenete. Tudni kell, hogy álmunkban sokszor teljesülnek a vágyaink, most azonban - amikor a halott édesapja is tanúja a történteknek - álma a realitással szembesíti. A lelke mélyén tudhatja is ezt, mert nem ragadja meg az alkalmat, azaz nem kér tanácsot az édesapjától, hanem elbújva előle, magának sírja el a fájdalmát.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-29 14:42:43

Rosta Erzsébet #1028

Kedves Alexandra! – Re: #1016
Rövid leírásából nem egészen világos számomra, hogy pontosan mi az, ami álomban, és mi az, ami ébrenlétben történt, továbbá ezúttal abban sem vagyok biztos, hogy ki - ön vagy a párja-e - az álomgazda.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-29 11:33:53

david19 #1027

Kedves Erzsébet! Volt egy álmon, apámmal és a keresztapámmal ültem egy asztalnál egy kertben, és madarak vettek minket körbe egy etetöféleségben, és hangosan csiripeltek. Beszélgettünk valamiről, de nem értettem hogy miről, csak annyit, hogy a volt barátnőmnek a neve röppent fel a beszélgetésben. Szóval ebben kérném segítséged, hogy ez mire utal. Előre is köszönöm.

2015-06-27 07:12:42

Klaudia #1026

Kedves Erzsébet!
Ma egy nagyon különös álmom volt, amiről igazából nem is tudom eldönteni, hogy igazán álom volt e. Álmomban éppen aludtam a saját ágyamban, a pizsamámban, és valami furcsa zajra ébredtem. Elöször nem érdekelt kifejezettebben, átfordultam a másik oldalamra az ablak felé. Amikor megint hallottam a zajt, kinyitottam a szemem, és láttam, hogy egy madár csapja, amelyik be akar jönni a szobámba, de a csukott ablak miatt újra és újra neki repült az üvegnek, az volt a zaj. Gondoltam, majdcsak elmegy, visszaaludtam, pedig nem akartam, már reggel volt. Kicsit később megint a zajra ébredtem, gondoltam, hogy kinyitom az ablakot, had repüljön egy kört a szobámban, de rá kellett jönnöm, hogy ez hülyeség. Visszaaludtam, majd megint a madárra ébredtem, ami egyébként valami kis barna mezei madár volt. Megelégeltem, aludni akartam. Gondoltam, ha elhúzom a függönyt és meglát, majd megijed és elrepül. Kiugrottam az ágyból, és abban a pillanatban, ahogy felálltam a madár is elrepült. Visszafeküdtem és aludtam tovább..
16 éves lány vagyok, és nagyon érdekel, hogy mit jelenthet ez az álom, ha álom volt egyáltalán. Bár látom, hogy a bejegyzések nem maiak, de ha látja, hogy írtam, kérem válaszoljon! Előre is köszönöm!

2015-06-26 19:59:37

Rosta Erzsébet #1025

Kedves Rozália! – Re: #1023
Megvallom, a kiegészítése után sem tudom igazán a helyére tenni az álmát, ugyanis az, ahogyan a kést többször is a párja mellkasába döfi, igen nagyfokú agresszivitásról árulkodik. Ilyen álmot általában egy rossz párkapcsolat, vagy a hűtlenségtől, megcsalatástól való félelem, illetőleg az éretlen szexualitás válthat ki. Viszont a sorai alapján ezek egyike sem valószínűsíthető. Azt sem hinném, hogy azért álmodta ezt, mert mostanában kicsit vitatkoztak, mert a gyilkosság erre túl erős reakció lenne. Valószínűleg az álmának nincs különösebb üzenete, ugyanis az emberek olyankor ölnek meg (szúrnak szíven) hozzájuk közelálló személyt vagy ismerőst, amikor valami nagyon rossz az életükben, vagy attól tartanak, hogy a dolgok rosszra fordulnak. Erre pedig semmi sem utalt a bejegyzésében. Ha továbbra is izgatja a dolog, javasolom, beszélje meg az álmát a párjával. Hátha közösen rájönnek, mi okozhatta azt.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-25 12:43:43

Bea #1024

Kedves Erzsébet!
Én egy nagyon régóta elhúzódó problémával fordulok önhöz.
Volt egy párom, akivel 4 évig éltem párkapcsolatban. Szakítottunk, majd viszonylag hamar, hirtelen nagy lelkesedéssel belementem a következő párkapcsolatomba. Nagy szerelem volt. Az előző párommal úgy adódott, hogy nap mint nap láttuk egymást. Barátok maradtunk, így mindkettőnknek kevésbé kellemetlen volt. Lett egy kapcsolata, amelyben az új társa mindenféle kontaktust tiltott neki. Többet nem szólt hozzám, nem nézett rám, nem is köszönt. Teljesen megszakított velem minden kapcsolatot. Ami nem zavart, hiszen nagyon szeretem a jelenlegi párom és úgy érzem, az előzőt lezártam. Aztán elkezdtem az előző párommal álmodnak több hónap után. Ezek az álmok mostanra, több mint egy évvel szakításunk óta mindennapossá váltak. Sablonosak, mindegyik ugyanarról szól: valahogy úgy alakul, hogy újra beszélünk, elmondom neki, mennyi minden ért engem azalatt az idő alatt, amíg nem beszéltünk. Legutóbbi álmomban már erőszakos voltam, kiabáltam vele, hogy mostmár elég, figyeljen végre rám és hallgasson meg.
Már egyszer megpróbáltam a valós életben a volt párommal beszélni, de amint hozzászóltam, rideg elutasítás lett a vége, így ez a módszer nem megvalósítható.
Zavar nagyon ez a dolog, hiszen emészt folyamatosan és bűntudatom van a jelenlegi párommal szemben.
Kérem, ha tud, segítsen!

2015-06-25 10:24:51

Rozsi #1023

Kedves Erzsebet!
Koszom valaszat, Nos szeretem paromat es ragaszkodom hozza, nagyon hianyzik, az egyuttlet az mindig varazsos, O nem mutatja ki az erzelmeit annyira, ezeket nem tudom hova tenni, pedig tudtomra adta hogy szeret, igaz mostanaban kicsit vitatkoztunk. De nem tudom hova tenni ezt az almot. Mikor fekve beleszurom a kest a szivehez/be tenyerrel tobbszor is es mosolyog kozben, ennek a jelentoseget nem ertem, tud ebben segiteni. Varom valaszat. Udv Rozalia

2015-06-25 06:06:34

Rosta Erzsébet #1022

Kedves Rozália! – Re: #1015
Miután semmit sem írt önmagáról, a párja iránt táplált érzéseiről, a konkrét kérdésére felelőtlenség lenne választ adnom. Ha a valóságban minden rendben van önök között, vagyis szeretik egymást, az álmát természetesen szimbolikusan kell érteni. Hogy álmában gyilkol – függetlenül attól, hogy ki az áldozat – azt jelzi, hogy valamilyen elfojtott harag vagy kielégületlenség lappang önben, olyan helyzetbe került, melyből egyedül a „gyilkosság” a kiút. A meggyilkolt ember az életének vagy személyiségének egy olyan részét, oldalát reprezentálhatja, amitől mindenképpen szeretne megszabadulni, de utalhat egy olyan – az ön számára kellemetlen – szituációra is, melyhez oly erősen „kötődik”, mint a párjához.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-24 15:54:08

Rosta Erzsébet #1021

Kedves Alexandra! – Re: #1014
Mindenekelőtt szeretném jelezni, hogy nem szívesen értelmezek olyan álmokat, melyeket nem az álomgazda küldött el. Egyrészt azért nem, mert az álmaink a saját „alkotásaink”, melyeknek mi vagyunk az egyedüli tulajdonosai. Másrészről az is fontos lehet, hogy a párja mit érzett az álma közben (ezt a legautentikusabban ő tudja elmondani), és persze az sem mellékes, hogy a „megfejtés” során esetleg olyan részletek is nyilvánosságra kerülhetnek, melyeknek nem biztos, hogy maradéktalanul örülne.
Jelen esetben - anélkül hogy részletekbe belemennék, illetve önön keresztül kérdéseket tennék fel a párjának - csupán annyit jegyzek meg, hogy a kedvese valószínűleg félhet (tarthat) valamitől, amit nem ért. A kísértet lehet, hogy valamilyen fájdalmas gyermekkori élményét vagy elfojtott emlékét szimbolizálja. Nem tudom mi történt az útjuk során, vagy az utazás előtt, ha az első éjszaka Horvátországban a párja tudattalanjából ezt hozta elő.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-24 15:38:16

Rosta Erzsébet #1020

Kedves Nikolett! – Re: #1013
Az autónk azt az energiánkat és a motivációnkat jeleníti meg, mellyel szeretnénk előrehaladni életünk egy bizonyos területén. Kevésbé gyakran az irányt is jelezheti, mely felé tartunk. Ezért az, hogy nem találja az autóját, arra utalhat, hogy mostanában elvesztette a belső késztetését, vagy „irányítatlanná” vált, azaz nem tudja, merre haladjon tovább.
Amennyiben a halottaskocsi is többször megjelenne az álmodban, valószínű, hogy új fázisba kezd átmenni az életed. Ez esetben célszerű lezárnod a befejezetlen ügyeket, elvarrni az elvarratlan szálakat, és meg kell tenned a szükséges lépéseket, hogy az átmenet zökkenőmentes legyen.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-24 13:58:50

Rosta Erzsébet #1019

Kedves Tímea! – Re: #1012
Szívesen segítenék, de nagyon keveset írt ahhoz, hogy álmát többé-kevésbé értelmezni lehessen. Talán mostanában – pontosabban az álmát megelőző időszakban – találkozhatott valahol (pl. egy taxiban, vagy az elektronikus médiában) Szent Kristóf medáljával, s ez az emléke jött vissza az álmában. Az is lehet, hogy egy nagy – esetleg veszélyes – utazás előtt áll, és a tudattalanja „próbálja bátorítani” az álmával…
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-24 11:13:07

Judit #1018

Kedves Erzsébet!
A következőket álmodtam.

Álmomban otthon voltam ahol felnőttem és nekünk van ott nagy udvarunk és hátul csirkeól és disznóól is van és a csirkeól mögött van egy hosszúkás kertünk és ott ribizli bokrok vannak nos álmomban ott voltam abban a kertben gyönyörű nap volt és a nap is sütött azt tudni kell hogy ha megyünk a kert végébe akkor ott van egy erdő ahol gyerekként sokat játszottam nos én elindultam a kert vége felé gondoltam bemegyek megint az erdőbe de ahogy megyek előttem a kertünk végében gyerekek játszottak és fürdő ruhában voltak kisfiúk kislányok olyan 8-10 évesek és ott volt 2 medence is az egyik olyan szökőkutas volt a másik hagyományos én megálltam és néztem őket ekkor megláttam hogy a középső fiam is aki 8 éves benne van a medencébe én rászóltam jöjjön ki onnan ő kijött és elment de a többi gyerek játszott tovább a medencében ki be ugráltak ekkor észre vettem hogy az egyik kislány kezénél fogva húz ki egy másikat ekkor láttam hogy a másik kislány nem él belefulladt a medencébe ekkor oda szóltam annak az embernek hogy menjen oda és élessze újra a kislányt de addigra már volt ott pár felnőtt és ők cselekedtek ekkor a kislány magához tért de ismét meghalt mikor másodszor is újra élesztették én láttam hogy a testébe a sátán vagy valami ördögi lény ment bele a kislány felpattant és a legcsúnyább szavakkal elkezdett kiabálni és szaladgált fel alá és azt kiabálta hogy megfogja ölni az anyját engem nem bántott de a házba beszaladva az anyját kereste egyfolytában és ekkor felkeltem...

A következő álmom anyósomról és apósomról szólt őróluk nem szoktam álmodni már 7 éve hogy eltávoztak a földről de most valahogy bejöttek az álmomba anyósom beszélt hozzám csak és azt mondta hogy ő 1 évig volt halott és most feltámadt én meg néztem bambán hogy miről is beszél és azt mondta még hogy a szemével is azért lát rosszul mert sokáig volt rajta beton ekkor kérdeztem őt hogy mit látott és ő azt mondta mikor meghalt akkor nagyon félelmetes helyre került és egy videó magnóba betett nekem egy kazettát és azt mondta nézzem meg mert ilyen helyen volt egy föld alatti alagút volt a filmben ami ahogy mentünk beljebb egyre sötétebb lett de én nem néztem végig a filmet mert ismét felkeltem....
Mit jelenthetnek ezek az álmok? köszönöm szépen előre is..:)

2015-06-24 10:23:27

Bakos Edina #1017

Kedves Erzsébet!
Álmomban a következő játszódott: Vonaton utaztam, apám is ott volt, /valóságban nem él/, egy ismeretlen nénike. Jött a kalauz, aki a valóságban is az és én szerelmes vagyok belé, de ő nem.Azt mondta hogy soha nem lesz köztünk semmi hagyjam békén. Utána a Lánchíd lábánál zokogtam, elbújva apám elöl hogy ne lássa.Kérem segítsen ez mit jelenthet.

2015-06-24 06:19:24

Dorner Alexandra #1016

Kedves E.!
A második napja vagyunk itt most úgy keltem h a paromtol kerdezgettem hogy jól vagy? 3-4-szer. Utána megpofozott és mondta hogy erre ébredt hogy ezt csinálom vele és razom. Mi történik velünk?

2015-06-24 00:40:22

Rozsi #1015

Kedves Erzsébet!
Azt almodtam hogy megoltem a paromat egy kessel. Ennek mi lehet a jelentosege!
Koszonom,
Rozalia

2015-06-23 10:51:29

Dorner Alexandra #1014

Kedves Erzsébet!
Első nap Horvátországban és a párom olyat álmodott amit meg soha.
mentünk az utcán és megszolitott minket egy nő.
Kérdezte h mi legyen a bónusz és elkezdtek párom karkotojet dorzsolni. Elkezdtek villodzni a fények és mondta h ő nem hisz ilyenekben de miután megriadva felebredt hallotta meg a kisertetet. Olyan volt mintha a karkotojebol akarták volna kiuzni.
várom mielőbbi reakcióját.
Üdvözlettel Dorner Alexandra.

2015-06-23 02:47:36

Nikolett #1013

Kedves Erzsébet! Múltkor jeleztem neked hogy gyakori álmomban a fogak elvesztése. Most ehhez a visszatérő álmomhoz cirka 2 hete társul az is hogy az autóm eltűnik nem találom állandóan keresem! Mostanában erről álmodom és a helyszínek mindig elhagyatottak de volt olyan hogy miközben az autómat keresem felbukkant egy halottas kocsi.

2015-06-20 13:19:05

Bagi Tímea #1012

Tisztelt Erzsébet!
A minap az utazók védőszentjének medálját tartottam a kezemben álmomban. Ez vajon mit jelent? Kérem segítsen!
Tisztelettel: Bagi Tímea

2015-06-19 15:03:19

Rosta Erzsébet #1011

Kedves Judit! – Re: #1006
Mivel az egyes események, álom-mozzanatok értelmezése ellentmondásos, meglehetősen ambivalens érzéseim voltak legutóbbi álma olvasása közben. Az ugyanis, hogy egy templomszerű épületben találja magát (ahol úgy érezte, mintha misén lett volna), egyértelműen arra utal, hogy valamilyen útmutatásra van szüksége. Választ vár élete valamely problémájára, ami nyomasztja önt. Nem tudja, hogy mit tegyen, olyan, mint aki keresztúthoz érkezett, és választania kell, merre folytassa az útját. Miután a papnő megszólítja, a korábbi szimbolikusról egycsapásra direktre vált a tudattalanja üzenete. A szerzetesnő ébreszti rá arra, hogy félelmének nincs való oka, hiszen az a személy, akihez a földből előkapart fej tartozik, aligha lehet élő. Ez azt mutatja, hogy szorongása morális természetű, és - figyelemmel a korábbi álmaira - az aggodalmát kiváltó bűntudatát spirituális úton próbálja mérsékelni, a hitben keres enyhülést. Jó úton jár, mert - ahogyan a papnő ígérte - a szemei elé emelt tenyerében valóban meglátja Jézust. A Megváltónkat látni álmunkban igen jó jel, mert azt üzeni, hogy a legnagyobb vágyaink, a legfontosabb céljaink teljesülni fognak. Ez az álom támaszként szolgál és erőt ad a nehéz időkben, azzal biztat, hogy felülkerekedhetünk problémáinkon. A záró képnek megint közvetlen lehet az üzenete. Mivel az önnek adott imakellék (rózsafüzér, imafüzér, olvasó, vagy lánc) nagyobb volt a többiekénél, és csak ön mellett imádkozott a papnő, álma befejező képe arra utalhat, hogy gyakrabban járhatna templomba, és többet kellene imádkoznia.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-18 13:59:00

Rosta Erzsébet #1010

Kedves Ilona – Re: #1007
Noha a sok szép virágot – melyről az első mondataiban ír – nem ön kapja, hanem a termet – melyben éppen tartózkodnak – díszíti fel velük a rokonszenvesnek talált férfi, álmát azonban olyan érzésekkel éli meg, mintha önnek szánták volna őket. Ez azért lényeges, mert az álomban virág a szeretetet, a gyengédséget, a megbecsülést és a rajongást szimbolizálja. Egyúttal a virágok – figyelemmel az álombéli érzéseire – azt is jelzik, hogy ön egy kedves és gyengéd ember, akinek szeretet és szolidaritás lakozik a szívében. Az álmoskönyvek szerint a virágok arra is utalhatnak, hogy szép napok előtt áll, boldog időszak köszönt be az életébe.
Azt ugyan nem írta, hogy a valóságban van-e gyermeke, de ez az adott pillanatban talán nem is lényeges, mert a kisfiú – lévén csecsemő – az adott szituációban valami újnak a kezdetét, megszületését, illetőleg az önben meglévő anyai gondoskodást szimbolizálja. Mivel a következő pillanatokban fényképeket készít, a tudata alatt arra vágyakozik, hogy szabadabban fejezhesse ki magát. A fényképészet a legőszintébb formája a művészeteknek, mivel olyannak mutatja az embereket, amilyen a valóságban. Az önkifejezés nagyon fontos az ember „jólléte” (jó közérzete szempontjából. Másrészről a fotó készítése azt is jelezheti, hogy szeretné megörökíteni ezt érzést, ezt a pillanatot az életéből.
Végezetül az, hogy a termet virágokkal feldíszítő férfi a kezét a karjára téve megérinti önt, azt jelezheti, hogy közel érzi magát valakihez. Szimbolikus megközelítésben arra utalhat, hogy összhangban van, és jól kijön a nőiességével. Metaforikusan pedig érzelmi feltöltöttségét, szenzitivitását mutatja.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-17 14:40:43

Rosta Erzsébet #1009

Kedves Niki! – Re: #1005
Sajnos nem sok információt adott meglehetősen bonyolult álma megfejtéséhez. Annak, hogy álmában a párja a húgával ment el kamionozni, valószínűleg nincs különösebb jelentősége. Mivel -mint írja - szeretne kamionos jogosítványt szerezni, nem meglepő, hogy álmában alkalma nyílik a kamion vezetésére. Ez esetben álmának ez a monumentuma vágya beteljesüléseként értelmezhető. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy a kamiont, mint szimbólumot kell figyelembe venni. Ha ez a helyes megközelítés, akkor az álma – melyben ön vezeti e hatalmas járművet – pozitív üzenetet hordoz, mert arra utal, hogy – ezzel az erőt és stabilitást megtestesítő járművel – biztosan halad törekvései megvalósítása és a céljai felé. Ebben – figyelemmel járműve képességeire – még az útján felbukkanó akadályok sem gátolhatják. Ha viszont gyermeket vár, egészen mást jelenthet a kamion álmában. A terhes nők számára az álombéli kamion, illetve a kamion vezetése azt jelezheti, hogy túl nagy teher, aránytalanul sok felelősség nehezedik rájuk.
A következő álommomentum (vagyis a katonai felszerelések megpillantása a kamionban) – ha csak nincs valami konkrét előzménye – viszont negatív üzenetet hordozhat. A gázálarc azt jelezheti, hogy verbálisan vagy érzelmileg támadás érhette valamelyik barátja, vagy egy önhöz közelálló személy részéről, ezért azonnali védekezésre van szüksége. Ehhez szorosan kapcsolódik a gázmaszk mellett heverő gránát, mely azt sugallja, hogy már nem képes tovább uralkodni magán, hamarosan kirobbanhatnak az elfojtott érzései. A gránát – mint szimbólum – az álmodóban felgyülemlett sérelemre, haragra is utalhat.
A következő kép, melyben ennivalót akarnak vásárolni, vagy a „mekiben” enni szeretnének, azt jelezheti, hogy az élete valamely területen kielégítetlen. Lehet, hogy több elismerésre, hírnévre, gazdagságra, nagyobb hatalomra, esetleg jobb szexre vágyakozik. Az, hogy nincs elég pénzük, illetőleg részegek jelenléte, a vágyai előtt álló akadályokat jelzi. De az is lehet, hogy éhesen feküdt le, és ez manifesztálódott az álmában.
A kiscicák értelmezésével kapcsolatban megint az a gond, hogy semmit sem tudok önről. Általánosságban azt jelezhetik, hogy az álomgazdát a való életben sokszor becsaphatják. Ennek az lehet a legfontosabb üzenete, hogy ne engedje azt, hogy a környezete mindenben befolyásolja. Az álmában megjelenő kis fekete macska, melyet bevisz a húgának azt sejtetheti, hogy magában még bizonytalan abban, mit akar az élettől.
A befejezést – megvallom őszintén – nem nagyon értettem, de így önmagában, vagyis minden további információ nélkül, aligha van különösebb jelentősége.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-17 10:37:24

Rosta Erzsébet #1008

Kedves Ilona!
Mindenekelőtt boldog születésnapot kívánok!
Hamarosan az álmát is értelmezem.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-07 19:58:00

Farkasné Ilona #1007

Kedves Erzsébet!
Ma van a születésnapom - június 7. Ritkán álmodom, de ma..azt álmodtam...egy nagy terembe vagyok, belépett egy férfi rengeteg csodás virág hozott..néztem és vártam, hogy odajön hozzám - de nem - lerakta a sok sok virágot...minta feldíszítette volna a termet..és nem foglalkozott velem látta, hogy ott vagyok, és éreztem, hogy fontos nekem és én is fontos vagyok neki...majd előkerült egy karon ülő baba..egy kisfiú, aki az enyém volt..és egy fiatal hölgy rokonom...fényképeket készítettem a gépet pedig feltettem egy tehergépkocsi tetejére sad: majd visszatértünk immár a babával a virágos terembe, ahol kerestem a fotómasinát és eszembe jutott, hol hagytam...mire egy fiatalember azonnal jelezte, ő visszatudja hozni...majd valaki inni akart...mire a termet felvirágozó férfi átöblít egy - inkább kévés csészének látszó pohárkát és odaadja nekem...majd a hátam mögül előrenyúlva a a kezét a karom teszi...mintegy jelezve, hogy hozzá tartozom..erre ébredtem...de olyan plasztikus álom volt, hogy most órákkal később is látom magam előtt...a történéseket, de a résztvevők arcát nem...csak tudom, hogy számomra kedves és meghatározó emberek voltak...lesznek...nem tudom, az is lehet, hogy valami egészen más magyarázata van...kérem mondja el nekem. Előre is köszönöm!

2015-06-07 09:00:02

Judit #1006

Kedves Erzsébet.
Most olyan álmom volt amit még most álmodtam először nos egy helyen voltam és azon a helyen csak egy egyszerű házszerűség volt olyan volt mint egy templom de mégse templom volt kinn a szabadban este volt már és csillagos volt az ég és abban az épületben amiben voltam égett a villany ott sokan voltak olyan volt az egész mintha egy misére mentem volna ekkor egy papnő megszólított hogy menjek ki a szabadba és kezdjem el egy bottal kaparni a földet és megfogom látni ki az akitől én félek én kimentem a szabadba le guggoltam és bottal elkezdtem kaparni a földet olyan homokos föld volt és közben felnéztem az égre egyszer csak egy jó nagy férfi feje bukkant elő és ahogy kapartam a bottal a földet egyre jobban kirajzolódott a fej de mivel fekete fehér volt a kép nem tudok színeket írni annyit tudok a férfi feje nem volt haragos nem mosolygott csak egyszerűen nézett és a haja elől szépen hátra volt fésülve de egyszer csak megijedtem és abba hagytam a kaparás féltem hogy egyre félelmetesebb lesz a fej így nem csináltam már ekkor a papnő mondta emeljem fel a bal kezem és megfogom látni Jézust a tenyeremben ekkor felemeltem a kezem a szemem elé és abban a pillanatban már láttam is Jézust hófehér ruhában volt és vállig érő haja volt és egyre közelebb láttam őt ekkor benn a helyiségben találtam magam ott 9 db szék volt és én leültem az egyikre és mellettem is ültek az ajtóban meg sok ember állt a főpapnő oda jött hozzám és a 2 kezemre rakott egy rózsafüzér szerűséget mert nem mondhatnám rózsafüzérnek csak hasonló volt és ez egy hosszú lánc volt ekkor elkezdett imádkozni a főpapnő előttem miközben le guggolt hozzám és nekem adta a láncot akik mellettem ültek azok kisebb láncot kaptak mint én és ott már nem imádkozott a főpapnő ezután felkeltem...
Mit jelenthet ez az álom? várom válaszát köszönöm.:))

2015-06-05 12:45:22

Niki #1005

Üdvözlöm!
Ez egy elég összevissza álom, és nem tudom, hogy van-e jelentése. Sajnos, nem is a legérthetőbben írtam le, mert amint felébredtem már jegyzeteltem is, nehogy elfelejtsek valamit. De ha megtisztelne azzal, hogy segít megfejteni, azt nagyon megköszönném! Annyit még mondanék, hogy a valóságban nincs úgyan kamionos jogosítványom, de szeretnék, mert beleszerettem, és a párom tényleg kamionos, de a húgommal nem tartja különösebben a kapcsolatot.

A párom a húgommal ment kamionozni, de találkoztak velem, és a párom a pirosnál állt, egyik percről a másikra átadta nekem a kormányt, és közölte, hogy akkor mostantól én vezetek, ő meg kiszállt, a húgom pedig velem maradt. A kamion fura volt, nem volt emeletes ágya, csak lent volt, az is inkább matracból állt, és fura katonai felszerelésekkel volt tele díszítés gyanánt. Egy katonai kabátra emlékszek, két gázálarcra, és egy gránátra. Ezek mind a páromé voltak.
Este amikor megálltunk kiderült, hogy se ennivalónk nincs, se pénzünk, aztán a húgom talált 1700ftot a párom ruhái közt, úgyhogy elmentünk boltot keresni, de vasárnap volt és semmi nem volt nyitva. Viszont, volt egy nagy mulatság vagy mi, és rengeteg részeg volt ott, átmenni se lehetett tőlük, de egyik pillanatról a másikra kevesebben lettek és már tudtunk mozogni, a húgom végig azt mondta, hogy menjünk a mekibe enni, de hiába mondtam neki, hogy arra nincs pénzünk, nem érdekelte, aztán egy házban találtam magam, szép nagy világos kertes ház volt, és a húgom itt is velem volt, mondta, hogy kintről hozzam be azt a szép macskát, de csak azt a többi nem kell neki, kimentem, és egy tucat kismacska volt ott, próbáltam találomra megfogni az egyiket, de nem sikerült, a húgom meg végig hajtogatta, hogy nem az kell, aztán oda mentem egy tényleg aranyos, elesett pici fekete macskához és őt feltudtam venni, odavittem a húgomnak és mondta, hogy ez az amelyiket szerette volna, majd megint váltottunk és újra a kamionban voltunk. Készülödtünk a lefekvéshez és a húgom este megkért, hogy a gázálarcokat tüntessem el, mert ő utálja azokat, csak a párom nem volt hajlandó megválni tőlük, meg mondta, hogy elege volt a páromból, mert semmit nem volt hajlandó csinálni, még főzni se főzött, ezután a párom újra visszajött a kamionba. Mondtam neki, hogy én csak akkor csinálom ezt tovább, ha fizetést is kapok érte, mert így semmi pénzem nem lesz, erre ideges lett és mondta, hogy jó akkor hagyjam, én meg kijelentettem, hogy mostmár olyan fáradt vagyok, hogy muszáj egy órát aludnom. Mondtam a húgomnak, hogy ne haragudjon, de tényleg csak egy órát fogok és elmentem aludni, majd felriadtam a valóságban.
:-)

2015-06-03 04:27:19

Rosta Erzsébet #1004

Kedves Bence! – Re: #997
Mivel az álma idején - május utolsó hetében - elég zivataros időjárás volt, nem zárható ki, hogy az éjszakai villámlás és mennydörgés is közrejátszhatott furcsa álmában, ugyanis régóta ismert, hogy bizonyos fizikai jelenségek - pl. az erős légmozgás, hang- és hőhatások - befolyással lehetnek arra, hogy mit álmodunk. Ha nem erről van szó, és nem is valamilyen közelmúlt átélt, vagy filmen látott hasonló élménye az, az esetben álmát szimbolikusan kell értelmezni. Mivel a forgószél, különösen, ha tornádó erősségűvé válik, hirtelen és olykor katasztrofális változásokat okoz, álma egy olyan érzést vagy intuíciót jelezhet, hogy az életében változás közeleg, olyan váratlan események jöhetnek, melyek nagy átalakulást hozhatnak, de fenyegetést is jelenthetnek. Olyan erőteljes hatásokról lehet szó, mint a környezet, az önnel szemben támasztott követelmények megváltozása, különféle konfliktusok, érzelmi kényszerek, melyekkel szemben erőtlennek, tehetetlennek érezheti magát. De az álmában látott vihar azt mentális, emocionális atmoszférát is jelezheti, melyben jelenleg él. A vihart kísérő villámlás, a forgószélből kicsapó tűz pozitív jelentésében hirtelen megvilágosodásra, spirituális megújulásra, szellemi megtisztulásra utalhat. Alternatív értelmezésében viszont az események megdöbbentő fordulatát jelezheti, arra utalva, hogy számos olyan erő irányítja az életét, melyre nincs befolyása, és ezek olykor pusztítóvá válhatnak. Az álmában, illetve a felébredés után megtapasztalt lemerevedést alvási bénulásnak nevezi a szakirodalom, erről bőséggel találhat leírást az interneten.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-02 15:12:47

Rosta Erzsébet #1003

Kedves Bea! – Re: #999
Mivel semmit sem tudok önökről és kapcsolatukról, ezért könnyen meglehet, hogy az álma egyszerűen csak azt jelzi, hogy - még ha nincs is rá különösebb oka - a tudata alatt aggódik a szerelméért. Ez esetben nem kell törődnie az álmával, annak nincs különösebb jelentősége. Viszont a partner elvesztése álomban, azt is jelezheti, hogy érdemes lenne megvizsgálnia a kapcsolatukat, nem szorul-e korrekcióra vagy megújításra. Lehet, hogy titkon attól fél, elveszíti a barátját, vagy eltávolodik öntől. Ha az aggodalma nem alaptalan, a problémára önnek kell megtalálnia a helyes választ.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-02 14:36:38

Rosta Erzsébet #1002

Kedves Patty – Re: #996
Bár semmit sem árult el magáról, valamilyen oka valószínűleg van annak, hogy egyetlen éjszaka két alkalommal is olyan álma volt, melyben - jogi kifejezéssel élve - magánlaksértést követtek el ön ellen, ami álomszimbólumként a magánszférája elleni támadásként értelmezhető. Az álmai, melyekben háborgatják, ha nem valamilyen friss élmény váltotta ki őket, általában olyan valós élethelyzetekből eredhetnek, melyeket nem tudott megmagyarázni vagy feldolgozni, és az idő múlásával az emlékezetében elhalványultak. Lehet, hogy - az adott szituációt követően - már korábban is voltak hasonló álmai, melyeket most álom-emlékezete hozott elő, innen eredhet a déja-vu („már láttam ezt, álmodtam ezt”) érzése. Az álombéli zaklatás azt jelezheti, hogy valamiféle bosszúság vagy kellemetlenség érhette, de figyelemmel az álmában történtekre, nem valószínű, hogy nagy jelentősége lenne a dolognak. Ha valóban így van, nyomasztó álmai valószínűleg nem folytatódnak, és hamarosan túlteszi magát a történteken.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-02 11:10:53

Rosta Erzsébet #1001

Kedves Tiffany – Re: #995
Ha nem túlságosan jóllakottan hajtotta a fejét álomra, nem látott mostanában valamilyen horrorfilmet, vagy nem olvasott rémtörténeteket, az álmának lehet valamilyen értelmes üzenete. Ugyanis ritkán álmodik és beszélget az ember álmában egy csontvázzal. A leggyakrabban olyankor jelenik meg álmunkban a halált szimbolizáló csontváz, amikor aggódunk az egészségi állapotunk miatt, vagy egy orvosi vizsgálat (pl. rákszűrés) eredményét várjuk nagy izgalommal. A csontváz olykor egy valódi betegséget is jelezhet, ezért, ha nem vagyunk teljesen biztosak, hogy nem lehet erről szó, érdemes felkeresnünk a háziorvosunkat. Az ön esetében - bár teljesen nem zárható ki - valószínűleg nem erről (vagy nem csak erről) lehet szó, ugyanis álmában beszél önhöz a csontváz. Egyértelműen jelzi, hogy a lelkét akarja, és a családja csak akkor menekül meg, ha eladja neki azt. A csontváz formájában megjelenő ördöggel, aki a lelkét kívánja, a tudattalanja az ön bűntudatát jelzi, valószínűleg vétkezhetett valamit, ami nagyon zavarja. Ám még mielőtt eldöntené, hogy belemenjen-e az alkuba, odaadja-e a lelkét a családja nyugalmáért, az álma félbeszakad, vagyis nem derül ki, hogy teljesíti-e az ördög kérését. Így az arra sem kapunk választ, hogy továbbra is együtt él a - lelke eladásával megjelenített - bűntudatával, csalódottságával, vagy pedig - szembeszállva az ajánlattal - feltárja a valódi okait, és szembenézve velük, igyekszik megszabadulni a negatív érzéseitől.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-02 11:35:44

Bea #1000

Kedves Erzsébet!
Az éjjel nagyon furcsa álmom volt. Azt álmodtam, hogy a szerelmemet valaki lelőtte a szemem láttára. Szeretném megtudni ,hogy ez mit jelent.
Köszönettel: Bea

2015-06-01 15:16:59

Rosta Erzsébet #999

Kedves Asuka3 – Re: #994
Mivel - mint írja – már évek óta visszatérő álma, hogy ismeretlen emberek bántalmazni kívánják, elveszik a szerelmét, vagy meg akarják ölni (olykor sikerül is nekik), a konkrét álmával nem foglalkozom hosszabban, ebből ugyanis elsősorban az a lényeges, hogy miképpen reagál az idegenek támadására. (A megcsalást tartalmazó álmokkal kapcsolatban a #22; #230; #597 és a #969 sorszám alatt írt álomértelmezéseim elolvasását javasolom.)
Az álmaiban egyébként nincs semmi különös, ugyanis egyáltalán nem ritka dolog, hogy a tudattalanunk az álmaink segítségével próbálja meg ráirányítani figyelmünket olyan problémákra, veszélyekre, melyeknek nem vagyunk a tudatában. Mintegy figyelmeztetést küld nekünk, hogy valami nagyon fontos dolgot elhanyagoltunk. Amikor már sokadszor azt álmodja, hogy meg akarják ölni, érdemes elgondolkoznia az életéről, milyen változások történtek vagy vannak épen folyamatban, vagy mi lehet az, amire jobban oda kellene figyelnie. Ugyanis a tudattalan a gyilkossággal, a halállal gyakran azt kívánja jelezni, hogy az életének egy szakasz véget ért, és valami új vette kezdetét.
De direktebb módon az is lehet a rémálmai kiváltója, hogy fél valamitől. Például attól, hogy egy munkatársa megpróbálja „kitúrni” a pozíciójából, vagy a reputációját, a pozitív megítélését fenyegeti valaki. A gyilkosság azt is jelezheti, hogy ellenségesnek, fenyegetőnek érzi a környezetét, esetleg irigykednek a szépségére, a sikereire, az eredményességére.
Az ismétlődő üldözés arra is utalhat, hogy valamit az életében nagyon szeretne elkerülni, ezért inkább a menekülést választja, vagy hagyja „megölni” (elfojtani) érzéseinek egy részét, énjének valamely oldalát, ahelyett, hogy szembenézne és foglalkozna azzal, hogy mi idegesíti a tudattalanját. Bár a részletesen leírt legutóbbi álmában fellelhető némi küzdelem, szembeszállás a rémisztő nővel, azonban ez nem elég, mert összességében itt is a menekülés dominál. Folyamatban van valamilyen nagy változás az életében, mellyel nem akar szembenézni? Vagy valami más miatt aggódik?
De az sem zárható ki, hogy ismétlődő rémálmait a való életét is jellemző általános szorongása, esetleges paranoiája okozza. Lehet, hogy túlságosan megterhelik, sokat várnak el a munkahelyén, esetleg a kapcsolata nyomasztja. Talán problémát jelenthet szembenéznie a realitással? Bizonyos esetekben az is lehetséges, hogy az álomgazda érzelmeit reprezentálják az ismeretlen üldözői. Ez olyankor lehet jellemző, amikor haraggal, sértettséggel és félelemmel telnek az álmodó napjai. Ezek az érzések az álmaiban, mint ismeretlen személyek, rémek jelennek meg, és így próbálják önt legyőzni. Amíg az ismétlő rémálmai a pihenését nem zavarják, nem okoznak szaporább szívverést, a lelkiállapotát az ébredés után nem befolyásolják, nem kell különösebben aggódnia miattuk, ha viszont nem ez a helyzet, igyekeznie kell megtalálnia, mi állhat az álmai hátterében, és a kiváltó okra adott helyes válasz megadásával tudja megszüntetni őket.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-06-01 15:37:22

Rosta Erzsébet #998

Kedves Gabi! – Re: #992
Ha már régebb idő (az álmai kezdete) óta szeretne gyermeket, illetve foglalkoztatja a gyermekvállalás gondolata, visszatérő álma valószínűleg ezzel lehet kapcsolatos. Ez esetben az álmával azt üzenheti a tudattalanja, hogy ideje lenne már dönteniük. Azonban ez a ritkább eset, ugyanis a gyermekáldás álomban általában szimbolikusan értelmezendő. A megszületett gyermek, aki korábban nem létezett, valami újat jelent. Ez lehet valami új hobbi, vagy elképzelés, esetleg egy új cél (projekt), mellyel szívesen foglalkozik, és figyeli a fejlődését. De lehet a gyermek új érzések jelképe is. Esetleg optimistább lett az utóbbi időben, vagy a párkapcsolata léphetett egy új fázisba. másrészről a gyermekek gondozást igényelnek, ezért az álma azt is jelezheti, hogy célszerű lenne mérsékelnie az élettempóját, és több figyelmet fordítania önmagára.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-29 13:50:19

Bence015 #997

Kedves Erzsébet!

A minap az éjjel furcsa álmom volt. A következő zajlott le. Nagymamáméknál játszódott le a történet, az udvarukon. Egyik pillanatról a másikra elsötétült az ég, és nem messze tőlünk egy kisebb felhő képződött. A felhőből hatalmas és hangos mennydörgések csaptak ki és forgószél is keletkezett(gyerek koromban erről a teraszról néztünk végig egy kisebb forgószelet a távolból). Nem normális forgószél volt, mert tűz és villámlás jött belőle. Elég nyomasztó álom volt, és végig olyan volt mint ha teljesen lemerevedtem volna. Nemrégiben volt hasonló élményem, mikor hason aludtam és hirtelen olyan érzésem támadt, mint ha valaki megnyomta volna az újával a hátam közepét. Akkor is ijedtemben felébredtem, de percekig még megszólalni se tudtam.

Köszönöm, ha tud segíteni valamilyen formában.

Üdvözlettel: P.Bence

2015-05-26 14:04:14

Patty #996

Kedves Erzsébet!
Nem jellemző, hogy nyomasztó álmaim lennének.
Most mégis kettő is jutott egy éjszakára.
Első az éjszaka közepén, amitől nagyon megijedtem és
fel is ébredtem. Régebbi otthonunkban, az egyik gyermekemet kísértem az emeleti szobájába aludni, éppen arról panaszkodott, hogy ott egyedül van.
Mondtam neki, hogy alhatok ott a másik szobában, nekem mindegy hol alszom,nem muszáj a földszinten aludjak. És akkor a lépcsőfordulóban megláttuk az idős nőt, ülve, a fal felé fordulva, ahogy mázolt valamit a falra. Azonnal tudtam, hogy láttam már ezt a jelenetet. Tudtam, hogy nem élő, de nagyon jól látható volt. Meg is kérdeztem a gyereket, hogy Ő is látja e. Látta. Rádöbbentem, hogy nem vagyunk egyedül, valaki ott van! Mit csinál? Megijedtem és felébredtem. Tudtam, hogy ezt már álmodtam.
A másik álom reggel felé egészen más volt, de abban megegyezek az előzővel, hogy utána meg voltam győződve arról, hogy ezt is álmodtam már.
Egy középkorú, idegen külsejű férfi ment el a kertünkben az ajtó előtt. Megkérdeztem, hogy hogy gondolja ezt. Hátul az alacsony kerítésen "átlépett" és előre az utca felé igyekezett. (talán így rövidítette le az útját) Nem támadott, de nyugtalansággal töltött el az, hogy a nyitott bejárati ajtón bármikor bejöhet, ha itt mászkál.
Segítségét megköszönöm!
Üdvözlettel, Patty

2015-05-24 19:33:29

Tiffany #995

Kedves Erzsébet!

Tegnap elég érdekes álmom volt. Kint voltam a testvéremmel az udvaron, amikor az egyik kutyánk rémülten kezdett felém ugatni, mint ha lenne mögöttem valaki. Ránéztem a kutyára (puli) és néhány helyen a kutya csupasz volt. A következő kép, hogy a húgom és lát valamit mögöttem, elkezdte mondani hogy mit mond neki az a valaki, de egyszer csak ő is rémülten elhallgatott. Bementünk a házba, később kijöttem édesanyámmal, a puli ugyanúgy jelzett nekem, amikor hátra fordultam egy fekete talárban csontvázzal nézett szemközt, aki saját magára mutatott, hogy elvisz. A következő kép, hogy nem tudok bemenni a házba, nézek be a terasz ajtaján a családom pedig le-fel járkálnak nagy fekete szemekkel, miközben ez a csontváz hozzám beszél: ha eladom a lelkem, és halálom után magamtól megyek a pokolba a családom megmenekül. A másik kutyám egy németjuhász, odajött hozzám de nem is ugatott, furcsán nyugodt volt, nem tudom ennek van e jelentősége, de olyan érzés volt mint ha nem is az én kutyám lenne. És végül felriadtam.

Ennél értelmesebben nem tudom megfogalmazni :) Köszönöm szépen

2015-05-21 06:44:59

asuka3 #994

Kedves Erzsébet!
Az utóbbi 1-2 3vben szinte mindig arról álmodom hogy megölnek vagy meg akarnak ölni olyan emberek akik számomra ismeretlenek. Azonban van hogy az almom témája az hogy elveszik tőlem a szerelmem vagy megcsal vagy hasonló. A legutóbbi álmom a 2 keveréke volt.
mar nem emlékszem hogyan kezdődött. Ami rémlik hogy a barátommal az ágyában feküdtünk ő alsóban én pizsamaban. Átkarolt és majdnem elaludtunk amikor hirtelen egy kórházi ágyon voltunk és a barátom mögött egy öreg nő feküdt. Felénk fordította undorító üveges szemét és átakarta ölelni a barátom. Próbáltam lerugdosni nem sok sikerrel. Ennek az lett a következménye hogy felettünk termett egy férfi aki valami hatalmas talán tálat tartott és amikor megburította akkor a fedő alatt valami forró lötty burult ki. Elkezdte kimarni a takarónkat és a barátommal kiugrottunk alóla. Ő fölvett egy pólót majd elkezdtünk futni egyenesen előre. Sötét utcákon szaladtunk . Nem telt bele sok idő és utolértek minket. Vagyis a nő inkább utolgurult mivel végig az ágyon maradt.aztán a nő nyöszörgött és rángatózótt én meg lerántottam róla a takarót. Kövér volt és ráncos bőrén hatalmas lila foltok éktelenkedtek mintha már halott lenne. Nekem rögtön az ugrott be hogy megszállta az ördög. A férfi erre a húzásomra odaugrott és megpróbálta hozzámnyomni a kezében tartott forró tálszerűséget. A barátom levette a pólóját és azzal lezdte el támadni a férfit. Odakiáltotta nekem hogy meneküljek és én így is tettem.ott volt melletünk egy daru"rúd" bemásztam a kózepébe és elkedztem felfelé mászni azzal a tudattal hogy van rajt egy nagyobb rés ahol kitudok mászni és leugrani a túloldalra, mert a két helyet betomfal válsztotta el. Már annyira magasan jártam hogy elkezdett szűkülni a járat. Aztán halllottam hogy a nővérem kiáltja: vigyázz alattad! Lenéztem és ott mászott utánnam az öreg még mindig pucéran bandzsa üveges szemekkel. Elkezdem lejjebb mászni majd beletapostam az arcába bár közben féltem hogy elkapja a lábam és beleharap tűhegyes fogaival. Ez nem tőrtént meg és én elkezdtem lejjebb tuszkolni a lábammal ami meglehetősen könnyen ment mintha tényleg egy halottat taposnék. Miközben másztam lejebb a kijáratot kerestem még mindig mert úgy gondoltam biztos olyan gyorsan másztam hogy nem vettem észre. Itt ébredtem fel.
Csak szeretném tudni hogy ez az álom mit jelent és hogy mért álmodom szinte mindig azt hogy vagy bántani vagy megölni akarnak......

2015-05-21 04:56:43

Judit #993

Kedves Erzsébet!

Köszönöm szépen a választ és minden szava igaz...
azt is le kell írnom hogy engem a nagyszüleim neveltek fel 3-éves koromtól és hogy a témánál maradjunk ma kedden megint a nagymamámmal álmodtam egy kanapén feküdtünk és épp arra gondoltam hogy be kell adnom neki a gyógyszert amikor megszólalt és azt mondta hogy nem szeretne engem elveszíteni és én mondtam neki mosolyogva hogy nem fog ami igaz nagyon boldoggá tett engem hogy ő ezt mondta de el is gondolkoztam hogy ezt inkább nekem kellett volna mondanom még ő élt de annyira szoros volt köztünk a kapcsolat hogy sose gondoltam rá hogy elveszíthetem ezért a tanácsát amit Erzsébet javasolt megfogadtam és minden nap imádkozok a lelkéért a nagymamámnak....Köszönöm.:))

2015-05-19 16:05:06

Csiliga Gabriella #992

Kedves Erzsébet!

Ez az álmom már évek óta vissza tér.Legelőször azt álmodtam,hogy sír a kisbabám-erre fel is riadtam. Majd nem sokkal később azt álmodtam,hogy szülök,éreztem a fájdalmat,kimerültséget,kisfiú volt nagy fekete hajjal,de az arcát nem láttam-homályos volt. Később sétáltam az utcán a kisfiammal (a kis arca homályos volt),és ő épp megdobálta sárral a kirakatot. Pár hete megint kisbabával álmodtam (az én kisbabámmal),csalós volt,mert nem lehetett eldönteni az öltözékéből,hogy kisfiú vagy kislány. Megkérdeztem tőle,hogy kisfiú vagy-e vagy kislány? Amint megfogtam éreztem,hogy fiú! Ekkor már láttam kristály tisztán az arcát,gyönyörű kerek arca volt.Álmomban ott állt bal oldalon az anyósom,jobb oldalon pedig a párom.Ezt el is meséltem a páromnak,ő erre csak annyit mondott,hogy az édesanyja családjában vannak kerek arcúak. Aznap mondta anyósom,hogy az ő anyósa azt álmodta,hogy vitték neki a dédit! A mai álmomban pedig egy piacon sétáltunk,fogtam a kezemben jó idő volt (de a piac tele volt Mikulásokkal) ő szeretett volna egy csokit,mondtam neki,hogy most nem veszünk-megértette. Én azt mondtam,hogy milyen jó,hogy nekem ilyen szófogadó kisfiam van.
Minden álmomban úgy hívják a kisfiamat,hogy: Erik
Vajon már készülődik hozzánk a mi kicsi babánk?
Elnézést kérek,hogy ennyire hosszú levelet írtam Önnek! Minden jót kívánok!
Üdvözlettel: Gabi

2015-05-19 09:24:10

Rosta Erzsébet #991

Kedves Paszkál – Re: #989
Álma, melynek az a lényege, hogy kormánykerék nélkül valójában nem ura az autójának (mivel az autó álomban az álomgazda életútját jeleníti meg), szimbolikusan arra utalhat, hogy olyan szituációba kerülhetett, melyben úgy érzi, nem ura az események menetének. Valami történhetett, ami eltérítette a megszokott életritmusától, életvezetésétől. Ez lehet akár egy költözés is, amikor már majdnem minden dobozokban van, melyre bármikor sor kerülhet, de még mindig nem tudja ennek a pontos idejét. Ilyenkor semmi sincs a megszokott helyén, nem azt tesszük, amit szeretnénk. Természetesen állhat valamilyen érzelmi probléma is az álma mögött, ez esetben álma egyfajta figyelmeztetés is lehet, mégpedig arra vonatkozóan, hogy baj lehet, ha nem változtat a dolgokon, és nem szedi össze minden erejét, hogy ismét megtalálja a helyes irányt.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-18 15:17:02

Rosta Erzsébet #990

Kedves Laura! – Re:#984
Bár a történetek különbözőek, mindkét álmában az exének a megjelenése a legfontosabb. Az értelmezés szempontjából természetesen az sem mellékes, hogy jelenleg új párkapcsolatban él, és az előző barátjával nem a közelmúltban, hanem már 3 éve szakítottak.
Az, hogy első álmában az exe haláláról értesül, ha csak nincsenek erre utaló jelek, természetesen nem szabad szó szerint érteni, inkább metaforikusan arról lehet szó, hogy az exe mostanra teljesen „meghalt” az ön számára, tökéletesen lezárta múltat, minden szálat elvarrt, vagyis semmi gátolja az új kapcsolata kiépítésében. Azt viszont, hogy minden pénzét önre hagyta, egyéb információ nélkül nem tudom értékelni, de lehet, hogy ez valójában nem is fontos. Az pedig, hogy nem örül a váratlan „meggazdagodásnak”, egyáltalán nem jelenti azt, hogy hiányzik önnek. valószínűleg az értékrendjéből fakadó felebaráti szeretetének a megnyilvánulása.
A második álmában – arra az esetre, ha esetleg valamiféle lelkiismeret furdalása lenne – a tudattalanja azzal a siet a segítségére, hogy ezúttal élő valójában mutatja meg az exét, és mintegy ráerősítve a három évvel ezelőtt hozott szakítási döntésére, megmutatja, hogy már nem ő az, akire a bajban számíthat. Sőt az exe - szemben az ön (első álmában) iránta érzett szomorúságával - éppen ellentétesen reagál (kineveti) az ön életét fenyegető szituációra.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-18 14:53:02

Paszkál #989

Kedves Erzsébet!
Szeretném leírni Önnek a mai álmomat...
Itthonról indultam autóval, vezetés közben napszemüvegben voltam és a kezemben egy újságot tartottam amit olvastam.
Végig abban a hitben voltam, hogy a lábammal fogom a kormányt, de mikor úgy éreztem, hogy ideje félretenni az újságot és a vezetésre koncentrálni láttam, hogy nincs kormánykerék az autón.
Emiatt nagyon megijedtem nem tudtam mi lesz most, hogy fogok így vezetni és felébredtem.
(épp költözés előtt állok esetleg összefüggésbe lehet ezzel az álmom?)
Köszönettel: Paszkál

2015-05-17 20:39:28

Rosta Erzsébet #988

Kedves Kingus! – Re: #983
Bár - mint írja - valójában is enyhe allergiája van, az a tény, hogy álmában ez annyira rosszabbodott, hogy orvoshoz kellett fordulnia, arra utalhat, hogy olyan helyzetbe kerülhetett, ami érzékenyen érinti. Esetleg olyan érzése lehet, hogy fizikailag vagy érzelmileg korlátozzák abban, hogy valamit megtegyen. Az injekciós tű jelen esetben nem valamilyen anyag befecskendezésére, hanem a tüdejében felhalmozódott savós folyadék eltávolítására szolgál. Vagyis, ha minden rendben menne, álma szimbolikusan azt jelentené, hogy ideje lenne megszabadulnia az életét megmérgező külső befolyástól. Jelen esetben azonban az orvos nem a beteg tüdejébe, hanem a szívébe szúrja tűt, sőt – amikor a szájába helyezi az ön által ismeretlen célt szolgáló „sárga/piros eszközt”, az eset ismeretlen szemtanúját felszólítja, hogy ne leselkedjen. Ez azt jelzi, hogy van valami takargatnivalója, vagyis mindezt a való életére kivetítve, az a személy, akiben megbízik, és akinek elfogadja a segítséget, valójában nem őszinte, és lehet, hogy ártani akar önnek.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-15 15:41:48

Rosta Erzsébet #987

Kedves Judit! – Re: #961
Lehet, hogy nincs jelentősége, hogy álmában a panelházukban nem az első emeleten, hanem feljebb lakik, de - figyelemmel az előző álmára - az sem zárható ki, hogy ezzel a tudattalanja azt jelzi, hogy az elmúlt időszak során a spiritualitásnak magasabb szintjére jutott el. A vihar álomban általában nem jó jel, ugyanis gyakran nehéz küzdelmet, erős megrázkódtatást, veszteséget jelez az álomgazda életében. Ugyanakkor a vihar elfojtott félelmekre, érzelmekre is utalhat. Jelen esetben azonban - igaz némi angyali segítséggel - minden különösebb baj nélkül, gyorsan elvonul, azt sugallva, hogy az aggodalmai alaptalanok, a problémáin túlteszi magát. Hiszen önnek „védőangyalai” vannak, és a szeretett nagymamája is mindig megjelenik, ha bajban van. Vagyis nem kell magát idegesíteni, a „háborgó hullámok lecsillapodnak.” Az ismeretlen kisbaba, akit a nagyija a gondozására bíz, az egyik lehetséges értelmezés szerint az önben lévő gyermeket szimbolizálja. Ez egyfajta figyelmeztetésként fogható fel, azt üzenve, hogy - mivel kiskorú gyermekei vannak - a gondjai ellenére se engedje kiveszni magából a gyermeki játékosságot. Ám az is lehet, hogy a gondjára bízott kisded valójában nem más, mint ön, akire azonban nem fordít kellő figyelmet, mert kiesik a babakocsiból. Ez szimbolikusan azt sugallja, hogy nem törődik önmagával, a saját szükségleteivel, rosszul bánik, illetőleg nem él a lehetőségeivel.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-15 14:07:31

Rosta Erzsébet #986

Kedves Judit! - Re: #959
Álmait olvasva, feltűnő, hogy milyen gyakran álmodik elhunyt nagymamájával, aki az emlékezetes álmaiban szinte majdnem mindig jelen van. Ha nemrégen (maximum 1 éven belül) halt volna meg, ez nem lenne meglepő, mert a beírásaiból egyértelműen kiderül, hogy milyen szoros kapcsolat fűzte a nagyijához. Ez nemcsak azt jelzi számomra, hogy erős kötelék fűzi a felmenőihez, hanem azt is kifejezi, hogy támogatásra, gyengédségre és figyelemre vágyik. Nem kizárt, hogy ezt gyermekként elsősorban a nagymamájától kaphatta meg, ezért lehet az, amikor a hiányérzete átlép egy bizonyos határt, álmában a nagyijánál keres megnyugvást. Most is ez történhetett, először ott, ahol felnőtt, majd egy másik épületben beszélgetnek gondtalanul és vidáman. Nagymamája - mintha csak azt akarná, hogy az unokájának örömet szerezzen - beszámol arról, hogy milyen szép helyen járt, hogy sok csecsemőt és gyermeket látott, és hagyják pihenni. Ezzel egyúttal mintegy bátorítást ad önnek, azt fejezve ki, hogy a nehézségek leküzdhetők, csak pozitívan kell szemlélni az életet. Ám egyszer csak vége szakad az idilli állapotnak, ugyanis amikor a keresztapja felől érdeklődik, egy ismeretlen morcos férfi lép ki a nejlonfüggöny mögül és hangos kiabálással durván elzavarja önt. Ez az álomszituáció arra utal, hogy a valódi életében valamilyen elutasításban, visszautasításban lehetett része. Ez nagyon érzékenyen érinthette, mert - noha álmában egyáltalán nem félt az említett férfitól - ezt követően elsötétedett az ég és felhők vonultak át rajta. Odakint hiába fogják meg – gyermekek és emberek – egymás kezét, a fény csak nem akar eljönni. Ám amikor a szabadban találja magát, és újra ön mellett van a nagymamája, már szürkül az ég, és angyalok repülnek át rajta. Az egyiküket, aki a közeli lépcsőn pihent, a nagymamája biztatására megsimogatja, aki minden egyes kívánsága után puszit nyom a homlokára. Mivel a nagymája az ön őrangyala, a nagyiját szimbolizálják, azt sugallva, hogy szeretettel gondoljon rá, mert ő az aki, megóvja világ minden gonoszságától. Imádkozzon a nyugalmáért!
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-15 11:06:32

Rosta Erzsébet #985

Kedves Kinga! – Re: #964
Mivel önmagáról – azon kívül, hogy sem férje, sem gyermeke nincsen – semmi érdemlegesen nem írt, nehéz összefűzni a különféle álomképeket, ezért aztán személyre szóló értelmezés sem adható meg. Ez a feladat Önre marad.
Az első mozzanat, mely arról szól, hogy nyaralni volt, arra utalhat, hogy pihenésre lenne szüksége, méghozzá oly módon, hogy közben ne kelljen gondoskodnia másokról. Talán túl sok megterhelésnek volt kitéve mostanában, és szüksége lenne egy kis semmittevésre. Annak, hogy a férje és a kisfia - akik a valóságban nem léteznek - is önnel vannak, itt még nincs jelentősége.
A következő álomszimbólum, vagyis a tó, melyben az egyik régi barátnőjével fürdik, azt jelezheti, hogy olyan fázisba jutott az élete, melyben folyamatosan követik egymást a váratlan események, de egyúttal ez az álomhelyszín arra is lehetőséget nyújt, hogy jobban megértse és megismerje önmagát. Ugyanis a tó a belső érzésvilágát, a képzelőerejét és egyéb belső erőforrásait szimbolizálja, melyeket ismernie kell, hogy ki tudja őket aknázni. Mivel a víz és az ég is szürke, barna színben tűnik fel - a gondolatai nem tiszták, nem ígérnek semmi jót. Talán ezért is borzong belül.
Nem sokkal később a „kisfiát” a vízen lebegve holtan találja. Mivel a valóságban nincs kisfia, a gyermek halála valami olyasminek elvesztését szimbolizálhatja, amit ugyan szeretne (vagy szeretett volna), de nem az öné. Ez talán valamilyen ön által „megszült” és dédelgetett terv, vágy, ábránd feladását jelezheti. Bár bűntudata a hátrahagyott kisfia miatt, nem próbál utánajárni, miként fulladhatott meg, mi okozhatta a halálát, hanem kúszva menekül, és próbálja megmenteni a kutyáját. Az üldöző kiléte, a menekülést kiváltó veszély mibenléte azonban nem derül ki. Menekülésről általában olyankor álmodunk, amikor a valós életünkben szeretnénk kikerülni egy kellemetlen, veszélyesnek érzett szituációból, távol kerülni egy számunkra nem kívánatos személytől, vagy a bennünket gyötrő rossz (vagy nemkívánatosnak tartott) érzéseinktől akarunk megszabadulni. Ez az álma szerint úgy néz ki, hogy sikerülhet is, de nagy árat kell fizetnie érte.
Ami pedig az ébredés utáni dezsavü érzését illeti, ezt az emlékezete játékának lehet tekinteni.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-15 11:54:57

Kovács Laura #984

Kedves Erzsébet!
Hétfő éjszaka azt álmodtam,hogy a jelenlegi párommal sétálunk egy sétáló utcán a kiskutyánkkal(törpe tacskó)és egy bank elött a mamám és a testvére aki nő oda jönnek hozzánk és adnak egy végrendeletet amit a régi párom küldött nekünk hogy az összes pénzét nekünk adja mert ő meghalt.az álomban nagyon rossz volt ez a hír és nem tudtam örülni a pénznek.erre felriadtam fel.
aztán szerda éjszaka ismét álmodtam.azt hogy valahonnan futok a kiskutyámmal az ölemben és egy nagy mély fűves árok van elöttem és a régi párom és egy barátja állnak a másik oldalon(akit nem ismerek és férfi)átugrom az árkon de meg csuszok a fű miatt és nyújtom a kezem de ő nem segit a másiki férfi mondja neki hogy segítsen de ő nevet csak.én lezuhanok sikítok és a kiskutyát féltem.az álomban nem derült ki hogy mi lett velünk de hallottam ahogy a kiskutya nyüszit.és az az érzés volt bennem hogy meghaltunk.szintén úgy riadtam fel.
3 év telt el azóta hogy a régi párommal vége lett a kapcsolatnak.
Válaszát előre is köszönöm.

2015-05-14 19:50:58

Kingus #983

Kedves Erzsébet!
A mai álmomban elmentem egy házi orvoshoz a rosszabbodó allergiám miatt (tényleg van enyhe allergiám). Az orvos megállapította, hogy valami savós folyadék van a tüdőmben és ha nem akarok megfulladni akkor azonnal le kell szívni. A következő pillanatban már félmeztelenül feküdtem egy asztalon és szíven szúrtak egy injekciós tűvel. Éreztem ahogy bizsereg a testem és kábulatba esem. Mielőtt ez megtörtént még láttam, hogy behelyezett a számba egy piros/ sárga színű eszközt és rászólt egy ismeretlen úriemberre, hogy ne leselkedjen. Ezután felébredtem. Mit jelenthet ez?
Válaszát előre is köszönöm!

2015-05-14 10:54:49

fashian #982

Koszonom valaszat teljesen egyett ertek!

2015-05-13 15:33:53

Rosta Erzsébet #981

Kedves Fashian! – Re: #980
Függetlenül attól, hogy ki volt a tolvaj, és mit vett el öntől, álmának az a lényege, hogy meglopták. Mint a legtöbb esetben, most sem szó szerint, hanem szimbolikusan kell értelmezni az álmát. Álma szerint a tekintélyén, a boldogságán vagy a függetlenségén eshetett csorba. Úgy érzi méltánytalan helyzetbe került, vagy igazságtalanul bánhattak önnel. Nem érezhet úgy, ahogyan szeretne, nem teheti azt, amit akarna. Valaki vagy valami elvette az örömét, a lelkesedését, elrontotta a hangulatát. Szeretne (vagy szeretett volna) valamit, ám az nem lehet (lehetett) az öné.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-13 14:37:38

fashian #980

Kedves Erzsebet tegnap azt almodtam hogy egy nagydarab cigany elopta a mobil telefonomat ez mit jelenthet??

2015-05-13 09:03:13

Elina #979

Kedves Erzsebet!

Nagyon szepen koszonom a valaszat,nagy igazsag van abban,amit leirt,igenis megrndult a bizalom,amire ra is szolgalt a parom.A datum miatt aggodtam,sikerult egy kicsit megnyugodni.

2015-05-12 14:08:03

fashian #978

Koszonom valaszat,nem felek a kutyaktol sot igaza van valaki vagyis a harapos kutya egy haragosom lehet aki molesztalta a pacienseket es en buktatam le es ki is rugtak az illetot.gondolom o a kutya aki jol meg harapna..

2015-05-11 16:43:11

Rosta Erzsébet #977

Kedves Napsugár! – Re: #960
Jó lett volna, ha magáról is írt volna, legalább azt tudatta volna velem, hogy a valóságban van-e párja, illetőleg kisbabája. Az ugyanis, hogy egy ön által soha nem látott férfival, mint a párjával, aki lehet, hogy a valóságban nem létező kisbabájának az apja, egy régi körfolyosós házban élnek, meglehetősen irracionális. Természetesen egy álomban minden megtörténhet, de az ott lejátszódó események valamilyen formában (direkt módon, metaforikusan vagy szimbolikusan) kapcsolódnak a valósághoz. Így arra kell hagyatkoznom, hogy álmában egy gyilkosság szemtanúja lesz, majd a gyilkos (akivel együtt él, de akit nem ismer) az ön életére tör. Sajnos így még azt sem tudom eldönteni, hogy tárgyi vagy alanyi álomról van-e szó, személyre szabott választ semmiképpen sem adhatok.
Néhány támponttal azonban segíthetem az álma értelmezésében.
Olyankor gyakori az ilyen álom, amikor az álomgazda depressziós állapotban van, vagy a tudata alatt fél valakitől.
Az is lehet, hogy álmával a tudattalanja egy olyan veszélyre próbálja felhívni a figyelmét, amelynek jelenleg nincs tudatában.
A tudattalan a halált gyakran a változás metaforájaként használja, ez esetben a halál valami újnak a kezdetét szimbolizálja.
És az is lehet, hogy fél valamitől, például valaki az állására pályázik, el akarja venni sikereit stb.
Ami pedig a második kérdését illeti, a felsorolt álomtémák (álomképek) többsége – így pédául az eltévedés (mindig más emeleten találja magát), a menekülés, vízbe fulladás, idegenek támadása, mozgásképtelenség (nem tud felmenni a lépcsőn) – viszonylag gyakori, és az álomkontextustól valamint az álomgazda élethelyzetétől, a gondolatait foglalkoztató problémáitól, érzelmi állapotától függően különféle jelentéssel bír. Annak is lehet üzenete, ha álmunkban ismét a szülői házban élünk, de ennek értelmezéséhez is többletinformáció szükséges.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-11 15:13:41

Rosta Erzsébet #976

Kedves Judit! – Re: #957
Az igazat megvallva, meglehetősen kuszák és ellentmondásosak az álmai, és mai még furcsább, mindezeket egyetlen éjszaka álmodta. Megpróbáltam, de nem igazán tudtam kapcsolatot találni közöttük. A tartalmukat elemezve, olyan benyomást keltettek bennem, hogy érzelmileg meglehetősen kiegyensúlyozatlan. Talán ezért is bukkannak fel álmában ilyen ellentmondásos álomképek.
Az első álmában például a megújulást, a spirituális fejlődést szimbolizáló csigalépcsőn fordulójában áll, amikor az internetes doktor ismerőse durván elzavarja. Természetesen itt nem tárgyi álomról van szó (nem az orvos barátja akarja a szakítást), a halálát is kívánó „doki” az énjének (személyiségének) a vágyát elfojtó (a jelenlegi párjától való elszakadást ellenző) oldalát jeleníti meg.
Ugyanakkor a következő álomképben már egy helyen dolgoznak, és bár titkolják a kapcsolatukat, a dolog mindkettőjüket örömmel tölti el. Ez bizonyos fejlődést mutat, és pozitív a kisugárzása. A medállal díszített nyaklánc, melyre takarítás közben lel, azt sugallja, hogy feltáratlan értékek, képességek vannak önben, melyek segíthetnek abban, miként válaszoljon bizonyos élethelyzetekre, hogyan alakítsa kapcsolatait a jövőben.
A harmadik álomrészletben - igaz, hogy jó messzire Magyarországtól és idegenek között - már szabadon szerethetik egymást. A csókok - melyeket a doktortól kap, és különösen az, ahogyan azokat megéli - viszont azt jelzik, hogy jelenlegi életében nem kap elég törődést, gyengédséget.
Végül az utolsó álomkép visszaröpíti a valóságba. Egy vidám társas összejövetelen találja magát, de nem boldog, nem a szórakozást, az önfeledt kikapcsolódást keresi, hanem - kötelességtudatától vezérelve - a majális szervezőjét, hogy a párjának elintézze, hogy ők zenélhessenek a mulatságon.
Azt hiszem az fő baj, hogy csaponganak és ellentmondásosak az érzései, nem tudja még, hogy valójában mit akar.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-11 14:18:50

Rosta Erzsébet #975

Kedves Fashian! – Re: #972
Anélkül, hogy tudnám, általában miként viszonyul a kutyákhoz (szereti őket, vagy fél tőlük), van-e saját kutyája, az álmában látott eb ismerős vagy idegen volt-e, nem sokat tudok mondani az álmáról. Mást jelent a kutya fenyegető ugatása és támadása, ha szereti őket (vagyis nem félelmet, ellenszenvet irántuk), és mást, ha viselkedésével maga váltja ki az állat haragját, és persze az sem mindegy, hogy az álomban látott kutya egyébként szelíd vagy agresszív-e. Ha például ön idegenkedik vagy fél a kutyáktól, és a kis eb történetesen egy csivava, nincs semmi rendkívüli az álmában, a kutya reakciója teljesen természetes. Az álma akkor érdekes, ha ön szereti az állatokat, és semmiféle okot nem szolgáltatott a támadásra. Ez esetben az ugatás valamilyen veszélyt jelent vagy jelez, a támadása pedig arra utalhat, hogy mostanában megsérthetett, felbosszanthatott valakit, aki emiatt nagyon haragszik önre. Ha pedig egyáltalán nem adekvát reakció a kutya részéről a támadás, álma azt sugallhatja, hogy valaki, akiben megbízik, nem lojális önhöz.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-11 12:49:46

Rosta Erzsébet #974

Kedves Sasa! – Re: #965
Gyakori és tipikus álomtéma a fogak kihullása, elporladása, szilánkosra törése és elvesztése. Mivel - mint írja 20 - éves, az ön esetében az öregedéstől való félelem (az, hogy önmagát nem tudja elfogadni) szóba sem jöhet, de a gyengeség, erőtlenség érzése sem valószínű. (A családtag elvesztését pedig csak a babonás álmoskönyvek állítják.) Én inkább arra gondolok, hogy hasonló változást él meg, mint gyermekkorában, amikor a tejfogait vesztette el. Akkor az iskola, a tanulás, a gondtalan gyermekkor vége jelentette a változást, most pedig az önállóvá válás, az útkeresés, a karrier elindítása az, ami kihívást jelent az ön számára. A két szituáció némileg hasonlít egymáshoz, így talán nem véletlen, hogy álmában újra átéli fogai elvesztését.
Másrészről - mivel az ép fogak az egészséget, az erőt, a vitalitást szimbolizálják - az is lehetséges, hogy olyan feladatok előtt áll, célokat tűzött ki maga elé, melyek - az érzései szerint - meghaladhatják a képességeit, ami némi önértékelés zavart eredményezhet. Álmában ezt a bizonytalanságát, önbizalomhiányát fejezheti ki a fogai elvesztése.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-11 12:12:04

Rosta Erzsébet #973

Kedves Klaudia! – Re: #966
Az üldözés, vagyis amikor valaki elöl - aki bántalmazni szándékozik vagy meg akar ölni bennünket - menekülünk, gyakori álomtéma. Ilyenkor szinte természetes reakció, hogy megpróbálunk elrejtőzni, vagy elfutni üldözőnk elől Az ilyen álom elsősorban akkor hordoz fontos üzenetet, ha - mint az ön esetében - ismétlődő jellegű. Ekkor ugyanis azt jelzi, hogy miként viselkedünk a való életben, amikor stressz alatt vagyunk, szorongunk valami miatt, vagy veszélyes helyzetbe kerültünk. Mivel - ahelyett, hogy szembeszállna az üldözőjével - minden alkalommal a menekülést választja, úgy tűnik, nem mer szembeszállni a problémával. Ahhoz, hogy megtalálhassa félelmei, szorongásai okát, meg kellene kérdeznie önmagától, valójában ki vagy mi elől menekül.
Az üldöző sok esetben nem egy személy, hanem az álomgazda személyiségének valamely oldalát jeleníti meg. Lehet, hogy a félelem, a harag, az irigység, esetleg a szeretet érzéseit szimbolizálja az üldözője; esetleg az ismeretlen üldöző figura énjének valamely elfojtott tulajdonságát testesíti meg. Vagyis ezeket az érzéseit vetíti ki az üldöző személyre. Legközelebb, ha ismét ilyet álmodik, álljon meg, forduljon szembe a támadójával, és kérdezze meg, mit akar öntől!
Ez azért is fontos, mert – mint írja – a támadója majdnem minden esetben utoléri, és csupán az ébredés „menti meg az életét.” Ez azt jelzi, hogy a probléma nem szűnt meg, jelen van az életében. Amennyiben a jövőben sem sikerülne növelnie a távolságot önmaga és az üldözője között, csak abban az esetben szűnnek meg ismétlődő rémálmai, ha szembeszáll a támadójával.
Végezetül - bár a leírása alapján ez kevéssé valószínű – ismétlődő rémálmait az üldözéstől, a megtámadástól való félelem is motiválhatja. Ez azokra jellemző, akik a való életükben már átéltek ilyen támadást.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-11 11:16:45

Orgován Klaudia #972

Kedves Rosta Erzsébet!
Régóta keresem a választ egy folytonosan visszatérő álmomra. Gyakran álmodom és szinte mindig emlékszem is rá. Minden álmomból egy fontos kép marad meg.Akárhogyan is kezdődik az álmom, bármilyen szép is, a vége általában mindig az,hogy valaki elől félve futok, gyakran ébredek fel abban a pillanatban, mikor pl.: már utolér aki elől futok, és ahogyan emeli a kést hogy leszúrjon.... Eleinte nem foglalkoztattak annyira ezek az álmok, de már lassan egy éve hetente többször is visszatérnek, ami kezd aggasztani.

2015-05-09 12:35:50

fashian #971

Hello kedves Erzsebet azt almodtam hogy egy pici (bokaig ero) kutya ugatot es meg akart harapni csak az mentet meg hogy lancra volt kotve en meg elhuzodtam MIt jelenthet mindez?????elore is koszonom valaszat

2015-05-11 05:47:29

Rosta Erzsébet #970

Kedves Regina! – Re: #963
Álma értelmezése szempontjából esetleg fontos lehet az életkora, hogy a valóságban tud-e lovagolni, illetőleg van-e lova, és az is, hogy kik és miért rabolták el, Ennek ellenére a leírtak alapján is tudok segíteni, ugyanis általában olyankor álmodja az ember azt, hogy elrabolták, amikor úgy érzi, csapdába esett, vagy érzelmileg/fizikailag korlátozzák. Valaki, vagy valamilyen szituáció elvonja a figyelmét, és eltéríti a céljától.
A hajhullás ebben a helyzetben a gyengeség, sérülékenység érzését reprezentálja. Azt mutatja, hogy nincs kellő önben, hogy megvalósítsa az elképzeléseit.
Más értelmezésben a haj elvesztése az öregedéstől való félelmet, a szexuális vonzerő elvesztése miatti aggodalmat is jelezheti.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-10 15:24:51

Rosta Erzsébet #969

Kedves Melinda! – Re: #955
Az ágyára felmászó, a feje felé masírozó csótányféle bogarak nem kívánatos érzést szimbolizálnak. Valamit, amit nagyon nem szeretne az életében. Talán nem véletlen, hogy a bogarak akkor tűnnek fel, amikor a jelenlegi – nem nagyon kedvelt – élettársával fekszenek az ágyban. Fontos lehet az is, hogy a csótányok megjelenése a tisztátlanságot is jelképezheti. Ez nemcsak szó szerint, hanem metaforikusan is értelmezhető, vagyis álma arra utalhat, hogy „rendet kéne raknia magában”, tisztáznia kellene érzéseit az élettársával, meg kellene mondani neki, hogy mást szeret. Azzal ugyanis, hogy miután söprűt ragad és elkezdi söpörni a bogarakat, azok mozdulatlanná válnak, a tudattalanja ezt a „belső takarítást”, és ezt követő megújulást „javasolja” önnek.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-10 15:05:31

Rosta Erzsébet #968

Kedves Elina! – Re: #962
Röviden leírt álma lényegében azt jelenti, hogy attól fél, mást vesz feleségül, vagyis hűtlen lesz önhöz a párja. Abban, hogy a másik nő nevét is megtudja, valamint a dátumot is „előrelátja”, látszólag van valami végzetszerű. Ezzel szemben a valóság azonban az, hogy a hűtlenség (elhagyás) álma ritkán jelenti azt, hogy a valóságban is erre kellene számítania. Inkább az állhat a háttérben, hogy valami miatt „megrendült” a bizalma a párjában. Talán kevésbé figyelmes, kevesebbet foglalkozik mostanában önnel, esetleg több időt szentel a hobbijának, vagy tölt el a barátai társaságában. Az is lehetséges, hogy valami miatt önnek csökkent az önbizalma, talán nem érez magában annyi erőt, hogy megtartsa a barátját. Ha valójában nem szolgált rá a féltékenységre, nincs miért aggódnia. Ettől függetlenül – már csak önmaga megnyugtatása miatt is – lehet, hogy az lenne a legjobb, ha megbeszélnék a dolgot, és elmesélné az álmát a párjának.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-10 12:29:18

Rosta Erzsébet #967

Kedves Péter! – Re: #952
Az, hogy az álmunkban megcsalnak bennünket, ritkán jelenti azt, hogy a valóságban is ez a helyzet, bár az ön esetében - figyelembe véve az előzményeket - ez egyáltalán nem zárható ki. Bevezető soraiban azt írja, hogy féltékenysége kb. fél éve kezdődött, miután a kapcsolatuk megromlott. („…keveset lehettem velük, pici gyermekeimmel.”) Viszont azt is megemlíti, hogy szinte a kezdetektől fogva külön élnek (külföldön dolgozik), ezért nem egészen világos, hogy miért (mi volt az oka annak, hogy) éppen fél éve romlott meg a kapcsolatuk. Veszekedtek valami miatt, vagy olyan érzése lett, hogy a párja kevesebb figyelmet fordít önre? (Kevesebbet beszéltek telefonon vagy skype-on, csökkent az elektronikus üzenetváltások száma, esetleg a párja valamilyen új „társas” hobbiba kezdett?) Valamilyen konfliktusnak kellett történnie a menyasszonya és ön között, mert ezt követően kibékülésről írt. Sajnos később - a ritka találkozások egyikén - berúgott, és fizikailag bántalmazta a párját. Ez - a lelkiismeret furdalás mellett - joggal kelthet olyan érzést, hogy a párja tart ki tartósan ön mellett. Álmának lehet az is az oka, hogy valami miatt az utóbbi időben csökkent az önbecsülése, azt érzi, van valaki a párja környezetében, aki - valamilyen tekintetben - jobb önnél. És persze az sem zárható ki, hogy valami miatt megrendült a bizalma a menyasszonyában. Azzal viszont, hogy az álmában megverekszik érte - még ha a párja dögösebbnek is tartja a vetélytársát - a tudattalanja azt jelzi, hogy szereti őt, és tenni is akar a megtartásáért. Legközelebb - ha ismét hazajön - helyesen tenné, ha leülnének egymással, és megbeszélnék a jövőjüket.
Üdvözlettel,
Erzsébet

2015-05-10 13:00:17

Rosta Erzsébet #966

Kedves Tamara! – Re: #947
Mivel önmagáról semmit sem írt, a neve alapján csak annyit tudok önről, hogy nő, szinte lehetetlen feladat elé állított, amikor - az egyébként többféle szimbólumot tartalmazó - álma megfejtését kérte. Fontos lenne tudnom, hogy hány éves, van-e családja, vannak-e gyerekei (esetleg várandós-e), milyen körülmények között él, milyenek a baráti, munkahelyi kapcsolatai, mennyire megterhelt fizikailag és lelkileg, kiegyensúlyozott-e érzelmileg, milyen érzésekkel élte meg az álmát, miként érezte magát ébredés után, és minden mást, amiről azt gondolja, fontos lehet az álma értelmezése szempontjából. Enélkül nem tudom összekapcsolni az egyes álomjelenetek lehetséges szimbolikus jelentését. Az ugyanis, hogy fürdőhelyre megy, például arra utalhat, hogy relaxálásra, feltöltődésre lehet szüksége, de azt is jelezheti (a habos medence legalábbis ezt sejteti), hogy szeretne megtisztítani a lelkét, megszabadulni a szorongástól, aggodalmat okozó gondoktól, mielőtt folytatná az útját a céljai megvalósítása felé. A fulladás viszont ennél sokkal rosszabbat jelez, ugyanis azt sugallja, hogy valami nagyon erősen nyomaszthatja önt. Ez lehet a párkapcsolata, de egy elviselhetetlen főnök, munkakör is hasonló álmot válthat ki. A következő jelenet viszont, melyben 3 kisbabát hoznak önnek, azzal a megjegyzéssel, hogy azok az ön gyermekei, nehezen illeszthető a képbe. A lehetséges jelentés szempontjából nem mindegy, hogy a kisbabák ikrek-e vagy sem, hogy egyáltalán lehet-e realitása annak, hogy anya legyen.
A legnagyobb talányt azonban az álma befejezése, vagyis valós idő megmondása jelenti számomra. Mivel a leírt időpont (10:34) nehezen kapcsolható bármilyen mindennapos eseményhez (felkelés, munkába indulás, munkakezdés, ebéd, vacsora stb. ideje), jelen esetben különös, mondhatni misztikusan v