Kedves Robertina! Mindenekelőtt köszönöm a jó kívánságát, sajnos a jelenlegi kép – a 40%-os látogatottság-visszaesés – nem a sikerességet mutatja. Ha régebben is járt az oldalamon, valószínűleg észrevehette, hogy 2014 tavaszán eltűnt róla a „Küldje el a kezét!” feliratú ikon, melyre kattintva egy űrlap nyílt meg, melynek segítségével lehetett jelentkezni, illetve fényképeket elküldeni kézelemzés céljából. Azóta új elemzés nem vállalok, csak a korábban felhalmozódott kéréseknek teszek eleget. A tapasztalataim alapján – sok volt a rossz minőségű fotó, ritkán kaptam visszajelzést, a kézelemzések az elvégzésükhöz szükséges munkához képest csak csekély mértékben növelték oldalam látogatottságát – úgy határoztam, hogy – ha egyáltalán a folytatás mellett döntök – változtatnom kell az eddigi gyakorlaton. Mivel jelenleg tízen várnak még (2014 óta) a sorukra, és havonta legfeljebb egy elemzést végzek el, leghamarabb 2017 tavaszán foglalkozom érdemben a folytatás lehetőségével, de csak akkor, ha kellő érdeklődés mutatkozik az oldalam iránt. Üdvözlettel, Erzsébet
Kedves Erzsébet! Egy kedves barátnőm ajánlotta az Ön cikkeit, munkásságát, valamint kézelemzéseit. Neki már készített kézelemzést, amit ámulattal olvastam el Róla. Tudom, hogy rengeteg munkája van, és a legkevésbé sem szeretném zavarni. Ha valamikor azonban lenne ideje, készítene egy kézelemzést a számomra kép alapján? Előre is nagyon köszönöm, és további sikereket kívánok Önnek, Robertina
Kedves Tünde! Bár új kézelemzést, amíg a jelenleg várakozókéval nem vagyok kész, nem vállalok. Előzetesen azt is megjegyzem, hogy csupán a kézvonalak alapján felelőtlenség lenne bármit is határozottan megállapítani, ennek ellenére, ha értékelhető a fényképeket a kezeiről, és megírja a problémáját, illetőleg a félelmeit, megpróbálok segíteni. Részletes elemzésre azonban ne számítson. Üdvözlettel, Erzsébet
Kedves Erzsébet! Többszöri kutakodásom ellenére sem tudom értelmezni a tenyerem vonalait,és most ugy érzem,nem nem tudok tovább egyedül dönteni az élethelyzetembe.Küldhetnek Önnek fotót a tenyeremből,hogy parszot mondhasson nekem,vannak félelmeim es nem tudom az okát. Köszönettel:Gál Tünde
Kedves Tímea! Mindenekelőtt köszönöm jó kívánságát és az elismerő szavait. Bár nem szívesen mondok olvasóimnak nemet, ezúttal mégis ezt kell tennem, mert a két honlapom gondozása, fejlesztése, az érdeklődő kérdések megválaszolása mellett - mivel a páromon kívül nincs segítségem - egyszerűen nincs időm személyes konzultációra. Ha korábban is jár az oldalamon - azt is láthatja, hogy 2014 tavasza óta már online sem fogadok újabb jelentkezéseket. Erre a várólista elfogyása után, és - a tapasztalataim alapján kidolgozandó - új feltételekkel (leghamarabb jövő második felétől) kerülhet sor. Addig is maradjon olvasóm. Üdvözlettel, Erzsébet
Szép napot Erzdébet! Én érdeklödni szeretnék ,hogy személyesen is vàllal-e elemzést?Nagyon tetszik,ahogy és amit ír ;-) idöm van rengeteg,remélem talàlkozhatok Önnel valamikor a jövöben személyesen ;-) Addig is munkàjàhoz kitartò örömet,lelkesedést és türelmet kívànok Timi
Kedves Bechy! Köszönöm az elismerő szavait, de amíg a korábban elküldött kéréseket nem teljesítettem, új jelentkezést nem fogadok. Másrészről változtatni is szeretnék a korábbi gyakorlaton, ugyanis rengeteg nehézséget okozott, sok időmet vette el a fényképek alapján történő elemzés, ugyanakkor a hozadéka (a látogatottság, oldalam olvasottságának növekedése) nem állt a munkámmal arányban. Ezért, mielőtt újra megnyitnám a lehetőséget (korlátozott számban) az online jelentkezésre, a feltételekben jelentős változtatást tervezek. Erről az oldalamon időben értesíteni fogom olvasóimat. Addig is maradjon olvasóm! Üdvözlettel, Erzsébet
Érdeklődéssel olvastam kézelemzői munkásságát! Egyszerűen csodálatos amit csinál! Látszik, h sok szeretet van benne! Szeretném megtudni, h jelenleg foglalkozik-e újra online kézelemzéssel, és amennyiben igen, van-e esetleges kapacitása újabb analizálásra ?!
Kedves Manita! Van lehetőség a kézelemzésre, de nem most, ugyanis amíg a korábbiakat nem teljesítettem, új kéréseket nem fogadok. Másrészről a jövőben – tekintettel a fényképek torzításaira és gyakori rossz minőségére – tenyér- és ujjlenyomatok alapján fogom az elemzéseket elkészíteni, aminek a keretrendszerét még ki kell alakítanom. Hogy erre mikor lesz lehetőségem, még nem tudom. Üdvözlettel, Erzsébet
Kedves Erzsébet! :) Nagyon szépen köszönöm válaszát. Megértem... nincs gond... Várom izgatott türelemmel a soromat :) de mégis megnyugodtam picit, hogy reménykedhetek segítségében.... köszönöm! Minden jót! :) Üdv!
Kedves Emberke! Elnézést kérek Öntől és a többi kézelemzésre váró olvasómtól is, de az elmúlt (2014-es) nyár óta megsokasodtak a feladataim, így kevesebb időm maradt az összegyűlt kérések teljesítésére. Aki a 2014. március 31-ig a honlapomon található - a „Küldje el a kezét!” feliratú ikonra kattintva megjelenő - űrlap segítségével fényképeket küldött számomra, és a fotóit elfogadhatónak találtam, nyugodt lehet, el fogom készíteni a kézértékelését. Ön előtt jelenleg ketten várakoznak. Üdvözlettel, Erzsébet
Kedves Rosta Erzsébet! :) Már nagyon nagyon régen küldtem én is tenyérfotókat, hogy ha lehetséges lenne, segítsen önmagam jobb megismerésében, segítsen kielemezni lényem minden aspektusát... Szeretném kérdezni reménykedhetek segítségében, reménykedhetek válaszában??? Tudom, hogy nagyon elfoglalt, és hogy sokszor türelemre inti a türelmetlenkedő "emberkéket" de a bizonytalanság az nagyon rossz érzés, remélem nem haragszik, hogy mostmár én is izgatottan, türelmetlenül, nagyon nagyon várom az elemzését... Legyen szíves nyugtasson meg, hogy sorra kerülök hamarosan.... és legyen szíves elemezni a kezeimet, elemezni engemet... Tisztelettel és köszönettel: 1Emberke
Kedves, Rosta Erzsébet! Először is szeretném megköszönni, hogy előre vett. Igazán kedves. :) A helyzet az, hogy meg is csináltam a lenyomatokat, viszont sehogy se találtam itt hogyan tudnám elküldeni. De aztán eszembe jutott hogy e-mail-en keresztül küldtem annak idején a téli népszokásokat is. Tehát most ha nem haragszik ugyanarra az e-mailcímre küldtem az ujjlenyomatokat is. Remélem így is megfelel. :roll:
Kedves FruzsiMóki! Mivel nemcsak kézfotókat és tenyérlenyomatokat küldött, hanem számos téli népszokást is, fáradozását honorálva, kézelemzését előbbre veszem. A következő az Öné lesz! Mivel szeretnék teljes körű értékelést készíteni, kérem, hogy pótlólag küldjön ujjlenyomat képet a bal keze hüvelykujjáról és a gyűrűs ujjáról, valamint a jobb keze hüvelykujjáról. Ehhez instrukciót az Ujjlenyomat készítése házilag c. írásomban találhat. Üdvözlettel, Erzsébet
Kedves Erzsébet ! FruzsiMóki jeligével küldtem a tenyereimről, lenyomatokat illetve fotókat. Körülbelül tavaly októberben. Akkor 19-en lehettek előttem. Érdeklődnék most hány elemzés van hátra? :roll:
Kedves Noncsi! A kézelemzésre várók nagy száma miatt az újabb jelentkezések fogadását egyelőre felfüggesztettem. Valószínűleg jelentősen változtatok az eddigi gyakorlaton, erről azonban az oldalam bal szélén található, kattintásra beúszó "Üzenet" ablak segítségével - illetőleg a képek küldésére alkalmas űrlap közzétételével - időben tájékoztatást adok. Üdvözlettel, Erzsébet
Kedves Csoki! Megnéztem a listámat, és úgy látom, hogy pontosan heten várakoznak Ön előtt. A becslésem szerint még az idén sor kerül a kézelemzésére. Üdvözlettel, Erzsébet
Kedves Natália! A kézelemzések készítését nem hagytam abba, de oly sok kérés jött, hogy egyelőre újabb jelentkezéseket nem fogadok. Üdvözlettel, Rosta Erzsébet
Kedves Fruzsina! A fotókat, illetve a tenyérlenyomatokat rendben megkaptam, a listát megnézve úgy látom, hogy tizenkilencen vannak Ön előtt. A téli népszokások 4lküldésének örülnék, azt, hogy miként teheti ezt meg, privát E-mailben írom meg. Üdvözlettel, Erzsébet
Kedves Rosta Erzsébet! Ma küldtem el FruzsiMóki jeligével a kezeimről készült képeket. Mellé szeretnék küldeni téli népszokásokat. Ezt hol tudom megtenni? Másik kérdésem az lenne, hogy mennyien várnak kézelemzésre előttem? Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel, Fruzsina
Kedves Erzsebet! Tisztelettel es izgalommal varva azt szeretném kerdezni, hogy a "selene" jeligere bekuldott fotok elemzese mikorra varható? Februarban meg 14 elemzes volt elottem es nem szeretnem lekesni. Koszonom elore is valaszat. Szeretettel, Eszter
Ne haragudjon, hogy ismételten zaklatom, de mikor fogok sorra kerülni, mert már a 11 elemzés, amiről már írt, lement, illetve voltak mások is, és még nem jöttem, és már nagyon izgulok. :oops:
Kedves Erzsébet! Köszönöm válaszát. Mióta beköszöntött a tavasz, ill. a jó idő, azóta nekem is kevesebb időm van olvasni, böngészni, bizony a növények igénylik a törődést :) Jó munkát, egészséget kívánok Önöknek! Szeretettel: Csodababánk
Kedves "Csodababánk"! Jelenleg heten vannak Ön előtt, kézelemzésére a "Recepciós" jeligéjű olvasóm értékelése után kerül sor. Szeretnék gyorsabban haladni, de segítségként csak egyedül a páromra számíthatok, ráadásul mostanában időmet és energiámat a honlapomat ért támadások elleni védekezés, illetőleg a látogatottság-csökkenés okainak vizsgálata is erősen igénybe veszi. Üdvözlettel, Erzsébet
Kedves Erzsébet! 2012 novemberében küldtem kezemről képet, szeretettel érdeklődöm, hogy körülbelül mikor kerül rám a sor. Nem türelmetlenkedem, tudom és látom, hogy sokat dolgozol értünk, nekünk. Köszönöm! Szeretettel: Csodababánk
Kedves Monetti! A kezeiről készített fényképeket és/vagy tenyérlenyomatokat a nyitóoldalam jobb szélén található 'Küldje el a kezét' feliratú ikonra kattintva megjelenő űrlap segítségével küldheti el. A kézlenyomat illetve kézfotó készítésével kapcsolatban a 'Kézelemzés a neten'; a 'Küldje el a kezét' és a Kézlenyomatok készítése c. írásaimban olvashat. Valamennyi a 'Kézelemzés gyakorlata' című menüpont alatt található. Üdvözlettel, Rosta Erzsébet
Kedves Smith1978! A fotói - mint ahogyan azt privát E-mailben jeleztem - rendben megérkeztek, és megfelelőek voltak. Azonban az Ön előtt várakozók sorát alábecsülte, ugyanis nem öten, hanem tizenegyen vannak. A lista a következő: Mimi, Torpanyo, Bogyoka, Eszter, Latrien, Emília, Vampire, Bokor, Dharma9, Ati, Szondi. Üdvözlettel, Rosta Erzsébet
Kedves Erzsébet! Én is érdeklődnék, hogy megérkeztek-e az elemzéshez a fotóim? Elméletileg visszajelzett, hogy rendben volt, de most hogy látom, hogy még legalább öten lehetnek előttem, vagy pedig még mindig nem sikerült feltöltenem, és kezdhetem újból :sad: Remélem nem, és akkor várok türelemmel :-* Köszönettel: Smith1978 :roll:
Kedves Enevil! Látatlanban nem szívesen válaszolok, már csak azért sem, mert nem vagyok orvos. A leírása alapján feltehetően valamilyen idegi vagy ízületi problémáról lehet szó, azonban a diagnózist mindenképpen orvosra kellene bíznia. Az viszont, hogy csak nyomásra jelentkezik a fájdalom biztató, mert "betegsége" valószínűleg még kezdeti stádiumban van. Javasolom, problémájával keressen fel egy kézsebészt vagy ortopéd szakorvost. Üdvözlettel, Rosta Erzsébet
Egy kérdésem van: mit jelent, ha fáj a kezemen a Vénusz-domb? Úgy külön nem fáj, de nyomásra igen, de csak a bal kezemen. A másikon nyomogathatom, semmi, de a bal kezemen a Vénusz-domb nyomásánál érzékelem a csontot, a tenyeremet, az faj régóta, de nem is ütöttem meg semmivel. Mitől lehet, mit jelenthet? Segítség!! :cry:
Kedves Csenge! Kérdésével kapcsolatban egy korábbi, a #6-os sorszámú válaszomra hívnám fel a figyelmét. Egyébként - csupán a házasságvonalának futása, alakja, végződése stb. miatt - nem kell aggódnia. Üdvözlettel, Rosta Erzsébet
Én egy jól működő házasságban élek, viszont a házasságvonalam a végén egy picit halványan leágazik a szívvonal felé, és erről azt olvastam, hogy fájdalmas véget jelent a kapcsolatnak, ami nagyon megijesztett... Ez azonban az alapján amit írt ugye nem lehet elegendő hogy nagy következtetéseket mondjunk a jövőre vonatkozólag? Egyáltalán van esély arra, hogy idővel a vonal formája megváltozhat esetleg pozitív irányba? Köszönöm előre a válaszát!
Kedves Csenge! Azt azért nem állítanám, hogy az egyes vonalak futását nem érdemes vizsgálni, mert - összefüggésben más jellemzőkkel - sok mindent elárulhatnak. A jövőre vonatkozó kijelentésekkel kapcsolatban viszont óvatosságra intenék, erre vonatkozóan ugyanis csak több - egymást megerősítő - jel alapján lehet óvatos következtetéseket levonni. Üdvözlettel, Rosta Erzsébet
Kedves Erzsébet! A honlapjára tévedtem, és a házasságvonalakról és gyermekvonalakról írtakkal kapcsolatosan szeretném megkérdezni, hogy ahogy a házasságvonalak nem adnak pontos választ a párkapcsolatokról, úgy az egyes vonalak futását sem érdemes vizsgálni? Rengeteg helyen olvasni, hogy a villás végződés válást jelent, a lefelé hajló sem ígér jót...Vagy ezek is a középkori tenyérjósok praktikái és nem érdemes vele foglalkozni? Mik a tapasztalatai? Köszönöm a válaszát!
Kedves Zsuzsi! Sokan kérdezik, vajon előrejelezhető-e kéz (a tenyér) megfigyelése alapján a gyermekek, illetve a házasságok száma. Szerintem a válasz egyértelmű nem. (Legfeljebb a termékenység vagy a monogám hajlam állapítható meg!) A gyermek- illetve házasságvonalak értékelése elsősorban a középkori tenyérjósok praktikájának volt az eleme. Ezek a vízszintes (házasság-) vagy vertikális (gyermek-) vonalak a kézélnél, a Merkúr-domb (vagyis a kisujj) alatt (a szívvonal fölött) találhatók. Régen úgy tartották, hogy e vonalak száma határozza meg, hogy hány gyermeke, vagy hány házassága lesz az embernek. A hagyományos palmisztria azt is tudni vélte, hogy az erős vagy vertikális futású gyermekvonalak fiú, míg a vékonyabb vagy ferde vonalak leánygyermekre utalnak. A tapasztalataim és a racionális megfontolások viszont azt erősítik meg, hogy a kérdés nem a kézelemzés, hanem a tenyérjóslás körébe tartozik. Már csak azért is, mert ezek a vonalak nem állandóak, eltűnhetnek, újak keletkezhetnek, változtathatják formájukat, megjelenhetnek meddő asszonyok és férfiak, vagy párkapcsolaton kívül élő személyek kezein is. (Ugyanakkor hiányozhatnak a sokgyermekes, több házasságot kötő személyek kezéről.) Nem véletlen, hogy a modern kézanalitika elsősorban a magzati lét során kialakuló, futásukat megtartó fővonalaknak tulajdonít jelentőséget, s mellettük a tenyér, a kéz fontosabb jellemzői (kézforma, ujjak, dombok, ujjlenyomatok, stb.) alapján próbál statisztikai kapcsolatot keresni a különféle vonalkombinációk, rajzolatok, és a kéz tulajdonosának karaktere, képességei és egészségi állapota között. A középkori tenyérjósok megállapításait nem szabad komolyan venni, mivel sem a házasságvonalak, sem a gyermekvonalak száma nincs összefüggésben a partnerek, vagy a gyermekek számával. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a házasság- vagy gyermekvonalakat nem nagyon érdemes megvizsgálni. Üdvözlettel, Rosta Erzsébet
Azt szeretném kérdezni, hogy a házasságvonalat melyik kézen kell nézni? Mert nekem a jobb kezemen 3 erős vonal van a tenyér oldalán, a bal kezemen szintén van 3 erős vonal ,de van egy plusz is ami egy kicsit beljebb nyúlik vízszintesen a tenyér felé.Illetve, hogy lehetséges, hogy 3 vízszintes vonal van? Köszönöm válaszát!
Kedves Paula! Nyugodjon meg, ugyanis biztosíthatom róla, hogy egyedül az ön keze alapján még egy teljes körű - azaz minden apró részletre kiterjedő analízis - sem képes megállapítani, hogy összeillik-e vagy sem a férjével. Legfeljebb arról árulkodhatnak a kezei, hogy ön mennyire alkalmas a monogám társkapcsolatra. De mivel a házasság minősége a két fél hozzáállásán múlik, a partnerek együttélésre való alkalmassága csak mindkettőjük kezeinek alapos értékelésével ítélhető meg. Egyébként ez a legbonyolultabb területe a kézelemzésnek, mert nemcsak a karaktert, az egészségi állapotot, a különféle képességeket és hajlamokat kell pontosan diagnosztizálni, hanem az együttlét egymásra gyakorolt hatására is figyelemmel kell lenni. Ez pedig egyetlen analízissel - egy „pillanatfelvétel” elkészítésével - nem oldható meg. Tisztességgel legfeljebb annyit tehet a kézelemző, hogy felhívja a partnerek figyelmét egymás pozitív és negatív tulajdonságaira, és - a megfigyelt hajlamok, tendenciák alapján - figyelmezteti őket a kapcsolatukat fenyegető veszélyekre. Üdvözlettel: Erzsébet
Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy nem rég jártam egy spirituális gyógyítónál, pusztán kíváncsiságból. Nem régóta foglalkozik ilyesmivel, de azért mondott sok igazságot. Majd megnézte a kezemet, mert kézelemzéssel is foglalkozik (pár éve). Legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta, hogy nem jó férjet választottam magamnak, mindezt abból, hogy a bal kezem gyűrűsujja valamivel rövidebb a mutatónál és egy picit görbe. Teljesen ledöbbentem, mert 6 éve vagyunk együtt a párommal, tavasszal házasodtunk, és biztosan mondhatom, nagyon jól működik minden. Engem csupán az érdekelne, hogy Ön szerint lehet ilyen kijelentést tenni egy nemrég kezdett kézelemzőnek, vagy úgy egyáltalán? Én nem vonom kétségbe, hogy esetleg lesznek majd nehézségek, de azt hogy valaki ilyet állít, nem akarom elhinni, és őszintén szólva elég rosszul esik. És nem szeretnék ilyenekre gondolni.
Ha gyakrabban látogatná az oldalamat, már bizonyára észrevette volna, hogy az új írásaim között mindig csak egyetlen kézelemzés szerepel. Mivel elég sok témában publikálok, igazságtalannak tartanám a többi olvasómmal szemben, ha a kézelemzéseket részesíteném előnyben. Ráadásul ez utóbbi - a kéz bonyolultságától függően - olykor két-három napomat is igénybe veszi. Tekintve, hogy Ön előtt még kb. 15-en vannak, a kézelemzésére még várnia kell. Természetesen úgy is dönthet, hogy ilyen feltétellel nem tart igényt az analízisre. Ha így tenne, kérem, jelezze, hogy törölhessem a várakozók sorából.
Kedves István! Ha a "Kézelemzés a neten" címû írásomban összefoglaltak szerint küld a kezeiről 4 fotót - amint sorra kerül -, elkészítem a kézelemzését. Üdvözlettel: Rosta Erzsébet
Kommentek
archivált tartalomSchönléber Mária #57
Kedves Erzsébet Szeretnék kérni egy személyes tenyérjóslást Örülnék ha megoldható lenne Köszönettel és Tisztelettel Márias
2018-12-28 06:59:58Schönléber Mária #56
Kedves Erzsébet Lehetséges lenne egy személyes tenyérjóslás tenyérelemzés? Előre is köszönöm Tisztelettel Mária
2018-12-28 06:56:57Rosta Erzsébet #55
Kedves Robertina!
2016-07-21 13:50:41Mindenekelőtt köszönöm a jó kívánságát, sajnos a jelenlegi kép – a 40%-os látogatottság-visszaesés – nem a sikerességet mutatja. Ha régebben is járt az oldalamon, valószínűleg észrevehette, hogy 2014 tavaszán eltűnt róla a „Küldje el a kezét!” feliratú ikon, melyre kattintva egy űrlap nyílt meg, melynek segítségével lehetett jelentkezni, illetve fényképeket elküldeni kézelemzés céljából. Azóta új elemzés nem vállalok, csak a korábban felhalmozódott kéréseknek teszek eleget. A tapasztalataim alapján – sok volt a rossz minőségű fotó, ritkán kaptam visszajelzést, a kézelemzések az elvégzésükhöz szükséges munkához képest csak csekély mértékben növelték oldalam látogatottságát – úgy határoztam, hogy – ha egyáltalán a folytatás mellett döntök – változtatnom kell az eddigi gyakorlaton. Mivel jelenleg tízen várnak még (2014 óta) a sorukra, és havonta legfeljebb egy elemzést végzek el, leghamarabb 2017 tavaszán foglalkozom érdemben a folytatás lehetőségével, de csak akkor, ha kellő érdeklődés mutatkozik az oldalam iránt.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Budai Robertina #54
Kedves Erzsébet!
2016-07-15 09:29:28Egy kedves barátnőm ajánlotta az Ön cikkeit, munkásságát, valamint kézelemzéseit. Neki már készített kézelemzést, amit ámulattal olvastam el Róla. Tudom, hogy rengeteg munkája van, és a legkevésbé sem szeretném zavarni. Ha valamikor azonban lenne ideje, készítene egy kézelemzést a számomra kép alapján?
Előre is nagyon köszönöm, és további sikereket kívánok Önnek,
Robertina
Rosta Erzsébet #53
Kedves Tünde!
2016-06-03 15:41:47Bár új kézelemzést, amíg a jelenleg várakozókéval nem vagyok kész, nem vállalok. Előzetesen azt is megjegyzem, hogy csupán a kézvonalak alapján felelőtlenség lenne bármit is határozottan megállapítani, ennek ellenére, ha értékelhető a fényképeket a kezeiről, és megírja a problémáját, illetőleg a félelmeit, megpróbálok segíteni. Részletes elemzésre azonban ne számítson.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Tünde #52
Kedves Erzsébet!
2016-06-02 06:24:31Többszöri kutakodásom ellenére sem tudom értelmezni a tenyerem vonalait,és most ugy érzem,nem nem tudok tovább egyedül dönteni az élethelyzetembe.Küldhetnek Önnek fotót a tenyeremből,hogy parszot mondhasson nekem,vannak félelmeim es nem tudom az okát.
Köszönettel:Gál Tünde
Rosta Erzsébet #51
Kedves Tímea!
2015-10-13 14:02:56Mindenekelőtt köszönöm jó kívánságát és az elismerő szavait. Bár nem szívesen mondok olvasóimnak nemet, ezúttal mégis ezt kell tennem, mert a két honlapom gondozása, fejlesztése, az érdeklődő kérdések megválaszolása mellett - mivel a páromon kívül nincs segítségem - egyszerűen nincs időm személyes konzultációra. Ha korábban is jár az oldalamon - azt is láthatja, hogy 2014 tavasza óta már online sem fogadok újabb jelentkezéseket. Erre a várólista elfogyása után, és - a tapasztalataim alapján kidolgozandó - új feltételekkel (leghamarabb jövő második felétől) kerülhet sor. Addig is maradjon olvasóm.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Entler-Stern Tímea #50
Szép napot Erzdébet!
2015-10-11 12:04:16Én érdeklödni szeretnék ,hogy személyesen is vàllal-e elemzést?Nagyon tetszik,ahogy és amit ír ;-) idöm van rengeteg,remélem talàlkozhatok Önnel valamikor a jövöben személyesen ;-) Addig is munkàjàhoz kitartò örömet,lelkesedést és türelmet kívànok
Timi
Rosta Erzsébet #49
Kedves Bechy!
2015-08-28 15:25:23Köszönöm az elismerő szavait, de amíg a korábban elküldött kéréseket nem teljesítettem, új jelentkezést nem fogadok. Másrészről változtatni is szeretnék a korábbi gyakorlaton, ugyanis rengeteg nehézséget okozott, sok időmet vette el a fényképek alapján történő elemzés, ugyanakkor a hozadéka (a látogatottság, oldalam olvasottságának növekedése) nem állt a munkámmal arányban. Ezért, mielőtt újra megnyitnám a lehetőséget (korlátozott számban) az online jelentkezésre, a feltételekben jelentős változtatást tervezek. Erről az oldalamon időben értesíteni fogom olvasóimat. Addig is maradjon olvasóm!
Üdvözlettel,
Erzsébet
Bechy #48
Kedves Erzsébet!
2015-08-25 19:55:28Érdeklődéssel olvastam kézelemzői munkásságát! Egyszerűen csodálatos amit csinál! Látszik, h sok szeretet van benne!
Szeretném megtudni, h jelenleg foglalkozik-e újra online kézelemzéssel, és amennyiben igen, van-e esetleges kapacitása újabb analizálásra ?!
Előre is köszönöm válszát!
Üdvözlettel: Bechy
Rosta Erzsébet #47
Kedves Manita!
2015-01-26 08:50:59Van lehetőség a kézelemzésre, de nem most, ugyanis amíg a korábbiakat nem teljesítettem, új kéréseket nem fogadok. Másrészről a jövőben – tekintettel a fényképek torzításaira és gyakori rossz minőségére – tenyér- és ujjlenyomatok alapján fogom az elemzéseket elkészíteni, aminek a keretrendszerét még ki kell alakítanom. Hogy erre mikor lesz lehetőségem, még nem tudom.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Manita #46
Kedves Erzsébet!
2015-01-25 12:13:49Van e még lehetőség arra, hogy kézelemzést kérhessek Öntől?
Köszönöm a választ! Szép napot!
Emberke #45
Kedves Erzsébet! :)
2015-01-22 12:22:25Nagyon szépen köszönöm válaszát. Megértem... nincs gond... Várom izgatott türelemmel a soromat :) de mégis megnyugodtam picit, hogy reménykedhetek segítségében.... köszönöm!
Minden jót! :)
Üdv!
Rosta Erzsébet #44
Kedves Emberke!
2015-01-22 10:43:29Elnézést kérek Öntől és a többi kézelemzésre váró olvasómtól is, de az elmúlt (2014-es) nyár óta megsokasodtak a feladataim, így kevesebb időm maradt az összegyűlt kérések teljesítésére. Aki a 2014. március 31-ig a honlapomon található - a „Küldje el a kezét!” feliratú ikonra kattintva megjelenő - űrlap segítségével fényképeket küldött számomra, és a fotóit elfogadhatónak találtam, nyugodt lehet, el fogom készíteni a kézértékelését. Ön előtt jelenleg ketten várakoznak.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Emberke #43
Kedves Rosta Erzsébet! :)
2015-01-19 08:03:14Már nagyon nagyon régen küldtem én is tenyérfotókat, hogy ha lehetséges lenne, segítsen önmagam jobb megismerésében, segítsen kielemezni lényem minden aspektusát... Szeretném kérdezni reménykedhetek segítségében, reménykedhetek válaszában???
Tudom, hogy nagyon elfoglalt, és hogy sokszor türelemre inti a türelmetlenkedő "emberkéket" de a bizonytalanság az nagyon rossz érzés, remélem nem haragszik, hogy mostmár én is izgatottan, türelmetlenül, nagyon nagyon várom az elemzését... Legyen szíves nyugtasson meg, hogy sorra kerülök hamarosan.... és legyen szíves elemezni a kezeimet, elemezni engemet...
Tisztelettel és köszönettel: 1Emberke
FruzsiMóki #42
Kedves, Rosta Erzsébet!
2014-11-06 21:19:39Először is szeretném megköszönni, hogy előre vett. Igazán kedves. :)
A helyzet az, hogy meg is csináltam a lenyomatokat, viszont sehogy se találtam itt hogyan tudnám elküldeni. De aztán eszembe jutott hogy e-mail-en keresztül küldtem annak idején a téli népszokásokat is. Tehát most ha nem haragszik ugyanarra az e-mailcímre küldtem az ujjlenyomatokat is. Remélem így is megfelel. :roll:
Rosta Erzsébet #41
Kedves FruzsiMóki!
2014-11-06 12:07:14Mivel nemcsak kézfotókat és tenyérlenyomatokat küldött, hanem számos téli népszokást is, fáradozását honorálva, kézelemzését előbbre veszem. A következő az Öné lesz! Mivel szeretnék teljes körű értékelést készíteni, kérem, hogy pótlólag küldjön ujjlenyomat képet a bal keze hüvelykujjáról és a gyűrűs ujjáról, valamint a jobb keze hüvelykujjáról. Ehhez instrukciót az Ujjlenyomat készítése házilag c. írásomban találhat.
Üdvözlettel,
Erzsébet
FruzsiMóki #40
Kedves Erzsébet !
2014-11-04 20:39:06FruzsiMóki jeligével küldtem a tenyereimről, lenyomatokat illetve fotókat. Körülbelül tavaly októberben. Akkor 19-en lehettek előttem. Érdeklődnék most hány elemzés van hátra? :roll:
Rosta Erzsébet #39
Kedves Noncsi!
2014-07-06 14:04:53A kézelemzésre várók nagy száma miatt az újabb jelentkezések fogadását egyelőre felfüggesztettem.
Valószínűleg jelentősen változtatok az eddigi gyakorlaton, erről azonban az oldalam bal szélén található, kattintásra beúszó "Üzenet" ablak segítségével - illetőleg a képek küldésére alkalmas űrlap közzétételével - időben tájékoztatást adok.
Üdvözlettel,
Erzsébet
noncsi #38
Hol tudom a képeket elküldeni? Én is szeretnek egy elemzést!
2014-06-29 09:47:14Rosta Erzsébet #37
Kedves Csoki!
2014-06-12 09:51:18Megnéztem a listámat, és úgy látom, hogy pontosan heten várakoznak Ön előtt. A becslésem szerint még az idén sor kerül a kézelemzésére.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Csoki #36
Kedves Erzsébet!
2014-06-11 20:30:06Érdeklődnék, hogy én előttem még hányan vannak, mikor jutok sorra? (A tenyeremet még tavaly szeptemberben küldtem el.)
Üdv: Csoki
Rosta Erzsébet #35
Kedves Natália!
2014-06-03 08:08:36A kézelemzések készítését nem hagytam abba, de oly sok kérés jött, hogy egyelőre újabb jelentkezéseket nem fogadok.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet
Natalia #34
Kedves Erzsébet!
2014-06-01 16:34:23A kézelemzésekkel még foglalkozik?
Rosta Erzsébet #33
Kedves Fruzsina!
2013-10-25 18:53:21A fotókat, illetve a tenyérlenyomatokat rendben megkaptam, a listát megnézve úgy látom, hogy tizenkilencen vannak Ön előtt. A téli népszokások 4lküldésének örülnék, azt, hogy miként teheti ezt meg, privát E-mailben írom meg.
Üdvözlettel,
Erzsébet
FruzsiMóki #32
Kedves Rosta Erzsébet!
2013-10-25 09:34:50Ma küldtem el FruzsiMóki jeligével a kezeimről készült képeket. Mellé szeretnék küldeni téli népszokásokat. Ezt hol tudom megtenni?
Másik kérdésem az lenne, hogy mennyien várnak kézelemzésre előttem?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel, Fruzsina
Rosta Erzsébet #31
Kedves Eszter!
2013-10-15 07:24:16Megnéztem a listát, és úgy látom, már csak négyen vannak Ön előtt.
Üdvözlettel: Erzsébet
Selene #30
Kedves Erzsebet!
2013-10-14 18:14:36Tisztelettel es izgalommal varva azt szeretném kerdezni, hogy a "selene" jeligere bekuldott fotok elemzese mikorra varható? Februarban meg 14 elemzes volt elottem es nem szeretnem lekesni.
Koszonom elore is valaszat.
Szeretettel, Eszter
Rosta Erzsébet #29
Kedves Smith1978!
2013-09-05 18:56:26A legfrissebb nyilvántartásom szerint már csak egy személy (Szonoli) van Ön előtt.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet
Smith1978 #28
Kedves Erzsébet!
2013-09-05 11:17:31Ne haragudjon, hogy ismételten zaklatom, de mikor fogok sorra kerülni, mert már a 11 elemzés, amiről már írt, lement, illetve voltak mások is, és még nem jöttem, és már nagyon izgulok. :oops:
Köszönettel: :-)
Smith1978
csodababánk #27
Kedves Erzsébet!
2013-05-24 12:51:26Köszönöm válaszát. Mióta beköszöntött a tavasz, ill. a jó idő, azóta nekem is kevesebb időm van olvasni, böngészni, bizony a növények igénylik a törődést :) Jó munkát, egészséget kívánok Önöknek! Szeretettel: Csodababánk
Rosta Erzsébet #26
Kedves "Csodababánk"!
2013-05-17 12:39:28Jelenleg heten vannak Ön előtt, kézelemzésére a "Recepciós" jeligéjű olvasóm értékelése után kerül sor. Szeretnék gyorsabban haladni, de segítségként csak egyedül a páromra számíthatok, ráadásul mostanában időmet és energiámat a honlapomat ért támadások elleni védekezés, illetőleg a látogatottság-csökkenés okainak vizsgálata is erősen igénybe veszi.
Üdvözlettel,
Erzsébet
Csodababánk #25
Kedves Erzsébet! 2012 novemberében küldtem kezemről képet, szeretettel érdeklődöm, hogy körülbelül mikor kerül rám a sor. Nem türelmetlenkedem, tudom és látom, hogy sokat dolgozol értünk, nekünk. Köszönöm! Szeretettel: Csodababánk
2013-05-17 12:19:55Rosta Erzsébet #24
Kedves Monetti!
2013-04-20 20:33:58A kezeiről készített fényképeket és/vagy tenyérlenyomatokat a nyitóoldalam jobb szélén található 'Küldje el a kezét' feliratú ikonra kattintva megjelenő űrlap segítségével küldheti el. A kézlenyomat illetve kézfotó készítésével kapcsolatban a 'Kézelemzés a neten'; a 'Küldje el a kezét' és a Kézlenyomatok készítése c. írásaimban olvashat. Valamennyi a 'Kézelemzés gyakorlata' című menüpont alatt található.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet
monetti #23
Kedves Rosta Erzsébet.
2013-04-20 16:38:55Szeretnék egy kézelemzést, csak nem vagyok jártas itt, hogy hova küldhetnék fényképet, milyen címre.
Üdv.: Monetti
Rosta Erzsébet #22
Kedves Smith1978!
2012-12-19 21:57:37A fotói - mint ahogyan azt privát E-mailben jeleztem - rendben megérkeztek, és megfelelőek voltak. Azonban az Ön előtt várakozók sorát alábecsülte, ugyanis nem öten, hanem tizenegyen vannak. A lista a következő: Mimi, Torpanyo, Bogyoka, Eszter, Latrien, Emília, Vampire, Bokor, Dharma9, Ati, Szondi.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet
Smith1978 #21
Kedves Erzsébet!
2012-12-19 19:29:50Én is érdeklődnék, hogy megérkeztek-e az elemzéshez a fotóim?
Elméletileg visszajelzett, hogy rendben volt, de most hogy látom, hogy még legalább öten lehetnek előttem, vagy pedig még mindig nem sikerült feltöltenem, és kezdhetem újból :sad:
Remélem nem, és akkor várok türelemmel :-*
Köszönettel:
Smith1978 :roll:
Rosta Erzsébet #20
Kedves Eszter!
2012-12-13 19:42:56Jelenleg hárman - Mimi, Bogyóka és Törpanyó - várakoznak Ön előtt.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet
Eszter #19
Kedves Erzsébet!
2012-12-13 17:52:06Azt szeretném kérdezni, hogy én mikor következem? Vagy egyáltalán megérkeztek-e a képeim?
Köszönöm,
Eszter
zergevirag #18
Köszönöm.
2012-10-16 14:15:55zergevirág
Rosta Erzsébet #17
Kedves Zergevirág!
2012-10-15 10:37:36Hamarosan elkészítem "Körtécske" kézelemzését, és utána már Ön következik.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet
zergevirag #16
Kedves Erzsébet!
2012-10-15 10:23:09Érdeklődöm, nem vagyok türelmetlen, körülbelül mennyien vannak előttem?
Üdvözlettel zergevirag
Rosta Erzsébet #15
Kedves Enevil!
2012-06-27 07:20:02Látatlanban nem szívesen válaszolok, már csak azért sem, mert nem vagyok orvos. A leírása alapján feltehetően valamilyen idegi vagy ízületi problémáról lehet szó, azonban a diagnózist mindenképpen orvosra kellene bíznia. Az viszont, hogy csak nyomásra jelentkezik a fájdalom biztató, mert "betegsége" valószínűleg még kezdeti stádiumban van. Javasolom, problémájával keressen fel egy kézsebészt vagy ortopéd szakorvost.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet
Enevil #14
Egy kérdésem van: mit jelent, ha fáj a kezemen a Vénusz-domb? Úgy külön nem fáj, de nyomásra igen, de csak a bal kezemen. A másikon nyomogathatom, semmi, de a bal kezemen a Vénusz-domb nyomásánál érzékelem a csontot, a tenyeremet, az faj régóta, de nem is ütöttem meg semmivel. Mitől lehet, mit jelenthet? Segítség!! :cry:
2012-06-26 23:21:59Rosta Erzsébet #13
Kedves Csenge!
2012-05-30 09:32:29Kérdésével kapcsolatban egy korábbi, a #6-os sorszámú válaszomra hívnám fel a figyelmét. Egyébként - csupán a házasságvonalának futása, alakja, végződése stb. miatt - nem kell aggódnia.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet
Csenge #12
Én egy jól működő házasságban élek, viszont a házasságvonalam a végén egy picit halványan leágazik a szívvonal felé, és erről azt olvastam, hogy fájdalmas véget jelent a kapcsolatnak, ami nagyon megijesztett...
2012-05-30 05:54:12Ez azonban az alapján amit írt ugye nem lehet elegendő hogy nagy következtetéseket mondjunk a jövőre vonatkozólag? Egyáltalán van esély arra, hogy idővel a vonal formája megváltozhat esetleg pozitív irányba? Köszönöm előre a válaszát!
Rosta Erzsébet #11
Kedves Csenge!
2012-05-29 18:54:40Azt azért nem állítanám, hogy az egyes vonalak futását nem érdemes vizsgálni, mert - összefüggésben más jellemzőkkel - sok mindent elárulhatnak. A jövőre vonatkozó kijelentésekkel kapcsolatban viszont óvatosságra intenék, erre vonatkozóan ugyanis csak több - egymást megerősítő - jel alapján lehet óvatos következtetéseket levonni.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet
Csenge #10
Kedves Erzsébet!
2012-05-29 13:51:19A honlapjára tévedtem, és a házasságvonalakról és gyermekvonalakról írtakkal kapcsolatosan szeretném megkérdezni, hogy ahogy a házasságvonalak nem adnak pontos választ a párkapcsolatokról, úgy az egyes vonalak futását sem érdemes vizsgálni? Rengeteg helyen olvasni, hogy a villás végződés válást jelent, a lefelé hajló sem ígér jót...Vagy ezek is a középkori tenyérjósok praktikái és nem érdemes vele foglalkozni? Mik a tapasztalatai? Köszönöm a válaszát!
Rosta Erzsébet #9
Kedves Zsuzsi!
2012-05-25 21:05:29Sokan kérdezik, vajon előrejelezhető-e kéz (a tenyér) megfigyelése alapján a gyermekek, illetve a házasságok száma. Szerintem a válasz egyértelmű nem. (Legfeljebb a termékenység vagy a monogám hajlam állapítható meg!)
A gyermek- illetve házasságvonalak értékelése elsősorban a középkori tenyérjósok praktikájának volt az eleme. Ezek a vízszintes (házasság-) vagy vertikális (gyermek-) vonalak a kézélnél, a Merkúr-domb (vagyis a kisujj) alatt (a szívvonal fölött) találhatók. Régen úgy tartották, hogy e vonalak száma határozza meg, hogy hány gyermeke, vagy hány házassága lesz az embernek. A hagyományos palmisztria azt is tudni vélte, hogy az erős vagy vertikális futású gyermekvonalak fiú, míg a vékonyabb vagy ferde vonalak leánygyermekre utalnak.
A tapasztalataim és a racionális megfontolások viszont azt erősítik meg, hogy a kérdés nem a kézelemzés, hanem a tenyérjóslás körébe tartozik. Már csak azért is, mert ezek a vonalak nem állandóak, eltűnhetnek, újak keletkezhetnek, változtathatják formájukat, megjelenhetnek meddő asszonyok és férfiak, vagy párkapcsolaton kívül élő személyek kezein is. (Ugyanakkor hiányozhatnak a sokgyermekes, több házasságot kötő személyek kezéről.)
Nem véletlen, hogy a modern kézanalitika elsősorban a magzati lét során kialakuló, futásukat megtartó fővonalaknak tulajdonít jelentőséget, s mellettük a tenyér, a kéz fontosabb jellemzői (kézforma, ujjak, dombok, ujjlenyomatok, stb.) alapján próbál statisztikai kapcsolatot keresni a különféle vonalkombinációk, rajzolatok, és a kéz tulajdonosának karaktere, képességei és egészségi állapota között. A középkori tenyérjósok megállapításait nem szabad komolyan venni, mivel sem a házasságvonalak, sem a gyermekvonalak száma nincs összefüggésben a partnerek, vagy a gyermekek számával. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a házasság- vagy gyermekvonalakat nem nagyon érdemes megvizsgálni.
Üdvözlettel,
Rosta Erzsébet
Zsuzsi #8
Azt szeretném kérdezni, hogy a házasságvonalat melyik kézen kell nézni? Mert nekem a jobb kezemen 3 erős vonal van a tenyér oldalán, a bal kezemen szintén van 3 erős vonal ,de van egy plusz is ami egy kicsit beljebb nyúlik vízszintesen a tenyér felé.Illetve, hogy lehetséges, hogy 3 vízszintes vonal van? Köszönöm válaszát!
2012-05-25 17:21:20Paula #7
Igazán köszönöm a gyors választ és a megnyugtató szavakat!
2011-12-07 13:10:38További jó munkát kívánok!
Paula
Rosta Erzsébet #6
Kedves Paula!
2011-12-07 12:53:31Nyugodjon meg, ugyanis biztosíthatom róla, hogy egyedül az ön keze alapján még egy teljes körű - azaz minden apró részletre kiterjedő analízis - sem képes megállapítani, hogy összeillik-e vagy sem a férjével. Legfeljebb arról árulkodhatnak a kezei, hogy ön mennyire alkalmas a monogám társkapcsolatra. De mivel a házasság minősége a két fél hozzáállásán múlik, a partnerek együttélésre való alkalmassága csak mindkettőjük kezeinek alapos értékelésével ítélhető meg. Egyébként ez a legbonyolultabb területe a kézelemzésnek, mert nemcsak a karaktert, az egészségi állapotot, a különféle képességeket és hajlamokat kell pontosan diagnosztizálni, hanem az együttlét egymásra gyakorolt hatására is figyelemmel kell lenni. Ez pedig egyetlen analízissel - egy „pillanatfelvétel” elkészítésével - nem oldható meg. Tisztességgel legfeljebb annyit tehet a kézelemző, hogy felhívja a partnerek figyelmét egymás pozitív és negatív tulajdonságaira, és - a megfigyelt hajlamok, tendenciák alapján - figyelmezteti őket a kapcsolatukat fenyegető veszélyekre.
Üdvözlettel:
Erzsébet
Paula #5
Kedves Erzsébet!
2011-12-07 08:58:38Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy nem rég jártam egy spirituális gyógyítónál, pusztán kíváncsiságból. Nem régóta foglalkozik ilyesmivel, de azért mondott sok igazságot. Majd megnézte a kezemet, mert kézelemzéssel is foglalkozik (pár éve). Legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta, hogy nem jó férjet választottam magamnak, mindezt abból, hogy a bal kezem gyűrűsujja valamivel rövidebb a mutatónál és egy picit görbe. Teljesen ledöbbentem, mert 6 éve vagyunk együtt a párommal, tavasszal házasodtunk, és biztosan mondhatom, nagyon jól működik minden. Engem csupán az érdekelne, hogy Ön szerint lehet ilyen kijelentést tenni egy nemrég kezdett kézelemzőnek, vagy úgy egyáltalán? Én nem vonom kétségbe, hogy esetleg lesznek majd nehézségek, de azt hogy valaki ilyet állít, nem akarom elhinni, és őszintén szólva elég rosszul esik. És nem szeretnék ilyenekre gondolni.
Önnek mi a véleménye?
Előre is köszönöm!
Paula
Rosta Erzsébet #4
Kedves Zergevirag!
2011-11-14 15:01:17Ha gyakrabban látogatná az oldalamat, már bizonyára észrevette volna, hogy az új írásaim között mindig csak egyetlen kézelemzés szerepel. Mivel elég sok témában publikálok, igazságtalannak tartanám a többi olvasómmal szemben, ha a kézelemzéseket részesíteném előnyben. Ráadásul ez utóbbi - a kéz bonyolultságától függően - olykor két-három napomat is igénybe veszi. Tekintve, hogy Ön előtt még kb. 15-en vannak, a kézelemzésére még várnia kell. Természetesen úgy is dönthet, hogy ilyen feltétellel nem tart igényt az analízisre. Ha így tenne, kérem, jelezze, hogy törölhessem a várakozók sorából.
Üdvözlettel:
Erzsébet
zergevirag #3
Kedves Erzsébet!
2011-11-14 06:52:34A kézelemzések folytatódnak? Igazán nem szeretném sürgetni, de nem látok új elemzést.
Üdv. zergevirag
Rosta Erzsébet #2
Kedves István!
2010-10-12 09:19:58Ha a "Kézelemzés a neten" címû írásomban összefoglaltak szerint küld a kezeiről 4 fotót - amint sorra kerül -, elkészítem a kézelemzését.
Üdvözlettel: Rosta Erzsébet
István #1
Kedves Erzsébet!
2010-10-12 07:39:45El olvastam pár kézelemzését és kíváncsi lettem, hogy ön mit is mondana az én kezeimről. Van rá valamilyen mód?