Könyvünkkel nemcsak az indiai vegetáriánus konyha mesterfogásaiból adunk ízelítőt, hanem olyan érdekes témákat is tárgyalunk, mint a vegetáriánusok részaránya, az ahimszá kialakulása, a kasztokra vonatkozó étkezési szokások, az indiai étkezés ethosza. Ezenkívül bepillanthatunk a regionális konyhaművészetbe és képet kaphatunk az étkezési szokásokról is. A recepteket érdemes kipróbálni, kiegészíthetjük vele étrendünket, hisz olcsóságuk mellett táplálóak, nem puffasztanak, elkészítésük könnyen elsajátítható, nem is túl munkaigényes, alapanyagaik pedig ma már nálunk is beszerezhetők.
Étkezési szokások
Az indiai háziasszonyok naponta háromszor főznek, mivel az előző étkezésből megmaradt, állott ételt nem szolgálják fel. A kész ételt azonnal, frissiben tálalják. A menük általában 3-4 fogásból állnak, figyelve arra, hogy az ételekben a különféle színek, aromák, illatok, ízek, formák harmonizáljanak egymással, a cél ugyanis az, hogy az evés az ember összes érzékszervének nyújtson élvezetet. A helyesen összeállított étrendben egyaránt szerepel valamilyen csípős, savanyú, édes, keserű, lédús és száraz étel. Indiában már akkor fogásokból állt az étkezés, amikor még ki sem alakult az európai konyha. Még az egyes fogások közt felszolgált sörbet is az indiai tradícióból eredeztethető.
A szennyezéstől való félelem, alaposan beivódott a főzési és az étkezési gyakorlatba. Egy szakács vagy háziasszony számára elképzelhetetlen, hogy bármelyik fogást megízlelje az elkészítés során. A vizet nem szabad pohárból inni, hanem felülről kell a szájba önteni, mivel az ember szája szennyező. A szájöblítéshez használt vizet mindig ki kell köpni, sohasem szabad lenyelni.
Indiában a tipikus tálalási forma a thálí, mely nevét a tálból kapta. A thálí tulajdonképpen nagy peremes, rozsdamentes fémtálca, számos apró csészével (katórival). Van, amikor a tálcát friss banánlevéllel helyettesítik, a tálkákat pedig a tálon lévő bemélyedések pótolják. A thálín a rizs, csapáti vagy puri közé sorakoztatják fel a különböző fogásokat: dálokat, zöldséges karikat, édes-csípős csatnikat, a savanyú-ecetes pácban eltett savanyúságokat. Ez utóbbiak néha olyan erősek, hogy parányi mennyiség is elég belőlük. A thálín megtalálható pár jófajta zamatos gyümölcs, egy kis pörkölt mag, egy csésze joghurt és valamilyen desszert is.
Az indiaiak nem szívesen használnak evőeszközt, ez a szokás a déliekre különösen jellemző. Kizárólag kézzel, az ujjak segítségével, (de mindig a jobb, vagyis a tisztának tartott kezükkel) esznek. Azt mondják, ez a fajta evés teszi számukra lehetővé, hogy érezzék az ételt, ami a dél-indiai szakácsművészetben épp oly fontos, mint másutt az étel aromája vagy külleme.
Curry vagy Kari? Maszala, a speciális fűszerkeverék
A nálunk erős, jellegzetes fűszerkeverékként ismert curry Indiában valójában nem létezik. A curry a tamil kari szónak egy túlságosan leegyszerűsített változata, melynek „szósz”, „mártás” a jelentése. A curry az indiaiak bánatára, az angolok révén vált általános kifejezéssé, amit mindenféle indiai étel fűszerezéseként értelmeznek.
Az indiaiak körülbelül 25-30 fűszerből állítják elő a különböző kari aromákat, egy ételbe általában hat-nyolcféle fűszert tesznek. A fűszereket frissen, közvetlen a fogyasztás előtt őrlik és a megadott mennyiségben adagolják az ételekbe. A különféle fűszerkeverékeket maszalának nevezik, az illatos, aromás fűszerkeveréket garam maszalának hívják, amit már majdnem kész ételekbe tesznek.
A hagyományos indiai konyhában a maszala fűszerkeveréket otthon készítik el, az alkotó anyagok és azok aránya az adott étel és a háziasszony vagy szakács ízlése szerint változik. A fűszerkeverék tartalmazhat: köményt, édesköményt, kardamommagot, ánizst, lepkeszeget, kurkumát, szegfűszeget, szegfűborsot, mentalevelet, gyömbért, borsot, mustármagot, mákot, fahajat, szerecsendiót és virágot stb.
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.