
A fülbemászó (régies nevén fülbogár) a „Czuczor-Fogarasi” nyelvszótár meghatározása szerint gesztenyeszínű, fényes rovarfaj, mely a fák kérgei és levelei alatt tartózkodik, s a növények nedveivel és gyümölcseivel él, és melyről azt tartják, hogy az emberek füleibe szeret mászni. Fogóalakú farka miatt latinul forficula auricularia. Vagyis másfél évszázada tudományosan is
Állítólag a bolhák (és egyéb paraziták) megérzik a közelgő halált. Ezért, ha a táplálékukként szolgáló páciens halála közeleg, elhagyják az illető testét. Ezért a hirtelen távozásukat, egy közelgő súlyos betegség jeleként is lehet értékelni. Másrészről, ha egy beteg embert támadnak meg, és ehetőnek találják a vérét, az a biztos gyógyulás
Az Andok lejtőin őshonos lámákat az indiánok már évezredek óta háziállatként tartják, a vallási szertartások mellett elsősorban teherhordásra használják, valamint a gyapjáért tenyésztik. Ellentétben a széles körben elterjedt hiedelemmel, a „jól nevelt” lámák nem rúgják meg, és általában nem köpik le a feléjük közeledő embert, még akkor sem, ha az
E közepes méretű ragadozó - hossza a (30 cm-es) farkával együtt körülbelül 1 méter, marmagassága 50 cm - igazi társas lény. Nappal ugyan többnyire elrejtőzik, ám ahogy leszáll az este, hangos üvöltésbe kezd, hogy fajtársait magához csalogassa, és együtt induljanak vadászatra. Különösen napnyugtakor és pirkadat idején aktívak. Zsákmányaik általában kis-
A kampós csőrű - főleg halakkal táplálkozó - albatroszok a legnagyobb úszóhártyás lábú madarak. Egyes fajainak szárny-fesztávolsága eléri a 3 és fél métert. Elsősorban a déli félteke óceáni területein élnek. Tekintélyes méretük, remek állóképességük és bámulatos repülésük révén az albatroszok a fáradhatatlanságot és a messzi óceánokat szimbolizálják. Lélegzetelállító látvány, ahogyan
Noha e kedves és barátságos teremtmények - mivel számos fajuk éjszakai vadászó életmódot folytat - a természetes élőhelyükön nem mindenhol, illetve csak ritkán figyelhetők meg, mégis régóta kapcsolatban állnak az emberrel. A természetüknek köszönhetően, fontos szerepet vívtak ki maguknak a mitológiában és a folklórban. Nem véletlen, hogy számos amerikai őslakó
A szamármegítélése ellentmondásos, egyrészt szent állat, az istenség egyik megjelenési formája, a vallásos tisztelet tárgya, a béketűrés, a türelem, a mértékletesség, szilárdság, bölcsesség jelképe, másrészt a stupiditás, a tudatlanság, ostobaság, csökönyösség, alantasság, a gyűlölet, a kéjvágy megjelenítője, és nélkülöz minden méltóságot. A buddhizmusban az aszkézist, a régi zsidóknál a megváltást
Mintha valamennyi majom feltűnési viszketegségben szenvedne, kiválóan értenek ahhoz, hogy felhívják magukra a figyelmet. Hajlamosak önmutogatásra, ha mancsukba tükröt adnának, mindig abban nézegetnék magukat. Okosak, vidámak, játékosak és végtelen kíváncsiak. Ugyanakkor gyakorta tartják őket agyafúrt, kapzsi, kétszínű, türelmetlen lényeknek.
A régi görögök szerint a cerkóf majmok egykoron emberek voltak, akiket
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.