Amikor 2008 tavaszán elkészült új arculatú honlapom - bár bíztam a sikerében - nem gondoltam, hogy másfél év alatt több mint százezer látogatóm lesz, és azt sem láttam előre, hogy oly sok anyag fog felkerülni rá, hogy ez már nemcsak a visszatérő látogatóim számára okoz problémát egy-egy szócikk, vagy írás keresésénél, hanem az oldal további fejlesztését is nehézkessé teszi. Mivel vendégeim érdeklődése további írások közlésére ösztönöz, válaszúthoz érkeztem: vagy ismét átalakítom oldalamat, vagy pedig - a korábbit is meghagyva, és a lehetőségekhez képest bővítve - egy új honlappal jelentkezek. Akik e sorokat olvassák, már tudják, hogy az utóbbi mellett döntöttem.
Bár weboldalam valójában nem új, hiszen tartalmában – mintegy kiegészítve, továbbfejlesztve azt – szorosan kapcsolódik a 2007 novembere óta működő erzsebetrosta.hu oldalamhoz, úgy érzem, érdemes lesz ide is ellátogatniuk. Nemcsak azért, mert az eddig digitálisan nem publikált könyveimet is letölthetővé teszem, hanem elsősorban a Hiedelmek, hagyományok és babonák a világ minden tájáról című, férjemmel közösen írt, könyvem több száz címszavának közzététele miatt. Mivel emellett azt is célul tűztem ki, hogy a hiedelmek, babonák, mítoszok, vallások, népszokások, folklór, okkultizmus stb. témákban közzétett írásaimat folyamatosan bővítsem és lexikon-szerűen rendszerezzem, be kellett látnom, hogy ez csak egy új szerkezetű honlap segítségével valósítható meg. Lényegében, amit elkezdtem, azt folytatom: újabb és újabb szócikkekkel jelentkezem, a meglévőket folyamatosan felülvizsgálom, ha szükséges, kiegészítem vagy korrigálom, és megpróbálok egy lexikont felépíteni. Szerénytelenül úgy is fogalmazhatnék, hogy oldalam nem más, mint egy élő, folyamatosan fejlődő és bővülő ismerettár. Újdonságot elsősorban az áttekinthetőbb tartalom és a keresés feltételeinek javulása jelent.
Akárcsak előző weblapomon, most is arra buzdítom kedves látogatóimat, ha az oldalaimon található témák bármelyikével kapcsolatban kérdésük vagy javaslatuk van, tegyék fel, vagy írják meg. Amire csak tudok, és időm is engedi, válaszolni fogok. De szívesen veszem a honlapom tartalmával, megjelenésével kapcsolatos egyéb észrevételeiket is.
Mivel a Hiedelmek, hagyományok és babonák a világ minden tájáról című könyvem szócikkei hosszú időn át - forrás megjelölése és engedélyem nélkül - egy másik honlapon voltak olvashatók, sajnos a szerzői jogi kérdéseket nem kerülhetem meg. Szeretném felhívni látogatóim figyelmét arra, hogy - a szerző (Rosta Erzsébet), a forrás (https://erzsebetrosta.hu/rostae-books.html) pontos megjelölésével valamint bizonyos egyéb feltételekkel - a honlapomon található valamennyi tartalom szabadon terjeszthető, bemutatható és felhasználható, amennyiben ez nem haszonszerzés céljából történik.
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.