A+ A A-

Fiziognómia - karakterolvasás

A fiziognómia szó - melynek az arcisme (arctan), az arcolvasás (arcelemzés) fogalmak a magyar megfelelõi  - a „természet”, „lelki alkat”, „jellem” jelentésû phüszisz és az „értelmezés”, „vagy megítélés” jelentést hordozó gnóma görög szavakból tevõdik össze. A fiziognómia alapfeltevése, hogy a test és a lélek szoros kapcsolatban van egymással, vagyis az ember külsõ megjelenése - elsõsorban az arckifejezése, arcvonásai - alapján következtetni lehet a belsõ jellemzõire, a személyiségére, jellemére, karakterre.

A fiziognómia eredete az ókorba nyúlik vissza, tudománnyá azonban valószínûleg a görögök munkássága nyomán vált. Egyesek szerint Püthagorasz (i.e. 582-496) volt a létrehozója, aki egy fiatal nemest a külseje miatt nem fogadott tanítványává. A fiziognómia elsõ ismert mûvelõjének az i.e. 5. században élt görög Zópüroszt tekintik, aki - Cicero fennmaradt írása szerint - a szilénekhez (szilének a görög mitológia termékenység démonai) hasonló külseje miatt - a számára ismeretlen Szókratészt, ostoba, buja alaknak jellemezte.  A fiziognómia tanításai többeket megérintettek, például Hippokratész (i.e. 460-375), a neves görög orvos, már azt tanította, hogy a hegyes orrú és apró szemû emberek rosszindulatúak. Alkalmazói közül azonban Arisztotelész (i.e. 384-322), a híres görög filozófus a legismertebb. Az elsõ fiziognómiát leíró mûvet neki, vagy valamelyik tanítványának tulajdonítják.

A külsõ és belsõ jegyek közötti kapcsolatok keresése azonban másutt is felmerült, az õsi India orvosai az emberek és az állatok külsejét tanulmányozva kerestek és fedeztek fel különbözõ hasonlóságokat. Máté könyvében (6: 22) pedig a következõ fiziognómiai példát találjuk: „Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz.” E mondat értelmezése, hogy a tiszta szem (tágra nyitott, világos, fényes és kerek) tisztességet és egészséget jelez.

A fiziognómia tudományának középkori élharcosai a nürnbergi Joannes de Indagine (1467-1537), a bolognai  Bartolommeo della Rocca (1467-1504), a 16. században élt Barthelemy Cocles (Bartolommeo Cocle) és a francia Michel Lescot voltak. Kevés tudható Lescotról, akinek Fiziognómia címû munkáját 1540-ben, Párizsban nyomtatták ki. Indagine könyve 1531-ben jelent meg Strassburgban, melyben szép számmal mutat be, csalókat, hazugokat, züllötteket, akiknek jellemzõ módon a szájuk nyitva, az ajkuk pedig széles.  Szerinte a fogsor egyenes jellemrõl árulkodik. Ha pedig a fogak közel vannak egymáshoz és hegyesek, egészségesek, az a hosszú élet jele. A görbe orrúak arcának deformálódása indulatos, elszánt és zsarnoki természetükrõl árulkodik. A hegyes áll, a test csonkaságáról ad információt. A haj, mint az egyik legfontosabb fiziognómiai tényezõ, a lágy, selymes és sima hajról békés, bátortalan és szelíd jellemet feltételez.

Ugyancsak Strassburgban látott napvilágot Bartolommeo Cocle A fiziognómia kézikönyve címû mûve, 1533-ban. Elképzelése szerint azok az emberek, akiknek halántékát sûrû haj borítja, egyszerûek, hiúk, hiszékenyek, önfejûek, közepes intelligenciával bírnak, modoruk és szóhasználatuk pedig durva. A szakállasok brutálisak, bosszúszomjasak, emlékezõtehetségük rossz, szerencsétlenek és pénzsóvárak. A magas és kerek homlokkal rendelkezõ emberek szabad szellemûek, vidámak és értelmesek. A felfelé kunkorodó szempillájú egyének önteltek, gõgösek, kegyetlenek, míg a lefelé görbülõ szempillák rosszindulatot, hamisságot, becstelenséget, lustaságot, titkolózást jelentenek. A nagy, kerek szemekrõl azt feltételezte, hogy az illetõ megbízhatatlan, lusta fickó. A nagy orról pedig úgy nyilatkozott, hogy jó jel, akár hajlott, akár egyenes. A sort a tudományosság igényével fellépõ nápolyi Giambattista della Porta (1535-1615) zárja, akinek az 1586-ban írt De humana physiognomia címû mûve nagy hatással volt e „tudomány” késõbbi mûvelõire.

A kezdetben még az ember egész testére, külsejére, fizikumára kiterjedõ fiziognómiai vizsgálódások, a reneszánsz kortól kezdõdõen egyre inkább az arcvonásokra, mint karakterjegyekre fókuszálódtak. A modern fiziognómia legismertebb munkája, az arcolvasás megalapítójának tekintett svájci lelkész, teológus Johann Kaspar Lavater (1741-1801) négy kötetes fiziognómiai esszégyûjteménye, mely 1775-ben látott napvilágot. nem sokkal késõbb, a századfordulón Franz Joseph Gall (1758-1828) a fiziognómiai megfigyeléseket, az általa kidolgozott, a mentális képességeket, az intelligenciát és erkölcsi tulajdonságokat a koponya külsõ formája alapján meghatározó, frenológia megállapításaival egészítette ki.  Munkatársa, Spurzheim (1776-1832) népszerûsítõ tevékenységének köszönhetõen a frenológia hamarosan az angolszász világban is (Anglia, Egyesült Államok) elterjedt. Idõközben Sir Charles Bell az arckifejezés anatómiájáról írt esszéjével (1806) megalapította a fiziognómia fiziológiai iskoláját, mely az érzelmeknek az arcizmok által produkált fizikai megjelenését tanulmányozza. Az érzelmi kifejezések késõbbi tudományos vizsgálói között a 19. század második felében Charles Darwin és az anatómus professzor, Piderit a legismertebbek.

A fiziognómiából, pontosabban a fiziognómia ágának tartott koponya-tanból fejlõdött ki a karakterológia, mely elsõsorban a frenológia hiányosságait próbálta meg pótolni. A karakterológia (jellemtan) megalapítója C. G. Carus (1846), az elnevezés J. Bahnsentõl (1867) származik. A karakterológia kutatási területe, módszerei és forrásai: a fiziognómia, pszichoanalízis, grafológia, mozgás- és kézismeret.  Az évtizedek során egyre népszerûbb lett, és számos irányban - tipológia, lélektan, romantikus rend, szellemtudomány - fejlõdött tovább.  Fõ képviselõi Dilthey, Kretschmer, Klages, Jung, Spranger és Utitz voltak.

A fiziognómia, a frenológia és a karakterológia eredményeit egyaránt felhasználta az itáliai Verona városában született kriminológus és egyetemi tanár, Cesare Lombroso (1835-1909), aki a született bûnözõk örökletes genetikai degenerációját a külsõ testi jegyekbõl vélte felismerni. Ezek, az általa stigmáknak nevezett anomáliák elsõsorban a koponya és az állkapocs abnormális alakjában és méreteiben, az arc aszimmetriáiban nyilvánulhatnak meg. A késõbbi kutatások megdöntötték az elméletét, és ma már általánosan elfogadott az a nézet, hogy a bûnözés kialakulásában a környezet szerepe a meghatározó.

A fiziognómia, a frenológia és karakterológia tanai és eredményei hazánkat is elérték, melyrõl elsõsorban a korabeli irodalom tanúskodik. A 19. században az arcisme mûvelése, az arckifejezések értékelése nálunk is ismert volt,  például a fiziognómia (vagy, ahogy akkoriban nevezték, a fiziognomika) alkalmazása Hermann Ottó (1835-1914) A magyar nép arcza és jelleme címû, 1902-ben publikált munkájában is felbukkan.

Mivel írásaimban elsõsorban az arcolvasás (régiesen arczisme) eredményeit kívánom összefoglalni, e rövid történeti összefoglalóban nem törekedtem teljességre. Akik a témában alaposabban el kívánnak mélyülni és részletesebben szeretnének tájékozódni, a fiziognómia történetének, fejlõdésének kiváló összefoglalóját olvashatják Umberto Eco: Az arc nyelvezete címû esszéjében.

Hozzászólások  

+1 #2 Rosta Erzsébet 2008-04-28 08:13
Kedves Éva!
Nagyon köszönöm a javító szándékú észrevételét, azonnal megrendeltem a könyvét, és amint megérkezik, a téves adatokat korrigálom.
Magam is gyanítottam, hogy a Barthelemy Cocles név a Bartolommeo della Rocca francia változata, a tévedést az okozhatta, hogy a rendelkezésemre álló magyar és angol nyelvű fiziognómia könyvek, lexikonok valamint a különféle webes források - általam nem kellően ellenőrzött - adatai (születés, halálozás éve, a könyv kiadásának időpontja) két különböző személyt valószínűsítettek.
Üdvözlettel:
Rosta Erzsébet
Idézet
+1 #1 Vigh Éva 2008-04-27 09:43
Kedves Erzsébet! Csak tájékoztatásul: a cikkben emlitett "bolognai Bartolommeo della Rocca (1467-1504), a 16. században élt Barthelemy Cocles (Bartolommeo Cocle)" egy és ugyanaz a személy. Filológiailag is pontos információkért szívesen ajánlom kétkötetes munkámat, amelynek első kötetének jó része a fiziognómia történetét dolgozza fel, a második kötet antológia : "Természeted az arcodon" I-II, Szeged, JATEPress, 2006. (Ikonológia és műértelmezés sorozat 11. kötete) Üdvözlettel: V.É.
Idézet

További olvasnivaló

Szabaduljunk meg néhány kilónktól!

Nagy igazság, hogy senki nem hízik meg máról-holnapra, a többlet észrevétlenül, szinte suttyomban, dekánként rakódik ránk. Különösen télen szedhetünk fel néhány kilót, amikor nem figyelünk elégé testünkre, és hajlamosak...

Folytatás...

Megtévesztő, félrevezető állatnevek

Nem minden az, aminek látszik, mondja a közmondás, de sokszor még csak az sem, aminek nevezik. Ha egyszer valami rosszul, vagy helytelenül rögzül a köztudatban, azon utólag már nehéz, vagy...

Folytatás...

Virágkiállítás, búcsúest, irány Budapest

Bármennyire is jól érezzük magunkat, kedvünkre való az ittlét, megható a vendégszeretet, a figyelmesség, amivel körülvesznek, mégis egyre jobban elhatalmasodik rajtunk a mehetnénk. Nem élhetünk vissza a vendégjoggal. Jó lenne...

Folytatás...

Beszédhang és karakter

A hang tökéletesen megfelel a hangképző lény karakterének, legyen az galambturbékolás, oroszlánordítás, tigrismorgás, tehénbőgés, báránybégetés, kakaskukorékolás, disznóröfögés, lónyerítés vagy szamárüvöltés, mindegyik hang jellemzi a tulajdonosát.Más a művelt, intelligens ember hangja...

Folytatás...

Virágok

  A virágok szépsége megörvendeztet, látványuk elkápráztat, megszínesíti életünket. A virág a szerelem ősi szimbóluma, mivel a porzó és a bibe a férfi és a nő együttesét és összetartozását jelképezik...

Folytatás...

Kőtörő asszonyok

Nem tudok megbékélni a riksásunkkal, ez a mostani is becsapott, de az előttünk megálló is megszeghette a játékszabályokat, hasonló afférja akadt utasával. Az angol lányt is átverhette járművezetője, Attilát...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?
  • A fül színe

    Függetlenül attól, hogy milyen rasszba tartozik...

  • A hajviselet

    A nők és a férfiak mindig nagy gondot...