
A kékesfekete színű áfonyák bogyói jóízüek, savanykásan édesek, frissen ehetők, gyógyanyagként is ajánlják. A vörös áfonya bogyói befőttnek jók. Kompótot és dzsemet készítenek belőle, húsos ételek mellé kínálhatják.
Főleg fenyvesekben terem. Az áfonya bor vörös és fekete áfonya bogyóinak kisajtolt levéből erjesztéssel készül. Teája szélhajtó, vizelethajtó, bélhurutot szűntethető, vese- és
Az olaszországi Varesebenvettünk egy csomag finom kétszersültet. Annyira ízlett a kissé sós ropogtatnivaló, hogy a rágcsálásával nem győztünk betelni. Ezért utunk második állomásán, a félsziget közepén fekvő Gubbioban szinte az első dolgunk volt, hogy itt is vásároljunk egy dobozzal. Ám a sokféle kétszersült között nem leltük fel a keresettett. Vettünk
Anyák napja előtt kísérletként készítettem csokoládémártásos kalács desszertet, de nevezhetném nyalánkságnak is. Nem is gondoltam, hogy ilyen finomra fog sikerülni, ezért nemcsak Anyák napjára ajánlom, hanem más alkalmakra is.
A hozzávalók nagyjából minden háztartásban megtalálhatók. Kell egy téglalap alakú kalács vagy fehér tószt kenyér, kevés tej, keserű kakaópor
Bizonyára még sokan emlékeznek, a múlt század ’70-es, ’80-as éveiben oly népszerű, különböző ízű krémekkel töltött csokoládéból készült Melba kockára, ami mostanában - mint nosztalgia-édesség - egyre több helyen ismét megvásárolható. Hogy ez a finom desszert kitől (vagy kiről) kaphatta a nevét, nem tudom, de azt igen, hogy az őszibarackos,
Mostanában ritkán sütök, főleg csak olyankor, amikor vendégeket várunk, és néha-néha, ha nagyon megkívánom. Süteményeimet férjem is megkóstolja, amikor kisült és kihűlt a tészta, és előfordul, hogy még aznap bekap pár szeletet, vagy másnap a reggeli kávé mellé eszik meg egyet. A megmaradt sütemények rám várnak, hogy megegyem őket. Hadd
Gyorsan telnek, vagy inkább repülnek a hónapok, s egyszer csak azt vesszük észre, hogy megint itt az eperszezon. Noha már írtam szamócás (földiepres) nyalánkságokról, volt köztük eperpuding és eperhab, valamint két epres krém, az egyik túróval, a másik a tejszínes, friss krémsajtos Mascarpone sajttal, most mégis egy újabb csemegével állok
Miután a férjem - az egyik olvasónk kérésére - kiegészítette a sörről szóló írásunkat, úgy gondoltam, én pedig a sörhöz remekül illő köménymagos kifli receptjével leszek a sörbarátainak kedvére. Igazán nem is tudom, miért vártam vele ily sokáig. Bár kettőnk közül csak a párom kedveli a sört (én nem, de
De nem csak a krémes lepényt ette szívesen, hanem a kókuszos édességeket is, ahogy mondta, „ezek a gyengéim”. Ha mentem hozzá, látogatásomat kis kitérővel megszakítva, elkanyarodtam a környék legjobb cukrászához, hogy vegyek pár darab krémest, képviselőfánkot, vagy valamilyen kókuszos süteményt. Már a becsomagolt finomságok láttán észrevettem felcsillanó szemeit, hogy sikerült
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.