Vegetáriánus és halas ételek

Valamikor a 80-as évek közepén, ha jól emlékszem 1985-ben, egy késő őszi estén férjem azzal a képtelennek tűnő ötlettel állt elém, hogy holnaptól nem eszik húst. Kijelentése alaposan meglepett, hisz eladdig húst evett hússal, lett légyen marha, disznó, csirke, kacsa, liba, őz, szalonka, ponty, harcsa vagy kecsege. Élt-halt a csípős halászléért, az aranylóan csillogó húslevesért, a tunkolható szaftos marhapörköltért, a kolbászos lecsóért, a tejfölös csirkepaprikásért, a töltött káposztáért, étvágyát azonban a téliszalámi és a parasztkolbász csillapította a legjobban.

És én örömmel főztem a zsíros-fűszeres magyar kosztot, pároltam, spékeltem, pácoltam, trancsíroztam, passzíroztam halászlének valót, paníroztam tarját, karajt, rántottam csirkecombokat, májdarabkákat, sütöttem újévi malacot és hétköznapi fasírtokat, szeleteltem húsvéti sonkát, dermesztettem kocsonya lében füleket-farkakat, mindezek mellé még vészes-édes süteményeket is alkottam. Ízlés és beidegződés motivált, ahogy azt valamikor édesanyámtól, nagyanyámtól tanultam, keresztanyám fortélyait ellestem. Nagy előrelépésnek számított, amikor étrendünkbe néhány kínai ételt iktattam.

Ezek után váratlanul ért párom bejelentése, amit akkor még csak meg sem indokolt. Jóval később mondta el, Gandhi erőszakmentessége hatott rá, s könyvének elolvasása után határozott úgy, hogy ő is megpróbálja a húsmentes táplálkozást. Döntése hallatán - megértő szerelmes feleség lévén - azonnal rávágtam, nekem sem kell többé hús. Pedig akkor még fogalmam se volt, mit jelent valóban a vegetarianizmus, milyen elven működik az erőszak nélküliség, mit fogunk enni ezután. Most, hogy visszagondolok, igazából nem bántam a dolgot, sőt talán férjem elhatározása kellett ahhoz, hogy ráébredjek, valójában soha nem voltam oda a húsért, fogyasztása nem szerzett különösebb kulináris élvezetet. Ahhoz, hogy ehessek húst, egyetlen állat torkát sem vágtam át, s nem ütöttem kupán se halat, se nyulat, a disznóöléseket pedig kifejezetten utáltam. Csak azért fogyasztottam húst, mert gyerekkoromban rászoktattak.

Tradicionális főzési tudományom - pillanat szülte elhatározásunkat követően - egy szempillantás alatt szertefoszlott, ezért beszereztünk néhány, a korszerű étkezést méltató reform-szakácskönyvet, vegetáriánus, jóga- és makrobiotikus ételekről szóló kiadványt. És elkezdtem kísérletezni. Egyik kudarc a másik után ért. Számtalan recept kipróbálása után egyre jobban elkedvetlenített a felismerés: ezek az ételek nem nekünk valók. Valahogy nem nyerte el tetszésünket a párolt kórólevél, a hamuban sült burgonya, a csicseriborsós-, és a hólyagmoszat saláta, az endíviafőzelék, a gyümölcs- és zabpehely, a kásatorta, a szójakockás székelykáposzta, a pirosra sült szójatepertő meg pláne nem. A sokat dicsért szójakockával képtelenek voltunk megbarátkozni, hiába áztattam fűszeres lében, dúsítottam a belőle készült pörköltet lecsóval, paradicsompürével, friss paprikával, különböző fűszerekkel. De nem kedveltük meg a kásákat, málékat, puliszkákat, gánicákat sem. Még csíratálat is vásároltam, de egyszeri csíráztatás után az életerőt adó friss búzacsírákról is lemondtunk. Húsmentes vegetáriánus történetünkhöz hozzátartozik, hogy férjem kezdetben, két évig minden állati eredetű táplálékot tiltó szigorú vegán étrend szerint étkezett, ami azt jelenti, hogy sem tojást, sem tejtermékeket nem evett. Nehéz korszak volt az számomra, hisz imádok főzni.

Igazából nem a megszokott ízek hiánya okozta a gondot, inkább gyötört a nikotinéhség, ugyanis a hússal együtt intettünk búcsút a cigarettának is. Végül a jóízű lakto-vegetáriánus kosztnál kötöttünk ki. Étrendünkben mindenféle finomság megtalálható volt, csak a húst mellőztük: a fehérjét sajttal, túróval, gombával, mandulával, mogyoróval, dióval, banánnal és egy rövid ideig szója-granulátummal pótoltam, de hiába használtam fasírtokhoz, töltelékekhez, mindenféle zöldséghez, milánói gombás makarónihoz, hortobágyi palacsintához, s mindenhez, amihez darált hús dukált volna. Egy idő után rájöttünk nem valami jó, csak elrontja a finomabb nyersanyagokat. Időközben megtanultam joghurtot, sajtot készíteni, s ha idom engedte, még rozskenyeret is sütöttem. Vendégeim véleménye - noha legtöbbjük előítélettel viseltetett a vegetáriánus konyha iránt - az első falat megkóstolása után egy csapásra megváltozott. Elismerően csettintettek, ez igen!

Vegetáriánussá válásunk nem csupán a hús nélküli étrendre való áttérést, sokkal inkább tudatos szemléletváltást jelentett számunkra. Kezdtünk jobban odafigyelni a szervezetünkre, mit kíván, az ételekre miként reagál. Végül is kikísérleteztük a számunkra legmegfelelőbbnek ítélt táplálkozást. Lényegesnek tartottuk, hogy kosztunk legyen hasznos, ízes, tápláló, egészséges, de az is fontos, hogy szerezzen örömet, váljék belőle energia, s lelkünkben harmónia. A mintegy tíz évig tartó vegetáriánusi életszakaszom előtt - összefüggésben a húsfogyasztással - köszvénytől, vesekőtől szenvedtem, de gyakran kínzott a nyombélfekélyem is. Marokszámra szedtem a különböző gyógyszereket, lafatyoltam a gyomornyugtató géleket. A hús elhagyása után megszűntek az evést követő puffadásaim, nem lett többé se kövem, se homokom, visszahúzódtak köszvényes csomóim, tovatűntek fájdalmaim, s a lúgos kémhatású lakto-vegetáriánus étrendnek köszönhetoen, a savszintem is jelentősen csökkent. Noha több mint egy emberöltővel lettem idősebb, és jó tíz éve ismét fogyasztok halat, ilyen egészséges életemben nem voltam. Vegetáriánusként nemcsak Európát jártuk be, hanem Ázsiában is hatalmas utakat tettünk meg. Képesek voltunk 25 ezer kilométert megtéve kocsival forró sivatagokon át, a monszunban elmenni Indiába, s persze vissza is, majd ugyancsak autóval Iránban és Törökországban tettünk egy körutazást; e teljesítmények egészséges szervezetet követelnek.

Pedig akkoriban még nem volt könnyű vegetáriánusnak lenni, környezetünk nem nagyon tolerálta a húsmentes táplálkozást, és számos alkalommal éreztük ennek hátrányát. Lépten-nyomon kérdezték tőlem, még a piacon is, hogy mit eszünk. Mit főzök, ha húst nem? Ha valamilyen társasági esemény miatt úgy adódott, hogy étteremben kellett étkeznünk, a salátákon és párolt zöldségeken kívül többnyire csak valamilyen tészta, vagy a rántott gomba, rántott sajt jöhetett számításba, vendégségben pedig komoly fejtörést okoztunk a háziasszonynak menünk összeállításában. Előfordult, hogy sós vízben főtt céklát és krumplit szervíroztak elénk, mindez Iszlámábádban a pakisztáni magyar követség nagyköveténél tett látogatásunkkor történt. Habár az újságok hébe-hóba közöltek vegetáriánus recepteket, de mintha összebeszéltek volna, az ünnepek előtt megfeledkeztek rólunk. Arról, hogy mit együnk karácsonyra, húsvétra némán hallgattak. Egyedül Indiában nem éreztük kiközösítettnek magunkat, ott kedvünkre tobzódhattunk a zöldséges ételek széles kínálatában. Ennek ellenére nem állítható, hogy India a vegetáriánusok hazája, amit saját tapasztalatunk is alátámaszt. Egy alkalommal, amikor a Kerala állam fővárosából, Trivandrumból (mai nevén Thiruvananthapuramból) repülővel Delhibe tartottunk, a gépen rajtunk kívül csak indiaiak tartózkodtak, s a legérdekesebb az volt, hogy egyedül mi kértünk és ettünk vegetáriánus kosztot, a többi utas a húsos étel mellett tette le a garast.

Legutóbbi iráni utunk óta viszont ismét változott étrendünk. Talán a meglehetősen egyhangú koszt, vagy a fehérjehiány okozta rossz közérzetünk miatt, Shirázban - mivel már napok óta alig jutottunk tejtermékhez - elfogyasztottunk egy doboz szardíniát, s ezzel szemi-vegetáriánusokká lettünk. (A szárnyasokat és a vörös húst viszont továbbra sem esszük meg). Hazafelé jövet, Törökországot elhagyva, a görög tenger partján, egy hangulatos étteremben már jóízűen ettük a sült halat, mellé száraz fehérbort kortyolgatva esténk fenségesre sikeredett. Azóta a főleg gabonaféléket, olajos magvakat, tésztákat, zöldségeket, gyümölcsöket és tejtermékeket tartalmazó menünk, a hétvégéken halas fogásokkal egészült ki.

Ez a szemi-vegetáriánus étrend egyáltalán nem kalóriaszegény. Ennek ékes bizonyítékaként a férjem pár éve felszedett jó néhány kilót. Mikor megjegyeztem, hogy el kellene ajándékozni a régi ruháit, mert ezt a súlyfelesleget képtelen lesz valaha is leadni, rám cáfolva, egy év alatt lefogyott vagy 30 kilót. Mindezt nem koplalással, hanem a korábbinál valamivel kevesebb sajt- és mogyoró fogyasztásával, sok testedzéssel, és főleg futással érte el. Mostanra karcsúbb és izmosabb, mint ifjúkorában, nemcsak rendszeresen edz, hanem fut is, részt vesz versenyeken, egész jó eredménnyel. Annyira megkedvelte a futást, hogy 60 éves fejjel félmaratont futott, s azóta élete első maratoni megmérettetésére készül.*

Miután gyakorlatilag mindent kipróbáltunk, és mindketten már évek óta jó egészségnek örvendünk, magától értetődően nem kívánunk változtatni étkezési szokásainkon, maradunk a jól bevált – alkalmanként halas ételekkel kiegészített – lakto-ovo vegetáriánus kosztnál.

(*A készülődés - bár félmaratont többször is futott - valójában csak 2014-re vált igazán komollyá, ekkor viszont - 66 évesen - első próbálkozásra teljesítette a 42 195 méteres távot. Hogy továbbra is meglegyen a kellő motivációja - aludva egyet a versenyre -, az időeredménye megjavítását tűzte ki célként maga elé. Mivel a világcsúcstól meglehetősen elmarad az ideje, erre még bőven van lehetősége.)

A kategória további cikkei