Fejezetek a numerológiából

A számok eredetéről sokféle feltételezés látott napvilágot, ám kialakulásukat tekintve mind a mai napig meglehetősen hiányosak ismereteink. Állítólag az első írásokkal egyidejűleg, i.e. 4000-3000 táján születtek meg a számok rövid leírására alkalmas jelek, később pedig a számjegyek és számrendszerek. A számírás legrégibb emlékei Mezopotámiából és Kínából származnak. A késő bronzkorból (kb. i.e. 1450-1200) fennmaradt agyagtáblák egyike, amelyik a virágzó föníciai Ugarit városában íródott, bonyolult tételben meséli el egy király tragédiáját, aki katasztrófasorozatok során először, gyermekei egyharmadát vesztette el, majd megölték az életben maradottak egynegyedét, ezt követően azok egyötödét, később egy hatodát és végül egy hetedét.

Nagyon valószínű azonban, hogy már jóval előbb, az őskorban felruházták a számokat mindenféle misztikus erővel, rejtelmes, földöntúli képességekkel. Feltehetően már az ősember felfedezte a nappalok és az éjszakák kettős ritmusát, a holdciklusok periodikusan visszatérő változásait, megfigyelhette, hogy a különböző égi mozgások mennyire kihatnak az életére. Írásos feljegyzések tudósítanak arról, hogy a kaldeusok, az ókori Egyiptom papjai, az arab tudósok, a hindu és kínai bölcsek, az ógörög filozófusok s a zsidó esszéneusok egyaránt szerették a számtani feladványokat, szívesen fejezték ki számokkal az Univerzum rejtélyeit. Vizsgálódásaik során számos matematikai törvényszerűségre jöttek rá. Matematikai tudásukat mind elméleti szinten, mind a gyakorlati életben mesterien tudták kamatoztatni. A számokat, illetve a velük végzett műveleteket használták fel a természet, a világ sokféleségének megfejtéséhez, válaszként a rejtélyes „hogyan?” és „miért?” kérdésekre.

Plutarkhosz görög történetíró és filozófus (i.e. 120-46 körül) meglepve tapasztalta, hogy az egyiptomi Ízisz-kultuszban milyen érdekesen olvad egybe a mitológia a matematikai tételekkel. „Az egyiptomiak azt regélik, hogy Ozirisz halála 17-én következik be, amikor a telihold fogyása észrevehetővé válik. Ezért a püthagoreusok ezt a napot „fényelzáró”-nak nevezik, és általában irtóznak ettől a számtól, mert míg a négyzetnél a 16-os, és a téglalapnál a 18-as az egyedüli síkszám, vagyis az egyetlen olyan egész szám, amelyre a kerület egyenlő a területtel, addig 17 e két szám közé esik, elzárja, elválasztja őket egymástól, és egyenlőtlen részekre oszlik a kilenc a nyolchoz arány szerint. A huszonnyolc év egyesek szerint Ozirisz életének tartama, mások szerint uralkodásának idejét jelzi, ugyanis ez a Hold megvilágításainak száma, és ennyi nap alatt forog körbe saját ciklusának megfelelően. Amikor az ún. Ozirisz temetéseken faragják a fát, egy félhold alakú koporsót készítenek, mert a Hold, valahányszor közeledik a Naphoz, félhold alakúvá válik és fogyatkozást szenved. Ozirisz tizennégy részre darabolását azzal összefüggésben magyarázzák, hogy ennyi nap alatt fogy el az égitest a teliholdtól az újholdig.”

A matematika tudománya és a számmisztika - akárcsak a csillagászatban az asztronómia és az asztrológia - már a kezdetek kezdetén összefonódott egymással, szétválaszthatatlan egységet alkotva. A matematikának ez a két, akkor még egységben lévő ága segített választ találni a természet - és benne az ember -, valamint a kozmosz titkaira, az istenekkel, szellemekkel és holtakkal való kapcsolatok mikéntjére. Az ókor okkultistáinak számára talán a periodicitás törvényének a felismerése jelentette a legtöbbet. Az a tapasztalati megfigyelés ugyanis, hogy az Univerzum bizonyos eseményei, történései - például az égitestek helyváltoztatásai, fényességük ingadozásai - között azonos időszakok telnek el, ezen események előrejelzését tette lehetővé számukra. Innen már csak egy lépés a világ és az emberi élet eseményeinek az összekapcsolása, és máris eljutottunk az asztrológiához.

Az asztrológia, mint az okkult tudományok legfontosabbika, a numerológiára is jelentős befolyással bírt. A numerológia, az asztrológiához hasonlóan, abból a feltételezésből indul ki, hogy a világegyetem nem más, mint egy túldimenzionált emberi test, s a planéták befolyással vannak az emberekre, mert ezek az égi jelek határozzák meg cselekedeteinket, életünk menetét, ugyanakkor az emberek viszont képesek arra, hogy a spirituális rezgésekkel összhangban uralkodjanak az Univerzumon. Mivel a különböző bolygók különböző számokkal vibrálnak, a számok 1-tol 9-ig egy teljes rezgésciklust alkotnak, amelyek ismeretében az emberek számára meghatározó, hogy részükre, mely számok szerencsések, s melyek a szerencsétlenek.

Erről a számokkal kifejezhető rezgésjelenségről James Graham Montrose (1612-1650) skót tábornok a következőket mondta: „Rezgésből álló világegyetemben élünk, és minden ember, aki e világra születik, rá jellemző rezgést bocsát ki, amely rezgésminőség őt mindenki mástól megkülönbözteti.” Érdekes módon ezt a felismerést a modern természettudomány igazolta, hiszen bebizonyította, hogy a világmindenség minden összetevője, rezgésből, hullámból áll. Korunk francia írója, Maurice Druon szerint: „a szám szó, de nem beszédhez való szó. Hullám és fény, de a szemnek nem látható. Végtelen sok variációja van, mégis változatlan. Az élet minden formája a csodálatos számok arcát rejti.”

A zsidó-keresztény számmisztika elsősorban az ókorban élt Püthagorasz tanításán alapszik, e tanokból táplálkozva nőtte ki magát a számmisztika két fontos ága: a keresztény gnózis és a zsidó kabbala. A gnózis jelentése: tudás, megismerés. A középkor keresztény gnosztikusai ezoterikus módszerekkel és különböző számösszefüggésekkel próbáltak magyarázatot találni az emberi lét rendeltetésének és a kozmikus princípium rejtett tudásának jobb megismerésére, melynek megszerzése által remélték az üdvösség elnyerését. A kabbala héber jelentése: tradíció. A zsidó kabbalisták egy nagyon bonyolult számmisztikára épített rendszert használtak a misztikus vallási hittételek tolmácsolására.

Első gondolatra talán hihetetlennek tűnhet a számok fontosságának ilyetén hangsúlyozása, azonban a számolás nélkül még ma is barbárok lennénk; még a legegyszerűbb dolgokat sem tudnánk megmagyarázni. Számok nélkül nem lenne építészet, nem lehetett volna gépeket konstruálni, de még a művészetek: a festészet, a szobrászat, az irodalom, a zene sem nélkülözhetik a számokat. A matematika - állítja Heinrich Cornelius Agrippa von Netteseim (1486-1535), a firenzei új platonikus a misztikát a mágiával összekapcsoló, kalandos életű gondolkodó - feltétlenül szükséges a varázslathoz: „… minthogy mindent, ami a természetes hatóerő segítségével történik, a számok, a súly és a mérték irányít. Amikor egy mágus természetfilozófiát és matematikát művel, és ismeri a központi tudományokat, amelyek belőlük származnak - aritmetika, zene, geometria, optika, csillagászat, mechanika - csodálatos dolgokat tud véghezvinni.” Az egyik út, amelyen a számmisztika létrehozza önmagát, a gematria művészetén keresztül vezet. (A gematria elnevezése a geometria szóból ered). A gematria tulajdonképpen azon a tézisen alapszik, hogy a klasszikus latin, görög és héber ábécének numerikus megfelelője van, mely segítségével a szavakat a betűkkel egyenértékű számokkal azonosítják és értelmezik.

Bár a matematika a számokkal kapcsolatban sok mindent felderített, azonban még ma is bőven akad magyarázatra váró rejtély. Ilyen például a hetes szám misztériuma. Vajon mi lehet az oka e szám oly gyakori előfordulásának? Miért játszik a hetes szám mindig oly fontos szerepet a világ és a vallás történetében? Már Mezopotámiában az asztrológusok a hét bolygót hét közvetítő istenséggel azonosították. A Jupitert Marduk istennel, a Holdat Szinnel, a Napot Samassal, a Marsot Nergallal, a Szaturnuszt Adarral, a Merkúrt Nabuval, a Vénuszt Istárral. A kaldeusok a hét bolygón kívül hétféle eget különböztettek meg. A középkor alkimistái a hét égitesthez hét különböző fémet társítottak: a Nap féme az arany lett, a Holdé az ezüst, a Szaturnuszé az ólom, a Jupiteré az ón, a Marsé a vas, a Vénuszé a réz és a Merkúré a higany. Jelképes madarukhoz, a pelikánhoz fűződő legenda szerint a tojó addig simogatta fiókáit, amíg azok belehaltak ebbe a szeretetbe. Látva ezt a hím, felsértette mellén a húst, hogy vérével keltse életre kicsinyeit. A pelikán tulajdonképpen maga volt a Nap, fiókái pedig a hét bolygót szimbolizálták, az éltető vér jelentette a Nap sugarait, amely egyben a hétféle alapelemet is reprezentálta.

Az eltérő vallások szakrális szövegeiben is számos példát találunk a matematikai képletek és az isteni gondolatok összefüggéseire. Ilyen például Jahve tíz megszólalása, ami megfelel a tízparancsolatnak, vagy említhetjük a muszlimok szent könyvét, a Koránt, amelyben minden szónak hétféle az értelmezése. A Biblia szent számai a hetesen kívül a három (szentháromság), a tizenkettő (az apostolok és az izraeli törzsek száma), a negyven (a vízözön negyvennapos esője, a zsidók negyvenéves vándorlása a pusztában). A befejezettség száma a tíz; a rossz jelképe a hat. Ha ez utóbbit háromszor írjuk egymás mellé (666), a fenevad, az Antikrisztus számát kapjuk.

Az istenségeket már ősidők óta számokkal jelölték meg. Platón athéni filozófus (i.e. 427-347) a szakrális számokat az egyiptomi Thot istentől származtatta, akit a számolás, a mértan és az asztronómia atyjának is tekintett. Az indeknél Siva isten testesítette meg a számokat, vagy amint Appar tamil költő írta: „Ő maga a szám és a számjegy.” A kínaiak Fu-hszi ősatyától eredeztetik a számmisztikát, feltételezésük szerint ő alkotta meg az emberek számára azt a nyolc hármas jelet, az ún. trigramot, amelyet később oly sokat használtak különböző jóslásokra, jövendölésekre. A kínai Caj-sen szerint „Számok kormányozzák a világot”, de hasonlóképpen vélekedtek a számok miszticizmusáról Püthagorasz és tanítványai, a püthagoreusok is, akik a dolgok lényegét a számokban látták megtestesülni. Gottfried Wilhelm Leibniz német filozófus (1646-1716) véleménye szerint „A dolgok lényegei a számok”. Vallásos ember lévén, a Biblia teremtéstörténetéből kiindulva valamennyi számot az egyesből és a zéróból vezette le, ugyanis a Biblia két ősprincípiumot említ: Istent és a semmit. Ahogyan Isten a semmiből teremtette meg a világmindenséget, úgy az 1-es számjegy a semmivel (nullával) párosulva létrehozta az összes többi számot. Abban, hogy a 0 és az 1 segítségével minden szám felírható, Leibniz annak igazolását látta, hogy „A semmin kívül mindennek az egy az alapja”, és ez számára cáfolhatatlan bizonyítok jelentett arra, hogy csak egy Isten létezik.