
Néha az első pillanatban hajlamosak vagyunk eldönteni, hogy a másik fél rokonszenves vagy ellenszenves-e számunkra. Ez a másodperc törtrésze alatt kialakított ösztönös véleményformálás többnyire felszínes. De a téves, túlzó megállapítások között sok telitalálat is akad, s első benyomásunk nem vezet félre bennünket.
Az ember teljes karaktere egyetlen sajátság megfigyelése révén nem ítélhető meg, ahhoz az egész arcot elemezni kell. A különböző arcvonások, sajátságok különböző jellemvonásokat reprezentálnak, ezeknek egymással egyensúlyban kell lenniük. Például egy gyenge állat, kiegyensúlyozhat egy uralkodói vagy vezetői képességre utaló kampós Római-orr.
Régen a festők és szobrászok bizonyos harmonikus arányokkal ábrázolták az ideális emberi testet, így születtek a gyönyörű festmények és szobrok. Úgy vélték, hogy a testmagasságnak a lábhossz hatszorosának, a homlok és az áll közötti távolságnak pedig a testmagasság egy tizedének kell lennie, és ennek a távolságnak meg kell egyeznie a csukló és a középső ujjhegy közti távolsággal. A kiegyensúlyozott arcon három részt tartottak azonos hosszúságúnak: a homlokél és a szemöldök, a szemöldök és az orrlyuk valamint az orrlyuk és az állkapocs közti távolságot.
Az arc alakját elsősorban a magassága és a szélessége szabja meg. Az arc magassága születéskor sokkal kisebb, mint a szélessége, később viszont a magassága nő erősebben. A kifejlődött arc csak nagyjából szimmetrikus, valójában a jobb és a bal arcél nem teljesen tükörképe egymásnak. Az arc alkatát ezen felül a szemgödör mélysége, a szemek egymástól való távolsága, az orrgyökér szélessége, az áll és az állkapocs valamint a fogak állása szabja meg. Az arc egyediségét azonban mégis a cselekvéssel kapcsolatos domináns arcvonások: a szem, az orr, a száj adják. A mozgékony, flexibilis arcból például jó alkalmazkodóképességre és sokoldalúságra következtethetünk.
Mivel az ember külső megjelenése tükrözi belső lelkületének milyenségét, az arcolvasás előtt érdemes eldönteni, milyen az illető vérmérséklete. Temperamentum szerint három csoport különböztethető meg: vitális (élettel teli), tettre kész és mentális (szellemi) típus.
A vitális típusú ember jó húsban levő, kövérkés. Arca pirospozsgás, gyakran pufók, kerek. Extrovertált, szeszélyes, gyorsan reagál az ingerekre. Könnyen válik elégedetté vagy elégedetlenné. Vérbő, mókakedvelő, tréfás kedvű. A játékot előnyben részesíti a kemény munkával szemben.
A tettre kész típus vékony, sovány testalkatú. Arca négyszögletes, derékszögű. Kezei-lábai hosszúak. Állkapocs-vonala tiszta metszésű. Szemöldök csontja, az orra és az arccsontja kiemelkedik. Az ilyen ember éles elméjű, intenzív érzelmű és erős karakterű. Energikus, nyughatatlan, gyakorlatias, tervszerűen dolgozó. Gyorsan döntő és cselekvő.
A mentális típus arca ovális vagy körte alakú, magas, széles homlokkal, elkeskenyedő, puha állal. A kezek és a lábak kicsik és finomak. A test karcsú, rendszerint közepes termetű. A mentális típusú ember szenzitív, fantázia gazdag, eszes és fogékony. Intellektuális, alkotó gondolkodó. Oknyomozó képességei kiválók.
A típusjellemzők gyakorta összekeverednek. Például a tettre kész és a mentális típus kombinációja esetén az arc lehet körte alakú, azonban a tettre kész típust erős orra és kiálló csontjai jellemzik. Ez esetben az illető jó képzelőerővel, józan ésszel és gyakorlatiassággal megáldott ember. Kiváló elme, ugyanakkor kemény munkára képes.
Az archossz az intenzitást, vagyis az erőt jelzi, míg a szélessége az állóképességet mutatja. Egy hosszú, széles arc, jól meghatározott arcvonásokkal és kiálló arccsontokkal erős karaktert jelez. A nagyméretű jegyek nagyvonalú természetről, míg az apró méretek gyenge karakterről árulkodnak. A szélsőséges tulajdonságjegyek rendszerint az ember zsenialitásáról tájékoztatnak.
Általánosságban az arctípusok közül: a nagy kerek arc hedonista, élvhajhász, lustaságra hajlamos emberről; a kis kerek arc pedig gyermetegségről vall. A derékszögű, négyszögletes arcok az ész, a szellem uralmát jelzik a szív (az érzelem) fölött; az ovális arcformák érzelemgazdagságot szimbolizálnak. A széles arcok jó koncentráló képességet, a hosszúkásak pedig remek képzelőerőt jelképeznek.
A szögletes arc kreatív intelligenciát, intenzív gondolkodást, körültekintő, de gyors cselekvést, valamint hatalmas hajtóerőt jelez.
Az ovális és a kerek arc a tréfás kedvű, vibráló, humoros, tehetséges és emocionális karakterű emberekhez tartozik. Szeretik az életet. Hitük az életben nagyon mély. Mindig konstruktív programokon gondolkodnak.
A körte-arc érzékeny idegrendszerű, szenzitív természetet jelöl. A körte-arcúak intuitívek, emocionálisak, fantáziadúsak és intelligensek. Modoruk finom. Kreatívak és romantikusak. Művészi képességekkel rendelkeznek.
Az ovális arcú asszonyok szépnek számítanak, mivel az ovális forma erősíti a "nőiességet", férfiaknál viszont a javak szeretetére, anyagiasságra utal. Ha egy ovális arcú férfinak erős orra és magas homloka van, erős egyéniség lehet, annak ellenére, hogy az áll hiánya a hajtóerő szükségét jelezheti.
A széles arc a szellem nagyvonalúságát jelzi, olyan tulajdonságokkal, mint a tolerancia, jótékonyság. Az ilyen ember képzelete magasröptű, gondolatai magasan szárnyalnak, nem ragadnak le a részleteknél, apróságoknál. A megbocsátás és az elfeledés vezérli viselkedését. A határozottság és az utasítások adása teljesen természetes a számára.
A keskeny, hosszúkás arc állhatatosságot és kitartást feltételez. Egy hosszú-arcú ember - amennyiben más jó tulajdonságokat mutató arcvonásokkal is rendelkezik - sohasem lehet boldog, ha valamit félúton abba kell hagynia. Amit egyszer elkezdett, azt feltétlenül be kell fejeznie, és sohasem adja fel a reményt. Mindenképpen átküzdi magát a munka fárasztó szakaszain.
A kerek arc normálisan fényűző természettel és kövérséggel jár együtt, és joviális, optimista személyiséget mutat. A fényt szeretik, mert eloszlatja a sötétséget. A humor és a nevetés, a jóakarat és a könnyű élet révén a kerek arcú emberek az élet fényes oldalának üzenetét terjesztik.
Ha szögletes archoz vastag állkapocs tartozik, az eltökéltségről, bátorságról árulkodik. Az intenzivitás és a cselekvés legfontosabb jellemzőik. Természetüket az individualitás jellemzi. Csak mennek előre, míg valamit el nem érnek. A sztereotípiák, elcsépelt dolgok elviselhetetlenek számukra.
A körte alakú és lefelé keskenyedő arc szenzitivitást és intelligenciát jelez. Ha az egyéb arcvonások is megfelelőek, az egyén hátterétől (pl. neveltetés, iskolák stb.) függően a szellemi kreativitás, a művészi teljesítmény magas szintjére juthat.
Az arccal, vagyis az ember fejének előrészével, melyen a szemek, az orr, száj van (Magyar Értelmező Kéziszótár), már többféle megközelítésben is foglalkoztunk, most viszont - elsősorban a kínai mesterek tanításaira hagyatkozva - az arcnak az orr és a fülek között található húsos részeiről, az orcákról lesz szó.
Az ősi Kínában
A homlokon található barázdákról, redőkről és jelentésükről, valamint a szemek külső sarkában megjelenő, sugárszerűen szétterjedő apró vonalkákról, melyeket szarkalábaknak neveznek, már korábban részletesen írtam, ezúttal az életkor előrehaladtával száj körül kialakuló ráncok különféle formációit veszem sorba. Ez utóbbiaknak elsősorban a kínai fiziognómia, a mian xiangtulajdonít nagy jelentőséget, de feng shui
Bár hétköznapi értelemben arcon az emberi fej - a homloktól az állig terjedő, a szemeket, az orrot és a szájat is magában foglaló - elülső oldalát értik, jelen esetben elsősorban az ember fejének az orr és a száj mellett található két húsos, párnás - régiesen orcának (vulgárisan pofának) nevezett -
Az emberi arc horizontálisan három régióra vagy arczónára osztható. Mivel ezek nagysága, illetőleg egymáshoz viszonyított mérete sok mindent elárul személyiségünkről, értékrendünkről, az igazi énünkről, ha valakivel hosszabb távú kapcsolatot - szövetséget, szoros barátságot vagy házasságot - szeretnénk kötni, érdemes ezeket alaposabban tanulmányoznunk.
A felső arczóna a hajvonaltól a szemöldökök legmagasabb
A koponya méreteivel a koponyaméréstan (craniometria) foglalkozik. A koponyára jellemző különféle méretek közül fontos információt hordoz a Camper-féle profilszög, az angulus faciei, amelynek egyik szára az orrbejárat alsó széle (sutura interincisiva) és a külső hallójárat közepe közötti egyenes, másik szára pedig ugyancsak a sutura interincisivátóla homlok legkimagaslóbb pontjához térő vonal.
Szemből nézve a fejet és az arcot, feltűnő eltéréseket figyelhetünk meg a különböző személyek fejének körvonalában. A változatosság gyakorlatilag végtelen lehet, ugyanis nincs két tökéletesen egyforma lény, azonban - viszonylag könnyen és természetes módon - az összes arcot három nagyobb osztály valamelyikébe sorolhatjuk. Ezek a következők: I. Hosszúkás arcok; II.
Az arcon vagy állon lévő gödröcskéknek sokféle neve van: nevezik griberlinek, griblinek, de hívják gribedlinek és grüberlinek is. A német eredetű szó töve, a gödör jelentésű grube, a graben, grub (ás) igéből származik. A Czuczor-Fogarasi féle meghatározás szerint az arczgödör, vagy arcz-gödör az arcon, különösen a pofák izmain, leginkább mosolygáskor
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.