Mivel több olvasóm is hasonló kérdéssel keresett meg, és egyébként is elég gyakori az ilyen álom, úgy döntöttem, részletesebben írok erről a témáról.
Az ápolt, fényes és dús hajzat - akárcsak a sima, ráncoktól mentes bőr vagy az ép fogak - az egészség, a fiatalság és a vitalitás jellemzői, ezért a hajunk gyors ritkulása, a kopaszodás általában negatív érzelmeket kelt álmunkban. A legkézenfekvőbb magyarázat az ilyen álmokra az, hogy - még ha a legtöbbször nem is mondjuk ki - a gondolataink a külső megjelenésünk körül járnak, és valószínűleg egyre többet foglalkoztat bennünket, hogy milyennek látszunk mások szemében. Ebben a kontextusban álmunk úgy értelmezhető, hogy félünk az öregedéstől, nehezen, szorongva éljük meg a fiatalságunk, s ezzel együtt attraktivitásunk, szexepilünk elvesztését. A haj elvesztése olykor az erő hiányát is sugallhatja; azt jelezvén, hogy nincs elegendő erőnk, vagy eltökéltségünk, hogy sikerre vigyük a vállalkozásunkat. De az is lehet, hogy az utóbbi időben túl sok teher nehezedett ránk, s ezért érezzünk gyengének és sérülékenynek magunkat.
Másfelől a hajhullás olyan eseménynek is tekinthető, amelyre nincs befolyásunk, amit nem tudunk megváltoztatni. E tekintetben a tehetetlenségünket fejezi ki. Erre a megközelítésre akkor kell gyanakodnunk, ha meg vagyunk elégedve a külsőnkkel, egyáltalán nem érezzük az öregedés, a fizikai gyengülés jeleit. Ez esetben álmunknak fontos üzenete lehet, ugyanis a tudattalanunk a kopaszodásunkkal jelzi számunkra, hogy ideje lenne „felébrednünk”, mert az események kikerültek az irányításunk alól. A megoldáshoz őszintén magunkba kell fordulnunk, és meg kell keresnünk a szorongásunk okát, mielőtt ennek külső jelei mások számára is látható válnak. Érdemes alaposan végiggondolnunk, mi akadályozza terveink, vágyaink megvalósítását. És persze azt is tisztáznunk kell, hogy valóban tehetetlenek vagyunk, vagy csak az önbecsülésünk elvesztése, az önbizalomhiány miatt érezzük ilyennek a szituációt.
A hajhullás olykor kifejezhet zaklatottságot, frusztráltságot, Freud szerint utalhat a szexuális vágy gyengülése miatt érzett szorongásra is. Ez utóbbi elsősorban a férfiakra lehet jellemző. Ha viszont az álmodónak az akarata ellenére borotválják le kopaszra a fejét, az megszégyenítést, illetőleg a sterilizálástól való félelmet jelezhet. A pontos választ azonban - átgondolva helyzetünket - ezúttal is magunknak kell megkeresnünk.

Kommentek
archivált tartalomMargareta Vas #1
:zzz az almaimban ha hajal vagy fogal vagy meszelesel almodom mindeg meg hal valaki a csaladombol vagy kozeli ismeroseim kozul amko ezekel szoktam almodni mindeg azon szoktam gondolkodni hogy vajon ki fog meg halni
2020-09-12 14:33:03