
Noha a harmadik indiai útunkról annak idején több napilapban beszámoltunk, majd később élményeinket Csalo! Csalo! címmel könyvben is megírtuk (elektronikus változata oldalunkról szabadon letölthető), mégis úgy döntöttünk, hosszú, izgalmas és veszélyekkel teli utazásunk emlékeit - fényképekkel színesítve, térképekkel illusztrálva, s ahol szükséges pontosítva - fejezetenként (az ötlettől, az előkészületektől kezdve a megérkezésig) ismét közreadjuk.
Reméljük, ezáltal élvezhetőbb és olvasmányosabb lesz a beszámolónk, és - a címeket böngészve - azon kedves látogatóink is találnak magukat olvasnivalót, akik elsősorban nem India, hanem Törökország, Irán vagy Pakisztán után érdeklődve keresték fel honlapunkat.
Még Orisszában járunk, amikor a kőkori leleteiről híres Báripada főterén kedvesen füttyögő rendőrlányokra leszünk figyelmesek, amíg elkattintunk róluk egy-két kockát, minden irányból leáll a forgalom. A főleg buddhista, dzsaina, hindu zarándokhelyeiről híres Bihárba érve barátságtalan tájon ipari és bányavidéken haladunk északnyugat felé.
Bihár állam elnevezése a vihara
Lassanként alkonyodik, jelentősebb település nincs a környéken, ám az úton egyre többen vannak, feltehetően társaink is a GT Roadra igyekeznek. A Hindusztán északi részét átszelő országút - mely Rudyard Kipling szerint „a hindu világ gerince;” vagy, ahogy az indiaiak mondják: „India nagy ütőere” - egy olyan életfolyam,
Becsukott szemmel is tudnám, hogy átléptünk Uttár Pradés államba, hiszen végre sima az aszfalt, viszonylag széles, jó minőségű az út. Az Északi Tartomány jelentésű Uttar Pradés India legnépesebb állama, az ország lakosságának egyhetede itt él, területe alig több mint háromszorosa hazánkénak, ám lakóinak száma csaknem tizenháromszor annyi. Önálló nemzetként a
A hinduizmus - bár India mellett csupán Nepál, az Indonéziához tartozó Bali-sziget, az indiai-óceáni Mauritius, valamint Fidzsi-szigetek lakóinak többsége hindu - több mint 700 millió követőjével Ázsia legjelentősebb vallása. Sokszínű megjelenése ellenére az egyik legrégebbi világvallás, gyökerei közel 3000 évre nyúlnak vissza. Kialakulása a védikus szövegek megjelenésének
Nem véletlenül tartottunk attól, hogy Agrában már kora reggel rengeteg a turista és a zarándok, a város közelében mindenféle szállító-alkalmatossággal telik meg az út. Egy kevés ide is juthatott volna az aligárhi felhőszakadásból, hisz a járművek és a szél által felkavart porfelhőben olykor még az orrunkig sem
Az Agra-Delhi út ittjártunk óta, alaposan megváltozott, kiszélesítették, minősége sokat javult, s ahogy átlépünk Harjana államba, osztott pályássá válik, látszik, hogy az elmúlt években jelentős turisztikai fejlesztés indult meg. Újonnan épült éttermek, hotelek jelzik, hogy több vendéget szeretnének.
Korán este érkezünk Delhibe, így bőven marad időnk mesélni, megbeszélni a látottakat,
A Delhi-Amritszár-Lahore-Multán-Szukkur-Dalbandin útvonalon közeledünk a pakisztáni-iráni határhoz. Utunk Harjána és Pandzsáb államokon keresztül, folyóvölgyekben, öntözött mezőgazdasági területeken halad. Le se lehetne tagadni, hogy India éléstárában járunk. A termőföldeket csővezetékből vagy csatornákból öntözik, a mezőkön többfelé látunk elektromos- vagy diezel szivattyúk részére épített téglakunyhókat, jellegzetes tartozékai a tájnak.
A határnál fekvő Wagahba most is hiába érkezünk korán; a szabály, az szabály; csak tíz óra után nyitnak; nincs mese, várnunk kell. Bár csak néhány hátizsákos turista van itt rajtunk kívül, fél tizenkettő, mire a pakisztániakkal is végzünk. Pedig ezúttal fél órát nyerünk az időeltolással. A hosszú
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.