
Noha a harmadik indiai útunkról annak idején több napilapban beszámoltunk, majd később élményeinket Csalo! Csalo! címmel könyvben is megírtuk (elektronikus változata oldalunkról szabadon letölthető), mégis úgy döntöttünk, hosszú, izgalmas és veszélyekkel teli utazásunk emlékeit - fényképekkel színesítve, térképekkel illusztrálva, s ahol szükséges pontosítva - fejezetenként (az ötlettől, az előkészületektől kezdve a megérkezésig) ismét közreadjuk.
Reméljük, ezáltal élvezhetőbb és olvasmányosabb lesz a beszámolónk, és - a címeket böngészve - azon kedves látogatóink is találnak magukat olvasnivalót, akik elsősorban nem India, hanem Törökország, Irán vagy Pakisztán után érdeklődve keresték fel honlapunkat.
Érdemes volt sietnünk, mert a mindössze hat kilométerre levő Ajodhjában már menni sem tudunk a sok ezernyi, motyóját cipelő hindu zarándoktól. A főutcán hömpölygő embertömeg cipzárként nyílik szét előttünk és záródik be mögöttünk. Ajodhja a hinduk hét szent városának egyike, azt mondják, mintegy ötezer évvel ezelőtt e városban
Uttár Pradés határán rövid meditálásra megállunk Kushinagarban. E csendes, ligetes helyen szenderült örök álomra Buddha, a nagy vallásalapító. Nyolcvan évesen, súlyos betegen, elgyengülve érkezett ide, két szálfa között megpihenve tökéletes nyugalomban tért meg. Testét itt hamvasztották el. Azóta a buddhisták négy szakrális helyének egyike. A
Észak felé kisebb falvak között vezet utunk. Hatalmas rizs- és jutaföldeket hagyunk magunk mögött, majd hosszan elnyúló teaültetvények között haladva érjük el Sziligurit, az utolsó nyugat-bengáli síkvidéki települést. A levegőt terhelő vízpára miatt csak sejlenek a hegyek, úti célunk következő állomása, Dardzsiling diszkréten megbújik a hatalmas zivatarfelhők
A Sziliguri elágazásnál tábla búcsúzik:„ Viszontlátásra ismét Dardzsilingban!” A síkságra érve az újra kakofóniás zaj, a tolakodó emberek és járművek sokasága, a gőzfürdőre emlékeztető fülledtség hamar visszazökkentenek a valós életbe. Ráadásul a Farakka Barragenál a Gangesz hídján átkelve - miután egy lassan poroszkáló lovas
Szakadó esőben, bal kéz felől elhaladva a Dum-Dum repülőtér mellett, északról érünk Kalkuttába. A városban minden sáros, latyakos, a buszokról fürtökben lógnak az emberek, a rácsos század eleji villamosok inogva csikorognak a síneken. Lepusztult, emeletes viktoriánus házak szegélyezik az utat, turbános szikhek, száris hölgyek, dhotis férfiak, mindenféle színű pária, leprások,
Kalkutta igen sok felsőfokkal és unikummal dicsekedhet; Kidderpore-ban található India egyetlen felnyitható hídja, a Huglin átívelő Haora bridge, melyen napjában közel 60 ezer jármű és megszámlálhatatlan gyalogos halad át, a legforgalmasabb híd az országban. A város büszkélkedhet a világ legnagyobb iskolájával, a 11 638 tanulót foglalkoztató South Point High Schoolt
Még búcsúzásként is tartogat meglepetést a város; közvetlen indulásnál az esőtől síkos márványlépcsőn csúszom el, majd az itt vásárolt hibás térkép tréfál meg minket; rossz irányba navigál, ami cirka három óra időveszteséget jelent számunkra. Kénytelenek vagyunk visszajönni Kalkuttába, ahol viszont már teljesen beállt a forgalom. Mentőötletként javaslom Attilának, üljön egy
Másnap olvassuk az újságban, hogy Orisszában folytatódnak a kvóta-ellenes zavargások. A tüntetések kirobbanásának közvetlen oka az, hogy a kormány a korábbi 20%-ról 38%-ra kívánja emelni az alsó kasztokba és bizonyos törzsekbe tartozók részére fenntartott egyetemi helyek, illetve a számukra biztosított köztisztviselői állások részarányát. A bejelentés hatására a diákok többfelé útakadályokat emeltek, autókat gyújtottak fel, órákra megbénították a forgalmat. Előző nap tehát az örökölt helyükhöz ragaszkodó magasabb kasztbéli főiskolás és egyetemista fiúk zárták el előttünk az utat. Fellélegezhetünk, hogy ennyivel sikerült megúsznunk.
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.