Az orrunk előtt zárják le az alagutat. Hiába kérleljük a rend szigorú őrét, könyörtelenül nemet int. Jóllehet, már szívesen nyúlnék el egy kényelmes ágyban, de most pihenés gyanánt megelégszem egy kis sétával is. A várakozás hosszú perceiben van idom ismerkedni az alagút adataival és történetével. A Pir Pandzsal-hegységet áttörő, Dzsavahar
Nagyobb térképre váltás
Dzsammuból kiérve kezdetben lankás dombok, zöld erdők között haladunk. Az út szélén bámész, kurkászó majmok merednek ránk, figyelik, vajon merre megyünk. Lassan húzunk felfelé. A festői látvány a kies budai hegyek felemelő hangulatát csalogatja elő bennem. Az óriási batár, a buszhoz képest kényelmes helyét most élvezettel értékelem, noha
Ambálába érve az út két oldalán villódzó színes reklámú vendéglők csalogatják magukhoz a megfáradt utasokat. Mi - a menetirányunknak megfelelően - az első baloldali vendégfogadó parkolójába kanyarodunk be. Elmacskásodott lábakkal, ügyetlenül bukdácsolunk át a busz közepén barikádként felhalmozott batyuk és zsákok között. Miközben toljuk egymást a kijárat felé, jobb vesémbe
Végre szabadulunk a határcsapdából, nyílik a sorompó, indulunk, most már Pandzsáb területén folytatjuk utunkat. A vadul nekilóduló szikh sofőrök felszabadultan, kéjes vigyorral röhögnek rám. Értetlenül húzom fel szemöldököm, de végtére is ők vannak itthon. Pandzsáb a szikhek hazája, az enyém pedig a távoli Magyarország.
Életveszélyesen száguldanak el mellettünk a leszorítóst
A hirtelen ébredéstől azt sem tudom, hol vagyok, a szemem ég, a szám kiszáradt, kint és bent sötétség, áporodott testszag ingerli üres gyomrom, különböző horkantások idegesítik érzékeny füleim. Lábam zsibbad, karom fázik. A nyitott ablakokon át besüvít a léghuzat. A koszos ablakfüggöny minduntalan az arcomba csap. Megborzongok. Attila mellettem ugyanolyan
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.