A számok jelentése, misztikuma és szimbolikája

„A szám nemcsak formális mérték, hanem tartalom is, és nem csak tartalom, hanem mozgás is, mert a szám nemcsak a tér mértéke, hanem az időé is.” (Hamvas Béla harminchárom esszéje: Orpheus)

Bár a matematika a számokkal kapcsolatban sok mindent felderített, azonban még ma is bőven akad magyarázatra váró rejtély. Ilyen például a hetes szám misztériuma. Vajon mi lehet az oka e szám oly gyakori előfordulásának? Miért játszik a hetes szám mindig oly fontos szerepet a világ és a vallás történetében? Már Mezopotámiában az asztrológusok a hét bolygót hét közvetítő istenséggel azonosították. A Jupitert Marduk istennel, a Holdat Szinnel, a Napot Samassal, a Marsot Nergallal, a Szaturnuszt Adarral, a Merkúrt Nabuval, a Vénuszt Istárral. A kaldeusok a hét bolygón kívül hétféle eget különböztettek meg. A középkor alkimistái a hét égitesthez hét különböző fémet társítottak: a Nap féme az arany lett, a Holdé az ezüst, a Szaturnuszé az ólom, a Jupiteré az ón, a Marsé a vas, a Vénuszé a réz és a Merkúré a higany. Jelképes madarukhoz, a pelikánhoz fűződő legenda szerint a tojó addig simogatta fiókáit, amíg azok belehaltak ebbe a szeretetbe. Látva ezt a hím, felsértette mellén a húst, hogy vérével keltse életre kicsinyeit. A pelikán tulajdonképpen maga volt a Nap, fiókái pedig a hét bolygót szimbolizálták, az éltető vér jelentette a Nap sugarait, amely egyben a hétféle alapelemet is reprezentálta.

Az eltérő vallások szakrális szövegeiben is számos példát találunk a matematikai képletek és az isteni gondolatok összefüggéseire. Ilyen például Jahve tíz megszólalása, ami megfelel a tízparancsolatnak, vagy említhetjük a muszlimok szent könyvét, a Koránt, amelyben minden szónak hétféle az értelmezése. A Biblia szent számai a hetesen kívül a három (szentháromság), a tizenkettő (az apostolok és az izraeli törzsek száma), a negyven (a vízözön negyvennapos esője, a zsidók negyvenéves vándorlása a pusztában). A befejezettség száma a tíz; a rossz jelképe a hat. Ha ez utóbbit háromszor írjuk egymás mellé (666), a fenevad, az Antikrisztus számát kapjuk.

Az istenségeket már ősidők óta számokkal jelölték meg. Platón athéni filozófus (i.e. 427-347) a szakrális számokat az egyiptomi Thot istentől származtatta, akit a számolás, a mértan és az asztronómia atyjának is tekintett. Az indeknél Siva isten testesítette meg a számokat, vagy amint Appar tamil költő írta: „Ő maga a szám és a számjegy.” A kínaiak Fu-hszi ősatyától eredeztetik a számmisztikát, feltételezésük szerint ő alkotta meg az emberek számára azt a nyolc hármas jelet, az ún. trigramot, amelyet később oly sokat használtak különböző jóslásokra, jövendölésekre. A kínai Caj-sen szerint „Számok kormányozzák a világot”, de hasonlóképpen vélekedtek a számok miszticizmusáról Püthagorasz és tanítványai, a püthagoreusok is, akik a dolgok lényegét a számokban látták megtestesülni.

Gottfried Wilhelm Leibniz német filozófus (1646-1716) véleménye szerint „A dolgok lényegei a számok”. Vallásos ember lévén, a Biblia teremtéstörténetéből kiindulva valamennyi számot az egyesből és a zéróból vezette le, ugyanis a Biblia két ősprincípiumot említ: Istent és a semmit. Ahogyan Isten a semmiből teremtette meg a világmindenséget, úgy az 1-es számjegy a semmivel (nullával) párosulva létrehozta az összes többi számot. Abban, hogy a 0 és az 1 segítségével minden szám felírható, Leibniz annak igazolását látta, hogy „A semmin kívül mindennek az Egy az alapja”, és ez számára cáfolhatatlan bizonyítékot jelentett arra, hogy csak egy Isten létezik.