
A palmisztria Kínában - hasonlóan a fiziognómiához - része a hagyományos kínai gyógyászatnak. A kézolvasást már a Zhou-dinasztia idején, vagyis több mint 3000 évvel ezelőtt ismerték, és mintegy másfél évezreddel később már a betegségek diagnózisában is sikerrel alkalmazták.
A népi orvoslásban ugyanis a diagnózis a páciens testalkatának, külső megjelenésének, mozgásának, nyelvének stb. megvizsgálását, meghallgatását és megszagolását, kikérdezését, valamint a pulzus megfigyelését és kitapintását foglalja magába. Ennek az elméletnek ismeretében a kéz természetes módon tükrözi vissza az emberi test fizikai tulajdonságait.
A kéz tanulmányozása során bebizonyosodott, hogy a kéz állapota, milyensége (a bőr textúrája, az ujjak alakja, ízületei, a hüvelykujj fejlettsége, a körmök állaga, a dombok fejlettsége, a tenyérvonalak futása, minősége, a szimbólumok jelenléte stb.) jelzi a különböző betegségre utaló kóros változásokat. Természetesen a kéz vizsgálata, ezen belül a kézvonalak azonosítása, és megfigyelésük alapján egy-egy betegség megállapítása egyáltalán nem könnyű és egyszerű feladat. A sok-sok információból rendkívül fáradságos munkával és hozzáértő szemmel lehet kiszűrni, és sokszor csupán a tenyérvonalak kusza, bonyolult szövedékének alapos tanulmányozása után lehet felismerni és azonosítani az egyes betegségeket.
A tenyérvonalak apró és finom változásai azonban nem csupán az emberi test kóros állapotáról adnak tájékoztatást, ugyanis ezekhez a változásokhoz olyan tényezők is hozzájárulnak, mint az öröklést szabályozó genetikai kódok, a normális biológiai tevékenységek, egyéni tulajdonságok, személyiség-jegyek, képességek, pillanatnyi lelkiállapotok, érzelmi változások, gondolkodásmódok, szexuális beállítódások stb., melyek tovább növelik a komplexitást és a nehézséget a kéz és a tenyérvonalak egészségügyi tanulmányozása során.
Az emberi test bonyolult és összetett rendszer, melynek alrendszerei egymással szoros és állandó kölcsönösségi viszonyban állnak. Az utóbbiakról nyert megbízható ismeret és tudás birtokában a kéz és a tenyérvonalak alapján készített diagnózisok együtt alkalmazhatók a legfejlettebb tudományos módszerekkel. Manapság, amikor az információrobbanás korát éljük, az egyes tudományterületeket alaposabban kidolgozott szakágakra osztják, azaz a tudományos vizsgálódás, a kutatás egyre jobban specializálódik. Ez a fejlődés a kézelemzést sem hagyta érintetlenül. A modern palmisztria már elsősorban a személyiségjegyek, a pszichológiai, fiziológiai, patológiai és egyéb jellemzők, illetve a kéz teltsége, mérete, formája, az ujjak hossza, alakja, torzultsága, vastagsága, az ujjközök nagysága, a körmök állaga és színe, a dombok fejlettsége, a tenyérvonalak és szimbolikák formája és eloszlása stb. közötti kapcsolatokat, összefüggéseket tanulmányozza.
A kézvonalak orvosi szempontból történő vizsgálata még nagyon fiatal tudományág, azonban ígéretes jövő áll előtte. A napjainkban világszerte népszerű ősi palmisztria a modern tudományok felfedezéseire építkezve, fokozatosan és egyre jobban megszabadult szubjektív feltételezéseken alapuló elemeitől és babonás színezetétől, s mára tudománnyá vált.
A tenyér színe az általános egészségi állapotot tükrözi, a vérkeringés milyenségéről tájékoztat. Az egészséges tenyér halványpiros vagy rózsaszínű, bőrének textúrája pedig sima. A normális tenyerek rugalmasak és erőteljesek. Az ilyen kezek gazdái optimistán tekintenek a jövőbe, és vidáman élik le az életüket. A kívánatosnál sötétebb vagy világosabb színű tenyerek viszont
A száraz, ráncos bőr - ha csak ezt nem foglalkozási ártalom (például mosás. vegytisztítás okozta) - általában a gyomor és a bélrendszer súlyos akut betegségéről tanúskodik, mely gyakran hasmenéssel és hányással jár.
Egyes emberek kezei az izomsorvadás következtében elveszítik eredeti formájukat, lapossá, atrófiássá válnak. Ez különösen a thenar (Vénusz-domb) és a
A kínai orvosi palmisztria számos tenyérformát ismer, melyeket azonban általában négy fő osztályba sorol. Ezek a kerekded, a négyszögletes (négyzet alakú), a homorú és a téglalap alakú tenyerek.
Kerekded tenyér
A gömbölyű, semmilyen szögletes vonást nem mutató tenyerek gazdái egészséges, energikus, szívós extrovertált és optimista emberek. Ritkán vannak lelki problémáik.
Négyszögletes
A tenyér alapos szemrevételezése nemcsak azért fontos, mert tele van idegvégződésekkel, benne koncentrálódnak a Jing és a Luo meridián hálózatok és az ún. akupunktúra-pontok, hanem a külső jellemzői miatt is, melyek ugyancsak fontos információkat hordoznak az ember egészségi állapotáról, illetőleg potenciális betegségeiről. Nem véletlen, hogy a modern kézelemzés vagy az
Az emberek a külsejüket könnyen megváltoztathatják, ám a kezükkel ugyanezt nem tudják megtenni. Az arcot át lehet szabatni, a ráncokat fel lehet varratni, a szem színét korrigálhatjuk kontaktlencsével, de az árulkodó kézfejjel és tenyérrel nem tudunk mit kezdeni, legfeljebb időlegesen lehet az értő szem elől elrejteni.
A kéz egyik leglényegesebb
A kínai palmisztria kizárólag csak jobb- és bal kezet különböztet meg, ellentétben a nyugati kézolvasási, kézelemzési gyakorlattal, amely nem a jobb és a bal kéz között tesz különbséget, hanem az aktív és a passzív kéz alapján vizsgál. Aktív kéznek azt a kezet tekintik, melyet az ember a finomabb munkák végzésére
A kínai kézdiagnosztikaa tenyérterületek felosztása során elsőként az általános irányokat határozza meg. Felső résznek általában az ujjak csúcsait (körömperceit), míg alsónak a tenyér csukló felé eső részét tekintik. A kézvonalak esetében felső résznek a vonal kiindulási szakaszát, vagyis az eredetét, alsó résznek pedig a végződését tartják; baloldalnak a hüvelykujj felőli
A kéz magasabb szintű vizsgálatának jelentőségét mára felfedezte a tudományos világ: orvosok, biológusok, antropológusok, humángenetikusok tudományos eszközként alkalmazzák a tenyéranalitikát diagnosztizálásra, prognosztizálásra. Néhány vizsgálati módszer mindenki által ismert, hisz köztudott, hogy például az imbecillisekre a tömpe ujjak, a polidaktiliára a pluszujj, a Down-kórosokra a majomredő, a rubeola szindrómára pedig a
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.