Bevallom, kedvelem a kínai konyhát, főleg az északiak ételeit értékelem, számomra a pekingi ízek rendkívül ízletesek, talán azért is, mert a rizs mellett (vagy helyette) a mártásos ételekhez szívesen esznek metélt tésztát, galuskát vagy palacsintát, és ok kísérletezték ki, majd tőlük indult világhódító útjára a híres édes-savanyú mártásuk. De nemcsak én, hanem férjem is szívesen fogyasztja a kínai étkeket, azonban csak azokat, amelyeket én - talán kissé magyarosan - készítek el. Kínai étterembe már régóta nem tudom elcsalni, mert a húspuhítótól felmegy a vérnyomása, sajnos ezt a szert a halételekhez is használják, ami számomra teljesen érthetetlen, mert a hal pillanatok alatt megpuhul, nem kéne hozzá húspuhítót adni.
Spájzom polcain sok kínai nyersanyag és fűszer vár sorára, hogy felhasználjam, köztük olyanok, mint például a mással nem helyettesíthető szójababcsíra vagy bambuszrügy, de a sűrítéshez van kukoricalisztem és agar-agarom, ízesítésre pedig gyömbérem, szezámolajom, és természetesen sohasem fogy ki a szójaszószom. Az édes-savanyú mártásokhoz mindig van ananász konzervem, mézem és paradicsomom (az utóbbi nyersen vagy sűrítményként), sok hagymám és fokhagymám, de fel vagyok szerelkezve rizzsel és tésztafélékkel is. És természetesen nem lenne teljes a felsorolás a magam készítette ötfűszer-keverék nélkül.
Nem csoda, ha időnként beiktatom étrendünkbe az édes-savanyú mártással készült ananászos vagy narancsos halat, de ez a mézzel és paradicsommal készült mártás más ételekhez is passzol. Pár hete - próba-szerencse - úgy döntöttem, hogy a sült halhoz édes-savanyú káposztát készítek, ám biztos, ami biztos, egy tepsire való sajtos csigát - pontosabban sajttal töltött, csigaszerűen csavart vajastésztát - is kisütöttem. Mint utólag kiderült, az óvatosság fölösleges volt, mert a káposzta igen finomra sikerült; persze azért a csigák sem maradtak meg.
Édes-savanyú káposzta
Két kanál olíva olajat hevítsünk fel, tegyünk bele két felszeletelt paprikát (ha lehet kétféle színűt), és rázogatva kb. 1 percig süssük. Ezután adjunk hozzá még három evőkanál olíva olajat, és egy csapott kávéskanál sót, valamint keverjünk bele 50 dkg vékonyra szeletelt fejes káposztát. Legalább 3 percig süssük, állandó kevergetés mellett. Ezután adjuk hozzá az előzőleg elkészített - késhegynyi erős piros őrölt paprikát, 2 kávéskanál cukrot vagy mézet, 2 evőkanál gyenge ecetet (legjobb az almaecet, de megfelel a balzsamecet is), vagy citromlevet, 1 evőkanál szójaszószt, 1 evőkanál bort (elhagyható) tartalmazó - fűszerkeveréket. Ezután még legalább két percig süssük a káposztát.
Melegen vagy hidegen sültekhez, bármilyen számunkra kedvelt halhoz adhatjuk, de finom rántott vagy sült zöldségekhez is.
Sajtos csigák
Egy készen kapható, friss vajastészta felületét kenjük meg felvert tojással, majd hintsük meg bőségesen reszelt sajttal.
Tekerjük fel a tésztát és ezután vágjuk kisujjnyi vastag szeletekre. Forró sütőbe tegyük, de utána csökkentsük a hőmérsékletet. Pirosra süssük.
Frissen élvezetesebb, mint hidegen, mert melegen ropogós, míg lehűlve kissé rágóssá válik.
