Bárkivel előfordulhat, hogy a receptben előírt mokkáskanál só helyett egy teáskanálnyit tesz az ételbe, vagy kóstolás nélkül az ételt véletlen kétszer sózza meg a főztjét. Szerencsére többféle megoldás is van az étel ehetővé tételéhez. A sót könnyen semlegesíthetjük cukor vagy méz és almaecet segítségével. Mindegyikből adjunk egy-egy teáskanállal az ételhez, majd megízlelve ellenőrizzük, hogy ehető-e már. Ha még mindig túl sós, folytassuk tovább ezt a praktikát. A másik - sokak által üdvözítőnek tartott - lehetőség, a régóta ismert „krumpli módszer”, ami azonban sajnos tévhit. A praktika mögött az az elgondolás áll, hogyha nyers krumplit főzünk az elsózott levesbe, az felszívja belőle a só egy részét. Ez az eljárás azonban többnyire csak akkor működik, ha kellően sok krumplit teszünk az elsózott ételbe. Az igazság ugyanis az, hogy - noha a krumplik magukba szívnak némi sót, de ezzel arányos mennyiségű vizet is - a leves sókoncentrációja nem sokat változik. Ha viszont ez utóbbi csökkentésére összpontosítva, vízzel öntjük fel az elsózott levesünket, a hígítás révén nemcsak a sótól, hanem a jellemző ízétől is „megszabadítjuk” ételünket. A végső és leghatásosabb módja a sós íz csökkentésének az, ha arányosan megnöveljük az előírt hozzávalók mennyiségét. Ez esetben viszont még időben vendégeket kell hívnunk, mert egyébként garantáltan másnapra is marad ebédünk.
Az ízesítés, fűszerezés során mindig tartsuk szem előtt, hogy a jó ételek jellemzője a kiegyensúlyozottság, vagyis az a fontos, hogy az öt alapíz: az édes, a sós, a savanyú, a keserű és az umami tökéletesen kiegészítse, kompenzálja egymást, azaz lehetőleg egyikük se dominálja túlságosan a többit. Amikor az ízek valamelyike meghatározóvá lesz, általában az étel nem szerez sok örömöt. Természetesen előfordulhat, hogy az a célunk, hogy valamelyik íz uralkodjon a többi felett, ezt azonban gondosan ellenőrizni kell.
Különösen fontos ez, ha enyhén csípős ételt készítünk, ugyanis az ízesítéshez használt - csili, „macskapöcse”, jalapeno, cseresznye stb. - paprikák erőssége a termelőktől függően is változhat. Amikor főzünk, az eredményt sok esetben nem tudjuk előre megmondani, így aztán, az elkészült étel sem biztos, hogy mindenki számára élvezetes lesz. Azonban az ételt ki lehet javítani. Mivel a problémát a csípős ízt adó kapszaicin jelenti, „alkotásunk” jó eséllyel fogyaszthatóvá tehető néhány trükkel.
Először is a legjobb, ha megízleljük a csípős paprikát, mielőtt az ételbe teszünk belőle, ugyanis a paprikák erőssége igencsak változó. Ha az ízlelés során erősebbnek találjuk a szokásosnál, akkor kevesebb mennyiséget kell belőle használnunk, de jobb eltávolítani a paprikából a kapszaicin zömét tartalmazó ereket és magokat. Ha már erre nincs esélyünk, néhány lehetőség még akkor is kínálkozik a csípősség mérséklésére. Ezek a cukor, a savak és a tejtermékek, valamint az ananász. Tehát egy egész komoly „fegyverarzenálunk” van a konyhánkban a csípős étel elleni küzdelemre.
A túl erős étel ízén már egy kevés citromlé hozzáadásával is javíthatunk, ugyanis a sav, semlegesítő hatásával mérsékli a csípősséget. A sav győzedelmeskedik a hő felett! Amennyiben harmonizál az étellel, hasznos lehet a tejföl vagy joghurt is. Öntsünk például tejet az ételhez. Ha ez nem járható út, akkor egy pohárban tejet vagy joghurtot adjunk a vendégeknek. Tehát használjunk tejtermékeket! Ha még az étel készítése közben vagyunk, megpróbálkozhatunk a kockára aprított konzerv ananász hozzáadásával. Az ananásznak ugyanis megvan az a jó tulajdonsága, hogy - miközben jelentősen mérsékli az étel csípősségét - a nagy része eltűnik. Az is javít az étel erősségén, ha mogyoróvajat vagy szezámpasztát keverünk hozzá. Ugyanakkor ezek nemcsak enyhítenek a csípősségen, hanem jobb ízt is adnak az ételnek. Mivel az édes is legyőzi az erőset, a cukor vagy a méz ugyancsak enyhít a csípősségen, különösen akkor, ha olyan citrusfélékkel kombináljuk, mint a citrom vagy a lime. A cukrot vagy a mézet azonban óvatosan adagoljuk, minden egyes kanál után keverjük össze az étellel, majd kóstoljuk meg, nehogy a végén desszert legyen belőle. Ha folyamatosan kóstolgatjuk az ételt, fokozatosan növelhetjük a hozzávalók mennyiségét (kivéve persze a csípősséget kiváltó fűszereket), egészen addig, amíg az élvezhetővé nem válik. Ha történetesen soknak bizonyul az étel, a maradékot eltehetjük a hűtőbe.
Ha már tálaltunk, reszelt sajttal, vagy apróra vágott korianderrel szórjuk meg az ételt, ezzel ugyancsak mérsékelhetjük a csípős érzetet.
Erős étel fogyasztása közben, vagy utána, a legjobban a tej vagy a belőle készült italok hűsítenek, de hatásosak még az édes - nem szénsavas - üdítők is. A vizet viszont kerüljük!
De nemcsak a paprikától - pontosabban a benne lévő kapszaicintól - lehet erős az ételünk, hasonló érzést vált ki a fekete- és a hosszúborsban található piperin is. Ezek a vegyületek ugyanazokat a hőt és csípősséget érzékelő idegsejteket aktiválják, mint a kapszaicin, és hasonlóan erős égető érzést okoznak. A tejtermékekben lévő kazein szerencsére nemcsak a csilipaprika erősségét enyhíti, hanem a borsok között a legerősebbnek, legcsípősebbnek tartott hosszúbors esetében is kellően hatásos.
* Ez az ötödik íz, mely a keleti konyha fontos íze, megtalálható a paradicsomban, a halakban, a sajtokban, a spenótban. Az umami ízt kiváltó nátrium-glutamátot gyakran ízfokozóként használják.