Három kicsi csacsihal

Állítólag a tőkehalfélék családjába tartozó földközi-tengeri csacsihalak egy méternél hosszabbra is megnőnek, a súlyuk pedig akár a 15 kilót is elérheti. Korábban ebben az információban erősen kételkedtem, hiszen eddig csak arasznyi kis csacsihalakat láttam, melyek legfeljebb 30-40 dekások lehettek, akár fagyasztva vagy sütve kínálták őket. Ráadásul - kis kezű lévén - az én araszom jóval rövidebb, mint egy férfiarasz. Tény, hogy ezekkel a nagyfejű, hosszú testű, éles, nagy fogú, fürge ragadozókkal még sohasem akadtam össze élőben, csak fej nélkül, megtisztítva, kibelezve - vagyis ahogyan árusítják - láttam őket.

Ételként sem találkoztam velük az éttermi étlapok kínálatában, de szakácskönyvekben sem leltem receptekre, pedig - mint olvasom - azt írják róluk, hogy bár a húsuk nagyon puha, mégis alkalmasak emberi tápláléknak is. Ugyanakkor viszont felkapott delikátként készítik az üdülőhelyek és a piacok sütődéiben. Ezeken a helyeken közel oly megbecsült eledel, mint például a lángos, vagy a kolbász, amíg a lángoshoz egy kis reszelt sajt, fokhagyma és/vagy tejföl dukál, a sült halhoz valószínűleg - hasonlóan a főtt vagy sült kolbászhoz - egy kanálnyi mustárt, savanyúságot, vagy egy kis majonézt adnak. Ám lehet, hogy rosszul gondolom, ha tévednék, nézzék el nekem, mert életemben először csak pár éve ettem sült csacsihalat. Egy névnapon kínáltak meg vele, és bizony ízletesnek tartottam, bár az is igaz, hogy nem volt összehasonlítási alapom, mert korábban nem volt szerencsém a csacsihalhoz.

A gazdaasszony elmondta sült halának elkészítési titkát, a besózott halat lisztbe forgatta, forró olajban kisütötte és - itt jött a csel - csak ezután pörgette meg a sült halakat őrölt pirospaprikában. A halakhoz majonézes hagymát szervírozott, így együtt ízlett.

Nemrég vettem egy nagy zacskó csacsihalat, hogy én is kísérletezzek, ám nem forró olajban sütöttem ki a halakat, hanem vékonyan kikent tepsibe tettem szép sorjában három besózott, megolajozott halat és a sütőben sütöttem őket ressre. Gyorsan elkészültem az ebéddel. Fenséges finomra sikerültek a kicsi csacsihalak, hozzájuk lilahagymás majonézes krumplit készítettem, és jót ettem belőlük. Férjemnek azonban továbbra sem kínálom, o nincs oda érte, vendégségben ugyan udvariasan megeszi, de látom rajta, hogy szívesebben fogyasztana valami mást.

Ha most a cikk vége felé azt is elárulom, hogy a csacsihal nem más, mint a jól ismert hekk, illetve a hack, sokan felkapják a fejüket, hisz ezt a halfélét szinte mindenki ismeri. A hekket az olaszok hívják csacsihalnak, vagyis asinellonak, innen származik a magyar neve.

A két elkészítési praktikán kívül nem tudok egyéb receptet ajánlani, mert nem tudom elképzelni a hekket csak sült halként, fogalmam sincs, milyen lehet pörköltnek, paprikásként vagy rántva. de biztosra veszem, hogy a sült halakat meg lehet bolondítani fűszerekkel, sőt azzal is, ha a sütés előtt tejben, szójaszószban vagy egyéb pácban áztatjuk be őket. E szavak írása közben jutott eszembe, a hekk valószínűleg jó lehet főzve vagy párolva is. A halakhoz főtt zöldségeket, gyümölcsöket, elsősorban savanykásakat, például narancsot, különböző mártásokat, köreteket adhatunk, sült halak esetén pedig ne feledkezzünk meg a citromkarikákról sem.

Biztosra veszem, hamarosan ezt, az előbb elképzelt főzött vagy párolt változatot is kipróbálom, mert mélyhűtőmben maradt még hat kicsi csacsihalam…