Rosta Erzsébet weboldala


Az olaszországi Vareseben vettünk egy csomag finom kétszersültet. Annyira ízlett a kissé sós ropogtatnivaló, hogy a rágcsálásával nem győztünk betelni. Ezért utunk második állomásán, a félsziget közepén fekvő Gubbioban szinte az első dolgunk volt, hogy itt is vásároljunk egy dobozzal. Ám a sokféle kétszersült között nem leltük fel a keresettett. Vettünk egy másik márkát, de ennek az édeskés íze, de leginkább túl kemény állaga egyikünk ízlését sem nyerte el. Ezért a nagy részét hazahoztuk. Gondosan elraktam egy jól záródó üvegbe, nehogy megpuhuljon. Miután már hónapokig állt a spájzunkban, egyre többször gondoltam rá, kellene vele kezdenem valamit, s az egyik alkalommal az az ötletem támadt, kis gyümölcsös tortácskákat alkotok belőlük. Elhatározásomat azonnal tett követte, és percek alatt elkészültek a tortácskák.

Ehhez a finom, de főként gyorsan elkészíthető édességhez nem szükséges sok hozzávaló. Elég, ha néhány darab kétszersültünk van a kamránkban. A tortácskán lévő gyümölcsök egyaránt lehetnek befőttből valók, vagy frissek, ha viszont az utóbbiak kemények, ropogósak, akkor egy kis cukros vízben nem árt őket kicsit megpuhítani. Ha nincs otthon édes likőrünk, az is jó, ha valamilyen lekvárt kissé felhígítunk. A tejszínhab helyett díszítésként választhatunk valamilyen pudingot - vaníliást, eprest, karamellest vagy csokoládést stb. - is, mert ezekből szintén lehet szép, apró rózsákat készíteni.


Kétszersült tortácskákKétszersült tortácskák

Hozzávalók (kettő vagy négy személyre)

4 kétszersült,
1/2 deci édes gyümölcs-, kávé-, vagy karamell ízű likőr,
3 evőkanál savanykás lekvár (fontos, hogy harmonizáljon a likőrrel),
4 félbevágott gyümölcs, olyanok például, mint a sárgabarack, vagy az őszibarack (az apróbbakat, a málnát, epret, áfonyát hagyjuk egészben),
tejszínhab

Egyesével a kétszersültek mindkét oldalát tegyük bele a likőrbe. (Nem szabad hosszasan áztatni, mert nagyon megszívja magát a kétszersült, és az édesség élvezhetetlen lesz.) Az átitatott szeleteket kenjük meg lekvárral. Ennek kiválasztása attól függ, hogy milyen gyümölcsöt használunk. Ha például aszalt áfonyát teszünk a tetejére, akkor legjobb az áfonya lekvár. Amikor megvagyunk a sütés nélkül készült süteményünkkel, mindegyiket díszítsük fel tejszínhabbal.