Rosta Erzsébet weboldala

Az egrest sokféle néven ismerik, elterjedt mint pöszméte, köszméte, fodorszőlő, biszke, büszke, piszke, tüskeszőlő, persze lehet még több neve is.
Noha a szüleim kertjében jártamban-keltemben be-bekaptam egy-egy zöldes színű, serteszőrös vagy csupasz bőrű egresbogyót, de sohasem lettem rabja e gyümölcsnek, pedig az érettek még ízlettek is, a héjukat azonban sohasem tudtam lenyelni. A jókora, fanyar ízű egreseket, elég csúnyán ettem, a belsejüket egyszerűen kiszívtam, a héjukat meg a markomba gyűjtöttem össze.

Egres bokor
Egres bokor

Úgy emlékszem, ezeken a szúrós bokrokon mintha nemcsak zöld egresek termettek volna, hanem lilásak, pirosasak is, ám ez utóbbiaknak vékonyabb bőrük volt, s ezeket a színes bogyókat nem bokrokról, hanem kis fákról csipegettem. Nemrégen aztán rájöttem, talán mégsem tévedtem, ezek a kis bogyók nem egresek, hanem josták voltak. Én máshol és máskor, mint kint a kertben nem láttam jostát (már ha egyáltalán az volt), és most is csak azt tudom róla, hogy - akárcsak az egresből - az eredetileg a bokros jostából is fácska nevelhető, és - bár a josta bogyók nagyságra, formára, megegyeznek az egres bogyóival - a josta ágain nincsenek tüskék, mint az egresbokron. Ha jól tudom a josta az egres és a feketeribizli nászából született gyümölcs, az íze - az emlékeim szerint - inkább hasonlított a feketeribizkééhez, mint az egreséhez. Persze a feketeribizlinek sincs jó íze, inkább csak feldolgozva - mondjuk szörpként vagy lekvárként - élvezhető.

Josta
Josta

Az egresből már többféle ételt megízleltem, ettem egresszószt és -levest valamint a vele díszített gyümölcstortát is megkóstoltam, ám ezekkel is úgy vagyok, mint a többi gyümölccsel, jók-jók a belőlük készültek, de nyers gyümölcsként (esetleg cukorral vagy mézzel) sokkal finomabbak. Az egrest változatos módon lehet elkészíteni, javasolják levesnek, zselének, dzsemnek, kompótnak, édességekhez adva vagy bornak, szörpnek. Viszont a jostát csak kizárólag az említett kertben próbáltam ki, belőle semmiféle készítményt nem kóstoltam eddig, pedig állítólag ebből is lehet csinálni gyümölcslevet, szörpöt, mártást, kompótot, süteményt, dzsemet, s ha ez utóbbit meg akarjuk alkotni, akkor érdemes párosítani cseresznyével, meggyel, szilvával, vagy más aromás gyümölccsel, fűszerezve pedig, akárcsak az egres, a gyömbérrel finom.

Mégis ha valahol meglátnának egy egresbokrot vagy egy jostafát, kérjenek a gazdától egy keveset a bogyókból, vagy ha piacon ajánlják, vegyenek belőle, próbálják ki, egyikből vagy a másikból süssenek egy süteményt, vagy kavarjanak belőlük egy zamatos szörpöt. Az alábbiakban néhány egres receptet adok meg, melyek azonban ugyanúgy vonatkoznak a jostára is. Elkészítés előtt, mindkét féle gyümölcsöt mossuk meg alaposan. (Nemcsak az esetleges permet miatt, hanem azért is, mert e bogyókat szívesen látogatják a mezei poloskák!) Mindig csak zsenge egrest vagy jostát használjunk, akkor jók, amikor még gyengék a magjaik és héjuk sem keményedett meg.

Mielőtt a recepteket elolvasnák, kérem, ne feledkezzenek meg kedvenc joghurtos pitémről, melynek a tetejére ugyancsak tehetnek az alma, a meggy, a cseresznye, a sárgabarack, a szilva helyett egrest, vagy jostát is. A joghurtos pite elkészítése nagyon egyszerű, nem kerül sokba és nagyon finom, habkönnyű, különböző gyümölcsökkel variálható nyári tészta. A receptjét megtalálják a Kajszi- vagy sárgabarack című cikknél.

Egres vagy josta leves

A megmosott gyümölcsöket cukros vízben puhára főzzük, tejföllel vagy tejszínnel készült lisztes habarással besűrítjük. Sűríthetjük tojás sárgával is. A cukrot ne utólag adjuk a levesbe, mert a gyümölcsök savanyúak maradnak. A levest ízesíthetjük citromfűvel, reszelt citromhéjjal, fahéjjal, vagy gyömbérrel.

Rácsos linzer egressel vagy jostával

50 dkg liszt, 20 dkg vaj vagy margarin, 20 dkg cukor, 1 egész tojás, 1 dl tej vagy 1 kanál tejföl, 1 kis csomag sütőpor, citromhéj, fahéj
A tészta meghintésére: 2-3 evőkanál keksz- vagy zsemlemorzsa
A töltelékhez: 1 kg egrest vagy jostát, 1 dl víz és 30 dkg cukorból készült szirupban 10 percig főzzük, de ne forraljuk.

Jostatorta
Jostatorta

A tészta hozzávalóit jól összegyúrjuk, kétharmad részét kinyújtjuk, és egy tepsit kibélelünk vele, úgy, hogy pereme legyen. Megszórjuk a tésztát morzsával és a cukorsziruptól lecsöpögtetett gyümölcsöket egyenletesen rárakjuk a linzerre. A maradék tésztából csíkokat vágunk és keresztirányban berácsozzuk a tészta tetejét. Tojással megkenjük, és 5-10 percig közepesen meleg sütőben sütjük.

Egres vagy josta torta

Készen vásárolt piskótatorta vagy négy tojásból készített piskóta, 1 kg egres, vagy josta, 30 dkg cukor, 1 pohár víz, reszelt citromhéj, 3 evőkanál őrölt keksz vagy zsemlemorzsa, a torta tetejére tejszín

Egrestorta
Egrestorta

A megtisztított gyümölcsöket egy pohár vízből és 30 dkg cukorból készült szirupban körülbelül 10 percig főzzük, de ne forraljuk fel. A gyümölcsöket leszűrjük és egyenletesen ráterítjük az előzőleg morzsával meghintett tortalapra. A megmaradt szirupot ráöntjük a gyümölcsökre. Fogyasztás előtt a tortát körben díszítsük fel tejszínhabbal, a habrózsákat meghinthetjük manduladarabokkal.

Egres- vagy josta kompót

1 kg egres vagy josta, 10 dkg cukor vagy méz, 6 dl almalé
A megtisztított egrest, vagy jostát cukorral vagy mézzel és az almalével elkeverve, 1-2 percig főzzük. Illik a különböző sült halakhoz, húsokhoz, de tejberizs, tejbegríz, vagy grízpuding mellé adva is remek ízt kölcsönöz az ételnek.

Egres- vagy jostaszörp

1 kg egres vagy josta, 1 citrom leve vagy 2 evőkanál citromlé, reszelt citromhéj, ízlés szerint cukor
A gyümölcsöket tisztítás után a saját levében lassú tűzön puhára pároljuk, majd hozzáadjuk a citromlevet, a reszelt citromhéjat és ízlés szerinti cukorral az egészet gépben alaposan össze turmixszoljuk. Hűtőszekrényben legalább két hétig eláll, lehet hígítani szódavízzel vagy ásványvízzel, de hideg vízzel is finom szomjúságoltó nagy melegben.