Pár év óta a datolyát fügének nevezem, a fügét pedig datolyának. Ez azért különösen furcsa, mert tudom, miként néz ki a füge és milyen a datolya, jó néhány alkalommal láttam, hogy az ovális formájú datolya karcsú pálmafán terem, míg a dundi, szív formájú füge az eperfa félék családjába tartozó fügebokrokon. Arról is van tudomásom, hogy mindkét gyümölcs meglehetősen édes és szinte az egész világon közkedvelt, nemcsak frissen fogyasztják, hanem szárítva vagy préselve is. Én viszont egyiket sem kedvelem, feltehetően ez lehet az oka annak, hogy összetévesztem ezt a kétféle gyümölcsöt. Karácsony táján azonban más a helyzet, mert süteményekbe szívesen teszek egyikből is, másikból is. Választhatok, miből - a zacskónyi datolyából vagy a karikára való fügéből - készítsek valami finom desszertet. Mivel, most karácsonykor, elég keveset használtam fel belőlük, a maradékból legalább kétszer is kreálhatok valamilyen egyszerűen elkészíthető, könnyű édességet.
Datolyagombócok
Vágjunk apróra 25 dkg kimagozott datolyát, majd villával törjük össze. Adjunk hozzá 1 evőkanál forró vizet vagy rumot (esetleg rum aromát), és keverjük sima állagúvá. Hagyjuk állni pár órányit, ezután, ha lágy a massza, szórjunk bele egy kevés pirított darált mandulát vagy mogyorót. Majd egészen apró gombócokat alakítva, egyenként forgassuk meg valamennyit a darált mandulában vagy mogyoróban.
Ripsz-ropsz desszert datolyából
Vágjunk apróra 25 dkg kimagozott datolyát, adjunk hozzá 10 dkg őrölt mandulát vagy mogyorót, esetleg diót, lazítsuk 2-3 evőkanál narancslével, rummal vagy rumaromával, valamint keményre felvert tejszínhabbal. Az egészet csak tálalás előtt keverjük össze, mert ha előbb elkészítjük, a tejszínhab összeeshet.
Fügegolyók
Aprítsunk fel és daráljunk meg 25 dkg szárított fügét, adjunk hozzá 10 dkg porcukrot, fél narancs levét és lereszelt héját, majd 1 evőkanál rummal vagy rumaromával gyúrjuk össze. Apró, diónyi gombócokat formáljunk, és tegyük őket minyonpapírba.
Vaníliapudingos fügekrém
Készítsünk egy tasak vaníliapuding-porból - a leírtak szerint - sűrű krémet, hagyjuk kihűlni. Közben 10 db szárított fügét vágjunk vékony csíkokra, valamint ugyancsak vágjunk apróra 5 dkg dióbelet és 5 dkg mandulát, és lassú tűzön, állandó kevergetés mellett főzzük legalább 10 percig. A kihűlt fügés masszát keverjük hozzá a már kihűlt vaníliakrémhez, és lazítsuk fel kemény habbá felvert tejszínhabbal. Osszuk el igazságosan kehelypoharakba, díszítsük a tetejüket fél dióval, vagy mandulával, de jól mutat a tetejükön valamilyen színes - cseresznye, meggy, eper stb. - gyümölcs is.