Annak idején nem gondoltam volna, hogy ilyen sikert érnek el cukkinis receptjeim, ezért döntöttem harmadszorra is úgy, megint meglepem olvasóimat néhány cukkinis étel leírásával. Már sok mindent írtam erről a zöldségről, így bátran állíthatom, a cukkini a legkedveltebb tökféle. Mivel még maradt a tarsolyomban néhány cukkinis étel-ötlet, megragadom az alkalmat, hogy ismét népszerűsítsem ezt a kedvező tulajdonságú, sokféleképpen felhasználható zsengeséget.
A lédús bébi cukkiniből sokféle étel alkotható, hisz semleges íze jól alkalmazkodik az olyan markánsabb alapanyaghoz, mint például a fokhagyma, a vöröshagyma, a bazsalikom vagy a gyömbér. Az is előnye, hogy olcsó, gyorsan megsül vagy megfő, és - ha csak nem sok olajban sütjük ki a cukkini karikákat - nem is hizlal. Az sem elhanyagolható mellette szóló érv, hogy szinte egész évben kapható. Jó levesnek, köretnek, párolhatjuk, kiránthatjuk, grillezhetjük, készíthetünk belőle ragút, mikróban is megsüthető, édességnek ugyancsak finom a csokoládés cukkinis pite, vagy a muffin.
Fontos, hogy a cukkinit ne főzzük, süssük túl puhára és meghámozni sem kell, csak alaposan lemosni és darabolás előtt levágni a két végét. Noha a cukkini nem tartalmaz sok vitamint, és - eltekintve a héjában felhalmozódó nátriumtól, mely remek vízhajtó - ásványi anyagban is szegény, ez élvezeti értékét egyáltalán nem befolyásolja.
Most két majdnem azonos halas étel képével rukkolok elő, a különbség közöttük mindössze annyi, hogy az első sült halra - mivel nem volt kéznél cukkinim - pikkelyként csemegeuborkát tettem, ez azonban nem nézett ki olyan jól, mint ahogy azt elképzeltem, ezért másodszorra - persze csak néhány hétre rá - a halat cukkinis pikkelyekkel díszítettem fel. Ez már inkább hasonlított egy pikkelyes halra. Első alkalommal köretként a sajtos brokkoli mellé kapros mártást készítettem, másodszorra nemcsak sajtos brokkolival tálaltam az ételt, hanem köretként krumplipürét, salátaként pedig vegyes színes savanyúságot adtam hozzá.
Ha ezután sem lankadna olvasóim érdeklődése e nemes tökféle iránt, akkor meglepem olvasóimat néhány cukkinis édességgel is. Erre viszont várni kell, mert a sok recepttől meghízok, különösen, ha köztük édességeket kínálok, mert amikor elkészítem őket, nemcsak kóstolgatnom, hanem ennem is kell belőlük, ezért nem véletlenül tartok a felesleges kilóktól.
Cukkini pikkelyes hal
Bármilyen filézett halat sózzunk meg, fűszerezzük kedvünkre, forgassuk meg lisztben, és olajban süssük ki. Közben vékony szeletekre vágva, karikázzuk fel a bébi cukkinit, és enyhén sós vízben főzzük rövid ideig. Szűrjük le és a kész halra rakjuk fel a cukkini karikákat, mintha azok pikkelyek lennének. A hal elképzelt szeme helyére tegyünk egy félbevágott fekete olívabogyót, vagy ami hasonlít rá.
Sajtos brokkoli
A brokkolit szedjük rózsáira, mossuk meg, majd miután sós vízben megfőztük, szűrjük le, és várjuk meg, míg lecsöpög róluk a víz. Ezután tegyük őket egy kivajazott vagy olajozott tűzálló tálba, és a brokkoli rózsákat bőségesen szórjuk meg reszelt sajttal. Én trappistát használok, de bármilyen kemény sajttal finom. (Talán parmezánnal a legjobb, de az nagyon drága sajt.)
Színes saláta
Tetszés szerint szeleteljünk fel zsenge fejes káposztát, jégsalátát, paradicsomot és lila hagymát. Az egészet kissé sózzuk meg, öntsünk rá kevés olívaolajat és citromlevet, szórjuk meg bazsalikommal és a felszeletelt hozzávalókat gyengéden keverjük össze.