A+ A A-

Csokorra való zsenge újhagyma

  • Közzétéve itt: Vegetáriánus és halas ételek

 


Újhagyma csokrokRémálmomban olykor előjön az a tavaszi tortúra, amikor felújították a házunkat. Aki tataroztatott már, tudja milyen embert-próbáló kizökkenni a megszokott életritmusból, mennyire hiábavaló a sarkából kifordított házban a keresés-kutatás, miközben a családot mégis el kell látni. Milyen sötétben tapogatózni, amikor csak egyetlen konnektorban van áram, s hogy mily idegőrlő az engedélyekért naponta az önkormányzathoz szaladgálni, vagy percenként hadakozni a mesteremberekkel, pörölni, alkudozni, résen lenni és folyton-folyvást a kedvükben járni, mert ha nem, rögtön akadozik a munka, a pénz meg pereg, mint homokórában a homok, s egyre kevesebb. Milyen izomgyötrő és csonttörő hónapokig ablaktalan és ajtók nélküli házban, összetolt székeken, foteleken az átsüvítő széltől zizegő fóliák alatt álmatlanul forgolódva, görnyedten mozdulatlanul tölteni az éjszakákat.

Lassan teljesen reménytelennek tűnt az egész, mélypontra kerülve úgy éreztem, sohasem érünk a végére, az eladdig imádott otthonomat kezdtem egyre jobban utálni, s ekkor, mint egy jó tündér, frissen és üdén a sok idegen között megjelent egyik szomszédasszonyom, egy óriási csokor saját termésű zöldhagymával. Nem hiába gondolta, hogy e gesztussal felvidít, mert míg átnyaláboltam adományát, hálás mosoly kíséretében minden kellemetlenségről megfeledkeztem. Aznap a munka végeztével, míg a cementes-zsákokkal letakart téglarakásokon üldögélve önfeledten rágcsáltuk a zöldhagymát, mellé parenyica sajtból tépve darabokat, végre felderengett előttünk a remény, hogy egyszer mégiscsak visszatalálunk a rendes kerékvágásba.

Aztán, amikor már ismét helyreállt a rend, és újra szerettem az otthonomat, eltökéltem, én is ültetek pár darab hagymát, hátha lesz belőlük tavaszi csemege, olyan, mint a tavalyi. Az elhatározást tett követte, s az enyhe tél után bizony hamar kibújt a nárciszom, jácintom, krókuszom, gyorsan virágba szökkent hóvirágom, tőzikém, sárga ruhát öltött aranyesőm, s egy szép napon, mikor egy fiú rigó szerelmes éneke felhangzott, a rózsabokor tövében újhagymáim zöld szárait is felfedeztem. Naponta lestem izgatottan, hogy növekednek, dédelgettem őket, s mielőtt felmagzott volna, a gondos gazda jóleső érzésével szedtem ki a földből, s tettem az asztalra szárastul. Miközben családom dicséretét hallgattam, felrémlett előttem nagyanyám figyelmeztető mondata, kislányom a piacon mindig tapogasd meg az újhagymát, vigyázz rá nehogy "bikás" szárú legyen köztük, mert az ehetetlen. Nos az én újhagymáim nemcsak ehetők, de még a zöld száraik is különösen finomak voltak.


Karfioltekercs mustáros mártással és zöldhagymával

A tekercs tésztához
10 dkg margarin, 10 dkg liszt, l tej, 3 tojás

A lisztet a margarinnal addig forrósítjuk, amíg a liszt átfehéredik, felöntjük a tejjel és besűrítjük. Ha kihűlt, elkeverjük a tojás sárgákkal és a tojások kemény habjával. Beolajozott és lisztezett sütőlemezen 1 cm vastagságban elkenjük, és forró sütőben 10-15 percig sütjük. Nedves szalvétára kiborítva még melegen megtöltjük.

A töltelékhez
1 közepes fejű karfiol, 2 dl tejföl, 10 dkg reszelt sajt, kevés só

A rózsáira szedett karfiolt sós vízben megfőzzük, leszűrjük s amint kihűlt 2 evőkanál tejföllel simára keverjük. A tölteléket egyenletesen rákenjük a tészta 3/4 részére, és a tésztát felcsavarjuk. Hosszúkás jénai tálra tesszük, meglocsoljuk a megmaradt tejföllel és rászórjuk a reszelt sajtot. Forró sütőbe tesszük, és rózsaszínre sütjük. Még forrón ferde szeletekre vágjuk.

Mustáros mártás
1 evőkanál mustár, 2 evőkanál szójamártás, 2 evőkanál víz, csipetnyi bors, 1 evőkanál enyhe ecet vagy citromlé, 1 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál sherry, vagy édes vörösbor, 1 csokor zöldhagyma

A zöldhagyma kivételével a mártáshoz valókat összekeverjük, két órán át állni hagyjuk. A karfioltekercseket mustáros mártással meglocsolva és a zöldjével együtt feldarabolt újhagymával díszítve tálaljuk. (Az újhagyma szárát mindig felhasználom, mert a zöld szárnak vitamintartalma ötszöröse a fehér gyökérben levőnek.)


Zöldhagyma szósz

2 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, 1 csokor zöldhagyma, cukor, citromlé vagy kevés ecet, só, 2 kanál tejföl

Az olajban a lisztet barnára pirítjuk, hozzáadjuk a cukrot és a jól megmosott, felkarikázott újhagymát a zöldjével együtt és addig pirítjuk, amíg a hagyma is megpirul. Felöntjük vízzel és 20 percig lassan főzzük. Megsózzuk, ecettel, cukorral és tejföllel ízesítjük.


Sült tojás zöldhagymával

6 tojás, 1 csokor zöldhagyma, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál margarin vagy vaj, kevés só és őrölt  bors, 1 evőkanál sherry vagy édes bor, 1 evőkanál szójaszósz

Vágjuk vékony karikákra a jól megmosott zöldhagymát a szárával együtt. Verjük fel a tojásokat, adjuk hozzá a sót, a borsot és a hagymát. Forrósítsuk meg az olajat a margarinnal vagy vajjal és öntsük bele a tojást. Palacsintaszerűen süssük meg. Előmelegített tálra borítva tálaljuk. Locsoljuk meg a sherryvel elkevert szójaszósszal.


Tésztasaláta

25 dkg metélt tészta, 1 csokor petrezselyem, 1 fej saláta, 3 közepes piros retek, 5 dkg földimogyoró

Főzzük ki a tésztát, szűrjük és csurgassuk le. Vágjuk össze a petrezselymet, vékony csíkokra a salátalevelet, pálcikaformára a retket és durvára a mogyorót. Szórjuk a tésztára, majd az egészet öntsük le a salátamártással. Óvatosan keverjük össze. Fogyasztás előtt legalább 1 órára tegyük hűtőszekrénybe (tovább ne, mert a zöldségek megpuhulnak).

Salátamártáshoz
3 evőkanál olaj, 1 evőkanál citromlé, 1 evőkanál szezámmag, 1 kávéskanál cukor, fél kávéskanál csípőspaprika-krém, 1 gerezd összezúzott fokhagyma, 3 szál vékonyan felszeletelt újhagyma zöldjével együtt, 2 evőkanál szójamártás, só, bors

Pirítsuk aranyságára a szezámmagot. Keverjük össze az összes anyagot.


Zöldhagymás fejes saláta holland módra

1 fej saláta, 1 csokor zöldhagyma, 2 főtt tojás, 1 evőkanál mustár, 1 evőkanál olívaolaj

A megmosott lecsurgatott salátát félbe vágjuk, és laskára szeleteljük. A megtisztított zöldhagymát a szárával együtt vékony karikákra vágjuk. A főtt tojásokat villával összenyomjuk, elkeverjük a mustárral és az olajjal, majd óvatosan belekeverjük a salátát és zöldhagymát. Rögtön fogyaszthatjuk. (Nem kell sózni, sem cukrozni, sem ecetezni!)


Zöldhagymasaláta szerb módra

4-5 csomó zöldhagyma, 2 evőkanál ecet, vagy citromlé, 3-4 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál mustár, só, kevés cukor

A hagymát a zöldjével együtt felszeleteljük, és az ecet, olaj, mustár, só, cukor elegyéből készült mártással elkeverjük. Hűtőszekrényben 4-5 óra hosszat állni hagyjuk, hogy jól összeérjenek az ízek.


Körözött

10 dkg tehéntúró, 10 dkg juhtúró, 5-10 dkg vaj vagy natúr szendvicskrém, 1 csomó zöldhagyma szárával együtt, 1 csapott kávéskanál pirospaprika, késhegynyi őrölt köménymag, só

A vajat kissé megpuhítjuk (a natúr szendvicskrémet nem kell), a zöldhagymát összevágjuk és a kétféle összetört túróval, a fűszerekkel és sóval simára kavarjuk. Zöldhagymával és piros retekkel díszítve tálaljuk.

További olvasnivaló

Kétszersült tortácska - gyümölccsel, tej…

Az olaszországi Vareseben vettünk egy csomag finom kétszersültet. Annyira ízlett a kissé sós ropogtatnivaló, hogy a rágcsálásával nem győztünk betelni. Ezért utunk második állomásán, a félsziget közepén fekvő Gubbioban szinte...

Folytatás...

Kurukshétra, a Mahábhárata és a Bhagavad…

A hirtelen ébredéstől azt sem tudom, hol vagyok, a szemem ég, a szám kiszáradt, kint és bent sötétség, áporodott testszag ingerli üres gyomrom, különböző horkantások idegesítik érzékeny füleim. Lábam zsibbad...

Folytatás...

India - A tibeti pásztorlánykák nyomában

  Nagyobb térképre váltás Amritszárt észak felé hagyjuk el, a szikhek szent városa után egyenesen a tibeti menekülteknek otthont adó Dharamszalába tartunk. A települések között igen jó az út, sokkal jobb mint...

Folytatás...

A jó házasság titka – a fiziognómia szer…

A karakterológia, a klasszikus fiziognómia szakértői szerint az ember arca, külső megjelenése sok mindent elárul a személyiségéről, jellemvonásairól, így többek között azt is, hogy mekkora szociális érzékenységgel bír, mennyire hűséges...

Folytatás...

A hüvelykujj

A kézelemzéssel foglalkozó könyvek a hüvelykujjat tartják a kéz legfontosabb részének, melynek karakteréből sok minden kiolvasható. A hinduk például teljesen a hüvelykujjra alapozzák vizsgálataikat, a kínaiak pedig még ennél...

Folytatás...

Csuklás

A csuklás, vagyis a rekeszizom ismétlődő görcsös összerándulása, melyet az eközben összeszűkülő hangrésen át a tüdőbe áramló levegő jellegzetes zöreje kísér, nem tekinthető betegségnek, és általában a jelenség magától...

Folytatás...

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.
Elfogadom

Ezeket olvasta már?