Rosta Erzsébet weboldala


Hosszú idő telt el, míg rájöttem, kocsonyát nemcsak disznó füléből, farkából, körméből, bőrkéjéből, feje húsából lehet főzni, hanem halból is, vagyis e kopoltyús jószág feje, farka és húsa ugyancsak megteszi. Persze amíg nem ettük meg a halat, s csak kifejezetten vegetáriánus koszton éltünk, szóba se jöhetett a kocsonya. Még a zöldségekből készített sem, ugyanis ebben az esetben a lé megszilárdításához zselatint használnak, aminek a fogyasztását ugyancsak kerültük (és ma is kerüljük), hisz ez állati bőr, csont produktuma. Bár emlékszem még, hogy húsevőként kedveltem a belvárosi Mézes Mackóban kínált aszpikos kocsonyát, amelyben apró kockákra vágott sárgarépák és zöldborsószemek virítottak, s bennük a sárgarépánál kissé nagyobb disznóhúskockák voltak.

Halkocsonyát először pontyból készítettem, noha jól sikerült, sok felesleges munkával járt, így például a hal pikkelyezésével.  De egyéb indokom is volt, hogy másféle hallal kísérletezzek, mégpedig az, hogy az elkészült hallé tetejére ujjnyi vastag zsírréteg telepedett, melyet hiába szedegettem le kanállal, s hasztalan próbálkoztam szalvétával lezsírozni, nem sikerült, mert jutott a tányérokban lévő kocsonyákra is, felületükön sok zsírpötty maradt. Sajnos a most tenyésztett pontyok túltápláltak, és mivel a halastavakban keveset mozognak, nagyon meghíznak, ettől aztán elég zsírosak.

Halkocsonya
A kocsonyakészítés nem egy ördöngös tevékenység, csak arra kell ügyelnünk, hogy megtaláljuk a hozzávalókból a megfelelő mennyiséget. Én a kocsonyához egy másfél-két kilós afrikai harcsát veszek, amit tisztítás után, egyforma vastag szeletekre vágok, majd a szeleteket besózom. A fej és a farok részét, egy vagy két fej, négyrét vágott vöröshagymával, pár gerezd fokhagymával felteszem főni. (A víz mennyisége attól függ, hány tál kocsonyát akarok készíteni, tehát valamivel kevesebb szükséges mintha halászlét főznénk.)  A levet megszórom egy kis paprikával, teszek bele pár szem egész fekete borsot, és adok hozzá kevés sót, mert a halszeletek sózottak. Ha egész harcsát veszünk, akkor a hal fejét és a farka részét adjuk a főzővízhez, ebben az esetben a kocsonyalevet alaposan le kell szűrni, ha csak törzsből készítjük, akkor csak a hagymát és fokhagymát kell kiemelnünk a már elkészült kocsonya levéből. A tisztított lében lassú tűzön főzzük puhára a halszeleteket, ehhez kb. 15-20 perc elégséges. Ha megfőttek a halszeletek, próbaként pár csepp levet csöppentsünk egy tányérra, ha már eléggé megdermedt, akkor adagolhatjuk tányérokba, vagy tálakba. Előzőleg a halszeleteket szűrőlapáttal szedjük ki az edényből, majd osszuk el igazságosan. Ha langyosra hűlt a lé, akkor öntsük a halszeletekre úgy, hogy azokat teljesen ellepje, majd fagyasszuk ki. Ha a mennyiségeket jól eltaláltuk, akkor a tálakba öntött lé hideg helyen néhány óra alatt megkocsonyásodik, és ha kedvünk tartja, már ehetjük is.