A népi gyógyászok emellett a zeller fogyasztását a kismamáknak anyatejdúsítóként, a téli megfázások idején pedig azért ajánlják, mert a szervezetnek védettséget ad. A szerelmi vágyra serkentő zellerben sok E-vitamin van, de bőven tartalmaz C, B1, B2, B6 vitamint, valamint ásványi sókat: található benne vas, kalcium, magnézium, kén és foszfor. Viszont nemrég tudomást szereztem arról, hogy a furokumarinnal fertőzött zeller akár rákot is okozhat. Én bizakodó ember lévén, remélem, nem akadok rá pont egy furokumarinos zellerre, ugyanis a belőle készült jellegzetes ízű, zamatos krémlevest, köretet, mártást és főleg a salátákat szívesen eszem. Ugyanakkor azt is be kell vallanom, ezekből nem túl sűrűn kerül asztalunkra, ötletszerűen veszek egy-egy szép fehér gumót, s ha egyszerre nem tudom elhasználni, akkor szeletelve lefagyasztom, gondolva arra, hogy egy másik alkalommal felhasználom.
A karácsonyi vacsorát viszont egyszerűen nem tudom elképzelni zelleres, hagymás burgonyasaláta nélkül. Az ókorban szerencsehozónak tartott, aromás zeller talán ezért kerül sokak karácsonyi asztalára, mert az emberek ösztönösen bíznak erőt, egészséget adó hatásában.
Zellerkrémleves
Az apró vagy nagyobb kockákra vágott zellert megfőzzük annyi sós vízben, mely éppen ellepi. Ha készen vagyunk, beleszórunk lisztet, és bőségesen meglocsoljuk tejföllel, majd az egészet összeturmixszoljuk és kicsit felforraljuk. Leves gyönggyel és pirított zsemlekockákkal is tálalhatjuk.
Zellermártás
Ugyanúgy készítem, mint a zellerkrémlevest, csak sűrűbbre, mártás állagúra.
Tojásos zeller
A megtisztított zellert apróra kockára vágva kevés sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük, lecsöpögtetjük. Egy serpenyőben olajat, vajat vagy margarint melegítünk, és beleszórjuk a főtt zellert. Közben a tojásokat (annyi tojást vegyünk, amennyit megkíván a zeller, vagy, ahogy mi szeretjük) megsózzuk, felverjük, és a felforrósított zellerre öntjük. Olyan állagú legyen, mint a tojásrántotta. A tetejére reszelt sajtot hinthetünk, vagy megszórhatjuk apróra szelt petrezselyemmel.
Kemény tojásos zellerkrém
A lereszelt zellerhez adjuk keményre főtt tojás villával összetört sárgáját, sózzuk meg, ízesítsük mustárral, citromlével, majd kefirrel lazítsuk kenhetővé. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott tojásfehérjét, és a végén belekeverhetjük felaprított zeller zöldet, vagy ráhinthetjük a zeller leveleit. Hűtve adjuk az asztalra.
Zelleres tócsni
Hagyjunk állni azonos mennyiségű megtisztított, lereszelt krumplit és zellert. Ezután kinyomkodjuk, liszttel megszórjuk, megsózzuk, megborsozzuk, és felvert tojással összedolgozzuk. Kevés, forró olajban félujjnyi korongokat sütünk belőle. Mindkét oldalukat szép pirosra sütjük. papíron leitatjuk. Tálalásnál tartásmártást, vagy fokhagymás joghurtot adhatunk mellé, de tunkolhatjuk tejfölbe is.
Zelleres túró
A nyersen, káposztareszelőn lereszelt zellerhez keverjük pár csepp citromlevet, nehogy megbarnuljon. Vegyünk a zellerrel azonos mennyiségű túrót, kissé sózzuk meg, lazítsuk tejföllel vagy kefirrel, és az egészet keverjük krémszerűvé. Finom pirított kenyérre kenve, vagy egyszerűen önmagában megenni. Ha van zellerlevelünk, azzal díszíthetjük a zelleres túrókrémünket.
Kapros zellersaláta
Gyufaszálnyira vágott megtisztított zellert enyhén sós és ecetes vízben megfőzzük. A megfőtt zöldséget kapros majonézzel összekeverjük. Jégbe hűtve fogyasztjuk.
Almás zellersaláta
Egy meghámozott zellert és súlyra ugyanannyi almát lereszelünk, nyakon öntjük joghurttal vagy kefirrel, késhegynyi sóval megszórjuk és összekeverjük. Lehűtve tálaljuk.
Gombás zellersaláta
Sós vízben megfőzünk 30 dkg vékonyan felszeletelt gombát, majd leszűrjük és hozzáadjuk a fele súlyú gyufaszálnyi vastagságúra vágott zellert. Öntetet készítünk joghurt vagy kefir, kevés só, őrölt bors, mustár és cukor elegyéből. Összekeverjük a salátának valókat, és a tetejét karikára vágott kemény tojással díszíthetjük. (A salátát gomba helyett főtt krumplival, sonkával, párizsival vagy akár sajttal is készíthetjük.
Krumpli saláta hagymával és zellerrel
A megfőzött krumplit és a hagymát vágjuk vékony karikákra, a főtt zellert csíkokra. Soronként rakjuk össze és öntsük le salátalével. (Felhasználhatjuk a zeller főzővízét is.) A tetejét díszíthetjük főtt tojással, meghinthetjük őrölt fekete borssal, vagy piros paprikával.
Waldorf-saláta
Egy közepes nagyságú zellergyökeret és két nagyobb savanykás almát vágjunk vagy gyaluljunk le gyufaszálnyi darabokra, ezután citromlével locsoljuk meg őket, nehogy megbarnuljanak. Öt-nyolc diónak a belét vágjuk késsel durvára (a diót ne daráljuk le apró szemcsésre, mert a saláta masszaszerű, ehetetlen lesz!). Készítsük el a mártást, amihez 3-4 evőkanál citromlé, csipetnyi só és 1,2 dl tejszín szükséges. A mártással keverjük össze a zellert, az almát és a diót. Aki édeskésen szereti, kis cukrot tehet az öntetbe. Lehet ízesíteni őrölt borssal, a citromlé helyett pedig mustárral. A zellert és az almát apró kockákra is vághatjuk. Néhány órára nem árt hűtőszekrényben jól lehűteni. A tálalásnál ép diószemekkel díszítsük a salátát.
A zellert salátának elkészíthetjük főzés nélkül is nyersen, megreszelve, olíva olajos, citromlével leöntve, reszelt almával, retekkel, kukoricával párosítva, vagy vékonyra szeletelt káposztával házasítva. Remek ízű majonézzel is. Cukorral, fűszerekkel ízesíthető, ki, miként kedveli.