Rosta Erzsébet weboldala


Zöldséges, halas tarhonya - 1. fázisNéhány évtizede bizony, még így hívták, becézték, vagy csúfolták a gépi tarhonyát, s ez a találó elnevezés valóban illett erre az apró, gombóc formájú tésztára. Írásomnak az adta az apropóját, hogy ma véletlenül úttörő gombócból készítettem zöldséges, halas egytálételt ebédre.

Mivel egyéb teendőim miatt kevés időm maradt a főzésre, végigpásztáztam éléskamrám kínálatát, és ekkor akadt meg a szemem a tarhonyán, ami a lezárt üvegben már jó ideje arra várt, hogy végre rátaláljak. Az ebéddel gyorsan meglettem, csak a hagyma, a fokhagyma és a sárgarépa tisztítása, darabolása, a tonhal steak felbontása, s a mirelit zöldborsó kiemelése a hűtőszekrényből követelt némi fáradságot, valamint a nyersanyagok puhára főzéséhez kellett néhány perc. De még így sem tartott 20-25 percnél tovább az egész, ezért arra is futotta időmből, hogy a zöldséges, halas tarhonyáról - hogy másoknak is kedvet csináljak hozzá - főzés közben néhány felvételt készítsek.

Emlékszem, édesanyám nagyon finom házi tarhonyát tudott készíteni, a keményre gyúrt tésztát lereszelte és megszárította, mely aztán lezárt üvegben közel egy évig is elállt. Készített köretként pirított tarhonyát pörkölthöz, tejfölös paprikás szaftos húsos, halas, gombás ételekhez, de volt, amikor paprikás krumpliba, vagy lecsóba szórt belőle, hogy dúsítsa vele az ételt.

Én is szívesebben vásárolok házi tarhonyát, a ma elkészített gépit fogalmam sincs, hol és mikor vehettem, pedig ez utóbbinak ugyancsak számos jó tulajdonsága van, szintén többféleképpen, könnyen el lehet készíteni és ízre is jó.

Olyan érzésem van, mintha az utóbbi időben mostohán bánnánk e régóta használt szárított tésztával, hisz mint említettem, én is elfelejtkeztem arról, hogy a polcon - készletként - van egy fél üvegre való tarhonyám. Most, hogy a gépiből is kifogytam, az első adandó alkalommal mindkettőből - a kéziből és a gépiből is - „bespájzolok” egy-egy zacskóval, mert nem árt, ha van belőle ilyen is meg olyan is.

Zöldséges, halas tarhonya - készenHa körítésnek szánjuk, általában személyenként 5-10 dkg tarhonyát számítsunk. A tarhonyát állandó kevergetés mellett felhevített olajon pirítsuk meg szép rózsaszínűre. Ha megpirult, belekeverhetünk apróra vágott vöröshagymát, majd sózzuk meg. Meghinthetjük őrölt pirospaprikával, de ez nem fontos. Kétujjnyi vízzel engedjük fel, keverjük jól össze, fedjük be és lassú tűzön pároljuk puhára.


Zöldséges, halas tarhonya

Személyenként 5 dkg tarhonya, 15 dkg mirelit zöldborsó, két kockára vágott sárgarépa, apróra szelt vöröshagyma, zúzott fokhagyma, két karika felkockázott kaliforniai paprika, egy doboz vizes tonhal steak, olaj, só

Olajon pirítsuk meg kissé a vöröshagymát, adjuk hozzá a zöldségeket, a tarhonyát, s a végén pedig a tonhal steaket. Sózzuk meg, öntsük fel másfél ujjnyi vízzel, forralás után egész lassan pároljuk készre.

A halas tarhonyát másféle zöldséggel is készíthetjük, nagyon finom lehet gombával, karfiollal, káposztával is. Egyébként a zöldséges, halas rizst is hasonlóan készítem el.