Rosta Erzsébet weboldala


Már jó ideje meg akartam venni Hans-Ulrich Grimm (nem a híres mesemondó Grimm testvérek egyikéről van szó!) A leves hazudik című könyvét, de mindig közbejött valami. Végül is - anélkül, hogy szándékomról tudott volna - a közelmúltban a férjem lepett meg vele.  Megörültem ajándékának, s rögtön belekezdtem az olvasásába. Azóta már csaknem két hónap telt el, de még mindig nem végeztem vele, pedig a könyv érdekes témát tárgyal, jó stílusban íródott, és amit feltár, olykor sokkolja az olvasót, legalábbis én így voltam vele.  Ezért teszem félre időnként, ugyanis idő kell, hogy megemésszem az olvasottakat. Aztán ismét győz a kíváncsiságom, s újra hozzáfogok a könyv tanulmányozásához. Jóllehet már korábban is hallottam az E-számokkal jelölt élelmiszer-adalékanyagokról, és voltak ismereteim a különböző színezékekről, tartósítószerekről, antioxidánsokról, emulgeátorokról, sűrítőanyagokról, zselésítőkről, csomósodást és lesülést gátló szerekről, cukor helyettesítőkről, enzimekről, mind a mai napig veszek messziről hozott, nálunk érlelődött déligyümölcsöket, mélyhűtött árukat, tejipari termékeket, füstölt sajtokat és néha édességekre, némely pektinnel dúsított lekvárra is vevő vagyok, sőt nemrég megkívántam a gumimacis cukrot. Bár ne tettem volna!

Grimm könyve hasonló témát jár körbe, mint dr. Kalas György E-számokról összeállított tanulmánya, ő is aromákról, ízfokozókról ír, amit olvasva rájövünk, hogy élelmiszereink zöme tulajdonképpen műétel, a vásárlók átverését szolgálja. Tájékozatlan, naiv és persze kényelmes vagy nem tud főzni az, aki a különféle márkájú, agyonreklámozott leves porokból készíti levesét. Érzéki csalódás a szupermarketek polcain árult pizza, de gyanús a lasagna, a sonkás tortellini, a csevapcsicsi, s a bolognai is. Laboratóriumi trükkel készülnek az eperízesítésű  pudingok, fagylaltok, krémek, desszertek, joghurtok. Bár gondoltam, hogy annyi eper nem terem, hogy a sok-sok joghurtba is jusson, azt azért nem tudtam, hogy az eper „természetes” ízét egy Ausztráliában honos fa fűrészporából nyerik. Egyes márkás sonkák vágóhídi maradékokból és disznóbőrből készülnek, hozzáadva sokféle adalékkal. A füstölt árukat - sonkákat, sajtokat, lazacot - folyékony füsttel bolondítják meg, de folyékony füst kerül a mártásokba is. Mint égen a csillag, annyiféle aroma létezik, van sajt-, pörkölt-, hal-, bélszín-, csirkecomb- és csirkemell-, máj-, szalámi-, disznóhús-, kolbász, bélszín-, és még tengernyi aroma. Például a „valódi” tyúk ízt 600-féle ízanyagból nyerik.  Nem járnak jobban a vegetáriánusok sem, mert szinte valamennyi gyümölcs- és zöldség készítményben van valamilyen mesterséges ízfokozó.

Manipulált ízű élelmiszereink, nemcsak az embereket, hanem háziállatainkat is becsapják. A macska és kutya tápszerek legtöbbször vágóhídi hulladékból készült, egér-, giliszta-, és olasz ételeket idéző ízesített aromájú bogyók, melyektől csak meghíznak a szerencsétlen jószágok. A jutalomfalatok zacskóján látható szarvasmarha, nyúl, kacsa, pulyka, tyúk piktogramok csak a termék ízére utalnak, hogy miből készültek, rejtély a számunkra. De egyre kövérebbek, túlsúlyosak a nassoló és rágcsáló gyerekek is, táplálkozásuk hiányos, kevés vitaminhoz és ásványi anyagokhoz jutnak, sokuknak már magas a vérnyomása, gyakori köztük a diabétesz, az allergia, az asztma. E civilizációs gyerekbetegségek megjelenése nem kis mértékben az értéktelen és haszontalan porleveseknek, a különféle ízesített, sós chipseknek, a nyakra-főre vedelt édes üdítőknek, különösen a mézédes Coca-Colának tulajdonítható. Kimutatták, hogy a Cola már a gyerekeknél csontritkulást okozhat, az édességek fogyasztása pedig növeli csontjaik törékenységét. Sajnos már a csecsemők is ki vannak téve a veszélyeknek, elég, ha csak a melamint tartalmazó kínai gyermektápszer miatt a Pekingi Olimpiát követően kirobbant botrányra gondolunk.  A csecsemőeledelekkel etetett és ámított kisbabák mamáit a tápszer előállítói egyszerűen lebeszélik a szoptatásról.  Persze a búsás haszon érdekében.

Az élelmiszeripar azzal védekezik, hogy az ízletes alapanyagokra, nincs elegendő fedezetük, ezért alkalmaznak hihetetlen trükköket, hogy helyettesítsék, pótolják a hozzávalókat. Az eladandó áruknak pedig kívánatos csomagolásúaknak, jó kinézetűeknek, finom ízűeknek, kellemes illatúaknak kell lenniük, és az eltarthatóságuk sem utolsó szempont. Az ízek és a szagok virtuális világában a reklámok egyre agresszívabbak, a blikkfangos hirdetések félrevezetik a vásárlókat. De nem őszinték az ugyancsak adalékanyagokkal dúsított, legfinomabb csokoládék sem, a pékáruk szintén titokzatos szerekkel készülnek, ízfokozó glutamátot adagolnak szinte valamennyi zacskós levesbe, felvágottba, leveskockába. És ez még semmi, olvasom, hogy szennyvíztisztítás során keletkező hulladékból kenyeret, joghurtot és gulyást készítenek. Biohulladékot adnak a gyümölcslevekhez, a péksüteményekhez, a tejtermékekhez. Erre mondják azt, hogy egészség a kukákból.  A tojásokat megszabadítják a koleszterintől, a rákból virslit készítenek. Vágható víz van a párizsiban. Emésztést segítő biológiai katalizátorokat - úgynevezett enzimeket – tesznek az élelmiszerekbe, zsemlékbe, dzsúszokba és a mosóporokba. Vegyszerekkel javítják a fagylaltokat, süteményeket. Például a tonikban lévő keserítő ízű kinin, erős plazmaméreg, mikrobaölő, fogyasztása látási zavarokat és allergiát okozhat. Az ételekben található magnézium-diglutamát ízfokozó halántéklüktetést, hát- és fejfájást okozhat, gyakran vérnyomás-emelkedéssel járhat. Ez utóbbi az ún. „kínai étterem-jelenség”.  A guar-gumi, amit a mérgező guar gyomnövény magvaiból nyernek, allergiát keltő sűrítőanyag. A rágcsálnivalókba, marcipánkészítményekbe, máktöltelékbe, nugátokba , müzlikbe, fűszerekbe, rágógumikba szintetikus butil-hidroxi-toluol kerül.  De nem kívánom a rémségeket tovább fokozni, pedig lenne még bőven írnivalóm.

Ha jól emlékszem egy svájci szakember azt nyilatkozta, hogy rizikómentes élelmiszer nincs.  Persze azt sem tudjuk, mit tartalmaznak a piaci zöldségek, gyümölcsök, no és a bio-élelmiszerekről is elég rossz tapasztalataim vannak.  Most azonban maradjunk a leveseknél, ezekről kívánok írni. Mindenekelőtt bevallom, hogy én is ettem már - mindössze háromszor - zacskós levest, egyszer megkínáltak egy brokkoli ízűvel, másodszor én kívántam meg a paradicsomlevest nyaralásunk idején, nem volt sem jó, sem rossz, sőt tényleg paradicsom ízű volt, harmadszor pedig kaptam egy japán zacskós levest. Ez utóbbit hetekig csak nézegettem, amint spájzunk egyik polcán hevert, arra várva, hogy megegyem. Végül nekiduráltam magam, forró vizet engedtem rá, vártam egy kicsit, majd nekiálltam a tésztával dúsított valaminek. Az ízéről nem nyilatkozom, mert senkit sem akarok megbántani. A tésztát még kihalásztam belőle, ám a levét képtelen voltam elfogyasztani.

Állítom, hogy a mesterséges ízű, laboratóriumi zacskós leveseknél sokkal jobbak, a különböző természetes alapanyagokból otthon, hagyományos módon összeállított levesek. Legtöbbjük elkészítése rövid időt vesz igénybe, és kedvünkre ízesíthetjük őket. És ami egyáltalán nem mellékes, a magunk készítette levest fogyasztva nagyjából azt is tudjuk, hogy mit eszünk! Mielőtt néhány receptbe belekezdenék, essék néhány szó magáról a levesről.

A magyarok többsége levessel kezdi a fő étkezéseket. Vannak, akik el sem tudják képzelni ebédjüket, sőt  vacsorájukat sem leves nélkül, de mára sok azoknak a száma is, akik egyáltalán nincsenek oda a levesekért, mert azt teljesen felesleges ételnek tartják. A leves-pártiak viszont úgy tartják, hogy a jó leves az ebéd legfontosabb része, tápláló, fokozza az étvágyat, kitágítja a gyomrot elősegítve ezzel az emésztést. A magyar levesek általában rántással vagy habarással készülnek, de ismertek a sűrítés nélküliek is, ezekbe az alapanyagokon kívül levesbetétként valamilyen tészta, vagy rizs kerül, amiket nem kell csirizesre főzni. A leveseknél személyenként 2-3 dl vizet számítva, ha elfő a víz, utána kell önteni. Lassú, kellő ideig tartó főzést kíván, ha nagyon forr a leves, akkor lúgos ízű lesz. Pirospaprikát csak módjával használjunk, de a fűszerezéssel is csínján bánjunk, például a paradicsomlevest sem kell nagyon megcukrozni, mert a cukor elnyomja a leves eredeti ízét. A nehéz, tartalmas ételekhez, könnyebb leves dukál, vagy el is hagyhatjuk ezt a fogást.

A levesekkel úgy vagyok, hogyha néha-néha megkívánok egy-egy tál levest, azt elkészítem, és jóízűen megesszük. Tény, hogy egyikünk sem leves függő, de vannak kedvenceink, melyeket sokszor szívesen fogyasztunk el. Miközben a levesekről írok, felejthetetlen zamatok és aromák jutnak eszembe. Keresztanyám zöldséglevesének ízét most is ínyemen érzem, a frissen szedett zöldségeket nem kockára vagy hasábra vágta, hanem lereszelte, nagyon lassan főzte puhára, s grízgaluskát szaggatott bele. Kamasz koromban vendégségben ettem olyan paradicsomlevest melynek tetején egy kanál tejföl virított. Furcsának tűnt a látvány, de a kétféle íz nagyon jól harmonizált egymással. Van olyan ismerősöm, aki a zöldborsóleveshez nem tejet ad, hanem tejfölt, egyik nagybátyám felesége pedig a gyümölcsleveseket nem tejföllel vagy tejszínnel habarta be, hanem szódavízzel. Ahány ház, annyiféle ízű étel.

Mióta nem eszünk húst, csak halat, a hamis „húslevest” sok zöldséggel, vöröshagymával, fokhagymával és sok-sok sárgarépával főzöm, csipetnyi sáfránnyal színesítem, s az illúzió kedvéért néhány csepp olívaolajat adok hozzá. Többnyire grízgaluskát szaggatok bele. A korhelylevest afrikai harcsával készítem, a végén vékony tejfölös habarással teszem simává. A bab-, karalábé-, zöldbab-, karfiol-, gombalevest nem sűrítem sem habarással, sem rántással, befejezésként csak tejfölt adok a levesekbe, amivel még kicsit forralom.  A gyümölcsleveseket viszont tejföllel és liszttel vagy kukoricakeményítővel habarom be. Ezeket a leveseket citromhéjjal, fahéjjal, szegfűszeggel teszem pikánssá.  A levesekbe nem adagolok se bort, se más szeszes italt. Bevallom, életemben még nem ettem borlevest, s a férjem sem kóstolt eddig, de valahogy egyikünk sem érezte ennek hiányát.

Specialitásaim a könnyen készíthető krémlevesek; valamennyi alapjaként egy nagy fej vöröshagymát és egy közepes krumplit használok. Többféle krémlevest készítek, például sárgarépa-, zeller-, sütőtök-, hagyma krémleves szerepel az étlapomon, ez utóbbihoz sok hagymát adok, fűszerként pedig őrölt borsot. Valamennyit tejfölös habarással sűrítem, de olykor adok a leveshez reszelt sajtot, vagy tojássárgáját, ilyenkor viszont kevesebb lisztet teszek bele. Nem sok leveshez használok pirospaprikát, de a halászlé mellett szerintem megkívánja a piros szint a tojásos köménymagleves, a gombaleves, a majoránnás krumplileves, vagy a savanyú káposztás korhelyleves is. A zöldborsóleveshez csak kis tejet öntök, a lencseleveshez pedig kevés reszelt tormát adok.

A különböző levesekbe, különböző levesbetétek illenek, például csipetke a bablevesbe, reszelt tészta vagy grízgaluska a zöldséglevesbe, pirított zsemlekocka vagy leves gyöngy krémlevesekbe, ám a legtöbb levesbe nem kell tésztát tenni. Egyébként már lehet kapni mindenféle formájú levestésztát, nem kell kínlódni készítésükkel. Grízgaluskát azonban nekünk kell elkészíteni, ízre nagyon finom, de sokszor vallunk vele szégyent, hol keményre sikerül, hol meg szétesik. Én egy tojásfehérjét felverek kemény habbá, hozzáadom a sárgáját és annyi búzadarát, hogy gyenge tésztát kapjak. Csendesen fövő levesbe szaggatom, s 2-3 percig főzöm. Lényeges, hogy a kikevert galuskatésztát ne hagyjuk állni, azonnal használjuk fel.

Kommentek

archivált tartalom

Szegfû Ildikó #1

Nagyon szeretem a leveseket, sok zöldséget használok, sokszor csak egytál ételként fogyasztom. A falusi nyaralásom alatt a tanyán termelt zöldségeket veszem meg, amibe rontó szellemként csak a kerozin épül be. Ennyi mérget nem tudok kikerülni. A frissen fejt tej is csodálatos élmény. A tejet az újonnan elterjedt gyomnövények kiirthatatlan tömege teszi tönkre, de legalább a tehénen keresztül menő folyadékot issza meg az ember. Az üzletben nem is nagyon lehet épp ésszel vásárolni.

2008-10-22 08:26:54