A szabálytalan időközönként feltűnő, fényes, szabad szemmel jól látható üstökösök már régóta felkeltették az emberek figyelmét. Az ősi időkben - az utcai világítás és a városi légszennyezés hiányában - bárki megfigyelhette megjelenésüket. Hirtelen feltűnésüket, az égitestek harmonikus mozgásához képest szabálytalan viselkedésüket, rossz ómenként értelmezték.
A falvak és települések lakói félelembe estek, amikor feltűnt egy üstökös az égbolton, jövetelüket súlyos járványok, betegségek, balszerencse, háziállataik elvetélésének, vezérek, hercegek halála előjelének tekintették. Azonban nem kellett sok idő, hogy rájöjjenek, hogy valahol a földön mindig meghal egy herceg, halva születik egy borjú, vagy felüti a fejét valamilyen betegség.
Arisztotelész (i.e. 384-322), a görög tudós, filozófus az égboltot tökéletesnek és állandónak tartotta. Az üstökösök múlékony természete azt sugallta számára, hogy azok nem részei az égboltnak, hanem csupán földi kipárolgások, melyeket a felső atmoszféra hője lobbant lángra.
Bár a római filozófus, az ifjabb Seneca (i.e. 4 - i.u. 65) már helyesen, azt feltételezte, hogy az üstökösök a bolygókhoz hasonló égitestek, ennek ellenére Arisztotelész elképzelése egészen a 14. századig tartotta magát. Végül a híres dán csillagász, Tycho Brahe (1546-1601) adott megdönthetetlen bizonyítékot arra, hogy az üstökösök szintén égitestek.
Ma már azt is tudjuk, hogy az üstökösök átmérője általában 100 km-nél kisebb, és fagyott illékony gázokból, valamint néhány nehéz elemből állnak. A nagybolygók között illetve azokon túl, a Naprendszer külső részén keringenek. Megfigyelésükre többnyire csak akkor nyílik lehetőség, ha a Nap közelébe kerülnek, és látványos kómát, csóvát fejlesztenek. Az üstökösök a Naprendszer egyik leglátványosabb égitesttípusát alkotják. Annak ellenére, hogy időnként rendkívül feltűnőek, valójában kisméretű, nehezen megfigyelhető, sötét objektumok. Csak a Nap közelében tündökölnek látványosan, központi csillagunktól távol az észrevétlenség homályába burkolóznak.
Edmond Halley (1656-1742), az angol matematikus és csillagász publikált egy tanulmányt, melyben bebizonyította, hogy az 1531-ben, 1607-ben és 1682-ben megfigyelt üstökösök azonosak, és előre jelezte az üstökös visszatérését 1758-ra. Az üstökös 1758 végén valóban megjelent, és tiszteletére a Halley nevet kapta.
A későbbi számítások azt is igazolták, hogy Angliának a Hódító Vilmos vezette normannok általi meghódítása idején 1066-ban megfigyelt nagy, fényes üstökös ugyancsak ez volt, és a feljegyzések alapján megállapították, hogy i.e. 240-től mintegy 76 évenként tért vissza.
1909-ben és 1910-ben a világ nagyobb városai - London, New York, San Francisco, Tokió, Moszkva és Prága - tele voltak gyógyitalt és „üstökös betegség” elleni tablettákat kínáló házaló kereskedőkkel, amelyekkel védelmet kívántak nyújtani a közeledő félelmetes Halley-üstökös hatásai ellen.
Az előbb említett Halley üstökös számos ember tragédiáját okozta, akik fölött diadalmaskodott az „üstökös átok”. Sokan azt hitték, hogy eljött a világvége, küszöbön áll a földön kívüli lények támadása, akik az üstökös farkában várva azonnal elözönlik a földet, amint az üstökös átsöpör rajta. Az emberek jelentős összegeket fektettek be gyógy-tablettákba, hozzátartozóikat a föld alá költöztették, értékeiket eladták. Voltak, akik öngyilkosságot követtek el.
A Halley üstökös 1910-ben valóban hordozott magában mérgező gázokat, amint azt a csillagászok egy évvel a földközelbe érkezése előtt felfedezték, de csak hónapokkal később derült ki, hogy ez az üstökös csóvájában nyomokban előforduló cianid volt. Akárcsak a többi üstökös esetében, a katasztrófák, földrengések, áradások, a világégés és az Armageddon ezúttal is elmaradtak.
Üstökösről álmodni, azt „üzeni” az álomlátónak, hogy sürgősen meg kell szabadulnia a fizikai és lelki akadályoktól, és tovább kell haladnia a céljai felé.