A talizmán kifejezést az arab talizm szóból eredeztetik, melynek jelentése varázskép. A hiedelem szerint a talizmánban rejlő mágikus erő minden bajtól, szerencsétlenségtől megvédi viselőjét.
A talizmán lehet kis kép vagy apró szobor, lehet gyűrű, medál, a legnevezetesebb talizmán azonban a Hope-gyémánt volt, amelyet halványkék színéről neveztek el kékkőnek. Ez a talizmán azonban minden tulajdonosára halált hozott. Utolsó viselője a szerencsétlenül járt, elsüllyedt Titanicon utazott, s azóta - 1912 áprilisa óta - a kő állítólag az Atlanti óceán mélyén nyugszik.
Híres volt a Veldeim grófok sorsgyűrűje is, amelyet gondosan őriztek egészen 1625-ig, amikor a két Veldeim testvér, Josias és Gottschalk a vagyonon osztozkodtak, s a gyűrűt is meg akarták felezni. Az egyik fivérnek a gyűrű, a másiknak a drágakő jutott, ezzel a felezéssel megtört a gyűrű varázsereje. Feljegyezték, hogy Napóleon (1769-1821) egy fáraósírban talált szkarabeuszt ajándékozott egy egyiptomi asszonynak. Az ajándékozás után a császár minden tevékenysége sikertelenségbe fulladt.
A szerelmi talizmánok közül a leghíresebb Medici Katalin medalion talizmánja. Ezt a talizmánt, melyet korábban apácák hordtak a betegségek távol tartására, az egyik thüringiai kolostor gyűjteményéből szerezte meg a későbbi tulajdonosa, egy férfi. Később derült ki, hogy a kalandos utat bejárt medál, eredetileg a szerelmes Medici Kataliné volt, melyet számára mágusai és asztrológusai készítettek. A sors fintora, hogy ezt az érzéki szerelmet hirdető talizmánt hordták a tájékozatlan, szentéletű apácák.
Albertus Magnus (1193-1280) filozófus, regensburgi püspök, papírra vetette a hét bolygóhoz tartozó talizmán részletes leírását, hatását és elkészítési módját, melyek közül a Hold és a Vénusz talizmánról Yliaster Daleth Rejtett erők című könyvében a következő olvasható: "A Hold talizmánját ezüstből készítsük. Csiszolt, kerek lemez legyen. Egyik oldalán varázsnégyszög álljon, melyekben kilenc számsor mindegyikének összege 369-et adjon. Másik oldalán a planéta hieroglifája szerepeljen. Bőrruhás asszony, növő Holdon állva, fején fényes csillag a Hold szóval. Tavasz hétfőjén készítsük a Szűz vagy a Capricorn első fokában. A talizmánt fehér vászonba kell burkolni, és így ragályok ellen biztosan megóv. Vigyük magunkkal mindenekelőtt utazások alkalmával, mert ilyenkor minden veszélyt elhárít és megvéd a tolvajok ellen. A Vénusz talizmánja kerek, csiszolt rézlemez. A négyszög minden számsorának összege a 175-öt adja. Másik oldala a bolygót ábrázolja. Hiányosan és érzékien öltözött nőalak, a combjánál Cupido áll. Kezében zeneszerszámokkal, feje fölött a Vénusz. Mindezt vassal véssük rá, amikor a Vénusz jó aspectusban áll, a Hold, a Bika vagy a Szűz első fokában. A talizmánt göngyöljük selyembe. Csodálatos ereje van a talizmánnak, megszerezhetjük vele mindenki szerelmét, és bármennyire gyűlöl valaki, ha csak egyszer poharába mártjuk, elszáll minden haragja”.
A muszlimok talizmánja az aranyból és ezüstből készült Ta’wiz, nyakban, karon, mellen vagy csípőn hordott kis tok, belsejében Korán idézetekkel. Ezek a talizmánok védelmezik viselőjüket a rossz szellemek ellen, és gyógyulást biztosítanak a beteg embereknek.
A görögök a Filatha (talizmán) viseletéhez különösen nagy szerencsét fűznek, melyet a csecsemők és a kisgyerekek ruhájának a hátára tűznek, a felnőttek pedig a zsebükben vagy az erszényükben hordoznak. Számos dolgot, tárgyat használnak talizmán céljára, melyről azt gondolják, hogy védelmet nyújt a gonosszal szemben. Ilyenek például az aranykeresztek, szent medálok, rózsafüzérek vagy bármilyen szent földről származó, vagy megáldott dolgot tartalmazó illatszeres zacskók.
Dél-Ázsiában a hímvesszőt ábrázoló talizmánok kedveltek. Eredetüket az indiai Siva lingamból származtatják, Thaiföldre kambodzsai szerzetesek révén került. Amíg a régi pénisz talizmánokon Sivához szóló fohászok, imák olvashatók, a későbbieken buddhista szövegek. A thai emberek ezeket a talizmánokat „dicsőséges pótpénisznek” nevezik, az ifjak és a férfiak csípőjükre kötött zsinóron hordják ruhájuk alatt, a valódi péniszük fölött, abban a reményben, hogy még vonzóbbá teszi a szaporító szervüket. Nem ritkán, a férfiakon egyidejűleg több ilyen kis talizmán is fityeg, egy a szerencse növelése érdekében, egy másik a nagyobb vonzerő reményében, míg a harmadik, hogy védelmet nyújtson a golyók és a kések ellen. A thai pénisz talizmánokat elsősorban szerzetesek készítik fából, csontból vagy szaruból, hatásfoka nagymértékben függ készítője karizmájától és elismertségétől.
Míg a pénisz talizmánok valós képet adnak a péniszről, az anatómiailag korrekt vagina talizmánok meglehetősen ritkák, ugyanis a női genitáliák formája, mintázata sokkal bonyolultabb a férfiak kúp vagy henger alakú hímvesszőinél és gömb alakú heréinél.
A vagina - természetes és metaforikus formában - egyaránt mágikus védelmet és szerencsét jelent. A hiedelem szerint a szeméremtestet ábrázoló talizmán védi a gyerekeket a rontástól, az asszonyokat pedig a termékenység örömével és sok boldogsággal ajándékozza meg.