Az égbolton látható szivárvány, körív alakú, színes sávokból álló fényjelenség, amely akkor keletkezik, amikor a rézsútosan sütő nap sugarai megtörnek a rendszerint távolabb hulló esőcseppeken. A külső csíkja vörös, s a többi szín sorrendben: narancs, sárga, zöld, kék, indigó, ibolya.
Az emberek képzeletét régóta foglalkoztatja a szivárvány. Megpillantását többnyire szerencsés ómennek tartják. Feltételezik róla, hogy a szivárvány átívelő hídként húzódik ég és föld, valamint az istenek és az emberek között. Ebből az elképzelésből származhat a szivárványhíd, vagy a tündérek hídja kifejezés, de szivárványt a mennyország kapujának is hívják. A germánoknál a szivárvány-hidat az istenek építették, hogy az elhunyt harcosok lelke ezen jusson fel az istenek várába. A buddhisták szerint Buddha a hétszínű szivárvány-lépcsőn jött le az égből a földre.
Indiában Indra isten nyilát jelképezi. Kínában, Kambodzsában és Afrika egyes részein kígyónak vélik. A görög mitológiában Írisz a szivárvány megtestesítője. A sintoista japánok, pedig abban hisznek, hogy szülőhazájuk, Japán szivárványból született.
A Szentírásban, Isten a vízözön után, ígéretének jeléül, szivárványt küldött az égre, ezzel kívánta megüzenni, hogy nem pusztítja el többé vízözönnel az emberiséget. Ez az ígéret egyúttal szövetség, amelyet Isten minden földi élővel kötött. Az eső után rendszeresen föllépő természeti jelenség tehát újra és újra emlékeztette az embert Isten kegyelmére és szövetségére.
A svájci alkimista, orvos, Paracelsus (1493-1541) a szivárványról azt írta, hogy úgy születik, mint az asszony gyermeke. Éppen annyi időre van szüksége, mint a magzat kifejlődéséhez. Bármely órában születhetnek, noha nem szeretik a szárazságot és a túlságos nedvességet, sem a hideget, sem a meleget. Télen megfagynak, nyáron kiszáradnak. Tüzes színüket a tűz sójából kölcsönzik. Az 1471-ben német nyelven, majd száz évvel később Heltai Gáspár kolozsvári pap fordításában megjelent Csízió említ egy Bedo nevű bölcs csillagászt, aki azt írta, hogy negyven esztendővel az ítélet napja előtt elvész a szivárvány e világról, legelőször az fogy el, midőn e világ elkezd végződni.
A Csízió szerint, amikor tiszta az idő, és szivárvány látható az égen, akkor eső lesz, ha pedig eső után látni szivárványt, feltisztul hamarosan. Ha dél felé van a szivárvány, igen nagy eső; ha napnyugatra van, csak egy kicsiny eső lesz. Ha napkeletre van, és a Nap már kezd lenyugodni, szép időt jelent. Mennél zöldebb a szivárvány, annál szelesebb lesz az idő.
Megfigyelők tudni vélik, hogy a Hold-szivárvány jóval halványabb és ritkábban látható. Hazánkban a nyugati égen feltűnő szivárvány időjavulást hoz, a keleti szivárvány látványa rosszabbodást jelent. A reggeli szivárvány, esőre utal.
A népi időjósok szerint: egy szivárvány a keleti égen, jelzi, hogy másnap száraz, napos idő lesz. A nyugaton feltűnő szivárvány megjelenése, azt jelenti, hogy a következő nap dézsából fog ömleni az eső.
A török és a magyar néphit egyaránt úgy tartja, hogy megváltoztathatja a nemét, aki át tud menni a szivárvány alatt.