Szerencsés az az ember, akinek a sorsát valamilyen véletlen körülmény vagy ezek láncolata jóra fordítja, vagy sorsának alakulására kedvező hatással van. A szerencse, noha mindannyian vágyunk rá, akaratunktól függetlenül alakítja sorsunkat, többnyire váratlanul vagy véletlenül jön.
Ebből kiindulva állítják róla, hogy a szerencse forgandó vagy elszalasztja a szerencséjét. Az udvarias köszöntésekben ma is használatosak a „van vagy volt szerencsém; legyen máskor is szerencsém”; találkozásnál a kihez van szerencsém?, vagy a „minek köszönhetem a szerencsét?” kifejezések. A szerencsés emberre mondják, hogy mázlista, ördöge van; sikeres, burokban vagy jó órában született; megfogta az Isten lábát; jól imádkozott; a varjú is neki károg; almát szed a száraz fáról; elkapta a szürke ló farkát; még az ökre is borjadzik; ha szarba markol, az is arannyá válik a kezében; az istennyila is csak mellette csap le.
A régi görögök a véletlen körülmények számukra kedvező alakulását annyira fontosnak tartották, hogy panteonjukban az egyik legkedveltebb istenségük Tükhé, a szerencse istenasszonya volt. A görög filozófus, Plutarkhosz (46 k.-120 k.) szerint a Sors istennőjével együtt imádták. Tükhé uralkodott a véletlen eseményeken, az élet változékonyságán, ingatagságán, egyaránt osztott áldást és balszerencsét, ám amikor olykor túlságosan bőkezűen bánt a jutalmazással, felkeltette Nemeszisznek, az igazságosztás istennőjének a neheztelését.
Tükhé, a szerencse istennője a legrégebbi görög költők műveiben nem szerepel, azonban Homérosz (i.e. kb. 9 század) a Démétér-himnuszban utal egy ilyen nevű tengeri nimfára, aki virágokat szedett játszótársával, Perszephonéval, mielőtt az utóbbit Hadész az alvilágba magával ragadta. Hésziodosz (i.e. 8. század) Ókeanosz és Thetisz lányai között sorolja fel, míg Pindarosz (i.e. kb. 522-440 k.) a Moirák között emlékezik meg róla.
Fortuna, a boldogság, a siker és a szerencse istennője - görög közvetítéssel - a legendás király, Servius Tullius (i.e. 578-534) uralkodása alatt honosodott meg a rómaiaknál, és hamarosan igen népszerűvé vált. Sőt egy időben Fortunát tekintették a legfőbb itáliai istenségnek, és az istennő tiszteletére - akitől gazdaságot és szabadságot reméltek - a plebejusok és a rabszolgák június 24. napján minden évben ünnepséget tartottak.
Id. Plinius (23-79) a véletlen szerencsét isteni hatalomnak tartotta, és Plutarkhosz (46 k.-120 k.) a Rómaik szerencséjéről c. művében megkísérelte megmutatni, hogy az emberek nagy vívmányai sokkal inkább a jó szerencse, mint az éleslátás, hősiesség eredményei. Példaként megemlítette, hogy mennyire kapóra jött számukra Nagy Sándor halála i.e. 323-ban, Babilonban, amikor seregeivel éppen megszállni készült Itáliát.
Mivel a véletlen segítségét sokan óhajtják, ezért alakulhatott ki oly sok hiedelem, amely a szerencsével, vagy annak az ellenkezőjével, a balszerencsével kapcsolatos.
Ezek közül néhány: a németeknél, ha kora reggel egy férfi szűz lánnyal vagy pappal találkozik, balszerencsét jelent; ha viszont szajhával, jó szerencsét jelez. Szerencsét jelent egy napon belül, véletlenül ugyanazzal az emberrel kétszer összetalálkozni. Még szerencsésebb először az indulásnál és másodszor a visszatérésnél találkozni az emberekkel. Ez különösen a szerencsejátékosoknak jó ómen. Az oroszok szerint, akit találkozásnál vagy telefonon nem ismernek meg, szerencsés lesz, és meg fog gazdagodni.
Ha kártyázás közben a partner elvét egy ütést, vagy elveszíti a játékot, nem szabad a balszerencsére hivatkoznia, mert a szerencse forgása nem fog megváltozni. Az új baseballütőre még használat előtt rá kell köpni, mert így szerencsét hoz. Ugyancsak jó ómen, esős időben golfozni. A golfjátékosok sikeres nap elé néznek, ha páros számú ütővel kezdenek a játékhoz, és nem használnak négynél több labdát.
Ha valaki dicsekszik a szerencséjével, tegye hozzá: Jó órában legyen mondva, és közben az asztal lapját, ha fából van, háromszor kopogtassa meg, alulról-felfelé, nehogy balra forduljon a szerencséje. Akinek jót kívánnak, vagy jó szerencséről beszélnek, háromszor át kell köpnie a bal válla fölött, és a szerencséjét ebben az esetben is le kell kopognia háromszor a fán.
Szerencsét hozónak tartják a négylevelű lóherét, a kis diót, az öt sziromvirágú orgonát, az akasztott ember köteléből egy darabot. Ha valaki ugyanazt a ceruzát használja a vizsga során, amellyel a vizsgára való felkészülés során dolgozott, a ceruza emlékezni fog a válaszokra, szerencsét hoz tulajdonosának.