A katolikus egyház szentjeiről, Simon és Júdás Tádé apostolokról kevés bizonyosat tudunk. A legenda szerint az első században éltek, Örményországba és Perzsiában mentek hirdetni az igét, és küldetésük teljesítése közben, Suanir városában szenvedtek mártírhalált.
Szent Simon kortársaitól a buzgó, rajongó jelentésű zelóta melléknevet kapta, valószínűleg azért, mert mielőtt apostollá lett volna, a Palesztina fölött mindenféle idegen uralmat elutasító nacionalista zelóta párt tagjaként tevékenykedett.
Szent Júdás Tádéről úgy tudják, hogy anyja Mária Kleofe, a Boldogságos Szent Szűz közeli rokona (sógornője vagy unokatestvére) volt, és vele együtt állt a Golgotán Krisztus keresztje mellett.
A mártírhalált halt zelóta Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok ünnepét október 28-án tartja a katolikus egyház. Hozzájuk fohászkodnak a reumás fájdalmaktól szenvedők, melyek a jellemzően október végén kezdődő nyirkos, hideg időben gyakran súlyosbodnak. Simon, akit a halálát leíró egyik történet szerint kettéfűrészeltek, védőszentje mindazoknak, akik fűrészt, vagy ahhoz hasonló fogazott szerszámot használnak. Júdás Tádé pedig a reményvesztett, elesett emberek patrónusa.
A nyugati világban ünnepüket - október 28-át - sokan a tél kezdetének tekintik. Az angolszászok körében Simon és Júdás Tádé napján köszönt be tél, általában ez idő tájt ér véget a - nálunk „Vénasszonyok nyarának nevezett” - rövid (október 18-a körül kezdődő) „Szent Lukács nyaruk.” A francia parasztok is ilyenkor, október végén fejezik be a munkát a földeken, és e szentek ünnepén kerülnek a fészerbe a sarlók és a kaszák. A lengyel földművesek régi megfigyelése, hogy Simon és Júdás Tádé napjára megvastagszik a felhőzet, és Galíciában is arról beszélnek, hogy „lassú ügetéssel közeleg már a tél.”
A britek esős időre számítanak ezen a napon, ami valószínűleg azzal magyarázható, hogy a régi rúna naptárakban - az apostoli ténykedésüket megelőző halász foglalkozásukra utalva - hajó volt a jelképük.
Régi angolszász hagyomány, hogy e szentek ünnepén fekete borsot szórnak a várandós mamákra, ettől ugyanis azt remélik, hogy anyajegy lesz a születendő gyermeken, amit szerencsésnek tartanak.
Ez utóbbit viszont a görögök ellentétesen ítélik meg, hogy véletlen se történhessék ez az újszülöttel, a megfogant kismamáknak tartózkodást javasolnak a paradicsom fogyasztásától. (Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy náluk június 19-én ünneplik Simont és Júdás Tádét.)
A Brit-szigeteken régen a leányok szerelemjóslást is tartottak ezen a napon. Fogtak egy almát, melyet óvatosan - ügyelve arra, hogy a héja el ne szakadjon - meghámoztak. Ezután az almahéja a jobb kezükbe vették, és a szoba közepére állva, hangosan egy - a szentekhez szóló - versikét recitáltak, melyben arra kérték Simont és Júdás Tádét, hogy árulja el a leendő kedvesük nevének kezdőbetűjét. miután ez a rövid mondóka elhangzott, háromszor körbefordultak, és a bal válluk fölött hátravetették az almahéjat. Ha szerencséjük volt, az almahéj egyben maradt, és kirajzolta jövőbeli szeretőjük nevének iniciáléját. A darabokra szakadt, és ezért semmilyen betűre sem emlékeztető almahéj viszont azt jelezte, hogy sohasem kötik be a leányzó fejét. Hogy ez ne történjék meg, és egy év múlva ismét megpróbálkozhassanak a jövendöléssel, a pórul járt hajadonok az alma magjait kiszedték, és forrásvízbe téve megitták.