Brehm szerint a sünfélék családja az egyik legősibb emlőscsalád, legismertebb képviselőjük, a közönséges sündisznó, vagy tövisdisznó (ez utóbbi névvel Erdélyben illetik) a dinoszauruszok kora óta él Földünkön. Bár az Újvilágban nem őshonos, Eurázsiában és Afrikában igen elterjedt, csak a nagyon hideg helyeken nem él meg. A többnyire gyümölcsökkel, magvakkal, apró emlősökkel, kétéltűekkel, gilisztákkal és rovarokkal táplálkozó sün erdőkön, mezőkön, ligetekben, kertekben egyaránt felüti tanyáját. Manapság már szinte hihetetlen, hogy ezt a kedves, mókás és jellemzően félénk jószágot egykoron a farmerek kártékony lényként kezelték, és ha megláttak egyet, azon nyomban megölték.
Eleink körében ugyanis az a hiedelem járta, hogy a sünök kiszívják a tehenek tejét, s ezzel veszélyeztetik az állatállományt. I. Erzsébet angol királynő uralkodása idején azzal vádolták e szerencsétlen teremtményt, hogy ő a felelős a parasztgazdaságok termésének elpusztításáért, és hordozója a pestisnek. Egy 1566-os parlamenti határozat nyomán minden egyes sündisznó elpusztításáért - a fejének leadásakor - 3 penny jutalmat adtak. Amikor rájöttek, hogy egyik vád sem igaz, csakhogy tovább üldözhessék őket, az terjedt el róluk, hogy ezek a kis jószágok ellopják a tyúkok tojásait, feltörjék és megeszik őket. Mindezeknek annyi volt a valóságtartalma, hogy sün szereti a tejet, és olykor szívesen elfogyasztja a földön fészkelő apró madarak tojásait is.
A kor előítéletét tükrözi, hogy Shakespeare sem volt rokonszenvvel irántuk, ugyanis a Szentivánéji álom című művében (2. felvonás, 2. szín) az alábbi mondatokat adja az első tündér szájába: „Kettősnyelvü pettyes kígyók, / Tüskedisznók, innen el; / Félre undok poc, vakondok, / Asszonyunkhoz ne közel!” [Arany János fordítása]
Nem volt sok szerencséjük a sünöknek Afrikában sem, ott azt találták ki, hogy a bőrükből és a töviseikből termékenységnövelő varázsszert lehet készíteni. Közép- és Kelet-Európában elsősorban a cigányok jelentettek rájuk veszélyt, ugyanis abban a hitben a sün egyes testrészei gyógyítják a részleges vakságot, a kelevényeket, a kopaszságot és a leprát, az elfogott sündisznókat agyagba forgatták, majd megsütötték és megették.
E tévhitek igencsak megtizedelték a sündisznó-állományt, pedig ennek a meglehetősen óvatos, félénk kis állatnak - a rókán és néhány ragadozó madáron kívül - alig van igazi ellensége. Általában kerüli a veszélyt, ám ha nem tud elmenekülni, összegombolyodik, és ilyenkor a tüskéi minden oldalról védelmezik. Csak akkor nyújtózkodik ki, ha leöntik, vagy vízbe dobják, illetve, ha füstöt fújnak rá.
A sündisznó megítélése nemcsak koronként, de kultúránként is változott. Kínában szent állatnak tekintették és védelmet élvezett. Arisztotelész azt írta róluk, hogy képesek előre jelezni az időjárást. A sumérok számára a Föld Anyát megtestesítő Istár istennő emblémája volt. Minószban és Mükénében az ásatások során számos apró sündisznó figurát és sündisznóval díszített vázát találtak. Görögországban, Rodosz szigetén valamint Etruria (a mai Toszkána) területén i.e. a 6. században sündisznó alakú edényeket használtak a csecsemők elhantolására. Az egyiptomiak számára a sün a reinkarnációt szimbolizálta, feltehetően annak a tévhitnek tulajdoníthatóan, hogy a téli álomba vonulását halálaként, míg a tavaszi felébredését az újjászületéseként értelmezték.
A régi rómaiak a Sün Apó részére ünnepségeket tartottak február 2-án. Az évszázadok során ebből lett az amerikai Mormota nap, vagy az európai Gyertyaszentelő ünnepe, mely az időjárás előrejelzése szempontjából nevezetes nap. Ha ezen a napon a medve, mormota vagy a sün felkel és fennmarad, vége a télnek, ha viszont visszamegy aludni, még több hetet kell várni erre. Egy másik - kevésbé ismert - időjós babona szerint, ha a téli álmából felébredő sün eszik, majd utána összegömbölyödik, hamarosan eső várható.
Egyébként ezzel egyáltalán nem merült ki a sün időjós tudománya. Az angolszászok valóságos barométerként tekintettek rá, és használatára rigmusokba foglalt útmutatókat dolgoztak ki. Megfigyelték, hogy fészke bejáratának megerősítésével, illetve átépítésével a sün előrejelzi a szélerősödést és a szélirány megváltozását, lelassult mozgásából, nehézkes tevékenységéből pedig a közelgő viharra következtettek.
Egy régi legenda szerint, amikor az ördög felcsempészte magát Noé bárkájára és egy lyukat fúrva el akarta süllyeszteni a hajót, tüskéivel a léket betömve, a sün sietett az utasok segítségére, és ezzel megmentette az élővilágot a pusztulástól.
Szeszélyes viselkedésüknek köszönhetően számos egyéb hiedelem, babona is kialakult velük kapcsolatban. A kínaiak számára például a sündisznók szerencsét jelentenek. Skóciában ez csak akkor igaz, ha alkonyatkor találkoznak velük. A legtöbb helyen azonban - mivel elváltozott boszorkányoknak tekintették őket - balszerencsés volt összefutni egy sünnel.
Afrika keleti részén - abban a reményben, hogy bőséges termésük lesz - a magvakat vetés előtt sünhöz dörzsölték. Néhol azt tartották, hogy ha egy asszony véletlenül a lábával rálép egy sün fejére, legközelebb egy sünnek fog életet adni. Madagaszkárban a katonáknak tilos volt sündisznót enniük, mivel úgy vélték, hogy sün azon szokása, hogy veszély esetén összegömbölyödik, félénkké teszi azt a katonát, aki a húsából eszik.
Ha sündisznóról álmodunk, az annak jele, hogy nagyon érzékenyek vagyunk, mindent túlságosan magunkra veszünk. Alternatív értelmezésként arra is utalhat, hogy lélektelenné váltunk.
Sokan az álomban látott sündisznót egy morcos vetélytársként vagy ellenségként interpretálják. Ha az álmodó megölte a sündisznót, azt jelzi, hogy győzedelmeskedni fog riválisa fölött, ha álmában eszik a sün húsából, némi pénzhez jut az ellenségétől. Ha viszont azt álmodta, hogy a sündisznó a tövisével megsebezte, az ellenfele fájdalmat fog okozni számára, különösen akkor, ha a sérüléstől a vére is kiserken.