A sternomantia szó, mely a mellkas jelentésű sternon (στέρνο) és a jövendölésre használt manteia (μαντεία) szavak összetételéből keletkezett, egy olyan jóslási praktikát jelez, mely az emberi test mellkastól a hasig tartó területe jegyeinek, alapvetően a mellek és a mellcsont jellemzőinek a megfigyelésén, interpretálásán alapul.
Régen azonban nem pontosan ez volt a jelentése, ugyanis őseink jóslatai elsősorban a szakrális célokból feláldozott állat, vagy ember mellcsontjának a tulajdonságait vették figyelembe. Elsősorban a méretét és az alakját tanulmányozták, de arra is kíváncsiak voltak, miként égett a csont, miután a tűzbe vetették. A csirke vagy a pulyka ún. „kívánságcsontja” két személy általi eltörésének még ma is élő szokása valójában e jövendölési módszer maradványa.
Ugyancsak a sternomantia egyik változata volt az a fajta szerencsejövendölés (melyet egyébként a hasbeszéd korai formájának is tekintettek), melynek során a jós a mondandóját a mellkasán keresztül beszélve adta elő.
A női mellek csak később, a 18. századi Spanyolországban kerültek a sternomantiai megfigyeléseik középpontjába, ám az utóbbi esetben ezek nem a jóslás, hanem elsősorban az asszonyok személyiségének, karakterjegyeinek a feltárását szolgálták. A módszerben - egyes szexológusok szerint - lehet valami, mert az asszonyi mellek többet elárulnak gazdájuk természetéről, mint az, hogy milyen csillagzat alatt születtek.