A sellők, más néven hableányok női felsőtestű és halfarkú vízi tündérek, a vizek szellemei, képzeletbeli tengeri lények. Tulajdonképpen az ógörög regékből ismert madártestű szirének középkori megjelenési formája. A sellőférfiak, más néven tritonok szintén félig férfiember, félig hal formájú teremtmények, ők tartják ellenőrzés alatt a tengervizeket.
A sellők és a tritonok, a tündérekhez hasonlóan, varázserővel és látnoki képességgel bírnak. Kedvelik a zenét, és gyakran énekelnek. A szépséges sellők sokszor segítőkészek, ám meglehetősen veszélyesek, ugyanis dalaikkal a vízbe csalják áldozataikat, ahol azok megfulladnak, vagy fiatal férfiakat arra csábítanak, hogy kedveseik legyenek, és velük éljenek lenn a víz mélyében. Azt mondják róluk, hogy nem halhatatlanok, de sokáig élnek, és nincs olyan lelkük, mint az embereknek.
Ha bántódás éri őket, árvizet küldenek az emberekre, vagy más természeti csapással válaszolnak sérelmükre. Tengerészhiedelem szerint, hajóról megpillantott sellő hajótörésre utal.
Gyakori szerepelői a népmeséknek, visszatérő motívum, hogy a fiatal férfi elcseni a sellő tükrét, fejdíszét vagy fésűjét, azt remélvén, hogy ezzel magához kötheti, ám a sellő csak addig marad vele, amíg a tárgyak rejtve vannak, amint megtalálja őket, azonnal visszamegy a tengerbe. Némely esetben még házasságot is kötnek, amely addig tart, amíg meg nem szegik a szabályokat.
A magyarok képzetében a sellők hableányok, hegyi kis patakok vagy zuhatagok habjában tűnnek fel.