A régi utazók óriásmadárról szóló meséi feltehetően a Madagaszkár szigetén élt Aepyornis maximusra vonatkoznak. Ez a madár kb. ezer éve halhatott ki, és a mai struccfélék rokonának tekinthető.
A fosszilis leletek tanúsága szerint a madár mintegy 3 méter magas, és körülbelül 450 kg súlyú lehetett. Egyes megtalált tojásainak kerülete megközelítette az egy métert, térfogata pedig a kilenc litert.
A mesékben leírt képzeletbeli madár óriásira nőtt sas vagy keselyű, az arabok meg azt hitték, hogy a Kínát és Indiát övező tengerekre tévedt kondorkeselyű, de azt sem tartották kizártnak, hogy egy csodás szímurghoz hasonló lény.
A nagy velencei utazó Marco Polo (1254-1321) a következőket írta róla: „Az emberek azt beszélik, hogy dél felől bizonyos évszakban csodálatos madár jön erre, amelyet rok-nak vagy rúkhnak neveznek. Emlékeztet a sasra, de sokkal nagyobb és olyan erős, hogy karmaival megragad egy elefántot. Fölemeli és ledobja, hogy elpusztul, akkor rászáll és jóllakik a húsával. Akik látták a madarat, azt mondják, hogy a kiterjesztett szárnyának két hegye 16 lépésnyire esik egymástól, tollai 8 lépés hosszúak. Mivel azt hittem, hogy griffmadarak, amelyeket félig madárnak, félig oroszlánnak festenek, megkérdeztem, azoktól, akik állítólag látták, milyen az alakja: azt felelték, olyan mint a sas.”
A rukmadár szerepel az Ezeregyéjszaka meséiben, Szindbád, amikor egy szigeten hagyták társai, megpillantott egy hatalmas, fehér kupolát, amiről kiderült, hogy egy óriási nagy ruktojás.