A hétpettyes katicabogarat, isten tehénkéjének, a méhet, isten méhének tartják. A termékeny, apró, dolgos méhet, az éghez tartozó világfa koronájával, ágaival, virágaival, leveleivel hozzák összefüggésbe. Dante, Isteni Színjátékában az angyalok, mint méhek szerepelnek. Egyiptomban, a ganajtúró bogarat, vagyis a szkarabeust, Ré napisten szimbólumaként, szent bogárként tisztelték.
A kártékony szúnyogok az alvilággal állnak kapcsolatban, és a világfának az alsó részén tanyáznak. Az észak-amerikai indiánok szerint a szúnyogok a tűz szikráiból lettek. A katicabogárral szemben a szitakötő, az ördög hátas állata, az ördög kecskéje vagy bakja, az ördög lova vagy az ördög legye.
Számos mítoszban az emberekből lesznek a hangyák, a tücskök, a termeszek, a kabócák. A görögöknél Zeusz főisten felesége, Héra, bögölyként üldözte Iót, férje tehénné változott kedvesét; Athéné a szövőasszony Arakhnét változtatta pókká; Artemisz pedig a méhet jelenítette meg.
A Bibliában megemlített sok rovarfajta között a következők találhatók: sáska, vándorsáska, tücsök, pikkelyes rovarok, moly, pillangó, légy, bolha, méh, hangya, lódarázs, skorpió, pók, darázs, szúnyog, hernyó, bogarak, tetű.
Az óind Indra isten hangyává változva jut fel az ellenséges vár sáncára, míg Iván cárevics hangyaként hatol be egy repedésen a kristályhegybe, hogy kiszabadítsa a cárkisasszonyt.
A rövid életű lepkék a gyorsan elillanó életre, a szertefoszló boldogságra utalnak. Az emberi lélek sokszor válik pillangóvá. A Jézus kezén pihenő lepke, a lélek szimbóluma. Az apró muslinca a nyarat reprezentálja. A Bibliában a légykirály neve: Belzebub. A tücsök Szűz Mária földi megfelelője. Feltételezik róla, hogy képes jelezni a közelgő esőt, a halált és az ismeretlen szeretőket.
A pillangó is jelképezheti a múlandó életet, a bolha a gyötrő lelkiismeretet, a légy az eliramló életet. A darázzsal jelenítik meg a bölcsességet, az ügyességet és a ravaszságot. A jó étvágyú sáskákat 1540-ben kiátkozta az egyház, mert Itália északi részén letarolták a termést.
A régi Kínában a rovarok királyát olykor idős, olykor fiatal, magas rangú hivatalnok alakjában ábrázolták. Kezében egy váza látható, amelyben a rovarokat, férgeket tartja. Tiszteletére templomokat is emeltek.
A rovarok osztályának legnagyobb rendje a bogaraké. Szinte mindenhol - földön, levegőben, föld alatt egyaránt - megtalálhatók, erre utalnak a rovarokról szóló olyan találós kérdések, mint: "Fekete, de nem holló, szarva van, de nem bika, hat lába van pata nélkül, ha repül, sivít, ha leesik, a földet túrja; vagy "Madár módra száll, bika módra bőg"; "Se nem rák, se nem hal, se nem vad, se nem madár." Isten küldötteiként, hatalmuk van mindenek fölött, csak a tengereken nem tudnak uralkodni.
A néphit szerint, ha egy bogár átmászik az ember cipőjén, a halál egyik előjele, az eldobott, rossz cipőből kimászó bogár, ugyancsak rossz ómen. Az afrikaiak feltételezése szerint eső lesz, ha bogarakat dobnak egy tóba. A thai emberek azt mondják, ha valaki elkap egy szentjános bogarat, ezt követően gyakran eltöri a poharakat, tálakat és a tányérokat.
A népi gyógyászok szerint az amulettként nyakban hordott döglött bogár védelmet nyújt a szamárköhögés ellen. A betegszobába beengedett szúnyogok elviszik a gyengélkedést.