A quadragesima eredetileg latin szó, a jelentése negyvenedik. A katolikus egyház a nagyböjt időszakát nevezi így, de régebben Quadragesima volt a böjti időszak első vasárnapjának a neve is.
A böjt időtartamára történő utalás más nyelvekben is megmaradt, például a spanyolok a Cuaresma szót használják a Húsvét előtti böjt megnevezésére, a keresztény egyházi naptárban pedig ma is Quadragesima a nagyböjt időszakának a neve.
A nagyböjt negyven napos időtartama valószínűleg onnan ered, hogy a Szentírásban számos esemény kapcsolódik a negyvenes számhoz. Jézus negyven napig böjtölt és imádkozott a pusztában mielőtt nyilvános prédikálásba fogott. Negyven napig tartott a vízözön, a zsidó nép negyven évig vándorolt a pusztában, Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai hegyen és - miután Jónás próféta Isten üzenetével megjelent a városban - a király és a főemberek parancsára Ninivében negyven napos böjtöt hirdettek. "Ember és állat, ökör és juh semmit se egyék, ne legeljen, és vizet se igyék.” (Jón. 3.7)
A szigorú böjt eleinte mindössze két napra terjedt ki, és még a 3. században is csak a húsvétot megelőző héten volt kötelező a böjtölés. A 325-ös I. Niceai zsinat viszont már hat hétben határozta meg a böjt időtartamát. A mai gyakorlat, mely a nagyböjt kezdetét a böjti időszak első vasárnapját megelőző szerdára (hamvazószerdára) tette, a 7. században alakult ki. Ennek praktikusan az volt az oka, hogy az egyház vasárnapokon sohasem böjtölt, vagyis a Niceai zsinat által elrendelt 42 napból ténylegesen csak 36 nap volt a böjti időszak, ezért aztán a nagyböjt kezdetét négy nappal előrehozták, s így a hamvazószerda lett a penitencia kezdőnapja.
A nagyböjt a keresztények számára bűnbánat ideje, s mint ilyen alkalmat ad a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és a szegényekmegsegítésére is. Mára a böjti gyakorlat szigora sokat enyhült, a II. Vatikáni Zsinat óta csak hamvazószerdán és nagypénteken kötelező a böjt.