Rosta Erzsébet weboldala

Az ügyesen szövő pókot gyakorta társítják az alkotó tevékenységgel, az iparos mesterségbeli tudásával és a munkaszeretetével, épp ezért tilos a megölése. A németeknél egyenesen bűnnek számít elpusztítani egy pókot, mert a csecsemő Jézus fölött egy pók szőtt hálót, hogy elrejtse a kegyetlenkedő Heródes elől. Pókháló segített Dávid és Mohamed megmentésénél is. A pók a kínai hagyományban egy citerázó buddhista képében tűnik fel.


A pókháló a hitregékben gyakorta az utat megmutató vagy életmentő fonálként szerepel. Az okos pók a háló segítségével át tud kelni a folyón. Nemcsak a pók megölése, hanem a pókháló szétszakítása is szerencsétlenséget jelöl, ugyanúgy, mint ahogyan az éjszaka megfogott pók is rossz ómen. A népi hitvilágban a pók az első takács, és ő tanítja meg az embereket a szövésre. Az indiai Brahma önmagából, mint pók szövögette a világ törvényszerűségének hálóját. A sziú indiánok teremtő istene pók volt.

Ugyanakkor, ördögi volta miatt, megítélése nagyon negatív is lehet, hisz jelképezi a mohóságot, a gonoszságot, feltételezik róla, hogy boszorkányos tudással bír. A mesék pókjai ravasz lények, mert minden irányban képesek mozogni, és állítólag a pókok azt hiszik magukról, hogy maguk találták ki a ravaszságot. Ravaszságuk gyakran párosul mohósággal és kegyetlenséggel, hálójukban nagyon sok apró rovar, légy, szúnyog fennakad, s leli halálát.

Az oroszoknál régebben a pókok kevesebb babonás ellenszenvet és félelmet keltettek, mint napjainkban. Náluk a pók látványa jelezhet előre jó és rossz híreket, titkos ellenséget, halált, gazdasági sikert, szerencsét vagy szerencsétlenséget, ajándékot vagy profitot. Ha a pók: reggel keresztezi az ember útját, szomorú hírekre lehet számítani; az ember fejére pottyan, ajándékot kap; a kézre esik, pénznyereséget jelez; étkezés közben az asztalra esik, a család egy új ellenséget szerzett; a küszöbre esik, nemsokára valaki meg fog halni.

Számukra a pók színe is meghatározó, a fehér pókkal való találkozást kedvezőnek tartják, ám a vörös és a fekete pókok gondokat, bajokat vetítenek előre. Ha fehér pók szövi hálóját az ágy fölött, szerencsés jel; a fekete pók viszont rossz ómen. Azonban a fekete pók is lehet kedvező előjelű, például ha egy fekete pók ereszkedik alá a mennyezetről, jó hírekre, vagy levél jöttére utalhat, a vörös pók viszont baljós híreket jelent.

A pók Kínában mindig szerencsés előjelnek számított. A hálójából leereszkedő pókról azt tartották, hogy égből hozza a jó szerencsét. Egyes vidékeken úgy vélték, hogy a pók az anyának előrejelzi távollévő fia közelgő hazatértét. A hetedik holdhónap hetedik napján tartották a Szövés Ünnepét. Ilyenkor a hölgyek kis arany- vagy ezüst szelencékbe pókokat zártak, mert ettől azt várták, hogy ügyesebben tudnak majd kézimunkázni. Reggel aztán megvizsgálták, hogy mit szőttek a kis állatok, és abból jövendölni is lehetett.

A pókok viselkedéséből gyakorta következtetnek az időjárásra. Ha elrejtőznek, rossz idő várható, ha előjönnek, jóra fordul. Ha télen a pókok: aktívan szövik hálójukat, akkor legalább tíz napig hidegre lehet számítani; ha viszont elbújnak, olvadás lesz. Ha nyáron: a pókok nem építenek új hálót, eső vagy vihar valószínűsíthető, ha viszont új hálót szőnek, akkor szép idő lesz; nem lehet látni pókokat, szinte bizonyos, hogy hamarosan esni fog; sok pókot látni, jó időre van kilátás.

A pókhálókról kialakult hiedelmek szerint, gazdag lesz, akihez nyáron és ősszel pókháló ragad. Ősszel a pókhálók jó időt jeleznek előre. Ha a pókhálók deformáltak, hosszú ideig szép és meleg idő várható. Ha sok pókháló van ősszel, a tavasz meleg lesz, és a következő ősz szép időt hoz.

Az oroszok azt mondják, negyven bűne alól feloldást, megbocsátást nyer az, aki elpusztít egy pókot, mert a pókhálók függönyök a szentképek előtt. Náluk a pókkal vagy hálójával álmodni rendszerint problémákat, gondokat okozó eseményeket jelent: aki pókkal álmodik, pereskedni fog; aki álmában megöl egy pókot, anyagi veszteségre vagy egy értékes tárgyának elvesztésére számíthat. Ha az ember álmában megtisztítja a házát a pókhálótól, valamilyen változás következik be szokásaiban. Óva intenek attól, hogy bárki is megegyen egy pókot, mert vízkórságtól vagy gyomordaganattól fog szenvedni.

A magyar néphiedelem szerint: ha pók ereszkedik az emberre, vendége jön, vagy pénz áll a házához. Ha a pók fehér, akkor nő, ha fekete, akkor férfi lesz a vendége. Délután pókhálón leereszkedő pókot látni, hamarosan elutazik az illető. A hajadon ágya fölött leereszkedő pók viszont a menyasszonyi fátylat szőtte, tehát a leány még abban az évben férjhez ment.

A reggel hálóját szövő pók látványa szerencsét hoz. A pókháló-szálon felfelé mászó pók, jó híreket hoz. Pókháló a bejárati ajtón, egy látogató jöttét jelzi előre. Egy új baráttal ismerkedik meg az, aki egy pókhálóba gabalyodik. Ruhán mászó pók, új ruha vásárlását jelenti, vagy pénzt kap az illető. Pókra lelni reggel, bánatot; délben izgalmat; este, kárt jelez.

Az angoloknál, ha mindenszentek estéjén egy pókot lát valaki, valószínűleg egy elvesztett halott szeretettjének a szelleme, aki éppen őt figyeli. Pókot elkapni szegénységhez vezet, vélik a törökök és hozzáteszik nincs két egyforma pókháló. Thaiföldön tilos éjszaka a pókhálótól megtisztítani a lakást, mert elszegényedést okoz.

A babonás emberek mágikus céllal ábrázolták a pókot talizmánokon. Az amerikai indiánok pókhálót tettek a csecsemő bölcsője fölé, hogy gyermeket megóvják a bajtól. Nálunk is ismert volt az a hiedelem, hogy a dióhéjba zárt, majd a nyakban amulettként hordott eleven pók elriasztja a pestist és gyógyítja a sárgaságot.

Közismert a pók kapcsolata a mágikus gyógyító praktikákkal. A pók révén betegséget lehet küldeni valakire, de védelmet nyújt a különböző betegségek ellen is. A népgyógyászok szerint a pók nyálával csillapítható a láz. Pókhálót tenni nyílt sebre gyorsítja a hegesedést. Reuma ellen pedig hatásos a pókhálóból készített apró galacsin lenyelése. A népi gyakorlatban a hideglelősnek kanál tejben kellett lenyelni a pókot.

A magyaroknál álomban a tarantella pók kivételével az összes pók látványa, jó szerencsét jelent. Minél nagyobb pókot lát az ember, annál nagyobb szerencséje lesz. Ha falon mászó pókot látunk álmunkban, a legkedvesebb kívánságunk fog teljesülni. Hálóját szövő pókot látni álomban, kemény munka révén növekedő vagyont jelképez.