Ennek a főleg gabonavetésekben, utak szélén található, a mákkal rokon, piros virágú mérgező gyomnövénynek a megítélése meglehetően negatív, piros-fekete színével a kiontott vért és a halált szimbolizálja.
A pipacs keletkezését a vérből eredeztetik. Az angolok szerint, Szent Margit megölt sárkányának kiszivárgó véréből sarjadt a pipacs. A keresztények hitvilágában pedig a keresztre feszített Krisztus véréből virágzott ki. Egy jóval későbbi - alig több mint 300 éves - babonás hiedelem szerint azok a pipacsok, melyek a Wellington győzelmét követő felszántása után borították el a waterlooi csatamezőt, a harcokban elesett katonák véréből sarjadtak.
A pipacsra jellemző, hogy a magjai képesek évekig is a földben szunnyadni, ám ha a talajt felszántják, vagy egyéb módon megbolygatják, azonnal kicsíráznak. Mivel az első világháború után a csatamezőket pipacsvirágok lepték el, a virágot e háború szimbólumának tekintik.
Gyakorta nevezik a pipacsot a gonosz virágának, vagy a feslettséggel társítják. Gyors hervadásával a múló szépséget, rikító piros színével pedig a különc viselkedést jelképezi. Az angoloknál a gyász virága, a vigasztalódást és a pihenést szimbolizálja.