Onomantia

Az onomantia - többnyire a zsidó gematria gyakorlatát követő - az ember születésekor kapott nevén alapuló, elsősorban a középkor végén népszerű jövendölési módszer. E divináció alapelve, mely szerint az emberek neve és a sorsa között összefüggés van, valószínűleg a püthagoreusoktól (Püthagorasztól és követőitől) eredeztethető.

Az onomantiában két kardinális szabály volt; az első az ember nevében található magánhangzók száma.  Ha páros számút találtak belőlük a névben, akkor az illetőnek a baloldalán volt valami baja vagy hibája. Ellenkező esetben, vagyis, ha páratlan számú magánhangzót tartalmazott a név, a jóslás alanyának a jobb oldalán volt valami rendellenesség.

A második szabály a név betűihez rendelt számok összegével volt kapcsolatos. Ezzel általában azt jelezték előre, hogy a két egymással küzdő, versengő fél közül melyikük lesz a győztes. A módszer egyszerű volt, külön-külön összeadták a nevek betűihez tartozó számokat, és amelyikre a nagyobb összeg jött ki, azt prognosztizálták nyertesnek. Állítólag ezzel a módszerrel választották ki Akhilleuszt, aki aztán diadalmaskodott Hektor felett. Ez a második szabály szoros kapcsolatot mutat az arithmantiával, a számmisztika görög-káldeus módszerével.

Caelius Rhodiginus (1469-1525) olasz író szerint Theodotus gót király az onomantiának egy szokatlan, a zsidók által javasolt módszerét használta. A jövőbelátó a rómaiak elleni háború küszöbén azt tanácsolta az uralkodónak, hogy három különböző ólba zárjon 30 disznót, melyeknek előzőleg az egyik felük római, a másik pedig gót nevet kapott. A kitűzött napon, amikor a disznóólakat kinyitották, az összes „római” disznó életben volt, csak a szőrük fele hullott ki, míg a „gótok” valamennyien elpusztultak. Ebből az onomantista azt prognosztizálta, hogy a gót seregek megsemmisítő vereséget szenvednek a rómaiaktól, azonban az ütközet során a harcosaik felét ők is elvesztik.