A kedves formájú, sárgás-fehér kérgű, csüngő vesszőjű nyírfa számos hagyományban szimbolizálja a ragyogást, a tisztaságot és a nőiességet, de jelképezi a fényt és a homályt is.
A druidáknál a kezdet fája, mivel nyírfával reprezentálták az év első hónapját, amely náluk december 24-étől január 21-éig tartott. Európa más részein barkáival a tavasz korai hirdetője. Rómában, amikor a konzul hivatalba lépett, nyírből készült kelléktárgyakat használtak. Skóciában a nyírfa a halottkultuszban kapott szerepet. Jó és kegyes fának tartják, azért ültetik sírokra, hogy megsirassa a holtakat. Az élőket e fából faragott amulett védi a gonosz szellemektől.
A nyírfa a keleti szlávok szent fája. Tavaszünnepükön, mint a nőiesség szimbólumát tisztelték. A lányok nyírfaágakból font koszorúval a fejükön vonultak ki. A permi emberek, úgy két évszázada nyírfakéregre írták az erdei manóknak szóló kérelmeiket, és a fákra tűzték azokat. Ódin, az óizlandi isten egy nyír világfához szögezte magát. Az oroszok képzetében a Kurgán szigeten áll egy fehér nyírfa, melynek ágai lefelé hajolnak, a gyökerei pedig felfelé.
A nyírfa leveléből és rügyeiből gyógyszert, a megsebzett kérgéből szivárgó édes folyadékból pedig szeszes italt, helyenként sört készítenek. Közép- és Észak Európában, különösen a Skandináv országokban, a nyírfát mágikus hatása miatt is, jó néhány - többek között epebántalmakkal, lázzal vagy allergiával járó - betegség gyógyítására használják, de hatásos vízhajtónak is tartják.
Nálunk a tavasszal megcsapolt nyírfa kicsurgó nedvét nyírvíznek nevezik, melyet felfogva frissen vagy erjesztve üdítő italként, golyva, tüdőbaj, vesebántalmak ellen isznak. Olykor a bort ízesítik vele. A nyírvizet arcfinomítónak, szeplő ellen kenőcsként is használják. A nyírfa leveles ágai pedig elsősorban rontáselhárításra és megelőzésre szolgáltak.
A magyar szerelmi jóslások egyike szerint, a férjhez menni kívánó lánynak újév első szombatján ki kell mennie az erdőbe, és ott egy olyan nyírfát kell keresnie, amelynek a gallyára az utolsó napsugár rásüt. Ebből az ágból koszorút kell készítenie, melyet a fején kell hazavinnie, majd a dunyhájába tenni, közben azt mondania: „Hozd el az én vőlegényemet, mert amíg el nem hozod, itt száradsz!”