A mandragórát régóta ismerik, mint misztikus, mérgező növényt. Az őskortól alkalmazzák a népgyógyászok, a mágusok, a varázslók, és az alkimisták is.
A mandragóráról úgy tartják, hogy köze van a tisztátalan lelkekhez, a boszorkányokhoz, az ördöghöz, ezért hívják boszorkány virágának, s mivel éjszaka világít, az ördög gyertyája elnevezés ragadt rá. A babonások szerint a boszorkányok a mandragóra segítségével képesek megbolondítani, megrontani embereket, eszüket, szépségüket elvenni, mindenféle kárt okozva nekik. A mandragóráról azonban azt is feltételezik, hogy használható jóslásra és varázslásra, valamint sebezhetetlenné teszi az embert, és megmutatja, hol található az elásott kincs.
A világon számtalan sok névvel illetik a mandragórát, az előbbi két elnevezésen - a boszorkány virágán és az ördög gyertyáján - kívül a magyaroknál még varázsgyökérnek, kutyaalmának, ördögalmának, földi almának, alma helyének is nevezik. A Földközi-tenger térségében és a Himalájában található hat faja közül a legismertebb a tavaszi mandragóra, a boszorkánygyökér vagy szerencsegyökér.
Már az ókorban egyaránt használták élénkítő-, kábító- és altatószerként, de bevált szerelemfokozó szerként, varázserejű afrodiziákumként is, mely mind a férfiakban, mind az állatokban képes megelőzni a sterilitást, a meddő asszonyoknak visszaadja a fogamzás képességét, és szerelemre lobbantja őket. A Biblia szerint bűvös szerként segített az asszonyoknak, a gyerekáldásban. A látnokok mandragórát használnak látomásaik megerősítésére, hogy képesek legyenek különleges és csodálatos dolgok meglátására.
Az ősi Egyiptomiaknál a szerelem jelképe volt, erotikus szimbólumnak számított, ezért adtak egymásnak a szerelmesek mandragórát. Az egyik egyiptomi afrodiziákum összetétele: mandragóra termése, tej, méz, fűszerek és bor elegyének főzete. A görögök Erósszal, a szerelem istenével és az érzékiséggel hozták kapcsolatba, Kirké pedig mandragórából készített varázsitallal ébresztett maga iránt szerelmet és vonzalmat. A Bibliában Lea és Ráhel mandragóra gyökeret használtak, hogy Jákobtól teherbe essenek. Az ifjak ennek a csodálatos növénynek gyökérdarabjait viselték szerelmi amulettként.
A régi keleti országok mindegyikében kábítószerként, narkotikumként, szerelmi varázsszerként, a nemi vágy fokozására használták. Gyógyszerként ajánlották a terhesség megkönnyebbítésére és a nyugodt alvás elősegítésére. A fogfájás ellen alkoholban áztatott mandragóra gyökeret használtak.
A mandragórát Püthagorasz „emberi formájú növénynek” nevezte, ugyanis a növény gyökere az ember alsótestéhez hasonlít. Egyes népek a mandragóra gyökerét alakja szerint hol hím-, hol nőnemű növényként tartják számon. Az angolok külön névvel illetik a mandragórát, a férfi növénynek ’mandrake’, a nőinek ’womandrake’ a neve.
A mandragórához számos babonás, homályos hiedelem fűződik, úgy képzelték, csak akkor hatásos, ha húsvét és Mária mennybemenetele között, telihold fényében, imádságok és rítusok közepette, gyökerestül húzzák ki. Mivel emberi kéznek tilos volt megérinteni a mandragórát, ezért a kihúzásához egy pórázra kötött fekete kutyát használtak, aki a vérszomjas gyökér kirántása után azonnal elpusztult. A babona szerint ilyenkor a növény velőtrázó sikolyt vagy fájdalmas nyögést hallat, aki meghallja, vagy megőrül, vagy azonnal szörnyethal, ezért tanácsolják azoknak, akik ilyet művelnek, dugják be fülüket.
A kihúzott gyökér mélyedésébe szokás volt ajándékokat tenni: kenyeret, süteményt, tésztát, sót, cukrot, szentelt tojást, töltött káposztát, bort, pálinkát és pénzdarabokat, hogy ezzel kiengeszteljék a mandragórát.
Olyan hit is él a mandragórával kapcsolatban, hogy akasztott ember magömléséből terem, ezért feltételezik róla, hogy szerepet játszik a fogamzásban. Köztudott ugyanis, hogy az akasztott embernek élete utolsó pillanataiban erekciót él át. A péniszéből kicsöpögő sperma megtermékenyíti a földet, amelyből ez a varázslatos növény kifejlődik.