A mandala a tantrikus hinduizmus és a buddhizmus egyik legfőbb szakrális szimbóluma. A szanszkrit mándala szó jelentése, kör, korong, kerek, kör alakú. A Rig-védában az említetteken túl gyűrűt, kereket, gömböt, körzetet, országot, tért, szférát, összességet, társaságot, gyülekezetet, áldozatot is jelent.
A mandala ábrázolásokon az összetett geometriai ábrákon az alaprajz általában egy négyzettel bekerített belső kör, amelyben rendszerint egy nyolcszirmú lótusz vagy a kört tagoló nyolc osztóvonal látható. A négyzetet a világtájaknak megfelelően tájolják be, a lámaista mandalákon az észak zöld, a kelet fehér, a dél sárga, a nyugat vörös színű, a centrum pedig világoskék. A négyzetek oldalain lévő egy-egy kapu a négyzeten túl keresztben folytatódik, majd félkörök határolják. A belső körben van a tisztelet tárgyának, az istenségnek ábrázolása.
Mandalát a szent rítusok bemutatása közben és meditációs eszközként egyaránt használják. A mandala felfogható a világmindenség modelljeként, amely megjeleníti a megszentelt körzetet, ahol fogadják az isteneket, és összegyűjtik az egyetemes erőket. A mandalába belépő ember, ahogy a szellemi mikrokozmoszból halad a mandala centruma felé, megtapasztalja és átéli a felbomlás és az újraegyesülés kozmikus folyamatait.
A hiedelem szerint a 8. században, az első mandala készítésekor, Padmaszambhava, a tantrista buddhizmus megalapítója szállt alá a mennyből, egyenesen a mandala közepére, azért hogy segítsen a mű megalkotásban. De azt is feltételezik, hogy neki köszönhető a mandala feltalálása és az első elkészítése.
A mandalákat sokféle anyagból készíthetik: kőből, fából, agyagból, homokból, tésztából, festhetik papírra vagy textilre, ilyenkor fehér alapra rizsporral, vagy színes fonalakkal rajzolják ki a kör vagy sokszög alakú mandalát. Készülhet bronzból, de építhetik kőből is.