Az olasz corona szóból származó koszorú, amely egyúttal koronát is jelent, eredetileg kör alakú, virágokból, leveles ágakból font füzér volt. A koszorú a tiszteletadás, az ünneplés, a kiválasztottság szimbóluma. A koszorú kör alakja a tökéletességet, az eget, az ég és a föld összetartozását jelképezi.
A görögök olajágból, fenyőfából, babérból, zellerlevélből, pálmalevélből fonták koszorúikat. Koszorúval jutalmazták a győztes hadvezéreket, az olimpiákon helyezést elért sportolókat, díjnyertes költőket, kiváló szónokokat. A szerelmes ifjak a kiválasztott lány ajtajára virágkoszorút akasztottak. A görög és a római isteneket különböző növényekből font koszorúkkal ábrázolták: Zeuszé tölgyfalevélből, Apollóné babérlevélből, Démétéré búzakalászból, Dionüszoszé szőlőlevélből, Héraklészé fehér nyárfa leveleiből készült.
A rómaiak a hivatalnokoknak, harcosoknak megbecsülésük jeleként ugyancsak babérkoszorút adományoztak. A római császárok a babérkoszorúkat az isteni halhatatlanság jelképeként viselték. Koszorúval díszítették fejüket a sumér királynők, udvarhölgyek is, az egyiptomi Tutanhamon arany halotti maszkján olajfalevelekből, lótuszszirmokból és búzavirágokból álló koszorú található. Mexikóban a 18. században fogadalmi napjukon az apácák koszorút hordtak. Krisztus töviskoszorúja szakrális nagyságát reprezentálja.
A magyar menyasszonyok fejdísze, a virágos koszorú, az esketés szentségére utal. Ugyanakkor a sokfelé a menyasszony szüzességének jelképe is lehetett, különösen hagyományőrzőbb területeken a nem érintetlen lány nem viselhette. A menyasszonyi koszorú ünnepélyes levétele a lakodalom folyamán az asszonnyá válás kifejezése volt.
Temetés alkalmával régóta koszorúkkal búcsúznak a halottól, neves személyek sírhelyeire, szobraira a megemlékezés és tisztelet jeléül koszorút helyeznek el.