A mag és a gabona az élet és a termékenység állandóságára utal. A termőföldet befogadó anyaméhnek képzelik, a beleültetett magot pedig a férfi nemző magjának tekintik, e nászból kikelt kalászgyerek magjával megtermékenyíti a földet, hogy az újabb termést hozzon. Ez a körforgás álladóan ismétlődik. Több gabonaisten hal meg évenként, és kel életre ismét. A keresztényeknél kalásszal szimbolizálják a meghalt majd feltámadt Jézus Krisztust.
A görög termékenység istennő, Démétér tanította meg az embereket a földművelés alapfogásaira, búzaszemeket ajándékozott Triptolemosznak, aki útra kelt, hogy telehintse a földet búzamagokkal, és megtanítsa az embereket a szántás-vetésre. Démétért szép istennőként jelenítették meg, haja olyan szőke volt, mint az érett búzakalász. Hozzá fohászkodnak még ma is a jó termésért, a duzzadt szemű kalászokért.
Egyiptom uralkodójaként Ozirisz földisten tanította meg az embereket a kalászos gabonafélék termesztésére. A korabeli ábrázolásokon Ozirisz múmia testéből kalászok nőnek ki. Ozirisz felesége, Ízisz istennő ismertette meg az emberekkel az aratás fortélyait, és rávezette őket, miként kell a magokat megőrölni.
A Szűz csillagkép legfényesebb csillaga, a Spica, magyar nevén a Kalász. Az állatövi jegy hatodik jegyét, a Szüzet, egy kalászt tartó fiatal lányként ábrázolják, hasonlóan jelenítik meg az akkád Istár és a sumer Innin termékenység istennőket, vagy Perszephonét, az aratás görög istennőjét.
Török néphit szerint jólétet hoz a házhoz, ha a ház bejárati ajtaján kalászcsokor lóg. Aki álmában leszakít egy kalászt, jégverésre számíthat, mondják az álomfejtők.