Európában a szűk derekú, gömbölyű tetejű, széles szájú, tulipán formájú harangok terjedtek el, Kelet-Ázsiában általában félgömb vagy hordó alakúak, a kínai harangok pedig lótuszra hasonlítanak.
Az öblös harang a női, a hosszúkás harangnyelv pedig a férfi nemet szimbolizálja, együttesen a nő és a férfi közötti harmóniát testesítik meg. A harang feltehetően üressége miatt is lett reprezentánsa a női princípiumnak.
Szakrális tárgyként közvetít ég és föld között, hirdetője Isten kinyilatkozásainak. A harangszóról feltételezik, hogy elűzi a gonoszt. A Koránban a harangszó az isteni hatalom visszhangja. A katolikusoknál a feltámadásra emlékeztet. A déli harangszó a nándorfehérvári ütközet emlékére szólal meg. Temetések alkalmával a katolikusoknál lélekharang csendül fel; a protestánsoknál a harangozás a halott nemét is elárulja.
A római katolikus egyházban a harangok a Paradicsomot és Isten hangját jelképezik. Harangszó szólít imára, a szertartások, körmenetek, temetések kezdetére, vihar közeledtére, számlálja az órák múlását, figyelmeztet bizonyos eseményekre, felhívja a figyelmet az ünnepek megtartására és a gyász megemlékezésére. Szól a harang, ha előkelő személy érkezik, ha tűzvész vagy árvíz fenyeget. A római katolikus egyház régebbi kiközösítés szertartásán a harangszó jelezte a teljes nyilvánosságot.
A buddhistáknál és keresztényeknél a harangokat a liturgikus használat előtt megszentelik. Kelet-Ázsiában halkuló hangjának spirituális jelentése van. Kelet- és Dél-Ázsia vallásaiban a harangszó megtisztító erejében hisznek. A kínaiak a harang kongatása révén érintkeznek a szellemekkel, az orosz ortodox egyház hívei pedig azt mondják, a harangszó közvetlenül Istent szólítja meg.
A néphagyomány is komolyan hisz a harangok varázserejében, ebből adódóan töméntelen hiedelem tapad hozzájuk, például a harang hangja esőt hoz, vagy fordítva, szétoszlatja a viharfelhőket, elhárítja a villámcsapást. Amulettként viselve elűzi a démonokat, megszabadít a gonosztól, vagy éppen átkot hoz használója fejére. Ugyanez vonatkozik az állatokra, házakra, járművekre, melyekre díszítésül harangot festenek, rajzolnak, vagy erősítenek.
A harangokat mindig nagy becsben tartották, minden időben hazafias jelképként tisztelték. Országok megszállása idején a leigázottak harangjait, mint az ellenállás szimbólumait, a megszállók hadizsákmányként szinte azonnal elnémították.
A magyarok annyira tisztelték a harangszót, hogy amint meghallották keresztet vetettek magukra, és amíg szólt, nem beszéltek.
Harangokat már a bronzkorban öntöttek. Az első harangok a tehénkolomphoz hasonlítottak. Európában a harangöntést kezdetben a szerzetesek, a puskapor felfedezése után már az ágyúöntők végezték. A világ legnagyobb harangja a több mint 180 tonna súlyú, moszkvai Cár-kolokol (harang), amelyet 1733-35-ben öntöttek, ám a cárharang 1737-ben egy tűz alkalmával eltörött.
A babonás emberek szerint, amikor a harangok megkondulnak, egy új angyal kapja meg szárnyait. Az Ormánságban harangozás közben tilos trágyadombhoz menni, vagy favágótuskón ülni, mert a démonok elcsábítják az illetőt.