A gránátalma rendszertani elnevezése Punica granatum, amely Karthágó ősi városának a nevéből ered. Közép-Keleten - elsősorban Perzsiában (valószínűleg innen terjedt el) - Észak-Indiában, valamint a Földközi-tenger vidékén már ősidők óta termesztik, és - a föníciaiak ősi gránátalmafa ligetei miatt - egykoron „Karhágó almája” néven volt ismert. Piros színe és rengeteg magva miatt lett a termékenység, a szerelem és az élet szimbóluma. Mivel nem támadják meg a férgek, a tisztaságot is kifejezi.
Az ókori és középkori világban, azáltal, hogy maga is képes a vérzésre, a gránátalma születést és a halált jelképezte. Gyakran szüzekkel és szűz istennőkkel társították, vérvörös húsa és leve miatt olykor az alvilági istennő menstruációjával hozták kapcsolatba. A gránátalma elsősorban az - egyidejűleg pozitív és negatív tulajdonságokkal rendelkező - alvilági istenségek, nevezetesen az élet és halál, a betegség és egészség, valamint a termékenység és terméketlenség fölött uralkodó Földanyák (Anyaistennők) jelképe volt.
A vallási és mitológiai hagyományokban a gránátalmafa, az Éden- vagy a tudás fájaként, piros gyümölcse pedig, mint a paradicsomi alma, vagy mint aranyalma jelenik meg. Húsos virága a tüzes szerelmet és a női nemi szervet, a vaginát szimbolizálja.
Az egyiptomiak a gránátalma virágaiból ünnepi füzéreket fontak, a XVIII. dinasztiától kezdődően a halottak sírjába a termékenység és a lét folytonosságának jeleként gránátalmát helyeztek. Az ősi Perzsiában a gránátalma a legyőzhetetlenséget szimbolizálta. A babiloni harcosok, abban a hitben, hogy ez verhetetlenné teszi őket, az ütközet előtt gránátalma magvakat rágcsáltak.
A gránátalma Kínában - ahová valószínűleg perzsa közvetítéssel érkezett - a bőség, a boldog jövő, a gazdag gyermekáldás jele. A buddhizmusban az őszibarack és a Buddha-keze (Indiában őshonos citrusféle) mellett a szent gyümölcsök egyike. A lányok szívesen tűznek gránátalma szirmokat a hajukba.
A koreaiaknál gránátalma az istenek eledele, az ősök áldozati gyümölcse.
A hinduk számára az isteni áldás fája, a termékenység és a bőség szimbolikája. A hindu mitológiában Káli és Durga istennők fogai - miután felfalták a démonokat - vértől piroslottak, mint a gránátalmafa virágai. Amikor viszont nyugodt hangulatban volt, az Anyaistennő (Mahadévi) gránátalmafa alatt ülve osztogatta a jólétet a világ számára.
Görögországban ez az isteni táplálék egyúttal a halhatatlanság jelképe is, melyet jól példáz Perszephoné esete. Az alvilág királynéját Hadész elengedte anyjához, de előbb titkon megetette gránátalmamaggal, hogy ne feledkezzen meg a holtak birodalmáról, és térjen oda vissza. A rómaiaknál a „megőrző” Juno emblémája, az egyetértés kifejezője. Termékenységi jelentésére utal az a szokás, miszerint házasságkötéskor földhöz vágják, hogy magjai szétszóródjanak.
Kisázsiában és Mezopotámiában a meghaló és feltámadó növény- és termékenységi istenségek (Tammúz, Adónisz) jelképe; pusztulásukra a sebként felfakadó héj, újjászületésükre a sok mag, a férfiúi termékenység szimbóluma utal.
A muszlimok Mohamed gyümölcseként tisztelik; "Egyetek gránátalmát, mert ez megtisztítja a szervezetet az irigységtől és a gyűlölettől" - mondta a Próféta. Kipréselt levéből még a haldokló szájába is csöppentettek. A muzulmánok szent könyve, a Korán háromszor említi a gránátalmát, kétszer, mint Allah ajándékát az emberek számára, egyszer pedig, mint a Paradicsomban található gyümölcsöt.
Az Ószövetség szerint gránátalma után áhítozott a pusztában vándorló Izrael népe. Salamon papjai pedig csak akkor léphettek a szentélybe, ha ruhájukon apró gránátalmák lógtak. A zsidó szóbeli hagyományban a Tudás Fáján növő, Ádám és Éva számára tiltott gyümölcs. Az Énekek Énekében a gránátalma magjai a Tórát tanulmányozó gyermekeket reprezentálják. A megújulás, a termékenység mellett azt az áldást is jelképezte, amely az Istennel kötött szövetség eredménye.
Egy zsidó történet a gránátalmát a halállal és a menstruáló vagy tisztátalan nővel, Lilittel vagy egy prostituálttal társítja. A Talmud elmondása szerint Hiyya ben-Abba rabbi felesége Harutha (a Tiltott Hajadon, egykoron híres prostituált) képét öltötte, hogy próbára tegye az ura akaraterejét. Amikor a rabbi meglátta a gyönyörűen felcicomázott boszorkányt, nagyon izgatottá vált, és „Ki vagy Te?” - szavakkal szólította meg. „Harutha vagyok, és ha kívánsz, egy gránátalmáért megkaphatsz. Hozd ide nekem azt, melyik ott a legmagasabb ágon található!” - válaszolta a hölgy. Hiyya rabbi sietve felmászott a fára a gránátalmáért, de amikor visszatért, Harutha helyén a feleségét találta, aki azzal nyugtatgatta, hogy csak próbára kívánta tenni őt. A rabbi azonban igen erős bűntudatot érzett, és a következőt mondta: „Gonoszságot követhettem volna el.” És vezeklésként halálra koplalta magát.
A keresztények számára a gránátalmát ajándékként Jézus Krisztus hozta az égből. A kereszténység az öröklét és a szellemi, spirituális termékenység jelentését kapcsolta a gránátalmához. A koptok, az egyiptomi keresztények művészetében a gránátalmafa a feltámadás szimbóluma.
A középkori Mária-kultusz idején a gyümölcs számtalan magját a Szűzanya erényeire és mérhetetlen irgalmára vonatkoztatták.
A gránátalma eredetével kapcsolatos a Hérával rivalizáló szemérmes Side története. Orion felesége, a beóciai eredetű istennő szépségversenyre hívta ki Hérát. Merészségéért azonban súlyos büntetésben részesült, ugyanis abban a tudatban kellett élnie, hogy maga okozta a gyermeke halálát. A lelki teher következtében Side egy magas szirtről a sziklák közé vetette magát, és ahol a vére a kövekre fröccsent, ott nőttek ki az első gránátalmafák. Más elképzelések szerint a gránátalma Dionüszosz véréből sarjadt, és a halált valamint a feledést jelképezi.
A gránátalmának a gyermekek halálával való társítása számos nép hagyományában visszatér. A buddhista mitológiában Hariti boszorkány (a démonok anyja) eredetileg Lilithez hasonlóan gyermekevő volt. Gonoszságából Buddha gyógyította ki, ugyanis sikerült rávennie arra, hogy evési vágyát ropogós gránátalmákkal elégítse ki. Később Hariti a kisgyermekek védőszellem-asszonyává vált.
Japánban - ahol Kishimojin (Kisimodzsin) néven ismert - a meddő asszonyok hozzá fohászkodnak termékenységért. Az ábrázolásokon egy csecsemőt szoptat, és egy gránátalmát tart a kezében.
A gránátalmafa minden részének gyógyító hatást tulajdonítanak. A Tunézia területén élt, Nefzawi sejk 1500 körül a következőket írta a gránátalma hatásáról: "Ha egy nő hüvelyszűkítésre vágyik, kimagozott János kenyérből és gránátalmafa-kérgéből készített főzet segíthet rajta. Ülőfürdőt kell venni ebből a főzetből, amelynek elviselhetetlenül forrónak kell lennie."
Matthiolus a "Fűszerek könyve" című művében a gránátalmát, mint a sebek gyógyítóját említi meg. A tibetiek gyógyszerek komponenseként használják. Kisajtolt leve igen sok C-vitamint tartalmaz, és hatékony a rák, a szívproblémák és a cukorbaj megelőzésében.
Álomban gránátalmákat látni, termékenységet, jó egészséget és hosszú életkort prognosztizál, de szexre való csábítást, felhívást is jelezhet. Alternatív módon a vért reprezentálja.