A gomba hímvesszőhöz hasonlító alakja és energiát adó képessége miatt közkedvelt volt az egyiptomi fáraók körében, és kedvenc eledele a görög isteneknek, elsősorban a szarvasgombából készült ételeket kedvelték. A közhiedelem szerint a bőgő szarvasbikák azért keresik buzgón a szarvasgombát, mert ha megeszik, utána kedvük szottyan egy kis szexre. Régebben a parasztok bikáik, disznóik eledelébe is hasonló ok miatt kevertek szarvasgombát, az embereknél azonban ez a varázsszer nem igen hatásos.
Dionüszosz tiszteletére légyölő galócát áztatták borban, majd aki ezt az italt elfogyasztotta annyira elkábult, hogy megnyílt előtte a mennyek bejárata. Aki szárított légyölő galócát, maszlaglevéllel és kendervirággal vegyítve pipában vagy cigarettaként szívja el, erotikus vágyai támadnak.
A rómaiak emberfeletti tulajdonságokkal ruházták fel a gombákat, és az isteneik eledelének tartották. Nagyra értékelésüket jól mutatják Marcus Valerius Martialis (i.u. 38. v. 41-104.), a híres epigramma szerző sorai: “Argentum atque aurum facile EST, laenam togomque mittere, Boletus mittere difficile EST”. (Könnyű az aranyat és az ezüstöt lefitymálni, ám egy tál gombát szerfölött nehéz visszautasítani.)
A ketek képzetében a gomba, elcsökevényesedett fallosz. Egyes elképzelések a gombákat a zivatarral, a mennydörgéssel, a villámlással hozzák összefüggésbe, de gyakran isten megtestesüléseinek tekintik. A görög és a római felfogás szerint a gombák nem az esőtől, hanem a mennydörgéstől nőnek, ami megegyezik a Kasmírban, Iránban, az arab beduinoknál, a Távol-Keleten, Óceániában, sőt a mexikói indiánok körében elterjedt képzetekkel. Észak-Amerikában, a Sziklás-hegység környékén élők, a gombák születését tulajdonítják a mennydörgésnek; a Missouri felső folyásánál élők a gombákat a csillagokkal, a toba törzs tagjai pedig a szivárvánnyal hozzák összefüggésbe a gombákat.
Albertus Magnus (1193 – 1280), a híres polihisztor megfigyelései alapján, meg volt győződve róla, hogy a gombák valójában nem növények, hanem a növények és a föld kinövései.
Mexikóban a zapoték sámán a gombagyűjtés utáni negyedik napon könyörgést intéz a földhöz, az istenanyához, és a nagy villámcsapáshoz, hogy növessze meg a gombákat, és lássa el vérrel azokat. Van olyan elképzelés is, mely a gombákat az istenek köpetéből, vizeletéből, székletéből származtatja. A tádzsikok azt hiszik, hogy amikor a Nagy Anya kirázza ruhájából a tetveket, azok a földre hullva változnak gombákká. A gombákat gyakran társították a legyekkel, szúnyogokkal, varangyos békákkal, gilisztákkal, egerekkel, kígyókkal. Mivel a gombák esők után hirtelen, szinte a semmiből, és többnyire nyirkos, sötét helyeken, korhadó fák, elhaló növények közelében bukkantak elő, nem csoda, hogy ükapáink félelemmel vegyes tisztelettel tekintettek rájuk.